A B.

Az emlékezések ismert jellegzetessége, hogy a szerzők gyakran saját magukról írnak inkább, mint az érintettről – Hegyi Dóra felhívása, hogy a személyes történetek és anekdoták felől közelítve emlékezzünk Beke Lászlóra, most szerencsésen megment e hibától. Mivel a személyesség kihagyhatatlanná teszi a szerző jelenlétét a leírt esetnél, ami a fent említett kontextusban hiba, most követelmény, elvárás, kívánság, igény. Jóval hosszabb szöveget írhatnék, mint a kért kb. 10 ezer betű (vs. 42 év), de igazodva a szerkesztő kéréséhez, válogatok, krono-logikusan.

Fotó

1976-ban kerültem Budapestre, s az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem – művészettörténet szakos hallgatójaként akkoriban még mód nyílt arra, hogy az ember olyan órákra, előadásokra, szemináriumokra is járhasson, melyek nem voltak kötelezőek, ám a teljes egyetemi kínálatban érdekesnek tűntek. Beke László akkoriban nem taníthatott a művészettörténet tanszéken – ennek okait érdemes lenne majd feltárni – de a népművelés szakon Fotótörténet órákat tartott, melyet elkezdem látogatni. Máshol már írtam ennek jelentőségéről, itt azért lényeges, mert személyes ismeretségünk itt kezdődött, másként ez a helyzet adott alkalmat hogy feltegyek neki egy számonra akkor fontos kérdést: Mit csinál olyankor az ember, ha a tanulmányát valaki más a saját nevén közli egy folyóiratban? Mert épp ez történt velem, valaki egy diakköri pályázati tanulmányom a saját nevén közölte – ráadásul egy javítatlan gépelt másolat volt az illető birtokában, s a lap az összes ki nem javított hibát is gond nélkül leközölte – tehát első jelentősebb publikációm más nevén jelent meg. Azért is őhozzá fordultam, mert ugyanabban a folyóiratban neki is megjelent egy írása. A tanulmány végén Michael Snow Autorizáció című munkáját elemzem röviden – és nagyon hasonlóan ahhoz, ahogy korábban ő is tette a Fotóművészetben megjelent tanulmányában, amit akkor nem ismertem és nem is idéztem. Miután elolvasta a cikket, ezt a plágium-gyanús elemet nem tette így szóvá, csak annyit jegyzett meg, hogy bizonyára a “Snow volt a zseniális” – tehát egy jó mű különböző elemzőknek egyaránt feltűnhet, s akár hasonló következtetésekre is juthatnak, egymástól függetlenül.

Film

1983-ban Lorányi Judittal közösen rendeztük a Budapest Galériában (akkor még a Szabadsajtó úton) a film/művészet – a magyar kísérleti film története kiállítást, melynek a címe szándékos utalás a Hatvani Galériában néhány évvel korábban bemutatott expozíció – fotó/művészet kiállításra.

Nem csak emiatt kértem fel Bekét a kiállítás megnyitására, hanem mert a Galéria – talán egyfajta “jogos önvédelemből” négy fontos szakértőt kért meg a kiállításterv véleményezésére, mielőtt engedélyezte volna a megrendezést – az egyikük Beke László volt (a többi professzor: Almási Miklós, Németh Lajos, Nemeskürty István – s nyilván pozitív volt a vélemény, mert a kiállítás megvalósult). A megnyitón super 8-as kamerával forgattam, vagyis hangfelvételt nem, de a filmből “kidigitalizált” képkockát közre tudok itt adni.

Beke László a Budapest Galéria film/művészet. A magyar kísérleti film története c. kiállításának megnyitóján, 1983. február 25., 15 óra után. A háttérben Zsigmond Attila illetve Baranyay András képei. Super 8-as film képkockájának részlete (kamera: Peternák Miklós)

Bódy / Ernst (1986)

Bódy Gáborral, akit én nyilvánvalóan jóval később, az 1970-es évek végén ismerhettem meg részben az egyetemen, részben a Balázs Béla Stúdióban, ő már régóta baráti viszonyban volt, néhányszor tanúja voltam, amikor meglátogatta (akkor épp közös) munkahelyünkön, az MTA Művészettörténeti Kutató Intézet várbeli épületében, és kihívta a Behramba (ezt nem oldom fel) beszélgetni. A mi kettőnk kapcsolatában is (azt hiszem) a döntő fordulat Bódyhoz köthető, mivel jól emlékszem arra, mikor az Ernst Múzeumban rendezett Bódy-kiállításhoz kapcsolódó oeuvre-katalógusunk készítésének utolsó fázisai egyikén, télen, mínusz húsz (de talán csak tíz) fokban gyalogoltunk együtt valami kültelki lakótelepen Nagy Péter grafikushoz, megnézni a terveket: a hangulat olyasmi volt, melyhez alkalmasint a Casablanca c. film nevezetes jelenetét szokás idézni, this is a beginning of a beautiful friendship.

Videó

Az Infermental magyarországi képviselőjeként (ami nem valamiféle hivatalos cím volt, inkább baráti hagyaték) Beke László kapta a Bódy halála után is – nagyra nőtt hólabdaként – még több éven át továbbgördülő projekttel kapcsolatos leveleket, felhívásokat. A 6. vancouveri kiadás mellé az egyik szerkesztó, Hank Bull és Antoni Muntadas speciális gyűjtést tervezett, azt kérték, hogy küldjenek nekik a világ minden tájáról televízióból felvett jellegzetes videóképeket (híradó, reklám, időjárás, óra, stb.) s ezt a felhívást Beke is megkapta, elmesélte. Mondtam neki, hogy az én lakásomban megcsinálhatjuk, de sem televízióm, sem videómagnóm nincs hozzá. Száva Gyulának volt tévéje, elhozta, Forgács Péter adott kölcsön egy betamax videómagnót és üres kazettát is hozzá, minthogy akkoriban a VHS rendszer terjedt el és a betamax már a home video kontextusában speciálisnak számított. (Az Infermental 3. hazai, Balázs Béla Stúdiós kiadásának magyar szerkesztői Beke és Forgács voltak.) Így november 22-én egész nap Bekével és Szávával közösen tévét néztünk, s amikor bármelyikünk úgy gondolta, valamit rögzíteni kellene, akkor rögzítettünk. Majd kiderült, hogy a határidőt már lekéstük, tehát a magyar válogatás nem kerülhet a végleges anyagba, ami e nélkül készült el. (Antoni Muntadas és Hank Bull, Cross-Cultural Television (1987). Úgy gondoltam, ettől függetlenül azért történjen ezzel az anyaggal valami, s Nagy László Gábor barátom szerzett fél napnyi stúdióidőt és vele együtt ez alatt az idő alatt összeállítottunk kb. egy órányi anyagot Cross-Cultural Television / Egy nap a Magyar Televízióban (1986. november 22.) címmel, ami közös mű. Egyébként akkor valószínűleg nem tudtuk, hogy november 22-e fontos tévétörténeti dátum – vö. még: véletlennapló. Később, már az Intermédia szak keretében ennek nyomán jött létre az “Egész napos tévénézés – médiumanalízis” projekt, illetve nyilvános akciók sora.

Kompjúter

Richard Kriesche kezdeményezte Grazban Entgrenzte Grenzen címmel azt a kiállítást, melyre az Alpok-Adria régió országaiból egy-egy művészt és kurátort kívánt meghívni, fókuszban a computer és művészet kapcsolatával. Bekét kereste a magyar részvétellel kapcsolatosan, aki Kriesche budapesti, a Dorottya utcai galériában rendezett kiállításának (1983. aug. 11. – szept .3.) katalógusába a bevezetőt írta, s ő Száva Gyulát javasolta mint művészt, s mellé kurátorként engem. (Lásd még illetve a katalógusba írt tanulmányom magyarul: Művészet, 1989/9., a kiállításon készült képekkel. Kriesche a C3 megalapításakor tagja lett az egy évig működő nemzetközi tanácsadó testületnek.)

Intermédia

A Magyar Képzőművészeti Főiskola 1990 körüli átalakulásában Bekének döntő szerepe volt – nem pusztán az Andrássy úti épület bejárata előtt aszfalton egykor felfestett nevezetes “Beke – Birkás –  Jovánovics” felirat (1990. május 24.) miatt, hanem a „diákforradalom” utáni tárgyalások meghatározó résztvevőjeként, majd az egyetem tanáraként. Neki köszönhető, hogy 1990-ben két új szak kezdeményezésére került sor: az intermédia szak koncepcióját jelen sorok írója, az interdiszciplináris szakét pedig ő maga készítette. Emlékszem ezzel kapcsolatos beszélgetéseinkre – s nem bizos hogy a hivatalos dokumentumokban ezt így le is írta: ő olyan típusú művész-teoretikus alkotók képzésére gondolt, mint például Peter Weibel. Ide tartozik, hogy később együtt dolgoztunk a Weibel kezdeményezte Művészeten túl kiállításon, melynek magyar nyelvű katalógusát Hegyi Dóra szerkesztette. Az is ide tartozik, hogy majd tíz évvel később kezdett nemzetközileg terjedni az „artistic research” kifejezés, ami talán még pontosabban érzékelteti, milyen képzésre is gondolt akkor. A hivatalos dokumentumok több mint két éves pályafutása úgy ért véget, hogy az egyik szak létrejöhetett, míg a másik nem kapott támogatást. Így az egyik Andrássy úti földszinti terem ajtajáról egyszer csak váratlanul leszerelték az „Interdiszciplináris Tanszék” feliratot. Beke akkor már a Műcsarnok igazgatója volt, és 2000-ben teret adott a Művészeti Alap szalon-szerű kiállítási kezdeményezésének, mely az aktuális hazai művészeti szcénát a működő szakosztályok szerinti szerkezetben kívánta bemutatni. Ám azt is Beke Lászó vette észre, hogy a tervezett kiállítások logikája kicsit “sántít”, mivel a Művészeti Alap létrehozott akkorra már egy új, intermédia szakosztályt is, ami egyik tervezett kiállításnál (Festő, Szobrász, Grafikus, Iparművész) sem jelenik meg, s mivel ezt a szempontot a kezdeményezők is elfogadták, így beiktatták ez eredeti négy mellé az 5. kiállítást is, ez lett a Média Modell.

Beszélgetés Tóth Jánossal, 2012. 11. 08. Fotók: Peternák Miklós. A videóinterjú részlete: https://www.youtube.com/watch?v=pbTZXWeViJM

Flusser

Egyértelműen Beke érdeme, hogy A fotográfia filozófiája az eredeti megjelenéshez képest ennyire gyorsan kiadásra került magyarul is. Beke jó kapcsolatban volt Andreas Müller-Pohléval, az European Photography – és az eredeti német nyelvű könyv – kiadójával. Vilém Flusser iránti nagyrabecsülésünk lehetett a háttérben, mikor hirtelen ötlettől vezérelve megkértem, legyen ő az egyik kérdező a Flusserrel Budapesten forgatott interjúnál, mely A médiumok velünk voltak konferencia egyik szünetében készült. Itt tette fel azt a néhány provokatív kérdést, mely azóta is igen gyakran idézett részlet a Flusser-kutatók között. Ld. a DVD kiadást „We shall survive in the memory of others” (Mások emlékezetében élünk tovább) illetve a vonatkozó részt online.

Beszélgetés Vilém Flusserrel, Budapest, Műcsarnok, 1990. április 7. (screenshot)

Telefon

Az utolsó néhány hónapban, vagy hetekben leginkább telefonon értekeztünk. Ez úgy zajlott, hogy a legváratlanabb időpontokban felhívott valami “fontos” ügy miatt, amit meg kell sürgősen beszélni. Mivel a következő betű már a 10001. lesz, vagyis épp átlépem a terjedelmi korlátot, csak egy ilyen témát említek: decemberben (vagy már januárban?) találkozót szervezett, hogy a Művészettörténeti Kutató Intézetben – évekig igazgatója volt – régóta tervezett magyar fotótörténeti kézikönyv munkálatai elkezdődjenek. A megbeszélésre (egyelőre?) nem került sor.

Budapest, 2022. május 11.

Jegyzet (a jelenlétől és a távollétről)

A Magyar Képzőművészeti Egyetemen – immár több, mint egy évtizede – Képantropológia címmel tartok hetente előadásokat. A 2021/2022-es tanév tavaszi féléve az itt pdf formában hozzáférhetővé tett előadással kezdődött, február 7-én hétfőn – előtte e-mailt küldtem a hallgatóknak (részlet) “Tisztelt hallgatóság, 2022.02.02. szerda délután rektori utasítás érkezett, hogy az MKE azon kurzusain, ahol a jelentkezők létszáma eléri a 40 főt, az oktatás távolléti, digitális formában valósul meg. Ugyanezen a napon a Képantropológia kurzus létszáma elérte a 40 főt. Mivel ez a forma sajnálatos módon számomra nem szokatlan – s részben talán a hallgatóság számára sem – ezért a Képantropológia mindaddig, amíg a jelenléti oktatásra nem lesz ismét lehetőség, a korábban már alkalmazott és bevált módon, hetente elérhetővé tett digitális prezentációk valamint egyénileg megoldandó, kapcsolódó feladatok formájában valósul meg. (…) Az első prezentáció címe lehetne: Kicsoda, vagy ki lehetett Beke László? A valódi cím: Beke László: Műleírás és műelemzés. Szempontok a modern művészet értelmezéséhez. Valóság, 1972/5. 40–51. Újraközölve in: B. L.: Művészet/elmélet. Tanulmányok 1970–1991. Balassi Kiadó – BAE Tartóshullám – Intermedia, Budapest, 1994. 11–30.”

© 2022 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány