Malgot István közösségi kísérletei Maótól Vonáig egy nem-értelmiségi művészet felé

Szürke zóna 2: A Műcsarnok aktuális kiállításának apropóján

Amikor Malgot István 2015 végén a politikai és kulturális amnézia szürke zónájából előlép az MMA égisze alatt újjászervezett Műcsarnok több ezer fős nagyközönsége elé, nehéz eldönteni, hogy a mellőzött külön-utas mester rehabilitációjaként vagy az ártalmatlan amatőrizmus, a nem-értelmiségi művészet kanonizációjaként értelmezzük ezt a megdicsőülést. Korábbi kiállításai (Pécsi Horváth Színház, Ráday Képesház) után műcsarnokbeli bemutatkozása Nicholas Schöfferrel — a kinetikus művészet nemzetközileg elismert megalapítójával — átellenben, majdnem olyan abszurd és szimptomatikus, mint ahogy 1969-ben Victor Vasarelyt Borics Pál portré- és zsánerszobrász kiállítása előzte meg a Műcsarnokban. A különbség többek között annyi, hogy Aczél György kultúrsznobizmusa egy akkor nemzetközileg aktuális irányzat, az op art legfontosabb képviselőjének nyitott teret, miközben a Schöffer-kiállítással Szegő György Műcsarnoka csak tisztes történeti távolságból vállal fel egy radikálisan modernista művészt.

Jelenet a Macskafogó (1986) című animációs filmből

Malgot kapcsán — aki egy 2013-as Magyar Hírlapnak adott interjújában Kő Pált és Melocco Miklóst emeli ki mérceként a magyar szobrászatból — most a Műcsarnok weboldalán merész csúsztatással  Joseph Beuys neve is előkerül: „Az egész életművét meghatározó alapvető társadalmi elkötelezettség, ami ugyanekkor Joseph Beuys-ot a modern mitológiák szimbolikus anyagai felé viszi, Malgotot a hagyományos szobrászat matériái és egy emberközpontú művészet mellé állítja.”

Vajon miért érdekes most ennyire Malgot István? Például Vekerdy Tamás pszichológus, a demokratikus nevelés egyik legfőbb magyarországi szószólója számára, aki Malgot kiállítását megnyitotta. Ő a premodern hitvilág tudattalanba szorított lényeit látja megtestesülni Malgot datálatlan és Götz Eszter által színpadiasan tálalt szobraiban. Emellett Malgot bonyolult ideológiai kötődéseit is zseniálisan összebékítik:

A hatalommal való viszonyában ma anarchista. Korábban volt szélsőségesen szabadságkereső — hogyan is létezhetne a művészet a legszélsőségesebb szabadság és szabadosság nélkül? Irányított művészet nincs! Egy művész természetesen liberális — bármilyen megbotránkoztató manapság ez a szó. A művész önmagában semmi, ha nem tud kapcsolódni embertársaihoz, tehát a művész szociális is! És természetesen szüksége van arra, hogy konzervatív legyen — ha úgy tetszik — vagyis mélyre fúrhassa gyökereit abban a talajban, amelyből vétetett. (1)

Malgot István egy sokszor támadott, de kevéssé ismert művész, de hogy megtudjuk miért, ahhoz egészen 1966-ig kell visszamenni, amikor Pór György orosz–történelem szakos egyetemista egy maoista csoportot szervezett, mellyel Haraszti Miklós (2) mellett Malgot István, az akkori Képzőművészeti Főiskola hallgatója is kapcsolatba került. A „Magyar Forradalmi Kommunisták Csoportja” az ELTE-n, a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, a Műszaki Egyetemen és a Képzőművészeti Főiskolán fejtett ki többé-kevésbé nyílt propagandatevékenységet, melynek célja a „revizionista, burzsoá-bürokrata rendszer” kritikája és erőszakos megdöntése volt. Az „összeesküvés” végül lelepleződött, Malgot a 1968. május–júniusban zajló „maoista per” negyedrendű vádlottja volt, de végül csak felfüggesztett büntetést kapott.

Mao Ce-tung és Che Guevara kezetfog, Sanghaj, 1960. Forrás: westlicht.com
Mao Ce-tung és Che Guevara kezetfog, Sanghaj, 1960. Forrás: westlicht.com

Egy évvel ezután jelent meg Györe Imre (3) Orfeó szerelme című verses drámája Hincz Gyula illusztrációival. Ebből a darabból — mely valójában egy politikai allegória a maoizmussal szintén szimpatizáló Che Guevaráról — készített bábjátékot néhány lelkes fiatal Malgot István és Bálványos Huba vezetésével, akik később az Orfeó csoport néven lettek ismertek. Az Orfeó, amely stilárisan a szuggesztív mozgalmi realizmust képviselte, elsősorban az önművelésre és a kollektív munkára épülő közösségi kísérletként volt érdekes, mely a kritikai cselekvés terepét közvetlenül a ’68-as események után a direkt politikai propagandáról a kultúra területére helyezte át. Malgot erre így emlékszik vissza: „Mi a francia ’68 eszméivel szimpatizáló, alapvetően a marxizmus talaján álló, tehát baloldali csoportot alkottunk. Azt láttuk magunk körül, hogy a proletárdiktatúra nem azonos a proletárhatalommal, a párt nem azonos a munkásosztállyal. Cselekvési alternatívákat kerestünk, s korábban már a sztálinizmussal is, a maoizmussal is kacérkodtunk már. (…) Az az ötletünk támadt, hogy bábokat készítünk, és a bábelőadásokkal talán közelebb kerülhetünk a közönségünkhöz, az emberekhez.” A tagok között olyan, később egész más utakon ismertté vált alkotók is jelen voltak Fodor Tamás (Stúdió K), Forgács Péter (BBS, 180-as csoport) Kamondy Ágnes (Európa Kiadó) vagy Sass Valéria szobrászművész, és tanítványként volt jelen például Fekete Balázs (Hejettes Szomlyazók).

0399002129773P
Györe Imre: Orfeo szerelme, 1969. könyvborító

Az újbaloldali fiatalok pár évig nagyon intenzíven jelen voltak, elsősorban az amatőr és az alternatív színházi életben, és éppúgy a Népművelési Intézet biztosított nekik átmeneti legitimitást, mint a Bak Imre kezdeményezésére kibontakozó, modernista művészetpedagógiát követő amatőr szakkör- és a kisgaléria-hálózatnak vagy akár Galántai György balatonboglári Kápolna Műtermének. De nem sokáig, ugyanis 1972. májusában rendőrségi vizsgálat indult a csoport ellen. Mikor az ügy bűncselekmény hiányában lezárult, a Magyar Ifjúság „Orfeó az alvilágban” címmel publikált cikket (4), mely nyomán — mint az a feldolgozott levéltári anyagokból kiderül — komoly sajtó- és politikai vita robbant ki. Szántó Gábor írásának gúnyos retorikája és személyeskedő érvei nagyban hasonlítanak a „Happening a kriptában” című 1973-as Népszabadság cikk módszereihez, mely a merőben más művészeti alapokon működő boglári Kápolna tárlatait támadta. Az Orfeósokat végül a Népművelési Intézet részéről Vitányi Iván vette védelmébe, aki közvetlenül Aczél Györgynél járt közben: „társadalmi problémák iránt érdeklődnek, a szocializmus kérdéseiről vitatkoznak és olvasnak, egy közéleti magatartást akarnak a színpadról elterjeszteni, közösséget akarnak teremteni. (…) Művészi munkájuk jó, (…) azok közé tartoznak, akikkel ‘lehet beszélni’, akik igénylik is ezt a beszélgetést, s akikkel beszélni kell, de nem a Magyar Ifjúság modorában.”

Állókép az Orfeó csoport című filmből (2009,  Rendező: Nemes István, Duna Műhely)
Raffay István fotója az Etoile címmel színre vitt Orfeo produkció próbájáról (az előtérben balra Oszkay Csaba, vele szemben Székely B. Miklós, mögöttük balról Kató Balázs, Fábry Péter, Gál Erzsébet, Fábri Péter, mögötte: Madarász György, Elek László, Angelus Iván), a Hazafias Népfront Kinizsi u.-i terme, 1971-2.

1971-ben a támadásokkal párhuzamosan a csoport a nyilvánosságból többé-kevésbé kivonult, és közös házépítésbe kezdett Pilisborosjenőn. Ezt az időszakot érzékletesen dokumentálja az Orfeo Csoport című 2009-es dokumentumfilm, amelyből ironikus módon az is kiderül, hogy Malgot valóban nem volt ideális vezető, még ha nem is a konzervatív kádárista erkölcsök megsértése, hanem inkább az autoriter kommunikációja és kizsákmányoló partnerkapcsolatai miatt. Malgot minderről Leninre hivatkozva így nyilatkozik a filmben: „diktatórikus módszereket kellett alkalmazni (…) az embereket bizonyos kényszer alá kellett vetni”.  A tagok például azt sérelmezik, hogy szilveszteri buli helyett évértékelést kellett tartaniuk vagy azt, hogy Malgot utasítására egy szociofotóról le kellett vágniuk a rajta szereplő cigányasszony „hamis képet sugalló” karóráját. Ezek a csoporton belüli feszültségek máig fennállnak, olyannyira, hogy a 2b galériában 2012-ben megrendezett  kiállításon Malgot már nem is szerepelt. (5)

Malgot végül valóban elhagyta az Orfeósokat és az utazó Népszínházban, valamint a Kecskeméti Katona József Színházban dolgozott 1987-ig, amikor a Soros Alapítvány támogatásával egy második közösségi kísérletbe, egy cigány-színház megalapításába fogott. Ennek a vállalkozásnak a dokumentumai már műcsarnokbeli kiállításán is szerepelnek. A társulat a kezdeti sikerek után végül 1997-ben feloszlott. Ennek okát Malgot a cigányság „roncs” önsorsrontó kultúrájában látja. Malgot a Hold Színház kudarca után a ’90-es évek végén Délkelet-Ázsiában utazgatott, és ahogy ezt többször hangsúlyozta, az ott szerzett élmények termékenyítően hatottak a most a Műcsarnokban látható szobrászatára. (6) A 2000-es évek elején jelent meg A cigány hold című könyve és az ebből készült költői film, mely három tragikus nő sorsát villantja fel, akik egy börtön cellájában alakítanak ki egymást támogató mikroközösséget.

Fotó a Szobrás Malgot című kiállítás megnyitójáról, Műcsarnok, 2015. Forrás: Facebook
Fotó a Szobrász Malgot című kiállítás megnyitójáról, Műcsarnok, 2015. Forrás: Facebook

Szintén a 2000-es évek elején Malgot egy harmadik, nagyobb horderejű közösségi kísérlettel is előállt. Ugyanis Makovecz Imrén keresztül megkereste Orbán Viktor, akinek a képviseleti demokrácia pártdiktatúráját leváltó népfrontos, közvetlen demokráciát célzó hálózat tervét javasolta megvalósításra. (210) Ebből alakult ki A Szövetség a Nemzetért Polgári Kör. 2003-ban az akkori iraki háborút támogató kormány-politikát bírálták egy olyan állásfoglalásban, melyet Malgot, többek között Makovecz-cel, Orbán Viktorral és Vona Gáborral együtt írta alá.

Később Orbán Viktor már nem követte Malgot kezdeti terveit, ezért 2004-től eltávolodtak egymástól, és Malgot átadta magát a szobrászatnak. 2012-ben Götz Eszter szerkesztésében a Kláris Kiadónál megjelent gyűjteményes kötete Teremtett lények címmel, melyben a világról, a politikáról és a művészetről vallott sajátos, néhol figyelemreméltó, de többnyire ellentmondásos nézeteit is terjedelmesen kifejti. Lehet, hogy Orbán Viktor még mindig figyel rá, hiszen itt olyan próféciákat fogalmaz meg az ázsiai kultúra tapasztalatiból kiindulva, hogy: (a virtuális tőke indukálta túlszaporodás eredményeképp) „olyan embertelen méretű áradat fogja elönteni Európát, elsősorban az arab és az afrikai világból, amit Európa nem fog tudni elviselni” (200. o.), és mindemellett narancssárga „farokként” a nemzeti elkötelezettségét is több helyen kiemeli (158., 197. o). Malgot aggodalma Európa jövőéért 2012-ben még nem az aktuálpolitikai, hanem inkább az antropocén diskurzust idéző vízióban teljesedik ki, melyben: „Eljuthatunk odáig, hogy (…) kipusztul a legtöbb faj, az embert is beleértve, és kezdődik valami új.” (183. o.)

Hincz Gyula illusztrációja Györe Imre Orfeo szerelme című könyvében, 1969.
Hincz Gyula illusztrációja Györe Imre Orfeo szerelme című könyvében, 1969.

E new age-es apokaliptikus háttér előtt a művészetről megfogalmazott nézetei is új irányt vesznek. Először az értelmiség mint közvetítő réteg szerepéről beszél, melynek „feladata a társadalmi igazságok felkutatása” (206. o.), és az, hogy megfogalmazza az „alul lévők érdekeit a hatalom felé” (186. o.). Ugyanakkor, amikor a saját művészetéről beszél, az avantgárd és a modernizmus kicsinyes elutasítása mellett (7), azt tartja abszolút sikernek, hogy a szobraival „élővé” formálja az anyagot, az emberi lét gyökereihez nyúl vissza, a változásokkal dacolva „helyre állítja” a szavak értelmét (215), és szerelmes tinédzsereket fakaszt sírva. (189. o.)

Én ezzel szemben Malgot a mássággal és az idegenséggel létesített viszonyát felettébb problémásnak látom, mely sajnálatosan kioltja a közösségi elkötelezettségét. Ez a másikat tárgyiasító, paternalista érzéki buzgóság, melyet már többen Malgot szemére vetettek (8), a műcsarnoki kiállításán is szembeötlő. Csodálata mindig egzotizáló alárendeléssel párosul, például a kiállítás falán olvasható megnyilatkozásában: „Az a lány azon a színpadon úgy volt cigány, mint a Föld egyik legkülönösebb virága.” (168. o.) A Műcsarnok weboldalán posztolt alábbi videót pedig nem tudom másként értelmezni, mint egy olyan agymosás eredménye, mint amit a ’86-os — hidegháború paródiaként is értelmezhető — Macskafogó emblematikus záróképe felrajzol: ahogy a hatalmas robot-kutya gyomrából virág-szagolgató, ártalmatlan macskák bújnak elő, úgy ugrándozik most Müller Péter Sziámi és a Pintér Béla társulat Malgot szobrai között a Műcsarnokban.

 

Lábjegyzetek:

(1) Vekerdy további mondatai is megvilágosító erejűek: „Malgot bozótvágó késsel hatolt át korunknak mindezeken az eszmei áramlatain és ezeket össze is zsúfolta magában. Miután pedig tökéletesen bevette, sikerült ki is ütnie tudatából. Ezt az üres tudatot használták fel azok a lények arra, hogy megjelenjenek.”

(2) Később „kritikai szociológián dolgozott, többek között a cigány családok körében korábban megkezdett kutatásait folytatta. A Népművelési Intézettől kapott megbízása keretében az ipari dolgozók kulturális igénystruktúráit vizsgálta, és családpolitikával kapcsolatos felméréseket végzett.” (Forrás: rev.hu)

(3) Györe Imre az 1958-ban megjelent Tűztánc antológiából lett ismert, melyben lelkesen baloldali, politikai költők szólaltak meg az ’56 utáni kiegyezés szellemében. A Tűztáncosok rövid siker után a hatalom számára szintén a baloldali elhajlás veszélye miatt lettek gyanúsak és álltak megfigyelés alatt, majd váltak mellőzötteké. A csoport egyetlen nő tagja, Imre Katalin 1989. október 23-án kivetette magát lakása ablakából.

(4) Szántó Gábor: Orfeo az alvilágban. Magyar Ifjúság 1972. október 13.

(5) További cikk és videó a kiállításról

(6) Teremtett Lények, Kláris Kiadó, 2012., 203. o. (További hivatkozások oldalszámai zárójelben)

(7) Például: „a mi világunkban például absztraktokat kell csinálni ahhoz, hogy egy művész érvényesüljön, holott ez hülyeség.” (186. o., Malgot);„a bioenergetika is azt mondja, hogy a modern építészet élei és sarkai felőrölik, szétzilálják a tér energiáját és megbetegítik a várost” (193. o., Götz Eszter).

(8) Többek között Forgács Péter, aki egy „performansz” keretében nyilvánította ki többrétű ellenszenvét a 2B Orfeós kiállításának megnyitóján. Lásd még erről Forrai Éva cikkét, aki a Magyar Narancsban egyenesen pedofíliával vádolta Malgotot a kambodzsai útibeszámolói alapján (ezt persze már Vekerdy se tudta beemelni az ellentétes nézeteket szintetizáló megnyitó beszédébe).  Barangolások Cambodiában (sic!) című könyvében, ha nem is egyértelműen pedofil, de prostitúció lehetőségeivel lelkesen élő utazó beszámolóit olvashatjuk.

© 2017 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány