Avagy az egyenes válaszok elhomályosítják az igazságot
Hegedűs Fanni, Kangiszer Dóri, Kotun Viktor írása és fotói
Ad Hoc (et Nunc), Köztes idő 5., Dorottya Galéria, december 18-ig
Mikor olyanokkal hozott össze a sors, akik nem a művészet területén dolgoztak, gyakran megtörtént, hogy miután kiderült, művészeti iskolába járok, az illetők kötelességüknek érezték megosztani velem, amit a legutóbbi “modern művészeti” kiállításon láttak, vagy amit arról hallottak: hogy ez vagy az a művész “egy halom szemetet” hordott össze, vagy valamit „csak úgy” felírt a falra, vagy életlen fotókat állított ki – olyasmit, amit “bárki meg tud csinálni”, és amiből szerintük hiányzott minden olyan tudás és tehetség, amely a művészeket érdemesítette volna a státusukra. Úgy tűnt, éppen a kortársi, mindennapi anyagok és technikák gyakran igen szerényen hangszerelt alkalmazása alkotta a probléma lényegét – amit pedig jómagam pozitívumként értékeltem, legalább abban az értelemben, hogy az ilyen munkák demokratizálták a művészet nyelvét, és így megvolt bennük a lehetőség, hogy a szélesebb közönség is azonosulhasson velük. Dominic Hislop
A Dorottya Galéria, mint Eszme
A kiállítást Dr. Petrányi Zsolt nyitotta meg, valójában egy szakmai helyzetjelentő sajtótájékoztatót tartott a Dorottya ködös helyzetéről. Közben egy apróbb baki után végül eltussolta a kiállítók nevének tételes felsorolását, azt az egyik művészre bízta.
Dióhéjban: az épületnek és vele együtt a galériának eddig is elég kalandos sors adatott. Az 1914-ről 1915-re elkészült házban üzletek és irodahelységek voltak, fölöttük lakóhelységek, a legfelső szintjén pedig fotóműterem, melyben Pécsi József fotográfus dolgozott. Később funkcionált a Nemzeti Parasztpárt, majd az Országos Közoktatási Intézet székházaként, 1968-tól a rendszerváltásig az épület a Kulturális Kapcsolatok Intézetének adott helyet, s a galériában is az intézet rendezett kiállításokat.* Az épületben ma a Dorottya Galérián kívül még az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet működik. Ez az egész annyira zavaros, hogy mi nem is látjuk át egészen, a lényeg az, hogy a Dorottya Galéria most a Műcsarnokhoz tartozik, de magának a helyiségnek a tulajdonjoga most került át az OKM-től az V. kerületi önkormányzathoz.
A Dorottya idővel a kortárs képzőművészet kiállítóhelyévé vált. Az önkormányzat viszont az épületet hosszú távon bérleménynek tekinti, ami hasznot hajt a számára. Frekventált környék. Képzeljük csak el, a Dorottya Galéria változatlanul fennmarad egy olasz divatszaküzletek uralta sétálóutcában, luxushotelek szomszédságában… Viszont a zavaros költözködési sztori Petrányi szerint talán elhúzódik 2010 júniusáig, addig is a Dorottyának az átalakulás az identitása marad. Ennek kapcsán felidézhetjük a Labor 2008-as hasonló esetét ugyanezzel az önkormányzattal, amikor viszonylag rövid idő alatt sikerült egy kedvezményes bérleti díjról megegyezni. A Dorottyának ehhez képest egyenlőre marad a bizonytalan jövőkép tele ködös ábrándokkal, ami az állandó átalakulás szerepébe kényszeríti.
Köztes idő sztori
Ezt a lehetetlen helyzetet igyekszik konceptuálisan hasznosítani az Ad Hoc (et Nunc), a Köztes idő sorozat ötödik, záró kiállítása. A MOME a Dorottyát tematizáló worshopján a résztvevők, Costache Adrián, Csete Mónika, Erhardt Miklós, Fátyol Viola, Gink-Miszlivetz Sára, Gyapai Janka, Harkai Doma, Hódi Csilla, Horváth Dániel, Miló Gábor, Perger Zsófia, Peternák Zsigmond, Szurdi András és Ulbert Ádám hozták létre a Dorottya sztori / kontextus háttérdesignját. A workshopon azt kutatták, milyen módon hozható létre művészi reakció egy adott tematikára és kiállítótérre, illetve a tér által képviselt kontextusra, elsődlegesen háttérdesign és installációs elemek használatával, egy kollektív folyamat eredményeként. Igyekeztek azzal dolgozni, ami van. Körbejárták a Dorottya Galéria és a Köztes idő kiállítás sorozat történetét, bejárták a teret, felmérték a munkájukhoz rendelkezésre álló anyagokat, átfésülték a Műcsarnok raktár-lomtárát, majd belekezdtek abba a küzdelembe, amit a közös (és alapvetően céltalan) kreatív munka mindig magával hoz.
Nem készültek komoly vázlatok alapján új képzőművészeti alkotások, lehetett tehát spórolni a pénzzel, a téma ezt szerencsésen lehetővé tette. Másrészről viszont megfigyelhetünk egy olyan kortárs tendenciát is, ami a termeléssel való spórolásra irányul: nem kell beszarni, nem kell állandóan új dolgokat kitalálni, elég lehet a klassz dolgokat új összefüggésbe helyezni, megtartva és gyarapítva a régit.
térelemet építeni, amit körbe lehet járni, ajtót építeni,
amin a kiállításlátogatók újra-és újra átléphetnek
A tervekben egy olyan kiállítás szerepel, amelynek célközönsége a kortárs művészet és az intézménykritika területén nem otthonos, a városi környezettel rövid időre elkötelezett, de az adott korlátok közt valóban kíváncsi járókelő. Az az ötlet, hogy a Dorottya azonosul Csokonai Vitéz Mihály Dorottyájával, a vígeposz vénlányával, akinek a Galériához hasonlóan szintén nem sikerült megfelelő üzemeltetőt (férjet) találnia. A Dorottyából tehát vénlányt kellett készíteni, romos, sérült, újrafelhasznált kiállítási bútorzatból, poros parókát is kellett használni, fel kellett kínálkoznia, celluxszal keresztberagasztott puncival a kirakatban a MIDLIFE CRISIS felirat alatt… báli hangulat, de a sztori szerint ez egy olyan bál, ahol a görcsölés megy végig, nem teljesedik be nász, mely feloldaná ezt a görcsöt.
Az Ad hoc egy helyspecifikus installáció és/vagy műegyüttes, ami máshol nem, csak a Dorottya terében működik. Azonban, ha a szerencsés név egyezéstől eltekintenénk, akkor hasonló keretek között készülhetne hasonló háttérdesign megközelítésű kiállítás egy másik hasonló helyzetű galéria terében is. A workshopon zajló brainstorm dokumentumaiból a következők olvashatók ki: a résztvevők kollaboratív közegben alapvetően low budget, trash eszközökkel hoztak létre egy egységesen kaotikus hangulatú enteriőrt; a jegyzetek között találunk destruktív vágyakra történő utalást, szó esik Fluxus áruházról, egyszerre látszik a koncepció kialakításának folyamata és a koncepció végterméke. Ez az összemosódás maga a köztes idő?
Epilógus
Ami éppen tetszik a művészetben:
Nagyon tetszik a cikk, gratula! Talán egy kérés.. A nevemet (Csete Mónika) Ki tudnátok javítani? Előre is köszönöm! 🙂
Egyelőre csak annyit, hogy az “egyenlőre” az nem azt jelenti, hogy még most is, de a jövőben nem. Ezt az egyelőre jelenti, kedves blogíró.
@thomilla:
bocsánat, javítottuk
Igazán köszönöm! Üdv,
Mónika
Jó, ha a kritika (?) írója egyben kiállító is. Bensőségessé és nagyon hitelessé válik a dolog.
HELYESBÍTÉS
Többen szóltak, hogy félreérthetően fogalmaztunk.
Hegedűs Fanni, Kangiszer Dóri és Kotun Viktor jelen blogbejegyzés írója, illetve fotósa.
A blogbejegyzés a benne tárgyalt kiállítás riportjának tekinthető.