Traktátus a kulturális intézményrendszerünk haláláról

Transzparens intézményi struktúrának a létéről ma Magyarországon nem beszélhetünk. Pont úgy tűnt el, ahogyan a demokratikus, parlamentáris intézményi struktúra is az elmúlt hat évben. Mi az, ami helyette van? Görcsös igyekezet: a hatalom által létrehozott intézményeknek produkálniuk kellene, de nem produkálnak. Nagyzoló tervek: miközben vidéki múzeumokban olykor még fűtés sincs, múzeumi negyed nőne ki a Városligetben. A pénzek átcsoportosítása, az intézményi kompetenciák elvonása: az MNB vásárol műveket és nem a múzeumok. Nagyzolás és üresség: kiállítások a Várkert Bazárban, amely mögött semmilyen szaktudás nem áll. Álságos sürgés-forgás az MMA főhadiszállásán, a Vigadóban, ahol hatalmas pénzért nem történik semmi. Urambátyám gépezet: százmilliós írószervezet, miközben a létező, releváns szervezetek haldoklanak, baráti oligarchának kiszervezett filmipar. Díjak, amelyeket vállalhatatlan alakoknak adnak át a nemzeti ünnepeken. Összevonás, leépítés, megszüntetés, mint például az egész örökségvédelmi rendszer zárójelbe tétele. A Budai Vár kulturális helyszínből hatalmi helyszínné változtatása. Dolgok, kulturális javak, archívumok effektív eltörlése: Népszabadság-ügy. Hajszálon függő intézmények a BBS Archívumtól a MaNDA-ig, az NKA-ig. És persze ingatlanbiznisz, kastély- és várprogram, felújítások rogyásig. Homlokzatok, amelyek mögött nem tudni, mi zajlik.


„Varázsolj nekünk valami szépet”

Foci-eufória Budapesttől Toulouse-ig

Egész rendes dél-amerikai ország lettünk: van korrupció, pocakos diktátor és jó foci – posztolta valaki a Facebookon a futball-láz napjaiban. A poszt elemzésébe most ne menjünk bele, mindenesetre azokat a képeket, amelyeket eddig leginkább dél-amerikai vagy dél-európai országokból láttunk, az autókból kilógó, festett arcú, zászlókat lobogtató drukkereket, a fellobogózott taxikat, a mezbe öltözött ezreket az utcán, most megkaptuk testközelből. Az Ausztria elleni pazar nyitómeccs alatt arra eszmélt az ország, hogy a százszor eltemetett magyar foci él. És él a közönsége is. Olyannyira, hogy megszállja a Nagykörutat, leállítja a villamosokat, megmássza a villanyoszlopokat, az Oktogonnál megafonos srácok animálására együttmozog, hajnalig mulat, vonul, énekel, mindenféle területfoglalási engedélyt, előre bejelentést mellőzve.


És hamarosan a sötétség

Megszűnő intézmények 3: MaNDA


Az intézményi kommunikáció egészen új módozatait tanuljuk mostanában, különösen a kulturális szférában. Ugyanis a válasz megtagadásának is bonyolult kultúrája lett az utóbbi években. Olvasni kell ezt a sajátos, minimalista kottát, hisz hallgatni sokféleképpen lehet. Az intézmények különösen akkor maradnak némák, ha a saját helyzetükről, jövőjükről faggatjuk őket. Főként azok az intézmények, amelyek szerepeltek a sokat emlegetett Lázár-listán, a megszűnő vagy átalakuló intézmények januári lajstromában. Többek között ilyen a MaNDA is, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet.


Finita la commedia

Megszűnő intézmények 2: NKA Igazgatóság

A független kulturális színtér szereplői mostantól teljes egészében kiszolgáltatottakká válnak. Nem lesz egyetlen olyan (pályázó) projekt, műhely, közösség sem, amelyik ne a pártállam figyelő tekintete előtt működne, egyetlen olyan (pályázó) alkotó sem, aki a pártállam kontrollja nékül dolgozhat. Csak az marad a radarernyőn kívül, aki nem pályázik – ez a helyzet, bár ezzel az állítással nem szeretnék állást foglalni a manapság minden műhelyben felmerülő „pályázni vagy nem pályázni”, romboló morális dilemmájában.


Erzsébet tér, végállomás

Megszűnő intézmények 1: Design Terminal

„Mióta a design szó beleült a magyar fülbe, nem volt még kormányzat, amelyik valós értékén tudta volna kezelni a design fogalmát, még ha láttunk is változó lelkesedéssel és hozzáértéssel tett formai gesztusokat” – fogalmaz a Műértő folyóirat 2016. márciusi számának Designcsökkentés című szerkesztőségi jegyzete. Azt hiszem, precízen. Nagyjából erre juthatunk, ha az Erzsébet téri Design Terminal (DT) megszüntetéséről szóló bejelentés utáni lehetőségeket próbáljuk latolgatni.


Mit tegyünk? De tényleg.

Az FKSE beszélgetése a Stúdió Galériában, Mit tegyünk? címmel, 2016. január 13-án.

A nyílt beszélgetés célja az volt, hogy az FKSE megvitassa saját tagságával, illetve megossza barátaival a dilemmát: pályázzanak-e a megváltozott összetételű NKA-hoz (Nemzeti Kulturális Alap), illetve jelöljenek-e tagokat abba az NKA-kuratóriumba, amelybe meghívást kaptak? Erre néhány éve egy vállrándítás kíséretében azt mondtuk volna: miért ne. Pedig az NKA akkor sem volt problémamentes. Ma viszont az a helyzet, hogy gyakorlatilag nincs NKA, csak probléma.


Szakmai minimum I: Nipp a tévé tetején

„Provokáció a Vigadó? Akkor tessék annak is venni. Megírni, eltáncolni, akciókat szervezni, nevetségessé tenni. Tudomásul venni, hogy odabent is lesz művészet, szeretni az értékeset, és különbséget tenni jellemek és műalkotások között.” – írja a Népszabadság publicisztikája a Vigadó előtti demonstrációra és az odabent zajlott ünnepélyes megnyitóra […]


Az MMA botránya és az állam figyelő tekintete – Bátorfy Attila cikkére –

Szokatlanul alapos és örvendetesen higgadt szöveg látott napvilágot az MMA (Magyar Művészeti Akadémia) botrányával kapcsolatban. Szerzője, Bátorfy Attila a hazai képzőművészeti jelenben való jártasságról tesz tanúbizonyságot Az MMA, Kerényi és az Ellenpólus  című cikkében. Az írásban sorra veszi, hogy mit eredményezhet az MMA bemasírozása a […]


Megyei múzeumok hosszú éjszakája

A Múzeumok Éjszakáján, június 16-án, az OSA (Open Society Archives ) izgalmas dookumentumok sorát mutatta be a hazai megyei múzeumok helyzetéről. A kiállítás egyetlen napig tartott, s a dokumentumok egy része azóta sem volt hozzáférhető sehol. A tranzitblog most az OSA jóvoltából bemutat egy listát […]



Mit állítunk? Szobrozás a Kossuth-téren

Wachsler Tamás, a Kossuth tér átépítésének programvezetője a Magyar Narancsban arra a kérdésre, hogy mit is jelent pontosan a tér 1944 előtti képzőművészeti arculatának visszaállítása, azt nyilatkozta: “Kizárólag a téren jelen lévő képzőművészeti alkotásokat jelenti. Csak a szobrokat.” (“Az én szempontomból ez technikai probléma”, Magyar […]


2000 karakter a kulturális politikáról 1.

Körkérdést intéztünk hazai művészeti szakemberekhez – elsősorban olyanokhoz, akik a képzőművészet területén, vagy azzal érintkező területen dolgoznak. A kérdés látszólag egyszerű: Ön szerint van-e ma, Magyarországon kulturális politika? Ha igen, mivel jellemezhető? Ha nincs, ön szerint miért nincs? A válaszadókat arra kértük, kétezer karakterben fogalmazzák […]


Múzeumok az idegösszeomlás szélén – kulturális politika tematikájú cikksorozatunk első bejegyzése

Mint ismeretes, egy április eleji kormánydöntés következményeként a megyei múzeumi hálózat gyakorlatilag megszünik, a múzeumokat a települések veszik át. Szerettük volna megtudni, az intézmények szintjén hogyan bírkóznak meg az átalakítással. Ám úgy tűnik, a tranzitblog által megkérdezett múzeumi vezetők nyilatkozatait nem idézhetjük. A rendszer átalakításával […]


A berlini intervenció, avagy a befejezetlen múlt

A Berlini Biennále alatti nyilvános intervencióval szeretné elérni az ERCF (Európai Roma Kulturális Alapítvány), hogy a német fővárosban végre befejezzék annak az emlékműnek a munkálatait, amely a nácizmus roma és szinti áldozataira és a romák mai, európai üldöztetésére hívná fel a figyelmet. A tranzitblog Junghaus […]


Ajánló

Select all, delete all Csáky Marianne az egyik legizgalmasabb és idehaza leginkább alulértékelt magyar művész. Pályájának váratlan fordulata, hogy ösztöndíjak és meghívások nyomán Kínában, Dél-Koreában töltött el hosszabb időt, s ott munkái igen komoly visszhangra találtak. Amennyire ez itthonról felmérhető, talán kijelenthetjük, be is futott. […]


© 2017 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány