Szögesdróttal elkerített szolidaritás

Fear of The Unknown, 2016. március 17. - július 31, Kunsthalle, Pozsony

Egy kortárs művészeti kiállítás aktualitását sosem tapasztaltam még olyan közvetlenül a saját bőrömön, mint a pozsonyi Kunsthalléban megrendezett Fear of the Unknown megtekintése után, hazafelé tartva, az autópályán. Vasárnap késő délután a szemközti sávban több mint 10 km-en keresztül sorakoztak az autók, arra várakozva, hogy a szigorított ellenőrzés miatt az országhatáron feltorlódó tömeg fogyatkozni kezdjen. A menekültválság kezdete óta egyre gyakoribb ellenőrzések ugyan még bosszantják, de igazából már nem lepik meg a Nyugat-Európa felé rendszeresen ingázó sofőröket. A forgalmi dugónál azonban lényegesen sokkolóbb hír is érkezett, nem egészen fél nappal később: a magyar-szlovák határ túlsó oldalán egy, az embercsempészek autójában ülő menekült nőt lőttek meg a határőrök, amikor az autó vezetője a felszólítás ellenére sem állt félre ellenőrzésre. “A feltartóztatott menekülteket a határőrök átadták az illegális migrációval foglalkozó rendőri egységnek” — számol be a hvg.hu riportere az ilyen esetekben bevett forgatókönyv szokásos menetéről, majd ezzel az ügy lezártnak tekintendő.

KATEŘINA ŠEDÁ: 2016 (2016), installáció. Fotó: Tomáš Halász
Kateřina Šedá: 2016 (2016), installáció. Fotó: Tomáš Halász

A Fear of the Unknown ezeket, a mostanra (meglehetősen rövid idő alatt sikeresen) berögzült narratívákat igyekszik kicsit megbolygatni. Lenka Kukurová kurátori koncepciójának alaptétele, hogy a kelet-európai országok számára a tőlük meglehetősen idegen kultúrákkal való találkozás merőben új, pánikkeltő tapasztalat. A kiállítás ezt kívánja dokumentálni, de szigorúan nem az abszolút igazság közvetítésének szándékával, sokkal inkább a térségben kialakult menekültválságot övező közhangulat bemutatásának igényével. Kukurová arra is igyekszik rámutatni, hogy az ismeretlenről alkotott képünk a legritkábban alapszik tapasztalati úton szerzett bizonyítékokon, sokkal inkább építünk sokszor ismételt prekoncepciókra és elképzelésekre, amelyeket képesek vagyunk aztán azon nyomban alkalmazni a homogén masszaként kezelt menekültekről való megnyilatkozáskor. A kiállítás ezeket a sematikus beszédmódokat igyekszik különböző nézőpontok felvillantásával árnyalni, és ezáltal, az ismeretlentől való pánik elmélyítése helyett, empátiát és megértést generálni.

A Fear of the Unknown kapcsán érdemes mindenekelőtt rávilágítani, mennyire izgalmas az az intézményi keret, amelyben a kiállítás megvalósult. A pozsonyi Kunsthalle ugyanis még meglehetősen gyerekcipőben jár: a 2014-ben alapított intézmény igazgatója, Juraj Čarný elmondása szerint ez a pozíció teszi lehetővé számukra azt is, hogy hosszú távú tervek felvázolása helyett gyorsan tudjanak reagálni a társadalomban zajló folyamatokra. Érdemes kiemelni azt is, hogy bár a szlovák közéletben a menekültek ügye többnyire negatív felhanggal jelenik meg, a kiállítás fővédnöke Andrej Kiska, szlovák köztársasági elnök, aki a szlovák politikai elittel ellentétben a menekültek befogadásának erkölcsi kötelességét hangsúlyozza.

NOVÁ VĚČNOST / NEW ETERNITY (Pavel Karous, Helena Sequens, Adam Stanko): Happiness is a Choice (2016), objekt, fotódokumentáció. Fotó: Tomáš Halász
Nová věčnost / New Eternity (Pavel Karous, Helena Sequens, Adam Stanko): Happiness is a Choice (2016), objekt, fotódokumentáció. Fotó: Tomáš Halász

Azt, hogy a menekültek kérdése mennyire jelen van a szlovák művészeti színtér aktuális témái között, az is mutatja, hogy a Kunsthalle kiállításával egyidőben zajlott a pozsonyi tranzit.sk Ghosts of the Civil Dead című projektje, a kurátorok pedig értelemszerűen igyekeztek programjaikat együttműködésekkel is összekapcsolni. Indokolta mindezt az is, hogy a szorosan összefüggő témát eltérő perspektívából közelítették meg: míg a Kunsthalle kortárs pozícióból, a jelen krízis szempontjából fordul a kérdéshez (a kiállított munkák többsége kifejezetten erre a kiállításra készült), addig a tranzit.sk projektje inkább történetileg reflektál a jogfosztottság és a kirekesztés jelenségeire, és elemzi azok intézményesült formáit: a bebörtönzést, a táborba zárást, a kerítések és falak felhúzását. Ezek az egymást kölcsönösen kiegészítő pozíciók remek módon vázolják fel a jelenlegi válság történeti előzményeit, és riasztó képet festenek annak lehetséges kimeneteléről.

Dan Perjovschi: For the Moment series (2015), rajz, print, kiállításenteriőr. Fotó: Tomáš Halász
Dan Perjovschi: For the Moment series (2015), rajz, print, kiállításenteriőr. Fotó: Tomáš Halász

 

A Fear of the Unknown plakátja Kateřina Šedá 2016 című installációjára épít, amelyben a művész kisgyerekeknek készült mentőmellényeket sorakoztat egymás mellé. Nem nehéz megidézni általa az utóbbi idők egyik legemblematikusabb sajtófotóját, amelyen egy partra sodródott megfulladt szír kisgyerek, Aylan Kurdi látható, és amelyet sokan sok módon dolgoztak már át a menekültválság tematizálásakor (többek között Ai WeiWei is, hogy csak a legvitatottabbat említsem). Dan Perjovschi For the moment című sorozata a művésztől megszokott kompakt és húsba vágó tömörségű, graffitiket imitáló óriásprintekkel hívja fel a figyelmet a menekültektől való félelmek irracionalitására és az Európai Unió értékeinek, például a schengeni határok védelmének kettős mércéjére. Perjovschiéhoz hasonló irónia hatja át Janka Duchoňová From the souvenirs of the new colonies című kerámia-tányérjáit is, amelyek lefedik a legkülönbözőbb nemzetközi összeesküvés-elméleteket és félelmeket, a zsidók világuralmától, a muszlim hatalomátvételi törekvéseken keresztüli a herderi jóslat beteljesüléseként a szlávok tengerében eltűnő magyarságig.

4. kép
Janka Duchoňová: Souvenirs of the New Colonies series (2013), a Weiss Collection illetve Martin Frankovič gyűjteményének tulajdonából. Fotó: Tomáš Halász

A Nová věčnost (New Eternity) művészcsoport Happiness is a choice című és feliratú kapuja az auschwitzi “Arbeit macht frei” (A munka szabaddá tesz) mottót idézi meg, amely alatt áthaladva lehet belépni a Kunsthalle központi kiállítóterébe. A durva képzettársítás annak az érvelésnek kíván görbe tükröt mutatni, amely arra hivatkozik, hogy a migránsok többsége nem a háború és pusztítás elől menekül, hanem gazdasági megfontolásból, a boldogságot hajszolva települ át Európába. Nem ez az egyetlen munka, amely a Holokauszttal egy értelmezési keretben vizsgálja a jelenlegi menekültválságot. Lukáš Houdek Hope Tour című installációja a kiállítás egyik legerősebb munkája: a narancssárga, konténernek látszó objektumot egy mediátor nyitja ki a látogatók számára, azzal az instrukcióval, hogy pár perc múlva ki is fogja engedni őket. A konténerbe lépbe hamar világossá válik a falakon lévő kis réseken beáramló fény által, hogy egy vagonszerű térben vagyunk, amelyet menekültek meglehetősen életszerű bábui töltenek meg — ácsorogva, ücsörögve vagy akár a földön fekve. A felismerés pillanatától a klausztrófób szorongás, a menekülni vágyás érzése a látogató alapvető élménye, amelytől azután sem szabadul egykönnyen, hogy a konténer ajtaja felnyílik, és egy biztonságos white cube térben sétálhat tovább.

OTO HUDEC, kiállításenteriőr  előtérben: A day after an air-raid (2013 – 2016), rajz háttérben: Land (2016), installáció fotó: Tomáš Halász
Oto Hudec, kiállítás enteriőr, előtérben: A day after an air-raid (2013 – 2016), rajz, háttérben: Land (2016), installáció. Fotó: Tomáš Halász

 

A menekültek tapasztalatainak leképezését, a velük történő átmeneti azonosulást propagálja Oto Hudec is, aki az utolsó terem utolsó tárgyaként egy fából készült kerítést épített meg, mögé pedig egy műtárgyat rejtett el. A trükk az, hogy a kerítés ajtaja csak a kiváltságosak előtt tárul fel, azonban a kritériumok titkosak és folyamatosan változnak: az ott őrködő mediátor dönti el minden nap, hogy a betérő látogatók megfelelnek-e az előre lefektetett, ám a közönség előtt ismeretlen szabályoknak, így senki sem tudhatja, hogy valóban nem jogosult-e átkelni a kapun, vagy csak önkényes döntések alapján szorul kívül a kerítésen. A művész A Day after an Air-Raid című rajza is ezt a kiszolgáltatott pozíciót teszi témájává: a lebombázott helyszín kísértetiesen hasonlít a szír sajtófotókból ismert városokra, ám felismerhetőek Pozsony nevezetességei is, azt sugallva, hogy ugyan jelenleg az európai erőd védelmet nyújt számunka a támadások többségétől, de bármikor kerülhetünk mi is az áldozati pozícióba, ami miatt menekülni kényszerülünk.

Az általam kiemelt néhány munka kiválóan bizonyítja a kurátori szövegben foglalt célkitűzéseket: a művészek hol iróniával, hol empátiával igyekeznek kikezdeni a populista, menekültellenes propaganda végtelenül leegyszerűsítő érvrendszerét, és felhívják a figyelmet arra, milyen alábecsült luxus a szolidaritás és segítségnyújtás lehetősége, és milyen fontos lenne, hogy élni tudjunk vele.

© 2017 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány