OWS, OM, A&L, AWC – II. rész

Úgy tűnik, régóta halmozódó elégedetlenségnek adtak hangot a tavaly szeptemberben a New York-i Zuccotti Parkot elfoglaló tüntetők, mert sok, nagyon különböző közösség szinte egyszerre válaszolt a felhívásra: Occupy Wall Street (all day, all week)! A Művészeti Klaszteren (Arts Cluster) belül már körülbelül 15 különböző csoport tevékenykedik New York-ban (Arts&Culture, Arts&Labor, Occupy Museums, Occupy Music, Direct Action Group, Poetry Collective, Occupy Cinema, stb.), és még újabb csoportok alakulnak (pl. alig két hónapja az Alternative Economies az Arts&Labor munkacsoport alcsoportjaként).


 Az OM akcióban a MoMA-nál | fotó: occupymuseums.org


Az egyik elsőként megalakult munkacsoport a Foglaljuk el a múzeumokat! (Occupy Museums– OM), tavaly októberben tartotta első akcióját a MoMA bejárata előtt. Az ott felolvasott nyilatkozatban a résztvevők kifogásolták, hogy a művészeti intézményrendszer hasonlóan piramis szerkezetű, mint maga a Wall Street-i bankrendszer, ahol a piramis csúcsán lévő kevesek kezében összpontosul a hatalom és a jólét, amelyre hivatkozva igényt tartanak a kultúra irányítására, és egyes (zseninek kikiáltott) művészeket mások fölé emelnek az elit pénzügyi gyarapodása érdekében. A nyilatkozatban felróják a művészeti intézményeknek, galériáknak, hogy kulturális autoritásukat felhasználva a művészet korrupt „értékbecslő ügynökeivé” válnak, és azokat a művészeket állítják ki, akiknek a műveit a múzeumi tanácsadó testületek tagjai gyűjtenek.

Ez az első akció nagy port kavart. Sokan, művészek, kritikusok, akik szinte egytől-egyig hangsúlyozták, hogy az OWS mozgalmat teljes mértékben támogatják, elhibázottnak tartották a lépést. (Szántó András kritikáját itt, hozzászólásokat például itt, és itt lehet olvasni.) A kritikák leginkább a nyilatkozatnak arra a részére fókuszáltak, amiben az OM a múzeumok megnyitását és a belépők eltörlését követeli. A nyilatkozatnak a művészeti világ és az 1% összefonódását kifogásoló részeit sokan figyelmen kívül hagyták, vagy értetlenkedve fogadták. Pedig az OM mintha csak Andrea Fraser Texte Zur Kunst-ban megjelent cikkére és felhívására válaszolt volna. Fraser a 2011. szeptemberi számban (L’1%, C’est Moi címmel) statisztikákra és gazdasági elemzésekre hivatkozva ír arról, hogy a művészet a gazdasági elit pénzügyi eszközévé vált, és így része lett annak a felhalmozásnak és luxusfogyasztásnak, amely az egyre növekvő egyenlőtlenségeket okozza az Egyesült Államokban. Fraser egy interjúban azt is kifejtette, hogy ez egy öngerjesztő folyamat, amiben múzeumoknak, művészeti intézményeknek például azért van szükségük milliárdos támogatókra, hogy azokat a hatalmas és látványos kiállításokat megrendezhessék és múzeumbővítéseket végrehajthassák, amivel még rangosabb támogatókat tudnak megnyerni; vagy hogy azokat a műalkotásokat megvehessék, amelyeknek az árát ugyanezek a gyűjtő-támogatók verik fel. Fraser szerint ennek a helyzetnek a kialakulásért a művészek és az intézmények ugyanúgy felelősek, mint az adóellenes, államellenes politika.

Az Art Workers’ Coalition (AWC) példájához hasonlóan második akcióján az OM a művészeti világban dolgozók érdekképviseletét is felvállalta. Ekkor kezdett körvonalazódni az a néhány téma, amit az OM és a novemberben megalakult Arts&Labor  (A&L) munkacsoport is felvett programjába. A két csoport ettől kezdve minden megmozdulásán követelte – eddig sikertelenül -, hogy a nagy intézmények, mint a MoMA, illetve a Whitney Múzeum gyakoroljanak nyomást és szakítsanak meg minden együttműködést a Sotheby’s-zel (több intézmény és művészeti esemény fő támogatójával), amely tavaly augusztusban kizárta, és azóta is kizárva tartja munkahelyükről rakodó és szállítómunkásait, mivel azok nem írtak alá egy rosszabb feltételekkel és kevesebb fizetéssel járó új munkaszerződést, miközben a cég történetének legnagyobb profitját termelte 2010-ben. (Az OM és az A&L egy jól szervezett januári, MoMA-beli akciójáról részletesen itt lehet olvasni.)

A másik felkarolt téma a fizetetlen gyakornoki állások kérdése, ami az utóbbi időben sokakban felháborodást keltett Amerika-szerte. Mivel a művészeti köz- és magánintézményekben, és a sikeres művészek körében is elterjedt gyakorlat, hogy a gyakornokokat fizetés nélkül alkalmazzák olyan pozíciókban, ahol ráadásul tapasztalatot sem tudnak szerezni, az A&L több nyílt levelet is írt, például a NYFA-nak (New York Foundation for the Arts) arra kérve, hogy for-profit intézmények fizetetlen gyakornoki állásait ne hirdesse a jövőben. Egyelőre ez az akció sem járt sikerrel, bár ezzel a követelésükkel sokan a mozgalmon kívül is egyet értettek.

Az OM és az A&L aktivistái szinte minden fontosabb művészeti eseményen jelen vannak. Nyílt levélben és a helyszínen is tiltakoztak a Whitney Biennálé ellen. Nyílt levelükben arra kérték a Whitney Múzeumot, hogy ne támogasson tovább egy olyan művészeti rendszert, amiben egy biennáléból a gyűjtők, a tanácsadó testületek tagjai és nagyvállalatok profitálnak, miközben a rajta résztvevő (általában a diákhitelektől eladósodott) művészek nem kapnak semmilyen juttatást, csak az illúziót, hogy ezek a szereplések tisztes megélhetést biztosítanak majd egyszer nekik. Tiltakoztak az ellen is, hogy a Whitney Múzeum új épületének a Meatpacking Districtben való megépítésével a kultúrát az ingatlan ügyletek és a dzsentrifikáció eszközévé tegyék.


Az A&L és a Sotheby’s kizárt alkalmazottainak közös akciója a Whitney Biennálé VIP megnyitóján | fotó: artsandlabor.org

Az OM az Armory Show idejére mobil, non-profit cserepiacot szervezett, ahol a művészek az Armory Show és más hasonló művészeti vásárok által képviselt luxuscikk-piac ellen tiltakoztak. Ezeken a vásárokon a forgalom és a bevétel annak ellenére dönt rekordokat minden évben, hogy a gazdaság mély válságban van, a munkanélküliség rohamosan nő és a kilakoltatások mindennaposak. (Itt jegyzem meg, hogy az Egyesült Államokban a leggazdagabb befektetőket és milliárdosokat maximum 15%-os adó sújtja, ha nem sikerül esetleg offshore azt is elkerülniük. Erről Warren E. Buffett nyilatkozata itt olvasható.) A demonstráló művészek, körülbelül 20-an, azt követelték, hogy a nagy művészeti intézmények határolódjanak el az Armory Show által képviselt művészeti piactól.
 


Akcióban az OM és a Radical Arts munkacsoport tagjai a New York-i Armory Show-n | fotó: Szanyi Ágnes
 


Egy lélegzetvételnyi idő alatt készült szobor cserél gazdát egy lélegzetvételnyi idő alatt készült rajzzal | fotó: Szanyi Ágnes


Egy lélegzetvételnyi idő alatt készült szobor cserél gazdát egy lélegzetvételnyi idő alatt készült rajzzal | fotó: Szanyi Ágnes

Amint az a korábban belinkelt kritikákból és hozzászólásokból is látható, a OM és az A&L tevékenysége megosztotta a művészeti világot. Bár a támogatók és résztvevők között is vannak ismert művészek, mint Lucy Lippard (aki így személyes kapcsolatot is jelent az egykori AWC-vel), Gregory Sholette, vagy William Powhida, sokan inkább kritikusan figyelik az eseményeket. A hozzászólás-vitákban többen azon az állásponton vannak, hogy nem a művészeti intézményeknek kellene a célpontnak lennie, és az OWS mozgalomnak a Wall Street-i bankrendszer kritizálásánál kellene maradnia. Mások felvetik, hogy ezek az akciók csak a fiatal, eladósodott, munkanélküli művészek haragjának megnyilvánulásai. Itt-ott megszólalnak a résztvevők is, és hangsúlyozzák, hogy nem egy-egy konkrét intézmény a célpont, ezek az megmozdulások inkább párbeszédre adnak lehetőséget arról, hogy kinek szól a művészet, honnan jön a támogatás, és hogyan számoltatható el az intézmény. Néhányan a hozzászólók közül is felemlítik, hogy az adóból leírható magántámogatás – amely így tulajdonképpen ingyen reklámot jelent, ráadásul a vállalati gyűjtemények értékét is növeli – helyett inkább meg kellene adóztatni az 1%-ot is, és a befolyt összeget visszaforgatni a kultúrába.

Alternatív megoldásokról mindazonáltal egyelőre kevés szó esik ezekben a vitákban, kritikákban. Néhányan a 99% múzeumát említetik megoldásként, ahol az embereknek is lehetne beleszólása abba, hogy mit állítanak ki. Ez viszont többeknek eszébe juttatta a 80-as évek kulturális háborúját, a republikánus Jesse Helms hadüzenetét az „elitizmus” ellen, ami végül a NEA (National Endowment for the Arts) háttérbe szorulásához vezetett.
Egy másik lehetséges alternatívaként Fraser a művészeket a milliárdos gyűjtők bojkottjára, a művészeti intézményeket a magánszférától való elhatárolódásra szólítja fel, a „sikeres Amerikai modell” felé menetelő európai kultúrpolitikusokat pedig figyelmezteti: rossz irányba tartanak. Véleménye szerint pont az európai, állami támogatásokra épülő modell lehet a kiút.

Az OWS mozgalom kisebben gondolkodik: épp az alternatív megoldások keresésére hozták létre februárban az A&L munkacsoporton belül az Alternative Economies csoportot, amelynek célja egy fenntarthatóbb művészeti rendszer lehetőségeinek kutatása, kicsi, alulról építkező, közös tehervállaláson alapuló, kreatív közösségek kialakításával. Ez a csoport célul tűzte ki, hogy művészek és a társadalom más csoportjai között is párbeszédet kezdeményez. Az AltEcon még annyira új, hogy egyelőre nem lehet látni, hogy ezekből az ambiciózus tervekből mit sikerül majd megvalósítania.
 

***

Mítoszok és tények: privatizáció a kultúrában 2. rész
 
Szabad kultúra egységes frontvonal

One thought on “OWS, OM, A&L, AWC – II. rész

  1. Mi lenne, ha a tranzit szétnézve a hazai színtéren is, megmutatva a Most Powerful-ok és az artworld édes világát – alulnézeből?

    Reménytelen?

    A tranziton igen.

Comments are closed.

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány