Láthatatlan mű és láthatatlan hatalom

Ha valaki fölkeresi a ujvaros2010.blog.hu címet, egy üres oldalt fog találni, amelyen mindössze a blogmotor automatikus üzenetét olvashatja: Sajnos nincs megjeleníthető bejegyzés… Ez önmagában nem volna különös, hiszen a blogtér tele van elhalt, vagy már eleve holtan született oldalakkal. Ami ezt az ürességet mégis tartalmassá teszi, az a mögötte meghúzódó történet, amelynek során a Dunaújvárosi ICA Agents and provocateurs című, október 16-án nyílt kiállítás egyik műve úgy vált láthatatlanná, hogy közben mégiscsak megjelenített valamit: a hatalom és kultúra problematikus kapcsolatának – szintén láthatatlan – körvonalait.

 

 
A Hock Bea és Zólyom Franciska kurátorok szervezésében megvalósított Agents and provocateurs nemzetközi kiállítás harminc művész, illetve művészcsoport olyan műveiből épül föl, amelyek a művészi gyakorlat provokatív, illetve – a művészet és társadalom közötti – közvetítő szerepére helyezik a hangsúlyt. Leegyszerűsítve: kortárs és történeti public art jellegű művek igényesen válogatott gyűjteménye látható. A művek a véleménykülönbség jogával élő társadalombírálat különböző politikai kontextusokban megjelenő művészeti pozícióit írják körül, a hatvanas évek radikális köztéri akcióitól napjaink taktikus médiahasználatig. Nagyon gazdag anyagról van szó, amely e terület számos meghatározó művét felöleli Zbigniew Liberatól Milica Tomicig, Ion Grigorescutól Tania Ostojicig, vagy az IRWIN csoporttól a Budapest Rekonstrukcióig. Több órányi mozgókép, és számos egyéb dokumentum, amit látni kell!   
 
Julius von Bismarck: The Image Fulgurator
 
A bemutatott művészi attitűdök a kiállításcímben jelzett két pólus közötti skálán helyezkednek el, jelezve a társadalmi szerepvállalás lehetséges stratégiáinak változatosságát. A provokáló (Valie Export), esetenként szubverzív (The Yesmen, Julius von Bismark) vagy éppen humoros (Kétfarkú Kutyapárt) radikalizmust ellensúlyozza a magyarban többjelentésű „agent” szerepkör, amely leginkább a közvetítés logikájára épít és a pozitív társadalmi folyamatok katalizátoraként tételezi önmagát. Ugyanakkor, e művek nemcsak kritikus módon tematizálják a társadalmi összefüggések rejtett feszültségeit, hanem olyan műformákban nyilvánulnak meg, amelyek számos esetben igényt formálnak a társadalom alakításának a mindenkori politikai hatalom által kisajátított jogára. Nem meglepő tehát, ha ez az illetékességi konfliktus néha feloldhatatlannak bizonyul.
 
Sugár János: Elnézést (magyar-szlovák)
 
Ez történt Andreja Kuluncic esetében, aki szándékolatlanul ugyan, de bebizonyította, hogy „Ha nem provokálod, a hatalom láthatatlan.” Az idézett mondat Sugár János – egy a dunaújvárosival párhuzamosan futó – kiállításának címe, ami nemcsak azért kívánkozik ide, mivel a két kiállításon ugyanazon művének, az elnézést-tábláknak a különböző verziói láthatók, hanem azért is, mivel a horvát művésznő Magánköztársaság című projektjének mottójául szolgálhatna.
 
Andreja Kuluncic: Magánköztársaság (szórólap, előoldal)
 
A részvételi, illetve a közvetlen demokrácia eljárási módszereire és szerveződési formáira  támaszkodó összetett mű kezdőpontja a fönt látható szórólap átfogó, a város teljes lakosságát megcélzó terjesztése, amelyet egy intenzív és több csatornát igénybe vevő kommunikációs folyamat, valamint a javaslatok demokratikus elbírálása és kiválasztása követ több fordulóban. A folyamat során a lakosság megnevezheti, láthatóvá teheti a helyi közélet változatos problémáit, személyes és egyéni javaslatokat tehet ezek orvoslására, vagyis létrehozhat egy olyan részvételi és kommunikációs rendszert, amelyben az önrendelkezés utópisztikus állapota karnyújtásnyira megközelíthető. Gyönyörű!
 
Andreja Kuluncic: Magánköztársaság (szórólap, hátoldal)
 
 
Ennek viszont kiinduló feltétele az a szórólapon is ismertetett szubverzív információ, mely szerint Dunaújvárosnak egy Európai pályázat nyerteseként lehetősége van önrendelkező városállammá válni. Feltehetőleg a projekt ezen része hozta felszínre a korábban említett illetékességi konfliktust, amelynek eredményeképpen a mű a művész, a kurátorok, az ICA vezetősége és a helyi önkormányzat, többszöri „egyeztetése” ellenére végül semmilyen formában nem valósulhatott meg. Így a korábbi bekezdés összes igéjét át lehet  tenni feltételes módba, mivel leszóltak fentről, ahogyan harminc évvel ezelőtt mondták volna. 
 
A kiosztatlan szórólapcsomagok az ICA irodájában
    
Rendben, nyugtázhatnánk. Így vált teljessé a mű, a provokáció a debreceni mellszoborhoz hasonlóan elérte célját, amennyiben indirekt módon láthatóvá tett egy olyan viszonyt, amely a projekt által vizionált pozitív folyamatok végbemenetelét a leginkább gátolja: a társadalomalakítás jogának a politikai hatalom általi autoriter és arrogáns privatizációját.
 
Csakhogy a dolog több oknál fogva sem ennyire egyszerű. Elsősorban azért, mivel Kuluncic műve a provokatőr-közvetítő skálán egyértelműen az utóbbihoz áll közelebb. Gyakorlata – a szubverzív elemek és finom irónia ellenére – az „agent” közvetítő szerepét célozta meg egy olyan kollaboratív folyamatban, amelynek összes részletét például helyi tanácsadók segítségével dolgozta ki. Annak okait, hogy e mű provokatív karaktere  ennyire felerősödött nem annyira a mű jellegében, hanem inkább a magyar kulturális közeg természetében, a politikai hisztériában és abban a majdhogynem tapintható félelemben kell keresni, amelynek jelenléte a megnyitó idején az irodában tartott spontán sajtótájékoztató  hangulatát belengte. Így tehát hiába a leleplezés, a láthatóvá tétel, amely egy provokatív hatásmechanizmussal operáló mű esetében garantálja a katarzist, esetünkben ez utóbbi elmarad.
 
A megnyitó ideje alatt tartott alternatív sajtótájékoztató az ICA irodájában
 
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy miközben egyértelműen láthatóvá vált a politikai hatalom kultúrára kiterjesztett autoritásigénye és annak gyakorlata, a művet igazolhatóan senki nem „tiltotta” be, hacsak az intézmény költségvetés-megvonásának lebegtetését nem tartjuk indirekt tiltásnak. Kétségtelen, hogy az utóbbi mozzanat kényelmetlen helyzetbe hozta a történet összes résztvevőjét, kiváltképpen az intézmény vezetőségét, amelynek ambivalens álláspontja hozzájárult ahhoz, hogy ez – az egyébként politikai értelemben még csak nem is túlontúl kockázatos – mű bemutatása elmaradt. Hogy ehhez a sajnálatos végkifejlethez a szereplők közül ki milyen módon járult hozzá, az remélhetőleg az elkövetkező napokban, hetekben kiderül.
 
Ami már most dereng, hogy ebben, az öncenzúra-jellegű reakcióláncban ha a hatalom a maga valójában nem is vált beazonosítható módon láthatóvá, kirajzolódott az illetékességi területek fölötti kontrollszerzésnek az az áttételes és bonyolult politikai természetű hálózata, amely egyaránt nyomja el a valós társadalmi részvétel és egy kiegyensúlyozott kulturális rendszer lehetőségét.
 
ICA: TAMM-TAMM Artists informing Politicians 2005 / 2009 The history of a strategic action (jobb oldalt)
 
Miközben Európa kulturáltabb felén, például Hamburgban az Artists Informing Politicians projekt során a helyi politikusokat művészek „fogadják örökbe” annak érdekében, hogy egy múzeum jelentőségét felmérhessék, karakterét és arculatát közös munkával kialakíthassák, addig a jelek szerint mifelénk még mindig az a top-down kultúraszemlélet dívik, amely hatékonyan vezérli a kiszolgáltatottság és szervilitás határvonalán egyensúlyozó intézményeket és azok vezetőit.
 
Ez egyidejűleg szomorú, elkeserítő és felháborító, egyetlen pozitívum van benne: megteremti a Kuluncic-szerű művészeti, "agent"-jellegű beavatkozások létjogosultságát és szükségességét.

 

  • iparterves

    Bizony, minden művész oda is vágyik, Európa kulturáltabb felére.
    Ott mindig is szívesen vették, ha egy művész jól bepancsolt a pógárnak. Szépen megvették a műveit, kiállították és bebalzsamozták.
    A művész felvette a zsakettjét és beállt egyetemi tanárnak ( jól fizetett állás ).
    Így működik az elidegenítés birtokbavétele, a haragos művészet lecsendesítése.
    További lépcső: aukciós sztár lesz a public art-os ból ( Banksy és társai ).
    Na, innen tessék folytatni a kritikai tevékenységet ( a továbbiak: Marx-nál, Adorno-nál,Lukácsnál – mielőtt a mai generáció ” mi vagyuk a minden teremtői” elképzelése teljesen az agyukra megy ).

  • http://kricsfalusi.blogspot.com/ Kricsfalusi

    Ez a Kósa-szobor ügyénél jóval súlyosabb és fájdalmasabb történetnek tűnik, hiszen egy nyíltan provokatív munka esetében, melyet egy igen korlátozott műértelmezői apparátus birtokában akár még személyes támadásként is lehetett olvasni, kevésbé meglepő az irracionális hatalmi reakció, mint ebben az esetben. (Ezzel persze nem állítom, hogy maga Gerhes Gábor „agent provocateur” lenne, bár az is megérne egy hosszabb elmélkedést, hogy a jobb- és baloldali radikális politikai csoportosulások (paranoid) retorikájában milyen módon nő össze a kiállítás címében szereplő két fogalom.)
    Andreja Kuluncic projektje – ha jól értem – arra épül(t volna), hogy a művész nem képviselőként [agent], hanem olyan közvetítőként [agent] értelmezi önmagát, aki az illetékességet [agency] a városlakók hatáskörébe kívánja utalni, akik ezáltal a saját lakóhelyükkel, életkörülményeikkel kapcsolatban cselekvő szubjektummá [agent] válhatnak. Vagyis a provokatív gesztus pusztán annyiban merült volna ki, hogy a közös dolgokkal kapcsolatos illetékesség visszakerült volna magához a közösséghez. A demokratikus hatalom teljes félreértésének lehetünk szemtanúi akkor, ha a projekt valóban politikusi nyomásra nem valósulhatott meg – és az intézmény költségvetési támogatásának megvonásával való (akár csak meglebegtetett) fenyegetőzést én azért nem haboznék tiltásként értelmezni.
    Persze az elmúlt években már számtalan esetben nyilvánvalóan megmutatkozott, hogy Magyarországon a képviseleti demokrácia elve alapján megválasztott képviselők keményen ellenállnak minden olyan civil kezdeményezésnek, amely illetékességi körük szűkítését és ezzel párhuzamosan a polgárok aktív fellépését szorgalmazza a társadalmi nyilvánosság színterén. A magyar politikus már nem is akar úgy tenni, mintha azt gondolná, hogy a politika, vagyis a köz ügyei, a nyilvánosságra tartoznának és nem pártok belügyei lennének. Mindezzel kapcsolatban sovány vigasz, hogy Habermas már 1962-ben diagnosztizálta a nyilvánosság „újrafeudalizálódását”.
    Vonzó ötletnek tartom a politikusok örökbefogadását, jellemző, hogy épp a Bildung hazájában született meg, ahol a koncepció nyilvánvalóan még mindig jelentékeny hatóerővel rendelkezik. Magyarországon, ahol politika és művészet viszonyában – már csak az állam jelentős anyagi szerepvállalása okán is – máig jelentős hagyománya van a paternalizmusnak, félek, még ez is fordítva sülhetne el, ahogy ezt a politikusok mellé tanácsadónak szegődött „értelmiségiek” esetében számos alkalommal láthattuk. (A történtek után vajon akadna magyar képzőművész, aki múzeumpedagógiai célból örökbe fogadná Debrecen vagy Dunaújváros polgármesterét?)
    Nagyon okos címe van ennek a kiállításnak, főleg az angol változata, mert az képes csak igazán játékba hozni az „agent” szó etimológiailag lehetséges jelentésrétegeit (lat. ago).

    Megkérdezhetem, hogy Valie Exporttól a „Tapp- und Tastkino”-n kívül van-e még valami a kiállításon?

  • KissPal Szabolcs

    @ iparterves
    Attól tartok, hogy történetileg már rég túl vagyunk a “bepancsolni a pógárnak” logikáján, amelyet így sem az említett mű, sem a kiállítás, sem pedig az írás megközelítéséhez nem tartok adekvát kiindulópontnak.

    @ Kricsfalusi
    Köszönet az érdemi hozzászólásért,amely lényeges részletekre világít rá, különösen az “agent” szó etimológiai vonatkozásai tekintetében. A kiállításon Valie Exportnak csak ez a műve szerepel, viszont a kapcsolódó filmvetítéseken látható lesz a Menschenfrauen, 1980 is (október 27, 19.30, DocuArt mozi IX:, Ráday utca 18 (bejárat az Erkel utca felől)

  • iparterves

    @KissPal Szabolcs:
    Az interpretációk sokasága ( pluralitása, ha jobban tetszik ) megengedett, elfogadott és követett-követhető módozata a befogadásnak ( amely lehet akár újrafeudalizált is, de semmiképpen ne legyen elfogult és egyoldalú hitekkel és irányultságokkal korlátozott ).
    Vagy KPSZ, maga lehet, hogy nem tartja adekvát kiindulópontnak az én kiindulópontomat, de ez attól még nem válik sem semmissé, sem értelmetlenné, ahogy a maga nézőpontja sem lehet az egyedüli üdvözítő, illetve tárlat-leírása az egyedüli megközelítési lehetőség.
    Egy a sok közül, amellyel – tetszik vagy sem, de így van – vitázni lehet, amelyet hatályon kívül helyezhet egy más nézet, felülírhat, eltüntethet, átértelmezhet, vagy alapanyagának tekinthet.
    Szövege autoritását – ha van neki, ezt majd más, nálam alkalmasabb egyén elbírálhatja – nem a szigorú, a kritikát elutasító, “tanári” ( inkább: tanárias ) attitűdje biztosíthatja, hanem érdemi, a vitában megvédett álláspontja.

    Kricsfalusi: az etimológiai fejtegetésével annyi a bajom, hogy az agency nem illetékesség, hanem egy meghatározott hivatal, ügynökség.
    Az agent (ágens) tevékenysége az agency-ben ( ügynökségben ) formálódik meg ( és viszont ), s ennek a területe ( ha erre érti az illetékességet, akkor közelebb kerülhetek meggondolásához ) az, ami tágítható-korlátozható. De ez a nyelvi játék mélyebb rétegeiből sem derül ki, mert egy másik elem ( a competence ) bevezetését teszi szükségessé.

  • KissPal Szabolcs

    @ iparterves
    Korábbi rövid válaszom nem próbálta sem az interpretáció szabadságát korlátozni, sem pedig semmissé vagy értelmetlenné tenni hozzászólását, bejegyzése kiindulópontját tartottam és tartom inadekvátnak. Ezt a nézetemet változatlanul fenntartom, nemcsak azért, mert a kiállításon szereplő művek általános megközelítéséhez – történeti és tartalmi értelemben is – alkalmatlan, hanem azért is, mivel az írás főszereplője éppen egy olyan mű, amely a legkevésbé a “pógárnak pancsolt be”. Sőt.

    Nem a kritikáját “utasítom” tehát el, hanem a premisszáját tartom tévesnek.
    Ráadásul mindkét fönti, illetve korábbi bejegyzéseiben is több olyan részlet
    bukkan fel, amely arra enged következtetni, hogy vitalendületét nem kimondottan a bejegyzések tárgya, hanem a bejegyző személye motiválja. Röviden, Ön nem valamiről, hanem valakivel (itt konkrétan velem) akar vitázni. Szándéka akár megtisztelő is lehetne, ha nem tartalmazna személyeskedő betoldásokat, valamint nem anonim pozícióból érkezne. Tudom, hogy a kommentkultúrában a nick-álca hétköznapi gyakorlat, ezzel együtt én a szimmetrikus vita híve vagyok. Ez esetünkben nem áll fenn.

    Vita+pluralizmus kérdéshez,
    második és harmadik bekezdésének állításai ellentmondóak:
    a. a kiindulópontra vonatkozó véleményem az Önét nem teheti semmissé,
    b. az Ön véleményét “hatályon kívül helyezheti” “eltüntetheti” egy más nézet.

  • iparterves

    @KissPal Szabolcs:

    1. Én Önt nem ismerem. Sajnos? Hál’ Istennek?
    2. Az 1. pontból következően az Ön személye/személyisége nem központi jelentőségű, lévén számomra ismeretlen.
    3. Fogalmam sincs, ki van az Ön neve mögött.
    4. A 3. következően nem érzékelem az asszimetriát ( amely nem tudom, milyen vitát jellemezhet, ahogyan arról sincsen fogalmam, mit takar a szimmetrikus vita ideája ).
    5. A legfontosabb: a kiindulópontomat természetesen joga inadekvátnak tartani, ahogyan nekem is jogom van kritikák kritikáját ugyanilyennek minősíteni.
    6. A vita – ha az – mellérendelt poziciójú partnerek eszmecseréje.
    7. Ha a tanárias jelző az Ön számára személyeskedőnek tűnik, hát legyen az.
    Minden vita kiterjed a vitázók személyére is ( mint ahogyan ön a nick-kultúra megvilágító jellegű elemzésére is vállalkozott, érintve benne személyemet, mint olyat, aki a névelenségbe burolódzva sértegetheti / ezt tettem volna? nem hiszem / a nevével önmagát vállalót ).
    8. Összefoglalva: amit ír az maga a személyeskedés, és ezzel maga keveredett (ön)ellentmondásba.

    Amiben egyetértünk: a véleménye tényleg nem teheti semmissé az enyémet ( ahogyan az enyém sem az Önét ), de vannak helyzetek, amikor minderre mégis lehetőség nyílik.

    Volt már ilyenben? Én igen.

  • iparterves

    KPSZ: Ön sem ismer engem, ezen ne is törje a fejét. Semmiféle személyes nexusban nem vagyunk.

  • KissPal Szabolcs

    @iparterves
    Attól tartok, vitánk – bár folytatható volna – ezen a pályán öncélúvá válik, javasolnám, maradjunk abban, hogy minimum egy dologban egyetértünk, hogy ti. “…vannak helyzetek, amikor minderre mégis lehetőség nyílik.” Manapság ez is valami.

  • iparterves

    @KissPal Szabolcs:
    A mai szlenget használva: ez durva volt. Vagyis: egyáltalán nem értette meg, amit írtam.

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány