A keleti blokk, zöld szemmel

Maja és Reuben Fowkes idén megjelent két új könyve együtt olvasva megmutatja, hogy az ökológiai/környezetvédelmi diskurzusok, bár alapvetően globális jellegűek, mégis sok regionális aspektusuk van, és specifikus, helyi történetekből állnak össze. A szerzők azt is kiemelik, hogy a környezetünk állapotáról publikusan rendelkezésre álló információ mennyisége és minősége nagyban összefügg az uralkodó politikai rendszerrel, és történetileg folyamatosan változik, ennek megfelelően pedig más és más civil és művészeti tevékenységeket generál. A River Ecologies és a Green Bloc szerint a környezetünk iránti felelősségtudat mindig politikai töltetű, és gyakran a művészeti világ strukturális kritikáját is magában hordozza.

sempas_family.jpg

OHO csoport/Šempas-család kommuna, 1977, Šempas, Szlovénia.
Forrás: avantgarde-museum.com

Maja és Reuben Fowkes kurátorok és művészettörténészek, a budapesti Translocal Institute alapítói, akik kelet-európai művészet és ökológia kapcsolatát kutatják. Idén két új könyvük jelent meg; a kettejük által jegyzett River Ecologies (Folyó ökológiák, kiadta a Translocal Institute), valamint a Maja Fowkes doktori kutatását összegző The Green Bloc: Neo-avant-garde Art and Ecology under Socialism (A zöld blokk: neoavantgárd művészet és ökológia a szocializmus alatt, kiadta a CEU Press). A River Ecologies a Translocal által szervezett River School (Folyó iskola, 2013-15) c. projektből összegyűjtött esszéket, interjúkat és képeket tartalmazó válogatáskötet. A River School különböző hátterű szakembereket és művészeket hozott össze beszélgetések, előadások, kirándulások formájában. A nem-formális oktatási program célja az volt, hogy beszélgetést kezdeményezzen a Duna-menti országok művészei és tudósai között egy fenntarthatóbb, kevésbé antropocentrikus folyóparti életmódról. A The Green Bloc az 1968 utáni Közép-Kelet-Európa természettel foglakozó művészetének egy lehetséges történetét vázolja fel. 

Laki Júlia: Hasznos lenne fogalomtisztázással kezdeni: hogyan különböztetitek meg egymástól az ökológiai és az environmental (környezettel foglalkozó) művészetet, a természeti anyagokat használó művészetet, a land art-ot stb.? Ezek a fogalmak mindkét könyvben előfordulnak és a jelentések közti különbségek fontosnak tűnnek.

Reuben Fowkes: Először is különbséget tennék a „művészet és ökológia”, illetve az „ökológiai/környezettel foglalkozó művészet (environmental art)” között: az utóbbit mi elég ritkán használjuk. Jobban megértjük talán, ha művészettörténeti kontextusba helyezzük a fogalmat: a klasszikus environmental art a hatvanas években alakult ki, és elsősorban konkrét környezeti problémákra akarta felhívni a figyelmet, illetve azokat próbálta a művészet eszközeivel orvosolni. Aztán az évek során a fogalom kitágult, hiszen magát az ökológiát is sokkal tágabban értelmezzük. Egyre inkább úgy tűnik, hogy az emberi élet legtöbb aspektusával kapcsolatba hozható, valamint a társadalom és a politika több szintjén is jelentősége van.

Egy műnek nem kell ökológiai művészetként definiálnia önmagát ahhoz, hogy a természethez fűződő, változó viszonyrendszerünkről tudjon valamit állítani.

Maja Fowkes: Az is egyértelmű, hogy az ökológiával foglalkozó művészetnek nem kell feltétlenül természeti anyagokat használnia. A land art pedig szintén egy specifikus művészettörténeti fogalom; ezzel kapcsolatban elsősorban az foglalkoztat minket, hogy ezt a kategóriát hogyan alkalmazta másképpen a szocialista blokk és Nyugat-Európa/Amerika művészeti közege.

sikora.png

Rudolf Sikora: Out of the City, 1970. Forrás: olmuart.cz/


L.J.
: Maja, megkérhetlek, hogy röviden mutasd be a The Green Bloc-ot?

M.F.: A könyv a régió egy lehetséges, összehasonlító művészettörténeti analízise, mely öt különböző ország (azaz akkoriban három ország: Csehszlovákia, Magyarország és Jugoszlávia) művészeivel foglalkozik, és így öt különböző művészeti szcénát, illetve öt társadalmi-politikai kontextust mutat be. Ha a legátfogóbb definíciót akarjuk használni, akkor az elemzett munkák mind értelmezhetők neoavantgárd művekként. A performansztól, a konceptuális művészeten és land art-on keresztül, a public art-ig mindenféle praxissal foglalkoztam, elsősorban arra keresve a választ, hogy a művészek milyen módokon kapcsolódtak az ökológiához, hogyan reflektáltak a természet fogalmára. A könyv Petr Štembera (Prága), Rudolf Sikora (Pozsony), a Pécsi Műhely, az OHO csoport (Szlovénia) és a TOK csoport (Zágráb) praxisát elemzi. Nemcsak arra voltam kíváncsi, hogy a környezet miként jelenik meg ezekben a munkákban; egyben meg akartam mutatni a régió különböző művészettörténeti megközelítéseit és azokat a társadalmi és politikai kontextusokat, amelyekben ezek a művészek dolgoztak.

L.J.: Mennyiben állíthatjuk azt, hogy a szocializmus alatt létezett egy környezetvédelmi diskurzus, illetve hogy léteztek ezen alapuló művészeti praxisok? Nem követjük-e el azt a hibát, hogy olyan fogalmakkal próbáljuk leírni a regionális diskurzusokat, amelyek egy teljesen más társadalmi és politikai valóságból származnak?

M.F.: A könyv a közvetlenül 1968 utáni periódust írja le. 1968 volt az első globális forradalom. Ez a korszak egyben a konceptuális művészet kezdete is, mely az első globális művészeti mozgalomnak tekinthető. Az ökológiai kérdések szintén részét képezték a ‘68-as forradalmak gondolatvilágának, és a keleti blokk művészei, ahogy a világ más részein élő művészek is, elkezdtek foglalkozni a környezetszennyezéssel és egyéb olyan, kapcsolódó kérdésekkel, melyekkel a bolygó minden társadalmának szembe kellett néznie. Ugyanakkor ez a hidegháborús űrverseny miatt is egy különleges pillanat volt, hiszen ennek köszönhetően az emberek először láthatták a Földet az űrből: a bolygó elképzelhetővé vált egy távoli perspektívából, ahonnan nézve a határok nem léteznek. Mindez egyértelművé tette a művészek számára is, hogy amikkel foglalkoztak, azok nem lokális problémák többé, hanem kozmopolita, vagy inkább planetáris kérdések.

Nagyon ügyeltem arra, hogy ne pusztán átemeljek fogalmakat a nyugati ökológiai vagy művészettörténeti diskurzusból; ez volt a könyv egyik kiemelt célja. Nem hasonlítom össze a kelet-európai praxisokat nyugatiakkal vagy egyéb, máshonnan eredeztethető paradigmákkal. Ehelyett inkább a régió sajátos történetét próbáltam megvizsgálni, és arra jutottam, hogy bár a környezetpolitika terén megvannak a terület sajátosságai, a régió művészei mégis ugyanazokkal a kérdésekkel foglalkoztak, mint nyugati társaik, anélkül hogy ezt valaki kívülről rájuk erőltette volna.

Egyben azt is fontos kiemelni, hogy ezek az országok nem voltak teljesen lezárva, élénk kommunikáció folyt közöttük; ezért döntöttem úgy, hogy érdemes összehasonlító szemléletet alkalmaznom a régión belüli jelenségekre. Bizonyos országokban lehetséges volt ökológiai problémákról beszélni, néhányan jóval a többiek előtt alakították ki saját ökológiai diskurzusukat. A nyolcvanas évek végére a környezet pusztulása olyannyira egyértelmű problémává vált a térségben, hogy a környezetvédelmi aktivizmus gyorsan terjedni kezdett, és nagyban hozzájárult az 1989-es átalakulásokhoz. De ez a diskurzus már a hatvanas-hetvenes években is létezett, csak sokkal finomabb formában, sokkal körülhatároltabb területen.

stembera.jpg

Petr Štembera: Grafting, 1975. Forrás: lookinginto.tumblr.com 

 

L.J.: Értelmezhető-e a The Green Bloc a kelet-közép-európai neoavantgárd már létező történeteinek egyfajta korrekciójaként? A térség művészettörténete itt-ott kitér a művészet természethez fűződő viszonyára (lásd pl. Sturcz János vagy Beke László kiállításait, szövegeit*), és ezeket a munkákat több helyen idézed is a könyvben. Mégis az az ember érzése, hogy ezek a szövegek művészet és természet viszonyát elég szűken értelmezik, és nem nyitottak az ökológiai kérdések tágabb összefüggéseire, melyek megjelennek e művészek munkájában.

M.F.: Azt nem mondanám, hogy a könyv korrekció. Inkább azt, hogy hozzá akartam tenni a régió már létező művészettörténetéhez. Az volt a célom, hogy felfedezzek olyan aspektusokat elég jól ismert művészek munkáiban, melyeket eddig senki sem emelt ki, talán azért mert általában hiányzik a környezeti problémák iránti érzékenység, és ez alól a művészettörténet sem kivétel. Tehát munkáik ökológiai dimenzióját eddig senki sem elemezte, és ezt az űrt próbáltam betölteni, integrálva az ökológiai elméletek és a történeti ökológia tanulságait is, és egyben politikailag és művészettörténetileg is kontextualizálva a műveket.

L.J.: Úgy éreztem, hogy az egyik legfontosabb aspektus, amit ki akartál emelni, az az „emberi” és az ökológiai politika szoros összefonódása; egy olyan mély kapcsolat, mely a legtöbb elemzett műben megjelent, általában nem éppen a hatóságok örömére.

M.F.: A művészettörténészek sokszor állítják azt, hogy amikor a szocializmus alatt bizonyos művészek elhagyták a városokat és vidéken vagy a természetben próbáltak meg alkotni, akkor alapvetően mindig a politikai kontroll elől menekültek. Mi megpróbáljuk cáfolni ezt a feltételezést, és megmutatni, hogy nemcsak az elkerülés motiválta őket, hanem egyben komolyan érdeklődtek az ökológiai kérdések iránt. Ennek ellenére persze a szocializmus alatt a politika áthatotta az emberi élet minden aspektusát, ám ennek mértéke országról-országra változott, és a könyvben ezeket a különbségeket is hangsúlyozom. Horvátországban például a művészek gond nélkül kimehettek az utcára és szervezhettek ökológiai akciókat, tüntetéseket. A környezetvédelmet tolerálták a hatóságok, mert nem tartották politikai témának.

R.F.: Meglehetősen ironikus ennek fényében, hogy ugyan az ökológiai kérdések felvetését nem tartották annyira fenyegetőnek, mint más ellenállási formákat – inkább tolerálták, ha az emberek ilyesmivel foglalkoztak, mint ha a nacionalizmus vagy a szocializmus baloldali megdöntése iránt érdeklődtek volna – mégis a környezeti problémák miatt vált végül sebezhetővé a diktatúra, hiszen a nyolcvanas években gyakorlatilag a rendszer ökológiai összeomlása történt meg. Az emberek végül a csernobili katasztrófa, a Bős-nagymarosi vízlépcső építési terve és más hasonló események hatására kezdtek el civil ellenállást kiépíteni, ami végül nagyban hozzájárult a diktatúra megdöntéséhez.

malik_1.jpg

Cecylia Malik: 6 Rivers, 2011-12. Forrás: translocal.org

 

L.J.: Ugyanezt a forradalmi lendületet, politikai töltetet a River School projekt során megismert, és a River Ecologies könyvben bemutatott művek esetében is érzékeltétek?

M.F.: Nem biztos, hogy a szó szoros értelmében forradalmároknak vagy aktivistáknak nevezném a projektben szereplő művészeket. A könyv életmódokkal és felelősségtudattal foglalkozó fejezetében azonban részletesen kifejtik az ökológiai krízissel kapcsolatos álláspontjukat, és bemutatják, hogyan próbálnak meg művészeti praxisukon és életmódjukon keresztül is egy ökológiai, planetáris tudatosságot átadni. Mi ezeket a gyakorlatokat akartuk megismerni, és együtt megmutatni őket mint lehetséges megoldásokat.

Valóban elég nehéz ebben a régióban átadni azt az üzenetet, hogy az ökológiai kérdések igenis politikai kérdések. Bizonyos periódusokban ez egyértelműnek tűnik, de sokszor egyszerűen elfelejtjük, talán azért, mert annyi más, sürgető közéleti témával kell foglalkozniuk civileknek és művészeknek egyaránt. A régió művészetét nagyon gyakran a „politikai” fogalmán keresztül értelmezzük; elvárjuk, hogy minden kelet-európai művészet politikai legyen, és ez néha klisévé is válik. Ugyanakkor azonban ez a politikum mindig nagyon szűken értelmezett és embercentrikus, tehát másfajta politikák ritkán kapnak helyet a diskurzusban.

R.F.: A művészet néha képes arra, hogy megmutassa ezeknek a társadalmi és politikai problémáknak az ökológiai gyökerét, ami egyben rámutat az ökológia inherensen politikai mivoltára. Az ökológiai gondolkodás kérdőre vonja domináns élet- és munkamodellünket és a főáramú közgazdaságtant. Mindezek ökológiai kritikája elég gyorsan elvezet a rendszer teljes megkérdőjelezéséhez.

L.J.: Meséljetek egy kicsit arról, hogyan épült fel a projekt, beleértve a River School-t és a River Ecologies könyvet is.

M.F.: Az egész nagyon áramló volt, mint maga a Duna, és sokféle helyre elvitt minket. De voltak strukturáló elemek, a konferenciák, workshop-ok, folyó-kirándulások Budapesten és Romániában, és volt egy kiállítás, mely szintén elutazott Budapestről Bukarestbe. A több részből álló projekt minden fejezetében sok különböző résztvevővel dolgoztunk együtt. Amikor eljutottunk a projekt fináléjához, és elkezdtük szerkeszteni a könyvet, úgy döntöttünk, hogy kronologikus bemutatás helyett újragondoljuk az anyagot, és tematikus szekciók szerint rendezzük át.

R.F.: Ki akartuk emelni a különböző helyszíneken és alprojekteken keresztül átívelő legfontosabb témákat.

translocal_kirandulas.jpg

Kirándulás a River School keretében. A “Bukarest-delta” felfedezése.

 

M.F.: Számunkra az egyik legizgalmasabb dolog, amit a projekt felhozott, az érzéki tudományosság (sensuous scholarship) fogalma. Úgy gondoltuk, hogy mivel a munkánk elsősorban a természetről szól, fontos lenne a kurátori és művészeti kutatásunk egy részét in situ a természetben végezni, és megvizsgálni, hogyan módosul e helyszínváltoztatás által a kutatás jelentése.

R.F.: A folyó materialitását akartuk a vizsgálódásunk középpontjába helyezni, és szembemenni a folyót absztrakt fogalommá alakító tendenciákkal. Többek között ezért is akartunk kimenni, és megnézni, mi történik ezzel az egész diskurzussal, amikor áthelyezzük a valódi, természeti környezetbe.

L.J.: Hogyan lehet ezeket a tapasztalatokat könyv formában visszaadni?

M.F.: Megpróbáltuk hangsúlyozni, hogy a folyó nyüzsög a „más”, nem-emberi élettől; ezt mutatta meg többek között a Mint a madár c. kiállítás vagy a rengeteg más növény- és állatfaj felvonultatása a projektben. A könyvben igyekeztünk minél többféle perspektívát összehozni, az antropológiától kezdve a történeti ökológián (environmental history) át a művészetig és természettudományokig, hogy előtérbe helyezzük a folyó és a környezet egy másik olvasatát, amely éppannyira érvényes, mint a domináns, embercentrikus változat. A történeti ökológia ebben különösen fontos szerepet játszik, és ez egyben a történelemtudomány legdinamikusabban fejlődő ága, bár még nagyon új kutatási területnek számít. A kelet-európai régióról például nem készült még történeti ökológiai kutatás; az információk szerteszét vannak kis darabokban, úgy kellett őket összegyűjteni. A Duna ökológiai történetét sem írták még meg…

R.F.: Pedig temérdek könyv foglalkozik a folyóval…

M.F.: De ezek mindegyike rendkívül embercentrikus, kulturális, gazdasági, migrációs stb. szempontból megírt történelem.

R.F.: Azt is megfigyeltük a kutatás során, hogy a legtöbb ilyen történelmi összefoglaló a folyó felső szakaszának perspektívájából íródott. A Dunát leggyakrabban ebből a perspektívából írjuk le, innen nézve az alsó szakasz vad, egzotikus, érintetlen területnek tűnik. A Duna „nyelve” pedig a német. Tehát az egésznek van egy koloniális logikája. Arra jöttünk rá azonban, hogy amint az ember a folyó anyagiságára és ökológiájára kezd fókuszálni, a folyó felülről lefelé irányuló olvasata is jelentőségét veszti. Vagyis, ha a folyót ökológiai szempontból vizsgáljuk, az egyben a domináns, koloniális értelmezési keretet is megkérdőjelezi.

like_a_bird_1.JPG

Mint a madár, kiállítás a Trafó galériában. Fotó: ArtDetektor

 

L.J.: Szerintetek a projektnek sikerült létrehoznia egy, a sok résztvevőt összefogó network-öt?

M.F.: Nagyon reméljük. Az biztos, hogy rengeteg beszélgetés folyt le a résztvevők között, a Közép-Európai Egyetemen megrendezett záróesemény pedig az egyik legizgalmasabb konferencia volt, amit valaha szerveztünk, hiszen annyiféle nézőpont jött össze, és hozott létre egy teljesen új perspektívát. Azt gondolom, hogy lassan Magyarországon is lehetővé válik, hogy művészek és tudósok együtt dolgozzanak közös projekteken. Ez elég bevett gyakorlat sok más helyen, de itt jelenleg nincs meg hozzá a szükséges finanszírozási struktúra. A projekt egyik célja az volt, hogy elősegítse ezt a folyamatot, és népszerűsítse ezt a kooperációs formát.

* Természetesen. Természet és művészet Közép-Európában. Ernst Múzeum, Budapest, 1994. Kurátor: Sturcz János.Beke László: Central-East Europe / L’Europa Centro-Orientale, in: Vittorio Fagone: Art in Nature, with contributions by László Beke, René Berger… Mazzotta, Milano, 1996, pp. 109-116


Az interjú 2015. szeptember 7-én készült angol nyelven. Fordította: Laki Júlia

 

Maja és Reuben Fowkes jövő hétfőn, október 12-én szemináriumot tartanak Art and Ecological Crisis címmel, amelyre még mindig várják a jelentkezőket! Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1483363971966409/

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány