Beke

bekepzeltselfport.tif ugrik fel

meg egy életlen portré kb. 1976, de van, volt, lennie kell, ha beütöm Beke, csak ez marad.

Pontosan tudom, hogy mit keresek. Amikor a Szerencsés János autójában Veszprémbe mentünk, Beke, Hajas, Szerencsés meg én. Valahol félúton, egy mező közepén egy furcsa építmény, talán egy félkész vadles, felkiáltok, odanézz! Megálljt parancsolnak és adják, hogy elkészítsem a képet, és előtte vagy utána, ezen az úton ebben az autóban volt egy kettős portré is róluk, na, ezeket nem találom, mikor hírét veszem, hogy Hajas fia közös barátunknak ajándékozott, egy szép régi bútort, és annak egy fiókjában megtalálja ezeket a digitálisan nem talált fényképeket.

Kép: Úton Veszprémbe a Dokumentum 2 kiállítás (Városi Galéria) vitájára. Az autóban Beke László, Hajas Tibor (a képen), Szerencsés János, Vető János, 1980. Fotó Vető János

Beke Bogláron. Véletlen naplóját mutatta, micsoda véletlenek, akkoriban is elvesztek képek, így egy Szentjóby Ganz-Mávag művelődési házban megtartott happeningjéről. Azok a képek postán lettek feladva, a Futó utcában laktak akkor, de a küldemény soha sem érkezett meg. Később, már Óbudán többször meglátogattam a képeimmel dicsekedni. Váratlanul, egy Fotóművészet címlapon találtam magam, egy elég pontos cikkel és még jó pár képpel, majd a Látóhatárba kért újabb fényképeket. Nem tagadom jól esett atyai barátsága, huszadik születésnapomra egy Lao-Ce Tao Te King könyvével ajándékozott meg. Ki gondolta volna, hogy a 75. versszakot egyszer megzenésítem 45 évvel később SzentRuby Tamás fordításában?

Ugyanakkor titkos cenzor is volt, a második Hajas kiállításon a Bercsényiben, megnyitó előtt a már installált kiállítás egyik tablójáról valaki letépett egy fotót.  A helyiek szerint senkit nem engedtek be a kiállító terembe rajta kívül. A Képkorbácsolás. Hajas Tibor (1946–1980)  Vető Jánossal készített fotómunkái  című album szerkesztőjeként kapcsán ragaszkodott a kontakt lapok szerepeltetéséhez, de ezt a letépett képet a kontaktokból is kitakartatta, a kötetben sem szerepel.

Most már sose tudjuk meg az igazságot. Pedig sokszor kérdeztem, legutóbb Zürichben a Cabare Voltaire-ben, arról is, miért az ő nevén futott évekig az Experanimában szereplő A szobáról In memoriam Hajas Tibor, című filmem, amiben az egymondatos szerepét “ A szobában vagyunk” olyan sokszor kellett felvenni, hogy elszaladt az idő és a nyersanyag?

Beke ott volt Zöld Werra fényképezőgépével Breitenbrunnban 1984-ben, amikor az Égő kő és dupla zászló Wofgang Ernsttel közös akciónkhoz –, mivel a helyi vasboltban nem volt –, a magyar határhoz mentünk kivágni azt a másfél méter szögesdrótot, amire szükségünk volt. Láttam képeket ahol, látszik, hogy fotózik, de a képeket sosem mutatta meg nekem, és tudtommal sosem írta meg az eseményt. Pedig évekkel megelőztük a ’89-es élőben a tévében közvetített politikusok akcióját.

Egyszer titokzatosan az Astoriába hív, feltétlen vigyek fényképezőgépet. Bemutat Altorjay Gábornak, akivel még soha nem találkoztam. Altorjay ritka magyarországi látogatása, akinek egy kiállítási plakátja évek óta díszítette a szobám falát.

Egyszer két és fél órát várakoztatott egy idős szakállas úrral egy rideg folyosón, ahol aztán valahogy bemutatkozunk és ügyetlenül elbeszélgettünk. Hermann Nitsch volt.

Pécsett egyszer átzongoráztunk egy éjjelt.

Szerintem Művész volt, több tantárgyas, és szervező művészként páratlan.

Mindég szerettem a társaságát, bölcselkedéseit, humorát, érdekes asszociációit. Emberségét, nagy tudását.

Sajnálom, hogy nincs már velünk. Laci, holnap lennél 78 éves.

Még egy kép: