Könyvajánló: Different Modernisms, Different Avantgardes

A Kumu (Észt Művészeti Múzeum) 2007 őszén tartott Different Modernism, Different Avantgards címmel konferenciát, amely a második világháború utáni kelet-európai művészettörténet problémáit dolgozta fel. A konferencia anyagát egy szöveggyűjteménybe rendezték, amelyben minden felszólaló előadása olvasható, átbeszélhető, kritizálható. Az írások nagy része a Baltikumra koncentrál, így többségben vannak a litván, lett és észt művészettörténészek, ám számos olyan előadó is részt vett a rendezvényen, akik a rendszerváltás után a posztkolonialista diskurzus kelet-európára való kiterjesztésével, illetve a kelet-európai művészet sajátosságainak feltárásával konzisztensen foglalkoztak.

Lasnamäe.jpg

Bognár Benedek: Tallinn

 

A konferencia alapállítása az, hogy a vasfüggöny leomlása után a kelet-európai művészettörténet nem lett része egy egységes európai narratívának és nem alakult ki gyakorlat arra, hogy milyen formában lehetne a rendszerváltás után kialakult szellemi vasfüggönyt lebontani. A konferencia, így a könyv is, a nagy nyugati modernista művészeti eszmények kritikai leírására és a kelet-európai modernista irányzatok definíciójára tesz kísérletet. A balti régió némileg sikeresebb abban, hogy elkerülje a külön narratíva teremtéséből fakadó elszigeteltséget, ugyanakkor nem olvad be a művészetről folytatott hegemón diskurzusba, amely egzotikumként kezeli a posztszocialista állapotot, és csak önreflexív állítások esetében integrálja annak kulturális terméseit. Ez azért alakulhatott így, mert Oroszország közelsége, majd a Szovjetunióba való beolvadás miatt a régió művészeire elsősorban a tőlük keletebbre fekvő ország alkotói voltak hatással, így fel sem merült, hogy azokat a nyugati modernista irányzatok másolataként értelmezze a történetírás. A könyv többnyire új szakkifejezések teremtésén, illetve korábbi szakkifejezések új kontextusba való helyezésén dolgozik, ezzel próbálja elkerülni, hogy az eltérő társadalmi, gazdasági, politikai kontextusban született művek azáltal kerüljenek marginalizált helyzetbe, hogy nyugati művészet terméseivel közvetlen párhuzamot vonunk.

A konferencián, így a könyvben is, többnyire a hatvanas években született kutatók voltak többségben, így a könyv számos állítása más meghaladott, a fiatalabb elméletírók által már kritizált írásokat tartalmaz. Henry Meyric Hughes azokat a kiállításokat veszi sorra, amelyek elsősorban nyugati országokban a volt szocialista blokk művészetét reprezentálták, kritikája az, hogy ezek elsősorban formai kérdésekre fókuszáltak és egy társadalomtudományibb jellegű megközelítést hiányol. James Hymant hozza fel mint pozitív példát, aki állítása szerint sikeresen írta le a YBA művészeit befolyásoló társadalmi, gazdasági környezetet. A rendszerváltás előtti történetírásakor ez releváns kritika, ám a kortárs műveknél többnyire éppen az a probléma, hogy azt várja el a közönség, hogy a Keletről alkotott prekoncepcióit igazolva lássa, így a társadalmi problémáinkra reflektáló alkotások nyugati kiállítóterekben vagy érthetetlenné válnak, vagy különlegességnek tűnnek.

Mikoff Mare_ Pirkadat.jpg

Bognár Benedek: Tallinn

 

Susan E. Reid, Jaak Kangilaski és Sirje Helme elsősorban a gazdasági liberalizáció miatt változó szocialista fogyasztói szokások következtében létrejövő építészeti, tárgyi, képzőművészeti alkotásokat próbálja új nézőpontból leírni. Mansbach a második világháború előtt nyugatra emigráló művészek beilleszkedési stratégiáit veszi sorra, állítása szerint az USA-ban és Nagy-Britanniában tevékenykedő emigránsok és a nyugati művészettörténészek megfosztották a kelet-európai avantgárd művészeti irányzatokat azok kényelmetlen politikai tartalmától. Három MOMA-s kiállításon próbálja bemutatni (1932, Modern Architecture, 1936, Cubism and Abstract Art, 1938, Bauhaus 1919-1928), hogy hogyan alakították át tisztán formai kérdésekkel foglalkozó művészetté az amúgy erős politikai töltettel rendelkező irányzatokat. Érdekes, hogy pozitív példaként emeli ki Hauser Arnoldot és Antal Frigyest, akik Walter Gropiustól, és akár Alfred Barrtól eltérően rámutattak a művek politikai kontextusára.

Polizei Park.jpg

Bognár Benedek: Tallinn

 

Vojtěch Lahoda, Ljiljana Kolešnik és Irēna Bužinska azokat a határokat próbálják megtalálni, amelyek elválasztják a szűken értelmezett szocreált a hivatalos modernista törekvésektől. Branislav Dimitrijević az amerikai modernizmust 1956-ban bemutató Belgrádi kiállítás hatásait vizsgálja a Jugoszláv művészetre. Nyilván beszél a CIA szerepéről és a modernizmusról mint nyugati civilizációs projektről.

A könyv áttekintést ad arról, hogy a 20. század kelet-európai művészetét hogyan vizsgálták nyugati párhuzamoktól mentesen, önmagában állóként. Fontos hogy el tudjuk gondolni a saját régiónkat, illetve a régió tagjait egy-egy világként, anélkül hogy méricskélnénk magunkat, hogy hol is állunk épp a nyugathoz képest. A könyv alapot biztosít erre, hasonlóan az Irwin csoport East Art Mapjéhez, csupán kutatás alapja, illetve inspirálója lehet, viszont fontos állomás a kelet-európai kritikai diskurzusok identitáskeresésében. 

© 2018 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány