Az intézményesülés formáitól tartózkodni igyekeznek

HSZ tudatfelszabadító hadműveletek

Két helyszínen látható a Hejettes Szomlyazók csoport kiállítása: két összefüggő, mégis önálló tárlat. Az Új Budapest Galériában megtalálható munkák fontos eleme a kívülállás és a függetlenség. Az önreflexió a csoport későbbi időszakát bemutató Ludwig Múzeum-beli kiállításon sem veszít kitüntetett szerepéből.

HSZ csoportkép (Háy Ágnes Dance Macabre címû kiállításán, amelyet a Hejettes Szomlyazók nyitottak meg), Liget Galéria, 1991 – Fotó forrása: Ludwig Múzeum
HSZ csoportkép (Háy Ágnes Dance Macabre címû kiállításán, amelyet a Hejettes Szomlyazók nyitottak meg), Liget Galéria, 1991 – Fotó forrása: Ludwig Múzeum

Mindkét helyszín összeállítását jellemzi az önirónia, hiszen az intézményesüléstől részben tartózkodó csoport intézményes kereteken belüli megmutatkozása fontos kérdéseket vet fel szenvedélyes életükre vonatkozóan. Kurátor nélküli kiállítás – vagyis a csoport tagjai retrospektív jelleggel kurálták az anyagot, főként kronologikusan rendszerezték az alkotásaikat.

A szuperdadaistának tetsző művek kánonjában a közös létrehozás a legfőbb összetartó erő, sokszor performatív momentumok lenyomatai. A Bálna kiállítóterében, a Rügyfakadáson (megtekinthető szeptember 3-ig) a csoport hat-nyolc állandó tagjának (Beöthy Balázs, Danka Attila, Elek István (KADA), Fekete Balázs, Kardos Péter, Nagy Attila, Várnagy Tibor, Vidákovich István) és baráti körének a spontaneitás vezérfonala mellett, intézménykritikai megnyilvánulásai láthatóak. Kiáltványaikban két folytatólagos állásfoglalást fejtenek ki. A két manifesztum között eltelt öt év és a gazdasági, politikai, művészeti kontextus változására történő reflexió pozicionálja a csoportot. Erdély Miklós 1981-es, A posztneoavantgard magatartás jellemzői programszövege épp azt a művészeti közeget írja le, amelyben a HSZ tevékenysége folyt. A lazuló szocialista rendszer utolsó éveit, majd a rendszerváltás és demokratizálódás folyamatait egyaránt jól tükrözi a „3T” tiltott, később tűrt státuszából intézményesült csoport tevékenysége.

Első korszakuk a fluxus hagyományaiból is táplálkozva punk elemekkel mossa el művészet és nem-művészet határait. 1984-es alakulásukkor a csoport „pártolja a semmittevést és a közös unatkozást”, ugyanakkor céljai között szerepel, hogy tagjai „érvényesülését (karrierjét) elősegítse”. Puritán technikák használata jellemzi ezt az időszakot Világnézettségi magazinjuk újságkivágásokból, írógéppel, stenciltechnikával készült az alakulás évében, 1984-ben, amely mellett a bizonyos írógép is kiállításra került, amivel létrehozták avantgárd lapjait. Az olcsó szamizdat kiadvány demokratikus alapokon működött, közel száz példányban terjesztették. Az underground esztétika mellett témái művészeti kérdések és a mindennapi élet eseményei. Kedvelt témájuk még a meztelenség, a szexuális vágy és az ezzel kapcsolatos humor. Ide tartozik még többek közt szellemes Munkaügyisek című képük, amely a bürokrácia útvesztőinek képviselőihez fűződő direkt ellenszenvből született közvetlen intézménykritikának fogható fel. Ez a fajta direkt szexuális beszólás viszont ellentétben áll a meztelenség játékos felfogásával, például a későbbi, Strand (hőélvező akció) dokumentációjával vagy a ’87-es Öröknaptárral (olyan naptár, amely az év minden napján újabb női akttal lepheti meg a Stúdió kiállítását).

Strand / hőélvező akció, 1988 január, FMK Fekete kiállítóterem, fotó: Halas. Forrás: c3.hu
Strand / hőélvező akció, 1988 január, FMK Fekete kiállítóterem, fotó: Halas. Forrás: c3.hu

A szocializmusban kedvelt médiumot, a faliújságot ironikusan (ki)használva kacsint ki a szentendrei faliújság-kiállítás, amelyet a művelődési ház előterében mutattak be 1987-ben. Montázs-sorozat és mesedia-filmkockák jelennek meg a léceken egyfajta társasházi sufni hangulatot keltve a látogatóban. A művészet fogalmának és intézményes keretének dekonstrukciója nem ismeretlen a fluxus-közeli újhullám, később punk vagy underground képviselői között. A HSZ újdonságát a közös szerzőiség és a folyamatos önreflexió hozta. A csoport tagjai nagyrészt nem folytattak tanulmányokat művészeti felsőoktatásban, indulásukkor Somogyi Győző szakkörében tevékenykedtek, és első kiállításuk is ennek kapcsán, Kisörspusztán volt. A főleg autodidakta művészek konceptuális hagyományokat folytatva pozcionálták magukat a művészeti színtéren.

Kisörspuszta, 1985. Forrás: budapestgaleria.hu
Kisörspuszta, 1985. Forrás: budapestgaleria.hu

Későbbi időszakuk, ’86 és ’87 között, Platón Barlangja névre hallgat, amely a Galántai Györggyel való megismerkedésük eredménye. Az általa használt Kavics utcai pincehelyiséggel szomszédos légópincét bérelték műteremnek. A kultúrpolitika változásának köszönhetően optimista attitűddel nevezték el alkotói terüket, ám úgy tűnt, a rendszer mégsem érett meg akkor erre. A közös érdeklődés több kiadványkészítővel közös bandázást eredményezett, a nyitott műterem és a heti bemutatók szellemét nem nézte jó szemmel a hatalom. A barlanghasonlat a tűrt művészek belső migrációba kényszerülésére utal, és leírja ennek a korszaknak szellemét is, amelynek aztán rendőri intézkedés vetett véget.

A Kopár szík sarja (megtekinthető szeptember 10-ig) a Ludwigban a csoport második korszakából mutat be műveket, amelyet már hivatalos kiállítások és díjak is jellemeztek. A parafrázisok, paródiák és a humor itt is meghatározóak, amelyek a rendszerváltás körüli kelet-európai félhivatalos művészeti közegében értelmezhetőek. A szocialista kultúrpolitika lezáródásával, a szubkultúrák változatosságának alakulásával a HSZ is elkezdte megtalálni pozícióját.

A csoport által konstruált magánmitológia megidézéséhez a kiállításokon hozzá tartozik a bemutatás módja mindkét helyszínen. A tárlók, faliújságok tudományos eszközökkel való vizsgálata és a statisztikák bemutatása múzeumi szentséggel tölti meg az efemer tartalmakat. Főleg itt jellemző az önelemzés, amely a kiállítás egyes egységei mellett jelenik meg: infografikák a kötelező olvasmányokról, kedvenc kajákról, átvett díjakról és látogatott helyszínekről. Ez a fajta kikacsintás egy olyan mitológiagyártás eszköze, amely egyúttal bagatellizálja saját jelentőségét.

A rendszerváltáshoz köthető paradigmaváltás után a kulturális ellenállás formái megváltoztak, az ellenkultúra fogalma más dimenzióba került a HSZ tevékenységében is. A tiltott vagy tűrt kategóriák láthatatlanságából szubkultúrák jöttek létre, amellyel egyidejűleg karriert kezdtek kialakítani. A nyilvánosság formálódásával a csoport ehhez kapcsolódóan minőséget váltott: „ellenlábasából, azok hűséges kiszolgálója lett”. Vagyis a könnyebben hozzáférhető sokszínűség kánonjában elfoglalták helyüket. Ugyan nem került a populáris kultúra regiszterébe, de a művészeti szcénán belül meghatározó szerepet tölthetett be. Az új hatalmi struktúra kialakulásával felkérések érkeztek, például retrospektív kiállítást rendeztek a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban és több külföldi utazásra volt lehetőségük.

Világnézettségi Magazin, 1984-85, részletek. Fotó: Várnagy Tibor

vm4
Világnézettségi Magazin, 1984-85, részletek. Fotó: Várnagy Tibor

A szomjazás, esetükben a kulturális termelés iránti szomj itt is tovább működött, reflektáltan. Tetemes mennyiségű grafikát, festményt, rajzsorozatot, montázst, kollázst hoztak létre, amelyek nem egy-egy műként, hanem összetett installációként kerültek bemutatásra (Berlini képek, Pesti képek, Miskolci rajzok).

A szocializmus öröksége tükröződik például a Kék Acél kiállításon is bemutatott Gazdálkodj okosan! társasjáték-parafrázis installáción. A társadalomkritika, intézménykritika elemei finoman szűrődnek át az alternatív kulturális mező regiszterein. A történeti festészet (Madarász Viktor, Munkácsy Mihály) egy-egy művének újraalkotásával a szerzőiség tagadása mellett az önreflexió és az ön-mitologizálás folyamatát vehetjük észre.

Technikailag jellemző a mindenki által elérhető, egyszerű anyagok használta, mint amilyen a tempera, a farost, az üvegek, a fémhulladék vagy az újságpapír. A népies technikák (például HSZ Marcsa vagy Fehérvári anzix) (ön)ironikus gesztusai ebből eredően buhera látványvilágra emlékeztetnek. Összefüggő vázlatfüzetek ezek, amelyeket sokszor blaszfémikus, néhol szakrális (Isenhelmi oltár, A oltár, Bűnbánó Magdolna, Ifjúkorom legszebb nyara triptichon), szubjektív mágikus formákkal és tartalommal töltenek meg. Legtöbb átfogó installációjukban, sorozataikban a szerzőiség elmosódik, vagy egyáltalán nem jelenik meg: összefűző elemük a barátság és a közös létezés, amellyel egyfajta totális installáció jön létre. Vezérfonala a sodródás, a spontaneitás és a folyamatos, éber figyelem, az adott lehetőségek maximális, energikus kiaknázása.

Medve-mappa, 1991, installáció 2017. Fotó: Várnagy Tibor
Medve-mappa, 1991, installáció 2017. Fotó: Várnagy Tibor

Az interdiszciplinaritás a közös játék minőségéből következik, a csoport zenei, irodalmi, képzőművészeti érdeklődésének fúziójából jön létre, mint az 1991-es Der Medve vázlatfüzet:  bemutatási módja az egész kiállítóteret meghatározza, amely egy rögzített kutyaugatás hangjára lapozva történik. Az ugatás hangja a lapozás szinkronjával játékosan tölti be a teret. A zeneiség, a ritmus nemcsak formailag, de attitűdben is jelen van: az együttes nyitottsága elmossa a határt szereplő-résztvevő és közönség között. A Ludwigban látható experimentális videoklipek a közös kocsmázások és koncertfelvételek lenyomatai, amelyeket együttes mantrákra emlékeztető hangok festenek alá.

Az intézményesedés — ugyan valóságos — ténye a magánmitológia-gyártás része, ugyanúgy, ahogy az egyéni karrierek erősödésével, művésszé válással és a kontextus változásával a csoport feloszlott, de tevékenysége továbbra is a művészeti mező meghatározója.

Kiállítás enteriőr a Ludwigban. Fotó: Végel Dániel
Kiállítás enteriőr a Ludwigban. Fotó: Végel Dániel

Allen allein 1.

El Kazovszkij életmű-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

© 2017 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány