A Virág Judit Galeri (Bogyó Virág és Fischer Judit) gyűjtése 2017-ből
“Mi a szeleburdi Bekét ismertük meg, akinek a saját szórakozottságához bőven volt öniróniája, hogy ő nem csak a nagy Beke László csúcsművészettörténész, a fekete könyv szerzője, hanem egy ember is, aki pont ezektől az esendő, vicces, olykor kicsit kínos történetektől válik emberszerűvé. A Beke egyik legjobb tulajdonsága az volt, hogy nem volt megközelíthetetlen. Ez alatt a projekt alatt kölcsönösen megszerettük egymást, vagy legalábbis én ekkor ismertem meg jobban. Szeretem hogy sok mindenkinek vannak furcsa történetei Bekéröl, az én szememben nem rombolja Beke egyébiránt tiszteletreméltó képét az, hogy nem mindig akart tiszteletreméltó professzorként viselkedni.” (Fischer Judit)
Egyszer, amikor Dunaszerdahelyen állított ki a doktori iskola, együtt taxiztam vele vissza a szállásra. A hátsó ülésen elkezdett rágcsálni egy almát, felénél eszébe jutott, hogy engem is megkínáljon.
10 éve, amikor Sugár János Ouvre című művét a Labor Galériában állította ki, elmentem egy tárlatvezetésre. Sugárnak ki volt gombolódva az inge és kilátszott a köldöke, úgy beszélt végig. Beke pedig megkóstolta a krétát az egyik falrajzról.
Egyszer egy hotelben St.Auby Tamás ellopta a Beke ruháit miközben zuhanyozott Beke egyszál törülközőben rohangászott fel s alá kétségbe esve.
A Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának felvételijén a diákok képviseletében bent ült egy barátom (Szilárd). Szünet után, váratlanul felé fordult Beke és azt kérdezte: – Szerinted én meleg vagyok?
Szemző Zsófi új fiújának van egy Beke László nevű rokona, aki buszvezető Debrecenben.
Beke Lászlóval először a felvételin találkoztam. Amikor lezajlottak a személyes beszélgetések, az egyik jövőbeli osztálytársam azt találta mondani, hogy: – Jaj, olyan aranyos ez a Beke László. Bár csak ő lenne a nagypapám. Alig telt el fél év és a Tihanyi művésztelepen, már a lánynak a dugi söréből ivott az aranyos Beke.
Bekét a Tihanyi művésztelepre mindig kocsival kell leszállítani, a kocsiban pedig csak az anyósülésen volt hajlandó utazni. Egyszer nem tudták megoldani, hogy valaki levigye (általában Mélyi Józsi szokta) és vonattal kellett jönnie. Ha már vonattal jött, akkor rábiztak két Erasmusos hallgatót, hogy szórakoztassa őket. Az egy dolog, hogy a Beke elbeszélgette az időt velük és lekésték a buszt, ezért el kellett menni értük kocsival, de két Erasmusos lányt az év többi részében nem is láttuk.
Még egy Tihanyi story:
Amikor az első művésztelepre mentem, mondták a felsőbb évesek, hogy ha sört veszek, akkor vigyázzak rá, mint az aranyra, mert a Beke “cápázik” és attól sem riad vissza, hogy a hűtőkből kivegye a söröket. Este mikor már elkezdődött a vigadalom, csak néztem, hogy a Beke embertől – emberig megy és mindig más milyen márkájú sör van a kezében. Majd egy kicsit később odajön hozzám és rámutat a kezemben lévő sörre, azt mondja rá: – Az az én söröm, és kiveszi a kezemből a sört (ami frissen volt megbontva), beleiszik és elmegy.
Eltelt egy pár óra, látom ezt már másokkal is megcsinálta és ő éppen egy bontatlan sörrel jön velem szembe. Én kivettem a kezéből és elfutottam (vagy legalább is elmenekültem).
A Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület minden évben kiállítást rendez újonnan felvett tagjainak munkáiból. Ezen az újtagos kiállításon (Beke) azt kérdezte rólam Kristóftól: Szerinted ez a gyerek buzi?
Amikor még a Godot Galéria a Madách Imre téren volt, és Nagy Krisztának volt éppen egy kiállítása, ahova kicsit késve megérkezett a Beke. Tereskova meglátta és rögtön be is jelentette, hogy mindenkit köszönt és át is adná a szót Beke Lászlónak, aki megnyitja a kiállítást. Beke elmondása alapján jól megoldotta a hirtelen kialakult kellemetlen helyzetet.
Beke felesége is művészettörténész – Dr. Varga Zsuzsa – amikor egy előadást tartott valahol, Beke fél órás késéssel érkezett meg. Befurakodott előre. Megcsörrent a telefonja, felvette. Elmondta, hogy előadáson van, most nem ér rá. Majd egy kis idő múlva elkezdett beszélgetni a mögötte ülővel, hogy nem teljesen úgy van az a dolog, ahogy az előbb a felesége az előadásában mondta. Mindezt természetesen kicsit sem suttogva.
Beke az egyik óráján valótlant állított, mégpedig, hogy Moholy-Nagy tervezte a londoni metró logóját. Az egyik barátommal, felhívtuk rá a figyelmét, hogy ez nem így volt. De ő erősködött, hogy de igen is, azt ő tervezte. Majd később otthonról írtunk egy emailt az egész csoportnak, amiben leírtuk pontosan, hogy ki és mikor tervezte és hogy a Moholy-Nagy csak egy plakátot tervezett a londoni metróba. Nem válaszolt erre a levelünkre és annyira megharagudott, hogy 1 hónapig nem szólt hozzám, ha meglátott, inkább elfordult vagy átment a túloldalra.
Élőben még nem tudtam milyen a Bekénél vizsgázni. Ami azért is volt nehéz, mert az óráinak nem volt se eleje se vége. Volt, hogy az éppen aktuális Metropol híreit olvasta fel, majd kommentálta őket. A vizsga előtti esete végig izgultam, nem tudtam aludni. Majd másnap bementem a terembe. Leülök a székre, rám néz: – Na, köszönöm, hogy bejöttél. Kérem az indexed, 5-ös.
Nem tudom, mennyien tudják, de Beke még a Metropol újságokat is gyűjtötte. A gyűjteményében nem csak magyar, de külföldi metró újságok is vannak.
Beke László legnagyobb félelme St.Turba Tamás, személye és emailjei.
Bekét akartam megkérni szakdolgozati témavezetőnek. Amikor találkoztunk konzultálni, ő rögtön közölte, hogy most el kell indulnia, de ha gondolom, tartsak vele és útközben majd átbeszéljük a szakdolgozatot. Később kiderült, hogy egy temetésre hivatalos, ahova így volt szerencsém elkísérni.
A kilencvenes években Beke volt a Műcsarnok igazgatója. Bencsik Barnabással a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület éves kiállításának tervével kerestük meg. Rengeteg anyagot, portfóliót gyűjtöttünk. Mind megmutogattuk neki. A kiállítás meg is valósult, a Legkevesebb címmel. Beke elutazott és nem ért vissza pontosan a megnyitóra. Amikor látta a kiállítást azt mondta: – De hiszen ez jó! Azért volt meglepődve, mert akkoriban zsűrizték az éves kiállítást és előtte 2x történt meg vele, hogy mást mutattak neki, mint ami aztán ki lett állítva. Ő végig azt hitte, hogy átverjük.
Egy barátom mesélte: Nemrégiben volt Budapesten egy botrányt kavaró kiállítás, amiről megjelent egy botrányt kavaró cikk. Szigeti Gábor Csongor porszívóra szerelt szexbabákat állított ki egy kereskedelmi galériában. A megnyitón valaki sörösüveget dugott az egyik szexbaba szájába és állítólag ez a valaki a tiszteletreméltó Beke tanárúr volt.
Saját fülemmel hallottam minap a tranzit.hu-ban Bekét és Erhardtot beszélgetni. Beke valami párizsi sztorit mesél, amiben elájul, elviszi a mentő. A mentőben valami román fickóval utazik, aki ikonfestő, akinek az apja is nagyapja is pópa. Hallja, hogy azt mondja róla a román, hogy nem tud rendesen franciául. Felháborodik. Megérkeznek a kórházba, behívja az orvos:
– Maguk magyarok?
– Csak én!
–Dr. Ady Endre vagyok, mondja az orvos.
–Az semmi mondja Erhardt, az én prosztata doktoromat Dr. Bódy Gábornak hívják
–Erre is rá tudok kontrázni, mondja Beke, az enyémet Azmi Mohamednek.
nem tudom mennyire abszurd, de a ’80-as években (Beke) marhára utálta, ha fényképezik, s mikor észrevette, meg is tiltotta. korábban sose találkoztam ilyesmivel, mármint, hogy egy megnyitón bárki azt mondta volna, hogy őt ne fotózzuk. elvégre a megnyitó nyilvános esemény, ráadásul akkoriban elég gyakran nyitották meg a kiállításokat akciók, performanszok, ahol az előadók/szereplők és a nézők/látogatók közötti határ sosem volt éles (demarkált, sőt: pont e határok föllazításáról szóltak e műfajok). ő pedig a neoavantgárd legtekintélyesebb hazai szakértője volt. ennek megfelelően az én legelső fotóm róla úgy készült, hogy Palotai-Peternák Ligetes kiállítását a Xertox nyitotta meg, méghozzá egy olyan akcióval, ahol Robiék a közönséget kezdték fényképezni, egy polaroid kamerával. az elkészült képeket egy-egy befőttes üvegbe rakták, s ezeket egymásra téve építettek szép nagy oszlopokat. ők lekapták Lacit, én pedig szépen lefotóztam a róla készült portrét egy befőttesüvegben. s persze nem csak én, hanem mindenki más is, akinek korábban megtiltotta
Egy barátom mesélte: Együtt sétálgattak Párizsban, és épp arról beszélgettek, hogy a Beke majd meghívja őt osztrigázni, amikor Beke felkiálltott: Soulages! Ahogy én se, ő se tudta, hogy ő egy kiba híres francia festő. Beke meglátott egy kisgyereket, aki egy Soulages festményt cipelt és utána rohant, hogy lefényképezhesse egy Minox típusú fényképezőgéppel. Akkoriban Beke még dundibb volt, és a barátom csak nézett utána, ahogy elrobog, mint egy nyúl.
Egy barátom mesélte, hogy egy hotelben voltak Bekével és Deréky Pállal. Jól bevoltak rúgva mind. A harmadik fickó épp hatvannyolcon nosztalgiázott. De azon hogyan dugott meg egyszerre több nőt. A Beke a barátom ágyán ült és azt mondta, hogy neki ebből elege van, ezt nem hallgatja tovább, ő katolikus. Azzal elaludt az ágyában.
Bekét állítólag dühíti, hogy nincs benne a POWER50-ben (a magyar művészeti életre legnagyobb befolyással levő emberek éves listája).
A kilencvenes években Beke állítólag fel akarta kérni Christo-t, hogy csomagolja be a Hősök terét. Már mindent elintézett, lobbizott pénzt is, mire ezt a választ kapta Christo-tól: – Köszönöm a felkérést, de én nem csomagolgatok csak úgy megrendelésre. Azt csomagolok be, amit én akarok!
Egy barátom, aki asztalosnak tanul, azt állítja, hogy ő Bekéhez jár rajzot tanulni egy pesti panelbe. Én kételkedtem, és keresztkérdéseket tettem fel:
– Művészettörténész?
– Igen.
– Írt széles körben ismert gimis művtöri könyvet?
– Igen.
– Kopasz, fehérszakállas, 70es?
– Igen.
– Kicsit szenilis vagy megjátssza, hogy az?
– Igen.
Ismerőseim (Forgács Kristóf és Ötvös Zoltán) ‘97-ben kiállítást szerveztek a Liget Galériába. A kiállítást Beke László és Magyar Bálint nyitották meg. (Beke akkoriban a Műcsarnok igazgatója, Magyar Bálint pedig kulturális miniszter volt.) A kiállítást azonban nem ők, hanem névrokonaik Beke László angoltanár, Magyar Bálint autószerelő nyitották meg.