Ajánló: Vibráló anyag, és geológiai idő

Jane Bennett előadása nyitotta a Vera List Center for Art and Politics kétéves eseménysorozatát tavaly ősszel, amelynek a fókusztémája a „dologiság” (thingness). Bennett nevével egyre többször találkozom mostanában, és könyve a korábban bemutatott újmédia-művészet kurzus egyik alapirodalma is volt. Úgy tűnik, kikerülhetetlen. Eredeti tervem szerint ezt a könyvet ajánlottam volna, de miközben Bennett programnyitó előadását hallgattam, egy művészeti projekt is felkeltette az érdeklődésemet. Ezért ez dupla ajánló lett.

bennett1.jpg

Bennett sokat idézett munkája, Vibrant Matter – A Political Ecology of Things (Vibráló anyag – A dolgok politikai ökológiája), „új materialista” gondolatkísérlet: mi lenne, ha a világot nem passzív élettelen anyag, és aktív élő anyag élesen különválasztott kettőseként képzelnénk el, hanem a vibráló anyag kontinuumaként. A feladat nem egyszerű, mivel minden érzékszervünk, és a gondolkodásunk is úgy alakult, hogy ezt szinte lehetetlenné tegye. Bennett szerint, ha egy tárgytól elvonjuk a belevetített jelentéseket, a hozzá kapcsolódó emlékeinket, élményeinket, akkor is marad valami – a puszta fizikai létezésével, anyagával is hat ránk, és mi reagálunk rá. Saját testünk is jórészt „élettelen anyagból” csontból, vízből, ásványi anyagokból épül fel. „Az élettelen dolgoknak különös képességük van arra, hogy megelevenedjenek, hogy cselekvővé váljanak, hogy drámai és kifinomult hatást gyakoroljanak”. Ez a latour-i aktor (actor, actant) fogalom továbbgondolása, de Bennett épít Deleuz és De Landa asszamblázs fogalmára, Spinoza, Nietzsche, Thoreau, Darwin, Adorno, Bergson és Driesch munkásságára is.

A könyv egy másik fejezetében Bennett a 2003-as, Észak-Amerika keleti partját érintő áramszünet elemzésén keresztül mutatja be, hogy egy-egy esemény bekövetkezésében mennyi aktor (ebben az esetben „szén, veríték, elektromágnese mezők, szoftverek, elektron áramlatok, profit motivációk, hő, életstílusok, nukleáris fűtőanyag, műanyag, a helyzet uralásának illúziója, statikusság, törvényhozás, víz, gazdaságelmélet, kábel és fa”) játszik közre. Amellett érvel, hogy az ágenciát nem lehet a „szándék-hatás-okozat” hármasához kötni, az embert pedig az ágencia végső forrásának tekinteni. A dolgok is cselekvők, ágenciával, hatalommal rendelkeznek (thing-power).

Hogyan változtatná meg ez a megközelítés a mindennapi életünket, hogyan fogalmazná át a politika kérdésfeltevéseit? Bennett előadásában a könyvhöz képest kicsit leszűkítette az alkalmazási területet, és hangsúlyozta, hogy az elmélet főleg a környezeti kérdésekben adhat új szempontokat: például „hogyan változnának meg fogyasztási szokásaink, ha nem szeméttel, hulladékkal, lommal, vagy az „újrahasznosíthatóval”, hanem egy növekvő halom eleven és potenciálisan veszélyes anyaggal szembesülnénk?”.

Az előadás után a közönségből valaki megkérdezte, hogy milyen módszertani példát tudna mondani az új materializmus gyakorlati alkalmazására, és Bennett Jamie Kruse és Elizabeth Ellsworth Geologic City: a Field Guide to the GeoArchitecture of New York City  (Geológiai város: Kalauz New York geoépítészetének felfedezéséhez) című munkáját ajánlotta.

brownstones-2.jpgPark Slope barna kőházai triász kori homokkőből | forrás: urbanomnibus.net

A művészpáros művészeti projektje abból az állításból indul ki, miszerint az emberi agy nem képes felfogni a geológiai idő mélységeit, a „mély időt” (deep time). Kruse és Ellsworth nem ért ezzel egyet. Szerintük a geológiai idő nyomait lépten nyomon fel lehet fedezni, ha nyitott szemmel járunk – New Yorkban is. Az utcakövek, vagy az aszfalt, amin lépkedünk, az épületek, amelyekben élünk több millió év történetét őrzik – a mély idő és a saját modern életünk át meg átszövi egymást. Kruse és Ellsworth az évmilliókkal ezelőtt létezett világok és jelenkor találkozásai után kutatva járták be New York-ot, és készítették el a város alternatív térképét.

Brooklyn népszerű negyede, a Park Slope híres barna kőházai például triászkori homokkövekből épültek, amelyek 250 millió évesek lehetnek és ki tudja mennyivel fognak bennünket túlélni. A Manhattan-híd vas elemei a Földnél is öregebbek – egy 4,6 milliárd évvel ezelőtti szupernóva emlékét őrzik. A Fed épülete pedig kívül-belül a geológiai ritkaság.

bennett2.jpgMiocén kori só ideiglenesen a Manhattan-híd alatt | forrás: fopnews

Az emberi tevékenység újabb történeti réteget tesz hozzá a geológiai időhöz. Amellett, hogy piramisokká, lakóházakká faragjuk, átformáljuk, beolvasztjuk vagy szórókocsikról a jeges útra szórjuk ezeket a évmilliók alatt kialakult időkapszulákat, szó szerint is újabb rétegekkel gyarapítjuk a földtani rétegeket. A két művész erre akarta felhívni a figyelmet, amikor a Staten Island-en található Fresh Kills szeméttelepet is feltette a város geológiai térképére. A 2001-ben bezárt szeméttelep, amely három Central Park nagyságú, nemrégiben „műanyagszarkofágot” kapott és ezzel megindult az a 30 évre tervezett beruházás, amely során a telepet szabadidő parkká alakítják át. A lég és vízmentesen záró réteg alatt azonban a műanyag soha nem fog lebomlani, így évezredek múlva talán értékes műanyag forrás lesz majd – jegyzik meg a művészek.

A kedvenc állomásom talán mégis ez:

bennett3.jpg A Centrál Park agyagpala-sziklái a másfél évszázada belevésett lépcsőkkel | forrás: urbanomnibus.net

A Manhattan-sziget alatt húzódó szilárd agyagpala kőzetalap a Central Parkban itt-ott kibukkan a felszínre. A park tervezésekor Frederick Olmsted és Calvert Vaux tervezők maguk vésették ezeket a lépcsőfokokat a 450 millió éves kőzetbe, arra invitálva a látogatókat, hogy felfedezzék a gleccserek nyomait őrző sziklahátat.

A művészek bevallása szerint az útikalauz célja, hogy rányissa a szemünket a földtörténeti idő szédítő mélységeire, segítsen egy kis időre magunknak is geológusokká válnunk és képzeletben kitágítanunk az időt, észrevennünk, hogy a minket körülvevő világ a miénket jóval megelőző korokból itt maradt emlékekből épül fel. Sőt, mi is magunkon hordozzuk a geológiai időt. „Mivel állandóan mozgásban vagyunk, fokozzuk és felerősítjük az anyagok áramlását, és a város geológiai alapú építészetének és infrastruktúrájának vegyülését”.

Jane Bennett: Vibrant Matter – A Political Ecology of Things, Duke University Press, 2010

Jamie Kruse és Elizabeth Ellsworth együttműködése: http://www.smudgestudio.org/, blogjuk: http://fopnews.wordpress.com/

© 2017 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány