Sugár János: PST könyvbemutató és az œuvre című munka kiállítása

A tranzit. hu gondozásában megjelent PST (Public – Street – Tactical) Sugár János public art tevékenysége című magyar-angol nyelvű kiadvány egyszerre kívánja elhelyezni Sugár János public art gyakorlatát egy nemzetközi keretrendszerben, a hazai sajátságokat is szem előtt tartva, valamint sorra venni a PST gyűjtőfogalma köré sorolható műveit, újraértelmezve, olyan, a nyolcvanas években készült munkáit is, mint a Gyorskultúra (1984–1988) vagy a Perzsa séta (1985). A kötetet bemutatja Hock Beáta, kultúrtörténész. Az œuvre megtekinthető 2017. március 18-ig, bejelentkezés alapján az office@tranzitinfo.hu címen.


A keleti blokk, zöld szemmel

Maja és Reuben Fowkes idén megjelent két új könyve együtt olvasva megmutatja, hogy az ökológiai/környezetvédelmi diskurzusok, bár alapvetően globális jellegűek, mégis sok regionális aspektusuk van, és specifikus, helyi történetekből állnak össze. A szerzők azt is kiemelik, hogy a környezetünk állapotáról publikusan rendelkezésre álló információ mennyisége […]


Elképzelés/ötlet/koncept?

2015. május 7-én, az OFF-Biennále Budapest keretében rendeztük meg a Beke László ELKÉPZELÉS-gyűjteményéből készült angol nyelvű, 2014-es fakszimile kiadás hazai könyvbemutatóját. A bemutató alkalmával Beke Klaus Groh-val beszélgetett. Groh mail art művész, művészettörténész és gyűjtő, aki az Artpool meghívására érkezett Budapestre, az Aktuelle Kunst in Osteuropa […]


Elképzelés

Az alábbi videó Beke László ELKÉPZELÉS című gyűjteményébe ad bepillantást, melynek angol nyelvű fakszimile kiadását most csütörtökön mutatjuk be a Majakovszij 102-ben, a tranzit. hu nyitott irodájában. A videón látható interjú a New York-i New Museum-ban megrendezett Report on the Construction of a Spaceship Module […]



Kortárs kritikai elméletek, hol vagytok?

December 2-án egy házi konferencia keretein belül került sor a Kritikai teóriák és lokalitás címet viselő legújabb Ars Hungarica szám (2013/3.) lapbemutatójára, mely az MTA BTK Művészettörténeti Intézetén belül működő Kritikai Elméletek Kutatócsoport első eredményeit összegzi. A kutatócsoport céljairól, valamint a kritikai teóriák hazai közegben való alkalmazhatóságának […]



Könyvajánló: Different Modernisms, Different Avantgardes

A Kumu (Észt Művészeti Múzeum) 2007 őszén tartott Different Modernism, Different Avantgards címmel konferenciát, amely a második világháború utáni kelet-európai művészettörténet problémáit dolgozta fel. A konferencia anyagát egy szöveggyűjteménybe rendezték, amelyben minden felszólaló előadása olvasható, átbeszélhető, kritizálható. Az írások nagy része a Baltikumra koncentrál, így többségben vannak a […]


Kortárs és periférikus: a queer elmélet közép-kelet-európai kilátásai

A queer szót manapság többféleképpen használják és értelmezik: hol a leszbikus, meleg, bi- és transzszexuális identitások (LMBT) gyűjtőfogalmaként, vagy csupán a melegség szinonímájaként (l. a kifejezés eredetét), hol pedig éppen ezeknek a kategóriáknak a kritikájaként, e passzívnak tekintett identitáskonstrukciók felforgatásának az eszközeként. Egyesek úgy vélik, […]


Bishop, Claire – Artificial Hells : Participatory Art and the Politis of Spectatorship -Könyvajánló

Claire Bishop brit művészettörténész híres és azóta is meghatározó Social Turn : Collaboration and Its Discontents cimű irását 2006 februárjában az Artforum hasábjain  közölte. Az esszé akkor szokatlanul heves reakciókat váltott ki, talán a legismertebb kritikáját, az eredeti szövegben már megszólított Grant Kester adta.  Bishop […]


Ajánló: Vibráló anyag, és geológiai idő

Jane Bennett előadása nyitotta a Vera List Center for Art and Politics kétéves eseménysorozatát tavaly ősszel, amelynek a fókusztémája a „dologiság” (thingness). Bennett nevével egyre többször találkozom mostanában, és könyve a korábban bemutatott újmédia-művészet kurzus egyik alapirodalma is volt. Úgy tűnik, kikerülhetetlen. Eredeti tervem szerint […]



Ruha teszi a művet? II.

Az előző heti, a Mumok divat-tematikájú kiállításáról írt poszthoz kapcsolódva most egy hasonló témájú könyvet ajánlok az olvasók figyelmébe – szinte biztos vagyok benne, hogy a Reflecting Fashion című kiállítás kurátorai is sokat merítettek belőle. Cora von Pape Kunstkleider  című könyve, a szerző doktori disszertácója […]


Rendszerváltás – befejezetlen program

Június elején folytattuk a rendszerváltás témaköre kapcsán szervezett eseménysorozatunkat. Meghívott vendégek K. Horváth Zsolt és Vári György voltak. Az eseményről készült dokumentációt – Hajdu Zsolt rajzait valamint a beszélgetés hangfelvételét – itt lehet megtekinteni. Vári György, K. Horváth Zsolt és László Zsuzsa ι Hajdu Zsolt […]


Terítéken: az érzékelő test – Margitházi Beja ajánlója

Merleau-Ponty szerint az egész testünkkel érzékelünk, a digitális intermédia-korszakban pedig ez fokozottan igaz a moziban is. Mégis meglepő volt látni, hogy idén a környéken elérhető – és tematikusan általában szivárványszínű – összes fontosabb nemzetközi filmes konferencia, mindenféle előzetes egyeztetés nélkül, valamilyen módon az érzékelést, befogadást […]


© 2023 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány