A 30+ című kísérleti művészetpedagógiai modell harminc, 1989 után keletkezett hazai műhöz kapcsolódott. Négy szerző, négy nézőpontból vizsgálta meg.
továbbA 30+ című kísérleti művészetpedagógiai modell harminc, 1989 után keletkezett hazai műhöz kapcsolódott. Négy szerző, négy nézőpontból vizsgálta meg.
továbbMit tegyen a kisvárosi tanoda, ha egy, a saját neméhez vonzódó diákot kipécéznek a társai? A lelkész, aki ifjúsági csoportjában egyre nyíltabb nőgyűlöletet tapasztal? Kihez forduljon az osztályfőnök, ha úgy érzi, tanítványai védtelenek a netes erőszakpornóval szemben? Ez a kiadvány segíthet nekik.
továbbA Trafó Galéria 2023 nyarán rendezett Kék órák című sorozata a fluid identitást állította a középpontba. Ott, ahol a hatalom társadalmi csoportokat biológiai alapon megbélyegez, az identitásokról folyó párbeszéd, az ismerethiány csökkentése alapvető.
továbbA jelenlegi tranzitblog-szám a 2020. decembere és 2021. februárja között megjelent Nevelésügyek I című tematikus blokk folytatása. Célja pedig, hogy a művészet, az inkluzivitás és a kritikai pedagógia közös halmazában mozgó projekteket mutasson be - amilyen a két éve működő Lehetőségek tere is.
továbbA Virág Judit Galeri (Bogyó Virág és Fischer Judit) gyűjtése 2017-ből “Mi a szeleburdi Bekét ismertük meg, akinek a saját szórakozottságához bőven volt öniróniája, hogy ő nem csak a nagy Beke László csúcsművészettörténész, a fekete könyv szerzője, hanem egy ember is, aki pont ezektől az […]
továbbbekepzeltselfport.tif ugrik fel meg egy életlen portré kb. 1976, de van, volt, lennie kell, ha beütöm Beke, csak ez marad. Pontosan tudom, hogy mit keresek. Amikor a Szerencsés János autójában Veszprémbe mentünk, Beke, Hajas, Szerencsés meg én. Valahol félúton, egy mező közepén egy furcsa építmény, […]
továbbNegyven év barátság és szakmai kapcsolat volt köztem és Beke Laci között. Az én betegségemmel kezdődött a kapcsolatunk és az ő megromlott állapotával zárult. Mindvégig élénk párbeszédet tudtunk folytatni olyan dolgokról, amik a múlékony anyagi léten kívül estek. Laci számos performanszomban vett részt. Nem szeretném […]
továbbAz emlékezések ismert jellegzetessége, hogy a szerzők gyakran saját magukról írnak inkább, mint az érintettről – Hegyi Dóra felhívása, hogy a személyes történetek és anekdoták felől közelítve emlékezzünk Beke Lászlóra, most szerencsésen megment e hibától. Mivel a személyesség kihagyhatatlanná teszi a szerző jelenlétét a leírt […]
továbbBeke Lászlóval 2005-ben találkoztam először egy szegedi konferencián. Nevét az emblematikus középiskolai tankönyvéről ismertem, amit vidéki gimnazistaként nagyon izgalmasnak találtam, de akkor sok mindent nem értettem belőle. Mégis sokat forgattuk, beégett a nemzedékünk vizuális szótárába Meret Oppenheim 1936-os Prémes csészéje, az egyiptomi letört orrú „Zöld fej”, […]
tovább
Forró nyár, a nap által szürkésre szívott budai utcakép,felülnézetben. Déli fekvésű erkélyről nézek lefelé: a Varsányi Irén ésErőd utca sarkán éppen befordul a Vár felé Beke Laci, nagyon siet amunkahelyére, degeszre tömött aktatáskájában művészeti könyveket,iratokat cipel. Tudnivaló, hozzá tartozik: 1968-ban fél évet egyfolytában Bécsbenvoltam konzuli […]
továbbEnnek a bővülő cikksorozatnak a célja személyes emlékek, történetek összegyűjtése Beke Lászlóról, különböző generációkat képviselő barátoktól, kollegáktól. Úgy gondoljuk, hogy Lacit a személyes visszaemlékezésekkel, anekdotákkal tudjuk legjobban megidézni, amelyek akár az életmű feldolgozásához is adalékokkal szolgálhatnak. A szövegek sorrendjét a beérkezések és a véletlen határozza […]
továbbA Transzrealizmus sorozat utolsó bejegyzését Borsos Lőrinc jegyzi. Képzeletbeli meta-naplójuk a művész identitást vizsgálja az alkotópáros fiktív szemszögén keresztül. A naplóban megélt tapasztalatok, álmok, pszichedelikus élmények, idézetek, koncepciók, ötletek, valamint Borsos Lőrinc „gyülekezeti időszakának” emlékei alkotnak laza szerkezetet.
továbbAz OVO egy ismeretlen számú epizódból álló meta-mitológia, ami a 21. század világmodelljeinek működését veti össze a mitológiák narratív szerkezetével és a történetmesélés eszköztárával. Jelenleg ismert töredékes története egy játék-szimuláció formájában eleveníti meg egy nem/létező, hydraszerű mitikus lény világát. Páll Tamás videója a Transzrealizmus sorozat részeként jelenik meg először a tranzitblogon.
továbbAlicja Rogalska lengyel képzőművésszel Erdődi Katalin kurátor beszélget élő szerepjátékról és együttműködésen alapuló művészeti gyakorlatról, valamint a kollaboratív és spekulatív megközelítések összefüggéseiről. Rogalska bepillantást ad két LARP-alapú munkájába és az ezek mögött meghúzódó alkotói folyamatba.
továbbHorváth Márk tanulmányában azt vázolja fel, hogyan „vérzik át” a digitalitás a hétköznapi valóságunkba a koronavírus járvány idején. Filozófiai elemzésének alapja egy virtuális ragály, ami 2005-ben tört ki a World of Warcraft nevű online számítógépes játékban, és a játékosok reakcióinak köszönhetően az epidemiológusok azóta is referenciapontként tekintenek az esetre. A Corrupted Blood incidenst (így hívják a járványt) a koronavírus posztmodern és poszthumanista értelmezőinek meglátásaival veti össze.
tovább