Csak a színpadon tudjuk elfogadni a másikat

Jérôme Bel budapesti Gálájáról

"Ez egy végtelenül èrdekes szituàció számomra, mert az ő színhàzuk valahogy szabadabb a profikénál. A szabadságuk olyan színházi lehetőségeket fed fel, amiknek nem tudtam a létezéséről. Az első kérdés, hogy mi az a színház, amit ezek a színészek játszanak. A második pedig, hogy miért ezt a színházat játsszàk. Az első kérdés, amit magadhoz intézel: Kik is ők? És ekkor jelenik meg egy másik kutatási terület, az előadók megszemélyesítése. Számomra lehetetlen ezt mellőzni. Az én színházamnak az előadó a lelke, akinek a lehető legteljesebb egyediségében kell megjelennie: művészként, dolgozóként, állampolgárként, szubjektumként és egy egyéniségként. Ez az egyedülállóság fedi fel nekem, hogy mire is képes a színház!" — mondja Jérôme Bel francia koreográfus, aki március 16-18. között mutatta be a Trafóban Gála című darabját.


Intézménykritika kifordítva

Beszámoló a ljubljanai Inside Out projektről és konferenciáról

Milyen új, kritikai pozíciók és diskurzusok léteznek, illetve hozhatóak létre művészek, művészeti intézmények által napjaink domináns művészettörténeti narratíváján belül, esetleg azzal szemben? A konferencia fókuszában egyértelműen a művész-intézmény-állam triumvirátusának folyamatosan változó viszonya és az ennek kapcsán felmerülő kérdések esettanulmányokon keresztül törtnő megvitatása állt.



A tranzit.hu is részt vesz az OFF-Biennále Budapest projektben

Vadonatúj kortárs művészeti programsorozat veszi kezdetét április végén Budapesten, valamint több vidéki és külföldi helyszínen. Az OFF-Biennále hat héten keresztül több tucatnyi helyszínen, a színtér legizgalmasabb szereplőit mozgósítva várja a kortárs művészetre nyitott kultúrafogyasztókat. A tranzit.hu az eseménysorozat keretében a bukaresti művész páros, Alexandra Pirici és […]



Közösségi méz Budapesten

A Finger Group nevű termelői és művészeti kollektíva 2007-ben kezdett el a városi méhészkedéssel foglalkozni mint kisállattenyésztési és kulturális gyakorlat. A frankfurti Modern Művészeti Múzeummal együttműködésben nyitották meg első városi méhészetüket, és indították el a vegyes méhészcsoportot, amelynek célja, hogy különböző érdeklődésű és hátterű – gyakran […]


Fáziselmélet IV. / Fáziskésés

A meg nem valósult kiállítások, hiánykiállítások realizálásának diskurziv módja, melyet Menesi Attila [1-19] projektje kapcsán áttekintettem könnyedén párhuzamba állitható Hans Ulrich Obrist Agency of Unrealized Projects (AUP) kezdeményezésével. A meg nem valósult kiállítások iránti érdeklődés Obrist kutatásaiban, interjúiban egy folyamatosan jelen levő motívum. Everything You […]


Fáziselmélet III. / A nulla és a földelés

Előző két blogbejegyzésemben az intézménykritika kérdéskörével foglalkoztam Menesi Attila [1-19] című projektje kapcsán. Alapvetően az a kérdés foglalkoztat, hogy miként alakult ki az a zavart  befogadási helyzet, mely a projektet részbeni, illetve a dokumentációs kiállítás teljes meghiusulásához vezetett. Mint korábban felvázoltam, Menesi projektje – melyben […]


Fáziselmélet II. / A biztosíték

Menesi Attila [1-19] projektjének fókuszában egy intézménykritikai diskurzus megteremtése állt. Művészeti eszközökkel igyekezett hiányterületeket feltárni a kiállítási kánonban, kritikai korrekciókat végrehajtani, illetve áttekintéseket adni az elmúlt 30 év művészeti katalizátorairól. A projekt azonban csak részben tudott megvalósulni, a 19 megkeresésből csak 9 intézmény járult hozzá […]


Fáziselmélet I. / A fázis

Menesi Attila [1-19] projektjének meg nem valósult dokumentációs kiállítása kapcsán a facebookon parázsvita (Menesi szerint a projekt körül kínos hallgatás) bontakozott ki november végén. Szeretném azt gondolni, hogy a projekt által felvetett kérdéseknek ennél nagyobb volumenű a hatóköre és érvenyéssége, így talán érdemes lenne továbbtárgyalni, […]



OWS, OM, A&L, AWC – II. rész

Úgy tűnik, régóta halmozódó elégedetlenségnek adtak hangot a tavaly szeptemberben a New York-i Zuccotti Parkot elfoglaló tüntetők, mert sok, nagyon különböző közösség szinte egyszerre válaszolt a felhívásra: Occupy Wall Street (all day, all week)! A Művészeti Klaszteren (Arts Cluster) belül már körülbelül 15 különböző csoport […]


OWS, OM, A&L, AWC – I. rész

Tavaly novemberben a Zuccotti Park többszöri kiürítése után az Occupy Wall Street (Foglaljuk el a Wall Street-et!) mozgalom jövője, fizikai tér hiányában kérdésessé vált. Bár a sztrájkok, demonstrációk New York-ban és több másik városban is folytatódtak, az amerikai sajtóban arról kezdtek terjedni a hírek, hogy […]


Nem kell beszarni

Avagy az egyenes válaszok elhomályosítják az igazságot Hegedűs Fanni, Kangiszer Dóri, Kotun Viktor írása és fotói Ad Hoc (et Nunc), Köztes idő 5., Dorottya Galéria, december 18-ig   Mikor olyanokkal hozott össze a sors, akik nem a művészet területén dolgoztak, gyakran megtörtént, hogy miután kiderült, […]


Láthatatlan mű és láthatatlan hatalom

Ha valaki fölkeresi a ujvaros2010.blog.hu címet, egy üres oldalt fog találni, amelyen mindössze a blogmotor automatikus üzenetét olvashatja: Sajnos nincs megjeleníthető bejegyzés… Ez önmagában nem volna különös, hiszen a blogtér tele van elhalt, vagy már eleve holtan született oldalakkal. Ami ezt az ürességet mégis tartalmassá teszi, az […]


© 2017 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány