Átrajzolás

Interjú a 2015-ös Kijev Biennále kurátoraival

Merész vállalkozás volt Hedwig Saxenhuber és Georg Schöllhammer osztrák kurátorok részéről, hogy az állami szervek kivonulása után úgy döntöttek, független projektként, alig négy hónap alatt mégiscsak megrendezik a második Kijev Biennálét (The School of Kyiv, 2015). A két kurátor saját elmondása szerint is igen nagy kihívást jelentett számukra a projekt: „elsősorban azért, mert a segítséget nyújtó helyi értelmiségiek és a szervezésben közreműködő önkéntesek igen kevesen voltak, hiszen az ukrán civil társadalom – ha beszélhetünk ilyenről egyáltalán – nincs felkészülve egy ilyen akcióra.”

img_2361.JPG

House of Clothes, enteriőr részlet I Kijev Biennále 2015


„A kiállítások felépítésére fordítható idő is szűkös volt – folytatják a nehézségek felsorolását –, amely koncentrált, gyakran erőfeletti munkát követelt a kurátoroktól, művészektől és a technikusoktól egyaránt. Végül azonban az összes tervezett kiállítást sikerült időben megnyitni. Sajnos a helyi közönség egészen a megnyitó(k) előtti napig nem igazán értesült az eseményekről, és azok jelentőségéről. A pénzügyi nehézségekről is szót kell ejteni. Nyilvánvaló, hogy igen limitált költségvetéssel dolgoztunk, annak ellenére, hogy a szponzori lista impresszív a weboldalon, ezek igen csekély hozzájárulást jelentettek. A rövid szervezési idő miatt az összes a kortárs művészeti rendezvényeket támogató pályázati határidőről lecsúsztunk. Kevés anyagi forrás állt rendelkezésünkre, és a kapott immateriális támogatás, eszköz szponzoráció és az önkéntes munka is elmaradt helyi szinten a nyugat-európai elvárásoktól. Nem is beszélve az infrastrukturális lehetőségek korlátoltságáról.”

Bár az előzmények, okok eltérőek, a biennále céljai és megvalósulásának körülményei összevethetők a budapesti (magyarországi) OFF-Biennáléval. Ez a két esemény elkezdte átrajzolni a biennálék kulturális térképét, megmutatva, hogy az állami finanszírozástól való függetlenség megvalósítható, a nemzetközi kiállítások rendszerében e radikális pozíció lehetséges, még a diktatórikus irányításhoz szokott államokban is. Ez a kurátori gyakorlat a művészektől is más attitűdöt vár el és feltételez: az együttműködés, a türelem, az ötletesség újra bekerülnek a kortárs képművészeti szcéna szótárába, miközben a nagykiállítások rendszere éppen a szuper-profizmus felé halad.

A Kijev Biennále Saxenhuber és Schöllhammer szerint nemcsak lokális problémákra hívja fel a figyelmet, hanem az európai non-profit szféra válságára is:

„Egyfajta csőlátást érzékelek azon kevesek részéről, akik már évek óta hasonló projekteken dolgoznak, és még egyáltalán aktívak, de működési stabilitásuk továbbra sem biztosított. Kezdeményezésünket a diskurzus elindításának, egyfajta bevezetőnek, állásfoglalásnak szántuk a rendszer hibáinak felmérésében és a változtatási lehetőségek megjelenítésében. Az önszerveződő (vagy alulról jövő) kezdeményezések önkizsákmányolóak, és ez hatalmas erőfeszítést követel a csapattagoktól. Viszont éppen ez a kitartás és összetartás jelenti a potenciális veszélyt a politika számára: az erősen nacionalista, szélsőjobboldali kormányok ezért nem támogatják a hasonló kezdeményezéseket. A művészet szabadsága felülírja elveiket. A művészeti piac és a művészet gazdasági meghatározottsága viszont teljesen jelentéktelen és gyenge a kelet-európai térségben, ezért erre ott egyáltalán nem lehet számítani az NGO-k támogatásában, de a mintaadó Nyugat-Európában is csökken az üzleti szféra jelenléte az alapítványok támogatásában. Valamint az is problémát jelent a limitált erőforrások miatt, hogy csak korlátozott és egészen pontosan definiált célok kapnak támogatást, az általánosabb elvek, ötletek, kezdeményezések pedig háttérbe szorulnak.”

11987146_1908466556046064_6286911271331592085_n.jpg

The House of Clothes, enteriőr részlet I Kijev Biennále 2015

 

Nem csak a strukturális változásokra való törekvés adja az OFF és a Kijev Biennále párhuzamba állításának alapját: a város kiállítóhelyként való birtokba vétele, a nemzetközi trendekhez hasonlóan, célja volt a budapesti és kijevi eseménysorozatoknak egyaránt.

„Nemcsak alternatív kiállítási helyeket kerestünk, bevonva a hivatalos intzéményrendszert, hanem kifejezetten ezt a szisztémát akartuk opponálni az integráción keresztül. Belépve a hivatalos rendszerbe, fel tudtuk mutatni azt a hamis kanonizációs folyamatot és hatalmi törekvést, ami ezen a színtéren folyik. És meg tudtuk mutatni, milyen alternatív megoldások lehetségesek a hivatalos kereteken belül a paradigmaváltásra. Erre azért is volt szükség, mert az állami támogatás miatt ezek az állami reprezentációs intézmények egyre inkább a konzervatív kulturális politika kiszolgálóivá válnak. Működésükben semmi változás nem történt a korábbi diktatórikus szovjet rendszerhez képest. A VCRC (Kortárs művészeti Központ) segítségével sikerült rávenni a hivatalos kiállítási és oktatási intézményeket, hogy vállalják az alternatív lehetőségek bemutatásával járó kockázatokat, mivel ez esélyt adhat számukra, hogy a reprezentációs gyakorlatukban mutatkozó krízist, ha nem is megoldják, de legalább ne mélyítsék el.” – mondták el az osztrák kurátorok.

A választott helyszínek két típusba sorolhatóak. A biennále központjaként is működő egykori nagyáruház (House of Clothes), a Nemzeti Alexander Dovzsenko Központ vagy az Ukrán Állami Filmarchívum épületei a szocilaista városfejlesztés és a háború utáni architektúra emblematikus maradványai. Részben vagy egészben elvesztették eredeti funkciójukatt, üresen, félig üresen állnak, tehát újrahasznosított kiállítótérként funkcionáltak. Az egykori kereskedelmi minisztérium – ma az ukrán adóhatóság tömbjében eredetileg áruházként használt – konzumterébe helyezett alkotások semmilyen dialógusba nem kerültek a kiállítótérrel, s gyakorta egymással sem. Az egykori filmarchívumba helyezett tárlat is csak médiumhasználatában reflektált az épületre – videók, experimentális filmek kaptak itt helyet – de a nemzeti emlékezet, megőrzés, amnézia és művészet kapcsolatát, amely adekvát lett volna egy archívumban, egyáltalán nem vonta be a dialógusba.

ck_dirwucaap_hz.jpg

The House of Clothes épülete I Kijev Biennále 2015

 

Az intézményválasztás markáns és valóban reflektív helyei az Ukrán Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Művészet Múzeuma, valamint az ukrán Építészeti és Képzőművészeti Akadémia (Egyetem) és az Ukrán Művészeti Akadémia voltak. Itt valóban működött a kurátori szándék: opponálni a fennálló, korszerűtlen kiállítási és oktatási rendszert, egyáltalán a nemzeti tudat és identitás megfogalmazásának erőteljesen nacionalista és erőszakosan kanonizáló jelenségeit.

Az Ukrán Nemzeti Múzeum a harmincas évek tervei alapján, sztálini eklektikus modorban felhúzott épülete a második világháború után nyitotta meg kapuit, s egy a kijevi rusz történeti alapjaira épülő pán-ukrán történeti identitást konstruál kiállítási installációjában, amely gyakorlatilag azóta változatlan. Kizárólag az úgynevezett “kortárs” múzeumi részlegben voltak változások, ami a jelenkori történelem bemutatására vállalkozva integrálta a “narancsos” forradalom tárgyait, mégis azt érezzük, hogy problémafelvetés helyett belesimul a hűvös és távolságtartó kronologikus sorrendet követő tárlósorokba. Ezt a szemléletet ellenpontozta Nikita Kadan installációja, amely direkten használta a múzeumi polc- és tárlórendszert úgy, hogy közvetlenül utalt az éppen folyó háborús eseményekre. Tematikus tárgyegyüttese kísérlet az aktuálpolitika, a mártíromság és a hősiesség fogalmainak vizsgálatára, továbbá a történelmi emlékezet át- illetve újraírására.

img_2329.JPG

Nikita Kadan: The possessed can testify in court, 2015, Kijev Biennále – The School of Kyiv

Manuel Pelmus folyamatos akciója a Nemzeti Művészet Múzeumában szintén egy aktuális politikai eseményből kiindulva a közvetítés problémájával foglalkozott. Nemcsak a tolmács mint a hatalom kiszolgálója / szolgálat megtagadása a kérdés, hanem a divatos “művészetközvetítő, művészetközvetítés” fogalom is ellenpontozódik és megkérdőjeleződik az ukrán történelmi tablók termébe helyezett re-enactmentben. Ugyanebben az épületben William Kentridge nyolc csatornás videója az orosz avantgarde vizuális és szövegkultúráját sajátította ki, az ukrán avantgarde példái közé helyezve. :

Az Építészeti és Képzőművészeti Akadémia épületegyüttese valóságos sziget a dübörgő, poszt-kapitalista városátalakításban. Valóságos kert, a művészet kertje, ahol a művészet csipkerózsika álmát alussza tradicionális oktatási rendszerében. Az impresszionizmus, posztimpresszionizmus és az ebbe belenövő szocialista hősképek kései változatát reprodukálják a diákok – legalább is az iskolai feladataikban, amennyire erről a folyosók falain elhelyezett festmények árulkodnak. Az akadémia központi nagyelőadójába/színháztermébe helyezett kiállítás darabjaival először kerültek be valóban kortárs alkotások az épületbe. Az Akadémia impozáns épületébe került School of Landscape kiállítás a tájkép – az ukrán művészetben és oktatásban – ma is szervesen élő és használt hagyományos felfogását ütköztette a műfaj kortárs megújulási törekvéseivel (a nemzetközi színtérről válogatva).

Míg a Kijev Biennále nagyobb mértékben kapott helyet az állami intézményekben, kiállításait kifejezetten ezek kritikai vizsgálata inspirálta, addig az OFF az érdekes, intimebb helyszínek (pl. számos lakás-tárlat) választásával tűnt fel. (Ez karakterbeli választás és eltérés kérdése a két esemény között, mit sem von le a merész kiinduló pozíció releváns és szükségszerű voltából!)

img_2307.JPG

Manuel Pelmus: National Museum, 2015, Kijev Biennále – The School of Kyiv

 

A Kijev Biennále, nevet is változtatva – illetve koncepciójaként – végül Kijevi Iskola néven futott (The School of Kyviv). Az iskola hagyományos művészettörténeti kategóriáit keverték a kortárs művészet fogalmaival: School of Realism, School of Lonesome, School of Landscape, School of Image and Evidence, School of Displaced, School of Abducted Europe. Az áthallatás a fogalmak érvényességére is rákérdezett, kritikai vizsgálat alá véve a társadalmi-politikai attitűd mellett az esztétikai kérdéseket is. A viszonylag önálló entitásként megjelenő iskolák arra is jó lehetőséget adtak a főkurátoroknak, hogy az alapkoncepcióhoz kapcsolódó, egy-egy iskola képviseletében, de önálló tárlatokkal jelentkezhessenek az általuk felkért, a kortárs művészeti színtéren aktív szereplők. A biennále struktúrája ezáltal horizontálisan, egymás mellé rendelt, egymásra reflektáló „iskolák” rendszereként épült fel. Példaként említhetőek a School of Realism keretében létrejött Mistakes Were Made kiállítás (kurátor: John Miller) és a The School of Displaced Maarita Muukkonent és Ivor Stodolsky  (Perpetum Mobile által) kurált kiállítása.

Az „iskola” fogalom egyben a biennále földrajzi kiterjesztéséhez is hozzájárult, amennyiben több európai helyszínen nyíltak tárlatok a kijevi szemlélet kisugárzásaként, párhuzamos eseményeiként (pl. The School of Landscape – Trondheim Kunsthall, Norvégia, Kuad Gallery – Isztambul). Bár Kijevben a biennále már bezárt november 1-jén, a földrajzilag kiterjesztett események (iskolák együttműködése) sorozatában november 14-án nyílt kiállítás a lipcsei GfZK-ban. A The School of Kyiv. Leipzig Class. Seminar: Politics of Form társkurátora egyébként Zólyom Franciska, és részt vesznek rajta a már Kijevben is kiállító Buharvok is. A politika és az esztétika függetlenségére fókuszáló kiállítás 2016. február 21-ig látogatható.

img_2361.JPG

The House of Clothes, enteriőr részlet I Kijev Biennále 2015

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány