FKS és Sztyúdió, avagy az elnyomástól az érdekképviseletig

STÚDIÓ ’58–89, Budapest Galéria, 2017. január 18-ig

Mert mi is volt a Stúdió voltaképpen? Egy hatalomtechnikai eszköz, mely minden más értelmezési szempontot beárnyékol. Nem valamilyen művészeti csoportosulás vagy szakszervezet. Nem alulról szerveződő, épp ellenkezőleg, felülről irányított, de legalábbis manipulált. (...) a Stúdió egy esettanulmány arról, hogy nem volt lehetséges a rendszeren kívül létezni (...)


Prófétaparádé

Łódż Kaliska térben és időben

Ez az ősz a lengyel művészetre fordított figyelem jegyében telik Budapesten. Az Art market idén a kortárs lengyel művészetre épített programot, a Ludwig Múzeum két kiállítást is a lengyel művészetnek szentel ebben a néhány hónapban: egy Wrocławra és művészeti életére koncentráló, jól sikerült (egyébként konzerv) bemutatót és egy, a kurátori kísérőszövegek által kissé agyonnyomott „Young Poland-Afterimages of Reality” címet viselő tárlatot. A Budapest Galéria pedig a Jaruzelski-korszak fenegyerekeinek, a Łódż Kaliskának rendezett kiállítást.


A művészeten keresztül

Interjú a METASITU-val

Az állandó alakváltozás és a transzdiszciplinaritás taktikus alkalmazása a METASITU meghatározó vonása: az adott kontextustól függően ugyanúgy használják egy városkutató, egy művész, egy kurátor, vagy egy oktató gyakorlatait, anélkül hogy hivatásszerűen űznék bármelyiket is. Az alábbi interjúban korábbi munkásságukról, jelenlegi működési stratégiájukról, illetve a kortárs művészethez való viszonyukról kérdeztem tranzit.hu "A művészeten keresztül" című sorozata első kiállításának résztvevőit. Az "Ökumenopolisz – Az egész világ egy város" megtekinthető a Majakovszkij 102-ben december 9-ig.


#Beuysheute, avagy jelenkori tőkeértelmezések Berlinből

Das Kapital. Schuld – Territorium – Utopie, Hamburger Bahnhof. Megtekinthető: 2016. november 6-ig

Beuys 30 éve halott. Több generáció felnőtt már, akit sem spirituálisan, sem a művészet fogalmának kitágítása szempontjából nem érintett meg. De tudjuk azt is, hogy művészetének szelleme ma is kísért, és hogy a Beuys-i aktív, véleményformáló művész létforma meghatározó mérföldkő a művészettörténetben. S ahogy ez a kanonizált művészek esetében leggyakrabban előfordul, a művészeti piac az intézményrendszerrel karöltve szinte teljesen kisajátítja a hátramaradt művekkel való foglalatosságot és preferenciákat. Ez történik már egy jó ideje Beuys munkáival is — a ránk maradt fizikai öröksége körül komoly tőkét kovácsolnak, és mindez kényes kérdéseket és dilemmákat hagy megválaszolatlanul maga mögött. A cikk apropója, hogy egyik leghíresebb és legméretesebb műve, a Das Kapital Raum 1970-1977 Berlinbe költözött, s ennek megünneplésére két kurátor egy tematikus kiállítás gyújtópontjába helyezte azt.


Szögesdróttal elkerített szolidaritás

Fear of The Unknown, 2016. március 17. - július 31, Kunsthalle, Pozsony

Egy kortárs művészeti kiállítás aktualitását sosem tapasztaltam még olyan közvetlenül a saját bőrömön, mint a pozsonyi Kunsthalléban megrendezett Fear of the Unknown megtekintése után, hazafelé tartva, az autópályán. Vasárnap késő délután a szemközti sávban több mint 10 km-en keresztül sorakoztak az autók, arra várakozva, hogy a szigorított ellenőrzés miatt az országhatáron feltorlódó tömeg fogyatkozni kezdjen. A menekültválság kezdete óta egyre gyakoribb ellenőrzések ugyan még bosszantják, de igazából már nem lepik meg a Nyugat-Európa felé rendszeresen ingázó sofőröket. A forgalmi dugónál azonban lényegesen sokkolóbb hír is érkezett, nem egészen fél nappal később: a magyar-szlovák határ túlsó oldalán egy, az embercsempészek autójában ülő menekült nőt lőttek meg a határőrök, amikor az autó vezetője a felszólítás ellenére sem állt félre ellenőrzésre.



A Capa Központ három T-je

Jelentés, 2015. november 17. – 2016. március 13., Capa Központ

Ám miért itt és most? Tehetjük fel a kérdést a Jelentés című tárlat megtekintése után. A Capa Központ „három T-jének” jelentése kaphat-e több értelmet, visszhangozva a Kádár-kori kultúrpolitika irányelveit? Képesek-e a kiváló kortárs művészek és kurátor alkotótársuk, bár ha kritikusan is, legitim módon megszólalni abban a térben, amely épp a jelenkori ellentmondásos hatalmi intézménypolitikában kapott főszerepet?


Szójabőr, csillám és rengeteg só

Cultured Bodies / Montag Modus performanszsorozat Berlinben

Porcelántálakban úszó zavaros folyadékok a posztamenseken, rózsaszín tüskés habszivaccsal bélelik éppen a padlót. A szomszédos teremben egy hatalmas kivetítőn Jane Fondára emlékeztető sztreccsruhás nő mutat be arctornagyakorlatokat, közben feszítik a köteleket a szivacsok fölé. Alattuk műanyag zsákokban sót cipelnek, vasrudakkal állítják be a térfigyelőket, terepasztalt építenek a zsákokból…


Malgot István közösségi kísérletei Maótól Vonáig egy nem-értelmiségi művészet felé

Szürke zóna 2: A Műcsarnok aktuális kiállításának apropóján

Amikor Malgot István 2015 végén a politikai és kulturális amnézia szürke zónájából előlép az MMA égisze alatt újjászervezett Műcsarnok több ezer fős nagyközönsége elé, nehéz eldönteni, hogy a mellőzött külön-utas mester rehabilitációjaként vagy az ártalmatlan amatőrizmus, a nem-értelmiségi művészet kanonizációjaként értelmezzük ezt a megdicsőülést.


Allen allein 2.

El Kazovszkij életmű-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

Allen egyedül maradt. (Szeretői voltak.) Festészetében azt fejti ki, ami Dzsan-panoptikumainak az ősélménye lett: az önmagától másik testbe elválasztott kétségbeesését. A klasszikus szobrászatból kölcsönözve formailag, a klasszikus mitológiából tartalmilag merítve a panoptikumban főszereplő Galathea alá, a szobor bálvánnyá válásának jelzéseként kerül a piedesztál. Ez már a hetvenes évekbeli festményeken óriásira nő, ahol (fej nélküli, antik torzó) táncosnők jelennek meg rajta. A piedesztálból egyenesen sziklaszirt lesz, gyakran kettő, tükörszimmetrikusan a képtér előterében, s az egyiken a vágyott, a másikon a vágyódó helyezkedik el – közöttük egyre mélyebben tátong a szakadék. A piedesztál aztán lehet oszlop vagy hegycsúcs, épülettömb, karcsú kúp is. A vágyott különféle formákat, leginkább táncosnőét és szobortorzóét ölti, a vágyó a vándorállat, ami El.


Múzeumosan látni a világot

Interjú Frazon Zsófiával, a Múzeum: a lassú műfaj című kiállítás kurátorával

A Capa Központban látható kiállítás egészen közelről, az intézmények belső terein keresztül vizsgálja a múzeum mai szerepét. Frazon Zsófiával, a kiállítás kurátorával erről a befelé irányuló, meditatív figyelemről beszélgettünk, amely lassúságra és láthatatlan összefüggések feltárására ösztönzi a látogatót.


Allen allein 1.

El Kazovszkij életmű-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

Az El Kazovszkij élet/mű kiállítás lehetetlen ötlet volt, és a megoldása is az lett: délután egykor kezdtem el a tereket végigtekinteni, és ki is takarítottak a szorgos munkások fél hatkor belőle, miközben ha tisztességgel akarom megnézi, magamba venni mindazt az információt, amit tálcán kínál nekem, akkor fél nyolcra, ha végzek. Egy Kazó-kép is túl sok, reprodukcióban, egy térben – már, ha nem egy töküres templomléptékű enteriőr egyedüli vizuális ingere a fókuszpontban: mire odaérsz, megcsöndesedsz.


Huszonöt évvel ezelőtt könnyű volt illegális bevándorlónak lenni

Interjú Babi Badalovval

Babi Badalov képzőművész és költő Lerikben, Azerbajdzsánban született 1959-ben. 1980-tól Leningrádban élt, 1990-ben pedig nagyméretű festményeivel és tárgyaival szerepelt a Műcsarnok Pétervári újak című kiállításán. Budapesti látogatása után kezdődött több mint húsz évig tartó menedékkeresése, amely során művészként, melegjogi és politikai aktivistaként élt és működött. Németországba, az […]



© 2017 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány