2000 karakter a kulturális politikáról – Miért van csönd?

Ártalmatlan kérdést tett föl számos hazai értelmiséginek a tranzitblog. Ön szerint van-e ma, Magyarországon kulturális politika? S ha van, milyennek látja az? Ha pedig nincs, miért nincs? Ezt tudakoltuk vagy kéttucatnyi értelmiségitől, kétezer karakterben. A megkérdezettek közt volt egyetemi ember, független kurátor, kritikus, kormánypárti hetilap újságírója is, korábbi kulturális államigazgatási közszolga, satöbbi. Összesen négy választ kaptunk, ebből hármat a kérdésfeltevést követő néhány napon belül. Ennél egy-két fővel többen pedig jelezték, nem tudnak, vagy nem szeretnének most erre válaszolni. Ki ezért, ki azért – kevés az ismeretük a tárgyról, nincs most idejük, sok a munka, satöbbi – mindenesetre ők vették a fáradságot, hogy legalább lemondjanak a válaszlehetőségről. A többiek nem reflektáltak. Akárhogy is, de egyértelmű a hallgatás. Csönd van. Vajon  miért?

szocs_forras_china.radio.international.jpg

Szőcs Géza 2010-ben, a shanghaji világkiállításon nyilatkozik
Drang nach Osten
Forrás: China Radio International

Meglehet, nem volt érvényes a tranzitblog körkérdése. Pedig a nemrégiben lemondott Szőcs Géza államtitkár szövege, amelyben önmaga értékelte önmaga elmúlt két évét, győzelmi jelentésként lobogtatva, egyebek mellett az elképesztő színvonalú pekingi magyar kiállítást, ismét feldobta a labdát: mit is neveznek ma, minálunk a hatalmon levők kulturális politikának? És mit neveznének annak a kultúra szereplői? A miniszterelnöki tanácsadóvá előlépett (fölbukott?) Szőcsöt követő (surprise!) hihetetlenül ambiciózus L.Simon László pedig rendkívüli magabiztossággal  futott médiakört a kultúra aktuális kérdéseit és saját új szerepét taglalva. Elsőként azt sietett leszögezni, „szerinte“ változás lesz a Nemzeti Színház élén. Mozognak a kultúpolitikusok, szerva ott, csere itt, rosálás, Szőcs leköszön, felkészül L.Simon, aki leadja az NKA-elnöki mezt és azonnal felveszi az önmagának szabott alelnökit, minden bizonnyal azért, hogy a projekt-finanszírozás helyett szép lassan a kulturális büdzsé réseit is be lehessen tömni az NKA-pénzekkel. Az MTI pedig időtlen állampárti agitprop-stílusban celebrál tudósítást arról, hogy a miniszterelnök úr (sic!) megtekintette a cigánymeggy betakarítását, no meg persze a Baracskai BV-intézet elítéltjeinek munkavégzését az agárdi L.Simon-gazdaságban. Ha most nem érvényes a tranzitblog körkérdése, akkor mikor?

Csak kapásból. Az OSA, a Múzeumok Éjszakáján elképesztő dokumentumok sorát teszi közzé a hazai megyei múzeumi rendszer állapotáról, köztük egy listát, amelynek a forrása nem ismert (azaz az OSA nem közölte), és azokat a múzeumokat nevezi meg, amelyeket be fognak zárni. Múlt kedden búcsúbulit tart a Trafó leköszönő vezetése, de sem az ő tisztes távozásukat, sem a lehetséges új alapos felkészülését nem segíti a pályáztatás körüli kutyakomédia. Július 2-án a kiírás szerint munkába kellett volna állnia az új igazgatónak, de a főváros érvénytelenítette a pályázatot. Majd azon melegében kiírt egy újat. Hogy mit miért tett, arról azonban hallgat.


lslnagy_forras_lsimonlaszlo.hu.jpg

L.Simon László magabiztos
„Szerinte“ változás lesz
Forrás: www.lsimonlaszlo.hu

Közben a háttérben tovább omladozik az intézményi struktúra, galériák, non-profit művészeti helyszínek dőlnek be, egyértelműen politikai szándékok nyomán. Praktikus lépésekkel zajlik a kultúracsere: antiszemita szerzőket iktatnak gyerekeink tantervébe. Súlyosan terhelt meggyőződésű író újratemetésén feszít az államtitkár és a parlament elnöke, nemzetközi botrány kerekedik, egy Nobel-békedíjas író visszaküldi a magyar állami kitüntetését. Mindez csak az elmúlt pár hét fejleménye. Zárójelben, vagy lábjegyzetben: a művészeti és irodalmi kritikai diskurzus lassan más egyébről sem szól, mint a politizáló művészet mibenlétéről. És illesszük ide azt is, szerénytelenül, hogy a Rendszerváltás– befejezetlen program című beszélgetésre alig lehet beférni a Majakovszkij 102-be. Folytassuk? Csupa kulturális (és) politikai ügy. Nem érvényes a kérdésünk éppen most? Kedves barátaink, mégis, mit kérdezzünk ma, amire mindenki szívesen ragad klaviatúrát?

Adná magát a magyarázat: félelem van. Jobb nem megszólalni, jobb nem kritizálni semmit. Akinek állása van, egyetemen, közintézményben, közgyűjteményben, érthetően félti ezt az állást. Rendben. Lehet persze álnéven, nickname-mel is válaszolni. Többeknek azonban nincs állami állásuk. Ki legyen szolidáris a művészeti szakmával, ha nem a művészeti szakma maga? Hogyan lehet elvárni, hogy a közönség, az adófizető is szolidáris legyen, felemelje a hangját, ha a szakma sem teszi? Mitől fél, mire vár, mit veszíthet még a művészeti szakma, a kultúracsinálók társadalma?

349 thoughts on “2000 karakter a kulturális politikáról – Miért van csönd?

  1. Sziasztok,
    sajnos mi még tavaly jutottunk arra (erre) a következtetésre. Hogy itt nagy baj kezd kerekedni. Indítottunk egy Kulturális veszteségek csoportot a Facebook-on, hogy naplózzuk a történéseket. A fene gondolta, hogy még idén is naponta lesznek új és új szomorú témák 🙁
    Azt meg aztán pláné nem gondoltam, hogy többen valóban szűrik ennen mondanivalójukat, privát üzenetben küldenek el pl. infókat, hogy ne a saját nevükben kerüljön ki. Szóval hogy tényleg félnek a népek.

    Egyelőre csak listázzuk a veszteségeket. De valamit majd tenni is kell. (Egyelőre egy beszélgetés körvonalazódik szeptemberre.)

  2. Isten őrizzen,hogy okosságokkal terheljem itt az olvasókat, csak csupán egy gondolatkísérlet erejéig jegyezném meg,hogy az anarchia megléte-mert anarchikus a jelenlegi rendszer, részint görög tovább mindaz amit húsz év kitermelt, részint mai ötletgyárosok unortodox improzásaival találkozik szembe a kultúramunkás nap mint nap-egyszóval ez az anarchikus állapot talán segíthetné is a kissé ellustult, igenis államhölgyek és urak kegyeire váró,megoldásokkal nemigen foglalkozó magyar kulturális életet. (csak egy dolog, MélyiJózsef kesereg az ÉS-ben,hogy a kutyát-értsd hivatalos fórumokat-se érdekel a kasseli magyar jelenlét pedig.. Ez a tipikus belterjes jajongás. Mikor lépett oda az AICA a nyilvánosság elé,-MTI köztv,sajtó stb- hogy itt egy nagy horderejű magyar megjelenésről van szó.Vagy tán ez csak minket …belieket érdekel? .Tehát a kultúrpolitika mely kártékony mancsaival szorongatja kis hazánk értelmiségét talán hasznos korbács a fejek felemeléséhez és az önálló szellemi teljesítmények felerősítéséhez, korszerű megjelenésekhez, korszerű ellenálláshoz

  3. @DerdakA: Már miért is ne félnének a népek, amikor mindenkit kirúgnak, eltanácsolnak, leépítenek és ráadásul még magyarellenesnek is billogoznak?
    Öreg emberként szabadna megjegyeznem, hogy a Kádár-kor sokat emlegetett hetvenes (nyolcvanas ) éveiben sem volt ilyen heves, töretlen és mély az elnyomás.

    @sinkó: Mélyi ( nem dr ) József számára azért fájó a meg nem szólalás, mert – mint azt leírta – ő maga volt, aki Csákány szobrászművészt ajánlotta a kasseliek figyelmébe és ládd: az ajánlásból meghívás lett.

    A sikernek örülök, Csákányénak is, Mélyiének is és Csörgőének is. Az sem zavar, hogy a haverok haladnak előre, ez másutt is így működik.

    Bocsásson már meg, de mi köze az AICA-nak mindehhez? Mélyinek van köze és most nem ő a hivatalos német-felelős, s “siránkozása” annak köszönhető, hogy éppen a működése visszhangtalansága zavarja.

    Azt pedig látni kellene, hogy amit nem a hatalom “teremt”, annak nem tud “örülni”.

    S itt visszatértünk Derdák problémájához, amely mindannyiunké is.

    És ceterum censeo: ki a fenét érdekel ma a képzőművészet?

    Szélesebb merítésben: a művészet?

    Egy jelentős művész írta: “Erst muß es möglich sein auch armen Leuten
    Vom großen Brotlaib sich ihr Teil zu schneiden.”

    S enyhe bornírtsággal, de igazán lényeglátóan ugyanott le is írta: “Erst kommt das Fressen, dann kommt die Moral.”

    Most éppen kajára nincsen pénz ( s ezzel kapcsolatban egy megjegyzés: valahányszor a Müpá-ban járok, elszörnyedek JM három emeletnyi teljesen tér- és helyidegen plasztikáin, amelyek egy pénzben még dúskáló korban születtek. )

    Nem bántásként, de tényleg: kit? A művészeket, úgy-ahogy. Vagy még őket sem.

  4. Bocs, hogy még írok, de miután a jó meleg tengernek partjáról visszatértem a városi melegbe, nincsen kedvem pancsikálni az ún. strandokon.

    A documenta magyar hullámából ki ne felejtsük Páldi Líviát és a legfontosabbat: Lukács Györgyöt.

  5. @iparterves: Megint hazudik. Nem ajánlottam Csákányt a documentára, nem is írtam soha ilyesmiről. Honnan vette ezt a hülyeséget?

  6. @Mélyi: Mindig hazudok, ha maga kerül elő. nem tűnt ez még fel? Ügyvédnél már járt.

    Írni nem írt, mondott dolgokat, amelyekből az jött le, hogy maga ott volt és – áttételesen kell az ilyet érteni – ajánlott.

    Lásd: http://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=342187805797575&id=337854516230904, és ugyanennek a változata, amelynél 2011-ben a Trafó munkatársaként nevezték meg nemdr-t (nol.hu/kult/a_trafo_nem_luxus__hanem_a_tuleles_kulcsa)

    Cuki szöveget nyomott, így kezdődik: “Lehet azt mondani, hogy véletlen – mondta Mélyi József, a Trafó Galéria munkatársa –, hogy a Trafóban egy nap megjelent a 2012-es Documenta kurátora, Carolyn Christov-Bakargiev, és meghívta a kiállításon szereplő egyetlen magyar képzőművészt, Csákány Istvánt.”

    Majd jön a legendárium zseniális folytatása – és egyben a kolléganő vudu-baaként történő megszurkálása : “Erőss Nikolett kurátor el sem akarta hinni, hogy az előtte álló hölgy tényleg az, akinek mondja magát, hogy ott áll előtte az „élő kurátor.”

    E.N. tudatlankodásáról adott tanuvallomása nem tűnik hitelesnek, de városi legendaként éppen annyira jó, mint a véletlen betévedés sztorija.
    Kis hazugság a nagy jó érdekében, ugye?

    Mi is a szürke valóság, amelyre álomleplet terít nemdr szivárványosan meseszerű szövege?

    “Az esemény kurátora, Carolyn Christov-Bakargiev az ACAX kezdeményezésére és szakmai meghívására, a Check-in Budapest vizitorprogram keretében látogatott Budapestre, majd kérte fel Csákány Istvánt a részvételre.”(http://www.acax.hu/hirek/documenta13.595.html)

    Tekintsen el, kedves jó nemdr attól, hogy megmutassam az ACAX-Lumú-nemdr kapcsolatrendszer finom szálait, amelyek véletlenszerűen ( ez vicc volt! ) vezettek oda, hogy a Trafóba jutott el a kurátor-asszony.

    Hiába, no, már P.Zs. a Horváth Alapítvány kuratóriumának elnöke is megmondta ( remélem ő, jól emlékszem, de majd maga ismét kijavíthat! ), hogy mit lehessen tenni, ha alig egy tucatnyi
    művész van, akihez el lehet vinni nálunk a külföldi kurátort.

    Itt még annyi sem akadt, s nemdr – mint valami képzőművészeti McHeath, magyar nevén Bicska Maxi – éppen arra járt…( A szakmai sugdolózásokat is hallja? )

    És mégegyszer: örülök és gratulálok a résztvevőknek, különösen Lukács Györgynek, aki már vagy évszázada kiemelkedő teljesítményt nyújt.

  7. @iparterves: Megint csúsztat – tényleg valahogy mindig, ha én kerülök elő. Kiválasztja a nyilvánvalóan leghamisabb beszámolót, amely megtalálható a neten, azt mint az eredeti egy változatát állítja be (“kis hazugság a nagy jó érdekében”), majd levonja a magának tetsző következtetést. Egy igazi, élő troll. Egyébként a kurátorasszony kétszer járt Pesten, másodszor az Acax meghívására, én az elsőről írtam, maga ezt is elcsúsztatta.

  8. Mélyi József felszólalásának írott változata:

    Mai előadásomban az ok-okozatról, a kanonizációról és az eleve elrendelésről lesz szó. Illetve egyetlen műről, ami ott sem volt. Tavalyelőtt februárban történt, a Trafó galériájában. A Vákuumzaj című kiállítást nyitotta meg Tamás Gáspár Miklós, a kiállítók között ott volt többek között a német Harun Farocki, az osztrák Isa Rosenberger vagy a lengyel Artur Zmijewski. A kiállítás a globális gazdasági válság következményeiről szólt, a munka elvesztéséről, a munkásosztály láthatatlanságáról és láthatóvá válásáról, illetve arról, milyen lehetőségei vannak a művészetnek, hogy ehhez a témához hozzászóljon. Az egyetlen magyar mű Csákány István A holnap dolgozója című munkája volt, egy betonból kiöntött nehéz szék, támlájára rávetve egy tűzoltó vagy katasztrófavédő készenléti ruhája, a szék előtt pedig még az üres, de azonnal felvehető csizma is ott állt, szintén betonból. Illetve csak ott állt volna, mert a mű a megnyitóra nem készült el. Valahogy nem sikerült a betonöntés és a mű helyén csak egy fotó mutatta, milyen is lenne A holnap dolgozója, ha éppen nem hiányozna. A hiány hiánya, ha lenne.
    Ott volt azonban a megnyitón egy külföldi hölgy, aki kiváló művészünk, Csörgő Attila kíséretében érkezett, talán csak azért, hogy Tamás Gáspár Miklóssal beszélgessen, talán azért is, hogy műveket nézzen. Nem dramatizálom túl a helyzetet, a hölgy nem volt más, mint Carolyn Christov-Bakargiev, a 2012-es kasseli Documenta kurátora. Nyilván sokan tudják, hogy mit jelent a Documenta, a Trafóban akkor valószínűleg mindenki tudta, de a rendkívül göndör hajú hölgyet persze nem mindenki ismerte fel. Erőss Nikolett, a galéria vezetője saját bevallása szerint először el sem hitte, hogy a hölgy az, akinek mondja magát. A három hónappal azelőtt kinevezett Christov-Bakargiev eljött Budapestre, eljött a Tűzoltó és a Liliom sarkára, lement a lépcsőn, ott van. Jelenés. Egy eleven Documenta-kurátor. Elbeszélgettek egymással a mű hűlt helyén. A valamiért szintén hiányzó Csákányról volt szó, talán a galériáról, talán a műről, amelynek, ha nem is az érzéki valósága, de a gondolata a kurátornőt nagyon megragadta. Legalábbis utólag erre lehet következtetni, mert amikor egy évvel később Carolyn Christov-Bakargiev az ACAX iroda meghívására ismét Budapesten járt, és Csákánnyal is beszélgetett, felemlegette a trafóbeli kiállítást és A holnap dolgozóját. Majd nem sokkal később meghívta Csákány Istvánt, hogy Csörgő Attila mellett másik magyarként vegyen részt a Documentán. Nagy vita van mindig belőle, hogy a Documenta 1955 óta íródó történetében hány magyar meghívott művész volt. Hivatalosan egy. Sugár János 1992-ben. A kiállítási programban sem előtte, sem azóta senki. Most pedig jövőre még kettő.
    A Documenta a kortárs képzőművészet legnagyobb megmutatkozási lehetősége. Ötévente rendezik Kasselben, kezdetben a nácik által elfajzottnak nevezett és megalázott avantgárd képzőművészet rehabilitálására hozták létre. Arnold Bode, az 1955-ös első rendezvény kurátora egyszer azt nyilatkozta, hogy a Documenta szó nemcsak a dokumentálásra vonatkozik, hanem azért is fontos volt számára, mert a szóban benne van a latin docere, a tanítani és a mens, a szellem. Úgy gondolta, hogy ez jó alapvetés lehet egy képzőművészeti seregszemlének. Azóta minden egyes Documentának volt gondosan kiválasztott kurátora. Többségük sohasem járt Budapesten.
    Tulajdonképpen lehetne akár véletlennek is tekinteni, hogy Carolyn Christov-Bakargiev eljutott Budapestre, s itt épp a Trafóba ment el. Épp a Vákuumzaj kiállításra, Csákány István művének megnézésére. Ilyen erővel mehetett volna a Lajos forrás galériába is. Kiválaszthatott volna egy hátrafelé nyilazó festőt vagy egy lírai absztraktot is, most az lenne jövőre a Documentán. De nem. Persze hogy nem. Mindez nyilván nem véletlen, s itt térek rá az ok-okozat kérdésére. Ugyanis mi kell mindehhez? Kell egyrészt egy galéria. Egy olyan galéria, amelyben a Documenta gondosan kiválasztott kurátora számára érdekes kiállítás lehet. Nem van, hanem lehet, s ez fontos. Egy galéria esetében ugyanis a jó kiállítás lehetősége sokkal meghatározóbb, mint a megvalósulásában jó kiállítás. Jó galéria az, amelyről jó néhányan azt gondolják, hogy ez a lehetőség fennáll. Amely a programjával rászolgált erre. A Trafó pedig ilyen galéria. Ahová az elmúlt több mint egy évtizedben bármikor bármilyen külföldi kurátort el lehetett volna vinni. Már akkor is ott volt a lehetőség, amikor régen nem is nagyon akartak jönni. Ahhoz, hogy ez a lehetőség fennálljon, kell egy koncepció, egy hosszú távú elgondolás, egy program. A Trafó galéria gondosan kiválogatott kurátorainak Eike Bergtől Bencsik Barnabáson, Somogyi Hajnalkán és Erőss Nikoletten át Fenyvesi Áronig mindig is volt és van ilyen elképzelése, programja, víziója. (Zárójelben. A régebbi és mai galériavezetőkről eszembe jutott egy futballhasonlat, de el nem mondhatom, hogy az elmúlt években mennyire megutáltam a futballhasonlatokat, ezért másként mondom. Szóval ez olyan, mint a vízilabdában, amikor a stabil, jó csapat nem tud mellényúlni az edzőkkel. Ezt persze kézilabdával is tudom mondani.)
    Mert persze kell mindehhez egy kurátor is, aki ott van. Aki maga is jó érzékkel válogat. Aki beszéli az odaérkezők nyelvét. Nem elsősorban az angolra gondolok, hanem inkább a kortárs képzőművészet nyelvére. A Trafó Galériában mindig is beszélték ezt a nyelvet, sőt, folyamatosan és következetesen publikációkban használták, a kiállításokat elméleti oldalról is megalapozva. Mert talán a legfontosabb, hogy a galéria a helyén legyen. Nemcsak a kedvező földrajzi, fizikai helyén, hanem a szellemin. Hogy folyamatosan rákérdezzen saját identitására, folyamatos kritikával tekintsen önmagára. Hogy pontosan tudja, mit jelent a nonprofit jelző. Hogy ismerje a közegét és meglegyen a megfelelő horizontja.
    Ezekből a tényezőkből alakul ki, korántsem véletlenül az intézmény. A működőképes intézmény, ahol a világ jelen pillanatban legbefolyásosabb kurátora (ez a listázás micsoda egy szörnyű dolog) úgy is átláthatja a mű gondolatát, ha csak a fényképet látja a kiállításban a szobornak szánt helyen. A Trafó most már több mint egy évtizede pontosan a helyén van az intézményrendszerben. Mégpedig azért, mert mércéje a nemzetközi intézményrendszer, mindenekelőtt Kelet-Európa élvonala. A Trafó galériavezetői, kurátorai világot látott emberek, akik pontosan tudják, hogy elsősorban nem a térbeli adottságok határoznak meg egy galériát, hanem a vonatkozási rendszere, a horizontja.
    Ha jobban belegondolunk, a Trafó galériája hihetetlen térbeli adottságokkal rendelkezik. Van egy recepció, onnan lépcső vezet fel a tánchoz, de a képzőművészetért lefelé kell menni egy szűk lépcsőn, van ott egy tükör is, hogy szórakoztatóbb legyen, aztán be kell menni a lépcső alá, ott van egy kis tér. Ebből a leírásból kiindulva nem nagyon lehet megállapítani, hogy ez miért lenne más, vagy jobb, mint bármilyen egyéb pincehelyiség Budapesten vagy a Varsói Szerződés területén. Nyilván a szellem, a program, a közeg, a kurátor szerepe. Az intézmény aurája. Ettől válik valami kanonizáló tényezővé. Nem egyetlen ember kanonizál. Az intézmény kanonizál, s az intézmény sem egyetlen ember. Sőt, az intézmény sem egyetlen intézmény, hanem emberek és intézmények egymáshoz különféle módokon kapcsolódó hálózata. Ebben a hálózatban a Trafó csupán egyetlen, de fontos elem. Benne van a közönség, benne vannak a Trafó által megszólított művészek, benne van a kritika, a külföldi kurátoroknak látogatásokat szervező iroda, vagy a fiatalok által a Trafó mintájára működtetett galéria. Benne van az is, hogy A holnap dolgozóját a Ludwig Múzeum vásárolta meg a gyűjteménye számára.
    A Documenta-kurátor mű- és művészválasztása, egy eminensen kánonképző mozzanat is ebből a hálózatból jön létre. Nem úgy, ahogy néhányan gondolják, sötét szobák mélyén, suttogó kurátorok és tudjukkik gonosz összeesküvéséből. És nem is a véletlenből. A Trafó galériája legalábbis nem a véletlenre épít. Hanem egy felvilágosult programra, amely a kor és a hely – Magyarország, Kelet-Európa, Európa, a világ – számára folyamatosan megújulva társadalmilag, gazdaságilag, szellemileg releváns témákat próbál tárgyalni. Egy olyan intézményre építve, amely közönsége számára megpróbál a populárison jóval túlmutató, magasabb horizontot kijelölni, azaz bizonyos értelemben: tanít. És olyan koncepcióra épít, amelyben a szellem az elsődleges. Olyan programra, amely kimondja, hogy nem feltétlenül az érzéki, retinás művészetet mutatja be, és nem elsősorban az esztétikai értékek alapján álló kánont hirdeti. Ebbe még az is jócskán belefér, ha a betonszobor helyén egy ideig csak a fotó áll.
    Mindez persze abból indul ki, hogy a Documenta fontos, a tanítás fontos, a szellem fontos, a művészet fontos. És a Trafó fontos. Ha ezt elfogadjuk, pillanatnyilag akkor sem tehetünk mást, mint hogy dokumentáljuk ezt az állapotot.

  9. @Mélyi: A “megint hazudik” indítás sokkal férfiasabb volt, a csúsztatással belecsúszik a politika által kialakított beszédtérbe, s bár tudhatni, hogy kultúrpolitikai ambíciói is vannak ( lásd: a Ludwig hosszú távú terveiről az MV-ben vagy az elmúlt 20 évről írott dolgozata az Új Művészetben és működésének iránya, pl. Csákány – úgy általában ), a mi kemény hangulatú “társalgásunkba” nem illek ez a hang.

    Annál jobban a troll, az tetszik, jó sokszor elmondja – ne akarja, hogy a maga által olyannyira tisztelt német kultúra egy szép tradíciójára utaljak ! -, hátha igaz lesz a jó erős oratio recta által. Bízom magában, sikerülni fog ez!

    Fentebb teljes egészében látható az a szöveg, amelyet képes volt nemdr a “a nyilvánvalóan leghamisabb beszámoló” jelzős szerkezetével illetni.

    Tessék mondani, ez tényleg hamis, ez nem a nemdr valódi szövege? Nem vállalja a szerzőséget ( mert a szóban elhangzott előadás is szerzőhöz kötött ) ?

    A NOL-on szinte szó szerint megismételt szövegrészlet is hamis? vagy csak annyiban, hogy maga éppen ott a Trafó Galéria munkatársaként adta elő gondolatait, pedig nem is volt a Trafó galéria munkatársa, legfeljebb bennfentese?

    Lelkiismeretlen, vagdalkozó trollként, aki a jólnevelt, tisztességes, mindenféle hátsó gondolatok és szándékok, ne adj isten, személyes törekvések nélküli szakember nemdr-t bántja folyamatosan, nem volt tudomásom a kétszeri látogatásról.

    Mga, nemdr, honnan tudott a hölgy programjáról? Ki hívta meg a jeles személyiséget? Na, csak úgy, mellékszálon érdekelne a dolog…

    Mi több: meg sem ismerném a sokgöndörségű asszonytársat. Én nem, de Erős Nikolett, ugye azért ő igen?

  10. Tisztelettel megjegyezném: Sinkó festőművésznek igaza van, az AICA sem tett semmit az ügy érdekében, s ebben az elnök, Mélyi nemdr is ludas.
    Ahogyan a tranzit szerkesztői és vezetői is, akik elnökségi tagok a nemdr irányította szervezetben.
    A kultúra és kritika blog sem szólt egy szót sem az ügyben.

    Fájó ez, de kivételesen egyetértek azzal, amit nemdr írt: “…de a kultúra fontosságáról, ezen belül a kortárs képzőművészet mai magyarországi helyzetéről, helyi- és hírértékéről mindent elmond a kéthetes csönd.”

    Csakhogy nekem másként szólt ez a csönd, mint neki meg az ún. szakmának.

    A részvétlenség, az érdektelenség és a kortárs művészet senkit sem érdeklő dolgaival szembeni teljes elutasítás (apátia) jelenik meg, nemdr-nak meg a rendszer működésképtelensége, illetve diszfunkcionalitása.

    Domidriverrel való befejezetlen, megszakított vitánkban felmerült már néhány számötlet a kortárs képzőművészet iránt érdeklődők tekintetében és elméletek mozgásuk irányáról.

    Jó lenne tudomásul venni, hogy a mai magyar kortárs képzőművészet itthon alig érdekel valakit, külföldön – a nagyobb lélekszám miatt többeket. Ennyi, ennyi, ennyi!

  11. “…világ jelen pillanatban legbefolyásosabb kurátora (ez a listázás micsoda egy szörnyű dolog) úgy is átláthatja a mű gondolatát, ha csak a fényképet látja a kiállításban a szobornak szánt helyen.” ( kiragadott gondolatmorzsa nemdr hamisítvány szövegéből, vagy nevezzem apokrifnak? )

    A “világ jelen pillanatban legbefolyásosabb kurátora” megláthatja benne azt, amit meg kell (?) látni benne, de mit csináljon az az esetlen troll vagy a troll gyermeke, aki egy három dimenziós, térben körbejárható, anyagával érzékelhető mű helyett egy fotót lát, amely térbeliséget nem ad, a látványt helyettesíthetőnek nem nevezhető, legfeljebb munkadokumentáció.

    Mit csináljon az ilyen? A mű helyett – amelyet aztán látott és nem tetszett neki – olvassa el a “világ jelen pillanatban legbefolyásosabb kurátora” magyarországi fordítói és/vagy “helytartói” magyarázatait?

    Hol terem a művészet? Az elmélet/kritikaírók komjútereiben és interakcióiban, csatáiban? Vagy a művekben és a művészek által? vagy bennem, a trollban, aki mindkettőtől elidegenedve, a fásultság perceiben nézem a műveket és olvasom róla mások gondolatait, elutasítva magamban mindkettőt?

    Mi van akkor tehát, ha valaki nem a “világ jelen pillanatban legbefolyásosabb kurátora”?

  12. @iparterves: Akkor szortírozok.
    – „ő maga volt, aki Csákány szobrászművészt ajánlotta a kasseliek figyelmébe” – hazugság
    -„mint azt leírta” – hazugság, nem írtam ilyet
    -„az jött le, hogy maga ott volt” – csúsztatás (egyébként nem voltam ott – maga szerint persze állandóan ott járkálok a megnyitókon és ismeretlen embereket figyelve minden beszélgetésbe belehallgatózok…)
    – „és – áttételesen kell az ilyet érteni” – trolltaktika
    – a belinkelt eredeti szöveg helyett a nyilvánvalóan hibás, hamis beszámolóból idézni – csúsztatás
    – utána úgy tenni, mintha mindig az eredetit idézte volna – csúsztatás
    – kommentbe többoldalnyi szöveget bemásolni– troll
    – utána arra utalni, mintha a saját szövegemet mondtam volna hamisnak – hazugság
    – az ACAX meghívását összekeverni az első látogatással – csúsztatás
    – mindebből összeesküvéselméleteket gyártani – troll
    – a Trafó Galéria bennfentesének nevezni – ostobaság
    – „nem volt tudomásom a kétszeri látogatásról” – hazugság (ott van a teljes egészében idézett szövegben)

    Biztos lehetne még finomítani, de azt hiszem, ennek nincs értelme.

  13. Hát jól elvagytok urak ebben a kis kultúróvodában.Kis hajtépés, kis anyázás. A magyar értelmiségi elit küzd a felemelkedésért.Sok dicsőség nincs benne. Lépjetek már hátrább-ti mind-és nézzetek messzebbről magatokra. Nem nevetséges és siralmas amint komoly, nagytudású emberek a fontossági sorrendeket félretéve egymás haját tépik?A közösség meg röhög és továbblép,teszi a maga dolgát, azaz miattatok is átlép a kultúrán az értelmetlenségig és tovább. Ti meg elengedve egymás üstökét csodálkoztok: Már megint kimaradtunk, lemaradtunk.
    No hagyjuk, urak csak vígan

  14. @sinkó: Kis kiigazítással kezdeném, ha megengedi: nem vagyok értelmiségi. Elit értelmiségi meg pláne nem ( pedig milyen szép lenne az a pozíció ).
    Nagytudású meg a legkevésbé vagyok, csak egy szimpla öregember, akinek a tudása, ha volt is valaha ilyesmije, leépülőben van, eltűnik, felszívódik.

    A lényegi kérdés: a közösség.

    Melyik közösségről emlékezik meg itt? Amely eleve gyanakvással tekint a kultúrára, amelynek semmi köze ahhoz, ami kortárs ( a képzőművészethez aztán különösen nincs, ezt kiállító művészként szerintem nagyon jól tudja hosszú gyakorlatából ).

    A másik közösség, amelyet artworldnek nevezünk, teszi a dolgát, s eredményeket ér el. Lásd: a kasseli részvétel, aminek – sokadszor mondom – örülök.

    Nem értem,hogy a közreműködést miért kell elrejteni, tagadni. Én büszke lennék, ha akármilyen távoli segítségemmel is, de a művészek bekerüléséhez hozzájárulhattam volna. Mélyi nem.
    Ez az ő dolga.

    Az pedig a magáé is, hogy megvizsgálja: hogyan jutottunk el odáig, hogy a kuturális elitnek – meg a nem elitnek, az iskoláknak pl. – a túlélésért kell most kűzdeniük. Hogyan és miért? És mit lehet, mit kell tenni azért, hogy a helyzet megváltozzon?

    Vagy cak annyi történt, hogy – maradva a képzőművészet világánál – az egyik politikailag jól helyeztt csoport helyett jött a másik? Akkor semmit sem ér az egész. Most PSZE révén az Új Művészet majd többet kap, mint a Balkon? Jobb is lesz az újság, amelynek színvonalát maga is ismeri ( ír is bele, ugyebár ).

    Engem ezek a képzőművészeti harcok nem érdekelnek, öreg kivülálló vagyok. Ami megfog, az a szűk kisvilágban megjelenő, a nagyvilágot mozgató törvényszerűségek láthatósága s az az igyekezet, ahogyan eltakarni igyekeznek a dolgokat.

    A közalapítvány megszűntetése megtörtént, s mi a folytatás? Beszámolt már valaki erről? Mi lesz a vagyonnal, ki kelezeli, miylen elvek alapján?

    Mi lesz a múzeumi vagyonnal? Ehhez képest elenyésző fontosságú Kassel.

    Vagy nem így látja?

  15. @Mélyi: Keményen és férfiasan, így kell ezt!
    A troll kevésszer szerepel a szövegbem dupla annyiszor kellene, ezen az arányon tehát javítani illik.

    Konteót gyártani magával és magának könnyű és egyszerű. Elég okot ad rá.

    Térjünk rá a lényegre!

    Induljunk ki a legelemibből: a Gulyás Márton lejegyezte szöveg, amely az arckönyvön egy mindenki által elérhető szövegtest és amelynek egy része szó szerint a NOL-ban is megjelent nemdr-i nyilatkozataként tehát, mint állítja, hamis?

    Nemdr-ként nem tartott előadást akkor és ott, ahol G.R. lejegyezte a szövegét? Vagy tartott, de nem azt mondta, amit lejegyeztek?

    Ha nem azt mondta, akkor mit mondott? Azt mondta a Népszabó újságírójának, amit mondott? A kurátor-asszonyos E.N-es sztorit. Meg aztatat, hogy maga felismerte a göndörséget?

    Ha nem volt ott, mert a szövegek hamisak, honnan tudta, hogy a göndörség ott járt, akkor és úgy és azt látott, amit látott? Valaki látta, amint ott járt és magának elmondta, majd maga ezt írásos formában rögzítette?

    Nem hinném, hogy ez a helyzet. Rosszindulatú troll vagyok, de ezt még én sem engedném meg magamnak. nemdr-ról azt állítani, hogy másodlagos forrásokból dolgozott…ugyan!

    Mint tudja, szövegértlmezési képességemmel baj van, az öregség-leépülés, így a hamis (?) és a NL-beli szövegei tanulmányozása alapján, valamint a rendelkezésemre álló kevéske információt végignézve nem találtam arra nyomot – ez az én hibám, pesze ! – hogy maga egy másik, előző vagy utózó kurátori látogatásról beszélt, mivel ilyesmire utaás sincsen a szövegében ( ami hamis, tehát figyelembe sem vehető ).

    Azt biztosan tudja, hogy a kurátor-asszony nem járt másodszor is esetlegesen a Trafóban?

    Maga, férfiasan, keményen elmondta, mit mondta: belekiabálta a képembe, hogy kétszer volt itt a kurátor-asszony. Jó, hát maga tudja ( honnan? ). Én nem, mert ezt sem tudtam ( és még mennyi minden mást, de mennyit ! ) Változtat ez valami a leányzó fekvésén?

    Megró, hogy ostoba vagyok, mert a Trafó Galéria bennfentesének nevezem. Mea culpa, mea maxima culpa. Juuuuj!

    Javítok, s idézem a NOL-t: maga a TG munkatársaként nyilatkozott meg az újságnak. Maga tehát olyan munkatárs volt, aki nem benn-, hanem künfentes. Megértettem, köszönöm a helyreigazítást. ( A NOL meg hülye volt, nem azt írta, amit írnia kellett volna, s elértették a maga szerepét, helyzetét és beosztását, megtévesztve ezzel az olvasót. Igen, igen, igen. Maga a függetlenség élő emlékműve, ezt tudom. )

    Szinte mindent megértek a lendületes, igazán expresszív szövegéből, nem nehéz darab, de azt nem, hogy kikéri magának, ami a legtermészetesebb kötelessége és lételeme: a kiállításokra és azok megnyitóira való járkálás, a részvétel az artworld életében. Ez azért – stílusának minimalista csiszoltsága mellett – meglepett.

    Aztán rájöttem: a nemdr-i visszafogott humora mutatkozott meg ebben a szövegben. Így már érthető és meg is könnyebbültem. Huhhh!-mondtam.

  16. @iparterves: Az én valószínűségszámítási alapokon nyugvó feltételezésem inkább az, hogy a magyar részvételre más tényezők hatottak, melyek gyakran sokkal esetlegesebbek, mint amit egy hatalmas elánnal felépített stratégia feltételeni engedne.

    Persze nem tudhatom, hogy a főkurátor hogyan és milyen elvek szerint működtette a csapatát, de azért első körben Páldi Lívia mégis közelebb volt hozzá, mint bárki más Magyarországról. Én ebből indulnék ki.

    Illetve abból @Mélyi:, hogy ennél a trollozásnál vannak produktívabb és jóval fontosabb kérdések is, de azokra valahogy soha se kerítesz sort. És nem értem, hogy miért? Miért nem a lényegről vitatkozol, miért a saját személyedről?

  17. @timár.kati: Maga sokkal közelebb van a “forráshoz”, mint én. Mindazonáltal nemdr és Csákány kapcsolata ( lásd: szerény vitánkat a pécsi grill ügyében ) azt a feltételezésemet erősíti meg, hogy az AICA soros elnöke nem volt olyan tétlen, mint azt gondolhatja.
    Meg aztán, nem kötném egyetlen személyhez az ügy elősegítését. Az ACAX ugyan önmagát emeli ki, mint aki, illetve ami egyértelműen elősegítette Csákány kijutását ( de ez lehet egy öntúlértékelési akció része is ).

    Ami segítene eldönteni a kérdést, (vagy legyünk óvatosabb, hiszen a kurátor-asszony önálló döntéséről van szó, s a befolyásoltsága csak bizonyos szintig érvényes és érvényesülhet), segíthet megfejteni, ki járult aktív munkájával ahhoz, hogy Csákány meghívást nyerjen, az az lenne, hogy az érdekeltek megnyilatkozzanak arról, ki hívta meg a kurátor-asszonyt először, ki vitte el a Trafóba, ki kisérte-kalauzolta ott és akkor, majd később is, ki vitte el Csákány műtermébe először vagy másodszor.

    Ne feledjük, a jó Lakner első szereplése óta, amely felvitte a dokumentára a magyar nevet, a mostani igazi nagy ugrás.

    Nem szégyenkezni, hárítani kellene vagy önmagunkat más elé tolva kijelenteni, mi és csakis mi voltuk, akik dolgoztunk, hanem a művészeti élet valamelyes átláthatósága érdekében és okán meg kellene tudnunk, kik voltak a szereplői, a hozzájárulói, az iniciátorai e sikernek.

    Ahogyan nemdr mint valami utolsó szemétséget emlegeti a kínai kalandot, amelyről tudjuk, ki szervezte és miért, nem lenne jó, ha a névtelenségbe burkolódzó segítők és céljaik homályba maradása miatt legalább olyan kellemetlen szájíz maradna bennünk.

  18. Nem akarom-dehogynem-másfelé terelni az épületes vitát, de megjegyzem a kommentelések -kivéve Tímár Katiét,Derdákét ill. Iparterves néhány gondolatát-erősen emlékeztetnek engem egy más körben futó értelmiségi vitára. Ki antiszemita és az- e ha nem címmel többszemélyes társasjáték zajlik történészek, közírók és egyéb alkotó elemek közt.Sajnálatos az erők és elmék ilyen -és ehhez hasonló megosztása, amortizálása..Itt állunk egy -mint a vita indítására szolgáló körkérdés alapján kiderül-sajnálatosan szűk kulturális mozgástérben,politikai és szellemi ellehetetlenülések is megjelennek, s akkor a magyar értelmiség(meg Iparterves :))trollozza-másutt antiszemitázza-egymást.
    Kár,kár,kár

  19. @sinkó: Nagy kár az, kedves Sinkó, hogy az magának többszemélyes társasjáték.
    Maga még fiatal ember, alig múlt 61 éves, de úgy látszik, sem a legfontosabb történelmi és politika eseményeket már nem akarja követni, sem annak nincsen tudatában, hogy azt a munkát, amelyet részegesen más országok elvégeztek a II. vh. után, Magyarországon sohasem végezték el.
    Amit most maga itt írt, az nekem viszont Gál András Levente úr a Holocaust Múzeum vezetésének adott utasítását (!!!) juttatja eszem, mely szerint a magyarságot sértően van megrendezve a kiállítás.
    Ebben a körben – és a jelenlegi viszonyok között, amelyből Kövér László vallomásos antiszemituzmusa említendő, hogy a 91 éves öregember szóbeli bántalmazását most ne soroljam ide a szokványos szélsőjobbos eseményekkel együtt – maga ezt “antiszemitázásnak” nevezi.
    Szégyellje magát, ha képes rá.
    És még maga beszél itt nekem, a nem értelmiségnek, értelmiségi magatartásról, majdhogynem összefogásról.
    Milyen alapon, kedves uram, milyen alapon? Mer szeressük a képzőművészetet ( én pl. nem szeretem ), vagy mert most elnyomnak bennünket, vagy mijért?

  20. Hozzátenném: egy névrokona, Sinkó Ervin iszonyúan kiakadna magától.

    Ő már 35 éve halott, és sokáig őt sem tekintették értelmiséginek, írónak vagy hasonlónak, csak üldözendőnek a különféle érák és rezsimek.

    Hozzám az ő értelmiségi magatartása sokkal közelebb áll, mint a maga által felvetett.

  21. Kedves Iparterves, ön valóban nem könnyű vitatárs-lásd Mélyi-ám ez az utóbbi kis kifakadása szíven ütött. Maga nem ismer engem, sem a családom sorsát, így hát vagdalkozik egy félreértett mondaton. Kérem olvassa el a történelem profok (Gerő kontra Romsics kör (mert Romsics nem szólalt meg ) vitát és nézzen mélyen a szívébe. Nem észleli a hasonlóságot a meddő, és lélekromboló, a valódi antiszemitizmust elfedő, annak ezért teret engedő belső harcok és a képzőművészeti élet meddő belterjes harcai közt?Ha nem látja , úgy akkor ön nem akar, vagy nem tud látni.
    Sinkó Ervin bizony kiváló ember volt, sajna tényleg csak névrokonom-gyanús, hogy az Egy regény regényében ön is felbukkan (kicsit talán korábban született mása). De bocsásson meg nem bántás ez részemről, hisz nem ismerem-vagy úgy teszek- s tisztelem önben a mindenre nyitott, pengéző vitaalkatot. csak az a vég, csak azt tudnám feledni-mármint utolsó kommentjeit. A fiatalabb-de sajna igencsak érintett-sok szempontból érintettebb vitapartnere,maradok mégis tisztelettel.
    Ám az eredettől,. ahogy az lenni szokott alaposan elkavartunk(az én hibám is, mit keresek itt párhuzamokat )

  22. @sinkó: Tényleg nem ismerem, s ez faktum. ( És sejtetése ellenére, bizalommal mondom: ez kölcsönös, mi nem ismerjük egymást. )

    Családja sorsát sem, ez szintén az. Remélem, saját felfogását, bármilyen is az, nem kívánja családi, bibliai generációkra visszamenő sorsukkal-történetükkel magyarázni, mert azt – már meg ne haragudjon – el nem tudnám fogadni.
    Saját véleményéért saját maga a felelős.

    Buta olvasó vagyok.
    Amit ír, azt olvasom, és a magam módján értelmezem.
    Félreértettem? Lehet.
    Félreérteni félreérthető mondatokat, gondolatokat lehet.

    Például az ilyet: “Nem észleli a hasonlóságot a meddő, és lélekromboló, a valódi antiszemitizmust elfedő…”?
    Mi fed el mit ( a mondat második részét most nem idéztem, az olvassa hozzá ).
    Nem észlelem. Ha nemdr-ral – aki kifakad, holott kulturáltan is írhatna, tud – vitázom arról, hogy az ő személyes kontribúciója milyen mértékű a Csákány-jelenségben és a kortárs magyar képzőművészetben, akkor az – ha szabadna ennyire elrugaszkodottnak lennem – semmilyen érdemi kapcsolatban sincsen a maga által elfedőnek nevezett vitákkal.
    Az azonban érdekelne, hogy – ha ezt már képes így látni -, elmondaná, ugyan mit jelent a valódi és lélekölő a maga szótárában – ha nem azt, aminek néhány megnyilvánulásáról már megemlékeztem, de a teljes listát nem tudom és nem is akarom előállítani.
    Tökéletesen érthetetlen és fölfoghatatlan, miképpen hasonlítható egy – bármely személyeskedésbe is menő – kvázi szakmai vita, amelyet itt egyesek – nem én ! – folytatnak, a nálunk dühödten dúló antiszemitizmussal, s egyáltalán.
    Az értelmiségről tesz maga folyamatosan említést, mintha az valami egységes – Konrád-i elvek szerint létrehozott? – osztály lenne. Nem az. Súlyosan és végletesen tagolt csoport, amelybe – kiterjesztő jóindulattal – egy Tőkéczki is beletartozónak számít, miközben “őshonos” benne egy Radnóti.

    A témát egyébként maga hozta bele a közbeszédbe, s ha behozta, gondolhatta, hogy nem marad válaszolatlanul kissé idealista kivánsága a nagy egyesülésről, amelyben – mint olvashatta – nem hiszek.

    A fiatalabb olvasók sem, erre elég bizonyíték lehet az, hogy a nyíltan náci Jobbik milyen erős pozíciókkal rendelkezik az egyetemeken.

  23. Bocs, a lényeget kifelejtettem: melyik sinkói alakra gondolt? És az Egy regény regényét miért hagyta ki az említésből-merítésből?

  24. Kedves Iparterves-most,hogy a hangnem újra a régi-korrektebb-mederbe csúszott csak néhány reakció.A vita ,melyről említést tettem egy szakmai vita-személyeskedéssel teli, de rossz konnotációja miatt sajnos, hogy az egyre erősebb antiszemitizmus létezését, az ellene folytatandó harcot ,vagy annak élét veszi el. ( Pl. megvádolom a kollégámat, hogy zsidózik, mire a Jobbik primitív párttagsága remek hivatkozási alapot talál,: na ugye hisz Ők is zsidóznak, azaz nekünk pláne szabad…) na erre bírtam gondolni-kár ,hogy ezt Önnek el kellett magyaráznom.
    Ön sajnos tényleg felületesen olvas.magam kértem elnézést, hogy a vitát más irányba tereltem, tehát kár erre figyelmeztetnie, nem beszélve arról, hogy épp a Regény regényét említve írtam, hogy mintha az Ön korai alteregója is felbukkanna a regényben. Szóval kedves, és tisztelt Iparterves, amit mások fejére olvas azt előbb tegye meg a saját portáján, olvasson figyelmesen, gonddal,akkor lehet, hogy kiderül,mi egy platformon vagyunk. Persze a vita kedvéért lehetünk teljesen más platformokon is.
    ” Remélem, saját felfogását, bármilyen is az, nem kívánja családi, bibliai generációkra visszamenő sorsukkal-történetükkel magyarázni, mert azt – már meg ne haragudjon – el nem tudnám fogadni.
    Saját véleményéért saját maga a felelős.”
    Ez utóbbi mondatait akár ki is nevethetném (butaság),vagy ki is kérhetném magamnak (tiszteletlenség). Nem teszem,úgy van mindenki felelős -még ön is-saját véleményéért. (azonos, vagy külön platform ide vagy oda)
    Úgy látom azonban vitánk itt lezárul. Magunk maradtunk,elkommentezhetünk még egy darabig,senkit nem érdekel, hisz az eredeti történet már oly távoli.
    Szívesen meginnék önnel egy kávét, egy kellemes helyen, s folytathatnánk szenvedélyes vagy elemző, vagy felszínes, vagy értelmetlen vitánkat.
    Üdvözlettel

  25. @iparterves: Onnan, ahonnan én nézem, a “forráshoz” én sem vagyok túl közel, de ez talán mindegy is. (Én pl. anno nem is tudtam, hogy a főkurátor Pesten járt.)

    Abban egyetértek, hogy egy ilyen dolog sohase egyetlen ember “érdeme”, egy konstelláció eredménye. Jó lenne ezt belátni.

    Számomra azonban sokkal fontosabb kérdés az, hogy ettől a szerepléstől valóban megváltozik-e a magyar művészet külföldi jelenléte, illet ha megváltozik, akkor azt ennek a szereplésnek köszönhetjük-e? Ezen kívül meg az is kérdés, hogy megváltozik-e a képzőművészet magyarországi helyzete? Hogy mi van azokkal a művészekkel, akik nem jutottak ki a Documentára (hogy egy kicsit ironikusan tegyem fel ezt a kérdést)?

  26. @sinkó: Az az érzésem, elég tisztességesen olvastam, amit írt.
    Ha nem tetszik az olvasatom-értelmezésem, az nem tudható be nekem.
    Az írásának hangneme, hangvétele és iránya éppenséggel az volt, amit most az én szavaimnak kívánna tulajdonítani.

    Ettől még lehetünk egy platformon, bár nem derült ki számomra, melyik lenne az. Az értelmiséggel kapcsolatos gondolataink például nem találkoznak, a magyar képzőművészetre irányuló véleményeink sem. Bár a platform lehet közös.

    Meglepett azzal, hogy a saját véleményért való felelősség vállalását elutasítja. Ha figyelmesen olvasta volna a szavaimat, nem utasítottam el sem az örökölt, sem az áthagyományozott viszonyokat, véleményeket, tapasztalatokat, érzéseket, de maga egy önálló ember, akinek a saját véleményéért kell helytállnia.

    Ha nem így gondolja, az nehezen magyarázható.

    Abban egyetértek, hogy az itt felvetettekre a kutya sem kiváncsi. Ezt eddig is tudtam, nem zavart sohasem.

    Sinkó E. ügyében: játékos kiegészítés volt az Egy regény regénye – amelyben még érdekesebb alakok nyüzsögnek -, de ha maga szerint egy korai kommunista vagyok, akkor leginkább Lengyel József szeretnék engedelmével lenni. Korvin Ottót és Révai Józsefet kizárnám, ha lehet.

    Üdvözletem!

  27. @timár.kati: A források sokfelé vannak, sokfelé mennek, maga nem a jónál áll(t).

    Azt gondoltam volna, hogy maga biztosan tudott a főkurátor hazai többszöri színrelépéséről, meglepett, hogy nem.

    Titok volt ez?

    Kérdéseire most még nem lehet válaszolni, illetve az utóbbira megkisérelhetjük: nem! ( És tovább: mennek Kínába kiállítani. )

  28. @iparterves: Az áll(t)-ból a zárójeles részt nyugodtan elhagyhatjuk.

    Talán nem volt titok ez a bizonyos többszöri színrelépés, de tényleg nem tudtam róla.

    Továbbmenve — annyi művész, mint amennyi NEM jutott ki a DOcumentára, nem “tud” elmenni Kínába. És én nem is a külföldi fellépéseik miatt aggódom, hanem a magyarországi napi létezésük miatt.

    Egyébként a kínai jelenléttel az az egyik baj, hogy félreértik, akik azt hiszik, hogy bármi is úgy működne abban az országban, mint amiről nekünk fogalmunk lehet. De ezt igazából nem is magának adresszálom, meg egy teljesen másik vitában kellett volna leírnom. De ha már Kínát említette….

  29. @iparterves: Zárszavam a kettönk polémiájához: Legyen lengyel (remek író volt),de szarkazmusa ne bántson másokat feleslegesen-platform ide vagy oda, bár mint írja önnekl az nincs (sejteti ,hogy nincs). Naphta és Settembrini nem lettünk, d -eltekintve a félreolvasások/értések seregétől-kikardoztuk magunkat. maradhat/na az árnyas vendéglő árnyas asztala a viták folytatásához. további jó beszélgetést Tímár Katival-ez egyszer már a Műértőben jól bevált

  30. @sinkó:

    Köszönöm jó kívánságát.

    A tények kedvéért és a jövendő bibliográfusok számára eligazításként: a Műértőben kétszer voltunk és – ez itt a reklám helye!- a Kalligram májusi számában egy kissé bővített terjedelemben jelent meg Lakner-párbeszédünk.

    Lengyelt magam is kedvelem, jól esik néha újraolvasni öreg fejjel. Őt aztán eleget bántották ( “ott felejtették ” a tajgán egy kicsit,s amikor hazatért, nem nagyon tudtak és akartak mit kezdeni vele, később viszont sok pénzt kapott, de az a pát évtizedet nem lehetett elfelejtetté tenni ), szarkazmusa tehát megengedett.

    ( Megjegyezném, hogy a dokumentán szereplő Szentjóby a Sinkó könyv, az Optimisták nyomán készült Agitátorok című Magyar Dezső filmben éppen Lengyelt formálta meg, üditően és kitűnően. )

    Szarkazmusom ? Szelid iróniával dolgozom, a Th. Mann-inak nyomába sem érhetek.

    A harc azonban sérülésekkel is jár, s nem is ígérhetem – hamisságot nem igérek -, hogy bizonyos “platformok” ellen nem fogok – mondjuk úgy – vehemensen fellépni.

  31. @timár.kati: Maga lenne a Füles, akinek az a profilja sem jobb?

    Legyen: áll!

    A göndörhajú kurátor színrelépéséről mások nem akarnának mesélni?

    A parttalan és elképzeléseinkre “alapozott” vita helyett néhány értelmes szó, megbízható tény a kellő megvilágításba helyezhetné az egész ügyet.

    A jóindulatú naivitás mozog bennem, kér helyet és várja: megszólal valaki a Tudók közül.

    A művészek helyzet…Az egyik végén: a sokan vannak-típusú szöveg áll, a másikon pedig a “mindenkit tartson el az állam vagy a cégek” jellegű.

    Azt merem gondolni: egyik sem működik, s az állami vagy céges beruházások, vásárlások is drasztikusan csökkennek.

    A magángyűjtők pedig eltűntek. Azok, akik élvezettel csinálták és nem haszonmaximalizálás érdekében.

    Maradna a tanárság, de annyi rajztanár sem kell. Irány: Berlin. Majd Lowas erről ír néhány sort.

    Kínáról semmit sem tudok, gondolom, a Kínába utaztatottak sem. Kína még nem jön szóba, maradnak a környékbeli lehetőségek. Fogyatkoznak, fogyatkoznak, de még mindig jelesebbek, mint a hazaiak.

    Kivéve a művészeti kisiparosokat, akik számára az új kurzus meghozza a várva várt fellendülést, s lehet gyártani a lovas ( Horthy és István, szabadon választott ) szobrokat, mert a jó, klasszicizáló mellszobrokat, dörgedelmesen magyar emlékműveket.

  32. @sinkó: Ennél azért több párbeszédes írásunk jelent meg, mert a Műrétő 2-szeri megjelenésén és az Iparterves által említett Kalligram-tanulmánynál kívül még két közös írásunk is olvasható az exindex-en.

  33. @iparterves: Lehetséges, hogy Füles vagyok, már nem nagyon emlékszem erre a részletre.

    A többivel egyetértek.

  34. Drága Barátaim, kik kortárs képzőművészetben utaztok! Kurátorok, alkotók, szervezők, oktatók, s minden érdeklődő!

    Remélem mind fenn vagytok már ezen a szép nyári szombaton, elolvasgattátok kedvenc lapotokban, internetes híroldaltokon a hírt: meg fog épülni a városligeti Museumsquartier – ha már a labancnak ( mostanában az osztrákokat a mi politikai vezetőink és az őket követők csak így nevezik ) is van. Alacsonyabbrendűek mi sem vagyunk!

    Mi több: nálunk az akarat diadalaként – nem véletlen “szójáték” ez, nem és nem ! – úgy épül meg “Európa legnagyobb szórakoztatóparkja” ( copyright: Baán főmenedzser úr ), hogy a nemzetközi építészeti pályáztatást egy év alatt lezavarják, az építést ( meg az, amiről oly sokat beszéltek a szakemberek: a költöztetést, a kiállításrendezést és az ezzel járó apróbb kötelezettségeket ) két év alatt letudják.

    És mire a következő 4 éves megbizatásának végére ér a nemzeti centrum kormánya, az EU ( igen, a mocskos, szemét, piszkoskodó, ellenséges, aljas, rohadék Új-Moszkva ) pénzéből megépítendő valami el is készül, a nemzet örömére és felvirágoztatásának jelképeként.

    A döntés tehát megvan, most az aprómunka következik, amelynek egyik áldozata a Ludwig Múzeum lesz, mint azt épeszű ember a szakmában és azon kívül is előre láthatta.

    A főmenedzser-főigazgató pedig – mivel várhatóan ő lesz a komplexusos komplexum vezetője is – elnyeri a rangot: egyszerre irányíthatja majd a régi és az “új” képtárat, s vele együtt immáron a kortársi művészetet is. A központosítás legnagyobb dicséretére!

    Örvendjetek tehát drága barátaim, megvalósul a sokat hiányolt “kontextus”is. Hogy kb. 100 év nemzetközi művészete teljes hiányzik belőle, az kellemetlen helyi adottság, túltesszük magunkat rajta.

    Alig várom, hogy olvassam nemdr, de még inkább György Péter elemző írásait.

    Utóbbi szerepének tisztázása – független kritikus vagy együttműködő ideológus – számomra nagyon fontos, mert ha úgy alakulna, hogy kiderül, az einstand egyik kigondolója ő, akkor az a – Sinkó által oly sokszor, szinte fétisként emlegetett – magyar értelmiség kiáltó nagy árulása lenne. Azt érzem, meglepetés nem érhet, sajnos.

  35. @iparterves: Erre magam is kíváncsi-fáncsi vagyok.(Tippem: lesz sok okos érv-ellenérv) aztán pénzhiány meg választási ciklusindítás után látszattevékenykedés, aztán…semmi (esetleg egy újabb,nagyobb Gödör és egy ízléses kis neo-neo nemzeti Színházépületszerű v.mi

  36. @sinkó: A dolgot nem fognám fel ilyen kedélyesen.
    Lesz ott valami, de az első kérdés: ki tervezi.
    Chipperfield vagy Zoboki Demeter? Zumthor vagy a Közti? Vagy a Közgép?
    Az ebből fakadó második kérdés: lesz-e tényleg, hosszú idő után először, nemzetközi vesrseny? Az építészkamara megint ugyanabba a …-ba lép majd, mint Siklós Mária esetében, akinek a mű megtervezése fontosabb volt, mint a reputációja, így aztán a kamara a tiltásával mehetett, ahová akart?
    A kivitelezésre is nemzetközi pályázat lesz vagy már megvan a közgép személyében a kivitelező? Az EU – a hatalmas és tőle várt összeg ellenében – beleszól-e ebbe az ügybe?
    Milyen funkciójú épületet akarunk? Hogyan épülnek egymásra a kiállítások? Stb., stb – ezért említettem György Péter nevét.
    Egy döntés már van, most jönnek az értelmiségiek.

  37. @iparterves: Igen,valószínüleg nemzetközi tervpályázat lesz, ezt csicseregték még egy éve a madarak, a funkciókat tekintve-egymásra épülő szerves gyüjteményi anyag, vagy elkülönülés-hát biz ez igen sarkalatos.. GY. P. se biztos ,hogy tudja, Baán pedig inkább csak menedzseli mint ideologizálja

  38. @sinkó: Épületet építeni nem nagyon nehéz elvileg.
    De mire a pályázatot kiírják, már nem ártana tudni, milyen funkciójú épületet, épületeket akarnak.
    Ehhez pedig végig kell gondolni azt, mit és hogyan akarnak bemutatni, melyik korszakra, kiknek a munkásságára akarnak fényt vetni.
    Az állandó és időszaki kiállítások arányának meghatározása éppen úgy fontos lehet, mint jó korszakolásé.
    Mit menedzsel Baán? Az épület létrehozását vagy az épületben megvalósuló gondolatokat? Egyelőre az első látszik valódibb feladatának, a gondolatiságot hárítja magától, az majd kiformálódik.
    Attól tartok, lesznek, akik fellépnek majd az általuk elvetendőnek tartott kánon ellen – mint a szélsőjobboldali kultúrtámadása a tokaji táborban ezt előrevetíti -, s mindazt, amit eddig a művészettörténet kidolgozott, igyekeznek majd sutba dobni.

  39. @iparterves:

    Hogy maga milyen nagy faba vagja
    a fejszéjét ismét és ismét ! ! ! !
    Bravo !
    Nem akar inkabb
    kevésbé bonyolult és -elörevesztett ügyekért harcolni ?
    Mondjuk a heteroszexualis férfiak
    egymasközötti hazassaganak jogaiért ?
    A harc ezért, szerintem, több sikerrel jarhat
    mint amiröl itt fent ir. 🙂
    Es ebböl még az antiszemitizmus gyanuja is ki van zarva . .
    Hm ?

  40. @menthol: A szexuális tematika, sem hetero, sem homo, sem transz oldalról nem érdekel annyira, hogy harcoljak. Ez magánügy szerintem. Viszont bonyolult társadalmi ügy is, olyan, amely nagyon érzékeny, s az én durva kezeimbe nem való.
    A nem nagy 50-60 milliárd Ft, amelyhez még járul egy szerény évi 5-6 milliárdos 8 lehet, hogy a duplája ) fenntartási tétel is, vonzóbb terület.
    S itt magának is van keresnivalója: fotóművészeti múzeum!

  41. Üzenet Mélyinek:

    Várom a válaszát:

    1. Gulyás szövege hamisítvány-e?

    2. A NOL-ban a TG munkatársaként aposztrofálták – az volt-e vagy hülyének tartja az újságírót ( aki megmutatta talán a szöveget is )?

    Sokat trollozhat még, de erre a két kérdésre nyilvános és tisztességes választ kell adnia, ha nem akar olyan arccal belebámulni a tükörbe, mint sok politikusunk.

  42. @iparterves:

    FotoMüvészeti MU-ZE-UMMM ? ? ? ? ? ?
    OH ! ! OH ! ! ! !

    Ez ugy hangzik mint a Capa-vasarlas közben és utan
    felmerült Capa-intézet gondolata . . .! 😀
    (De azért kevésbé komikus.)
    Mert Capa intézet mar réges-réges-régen van Magyarorszagon !
    Csak azok nem tudjak akik a szekeret a ökrök elé kötik.
    Egy ilyen intézet csak egy néhanyszaz kötetes könyvtart jelent.
    Azokkal a könyvekkel amelyek a pesti könyvtarakban természetesen könnyüszerrel megtalalhatok és olvashatok.
    De tudja mi hianyzik ott ?
    A Szandék, hogy ezeket olvassak.
    Elöbb legyen Intézet ! aztan majd meglatjuk . . . Ja.
    Komikus.

  43. @menthol: Komikus a múzeum?

    Az is van ( fotóművészeti ), ide, az új helyére költöztetik majd.

    A magyar fotóművészet újra nagy lesz, méltó régi nagy híréhez!

  44. @iparterves:

    A ‘muzeum’ önmagaban természetesen nem komikus.
    (Es mar van is egy Kecskeméten.
    Tehat inkabb csak költözésröl van szo.)

    De ez a költözés elsösorban azt eredményezi majd hogy a fotot többen lathatjak.
    Mit is lathatnak majd ? Föleg ez a kérdés.
    MI AZ amit latnak.
    Eddig is voltak kiallitasok Pesten de ott
    azt AMIT LATNI LEHETETT
    felületesen, a (foto)történelem tévesen értelmezett, a nézök altal sohasem latott, még a ‘magyaràzok’-altal-sem-latott, referenciakkal ‘magyaraztàk’, vagy inkabb nem is magyaraztàk.
    A szepmüvészeti utolso kiallitasaval kapcsolatos vita az ES-ben kivalo példa erre a tanacstalan helyzetre.
    Mindkét vitapartner téved.

    A magyar fotomüvészetnek egyaltalan nincs ‘régi nagy hire’.
    Söt ‘hire’ sincs.
    Föleg azért nincs mert még senki nem kezdte el lerakni azokat
    az alapokat amelyek összegezéséböl majd megszülethessen az aminek majd késöbb, esetleg, ‘régi nagy hire’ lehet.
    Azaz egy magyar-foto történet.
    Ha ilyen könyvek vagy irasok születtek azok naivak,
    tajékozatlanok és történelmietlenek.
    (Elsösorban azért mert a, tökéletesen üres,
    ‘elmentek és ittmaradtak’ koncepciobol indulnak ki.)
    De ahhoz hogy ez valtozzon, muzeum is kell persze, de mindenekelött legalabb két tucat olyan érdeklödö kutato
    aki hosszu éveken at dolgozik ezen (azzal a feltétellel
    hogy egyszerre van viszonya a fotohoz, a történelemhez,
    szociologiahoz, stb.
    De hogy ez még nem aktualitas arra kivalo példa a MNM
    két évvel ezelött megjelent, egy kiallitashoz csatolt
    monografiaja amelyben két tanulmany van.
    Az egyik szerzö, aki az egyetemen tanar, irt 16 oldalt
    amelyböl 13 érdekes és tartalmas de amikor konkrétan arrol
    kezd irni amiröl irnia kell (ez 3 oldal) egycsapasra kiderül hogy foggggalma sincs miröl van szo.
    Addig gondolodott az egészen amig egyszer a villamosra vart.
    Alig-alig kritizalhato mert minden tartalmatlansagara
    azt kellene irni hogy Nem ! ez hatarozottan nem igy van.

    Mit irjak még? Estig irhatnam.

  45. @menthol: Írja, írja!
    Most van az ideje annak, hogy írja, miért rossz a magyar fotóművészet-történet.

    A magyar fotóművészetnek azért van híre, ne legyen ennyire pusztító.

    Munkácsi, Kertész, Brassai…( Capa-Friedman, de ezt igazából le sem akartam írni, mert robbanni fog! )..talán mégis.

    Aminek a hiányáról ír, annak pótlására nincsen elegendő pénz: a tudás, az affinitás megszerzése ( ha megszerezhető valaha ) időigényes sport. S közben éli, megélni is kellene.

    A néhány szakember fizetése az 50 milliárdos projektbe nem fér bele. Marad tehát. nyugodjon bele, az általános szakértelem, amit maga szakértelmetlenségnek és szakértelem-hiánynak olvas.

  46. @iparterves:

    Egyaltalan nem irtam hogy ‘rossz’.
    Azt hogy valaminek, barminek, ‘régi nagy hire van’
    mit jelent pontosan sokszempontbol kellenne megvizsgalni.
    Nem biztos hogy erre alkalmas vagyok.
    Hogy mit jelent ez fotografia kontextusan belül azt le lehet irni,
    ezen mar gondolkodtam.

    De a maga altal felsorolt nevek esetében egy kicsit ovatos vagyok.
    Mindenesetre nem tehetem öket egykalap ala.

    Az biztos, hogy ez a négy a fotografus mindegyike Magyarorszagon születtet és életüknek rövidebb-hosszabb periodusat Magyarorszagon töltötték, nyilvanvaloan magyarok
    és mindnyajan fotografusok is voltak.
    De azt hogy ez a négy fotografus miben és mennyiben része
    vagy részese, aktiv szereplöje annak
    a ‘jelenségnek’ amelyet a mai napon magyar fotografianak
    tudunk, illetve ez a ‘jelenség’ mennyiben hatarozta
    meg azt a müvet amit ezek a fotografusok, egymastol
    függetlenül, létrehoztak, ezt ennek a jövöbeli
    magyar fototörténet vagy esztétika kutatasnak
    kell majd eldöntenie.
    De nem félora alat . . .

    A fotografikus praktikum tökéletesen univerzalis.
    (praktikum: gép, film, elöhivas, nagyitas, és mindezek ‘müködtetése’ stb.)
    Azaz egy japan vagy egy brazil ugyanugy fényképez mint egy magyar.
    De a kérdés mindenelött a képek és az azokat befogado specifikusan strukturalt publikussag viszonyaban van.
    (Most a 20-30-40-es években vagyunk ha ezekröl a fotografusokrol van szo.)
    Rövidre fogva: ezek a magyarok nem éppen azért lettek
    ‘befogadottak’ mert egy, – egy-nem-magyar,
    egy a magyartol többé-kevésbé idegen,
    -specifikusan strukturalt publikussaghoz alkalmazkodva
    dolgoztak ? Nem ez a kétségtelenül komplex ‘publikussag’ (pld.Parizs, vagy N.Y.)
    avatja öket azza ami amik ?
    Itt az ‘avatja öket’ kifejtésre szorul, persze.
    Es hogy ‘mik’ is ezek a fotografusok (a magyarok szemében)
    azt ma nem a mai magyarok
    ehhez a ‘publikussaghoz’ valo viszonyaban kell keresni ?
    Erdekelné a magyarokat egy magyar szarmazasu
    fotografus,
    ha az, mondjuk, a harmincas évek Belgradjanak ‘sztarja’ lenne ?
    Es a ‘Magyarorszagon maradt fotografusok’,
    -a magyarok altal rajuk ruhazott- ‘sikertelensége’,
    nem egy sokkal-sokkal tagabb altalanos,
    vélt vagy valos,
    magyar-sikertelenség-tudatra utal ?
    Es semmi köze a fotohoz ?
    Ezek csak kérdések . . .
    (Nekem persze van véleményem.)
    (befogadottak=’sikeresek’,
    de ezt a szot visszautasitom
    mert ez a szo anakronikus;
    minden korban mast és mast tartalma van)

    Ezek fotografusok ugyan magyar anyak gyermekei
    de nem latom öket
    összetartozoan ‘magyar’ Fotografusként.
    Mindenesetre Brassai egyaltalan nem magyar fotografus. Pont.
    Ez maris kizart. Pont és pont.
    Aki ezt mondja hogy igen az elvesztette a fejét.

    De Munkacsi többé-kevésbé magyar fotografus lett.
    Lett !!! Azza valt az Escherrel folytatott vizualis dialogusban
    amely a Pesti Naploban zajlott.
    Vagy mondjuk ‘megerösödött’ kb.-magyar-fotografus voltaban !
    De akkor mar Berlinben volt ! ! ! !
    (Nagy mulasztas hogy ezt a Ludwig nem mutatta be.
    Kétfillérböl lehetett volna mutatni a Gundlach kiallitas mellett.)

    Capa, ez egy kérdés, ugy mint Kertész is.
    Holnap leirom mit gondolok erröl, ha érdekli.

    (Azt azért higgye el hogy joindulattal teszem amikor ezekröl a kérdésekröl gondolkodom.
    Es lehet persze hogy tévedek . .:)

  47. @menthol: Már nagy gondban vagyok: azt írja, hogy magyar anyától származnak.

    Ebben biztos? Én nem.

    Sőt, ha jól belegondolok, egy bizonyos – a 20-30-40-es években vagyunk tehát – szempontból éppen hogy nem.

    A magyarságuk kérdőjeleződött meg, egyszerűbb, ha kimondjuk, hogy az adott korszakban nem-magyarnak tartották őket.

    Ha innen nézzük, már nem is kell tovább mennünk.

  48. @iparterves:

    Ebben a mondatban az ‘alkalmazkodas’ a lényeg.

    “Rövidre fogva: ezek a magyarok nem éppen azért lettek
    ‘befogadottak’ mert egy, – egy-nem-magyar,
    egy a magyartol többé-kevésbé idegen,
    -specifikusan strukturalt publikussaghoz alkalmazkodva
    dolgoztak ?”

    Amit mond érdekes de nem hiszem hogy ‘kulcs’ lenne.
    Holnap erröl.

  49. “2010-ben – a Check-In Budapest vizitorprogram keretében – fővárosunkban járt Carolyn Christov-Bakargiev kurátor, aki műterem- és galérialátogatások során szerzett tapasztalatot a magyarországi művészeti szcénáról.”- írja az Artportal.

    Náluk egyszer járt Budapesten a kurátor-asszony.

    Hányszor járt itt? A Vákumzaj 2009-es kiállítás.

    Ki segítette? Mely műtermekbe vitték el? Miért éppen azokba?

    Az Acax kiket értesített a kurátor-asszony programjáról Mélyin kivül?

    És kiket nem és miért nem?

    Válasz, persze, nincs. A művészeti életünk mocsara nem átlátható.

  50. @iparterves:

    Ha azt irom hogy ezek magyar anyak gyermekei ezt mintegy konszeszioként teszem azok felé aki azt mondjak hogy ezek ‘magyarok’.
    Ha ez nem lenne igy, és ezek nem lennének etnikailag magyarok,
    akkor miröl beszélünk ?

    Akkor ez az ‘elmentek itt maradtak’ nem-gondolat (mint nemdr:)
    összeesett mint egy kartyavar.
    Es akkor maga itt igazolna azt hogy ezeket nem lehet együtt értelmezni ugy mint ‘magyar fotografusokat’, és csakis izolaltan,
    munkassaguk függvényében vizsgalhatok. (Ezt mondom én is.)

    Tehat maga azt mondja hogy “nem-magyarnak tartották őket” ! ?
    Ezzel egy kicsit ‘eltérünk’, (de nem baj).
    De ennek ellenére lehettek azért magyarok ?
    Tarthattak magukat magyarnak ?
    Teljes részletességgel nem ismerek mindent de azt tudom, hogy
    Kertész anyja svab volt, a fiahoz irt MAGYAR nyelvü levelekböl
    rosszul beszélt magyarul és természetesen rosszul is irt.
    Ha nem tudnam hogy svab akkor azt mondhatnam hogy aki ezt irta az közel-analfabéta.
    (Persze németül lehet hogy jol irt és beszélt.) Apja zsido (aki koran meghal és az apai nagybacsik is nevelik).
    Ugy latom hogy Kertész egész életében a sajat
    (legalabbis altalam vélt) magyarsaganak börtönében élt
    és Parizsban mint fotografus mintegy ‘vizualis egzotikum’-ként érvényesült és N.Y.ban egyenlö volt a 0 val.
    (Hogy aztan mi történik késöbb az egy nagyon összetett kérdés és elsösorban a francia multjaval kapcsolatos.)
    Ezt az ‘egzotikum’ szot nem most talaltam ki. 25 éve is ezt gondoltam, mindenekelött a francia fotografia ismeretében.
    (Ez a fr. foto persze nem ‘francia’ de most ebbe ne menjünk bele.)

    Biztos benne hogy tagadtak a magyarsagukat ?

  51. @menthol: Nem ők tagadták a magyarságukat ( bár sok példa van erre is, lehet, hogy nem a felsoroltak között, de ellenőrzöm…), hanem a korabeli magyarok, a Hivatásos Nemzet tagadta meg őket.

    Magyarok újra a hatvanas-hetvenes években lettek, amikor az aczéli kultúrpolitika nyitott a külföld felé ( terméke: Tisztelet a szülőföldnek, Műcsarnok 1982).

    Ma ismét, nagy valószínüséggel, nem magyarok az urak.

    Más:

    Ezt írja: “A fotografikus praktikum tökéletesen univerzalis.
    (praktikum: gép, film, elöhivas, nagyitas, és mindezek ‘müködtetése’ stb.)
    Azaz egy japan vagy egy brazil ugyanugy fényképez mint egy magyar. “

    Egy festő számára a praktikus ugyanaz: dekli, stafeláj, festék, vászon, ecset.
    Vagyis Kandinszkij ugyanúgy fest, mint – na, kit mondja, hogy sértődés ne essék? -, mint egy vidéki vasárnapi festő.

    Igaz ez? Igaz.
    Hazugság ez? A lehető legnagyobb.

  52. @iparterves:

    Az elsö mondatara most külön valasz:
    természetesen igy értettem.
    azaz megtagadtak tölük a magyarsagot, tagadtak a magyarsagukat.

  53. @iparterves:

    Ez pertinens;
    “Egy festő számára a praktikus ugyanaz: dekli, stafeláj, festék, vászon, ecset.
    Vagyis Kandinszkij ugyanúgy fest, mint – na, kit mondja, hogy sértődés ne essék? -, mint egy vidéki vasárnapi festő.
    Ez igaz:
    “Igaz ez? Igaz.
    Hazugság ez? A lehető legnagyobb”.

    Gondolkodnom kell hogyan fogalmazzak.
    Kandinszkij (és vele együtt a vasarnapi festö) befogadasa
    egy nagyon mélyrenyulo, évszazados hagyomany referenciaira
    hagyatkozik. (??)
    Szemben a fotografiaéval.
    Kire referalnak (mondjuk) Man Ray vagy Kertész képei 1925 ben ?
    (Szandékosan két olyan nevet valasztottam akik egymasra nem
    referalnak.)
    Természetesen REFERALNAK.
    (De hogy mire azt több tucatnyi szerzö több ezer oldalon leirta.
    Egyetértve és ellentmondva egymasnak.
    Es persze nem K. és Man Ray esetére szükitve hanem ‘altalaban’,
    a fotografikus képet illetöen.)

  54. @menthol: Impertinens vagyok, tudhatná.

    Egyelőre azonban még nem is tartottunk ott a beszélgetésben, hogy befogadásról és referenciákról beszéljünk.

    Technikai alapokat említett, amelyek mindenhol azonosak. Ezért a fotózás is mindenhol azonos. Erre voltam kénytelen a paradoxonommal válaszolni, s azt gondolom, e paradoxon elég sokoldalúan megvilágította mindkét műfaj helyzetét ( amelyet maga a strukturált publikusság terminusával hozott elénk ).

    A fotográfia már száz évnél öregebb volt az érintett időszakban, valamelyes referenciája már kialakulhatott. Vagy nem?

    Ha igen, akkor Kandinszkij és a vasárnapi festő referencialitása egyben azonos M. R. és A.K. referencialitásával: létező.

    Ha lehet – tudja, ebben sem vagyok szakértő! – nem emelném ki a művészet történetéből és folyamatából a fotóművészetet ( ha arról beszél ).

    A fotózás – ha erről – az ekkor már népszerűbb és fontosabb médium, mint bármi más.

  55. @iparterves:

    Tehat azt mondja hogy ezek (Kertesz, Munkacsi, stb.)
    magyarsaga ujkeletü. Es korabbi és politikai okai vannak.
    Ez igaz.
    Azaz az ‘elmentek és ittmaradtak’
    az acéli ‘politikaban’ gyökerezik, ennek az emanacioja ?
    Ez Kertész esetében nyilvanvalo, egyébként.
    Még sosem kötottem Acél nevéhez de ez kézenfekvö
    (ezuttal mar egy névvel).
    De hogy itt ezeknek a személyeknek a medialissaga a döntö
    és nem a munkassaguk arra (szerintem) bizonyiték az a tény
    hogy ezekröl a fotografia történet iras kritériumai szerint
    még nem született magyarnyelvü iras.
    Vagy ami született az kétes, masolas, söt . .
    Az anekdota szintjén marad.
    Még senki nem targyalta öket a magyar fotografia történelmi kontextusaban.
    De hogy MEG NEM született attol még születhet.
    De nem latom a fotografiajukbol hogy mi kötné öket oda.

    Tehat az acéli politika folytatodna ?
    Ezeket Magyarorszaghoz kell kötni ! ! ( -mondja Acél a sirbol.)
    De miért Acél elvtars ?
    Mert a KB igy döntött.
    Es mikor csinaljuk ezt ?
    Ma. Félharomig.

  56. @iparterves:

    “A fotográfia már száz évnél öregebb volt az érintett időszakban, valamelyes referenciája már kialakulhatott. Vagy nem?”

    Ez egy jogos kérdés. Es gondoltam is ra de nem akartam
    kiböviteni azzal, hogy bar a foto akkor mondjuk 80 éves,
    (a szam most érdektelen) de hogy talalkozik a közönséggel ?
    Minimalisan. Azaz nincsenek olyan értelemben vett referenciak ahogy azt maga gondolja.
    Itt most nemcsak arrol a fotorol van szo amit ma kiakasztanak a Ludwigban.
    Ahol a közönség fotot lathat az a sajto.
    De a sajtoban (és nem a szaksajtoban) a ‘fotomüvészetet’ latja
    az olvaso ?
    Egyértelmüen nem.
    Amikor a strukturalt publikussagot irok akkor arra a sokrétü nyilvanos térre gondolok amelyben a fotok ‘megjelennek’ vagy feltünnek.
    Mik azok a kritériumok amelyek szerint ezek a fotok szelektalodnak mielött ebben a térben megjelennek ?
    Ez egy kérdés. Az biztos hogy a szerzök nevének jelentösége közeli a nullahoz. (De vannak kivételes esetek.)
    (Eppen Capa esetében. De mik ennek az okai. Föleg ez az érdekes.)

    Két fontos dolog azért:
    -amikor a ‘magyar fotografia’ kifejezést hasznalom egyaltalan
    nem gondolok ‘müvészetre’

    -nem valasztom el a fotografia történetet egy bizonyos ! szeglete vizsgalatanak eszközeit a müvészettörténet vizsgalatanak eszközeitöl.

  57. @iparterves:

    “Kire referalnak (mondjuk) Man Ray vagy Kertész képei 1925 ben ?
    (Szandékosan két olyan nevet valasztottam akik egymasra nem
    referalnak.)
    Természetesen REFERALNAK.”

    Itt lehet hogy félrértett.
    Azt akartam irni hogy nem referalnak egy masik fotografusra.
    “Természetesen REFERALNAK”.
    de ha ezt dekonstrualjuk akkor nagyon nagyon messze jutunk.
    Es persze kérdezheti mit értek Kertész és Man Ray alatt.
    De ez is messze vezetne, nyilvan.
    Mi az hogy Man Ray ? Jogos kérdés de azért a börömböl nem bujhatok ki.

  58. @menthol: @iparterves: Ez a vita egyszerűen leírhatatlanul jó!

    Most csak két, apró megjegyzésem lenne. Az egyik, hogy pár éve közönség előtt a magyar fotó persona non grata-jának lettem nyilvánítva, ehhez tartom magam.

    A másik arról jutott az eszembe, amit menthol a fotó megjelenési helyéről, illetve iparterves az összehasonlítási alapokról írt.

    Régi mániám, hogy a fotót leginkább funkciója révén lehet (?) / kellene (?) tárgyalni, én magam is így teszek, kevésbé a történeti és egyéb aspektusokat figyelembe véve.

  59. @timár.kati:

    Oh ! Oh !
    Nem gondoltam hogy figyeled ezt . .! ! ! 🙂
    Erstd: ezt a hullamvasutat. 😀
    Tegnap este pontosan erre gondoltam amit irsz, azaz
    két malomban örölünk.
    Föleg azért mert nem irom részletesen amit gondolok.
    pld. ezek a mondatok :
    “A fotografikus praktikum tökéletesen univerzalis.
    (praktikum: gép, film, elöhivas, nagyitas, és mindezek ‘müködtetése’ stb.)
    Azaz egy japan vagy egy brazil ugyanugy fényképez mint egy magyar.”
    azt is jelentik hogy ha ez a praktikum egy bizonyos
    konszenzualis elfogadott rendben zajlik akkor a létrejött kép mindenesetben és mindenütt azonos.
    Természetesen a képeket ezekutan szazfelé kritérium szerint
    csoportosithatjuk (a funkcio) de ez független a létrejöttük procedurajatol.
    (Még akkor is ha ezek a kritériumok viszonyban allhatnak
    ezzel a proceduraval.)
    Ha ezt megemlitettem két napja azt azért tettem hogy
    nyilvanvalo legyen hogy ezek a magyarok (a négy) mindenesetben ehhez a procedurahoz ragaszkodva dolgoztak.

    Azaz a “Kandinszkij példa” ebböl a szempontbol nem feltétlenül pertinens.

    (Most hirtelen elfelejtettem a nevét, de erröl a procedurarol beszél
    a magyar filmrendezö aki az “elrontott fotokat” gyüjti. De rögtön megkeresem. Mondott egy mondatot ami nagyon érdekes.)

    Nem irod miért vagy persona non grata de ez csakis a Kornissbol jöhet. 😀 (szerintem)

  60. @timár.kati: A beszélgetés legfontosabb aspektusa nem a fotóról, hanem a fotótörténet magyarországi kalandozása kapcsán a legégetőbb magyar (sors)kérdésekről való beszéd – szerintem.
    Lásd: Műcsarnok Mi a magyar? cimű, mindjárt megnyíló kiállítást, amelyből a “most” szó hiányzik, de ezt a legnagyobb poénja is, így teremti meg a Horthy-korszakkal való folytonosságot, amelyben a félhivatalos, Szekfű szerkesztett Magyar Szemle tette fel és a kapott válaszokat a könyvsorozatában – itthon a kispolcon megvan ! – jelentette meg.
    Ilyen sunyi-laposan, gyöngédebben fogalmazva: nemzetkarakterológia szinten is lehet építgetni a kapcsolatokat. A választ nem a művészek adják meg, nem, a kurátor – s ez olyan baj, amelyből a Műcsarnok nem tudja magát egyhamar kivágni.
    Voltak rossz vezetői ennek az intézménynek, de ilyen, mint az eddigiekből láthatóan Gulyás Gábor, ilyen másokat félrerakó és egyszemélyes, autokrata vezető nem nagyon.
    Mintha visszaléptünk volna 60 évet. Visszaléptünk.

  61. @menthol: Az írás(művészet) is egyszerű: toll, tinta, papír, vagy ceruza, kréta, irón, pergamen, ma számítógép – és ember. Ez kell hozzá praktikusan.
    Meg gondolat, elgondolás.
    Ennyiben minden írás azonos.
    A japán író műve és Kertész Imréjé ( hogy nagyjából egy névskálán mozogjunk ).
    Ennek alapján azonban sem az írás minőségét, sem a befogadásának szokásrendjét, sem a kontextusát nem lehet megragadni.
    A Kandinszkij-példa tehát pertinens mindaddig, amíg át nem alakítja a nagyon szűken értelmezett technika feltételrendszerét, amely révén minden fotót és fotókészítőt azonosnak vesz.

    Utána lehet, hogy egy szót sem tudok szólni majd, mert – mint mondottam – ehhez sem értek. Ilyen semmihez sem értő vagyok.

  62. @iparterves:

    Egyaltalan nem “veszek MINDEN fotot és fotokészitöt azonosnak” !

    Azt irom hogy ez a négy magyar, a fotoikbol itélve, nem kivant
    egy, a kor univerzalisan hasznalt fotografikus procedurajan
    tul, csakis a fototechnika adta lehetöségekre hagyatkozva,
    a fotografikus diszpozitiv sokszerü lehetöségének szobrot allitani.
    Ebböl a szempontbol tehat ugyanugy dolgozott mint egy japan
    vagy egy brazil. (japan, brazil = barki)
    Azaz, a “régi nagy hir” és az altaluk hasznalt fototechnika nem
    nem függ össze.
    Ezt maga nem is mondta.
    De ha ezt irtam az csakis azért volt hogy ezt kizarjam.
    A festö (Kand.) tökéletesen dominalja a festés technikajat ?
    Ezt döntse el maga.
    Azt nyilvan mondja: Most ez kész.
    Egy fotografus tökéletesen dominalja a fotografikus diszpozitiv minden elemét és fazisat ?
    Hatarozottan nem !
    Azt nyilvan mondja: Most ez kész.

  63. @timár.kati:

    Kardos Sandor.
    erröl a procedurarol beszél
    a magyar filmrendezö aki az “elrontott fotokat”

    ezt mondja:

    ” . . . teljesen hozzanemértö, nem müvészi lélekkel megaldott emberek kezén, a fotografiaban véletlenszerüen létrejöhetnek remekmüvek.”

  64. @menthol: Persze hogy figyelem 🙂 Végre valami érdekes!

    De szerintem csak részben őröltök két malomban. Vagy inkább más hangsúlyokkal őröltök, más motivációval és érdeklődéssel. És most ezt egyáltalán nem azért írom, hogy valami békét teremtsek, hanem mert onnan, ahonnan én nézem a vitátokat, így látom.

    Pl. a Kandinszkij-példa. Ipartervesnek részben igaza van, mert a festészetben iszonyatos nagy amplitudóval jönnek létre képek az egyik oldalon Kandinszkijtől, a másikon meg a vasárnapi festőtől. De szerintem neked is igazad van, mert a fotó megjelenése valóban sokkal egységesebb. Ennek persze vannak kép-filozófiai okai, meg részben a fotó történetének relatív rövidsége. De ha mondjuk kinyitunk és átlapozunk egy fotótörténeti albumot, akkor sokkal egységesebb képet látunk, mint ha egy festészetivel tesszük ugyanezt.

    Igen, gondoltam, hogy a Kardos Sándorra utalsz 🙂

    És igen, valóban, a Kornissból jön ez a dolog.

  65. @iparterves: A vita magának tényleg erről szól, és ez rendben is van így, mert magát ez a téma foglalkoztatja — jogosan. Menthol-nak azonban mások a szempontjai. Ezek néha találkoznak a magáéval, néha nem. De mégis izgalmasan vitáznak és ez nekem tiszta felüdülés.

    “Mi a magyar?” — a kérdés eleve rossz. Nekem úgy tűnik, hogy régen is az volt, ez mára semmit se változott. Persze lenne olyan kontextus, ahol ezt mégis fel lehetne tenni, de azt gyanítom, ez most nem az lesz. Számomra sokkal érdekesebb lenne egy olyan kiállítás, ahol például az a kérdés, hogy “Mi a politika?”, vagy “Mi a részvétel?”, és még sorolhatnám hosszan….

  66. @timár.kati: Engem ugyan nem foglalkoztatna ez a kérdés,, ha nem bizgerálnának vele, ha normális és elfogadható országban élnék.
    De nem abban élek, én sem. A “mi a magyar” itt és most kifejezetten pótcselekvés és lehetőség arra a nem igazán szimbolikus politizálásra, amely összeköti a mostani rezsimet a választott előképével.

    Amúgy tényleg jó lenne egy olyan kiállítás, amely arra kérdez: mi a politika. De azon nem művészeknek kellene a választ megadni, s nem ők, vagy nem csak ők lennének a résztvevők.

    Az természetes, hogy szabolcsinak mások a szempontjai. Egyrészt ő külföldön él, másként lát dolgokat ( Aczél konzekvensen Acélnak írja, ennek is nyilvánvalóan vannak okai ), másfelől ő a fotón át “lát”, én meg nem.

  67. @iparterves: Egyszer már olyan jó lenne, ha valaki végre megértené, hogy az “identitás-politika” terminusban a “politika” az nem azt jelenti, hogy a politika határozza meg (és olykor rendszabályozza) az emberek identitását!

    A kérdés a kultúrkampf történetének újabb eszköze, épp a történeti vonatkozásai miatt.

    Örülök, hogy a kiállítási ötletem elnyerte a tetszését, sőt, egy jó ötlettel gazdagította!

    Remélem, kiderül, hogy Szabolcsi_Menthol miért írja Aczélt Acélnak.

  68. @timár.kati: Értik azt, de nem akarják elfogadni.

    Kultúrkampf – brrr!

    Az Acél-os megmagyarázásra magam is várok.

  69. @timár.kati: @iparterves:

    Aczél-Acél.
    Ezt a nevet nyilvan ezerszer olvastam de most irtam le elöször.
    Es ha Acél lett, Aczél helyett, az kizarolag figyelmetlenség.
    Tehat Aczél.

  70. @menthol: Tartalmilag nézve: mindenkit azonosnak vesz. Indulásként.

    Miként bontakozik ki tovább, hogyan lesz valaki egyéniség a maga által felállított szerkezetben – na, arra kiváncsi lennék.

    A fotómúzeumra visszatérve: mekkora területű legyen ez a hely, kiket mutasson be, történeti anyaga és a jelenkori anyag milyen arányban legyen, s a magyar a nemzetközi anyaggal hogyan vegyüljön?

    Erről mi a véleménye?

  71. nemdr két egyszerű kérdésre ( Gulyás leírt szövege hamisítás-e és nemdr a TG munkatársa volt-e ) nem tudott/akart válaszolni egy hét alatt.

    Vajon miért?

  72. @iparterves:

    De lehet hogy csak “kihagyok” egy pillanatra . .:)

    Nem veszek mindenkit ‘azonosnak’.

    Tehat, mondjuk, nem mondom azt hogy:
    ‘a szazad elején Magyarorszagon, egy kétszaz kilométeres sugaru körben (!!!), 5 olyan fotografus született amelyet késöbb a vilag megcsodalt’. (ott biztos lehet valami az anyatejben . .)
    Söt ezt sem:
    “Magyarorszag lakossaga 10 millio. ( . . . .) 1919 és 1956 között nem kevesebb mint 10 markans fotografus hagyta el az orszagot
    ( . . .) Egy egyszerü fejszamolas utan kiderül hogy ahany millioan vagyunk annyi oriasat adtuk a fotografianak.
    Ebböl kiindulva a 36 millio angolnak 36, a 70 millio németnek 70, és az 1 milliard kinainak 1000 fotografus-oriast kellet volna adnia. Természetesen csak jatszom a szamokkal ( . . .) de mindezek sok szempontbol figyelemre méltoak.”
    Ez 1998-ben irodott magyarul.
    Es ugy tudom hogy 6-8 (?) nyelve leforditottak ! !
    (‘Made in Hungary’ kiallitas katalogus.)
    Itt aztan mindenki azonos.
    Ez persze nem jelenti azt hogy 14 évvel késöbb ez lesz az ‘alapköve’ az uj magyar fotomuzeumnak.
    __

    Mekkora területe legyen ? Erre csak banalitasokat tudnék irni. 😀
    Hany kiallitas lesz ott egyszerre ? Kettö ? Harom ?
    De ez a tér nyilvan modulalhato lesz.
    25 M2 -en is lehet nagyszerü kiallitast csinalni és 400m2-en is lehet valami nulla.
    KB. 10 éve volt egy kiallitas Kecskeméten “Légbölkapott képek” cimmel.
    (Olyan képek amelyek felülröl készültek, pld. ablakbol-utca,
    egy kutya-felülröl, stb.
    De hogy “érdekes” legyen a képeket, a keretek also vonalat, egységesen 50 cm magasra tették.
    Hogy a nézö is a “légböl” lassa ezeket.
    Na, ehhez a kiallitashoz 10000 m2 sem lesz majd elég hogy jo legyen . .
    De talan ez majd nem ismétlödik meg.

    Miként bontakozik ki ?
    Azaz miként valik ‘szerzöjévé’ sajat fotografiajanak ?
    Miként tekintik majd szerzönek ?
    Ezt kérdezi?
    De ehhez le kell irni a fotografia-, a szerzöség-, a fotografia nyilvanos tere, statuszanak folyamatos alakulasat, valtozasat
    a 20. szazadban.
    Ezt azért nem varhatja tölem. 😀

  73. @menthol: A kiállítási tér mérete és a tárlat színvonala nem függ össze mindenképpen, ez rendben van.
    De most azt képzelje el, hogy születőben van egy koncepció, amelyben a magyar(országi?) fotóművészet bemutatása is helyet kap, mint a művészet és a művészeti tér része.
    Mekkora legyen az?
    A fotóművészetnek kell egyáltalán külön múzeum vagy beépülhet az ún. Új Magyar Képtárba és a kortárs múzeum helyett átveendő Ludwigba?
    Melyik a jobb megoldás: az elzárás a fotóművészeti terepre vagy a “beolvadás” a tágabb értelemben vett képzőművészetibe?
    Azért, ha már túljutottunk – még nem ! – az alapproblémákon, ilyen dolgokról is megnyilatkozhatna.

    Az idézett szöveg nagyon jó, kiemeli a magyar kreativitást, Sajnálom, hogy most nem szerepel valamilyen gyűjteményben. De fog!

  74. @iparterves:

    Maga tuloz ! ! !
    Mit jelent az hogy ‘megnyilatkozhatna’ ? Viccel ?
    Nem én vagyok a romai pàpa, iparterves ! ! !
    Es azt sem tudhatom azt sem hogy mennyi pénzzel tamogatjak
    majd a muzeumot késöbb.
    50 millio vagy 500 millio évente ? (vagy +)
    Ez fotomuzeum vagy fotomüvészeti muzeum ?
    Vagy a kettö együtt ?
    Ha csakis kortars akkor a Ludwig mar elég.
    De ha ez a muzeum a magyar fotografia muzeuma lenne akkor
    mit is mutatna ?
    Azokat a képeket amik ma Kecskeméten vannak és a Nemzeti M. fototaraban vannak ?(ha azok adjak öket !) (ezek föleg 1839-1980)
    Biztosan a Szechenyiben is vannak, vagy mas könyvtarakban, de nem hiszem hogy nagy mennyiségben, (adjak majd öket ?)
    (En azzal kezdeném hogy felmérném hogy mi van, és mi az amit
    mutathato.)
    (Most nem beszélünk a kortars képekröl tehat ! ! !)
    De ha minden ugy marad mint eddig akkor az Ernst Muzeum,
    természetesen alkalmassa téve erre, tökéletesen megfelelö.
    Pld ! ! ! az Ernst Muzeum. Vagy egy hasonlo hely.
    (De) ha nagyot akar(na) a szarka . .
    Azzal a feltétellel hogy van ott még 150 m2 a raktarnak és mühelynek, irodanak.
    (De ezek lehetnének a Mai Manoban is esetleg.
    Az a hely alkalmatlan valodi kiallitasokra.
    Es csak azért hoztak létre ott mert abban az épületben volt
    Mai Mano fénymüterme, amely 1900-ban Középeuropaban (!!!)
    a legnagyobb volt (a m2 tekintetében).
    (Vigyazat: Közép-Europa !!! Tehat nem Dabas !)
    (Mai Manot a “müvészt” azota felvaltotta a Photomaton,
    remélem tudja mi az, tehat felfogja Mai Mano
    végtelen, oriasi, és potolhatatlan történelmi jelentöségét :D)
    (Ennek a létrehozasa 10 évvel ezelött 250-300 millioba került. Kivasaroltak lakokat, stb.)
    (Fénymüterem= egy helység amelynek üveges a teteje.
    Tehat nem Victor Hugo iroasztalarol van szo.)

    A kecskeméti muzeumban sok kép van,
    de a 2/3-da sohasem kerül majd kiallitasra.
    (Ezeknek föleg a Nemzeti fototaraban lenne a helye.
    Dokumentum, érdekes de . .)
    De lehet hogy azt mondja valaki hogy ez félmegoldas !
    (amit én itt leirtam)
    Minden fotonak egyetlen muzeumban van a helye ! ! !
    (Szerintem ez rossz, és csökkentené a fotokiallitasok szamat.)
    Es hany érdeklödö van Magyarorszagon ? Ez egy kérdés.

    Aztan lehet a foto mint technikai jelenség . .
    De ehhez nagyon sok pénz kell és szcenika,
    ami ugyanolyan draga és helyigényes.
    Ezek a kiallitasok érdekesek és ezeket évekre hozzak létre.
    Es ehhez Mo.-n csak satnya gyüjtemény van.
    Amiröl én tudok legalabbis.
    Hogy egy jo kiallitas létrejöhessen photo, pré-cinema, vizualis jatékok, stb. ahhoz nagy gyüjteményre lenne szükség.
    Vagy egy nagy vételre.
    (De elöször 500. 000 € a zsebbe. Ez lenne a kezdet.)

    A kortars foto nyilvan tucatjaval készül naponta.
    De ezeknek feltétlenül egy muzeumban van a helyük azonnal ?
    Ezt nem tudom. Egy kis részüknek lehet.
    De egy fotomuzeumban?

    Mindenesetre én a szerénység hive lennék/vagyok.

  75. @iparterves:

    Nem irtam a technikai feltételekröl.
    A fotot egy szaraz és hüvös helységben kell tarolni.
    De amikor elkezdik ezt ragozni azok akik ezt a ‘technikat’
    eladjak a muzeumoknak, azt ugy hivjak hogy humbug.
    Ezt csak ugy megjegyzem. 😀

  76. @menthol: Nem tudtam, mi a Photomaton – de megnéztem, s már tudtam.
    Gyermekkoromban még nem volt, az emberek az Octogonon fotózkodtak vagy kis műtermekben.

    Szerény(telen)ségét, szabolcsi judit, nem értem. Nem maga a fotószakértő? Na azért!

    Kérdései érdekesek, egyet magam is merészeltem már érinteni: mennyi lesz az éves fenntartási költség? Ez ugyanis a megnyitás utáni időben a munka irányát, módját és mennyiségét is megszabhatja.

    A félmillió eurós ( 150 millió Ft-os ) vételi keretről ne ábrándozzon. Hozott anyagból kell dolgozni. Amit leírt, abból.

    Az Ernst Múzeum mint lehetséges múzeumi helyszín szerintem nagyon jó.
    Kár, hogy már el van tervezve azt, hogy a Hősök terére kell kerülnie a fotómúzeumnak.

  77. @menthol: @iparterves: Persze, a pénz is fontos kérdés, 1-2 plusz nulla sokat dobhat a dolgon 🙂

    De ami számomra, maint a kereskedelemben nem érdekelt félnek nagyon érdekes, az épp az a kérdés, hogy melyik fotót melyik intézmény “tárolja”. Lehet azon vitatkozni, hogy a folyamat mikor kezdődött, de tény és való, hogy a dokumentumként és témakör szerint nyilvántartott képek egyszercsak a fotós nevével lettek megjelölve és eszerint osztályozva (azaz esztétizálódva és muzeologizálva, bár lehet, hogy ezeket a szavakat nem így kéne deriválni?). Ez egy olyan igény, ami megállíthatatlannak tűnik és előbb vagy utóbb itthon is le fog zajlani. Bár ez a kommidifikációs és esztétizáló igény teljesen ellentétes azzal, amit én (és még néhányan mások) javasolnak, hogy a képek funkcióját nézzük, vagy legalábbis ne minden fotót a művészettörténeti kép alapján ítéljünk meg.

  78. @timár.kati:

    A Nemzeti Mban funkcio szerint muzealjak a képeket.
    Mondjuk: varosképek 1920-30, balesetek, irok, iskola 1900,
    faluképek, aratas, 1956 stb.
    Ezek között a képek közötti aztan vannak szerzöi képek.
    Pld. keressuk Escher Karoly képeit !
    Mit fényképezett Escher ?
    A pesti utcat ! Tehat nézzük a pesti utcanal.
    Es még ? Munkasokat. Tehat stb.

    Kecskemét.
    Kalman Kata ? Kalman Kata a ‘K’-nàl van.
    Es Solymosi Miklos az ‘S”-nél. (ezt csak kitalaltam)
    De Solymosi ki is volt ?
    Ö volt a dorogi fotoklub vezetöje 67 és 71 között és felvették a szövetségbe is. Ezért van most ott 17 fotoja. Pont.
    Es ilyen van sok.
    De funkcio szerint is osztalyoznak.

    Ott van mindenki mas aki csak szamit.
    A hagyatékok negativjai is. Ez azért fontos.
    De akinek nincsenek fogalmai hogy ez az osztalyozas miként müködik az nem talal nyilvan semmit.

    Nagyon sok képnek persze nem lesz soha szerzöje
    mert ‘nem is volt’. De ebben nincs semmi különös.
    Sokféle oldalrol lehet nézni ezeket az anyagokat, persze.
    De ha egy kiallitast csinal valaki a ‘közlekedésröl 1900 és 1945 között annak nem hiszem hogy egy uj fotomuzeumot kell csinalni.
    Az érdekes lenne ha MINDEN magyar foto fölött diszponalhatna egy személy (vagy egy kollégium) és abbol kitalalhatna érdekes
    dolgokat.
    De ezt elöre nem lehet azért tudni hogy lesz ez.
    Lehet hogy ez az egész egy kicsit a Capa és mas sikeréböl jött
    pedig az talan csaloka. Az inkabb a ‘Mi a magyar’ kérdéssel kapcsolatos azzal együtt hogy ezt Debord is nézhetette felülröl. . .
    De optimistanak kell lenni.

    Maga téved. En nem vagyok foto “szakértö”.
    A költségekröl fogalmam sincs.
    AZ biztos hogy a kecskeméti muzeumban 4-5 fizetés kell ma.
    De egy komoly muzeumban 7-8 ? + – ? Nem tudom.
    Egy kiallitas elöallitasa az nem nagy ügy, ha az a raktarbol jön,
    de azért vannak melléköltségek nyilvan. (katalogus, stb.)

    A félmilliot az esetleges allando targy kiallitasra gondoltam.
    De nem hiszem hogy ez egy . .
    (A Kertész kiallitas bérlete 60.000 € volt. Ez nem titok.
    Munkacsi nyilvan sokkal kevesebb.)
    Kertész azért nem referencia, nyilvan vannak sokkal olcsobb kiallitasok is.

  79. @iparterves: @timár.kati:

    “. . .legalábbis ne minden fotót a művészettörténeti kép alapján ítéljünk meg.”

    Elvben azért ez igy van. (a NMNben gyakorlatban is)
    Kecskeméten ez a szerzötlenség jelentös hanyad de kevésbé fontos (most ovatosan irom)

    A tapasztalat azért sokban segit.
    (tehat tudnak többféle kod szerint gondolkodni)

  80. @menthol: Annak nagyon örülök, hogy a kategorizálás jelenleg így működik. Én inkább arra utaltam, hogy félő, hogy ha egy új múzeum jön létre, akkor előbb-utóbb felmerül a gondolat, hogy a sok, eddig téma szerint nyilvántartott fotóból szerzővel ellátott műtárgyat kreáljanak, mert az sokkal “szexibb”, emeli a gyűjtemény értékét, fel lehet futtatni ezeket a fotósokat. Ez a fajta kommodifikációs folyamat máshol is megfigyelhető volt és én attól tartok, itt is be fog következni.

  81. @timár.kati: Ideje lenne átmenni kereskedelmibe!
    A pénz ott van.
    A szerző eltűnése ellen hat a piac?
    Nem akarják a nevek nélküli (fotó)művészettörténetet?

  82. @menthol: A “minden kép” feletti diszponálás valamilyen császári-királyi-kényúti helyzet lenne, s remélhetőleg sohasem fog bekövetkezni.

    Amit a múzeumok őriznek, az a magyar fotó töredékének töredéke. Jellemző pl. Kinszki mostani “pályafutása”.

    A fotó demokratikus műfaj, mindenki foglalkozhat vele. A tájkép, a portré lehet művészi és névhez kötött, de nagyobbrészt nem az. Elég, ha a neveset mutatjuk be?

    A “minden”-hez akkor lenne közelebb a múzeum, ha a Kardos-féle gyűjteményhez hozzá tudna jutni és be is mutatná.

    A nagy nevek tárlatainak díja – bár számokat nem tudtam – magas. mert nagy nevek, amelyek vonzzák a közönséget, s bevételt generálnak.

    Az állandó kiállítások viszont nem ilyenek. De nélkülük nincs (fotó/művészet)történet. Fenntartásuk igen költséges, karbantartásuk szükséges.

    Milyen marketing mixet kell majd alkalmaznia az új múzeumnak, hogy ne legyen egy múzeumi frencsájz része, hanem önálló képet mutasson és alkosson a magyar művészetről?

    Nem tudom, majd a – remélhetőleg – nyilvános vitákban körvonalazódnak a koncepciók. Pénz, nagyon sok pénz nélkül azonban nem megy.

    Az őrületes megaprojektekben utazó kormányzat és helyi emberei pedig éppen ezzel nem számolnak: mintapéldánya ennek a folyamatnak a Kodály Művészeti Központ és a Zsolnay együttes léte egy olyan városban, amely ezt a két központot nem tudja elviselni anyagilag.

    Pécs, folyamatos állami pénzügyi segítség nélkül képtelen lesz fenntartani az intézményeket, amelyeket tízmilliárdokért építettek fel.

    Nemsokára Budapest fog haldokolni az új ” Közép-Európa legnagyobb kulturális élményparkja” súlya alatt.

  83. @sinkó: ( de nem ervin izidorovics )

    Beleolvastam az említett vitába. Gratulálok azon magyar honpolgároknak, akik – lett légyen a foglalkozásuk történész vagy újságíró, mint a “naggyon hüje” Kőbányai Jánosé – egy ötös skálán hármas fölét adnak a Horthy korszaknak ( a korszakolás tekintetében nagyon finoman és okosan küldte el melegebb éghajlatra Ungváry Krisztiánt Kovács M. Mária, aki alapkönyvet írt a szabad szakmák gleischatolásáról ).
    Ezen honfitársaink nem olvasták Szabó Zoltán Cifra nyomorúságát, nem vették a fáradtságot ahhoz, hogy a népiek műveit böngésszék, s sohasem találkoztak József Attila költészetével sem.
    Gerő András megállapításával alapvetően egyet tudok érteni, s kiráz a hideg attól, ahogyan Romsics nem viselkedik ( elhallgat, elmismásol – ezt jól megvilágította Gerő ). Meg attól, ahogyan a részben saját maga szerkesztette lap reagált ( és nem hagyott másokat megszólalni ).

  84. @iparterves:

    Cifra nyomorusag.
    Na, latja iparterves ezekben a ‘Szolgalat és Iras Munkatarsasag’ könyvekben vannak fotok.
    Latszolag jelentéktelenek de ha valaki egyszer megvizsgalna
    hogy mi a kapcsolat a fotok és a szöveg között miközben ezek a könyvek készülnek (beleértve ebbe azt is ami nem jelent meg a könyvekben söt nemcsak a haboru elött hanem mondjuk 55-ig, akkor mar egy egy masik funkcioban) az egy KIALLITAS egy muzeumban. (De biztos nem egy élményparkban . . .)

  85. @timár.kati:

    Ez a ‘szerzösités’ egyik alapkérdése a fotografianak tehat a fotomuzeum-koncepcionak allast kell foglalnia abban is hogy mennyiben akar ‘szerzösiteni’
    illetve mennyiben ‘szerzötleniteni’ (!!!!).
    (Ez persze egy költséges épület tervei elött történik azért. . .)

    A Caparol irt szövegben (KHZs) erröl ir ?, (mégha nem is közvetlenül) : ” . .barhogyan is van, a spanyol polgarhaboruban készült fotografiaival, avant la lettre, (RC) mégiscsak MéDIAtörténetet irt.”

    Kétlem.
    A MéDIUM történetét biztosan.
    Ezekutan azt is irja hogy nincs mise en scène.
    Kettös ellentmondas.

  86. @iparterves: Én ezt másként látom, Gerőt kifejezetten egy szakmai féltékenység által vezérelt művelt, de öntelt figurának látom, Romsics-akit mindig nagyra becsültem-most rosszul reagált,mert nem reagált és ráküldte az embereit , (a majdnem az ő lapját) az ellen pártra. nekem Szőke Annamáriával szemben ez ügyben volt egy csörtém, szerinte ez a filológiai tisztán tartás nyugaton bevett szokása, nekem meg a rossz helyen nyitott frontok kérdése, melyek olyan helyzeteket eredményeznek mint Áder mismásolása Tel- Avivban, a magyar Holocaust félrefordítása, . Történészviták vannak és legyenek, ez itt sajna-nekem-szakmai köpönyegbe borított-vádaskodás.

  87. @sinkó: Amikor történész-vitát említ, akkor nem játszik be magánál a német történész vita?
    Nálam igen.
    Nálunk azonban, ahogyan a Rubicon “kezelte’ a kérdést, nem lesz vita arról, amit tisztázhatná a dolgokat.

    Gerő felfuvalkodott, jó, elfogadom.
    A Schmitt Máriával való szövetségétől rosszul lettem/vagyok.

    Mindez azonban nem fedheti el azt, hogy – akár szakmai féltékenységből, amit tagad, akár nem – a Romsicsról írott sorai megalapozottnak látszanak.

    A védekezés pedig infernális és elfogadhatatlan. petíciót szervezni egy szakmai párbeszéd , cikkeket rendelni érdemi hozzászólások helyett, ez már olyan eljárás, amelyet minősíteni sem kell.

    Gerő nem vádaskodik – ez is egy félreértelmezés és a mai világ büntetőjogi szemléletűségének nyelvi vetületének egy pontban való megjelenése, amely más “egypontú” társaival ( “lecsaptak rá” például ) annyira fárasztóvá és az ötvenes-hatvanas évekhez hasonlatossá teszi a közbeszédet -, hanem érvel. Az érveit cáfolni illik, illene, de ez nem történik meg. Helyette – szokás szerint – a személyét kezdik ki.

    Ha ő is ezt tette máskor, akkor most szenvedi, de nem ez az eljárás.

    A vitában – amely elsősorban a Galamuson követhető, mert a “sértett” Rubicon az ellenvéleményeknek nem adott helyt! – nagyon pontosan kirajzolódik az, milyen világban élünk és milyen felelőssége van egy történész akadémikusnak, aki nem szimplán rosszul fogalmazott, hanem évek óta ugyanazt a témát bontja ki, egyre mélyebben és láthatólag egyre tisztességtelenebbül és nem szándéktalanul.

  88. @menthol: Lusta vagyok, nem megyek oda a könyvespolcomhoz, hogy leemeljem az első kiadást. Helyette előveszem ugyanonnan Győrffy István Turulnál (!) 1943-ban megjelent Magyar falu magyar ház című könyvét és felütöm. Bizony vannak benne fotók, névtelenek is, meg Ecsedi és Madarassy által jegyzettek.
    A vizsgálatukat, amit ajánlott, valaki el fogja végezni. Még kiállítást is szervezhet belőlük.
    De – élményparkban, mert a nyomor, ami árad a képekből csak abban a környezetben lesz elviselhető az úri látogatók számára.

  89. @sinkó: De hozzáteszem magam amatőr módon nézem-olvasom ezeket a vitákat, családi legendáriumom miatt érdeklődéssel telten,de talán nem elfogultan

  90. @sinkó: Mi a legendárium leglényege? nyilvánosság előtt mondhat róla bármit is?
    Mert már annyit emlegette.

  91. @iparterves: Egy -véletlenül egy Kasztner -vonatra került anya és gyermeke-féltestvérem-valamint a teljes nagy-és dédszülőcsalád. szerencsére csak Strasshof ,10 hónap,hazatérés (alföldi zsidósorsok egyike)

  92. @iparterves: Ebben sok igazság van,mármint amit a vita kapcsán említ,sajnos ez is azt a teóriámat erősíti, hogy baj van a magyar értelmiség önismeretével és ítélőképességével, valamint a realitásokhoz való viszonyulásával.de nem akarom Menthol kollégával folytatott tanulságos és élvezetes, számomra is hasznos beszélgetését ezzel az oldalszállal átvarrni:)

  93. @iparterves: A pénz a kereskedelemben van (vagy talán most ott se annyira), de én akkor se tudok benne hinni. De legyen ez az én bajom.

    Ha jól értem, amit mond, akkor én épp az ellenkezőjét állítom — hogy a fotó kommercializálása miatt van szükség az “áruvédjegy ” szerzői névre, ami szerintem ellentétben áll az adott fotók keletkezési és felhasználási kontextualizálásának. A fotó átkerül az archívumból a múzeumba…

  94. @menthol: Fogalmam sincs, hogy KHZS miért tagadja a mise en scène-t Capa esetében? Nem értem.

    Média vagy médium — szándékos vagy szándékolatlan elírás?

  95. @sinkó: De nem a jellemzője! Mert a 600.000 ( Romsics szerint valahogyan elpusztult ) ember nagyobb része éppen kelet-Magyarországról indult el a csendőrség hathatós segítségével.
    Konrád György önéletrajzi szövegeiben pontos, láttató és nehezen felejthető leírását adja ennek a processzusnak.

  96. @sinkó: Félreértések tisztázandó: szerintem is baj van. Egyre súlyosabb baj van.
    Lehet, hogy nem ugyanazt látjuk bajnak, de a baj attól még van.

  97. @timár.kati: A kereskedelemben van pénz, mert van érdeklődés a művészet termékei iránt.

    Belebonyolódtunk most egy szövevényes kérdésbe: a szerzőség és az eladhatóság problémájába.

    A legszívesebben olyan műtörténetet néznék, amelyben nincsenek nevek, csak művek. Ez azonban lehetetlen – az individuális teljesítmények ( a fejlődés, változás, visszaesés, kiugrások, kapcsolódások, hatások – személyes viszonyok ) ezt kizárják.

  98. @sinkó: Ha elolvassa Gerő újabb írását Galamuson és nem abból indul ki, hogy utálja/nem szereti/nem kedveli a történészt, vagyis józanul és elfogulatlanul olvassa végig a szöveget, akkor olyan meglepetés érheti, amely engem is ért: Romsics szerint a magyarság XX. századi történetében az 1944-45-ös évek nem számítottak sorsfordítónak.
    A maga családja számára sem.

    Ha egy történész ezt így meri (!) megítélni, az inkompetens. Politikailag elfogult, alkalmatlan hivatása gyakorlására.

    ( Gerő állításának igazsága könnyen ellenőrizhető A magyar sorsfordulók című kötet átnézésével. Nekem nincsen meg itthon. Meg sem veszem, annyi bizonyos. )

    Amennyiben Gerő kritikája helytálló – s nem túl kedves személyiségétől elvonatkoztatva most (!) úgy gondolom: az -, akkor szégyenletesnek tartom, hogy annyian felsorakoztak a védelmében ( meglepetésemre Lengyel László, Ormos Mária, sőt Szilágyi Ákos is ). Olvasó és igazi értelmiségi emberek nem szembesülnek, nem akarnak szembesülni a valósággal?

    Gerő nagyon helyesen rámutatott arra, hogy ő nem az embert (“antiszemita akadémikus” ) minősítette, hanem az eljárást ( akadémikus antiszemitizmus ), amelyet aztán – a másik oldalon – egyszerre Romsics személye és “meggyőződése” elleni támadásnak és vádnak olvastak.

    Ez legyen az ő “bajuk”, bár attól tartok, hogy a reakciók túlhevültsége éppen azt mutatja, hogy Gerő – miként ebben az újabb írásában fogalmaz – nagyon durván nyúlt egy fontos (lét)kérdésbe.

  99. @iparterves: Elolvadom Gerő írását-már csak a Pc kedvéért is.
    családom sorsa valóban atipikus volt ( a kb. 15-25 000 ) túlélő 8 tagjaként. mint írtam a szerencse…

  100. @iparterves: Szerintem fontosak a nevek, és nem kizárólag kereskedelmi (áruvédjegy) okokból. Szerintem ez a “Kunstgeschichte ohne Nahmen” (remélem, jól írtam!) nem igazán működik. Inkább a szerzőnek egy újfajta, kritikai felfogására lenne szükség.

    A fotó esetében ezt azért árnyalnám (árnyaltam), mert a képek készülésének funkciója nagyon más, mint az ún. művészeti képeké, mégis ez utóbbi sztenderdje szerint ítéljük meg az előbbit. Ami részben zsákutca. Szerintem.

  101. @timár.kati: Ha német nyelvi problémája van, nemdr megoldja!

    A fotó ügyében még további árnyalásra van szükség, mert a fotók jelentős része – szabolcsi majd helyretesz, ha rosszul mondom – már vagy 100 éve kifejezetten művészi igénnyel és indíttatásból készült.

    Még a mi Borsos Józsefünk fotóit sem kell szükségszerűen dokumentumnak venni, lehet egy festői működés kiterjesztésének is.

  102. @timár.kati:

    http://www.artpointfrance.info/article-3262742.html

    Itt van egy Man Ray kép. (‘Les larmes’, ‘Larmes’)
    Ezerszer megjelent és oldalakat irtak rola a
    Man Ray könyvekben vagy a szürrealista fotokrol
    irt vaskos könyvekben.
    (En harom kopiarol tudok. (MOMA, Getty, Pompidou.
    A kereskedelmi zsargonban ‘a six-figure-price print’,
    de ha elökerülne egy gyönyörü kopia
    akkor inkabb 7 szamjegyü.)

    Kb. 6-7 éve valaki megtalalta a FIAT magazinban (1931)
    csakis ott, és egyszer jelent meg, mint a
    Laboratoire Arlette Bernard szemcsepp-reklamja.
    (és nincs jelezve hogy ez egy M.R. foto, persze)
    Természetesen a funkcioja a szemcsepp reklam volt.
    Erröl csak egyetlen könyv irt eddig (La subversion des
    images, Pompidou, 2009) miutan megvették (huzavonaval !)
    ezt a magazint.
    Korabban senki sem tudta ezt és csak az ocskapiaci
    véletlen . .

    Igy derül ki egy képröl mi volt az eredeti funkcioja (anélkül
    hogy aztan késöbb megfosszak attol amivel a müvészettörténet
    felruhazta.)

    ezt csak szorakozasnak:
    “The J. Paul Getty Museum (which sadly does not currently
    have the photograph available currently for view), described
    Tears as ”Like the emotive expression of a silent screen star
    in a film still, the woman’s plaintive upward glance and
    mascara-encrusted lashes seem intended to invoke wonder
    at the cause of her distress. The face, however, belongs not
    to a real woman but to a fashion mannequin who cries tears
    of glistening, round glass beads; the effect is to aestheticize
    the sentiment her tears would normally express.
    Man Ray made this photograph in Paris around
    the time of his breakup with his lover Lee Miller,
    and the woman’s false tears may relate to that event
    in the artist’s life.”

  103. @iparterves:

    Mar az elsö pillanattol müvészi inditattasbol és igénnyel készültek.
    IS ! ismétlem: IS ! ! ! !
    (banalitas és 200 oldalon kifejtendö:
    a primitivek szinte csakis festök)
    A vita amely 1850 körül zajlik erröl = egy kiallitas.
    Es gondolja hogy Barbizon ban kimentek a festök az erdöbe ?

  104. @iparterves:

    Itt azért arnyaltabban kell fogalmazni
    ha mar a ‘funkcional’ tartunk.

    “Mar az elsö pillanattol müvészi inditattasbol
    és igénnyel készültek.”

    Tökéletesitsük a rajzot és a festmény !
    Hasznaljuk a technikat arra ezek t ökéletesedjenek !
    (ez most itt nagyon felületes, persze)
    Tehat ez az egybeesés mondatja velem ezt a
    “Mar az elsö pillanattol . . stb.

  105. @iparterves: A német nyelvvel kapcsolatos problémáimat közvetlen környezetemben meg tudom oldani, úgyhogy ezzel nem terhelnék másokat 🙂

    Borsos József fotóinak említésével egy külön kategóiát hozott most ide. Nem baj, csak az még sokrétűbbé teszi ezt a kérdést.

    Viszont azzal, amit a művészi igénnyel készült fotók arányáról ír, sajnos nem tudok egyetérteni. Szerintem a fotók nagy többsége egyáltalán nem egy művészeti kontextus számára készül és amennyire én látom, ez volt a helyzet régen is. Erre utal a fotónak az az ambíciója, hogy műalkotásként láttassa magát.

  106. @menthol: Ez a példa nekem pont kapóra jön, nem is tudtam róla, de jól illusztrája ezt a kérdést! De persze a festmények interpretációjának történetéből is ismerünk ehhez hasonló “beleolvasásokat”, csak ott talán kevébé zavaróak.

  107. @timár.kati: Nem akartam arányokat mondani, ugyanakkor belátom, hogy a naponta létrejövő fotók elenyésző része – de mennyiségben még így is óriási ! – a művészi fotó.

    Ha a fotó ambíciójáról beszél, akkor feltehető a kérdés: hogyan értékeli a művészet anti- vagy ellenművészetté válása iránti igényét, elművészetlenedését, filozófiává alakulását, tudományos igényét?

  108. @timár.kati:

    Zavaroak ?
    Mindenesetre jol illusztraljak az eszköz-szerüséget.
    Es egyben a szubverszibilitast is, persze.
    (Amely néha a többiranyu vagy többértelmü is lehet.)

    5-10 komment és megérkeztünk egy ternger közepére.
    (Amely persze tavacskanak tünik “A müvészettörténethez”
    képest. De mindez, a realishoz (?) vagy a realitashoz (?)
    konstrualt ujszerü viszony (itt most a tojasokon jarok),
    egyben végtelenül destruktiv is.)

  109. @menthol: A tengert járjuk be – mit kell, mit ajánlatos kiállítani?

    A művész(i) fotót, a dokut, a szociográfikusat ( a könyvespolcomon elnézegettem a népi írók köteteit, tele vannak fényképekkel – akkor nem volt drága a könyv előállítása? ), a reklámot?

    A művésztől származót vagy a hétköznapi ember által elkészítettet?

    A nagy művészetet vagy ami azon túl van?

    A nálunk legkövetkezetesebb Vörösváry Ákos által képviselt eklektikus egyveleget, amelyben a magas művészet a népművészettel és a talmival találkozik?

    Eszköz vagy felforgató tárgy-gondolat?

    Mit javall?

  110. @timár.kati:

    “Borsos József fotóinak említésével egy külön kategóiát hozott most ide.”
    Borsos fotoi is eszközök. De itt a festö és a fotografus azonos személy.
    Delacroix, Degas, Munkacsy, Paal, minden barbizoni festö,
    és több tucatnyi mas esetében nem azonos.
    (Delacroix, az irasaibol sejthetö, valoszinüleg csinalt fotot, (de hol vannak ? ).

    “Erre utal a fotónak az az ambíciója, hogy műalkotásként láttassa magát.”
    (vagy
    Erre utal a kereskedöknek az az ambíciója,
    hogy műalkotásként láttassak azt, ugy hogy közben a müvészettörténészekre hivatkoznak,
    akik abbol csinaljak a kiallitasokat
    amit a kereskedök a szemétben talalnak,
    ott ugy valogatva hogy gondolnak a müvészettörténészekre,
    akik föleg abbol ‘itészkednek’ amit ezek a kereskedök
    letesznek az asztalukra, . . . stb. stb. stb.

  111. @menthol: Van-e bármilyen szerepe annak, hogy milyen funkcióban jelent meg a kép?

    Magritte Fantomas-ai esetében számít az, hogy esetleg könyvborítónak tervezték azt?

    Közelebbiet: Szemethy Imre illusztrálta Lautreamont Maldoror énekei című kötetét.

    Attól, hogy önálló rajzai ott jelentek meg először ( és talán utoljára is ), vagyis eszközszerűségük az illusztrációban lelte meg önnön helyét és szerepét, a mű-alkotás jellege és esetlegese önálló értelmezhetősége csorbát szenvedhet?

    Szerintem nem.

    A másik irányt is megnézhetjük, amikor egy mű-alkotásból válik a sokszorosítás, újságbeli vagy könyvbeni megjelenések sorával “eszköz”. A befogadásban ez segít(?), de a mű önálló értékelésében legfeljebb körítés lehet ( fontos körítés akár ).

    Miben különbözik ezektől a szerepektől, helyzetektől és vonatkozásoktól a fotográfia?

  112. @menthol: Most már mondja meg, hogy mit ért eszköz alatt.

    Enélkül nem tudom értelmezni a mondandóját.

    ( A műkereskedelmi szöveget érdemes újra kezdeni? )

  113. @iparterves:

    Maga azt irja éppen hogy
    “legszívesebben olyan műtörténetet néznék, amelyben nincsenek nevek, csak művek”.

    Es mennyire igaza van ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! ! !

    Mindent ki lehet allitani csak nem akarhogyan.

    “Eszköz vagy felforgató tárgy-gondolat?”
    A kettö együtt ! ! ! !

  114. @iparterves:

    “Van-e bármilyen szerepe annak, hogy milyen funkcióban jelent meg a kép?”

    Nagyon jo és bonyolult kérdés !
    Egy keskeny ösvényt mutatok maganak.
    Ösvényt ! ! ! Nem utat ! ! ! ! :
    Gondoljon a ready-made re.
    Ez csak egy minimalis, redukalt banalitas most.

  115. @iparterves:

    “Most már mondja meg, hogy mit ért eszköz alatt.”

    Ezt csak most, egy szendvics közben, irom :

    Egy meghatarozott sorrendben funkcionalo eszközsor
    müködtetése eredményeként létrejött kép, amely a realitast
    egy bizonyos idöben és egy bizonyos részletében rögziti.

    De ez a harom sor csak egy lebbencs leves, persze.
    Erröl ezer-oldalak születtek, gondolhatja.

  116. @iparterves:

    Egy meghatarozott sorrendben funkcionalo eszközsor
    müködtetése = a fényképezögép + elöhivas.

  117. @menthol: Litográfia kő-rajzolás-levonat
    Kazetta-hangfelvétel

    Ez a technikai része, ebben egyenminlő vagy azonos mindenki.

    Ez az alap. És aztán?

  118. @iparterves:

    Miért az én mondatombol indul ki:

    “Egy meghatarozott sorrendben funkcionalo eszközsor
    müködtetése eredményeként létrejött kép, amely a realitas
    egy bizonyos részletét egy bizonyos idöben rögziti.”

    Miért nem ebböl:

    (“. . . teljesen hozzanemértö, nem müvészi lélekkel megaldott emberek kezén, a fotografiaban véletlenszerüen létrejöhetnek remekmüvek.” (Kardos Sandor) )

    Ez a mondat (Kardos Sandor) igy, ebben formaban,
    természetesen = 0.
    (Abban a kontextusban is, amiben beszél = 0.)

    De ha minden részletét közelebbröl megvizsgaljuk
    elindulHAtunk (-hatunk) valamifelé ‘tartalom’ felé.

    A lithografia példahoz: (most nem Kandinszkival)

    “A lithografus tökéletesen dominalja a festés technikajat ?
    Ezt döntse el maga.
    Azt nyilvan mondja: Most ez kész.
    Egy fotografus tökéletesen dominalja a fotografikus diszpozitiv minden elemét és fazisat ?
    Hatarozottan NEM !
    Azt nyilvan mondja: Most ez kész.”

    Ne tévessze össze a foto és a litho
    ‘negativ-pozitiv dualitas’ tartalmàt vagy természetét.

  119. @menthol: Akkor máshonnan: a fotós sem dominálja tökéletesen a technikát – ennek a dominancia-hiánynak a következménye az, amit “rontott” fotónak lehet nevezni ( bemozdulás, életlenség stb. )

    Kardos Sándor megállapítása – a rontottság esztétikuma szempontjából – tökéletesen helytálló.

    A perfekcionalizmus, a jól kivitelezettség, a technikai tökélyre való törekvés ( a “domináltság” ) felől nézve viszont ez katasztrófa.

    Folytassuk még máshonna: realitás -írja. A fotóművészetet nem csak kamerával, hanem kameraszerű alkotmányokkal is létre lehet hozni, amelyek a fényt irányítják, észlelik vagy keltik. Ezeket hová teszi?

    És hova állítja a fotókollázsokat, amelyek nem fotók, de nem is nem-fotók?

  120. @menthol: ” a müvészettörténészekre,
    akik föleg abbol ‘itészkednek’ amit ezek a kereskedök
    letesznek az asztalukra, . .” – ez pikáns és nem mondom, hogy nem tudok vele egyetérteni.

  121. @iparterves:

    pikans

    De azt hozza kellett volna tennem hogy ebben
    semmi heroikusat nem latok (marmint ami a kereskedöket illetti.)

  122. @iparterves:

    a rontottsag esztétikuma

    Miért jönnének létre ‘remekmüvek’ ?
    Vagy mi vagy ki avatja ezeket a targyakat remekmüvekké ?

    Ma ez mar egyre ritkabb a digitalis technika jovoltabol
    de alig egy évtizede ha bevitt egy filmet a Fuji elöhivo üzletbe,
    ahol egy gép a képeket két kategoriaba sorolHATTA az elöhivas-printelés soran.
    Sikerült vagy nem-sikerült.
    A nem-sikerültek azok voltak amelyeknél a negativ egy,
    a gép (azaz valaki altal konszenzualisan ) meghatarozott fénymennyiséget atengedett.
    (fényforras (X Watt) + negativ, + fényérzékeny felület, X-Y Watt)
    azaz a fényérzékeny felület hogy az a luminozitas amelyet
    a negativ atenged egy ‘rontott’ pozitivot hoz majd létre.

    Miben all ez a ‘rontottsag’ mértékegység Kardosnal ?
    Mire referal Kardos amikor ‘rontottnak itél valamit ?
    Ha teljesen fekete a kép az is ‘rontott’ vagy az nem is kép ?
    Biztos hogy ‘rontott’ ?
    Moholy vagy Man Ray Kardos ‘rontott’ képeihez hasonlo
    képeket csinalt (is), nélkülük is létzene a kardosi ‘rontottsag’ mértékegység ?
    Kardos nem a fotografusi szandék és a megvalosulas
    kapcsolatarol beszél ?
    A kardosi-kanon nem egy narcisz-koncepcio ?
    Nem a fotografikus diszpozitiv
    (“egy meghatarozott sorrendben funkcionalo eszközsor
    müködtetése) kisiklasat avatja ‘esztétikumma’ ?
    Azaz végülis, nem a technika omnipoteciajat mutatja egy
    kardosi-görbe-tükörben ?

    kapcsolatos ?

  123. @iparterves:

    azaz a fényérzékeny felület éSZLELI hogy az a luminozitas amelyet
    a negativ atenged egy ‘rontott’ pozitivot hoz majd létre.

  124. @menthol: És a művészettörténészek tekintetében?

    Nemhogy heroikusat, de éppenséggel őket deheroizálót.

  125. @iparterves:

    Itt azért inkabb a “fototörténészeket” kell érteni “müvészettörténészek” helyett, (jollehet ez a kettö a közelmultig azonos volt).
    A fototörténet még nagyon fiatal és ez az összefonodas szinte természetes.

  126. @iparterves: Lehet, hogy már túl késő van, de sajnos nem értem, hogy a fotó művészi ambícióiról hogy jutott eszébe a művészet anitművészetté, filozófiává, stb. alakulásának kérdése? Nekem ezek inkább ellenétes folyamatoknak tűnnek… nem tudom. Talán pont azért, mert szerintem el kellene választani a művészettörténetet a fotók történetétől, és legfőképpen a kritikai módszertanától.

  127. @menthol: Ezzel a “zavaróak”-kal arra próbáltam meg utalni, hogy ezek azok az interpretációk (mármint a példádban a Man Ray-fotó esztétikai elemzése), amelyek összemossák a területeket és bezavarnak a tisztánlátásba.

    Hogy érted itt a szubveribilitást? Mire vonatkozik? És a “destruktív” kitétel?

    Amikor Borsos képeiről mint új kategóriáról beszéltem, akkor nem arra gondoltam, hogy a kép készítője és felhasználója ugyanaz, hanem hogy mi a képek funkciója. Ezt azzal a példával tudnám illusztrálni, hogy mióta bejöttek a digitális gépek, azóta ezeket én sokszor jegyzetelésre használom, mert egyszerűbb, mint körmölni. Tehát ezekre a fotókra mint vizuális jegyzetekre tekintek.

    Amit a láttatásról és a kereskedelemről írsz, az jó, mert te épp a dinamikáról beszélsz, én meg erről hajlamos vagyok megfeledkezni, ha meglátom azt a szót, hogy “kereskedelem” :-)))

  128. @menthol: @iparterves: Én attól tartok, hogy Kardosnak ez a mondata épp hogy az elitista és esztétikailag “tökéletes” kép védelméről szól….

  129. @timár.kati: Hát pont erről van szó: ellentétes folyamatok.
    Amikor az egyik éppen művészetté akar válni, a másik a “művészettől” akar megszabadulni.
    Hogyan lehet(ne) őket egységesen kezelve bemutatni és melyik irány(zat) számíthat kortársi elfogadásra?
    És mi az egyáltalán, ami Művészet a fotóban akkor, amikor a Művészetet a par excellence művészek már nem tekintik másnak, mit valami kiegészítő kisérleti terepnek?

  130. @menthol: Nem, szerintem a rontottnak ( jelentsen is ez nem tökéketest, nem technikailag perfektet, elmozdultat, beállításában esetlent, rosszul előhívottat…) emel szobrot, s azon belül a nem-közönségnek, hanem a privát szférának készült műveknek.

    Ha már a funkcióról beszélünk, akkor szerintem a legalapvetőbb az a megkülönböztetés, hogy privát vagy közösségi felhasználásra szolgál ( ezen az igén majd el lehet vitatkozgatni! ) a fotó. Ezt követően kezdhetünk bele a “mélyfúrásba”.

  131. @menthol: A fotótörténet nem része a művészettörténetnek?

    Ha nem, akkor a művészettörténet kategóriái, időszakolása stb. nem is alkalmazható rá?

    A művészet és a fotó(művészet) milyen kapcsolatban állnak egymással? Az utóbbi az előbbi kiegészítője, amely önállósodni akar?

  132. @menthol: Jó kérdések, tömegével.

    Az automatikus szelekció nem csak a fényképeknél szörnyű. A Fuji labor technikájának leírása – az adott érzékenységi szint alatti selejt “értékelése” – szociológiai és biológiai ( eugenikai ) páthuzamokat sejtet, s ezekbe nem nagyon szeretnék belemenni, mert a fotózás technikájának olyan antropomorfizáltságra hajlana, amely más, lényegesebb (?) kérdések megvitatása elől zárná el az utat.

    De mégis: ha Hawkins teste “romlott”, de elméje csillogó és egészséges, akkor minek látjuk őt? Rontottnak Kétségkivül. Kimagaslónak embertársai közül? Annak is?

    Ha a fekete kép mint rontott kép kérdését felveti, akkor ugyanígy tudok rá válaszolni. Is-is. Esztétikája és esztétikai hozzáállásunk válogatja.

    Aki számára a fekete a tiszta űr, aki szereti és nagyra becsüli a monokromitást, aki a véletlen (?) rontottságban éppen a művészi ihlet vagy érzékenység, a tudásellenes tudás megjelenését látja és becsüli, annak számára a fekete kép nem egyszerűen elfogadható, hanem sokszínű és sok értelműen megfejthető.

    Aki viszont a technika felől nézi, az egy pancsert lát, aki elszúrta a fotót, s ebben igaza lehet. Valamit fel akart venni, de nem vette le a védősityakot az objektívről, eltakarta az a kezével, rosszul hívta elő – s mindez a fotó ( a tárgyra irányuló kép megalkotása ) elszúrása.

    Melyik az igazi és hiteles?

  133. @iparterves: Igen ,tegnap elolvastam, s sajnos 🙂 egyet kell értsek magával. Gerő korrekten és nyitottan fogalmaz.Amit mond hiteles, az idézetei nem túl jó fényt vetnek az általam tisztelt Romsicsra.közben megjelent az ÉS-ben (alig hinném ,hogy már nem olvasta) Karsai írása is, melynek az a része ami nem ő magáról és egy eddig ki nem adott recenziójáról szól, szintén kritikus az ügy szinte minden résztvevőjével kapcsolatban.Szóval,tán György Péternek lesz igaza, megkerülhetetlen a (filológiailag és morálisan megtisztogatott) történetszemléleti vita.retirálok: ez nem csak köldöknéző értelmiségi szétesettség, talán eljött az idő erre. sajnos rossz a pillanat-a világ nem a tisztázásra érett,épp visszafele futnak a vasúti kerekek (de hova és meddig? ) figyeltem vitájukat Menthollal és Katival,ez viszont megérne egy kis publikációt- mert alapkérdések (is )elhangzottak (nem udvarlás, őszintén mondom)

  134. @sinkó: Ami Karsai cikkét illeti: még nem olvastam. Ahogy látom, legalább egy ínyi szöveg, kell idő. amíg az ember legyűri.

    Ha egyetért abban, hogy nem a köldöknéző értelmiség vitája, az már valami. Különösen, hogy a hozzászólók nagy része ( TGM-től Fazekas Csabáig ) tényként állapítják meg, hogy az antiszemita közbeszéd – amelyről Petri fia a NOL-on rögzített hátborzongató pillanatképet – elfogadottá vált.

    Elfogadottá?

    És kinek köszönhetjük ezt?

    Politikai értelemben: a jobboldalnak, amely – ez mint művészember tapasztalhatja -, a szélsőjobb “kultúrpolitikáját” valósítja meg. És ez nincs kirekesztés nélkül.

    A vasúti kereket sokan szeretnék oda futtatni, ahová – szerencsére – rokonai nem jutottak el.

    Ami a beszélgetéseinket illeti, köszi.

    Talán a tranzit az Erste anyagi segítségével összeállít egy kötetet belőlük, dokumentálva, hogy “ez volt”.

  135. @timár.kati:

    “Ezzel a “zavaróak”-kal arra próbáltam meg utalni, hogy ezek
    azok az interpretációk . .” kommentre:

    Igen. En pontosan értettem hogy mit gondolsz Borsosrol.
    Csak azt akartam jelezni hogy amikor Borsos csinal a sajat
    munkai segédeszközeként (funkcio) hasznalando fotokat akkor itt
    a fotografus és a festö egy személy.
    (ebben korantsincs egyedül)
    Mig sok-sok-sok mas festönél nem.
    De ez nem valtoztat egyaltalan a funkcionalitas tartalman, persze.

    Hacsak ! Hacsak ! ! !

    Marconi, Durieu, Braquehais, Boitouzet,
    Berthier, Voland, etc. etc. fotografusok
    mindnyajan a festékkereskedöknek is dolgoztak,
    akik azokat a fotokat is arultak
    amiket a festök aztan arra hasznaltak hogy,
    a modelt helyettesitve, (funkcio)
    felhasznaljak a képeikhez.
    (a pontossagért: itt most müteremben készült
    élö, akt—nem-akt modelekröl van szo.) (+-1855-1870)
    De a pozok honnan jönnek ? ? ?
    A neo-klasszikus festészetböl ! ! ! ! !
    Ezt (‘a neo-klasszikus festészetböl’) aztan
    a müvészettörténet szaz éven at gyurta, magyarazta, okolta stb.
    mindaddig amig ! ! !
    1980 körül ezek a fotok elindultak a muzeumok felé
    (a kereskedök ‘artatlan’ kezei altal 🙂
    hogy ez ujabb fejezet nyilhasson a müvészettörténetben
    most mar ‘ujszerü’, ‘teljesebb’, etc.
    magyarazatokkal . . . . . . . .:D

  136. @timár.kati:

    Szubversziv alatt ebben az esetben a többféle funkcionalitas
    lehetöségét értem. Kifordithatosag, atértelmezhetöség.
    (Man Ray képpel kapcs. szinte jelentéktelen de mégis:
    az eredeti megrendelés a szemcseppre vonatkozott
    de a cég mar a szempilla mascara reklamra hasznalta.
    Ez semmit nem valtoztat, persze.)
    (M.R. csinal egy nagyitast ugy is
    hogy csakis egy szem latszik.)

    Destrukcio.
    (a tojasokon jarva)
    A festészet ujszerü, megvaltozott viszonya
    a realitassal (1870- . . . .) nem a fotografia térhoditasanak
    egyik, de döntö, következménye ?

  137. @timár.kati:

    “Én attól tartok, hogy Kardosnak ez a mondata épp hogy
    az elitista és esztétikailag “tökéletes” kép védelméről szól….”

    “Egyszoval: Kardos nem éppen a ‘nem-rontottnak’
    allit szobrot ??????”

  138. @iparterves: A kerekeket magam se hoztam fel öntudatlanul, félelmeim vannak.Az értelmiség bűne bizony azért rettenetes-jobb és baloldalon egyaránt. Amit a múltkor a német szembenézésről írt az teljesen helytálló. Itt ez még nem történt meg.
    A másik része a dolognak, hogy olyan álértelmiségi réteg jelent meg a porondon-szakértőnek álcázva magát-amelyik,leghehtőségeinek korlátlan volta miatt elárasztja hazugságokkal, féligazságokkal épp aszellemi életet. Ezt – bár ebben nem értek vele egyet épp gerő mondta egy Atv -s beszélgetésben, miszerint pl. Romsics relativizáló felfogása menti fel a Horty korszakot. talán ez Romsicsra így nem igaz-bár mint írtam elbizonytalanodtam-de amúgy a kétes hírű szalontörténészek, szalon művészettörténészek s egyebek ezt a relativizáló magatartást, szemléletet terjesztik.
    Ennek eredménye lesz a parlament előtti Tisza szobor, a Museumquartier ma még teljesen homályos szakmai koncepciója (?), a művészeti élet magára hagyása, a gyalázatos oktatási reform

  139. @timár.kati:

    funkcio

    De kar hogy nem mutatta a Ludwig azokat a
    Franco-propaganda kiadvanyokat
    amikben Capa képei is megjelennek,
    amelyek Capa képeivel is illusztraltak ! ! ! 😀 😀 😀

  140. @menthol: Engedélyével vagy engedélye nélkül?

    Akart Capa azokban résztvenni?

    Ha ne – és felteszem: nem -, akkor képeinek funkcióellenes felhasználása minősíti-e a képet magát és a fotográfusát?

  141. @sinkó: …és folytathatnánk.
    Az elitcsere folyamatos, az értelmiségivé válást katonai módon, a Ludovikában létesítendő Közszolgálati Egyetemmel ( már láttam olyan felírást egy rendőrtanonc hátán, hogy Közszolgálati Egyetem rendészeti Szak ! – jaj, nee! ) akarják megoldani,
    Félelme – amely a vonatkerékkel tudat alatt megjelent – jogos, nagyon is az.

  142. @menthol: Nem, a világról alkotott kép változott meg akkor – hallott valamit az ipari forradalomról is?

  143. @iparterves:

    “Az automatikus szelekció nem csak a fényképeknél szörnyű.
    A Fuji labor technikájának leírása – az adott érzékenységi
    szint alatti . . .” kezdetü kommenthez

    Eugénia, stb. = Tanulok ! Tanulok ! Tanulok ! Kösz !
    (Ha valami tandijra is gondol, akkor kénytelen leszek . . :D)
    (A ‘szörnyü’ szot azért nem hasznalnam.)

    En csak abbol indulok ki amit Kardos mond.
    A “remekmü” szot hasznalja.
    Vannak a “remekmü” -vel kapcsolatosan “mértékegységek” ?
    (Legyenek azok kardosi-mértékegységek akar.)
    Ezért kérdezem hogy a ‘fekete’ . .
    Azaz, az az ‘allapot’ ahol nincs semmi a képen,
    mint az ‘elrontottsag’ végsö stadiumanak reprezentacioja.
    Söt, most hirtelen :
    (a fekete) ez az ‘elrontottsag’ végsö reprezentacioja vagy jele ?

    maga ezt irja:
    “Aki számára a fekete a tiszta űr, aki szereti és
    nagyra becsüli a monokromitást, aki a véletlen (?)
    rontottságban éppen a művészi ihlet vagy érzékenység,
    a tudásellenes tudás megjelenését látja és becsüli,
    annak számára a fekete kép nem egyszerűen elfogadható,
    hanem sokszínű és sok értelműen megfejthető.”

    én most megprobalom ezt értelmezni:

    1. “a rontottsag” nem ‘véletlen’
    vagy csak annyiban amennyiben a ‘realitas’ véletlen
    (ami ‘nincs’ az nincs a fotokon, annak nem lehet fizikai nyoma)
    2. . müvészi ihlet és érzékenység . .
    Kardos: . .teljesen hozzanemértö, nem müvészi lélekkel
    megaldott emberek . .

    3. ! ! ! “a tudásellenes tudás megjelenését látja és becsüli”
    a “tudasellenes” ebben az esetben a technikai kisiklas és/vagy
    egy varatlan esemény megjelenése a foton (egy macska beugrik)
    (vagy a kettö együtt)
    és ! !
    a tudasellenes KARDOSI-tudas . . igy akarta mondani ?

    De mindez nekem a
    tökéletesen müködö fotografikus diszpozitivra (a gépre)
    és egy,
    a realitas mérnökien megkomponalt reprezentaciojàra
    (legalabbis ennek a szandékara)
    REFERAL.
    Azaz (végsösoron) a müvészre !

  144. @iparterves:

    “Engedélyével vagy engedélye nélkül?” . . .komment

    Miért gondolja hogy minösiteni akartam ? 😀
    En a funkciorol irtam.

    Ne keverje bele a politikat !

    (De ha bele akarnà keverni, irhatok maganak valamit amire
    nem igy valaszolna. . . . A fotografusnak meg is kellett élni.
    Nem is “valamit” inkabb “valamiket”.
    De ez most jelentéktelen.)

  145. @iparterves:

    Nem, a világról alkotott kép változott meg akkor – hallott valamit az ipari forradalomról is?

    Ezt mivel kapcs. irja ?

  146. @menthol: Semmiképpen sem tudok azzal egyetérteni, hogy egy mű funkciójának a felhasználás módját adja meg.

    A Felszabadulási emlékmű, mint köztudott, nem annak készült, ami lett ( más emlékműnek szánták ). Van-e önértéke a szobornak ( formálás, arányok, gondolatiság ), amelyek a felvállalt/rákényszerített funkciótól elszakadnak?

    Vannak, kellenek hogy legyenek ilyen belső – immanens – értékei, attól lesz műalkotásként elővezethető és megítélhető.

    Capa fotója sokkal egyértelműbben megítélhető funkcióju: politikai. Egy adott politikai vonulat vonzásában, segítésére, elvárásainak megfelelően készült.

    Ha kiragadjuk ebből a közegéből – és ez már politika, ha tetszik, ha nem -, akkor funkciótlanná lesz, vagy ha így jobb: a funkcióváltása miatt funkcióját veszti.

    ( Várom a meg nem válaszolható szövegét. )

  147. @menthol: Ez azzal kapcsolatban írtam, hogy a fotográfiának tulajdonította a (festő)művészi világlátás megváltozását.

    Elismerem, nagyon elutasító voltam, s feltétlenül helyet kell szorítani a változásokat kiváltó vagy előkészítő okok között a fotográfiának is, de a művész sem csak a művészetében él, s szociológialag nézve maga is egy réteg/osztály-társadalom része és terméke, előállítója és megteremtője, akire hatással van az adott történelmi helyzet, amelyben a tudományok állása és a társadalmi közállapotok is szerepelnek.
    Amikor az ipari forradalomra céloztam, akkor olyan egyszerű tényezők megjelenésére gondoltam, mint a gőzmozdony, az elektromosság, az emberi szervezet alaposabb feltérképezése, a világ újabb sarkainak elfoglalása, a kémia és a fizika fejlődése.
    Nem lehet a művészeti technikák és az azok által lehetővé tett stílusok, irányzatok változásának függvényeként tárgyalni a művészet történetét, mert az – szerintem – hamis képet adna.
    Ezért írtam az ipari forradalomról.

  148. @iparterves:

    “Semmiképpen sem tudok azzal egyetérteni, hogy egy mű funkciójának a . . kommentre

    Természetesen igaza van ami, mondjuk,
    a Felszbadulas emlékmüvet illeti.

    De a fotografia ‘esetére’,
    amelynek létrehozàsàt – létrejöttét,
    egy/a személyes szandék
    és
    egy adott, (többé-kevésbé bonyolult) technika
    egymast aktivizalo függöségi viszonya determinalja,
    ez a maga altal feltételezett ‘immanencia’ nem vonatkozik.

    (Ez, amit itt küszködve leirtam, még-mindig-majdnem-salàta ! !
    Pld. ‘személyes szandék’ = végtelenül bonyolult kérdés
    ez mennyiben és miben eliminativ ?
    mennyiben determinalja ezt a technika ? stb. stb.)
    (A photoshop ot természetesen nem vesszük figyelembe most.
    Megértheti hogy ma nem akarok öngyilkos lenni . .)

    Capa esete:
    Nem !
    Capa képeinek egy képeslapban kell (?) megjelenniök.
    Ez az elsö funkciojuk. (Most a haborurol van szo, mondjuk azt.)
    Ezeket majd szöveg kiséri. azok latjak a képeket, olvassak a szöveget, akiknek vannak mar informacioik arrol hogy mi a haboru, mi az a haboru amiröl ezek a képek informalnak. stb.

    maga ezt irja:
    “Egy adott politikai vonulat vonzásában, segítésére,
    elvárásainak megfelelően készült.” (+MNM katalogus . .)
    HATAROZOTT TEVEDES ! ! ! !
    (Ebben az esetben ez propaganda lenne.)

    Hogy ezek a képek propaganda-funkciot is (IS !!!!!)
    kapHATnak vagy kapnak ez is eszköz-voltrol tudosit.

    konkrét példa
    ezen az oldalon

    runninginheels.co.uk/articles/this-is-war-robert-capa-at-work-milan/

    a masodik kép egy részlete, csak a nök, a feketeruhasra centralizalva
    egy Franco kiadvanyban is megjelenik.
    Menekülö nök. . .
    Gondolja hogy ez “egy adott politikai vonulat vonzasaban”
    (ezek a maga szavai) vagy csakis egy ADOTT (ki altal adott ?)
    politikai kontextusban reprezentalhat valamit ?
    Természetesen nem.
    Ime a (politikai) subversibility, és egyben az eszköz-volt is.
    Capa esetében szo sincs persze Müvészetröl,
    ezt hozza sem kel tennem.

    (politikai elkötelezttségröl sem de ebbe most ne menjünk bele)

  149. @menthol: Capa. szegény, megkapja mindig magától.
    Én Capa életművét, azon belül a politikai vonzalmait nem ismerem olyan mélységben, hogy itt komoly vitába szálljak, de azt azért különösebb merészség nélkül állíthatom, hogy nem a francoisták oldalán volt ( a későbbiekben sem ).
    Amikor tehát arról beszél, hogy Capa megjelenik egy francoista kiadványban, s azt nem teszi hozzá, hogy – ismétlem magam – saját szándékból vagy az ellensége ( igen, az ) által kiemelten, arra játszva, hogy a capa név milyen konnotációju és a nézőben mit indít el, akkor már nem ( itt felkiáltó jelet kell tennem, tehát: nem! ) a fotóművészetről kell beszélnünk, hanem a manipulációról.
    Hiába rebegi el a megvesztegetően formás szakszavakat, a művészet önmaga ellen fordítása politikai manipuláció.
    Ezt – ha már elkészült arra, hogy túllásson a fotográfia keretén – olyan nehéz látni. Vagy csak a megjelenés ténye a fontos a maga számára?
    Capa – ha egy francoista magazinban – úgy jelenik meg, hogy egy munkáját eltorzították – és már maga a nem kívánt publikáció ilyen torzítás -,akkor nem akarja rögtön mondjuk Richard Strauss-szal együtt emlegetni, aki nem akarata ellenére lett a hitleráj össznemzeti zenei fővezetője.
    Az ipari forradalom kapcsán írottakra utalnék: a művészet és társadalom viszonya meglehetősen összetett, s ragaszkodhat egy-egy ilyen tényhez ( Capa képe megjelent…), azt történelmi ( Capa-történeti és világtörténeti ) ismereteink birtokában kell értelmezni.
    Az értelmezésnél szerepe van az adott indíttatásnak is: miért ott, akkor és úgy jelentetik meg Capa képét? Milyen környezetben, aláírással, cikkek mellett és céllal?
    Mindegyik számít, mindegyik fontos, mindegyik elmondhatja, mi volt a kép közzétételének oka, célja, értelme, jelentősége.
    Ezekről miért nem szól? A kép nem önmagában él és létezik, hat a környezetére és az visszahat rá.
    Egy piros négyzet fehér alapon nem ugyanazt “jelenti” mint kék vagy sárga háttérben, és messe nem azt, ha az előzőre azt a címet aggatják, hogy Felkelő nap impressziója, az utóbbira pedig, hogy Cím nélkül.

    Azt sem értem, hogy miért olyan kategórikus: Capa képének egy képeslapban kell megjelennie. Nem kötetben, magyarázó-kiegészítő szöveggel vagy a puszta tények közlésével? ( lásd fentebbi példám )

    Amit pedig a legkevésbé érték, s ami ellen az első pillanattól kezdve tiltakozta: a fotó technikájának olyan szerephez juttatása, amely mindenestül meghatározza a művet, elkészültének folyamatát. Mintha a kompozíció beállítása/beállítatlansága, a gép és az ember helyzete végleg eldönthetné, miről “szól” a fotó. Utómunkálatok ( nem fotosop )? Későbbi szerkesztés, (ki)vágás, toldás, részlet elhagyása, címadás, narráció? Ezekkel miért nem foglalkozik?
    Minden mű elkészítésének van technikája, amely determinálja a művet ( bronzszobrot nem lehet vattából készíteni, olajfestményt pedig – most hagyjuk a vegyes technikákat, köszönöm – ceruzával.
    A fotó nem kivétel, sajátos technikája adottság, amelyen a művészi fotó is túl akart lépni ( s már korábban is, de erről maga többet tud ).

  150. @iparterves:

    maga:
    . . .mint a gőzmozdony, az elektromosság, az emberi szervezet alaposabb feltérképezése, a világ újabb sarkainak elfoglalása, a kémia és a fizika fejlődése.”

    Hàt képzelje a fotografia is ezek között van amit maga itt leir.
    Söt az eszköz-volt arra is képessé teszi hogy mindezt
    reprezentalHATja is. ( -HATja)
    Azontul persze hogy igyidöben önmaga reprezentacioja is lehet.

    Kardos éppen ennek az ön-reprezentacionak büvöletében gyüjt, miközben arra gondol hogy “remekmüveket” birtokol.
    “Remekmüveket” de a kardosi-kànon szerint !
    De miröl volna masrol szo mint
    az “elkerülhetetlen”, az “elodazhatalan” (a gép) reprezentacioja
    és
    a dominalva, tudatosan konstrualt (‘amüvészet’)
    összevetéséröl ? ? ? ? ? ? ? ? ?

  151. @iparterves:

    Ellenkezöleg: egyaltalan “nem kapja meg” tölem.
    Ellenkezöleg ! ! !!
    Félreért !
    Maga politikat visz ebbe azért gondolja ezt.
    Ha valakik megkapjhatnak tölem azok azok akik ezt az egészet
    csakis politikai vonatkozasaban latjak.
    Nagyon sokan vannak ! ! ! !
    En éppen ugy hiszem hogy tullatok a fotografian.

    maga:
    ” . .a művészet és társadalom viszonya meglehetősen összetett,
    s ragaszkodhat egy-egy ilyen tényhez ( Capa képe megjelent…), azt történelmi ( Capa-történeti és világtörténeti )
    ismereteink birtokában kell értelmezni.
    Az értelmezésnél szerepe van az adott indíttatásnak is:
    miért ott, akkor és úgy jelentetik meg Capa képét?
    Milyen környezetben, aláírással, cikkek mellett és céllal?
    Mindegyik számít, mindegyik fontos, mindegyik elmondhatja,
    mi volt a kép közzétételének oka, célja, értelme, jelentősége.”

    Erdekes amit ir és természetesen erre tudok valaszolni
    ha akarja. De nem biztos hogy PC lesz . . .:D

  152. @iparterves:

    “Ezekkel miért nem foglalkozik ?”

    Ezek mind mind fontos és érdekes kérdések. ! ! !
    De mindenröl nem irhatok harom sorban . .
    Es különben is, maga tulértékel engem ! ! !
    En nem vagyok fototörténész !
    Csak a ‘mükedvelö szakaszban’ vagyok.

    Ha csak azt varja hogy le irjam hogy VAN fotomüvészet,
    akkor nyitot kapukat dönget.
    (Hala istennek VAN. :D:D:D )

  153. @iparterves: Az ember figyelme egy kicsit lanyhul és máris elveszti a fonalat….

    Azt írja: “Hát pont erről van szó: ellentétes folyamatok.
    Amikor az egyik éppen művészetté akar válni, a másik a “művészettől” akar megszabadulni.
    Hogyan lehet(ne) őket egységesen kezelve bemutatni és melyik irány(zat) számíthat kortársi elfogadásra?
    És mi az egyáltalán, ami Művészet a fotóban akkor, amikor a Művészetet a par excellence művészek már nem tekintik másnak, mit valami kiegészítő kisérleti terepnek?”

    Ebből csak a végével vitatkoznék. Szerintem már nem is kísérleti terep, vagy nem jobban, mint bármi más műfaj.

    Kardos archivuma — épp ezt a paradoxon, hogy amit gyűjt, abban mégiscsak ezt a fajta esztétikát látná viszont szíve szerint.

    Utána kéne néznem, hogy milyen rendszerben tárolja a képeit.

  154. @menthol: A pózok átvételében én nem látok mást, mint puszta átvételt, amivel tele van a képek története (szándékosan nem írtam művészettörténetet). Ebből még nem vonnék le messzemenő következtetéseket a fotó és a festészet viszonyáról.

    Ehhez egy, a nézőpontomat illusztráló anekdota — Waliczky Tamás említette azt a furcsaságot egyszer régen, hogy amikor megalkották a videokamerát, akkor lemásolták a filmfelvevőt, pedig a digitális technika adta a lehetőséget, hogy más módon állítsák ezt a készüléket össze, hogy ne fél szemmel kelljen a gépbe kukucskálni.

    Nehéz a megszokástól búcsút venni…

    Azt írod: “Destrukcio.
    (a tojasokon jarva)
    A festészet ujszerü, megvaltozott viszonya
    a realitassal (1870- . . . .) nem a fotografia térhoditasanak
    egyik, de döntö, következménye ?”

    Szerintem nem. Erről szól Kirk Varnedoe A Fine Disregard című művének egyik fejezete. Szerintem ha megnézzük Degas és Manet képeit, és összevetjük a korabeli (!) fotóval, akkor az eltérés nagyon is szembetűnő. Ezek a festmények sokkal közelebb állnak esztétikájukban az 1960-as, 70-es évek fotóihoz.

    Kardosban szerintem egyetértünk.

    Capa — tényleg jó lett volna. De szerintem ettől a Capa-képtől sokan félnek, nem engedhetik meg maguknak. Akkor oda az eddig ismert “brand”, azaz “Capa”.

  155. @menthol: Van? és mit jelent az: fotóművészet?
    Ki és milyen alapon, értékek mentén vagy ellenében minősítheti a fotót, az adottat vagy az egészet művészetnek?

    ( Lásd: ki mondja meg, mi a remekmű? )

  156. @timár.kati: Ha már nem is kisérleti terep, akkor mi?
    Megborzongtatott, tényleg mi?

    Kardos esztétikája a kérdés vagy a kardosi esztétika kiterjeszthetősége a – most az egyszerűség kedvéért hívjuk így – rontott képekre?

  157. @timár.kati: A brandet lehet őrizni és lehet újraépíteni.

    Az őrzés veszélyes, mert leépülést jelent és minden ellentétes mozgás ( cikk, fejtegetés, vélemény, fotó ) megbonthatja.

  158. @iparterves:

    “Az őrzés veszélyes, mert leépülést jelent és minden ellentétes mozgás ( cikk, fejtegetés, vélemény, fotó ) megbonthatja.”

    De ebben a brand -ben a fotografia elsösorban pretext !
    Olannyira az hogy (2-3) év ota ennek a brand -nek,
    a fotografiatol függetlenül,
    egy magyar-nemzeti viszonylata is van.

    Ha ennek az eseménytörténetét egyszer valaki megirja
    akkor nyilvan a

    DOLLAR PAPA filmmel kezdi.

    DOLLAR PAPA —- DOLLAR CAPA

    Es a fotorol alig lesz majd szo (ja, igen, Capa fotokat is csinalt)

    Persze Dollar Capa -tol nem pénzt varnak az emberek.

    Inkabb : batorsag, a becsületesség, a talalékonysag, az ügyesség,
    a ‘baloldalisag’, az antifasizmus, hösiesség, etc.
    (Most nem akarok itt a ethno-psychologia (vagy -psychiatria)
    dimbes-dombos tajain tévelyegni.)

    Ezt nemcsak a maga kommentjei mondatjak velem, vagy ha igen akkor erre a Dollar Capa jelenségre maga csak referal.
    Föleg a MNM könyve, illetve a két szerzö irasai.
    (Különösen az egyik.)

  159. @iparterves:

    Hozza tehetném persze hogy ez a brand eredetileg a 1965-1980
    amerikai értelmiségére referal.
    Ki Richard Whelan ? (az elsö könyv szerzöje)
    Miben és mennyiben részese ennek a értelmiségi közegnek.
    Liberalizmus, ‘baloldalisag’, Vietnam,
    sexualis kissebbségek (ez éppen fontos az ö esetében)
    az immar felnöttkoru europai menekültek képe Europarol . .
    meg mittudom én

    + Cornell Capa (=üzlet)

    Mi születik tehat ebböl. Ez az érdekes. (Nekem.)

  160. @timár.kati:

    A neo-klasszikus pozok-fotografia-festészet esetében azt akartam
    jelezni hogy, anélkül hogy ezt a müvészettörténet
    hosszu évtizedeken at jelezze, a fotografia közvetitö volta
    amely a két korszakot összeköti. (ebben a vonatkozasban, persze)
    (amely akkor valik nyilvanvalova amikor a foto nagykorusagot nyer)

    Nem ismerem ezt a könyvet. (A Fine Disregard)
    Degas, Manet persze fotoval is dolgozott.
    Degas fotografalt, persze.

  161. Helyesbitek:

    Eperjesi Agnes és Varnagy Péter

    “Elöjelek” és “Egy könyv”

    KIVALO könyveit ??

  162. @menthol:

    “A privátfotó általában vett jellemzője, hogy nem művészi szándékkal, a készítő fotós képzettsége nélkül jön létre. A Horus Archívumban azonban éppen azok a fényképek emelkednek ki, amelyek ennek ellenére, vagy éppen így zseniálisra, különlegesre sikerültek. A kiválasztás tisztán esztétikai alapon történik. Ez az esztétika Kardos Sándor sajátja, az ő szemlélete érvényesül…”

    “Olyan dolog történt ott akkor a szereplőkkel, a jelenettel, a technikával vagy a laborban (ez utóbbi kettőbe sorolhatók az „elrontott” fotók), amire nem számított az alkotó, nem akarta, hogy megtörténjen…”

    fotomuveszet.com/index.php?option=com_content&view=article&id=486&Itemid=503
    Somogyi Zsófia írása

    Az elromlott fotó címke a megromlott ételre emlékeztet. Az elromlott fotót – mint a megromlott telt – ki kell dobni, használhatatlan funkcionálisan ( ami magánál fő szempont ).

    Amire mégis alkalmas, az – mármint a megromlott étel -, hogy a földbe keverve, alkotóelemeire oszolva újra lehetővé tegye valamikor összetevőinek előállítását ( vagy mások termését ).

    Ezt maga is szívesen látná, feldarabolt képekből álló gigantikus kollázsként?

    Vagy a Hórusz Archivumot magát látja ilyen kollázsnak?

  163. @menthol: Nem értem, miért próbál engem beleszuszakolni – mint valami láthatatlan ellenséget – a Magyar nemzeti Múzeum Capa-kollekciója őrző-védői közé?

    Miért gondolja, hogy számomra a pénzügyi értéke lenne ennek az általam nem is ismert kollekciónak a fő vonzereje?

    Miért azonosítja Capát a pénzzel? Miért azonosítja Cornellt Endrével?
    Utóbbi tehet arról, hogy előbbi igyekezett megteremteni a kultuszát?

    Utolsó kérdés: a Dollár papa Gábor Andornál pénztelen hazatérő, akiről azt hiszik, hogy valaki.

    Azt akarja mondani, hogy Friedmann Endre hasonló lenne? Hogy senki és nem Valaki?

  164. @iparterves:

    Nem gondolom ezt.
    Miért irja hogy ‘senki’ és ‘valaki’ ?
    Miért ‘vagja ketté’ a vilagot ?
    (a senik és a valakik ipartervesi féltekéi)

    Azt hiszik rola ami “nem”, vagy ‘nem ugy’ vagy ‘igen, de’
    vagy ‘nem biztos’ . . .

    Ki és milyen okbol hiszi azt amit?
    Ki és milyen okbol hiteti azt amit ?
    (Itt nemcsak magyarorszagrol van szo, persze.)

    Nem én azonositom Kornélt Endrével. 😀
    Kornél azonositja magat Robert Capaval.
    Felveszi a nevét ! ! ! ! ! ! ! !
    Miért ?

    A pénzröl itt szo sem volt.
    A Nemzeti Muzeum gyüjteményéröl szo sem volt.
    Arrol volt vagy van szo hogy ez a vasarlas, az azt követö
    socièté du spectacle,
    a kiallitas,
    az irasok,
    a könyv mire referal.
    Mire referal Magyarorszagon 2010-ben ?
    Vagy mire IS referalhat.

  165. @iparterves:

    Nem ismertem, és most elolvastam, ezt az irast.
    Föleg a gyüjtemény etnografikus jelentöségét emeli ki.

    “Olyan dolog történt ott akkor a szereplőkkel, a jelenettel, a technikával vagy a laborban (ez utóbbi kettőbe sorolhatók az „elrontott” fotók), amire nem számított az alkotó, nem akarta,
    hogy megtörténjen…” -irja.

    (az alkoto ?, de ez most mindegy)

    De amiröl ir az belülmarad a kardosi-mondaton.
    (“. . . teljesen hozzanemértö, nem müvészi lélekkel megaldott emberek kezén, a fotografiaban véletlenszerüen létrejöhetnek remekmüvek.”)

    Romlott és rontott.
    A ‘romlottsag’ (ebben az esetben) a ‘külsö’, out of control tényezökre, mig a ‘rontottsag’ a szandékossagra is utalHAT.

    Egy olyan kollazsra gondol amely
    kb. 4 ora
    1.500.000 frakciojat
    illeszti egymasba ?

    (ha egyszazad masodperccel fotografalunk ez kb. 4 ora)
    Miért ne?


    Természetesen ez a mondat:

    “Olyan dolog történt ott akkor a szereplőkkel, a jelenettel, a technikával vagy a laborban (ez utóbbi kettőbe sorolhatók az „elrontott” fotók), amire nem számított az alkotó, nem akarta,
    hogy megtörténjen…”

    a müvészetre, a müvészre referal.

  166. A szöveget csak azért írtam, mert kiváncsi voltam, milyen mélységben fog cenzúrázni a blog, amely kiírta, hogy vannak szavak, amelyeket nem használhatok.

  167. Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra!

    írja a tranzit.

  168. @menthol: Ez miért okoz gondot? Testvérek voltak, nem?

  169. A Mr. Nobody és Mr. Somebody közötti különbségtétel nem az én “termékem”.

  170. A maga gondolatmenetét követem, amelyben az USDpapára utalt.

  171. Capa lenne ez az USDpapa, a senki ( abban az értelemben, ahogyan Gábor Andornál feltűnik ).

    Merthogy hamis a címe, hamis a ( nem létező ) pénze, hamis a rangja. Ez a hamisság az, amit számon kér, amikor referenciáról, illetve annak hiányáról beszél ( illetve kérdez – engem ).

    A pénzről pedig végig maga beszélt Cornell-Kornél kapcsán.

  172. A hülye beállítás a dollár szót nem bírja. Megőrülök!

  173. @menthol: Vitatja a véletlenszerű remekmű-alkotás lehetőségét?

    De miért?

    Remekművet talán csak szándékosan, előre megfontolt módon lehetne alkotni?

  174. @iparterves:

    Most nagyon elkalandozunk ezzel.
    (és ez nem is olyan érdekes)

    Ha felvette a nevét azt nyilvan sajat fotografusi karrierje
    egyengetésére tette.
    Sajat fotografusi kredibilitasa megteremtésére.
    De ez a kredibilitas majd késöbb, az ICP megteremtése, müködtetése, soran lesz hasznara.
    Es persze a Robert-Capa-image megformalasakor.
    De ezzel szinte az elhanyagolhato részletekben vagyunk.

  175. @iparterves:

    Nem.
    En azon gondolkodtam hogy miként született, születhetett
    az elsö könyv Caparol.
    Illetve mi az a intellektualis közeg amelyben születik, a szerzö,
    stb. plusz mennyiben része ennek a Cornell Capa-i érdek.

    A ‘Dollar papa’ nem egy tarsadalmi rajz ?
    Nem arrol van szo hogy mit varnak az emberek ?
    Nem a vàgyaikat vetitik ra ? Amit aztan masok manipulalnak ?
    Igy emlékszem.
    Hamis. De azt ö soha nem mondja hogy “én gazdag vagyok”.
    Csak azt hogy Amerikabol jövök, nem ?

  176. @menthol: A vágyak felkeltése, az olyan vágyaké, amelyek elérhető távolságban vannak, de úgy gondoljuk, külső segítség – amerikai nagybácsi – nélkül nem megy. A korrajton kívül erről szólt a darab ( meg a film ).

    Kornél érdeke maga szerint mindenképpen tisztátalan? Saját, meg nem valósuló ábrándjait és vágyait vetítette bele az amerikai bátyusba?

  177. @iparterves:

    Egyaltalan nem ’tisztatalan’ ! ! ! 😀

    Igy müködik a vilag !

    “A vágyak felkeltése, az olyan vágyaké, amelyek elérhető távolságban vannak, de úgy gondoljuk,
    külső segítség – amerikai nagybácsi – nélkül nem megy.
    A korrajzon kívül erről szólt a darab.”

    De ez, ahogy itt leirta, nem emlékezteti egy kicsit a Capa
    vasarlasra és kiallitasra, illetve arra ami ekörül zajlott ?

    (Azt hozzateszem hogy nem vagyok ellenne a vasarlasnak
    és kiallitasnak.
    Ennek az egésznek sok részlete nem tetszik
    de ezt azért nem hozzam igazitjak ! ! ! !
    Nem kérik ki a véleményemet és igazuk is van.
    De ettöl nekem még van véleményem.

  178. @iparterves: Ahogy én látom, a fotó már régóta nem kísérleti terep, de én (is) örülnék, ha ez nem így lenne.

    Azt írja: “Kardos esztétikája a kérdés vagy a kardosi esztétika kiterjeszthetősége a – most az egyszerűség kedvéért hívjuk így – rontott képekre?” A kérdése nagyon precíz és lehengerlő, de most a mi esetünkben nem annyira érzékelem a kettő közti különbséget….

  179. @iparterves: brand-téma — Persze, de sok embert zavar egy kevésbé drámaian előadható narratíva, amely még ráadásul ambivalenciákkal tartkított.

  180. @menthol: Számomra (és egyben — micsoda nagyképűség — Varnedoe számára is) nem az a kérdés, hogy Degas vagy Manet dolgoztak-e a fotóval, vagy használtak-e fotókat a festményeikhez, hanem hogy a festmények esztétikája egyáltalán nem a saját koruk fotóinak esztétikájával állítható párhuzamba. Ezzel részben a festészet és a fotó valóság-ábrázolásért folytatott harcának toposzát lehet cáfolni. Mert hogy a Degas és Manet korabeli fotó teljesen mást volt képes visszaadni a valóságból, mint mondjuk ezek a festmények. Lásd pl. Degas Place de la Concorde c. képét.

  181. @timár.kati:

    Degas, etc. – értem.

    Mert ezek a könyvek, és esetükben, az ‘elrontott’ fotokkal
    rögtön relativizaljak a kardosi ‘romlott-rontott’ kategoriat..
    (Amik persze nem ‘elrontottak’ ! ! !)

    Nagyon sok hasonlo van ahol az ‘elrontas’ funkcio
    de ha erre a kettöre gondoltam az föleg
    azért mert mindenki ismerheti.
    (Raadasul ez a két könyv majd megmarad a szazadvégi
    magyar fototörténetben.
    Azaz a “nagyon-nagyon-nagyon ritkak” közé tartoznak. . .)

  182. @menthol: Azért nem emlékeztethet, mert semmit sem tudok a “körülményekről”. S itt elakadtunk…

  183. @timár.kati: Mindösszesen annyi a különbség, hogy Kardos esztétikája az, amit ő vall, a kardosi esztétika viszont az itteni vitában Menthol teremtménye.
    A különbség nem elhanyagolható.

  184. @timár.kati:

    Ez magatol elment . .

    Erstd: Eperjesi-Varnagy képei
    nem a kardosi ‘romlottsag-rontottsag’ !
    (Jollehet a ‘Horus esztétika’ kategoriai szerint
    gyüjtemény részei lehetnének.)

    De a E.–V.-kép (‘Egy könyv’) a szandékos
    dekomponaltsag
    + ‘out of focus’
    + a negativ és pozitiv kép hasznalat (lehetöségének sejtetése)
    (ez csak ‘sejtetés’ mert nem latom pontosan
    hogy ez megtörténik e)
    + a grafika, amely esetenként ugy hajtja félbe a képeket
    hogy azok egy része a következö oldallal kommunikal
    (ez egyben mintha a könyv panoramikussagara,
    azaz a könyv
    ‘image unique’ voltara utalna ?
    nem tudom)
    (Black White and Things, Frank ?
    vagy
    Lisboa cidade triste e alegre, Palla ?
    de ezeket KIZART hogy latta a grafikus 1990-ben !!)

    Es a ‘rontottsag’, ami ezeseteben a ‘szandékossag’
    mi mas a mint a ‘közelit’ ‘tavoliva’ tenni,
    mi mas mint a ‘lathatot’ ‘lathatatlanna’
    (de legalabbis ‘elfüggönyözötté’)
    mi mas mint megszabadulni a részletektöl ?
    Mi mas ez mint a képzelet stimulacioja
    (amely egyben messze tulmutat a fotograrafikus kép
    bizonyos értelmü bezaro voltan (itt a tojasokon jarok)
    Es mi mas mint dominalni technikat ?

    (Es mi mas ez mint a kardosi
    technikai ‘rontottsag’ relativizalasa ! )

  185. @sinkó: Elolvastam Karsait, hosszú volt.
    Amit maga is felhozott, Gerő tisztátalansága – ezt nem más, mint Schmidt Máriával való elvtelen, de nagyon is gyakorlati(as) szövetsége -, arról Karsai tisztán és érthetően szól.
    Gerő viselkedése és kritikátlansága minősíthetetlen és menthetetlen.

    Nem mentesíti ugyanakkor Romsicsot és tanítványait azon kötelezettségük alól, hogy szembesüljenek Gerő jól alátámasztott véleményével.

    Az az érzésem a vita folytatódik.

  186. @iparterves:

    én:
    ‘De ez, ahogy itt leirta, nem emlékezteti egy kicsit a Capa
    vasarlasra és kiallitasra, illetve arra ami ekörül zajlott ?

    maga:
    ‘Azért nem emlékeztethet, mert semmit sem tudok a “körülményekről”

    Ha ez a két mondat relativ akkor azt irom hogy itt egy olyan
    mezön jarunk amely majdnem teljesen érdektelen.
    (A ‘nemzeti identitas’, Capa kiallitas, korona-usztatas
    relaciojaban nem érdektelen.
    De ebben én nem vagyok a megfelelö partner.)

  187. @iparterves:

    Miért lenne a ‘kardosi esztétika’ az én teremtményem ?
    Ez nem igaz.
    En egyetlen mondatat igyekeztem megérteni.
    Ez a mondat visszhangzik a fotomüvészet irasban is.

  188. @menthol: A kijelentésem nem olyasmi volt, hogy “nem értek a focihoz”, hanem annak a nyílt és töredelmes beismerése, ha semmilyen lényegi információval nem rendelkezem a Capa kiállítás ügyében – se pro. se contra.

  189. @menthol: Szumó birkózóként jártuk körbe egymást, s nem mondtuk ki, amit gondoltunk. vagy: kerülgettük, mint a forró kását.

    ( Az előző a világfiaknak, az utóbbi a népies magyaroknak szervírozva. )

    A funkciót hozta fel mindig, hát beszéljünk arról. A fotó funkciója lehet-e művészi? Nyilván.

    Művészi fotót ezzel a funkcióval ki hozhat létre? A művész.

    A művész munkája perfekcionizmust igényel, saját munkájának, anyagának, a műalkotás létrehozása folyamatának és a mű megszületésének, anyagivá, tárggyá válásának teljes átlátását minden pillanatban. Nem valamiféle általános racionalizmust jelent ez, hanem inkább az ésszerűség, a rá- és beleérzőképesség, a tervezés és az anyagismeret egységét.

    Ronthat-e a perfekció űzte művész? Természetesen. Elfuserálhatja a beállítást, rossz anyagot választhat, ügyetlenkedhet, elégedetlen lehet az eredménnyel – de munkája eredménye mégis valamiképpen művészet lesz. Rontott-romlottként is.

    Miért?

    És miért nem tudjuk a névtelentől elfogadni a rontottságot, az alulexponált képet, a rossz kivágatot, a félrecsúszott kamerát, a bemozdulást – ha mindezt művészinek látjuk a művésznél?

    Milyen esztétika választhatja szét a művészi bemozdultságot ( és annak jelentésváltozatait ) az amatőr és rontott bemozdultságtól?

    Itt van a kardosi esztétika leglényege és a (fotó)művészet kiterjesztésének és átértelmezésének, s általában: a művész jelentésének előtérbe állítása.

    Válasz a kérdéseire nincsen, még mindig nincsen. Magyarázatok vannak, közelítések a problémához.

    Történetileg nézve egy XVIII. sz. művész, akinek a nevét is elfelejtettük, ma már nem számít művésznek ( stílusa, művei elfelejtődtek ), egy olyan alkotó ellenben, aki kiállításokon vesz részt, saját weboldala van és szerepel az artportálon: művész. Akkor is, ha produktumai alapján nem érdemelné (?) meg ezt a címet.

    Kardos azért fontos, mert a hivatalosan elfogadott, “kihirdetett” művészet mellett ( és nem ellenében ! ) igyekszik felmutatni a művészet hátterébe húzódó, de azzal néhány ponton érintkező “amatőrt”, aki egy meghatározott értelmezési kereten belül akár elnyerheti ( még névtelenül is ) a művész státusát.

  190. @iparterves:

    Jol érzem hogy most nyugtalan ?
    Semmit sem mondtunk ki ?
    Szerintem ez nem teljesen igaz, függetlenül attol hogy
    végtelenül több amit nem mondtunk ki.
    De itt nem a fotografiaROL irunk hanem a fotografiaHOZ.
    Hozzatevödik egy kevés ahhoz amiröl mar vannak
    jobb-rosszabb ismereteink. Maga is csak ezt csinalja.
    Ne varja hogy, sapadtan és suttogva, a hoesésben,
    sorbaalljunk a Varosligetben hogy végre bejussunk
    abba az épitménybe amelynek a homlokzatan ez van:

    A FENY MAUZOLEUMA * A KARDOS GYÜJTEMENY

    Azaz mindenki azt mond amit akar, azt hisz amit akar.
    Maga elöször.

    Iparterves, természetesen, maga arra var valaszt
    hogy mi a fotomüvészet és kimondja meg
    (ugy értem, rajtam kivül 🙂 mi az hogy müvészi foto.
    Ezek nagyon érdekes kérdések. 😀

    Tudja mit ?
    A Kardos gyüjtemény fontos !
    Ha azt olvasnank a fotomüvészetben hogy
    15.000 fotoja van,
    és nem
    egymillo ötszaz ezer,
    akkor nemcsak hogy fontos de megnyugtatobb lenne.
    De minél nagyobb szamot mond majd,
    (mert ez nyilvan növekedni fog),
    2 millio, 10 millio, 100 millio
    annal inkabb utal majd, a dehumanizalt szamok altal,
    arra az irdatlan szakadékra amely
    a fotografia jovoltabol
    a ‘lathato’ és a ‘lathatatlan’
    között tatong.
    Minél nagyobb szamokat hallunk annal nevetségesebbnek
    tünik majd az a ‘hoditas’ amely a fotografia sajatja.
    Azaz reifikalni azt a jelent amely a multba-fordulasra van itélve.
    tehat mar ezért jo hogy van ez a gyüjtemény.

    (A müvészi fotografia egy masik utat valaszt.
    Ma kedden, este 19.29-kor azt gondolom hogy egyetlen
    idealizalt képet keres. (holnap lehet hogy mas gondolok)
    Ami persze ugyanolyan illuzorikus
    mint milliora tört a kardosi Securit üveg fragmentumaibol
    barkacsolt esztétika.

    (Most hirtelen eszembe jut hogy talan nem Kardosnak
    van szüksége psycho-analitikusra
    hanem nekem egy psychiaterre
    hogy ne gondolkodjak ezeken a hülyeségeken.)

    itt nagyon jot ir:

    ” . .aki egy meghatározott értelmezési kereten belül
    akár elnyerheti ( még névtelenül is ) a művész státusát.”

    “névtelenül” talan nem.
    Erre gondol amikor azt irja hogy csak
    nevek nélkül akarja nézni a képeket ?

  191. @timár.kati:

    Degas

    Igen, La Place de la Concorde egy ‘instantané(e)’.
    (Ez most hivom igy, a photo utan 🙂
    Igy, erre a photo valoban csak nyolc- tiz évvel késöbb képes.
    (1883-85)
    (kivétel, ha ez a foton egy mise en scène lenne,
    de ilyet még nem lattam)

  192. @sinkó: Remélem, Bojtár Endre kitűnő írását is elolvasta már.
    Érdemes jellemzését adja a helyzetnek és embereknek, s messzemenően egyet tudok vele érteni abban, hogy ugyan Gerő egy disznó, de a jelen helyzetben nem e disznósága, hanem az érvei a fontosak.
    Az pedig – Eörsi László gondolatelvetélt kis írásával összevetve – különösen szép Bojtár írásában, hogy rávilágit: a nem-tevés ( Eörsinél a Romsics-féle vélemény-nem-nyilvánítás a Horthy szobor/út ügyében ) ugyanolyan súlyú, mint a cselekedet, és együtt vizsgálandók.
    A rendszerrel kapcsolatos megjegyzése is ül ( lásd: Novák Előd antiszemita és tűrhetetlenül antidemokratikus “véleménye” és Szegedi Csanád lemondása egy neonáci pártban ), ezt lehet ma megtenni “Orbán országában”. Büntetlenül és háborítatlanul.

  193. és most mi lesz velünk?
    Baánt felmentették a kormánybiztosi poziciójából.
    mi lesz velünk?
    ki lesz a m vezetőnk a nagy munkában?
    megvan már az új nagy ember?

  194. @iparterves: Zebegényben felnőtt festőszakkört vezettem, így nem tudok a történésekről. Hol jelent meg a Bojtár cikk-a többi hír is novum-hiába az Árpádsvábosok földjén mit se tud az ember az életről

  195. @sinkó: Fel, fel ( de nem ti rabjai a földnek – egyelőre )

    Állítólag (Pichler) Emmi-be kerül ő meg az O/A nagyon (maga)biztosa is.

  196. “Megállapította, hogy közreműködésükre és tudásukra a jövőben is szükség van, Baán Lászlóra a nemzeti képzőművészeti gyűjtemények előtt álló feladatok, Ókovács Szilveszter esetében pedig az Opera és az Erkel Színház jövője kapcsán.”

    Közleményrészlet ( továbbiakat: fidelio.hu/opera/hirek/okovacs_es_baan_is_folytathatja?s=rss)

  197. @sinkó: Elolvastam. Tanulságos, bár kicsit sok energiát fordít TGM “helyretételére”-ha jogos is a kritikai hangvétel- s nem ad választ égető kérdésemre>vajon mi az oka, célja és mi lesz a végeredménye (no ezt persze honnan is tudná? ) ennek a vitának.Mi robbantotta ki-történész-filológiai korrektség? szakmai féltékenység, az országimázs erősítése ballib.értelmiségi fronton? maga szerint “kinek az érdeke”?

  198. @sinkó: Kinek az érdeke?
    Mindannyiunké.
    Ha már Horthy-tortát lehet kapni, ha Szegedi Csanádot a náci ideológia hazai terjesztőjét a náci párt, a Jobbik kizárhatja soraiból ma Magyarországon, mert felmenői között zsidók is voltak ( érti? ma és nálunk történik ez ), akkor nincs “ciu prodest?”, csak öröm, hgy valaki megmozgatja az ernyedt demokratikus agyakat.
    Még akkor is, ha az a valaki Gerő.
    Bojtár cikke pedig szerintem eddig a legvilágosabb és legtisztességesebb megnyilvánulás, elősegíti a tisztánlátást Romsics ügyében is, és nem csekély a hozzájárulása az aktuálpolitikai kérdések megválaszolásához is.

  199. @iparterves: nem csekély a hozzájárulása az aktuálpolitikai kérdések megválaszolásához is.
    Válasz e
    Legyen így,legyen magának igaza (én e tekintetben kisé szkeptikus vagyok). viszont kormánybiztos ide vagy oda aug. ban végleg egybesül a MNG és a szépmű. Én belülről izgulhatok. A GYIK Műhely (ha hallott már e kreatív stúdióról ) 37 éves múlt után kimúlhat a Magyar Nemzeti Galéria keblein belül-kívül. Persze tudom nem ez a legnagyobb veszteség, engem-meg a vizuális nevelési szakmát-mélyen érint/ene,nekem 32 évem volt ebben a Műhelyben, 18 évig a vezetője is voltam , s olyanok után mint Szabados Árpád, Szemadám György. Na mindegy

  200. @sinkó: Meg fog lepődni: hallottam a GYIK-ról.
    Miért múlik ki? Az egyesülés az oka egyedül, vagy már nem akarják annyira az MNG-ben sem?

    Arra felfigyelt, ugye, hogy mindaddig, amíg nem döntöttek a kényszeregyesülésről ( beolvasztásról ), addig nem adtak pénzt az MNG-nek.
    Most el tudtak különíteni majd 200 millió Ft-ot a tartozások rendezésére.

  201. @iparterves: Örülök, hogy ismeri a GYIKot, a galéria akarná, de mit akar Baán? A pénzeket persze most folyatják, meg kell teremteni a likviditást, erre vártak 5 hónapig.

  202. @sinkó: A pénzeket folyatják, az MNG-t kiéheztették.
    A SZM-nek is van saját múzeumpedagógiai programja, majd lesz egy központi szervezésű valami. De az, így gondolja maga is, ugye, nem az MNG kezdeményezésére jön létre.

  203. @iparterves: A SZM-nak ragyogó múzeumpedagógiai programja van, és a MNG-ben is van múzped csoport. A GYIK eredetileg (sem ) volt múzeumpedagógiai képződmény,a Galéria nagyon tartotta, s Szűcs tartja is. De kolonc (lehet ) a SZM-nak ,és egy új épületben nem biztos hogy helyet kapnánk. Látta a miamanót (magyart) a MŰcsariban? hogy tetszett?Első blikkre nekem nagy lufi jó munkákkal,de ítélkezni nem akarok, mert még egyszer meg kell néznem. S jön a pekingi válaszcsapás is a Szépműbe.

  204. @sinkó: Hol van még az új épület? A szűkített költségvetés viszont már itt van.
    A miamanót még nem láttam, s – meglepetésszerűen – a megnyitóra sem mentem el.
    Írni nem is fog róla?

  205. @iparterves: Még nem tudom, azért ez túl nagy falat (már nem gondolom, hogy nekem) erre komoly szakember kell (Mélyi, Bordács, stb) De szívesen megírnám, majd ha újra megnézem.
    Vissza a Museumquartierre-összességében (leszámítva a leszámítandókat)jó lenne egy ilyen-milyen ,-kultúr centrum. szépen ír ezekről Ébli a Hogyan alapítsunk múzeumot-ban. csakhát- sebben egyetértek magával-koncepciónak még körvonalai sem látszanak.

  206. @sinkó: A komoly szakemberek felsorololásába kis hiba csúszott. S nem viccelek.

    Sinkovitsnak nem szólt?

    Érdekes, hogy említi Ébli nevét: őt mintha a kutya sem kérdezte volna az MQ ügyében, pedig ha valaki, ő aztán az elmúlt években nagyon sokat foglalkozott a múzeumokkal, gyűjteményekkel.

    Más irányelvek érvényesülnek itt, attól félek. Olyanok, amilyeneket jól ismerhetünk a 60-70-80-as évekből is.

    Amikor maga azt írta, hogy a szocializmus építése zavartalan folytatódik, akkor erre nyugodtan gondolhatott.

    Igen, épül – nekünk (?), értünk (?), de nélkülünk!

  207. @iparterves: Az Új Művészet bizonyára nem velem irat cikket a Gulyás-Műcsari kritikájáról.(Bár… ) No mindegy. Ébli szerintem okos taktikus-az se biztos, hogy nem keresték meg,de nagy nyilvánosság előtt ő nem fog véleményt formálni.(esetleg háttéremberként).Igen az irányelvekben -mármint a korbesorolásban -igaza lehet,ez most nem a zavantgard,és nem is anemavantgard irány, ez a középre nivellálás (ez van ez lesz, s ha megvalósul valami szerintem egy öszvér lesz belöle )

  208. @sinkó: Miért nem? Van valami hierarchia az Új Művészetben? Sinkovuts, P. Szabó, Bordács – szünet, Lóska – és a többiek?

    Ébli nem nyilvánít a nyilvánosság előtt véleményt – de miért gondolja ezt?

    Talán mert annyira ciki, olyannyira látszat és nem valóságközeli az MQ?
    EU-s pénzekből éípetni? Kizárt. A debreceni stadionra saját tőke jut, 15 milliárd. Az MQ-ra semmi ilyes juttatást nem terveznek.

    Ha öszvér lesz az MQ, az a létező legrosszabb megoldás. Ezért nagy valószínűséggel ezt kapjuk.

  209. @iparterves: Én külsős vagyok az ÚM-ben-bár mintegy 22 éve már (te jó isten ezt most gondoltam végig).Az ilyen típusú-esetleg vitára sarkalló írásokat a belsős szerkesztők- a szerkesztőség tagjai -írják legtöbbször.Elvbwen nem lehetetlen egy külsőst ilyennel megbízni-ritka azért.
    Ébli mindig deklaráltan “politikamentes” volt és van. tanít az egyetemen (MOME) és nem szeret “beavatkozni”. Ő szakértő, ha kérik szakért. (Szerintem a legjobb státus a független szakértő). Amúgy igen: Öszvér lesz-mert meg köll alkudni.Ahogy Kabos mondta a Hyppolitban”ebből is egy keveset, meg abból is egy keveset”. A hangsúly a keveset-en van

  210. @sinkó: Amennyire követem – s annak már jóval több, mit 22 éve – a Művészetet/Új Művészetet, éppen az a legnagyobb bajom vele, hogy annyira kiszámítható.
    Tudni lehet, ki miről és hogyan ír.
    Sinkovits rólam ( Iparterv generáció ), Lóska a magyar grafikáról ( nem tenném egymás mellé a cikkeit, mert túl sok minden kiderülne ),s most már van feminizmus is ( Bordács ).

    Ébli sem politikamentes. Vagy az, ha az egyik oldalnak való elköteleződést érti rajta.

    Az MQ megtervezése véleményem szerint nem mehet úgy, hogy a művészettörténészek és politikusok kitalálják, mi lesz a kiállításokon. A funkciók megtalálása és kimunkálása fontos, alapvetően az, de az épületek tervezője nélkül ez nem megy.

    Meg köll alkudni – kinek és mivel? Ha van egy ilyen lehetőség ( de nincs ! ), akkor miért kellene? Hogy a hagymát is hagymával együk?

  211. @iparterves: Az U.M. ről: háűt igen
    MQ: az építész kiszolgál, azt tervezi-jó esetben kreatívan-amit rendelnek tőle. Szóval a jó építész valóban 2beleszólhat”,de nem valós, hogy a koncepciót befolyásolhatja a (jó )építész /a rossz valóban beavatkozik-negatíve/.
    A politikusok pedig ne találjanak ki semmit,csak finanszírozzanak-találja ki a széles kulturális közeg. persze egy múzeum, múzeumkomplexum mindig politikai esemény is.
    Ez esetben bizonyosan. De atzért reménykedem-végül is a MÜPA-LUMU komplexum -túl az épület jó színvonalán- 80 % -os siker (volt)

  212. Egy kérdésem lenne @iparterves-hez vagy timár.kati-hoz. Melyik posztnál folytattak beszélgetést a Csákány pécsi “emlékmű” tervéről, mert eddig nem sikerült megtalálnom.
    Köszönöm!

  213. @mcb: Érdekes a kérdés. Megpróbáltam megnézni a saját aktivitásomban és legvalószínűbbnek “A posztvalami gignatikus atlasza” című, 2011.02.16-i poszt tűnik. Ha megnézed és mégsem az, akkor próbálok még kutakodni.

    Egyébként megkérdezhetem (cska puszta kíváncsiságból), hogy miért jött most ez elő?

  214. @timár.kati: Köszönöm, megnéztem. A Csákány előjön, de más összefüggésben.

    Hogy mégis miért? Tényleg csak sebtiben. Itt feljebb volt utalás arra a beszélgetésre és kiváncsi lettem, hogy mivel több helyen is felbukkant mint téma (mármint a Csákány), mitől vált referenciává és ütközőponttá a tevékenysége. Pusztán a Mélyivel való személyes kapcsolata miatt v. a művész-kurátor kapcsolat sajátosságai miatt v. kultúr- és intézménypolitikai okok miatt v. van valami sajátos abban a művészeti gyakorlatban, ami jellemző rá v. estleg az alkotói nyelve, valamint a témái és formai megoldásai miatt stb.
    Másrészt érdekel az is, hogy azt a művét, ill. azt a kurátori koncepciót, ami ,lényegi kapcsolatban van azzal az alkotással hogyan értékelték, ha egyáltalán született ilyen.

    Ha körülnéznél még, annak örülnék, mert lehet, hogy én értettem félre itt valamit.

  215. @mcb: Ha szabad, mint az egyik korábban megszólítottnak, itt közbeszólnom: számomra a felsorolt relációk közül elsősorban a művész és kurátor közötti, az utóbbi előkészítő és döntő szerepéből is adódó kapcsolat volt az, ami nálam kiverte a biztosítékot.

    Ez egyben intézménypolitikai kérdés is: hogyan alakulhatott úgy, hogy egyetlen személy “javaslata” alapján döntöttek arról, hogy kinek a művét fogadják el kivitelezésre ( és pénz hiánya miatt ez valószinüleg nem következik be mint letaglózó esemény ).

    A mű maga is ellenérzéseket keltett bennem, erről eléggé részletesen írtam – s fenntartásaim a mai körülmények között még elevenebbek és még előbbek.

  216. @iparterves: A hozzászólásaiból sejteni véltem, hogy az említett szempontok az elsődlegesek, ami érthető is. Miért gondolom ezt?
    Alapvetően azért, mert erről sokat és sokféle módon írtak itt, ez pedig fontos jele annak a lényeges változásnak, amit a kurátor szerepének átalakulása – erőteljes elmozdulása a műtörténészi-muzeológusi és produceri szerepből – hoz magával a művészeti rendszer vonatkozásában. Ehhez szorosan kapcsolódik a társadalompolitikai következmények hangsúlyozása és folyamatos jelenléte a témáról zajló beszélgetésekben.

    De, ha már szóba került, nem szeretném megúszni ennyivel, ezért egy-két szóban a saját nézőpontomat is felvillantom.

    Az a művészeti rendszer, ami magában foglalja a képzést (iskolák), a termelést (az előállítás helyszínei), a piacot (bemutatóhelyek, biennálék), a gyűjtőket, a közintézményeket (múzeumok), a műkritikát (szaksajtó), a szaktudományt (esztétika, műv.történet), kijelöli a művészet határait és azt is megmondja, hogy mi művészet. Persze ezzel létrehozza saját rendszeren kívüliségének zónáját is, amibe beletartozik a társadalmi összvalóság.
    Ezt szerintem azért fontos hangsúlyozni, mert a kurátor miközben a társadalmi és művészeti (intézmény)rendszerből nyeri legitimitását, erőforrásait mégis a kívüliből veszi.

    Ott állva a határon, világok közti közvetítőként tünteti fel magát, olyan mediátorként és koncepcióalkotóként, akiről az a hír járja, hogy átlátja a művészet belső és külső problémáit, feladatait és alkalmas arra, hogy ezt beillessze az összvalóságba, mint ahogy arra is, hogy az összvalóságot elhelyezze a művészet rendszerében.
    Ezzel (szinte) a kurátor válik a művészeti szcéna elsődleges aktorává, leváltva a művészt erről a posztról; a társadalom szereplői számára pedig garanciává, hogy minden rendben lesz, nincs határsértés. A mítoszát arra alapozza, hogy mint omnipotens szereplő képes érzékelni az összvalóság anomáliáit, azokat tematizálni tudja, és képes arra is, hogy a művészeti rendszer közvetítésével tegye láthatóvá a társadalom tagjai számára.

    Tehát az a látszat áll elő, hogy a társadalom a kurátor segítségével különösebb veszély és áldozat nélkül belülről pillanthatja meg magát és ezzel együtt felismerheti annak a rendszernek hasznát és szükségességét, amely ezt a pedagógiai nóvumot létre hozza számára.
    Na de itt van egy lényegi bökkenő is. Mert amit itt megpillantható, az egy ideológia képe, amely reprezentációk sorában manifesztálódik és a társadalom ezekben csupán önmaga ideologikus képeit fogyaszthatja.
    Emancipáció és/vagy hatalomgyakorlás?

    Persze ez a működés elképzelhetetlen a kívüli zónája nélkül, ami ontológia értelemben nem egy egységes és önálló létező, hanem sokkal inkább iniciatívák, kezdeményezések, gondolkodási és tevékenység formák konglomerátuma. Olyan gazdag élővilág, amely alkalmas a kurátor kapitalisztikus gyakorlatának táplálására, itt szinte minden megtalálható és felhasználható, kisajátítható. Azért, hogy ne sérüljenek a különböző intézményformák által közvetített érdekek, egyrészt alapanyaggá és „árúvá” kell redukálni minden a zónában megjelenő excentrikusságot, kívülállást, aktivizmust, másrészt ellenőrizni kell minden formai-gondolati kísérletet és gyakorlatot, amelyben az ellenállás magas hőfokon és formai nívón van jelen. Ennek tökéletes módja a kurátor kanonizálási törekvése, amely a művészeti gyakorlatokban megjelenő felforgató energiákat – jobb esetben – „veszélytelen” kritikává hűti, a megjelenő formákat pedig preparálja, és a megfelelő kategóriákba sorolva elhelyezi a művészet amúgy is színes tablóján.

    Én ennek a metódusnak és folyamatnak egyik példáját látom a Breuer pályázatban és a Csákány (és nem csak az ő) emlékmű-tervében.
    A fentiekből valószínűleg kiviláglik, hogy a személy jelentőségével szemben a működésre teszem a hangsúlyt, bár azt el kell ismerni, hogy a személy agilitása meghatározó eleme a történetnek. (Elég csak utalni itt a művészeti közéletben a sztárművészek mellett gombamód szaporodó sztárkurátorokra.)

    Mert a kérdés az, hogy rendben, ő „javasolt”, de a zsűri további 5 tagja – köztük a Sugár és a Fabényi – mit látott, hogyha egyhangúlag a Csákány tervéve szavazott? Talán a műleírás győzte meg őket, amely terjedelmes visszhangja volt a kurátori koncepciónak? Mert a terv önmagában és a koncepció viszonylatában is sok kérdést vet fel.
    Vagy előre eldöntött dolog volt, hogy egy „zárt” kompozíció-egység értelmében vett műnek kell létrejönnie, amely a leírás és a koncepció értelmében mégis, idézem: „… a tradicionális emlékművel szemben támasztott elvárások kikerülésével és tagadásával játszik, és ezek hiányával állít emlékművet.”

    A művet tekintve ez a törekvés csak szóban sikerült. Bár az igaz, hogy a koncepció belső feszültségeit elég híven adja vissza a terv és ettől egyáltalán nem függetleníthetően, egy nagyon is konvencionális, allegorizáló alkotás képét mutatja.
    S már csak egy gondolat: a pályázaton volt olyan terv, amely érzékenyen referált a koncepcióra, s nagyon invenciózus feldolgozása volt az emlékmű-problémának, miközben túllendült a koncepciót is meghatározó „konvencionális” emlékezés-sémákon.

  217. @iparterves: A végéről lemaradt egy kérés: amennyiben visszakereshető írja meg, hogy hol, ill. melyik posztnál olvashatom a konkrét műről írt szövegét.

  218. @mcb: Sajnálom, de nem tudom a poszt címét. Szívesen segítenék, de egyszerűen nem emlékszem.

  219. @mcb: Még meg kell emésztenem, amit írt, de mindenek előtt egy kérdés: mi az, hogy kurátor?

    Mélyi itt nem kurátorként működött, a szerepe egészen más volt.

  220. @sinkó: Az építész, például Chipperfield Berlinben, nem alkalmazott művész. A jó terv az egész folyamatot feltárja, élvezhetővé teszi.
    A rendezés már az építészeti megjelenésnél kezdődik.

    Más: újabb írások az ÉS-ben. Különböző színvonalúak. Számomra a legalamuszibb és a leggusztustalanabb Babarczy Eszteré.

  221. @mcb: Hirtelen több és jobb nem jut eszembe: a kurátort egyfelől idealizálja, másfelől diabolizálja.
    Nem mindenttudó, egy korszak terméke, átmeneti.
    A társadalom – amelynek része a művészet, de amely mégis “külső” – semennyire sem bízik a kurátorban, ugyanazon oldalra állítja, ahol a művészei vannak.
    A kommerciális érdekek “igazolhatják” a kurátor közbeiktatását sokszor: a neve, címe és rangja hiteti el, másként: “biztosítja” a közönséget arról, hogy a felkínált (művészeti) áru fogyasztható.

  222. @iparterves: Most csak egy gyors válaszfélére futja, később talán többre.

    Természetesen a kísérletem áttörtre sikerült, néhány résztémából többet, másból pedig kevesebbet enged át.
    Midenesetre nem elméletet akartam írni, hanem kapcsolódni egy konkrét példa segítségével olyan kérdésekhez, amelyek itt sokszor előkerülnek, folymatosan életben vannak tartva eltérő alaptémák esetében is. És persze lényeginek tartom a problémát, amit a hozzászolásban próbáltam is felfejteni.
    Ami bizonyos, hogy van egy szerep, amit jól körülírható tevékenységformák és egy sajátos hatalomgyakorlási metódus határoz meg.

    Sajonos cáfolnom kell a Beuer pályázattal kapcsolatos állítását, mert ott a Mélyi kurátor volt, többek közöt ezért is volt releváns példa a számomra.

    Itt ellenőrízheti az állításomat. ek2010.hu/index.php?id=792

    Persze a téma szempontjából elsősorban annyiban fontos, hogy létezik ilyen státusz, a cáfolatnak pedig nincs több értéke mint, hogy megerősíti a példa valóságosságát.

  223. @mcb: A honlapon valóban az szerepel, hogy ő a kurátor.

    Ezért kérdeztem, mit jelent ez a mindenféle (hatalomgyakorlásra? használt) fogalom?

    Pályázat esetén, mit takar a kurátor szó?

    Producer, gondolkodó, pályázatkiíró ( lásd: Koncepció- és tartalomfejlesztés: Horváth András, Bencze Zoltán, Mélyi József)?

    Ha van egy pályázat, amelynél a tényleges kiíró, Pécs városa a legteljesebb módon egyetlen (!) személy, Mélyi József “kurátor” kezébe teszi le az előválogatás, a művészekkel való kapcsolattartás, a kiállítás rendezése, előminősítés és az egyötöd döntés jogát, akkor az már több mint bátorság és kurátorság.

    Az Ön fogalomhasználatával: itt már a művészeten kívüli világba hasít bele, illetve onnan hasít ki területet. Ha engedik neki.

    A “hódít” szót most nem használom, mert a jelen helyzetben csak a kurátori hatalom egyszeri megnyilvánulásának terepmunkálatait tapasztalhattuk, de annak tényleges eredményét – az által a Köz számára kiválasztott és érdemesnek talált művet, a realizálás hiányában – nem.

  224. @iparterves: A Breuer pályázat estében csak a pályázatnak volt a kurátora, azaz elméleti meghatározója és producere.
    A másik két személy a teljes “Építészet és Kontextus” programsorozat tartalomfejlesztője volt.
    Azaz ők “annyit” találtak ki, hogy szükséges lenne egy Breuerhoz így vagy úgy (itt most a pontosítást hiányát nézze el nekem) kapcsolható művészeti pályázatra, de ennek tartalmát és felépítését a pályázat kurátora határozta meg.
    Tehát ő döntött a pályáztatás módjáról (meghívásos v. nem), a konkrét résztvevőkről és valószínűleg döntő módon befolyásolta a nyertes mű kiválasztását is.
    Ahogy a szövegemben is próbáltam rámutatni, a kurátor tevékenységét egy alapattitűd és ehhez kapcsolódóan egy flexibilis világnézeti kostrukció működteti.
    Így valójában mindegy, hogy művészeti pályázatot, kiállítást v. biennálét hoz létre, már csak azért is, mert ezek gyakran nagyon egymásba tudnak csúszni.

    Persze ahogy maga is utalt rá, a kurátor fogalmát ma gyakran használják technikai értelemben, ami szerintem többé kevésbé leírható a producer fogalmával is.

    Számomra a kurátor kapcsán felmerülő alapproblémát a túlhatalom megjelenése jelenti. Ui. ez nemcsak a definíciós és intézményi kérdések vonatkozásában jelentkezik, hanem a jogosultság kérdéseiben is, azaz, hogy ma (és tegnap) mely alkotói pozíciók és megnyilatkozások tekinthetők relevánsak és válhatnak egyáltalán a köz figyelmére érdemesnek.
    Leegyszerűsíteve, ami nem kerülhet oda, de mégis jogot formál a tekintetre, az veszélyezteti a “rendet” és a túlhatalom óvintézkedés gyanánt azonnal puszta zajjá, képi ócskasággá és vizuális eltévelyedéssé minősíti le.

  225. @iparterves: persze, a Zsidó múzeum (Berlin) maga az építész(et) és egyben egy vélemény is.Ilyen értelemben igaza van, de lássuk be,nem lesz elvárás az önálló kortárs gondolkodás alakítása-véleményezése-egy majdani megrendelésnél a Bp.-i MQ esetében(felteszem9.Más: Az Ésben nekem érdekes volt Romsics “rugalmasan elszakadó” írása,a Babarczy nekem se tetszett.Megnézte más a Miamajomot?És a szocreál kinai elvtárak ajándékát a magyar dolgozóknak a Szépműben?

  226. @sinkó: A miamajmot talán ma fogom megnézni családilag, hogy okulása legyen mindenkinek.
    A kínai et-k művészetére most még nem kerítek sort.
    A “rugalmas elszakadás” jóó!
    Liebeskind épülete számomra óriási élmény volt, maradandó. Igen, az építész a mondanivalót tudta érvényre juttatni. A szűkülő menekülőfolyosókkal, de leginkább a csönd termével, amely maga az iszony.
    Chipperfield viszont a múzeum-újjáépítésben az egyszerű anyaghasználat eleganciájával, szinte láthatatlanságával gyakorolt hatást rám és mindenki másra.

  227. @mcb: Érteni vélem, amit mondani akar, s amit a túlhatalom kifejezéssel ír le.
    A kurátor mint centrális erő, másokat kizáró akarat – rendben.
    Ez a leírás Mélyi működésére tökéletesen megfelelő.
    A kurátor azonban történeti szerkezet és annyiban helytálló, amit ír, amennyiben a nem-művészeti “tömeg” számára kívánatosnak tűnik egy olyan személy vagy csoport léte és megjelenése, aki vagy amely a közvetítői szerepet magára vállalja.
    De a kurátor mint művész, a kurátor mint eladást segítő, a kurátor mint művészek karrierjének elindítója vagy motorja – ez már nem az a pozíció és feladatsor, amire eredendően a társadalom megbízást kapta. Túlnőtte magát, olyan önálló szereplővé akarván válni – s ebben egyet tudok érteni leírásával, vagyis a túlhatalom kifejezéssel -, amely mindkét, a képviseletét reá bízó társadalmi csoportot manipulálja.
    Szörnyen ismétlem magam, amikor leírom: éppen ezért elfogadhatatlan számomra az omnipotens művészettörténészi öndefiníció, amely abban a meg- és felfoghatatlan vallomásban érhető tetten, mely szerint a művészettörténész ( történészek tehát! ) tudják és ismerik egyedül a kortárs művészetet, annak struktúráját, műhelyeit,, összefüggéseit. Mintha a ma történt-történő művészet már azonnal történelemmé merevedett volna, amelyet a történészek tudnak rekonstruálni.
    Ha ezt nevezi flexibilitásnak, rendben. Ha azt, hogy a megbízóival szembeni hatalmi játékot űz, azt egyszerűen tisztességtelenségnek kell hívni.

  228. @iparterves: Ha szabad kurátor ügyben megszólalnom egyetértek-szinte minden gondolatával a levelezőknek,számomra, mint művész és művészeti író-valamint elsősorban mint közönség számára-a kurátor a mű létrehozásában támasz, a mű definiálásában esetleg segítség (a néző számára) a mű értékelésében fontos(lehet) a szakma esetében, de semmikép nem alkotótárs. ha azzá bírja kinőni magát akkor vagy a művésszel, vagy a művel, vagy a közeggel van baj.Jeanne-Claude alkotótárssá emelte magát Cristo mellé-holott még szinte kurátorává se lett- s besöpört minden elismerést (visszamenőlegesen is). ezt a kurátor már megelőlegezi magának- s lassan az u.n. kurátori teljesítmények, kiállítások nem is szólnak másról mint egy szellemi kaland kiteljesüléséről, melyben a művész jó esetben asszisztál.Ez (is ) neveztem én egy korábbi Műértős cikkemben a kurátorok árulásának.

  229. @sinkó: A kurátorok árulása is széles asszociációs teret nyit meg ( lásd: Julian Benda és aztán Babits írásait, megjegyezve, hogy minden ígéretem ellenére meg nem néztem meg, hogy mi vagyok ma ).
    De nem árulnak el ők semmit, magukat tolják fel – ez lenne a túlhatalom.
    A művészet, amióta szöveg- és értelmezésfüggő lett, a kurátorok kezébe került. A kurátor ezek szerint az, aki a műben meglevő és kibontandó gondolatokat szélesebb perspektívába helyezi a maga magyarázataival.
    Lesz változás ebben, de mikor?

  230. @sinkó: Bocsánat a hirtelen irányváltás miatt, de nem hagyott nyugodni néhány az MQ kapcsán kifejtett gondolata, és bár nem akartam hozzászólni a témához, most mégis ezt fogom tenni.

    A problémát a magam számára a következő formulában foglaltam össze: MQ mint MÜPA (?!).
    A mondandóm kiindulópontja az a megállapítása, amelyben rámutat arra, hogy ugyan számtalan sebből vérzik az MQ ügye, mégis jó lenne egy ilyen centrum, s ennek a célnak a realitását igazolhatja a MÜPA sikertörténete.

    Azt hiszem azonban, hogy a MÜPA, és még inkább a pécsi EKF projekt, amely a teljes ráfordítást és a beruházás összetettségét tekintve hasonló léptékűnek tekinthető mint a majdani MQ, sokkal inkább figyelmeztető jelek, semmint pozitív példák.

    Utalt arra, hogy a MQ koncepciójának felvázolását a széles kulturális közegre kellene bízni. Csakhogy az első lépések már megtörténtek: a múzeumalapítás gondolata már egy koncepció, egy múzeumi negyeddé formálása már újabb koncepció stb., azaz, úgy beszélhetünk ezekről, mint bizonyos szellemi, kulturális, társadalmi kérdések és szituációk kapcsán született állásfoglalásokról.

    A szempontját szem előtt tartva tehát jogosan kérdezhetjük, hogy a MÜPA koncepciójának kidolgozása és tényleges létrejötte mennyiben felelt meg a fent említett elvárásnak? Visszaemlékezve a történésekre, ezt a részvételt nehéz lenne bizonyítani.
    Az EKF projekt esetében legalább ténylegesen beszélhetünk egy korlátozottan széles (ez nem lényegtelen megszorítás) kulturális közeg aktív részvételéről, de csak az előkészítésben, a pályázatban és a korai szakaszban.

    Ezen a ponton azonban fontos rögzíteni egy nagyon is banális és következmény gazdag tényt, a folyamat balekjai lettek és egyszerűen ki- és felhasználták őket.
    Azok a kulturális, társadalmi és gazdasági változások, amelyeket ettől a projekttől remélt ez a közeg elmaradtak, ui. mindent felülírt a status quo fenntartása, a politikai és gazdasági érdekek kiszolgálása. Kiszorításukban és elhallgattatásukban pedig döntő szerep jutott az ideológiai v. hatalmi értelemben lojális és/vagy megvásárolható szakértelmiség szereplőinek.

    Mindazok a várakozások, elvárások és eredmények – többek között a kulturális decentralizáció és Pécs kulturális környezetének tartalmi és minőségi átalakítása –, amelyeket ezeknek a beruházásoknak a megvalósulásához kötöttek, nem teljesültek. Sőt! Erősebbé vált a kulturális homogenitásra való törekvés, amelynek következményeképp a kulturális diverzitást megjelenítő színterek és szereplők kénytelenek voltak minimalizálni jelenlétüket vagy lehúzni a rolót, mert tevékenységük ellehetetlenült az elfogadottság hiánya, a kulturális erősemberek térfoglaló akciói és az anyagi támogatás elolvadása miatt. (És újak születhetnek-e ilyen feltételek közepette?)

    Így az új intézmények kulturális kínálata és az ezek fedezetét biztosító anyagi erőforrások előteremtése egy kontraszelekciós rendszer bevezetését hozta azok számára, akik nem ezen keretek között látták megvalósíthatónak művészeti-szellemi-kulturális törekvéseiket.
    Az új intézmények kulturális elit-populizmusa (színházi példával élve, népszínházasodása) olyan fogyasztói ideológia bebetonozását jelenti, amely tökéletesen megfelel a hatalomgyakorlók közvetlen érdekeinek és reprezentációs céljaiknak egyaránt, mivel megfelelő eszközrendszer az új kezdeményezések bedarálásához vagy ellenállásuk esetén megtörésükhöz, végső esetben pedig partvonalra állításukhoz.

    Úgy vélem, hogy a lényegi pontokon csak a megfelelő budapesti példákat kell elhelyezni és bízvást érzékelhetővé válik az, amiről beszélni próbáltam.

    Egy adósságom még van, hogy a fentieket a MÜPA esetére is rávetítsem, de ezt hosszasabb fejtegetés helyett főleg számokba átfordítva fogom megtenni.

    Tehát a MÜPA kapcsán érdemes néhány tényt újra felmondani és értékelni.
    Az épület 3 épületrészt és 4 intézményt foglal magában (melyből egy a működtető és programszervező kft.), s amelyet az állam 30 éves futamidejű PPP program keretében hozott tető alá. Kiemelt nemzeti intézmény.
    Összköltségvetése kb. 13,5 milliárd forint, amely elég érdekesen oszlik meg: a beruházónak 70 % jut, a fennmaradó 30 % a többi intézménynek és a programszervezésre megy el.
    Ez a konstrukció 30 év alatt 200 milliárd forintot fog juttatni a beruházónak, aki nem mellesleg a magyar kultúra és tudomány legfőbb mecénásának szerepében tetszeleg évről évre.
    Másik vetületben: ez az 1 intézmény az évi 13,5 milliárd támogatással az ország kulturális költségvetésének 8 %-át kapja, amelynek 5,6 %-a, 30 éven át, cég és magán vagyont gyarapít, és amelynek fedezetét szolidaritás vállalás formájában (adók) az összlakosság teremti elő. Az meg már csak tényleg az a bizonyos pont, hogy a LUMÚ-t és néhány programot leszámítva az intézmény kulturális elit-populizmusa napról napra teszi zárójelbe a jelen kultúráját.
    Sok kérdés adódik, én csak egyet teszek fel, tényleg egy efféle kulturális monstrumra és hasonló társaira van szüksége az egyénnek, a népnek, nekünk? Vagy elgondolható más elveken és alapokon működő, a hozzáférést igazságosabban, a szükségleteket pedig valóságosabban kifejező kultúra is?

  231. @mcb: Köszönöm, hogy beavatott az általam kevéssé áttekinthető gazdasági és politikai háttérbe.magam úgy vélem,hogy a LUMU_MŰPA -no és a pécsi szituáció más és más politikai erőterek mentén zajlott-de politikai erőterek voltak.2000-ben az O.kormány 2010-ben a Gy. kormány akart kitörni a szellemi bizonytalankodások sűrűjéből, a LUMU annyiban lett jobb, hogy ott egy ember gazdagodott meg-mog Pécset sok politikus-és egyéb vállakozó nyúlta le a hatalmas pénzeket a l-ha nem is semmiért, de a kicsiny eredmény fejében-.
    A magyar kult.politika, szerintem(nagyon szimplifikálva) a Klebersbergtől Jaques Langig terjedő államilag vezérelt kurzuskultúra mentén halad, kár , hogy az utóbbi egy szélesebb látómezőt(és nagyságrendekkel több erőforrást) bírt,nehéz utánalépni,pláne keresztény-nemzeti alapon.No meg -J.A. óta tudjuk-kint és bent nem lehet egyszerre egeret fogni.:)

  232. @iparterves: Olvasta a GYÁNI cikket az ÉS-ben? no az szerintem kiváló összefoglalója annak (is )amit a történészvita maszatol.Újra megnéztem a Műcsarnoki kiállítást, egyre több kedvem lenne írni róla, megpróbálom eladni magam. Rövid szüzsé: van egy gondolat,filoszos forma-redukáljuk közérthető-tudományosra-és keresünk hozzá illusztrációkat . sajna az illusztrációk jelentős része csak komoly fizikai munka árán simul a gondolathoz. Így megerőszakoljuk magunkat, a művészt és a nézőt is. Ezzel együtt jó,hogy van ilyen kiállítás -is-lehet róla vitázni:)meg ez olyan trendi-szerű. Kurátorkiállítás

  233. @sinkó: Elolvastam. Ez a helyzet – megint és még mindig.

    A miamanót még mindig nem láttam ( családi gondok vontak el a hétvégén a látogatástól ).

    Vigyázzon, nehogy nagyon elmerüljön a témában, mert veszélyes vizekre lehet evezni.

    A kurátorkiállítás ebben az esetben annyit jelent, hogy GG nem megírt egy tanulmányt, mint filozófus, hanem úgy gondolta, a saját gondolatait “megzenésíti”. Ehhez a “kottát” megírta és a művészek a megírt kottából lejátszották, amit GG kért.

    Ha így van – s így van? -, az már előre unalmas. Kivéve, ha van egy-két olyan meló, amely a kottától függetlenül, vagy annak ellenében érdekes.

  234. @sinkó: @mcb:

    A csapos közbeszól, ha szabad neki.

    mcb számai igazak, és mégsem azok.
    Nem áll szándékomban Demján megvédése, azért sem, mert kifejezetten tisztességtelennek tartom, amit a Duna-parttal művelt a Soroksári út mentén.

    Azt azonban figyelembe kell venni, hogy a MÜPÁ-t saját pénzből ( ezalatt értve a hiteleket is, amelyért, úgy tudom, az állam azért kezességet vállalt ) épített fel.

    Mivel számára a kultúra csak közbenső állomás volt, a célja a Soroksári úti centruma létrehozása, amelyhez szükség volt a két palota ( a másik a mindenki által csodált architektúrájú nemzeti ) megépítésére, itt csak a pénz árát kell számolni.

    A fenntartó cég költségei pedig a MÜPÁ-hoz mint épülethez és a személyzethez kapcsolódnak. Ha nem így van, javítson ki!

    A beruházási összeg jövőértékének számítását nem tudom elvégezni, arra valók a közgazdászok, de feltételezem, hogy Demján nem fizet rá. Az államnak viszont nem kellett azonnal több száz milliárdot kiadni.

    Ami a beleszólást illeti: a mutyiba senki sem szólhatott bele. Az EKF-nél annyi volt az eltérés, hogy az európai projektumok miatt nem lehetett mindent a fű alatt megcsinálni. Sinkónak a “többen gazdagodtak meg belőle” véleménye emiatt áll meg.

    mcb kérdése, hogy kellenek-e ilyen gólemek: jó és rossz. Jó, mert arra kérdez, hogy most és itt, a jelenlegi helyzetünkben valóban egy ilyen monstre beruházásra van-e igazán igény, ahelyett hogy – s ebben egyet tudunk érteni – sok kisebb, értékes projektbe tennék a pénzt. Meg- vagy átmentve azokat értékeikkel együtt a jövőnek.

    Rossz, mert egy államot irányító társaság – elitnek nem nevezném őket -, az önreprezentációra mindig ad. A Pompidou is viták közepette született meg, s jelképpé vált.

    A magam részéről nem szeretném, ha a Hősök tere és környéke úgy válna jelképpé, ahogyan a Nemzeti.

    A Soroksári utat és a Duna partját már tönkretették, most a Városliget és a Belváros következik?

  235. @iparterves: Manóügyben: GG tanulmányt írt, ezt leegyszerűsítve tablókra függesztette-ill. kérdéseket tett fel Schmidt Máriától Heller Ágnesig néhány értelmiséginek (zenész, filmes stb-majd látja) de a kottázás után nem volt megzenésítés. erre a témára alig.vagy egyáltalán nem készültek konkrét művek (talán egy-kettő nem tudom) hanem begyűjtötte a meglevőt (itt látom én a fentebb leírt problémát a témába szorításról,a nem adekvát gondolat-kép egységről)

  236. @sinkó: Miamanó: botrány már van, s ennek kapcsán olvashattam GG egyik mitikus szövegét, s elszörnyedtem.
    A “megzenésítés” inkább illusztráció, a művek nem tehetnek semmit hozzá a szöveghez, amely nélkülük él és tőlük független.
    GG számára a szövegcentrikus megjelenés a fontos, maradhatott volna a tanszékén.

  237. @timár.kati: pardon ezért a zsenge szóviccért,Ipartervest akartam vele felvidítani-lett aztán még belőle Miamajom is-de az talán tényleg alpári-akármennyire problémás is a tárlat ezt tényleg nem érdemli (tőlem)

  238. @sinkó: Engem a szóvicc egyáltalán nem zavart, csak fogalmam se volt hogy mire vonatkozott, mert útközben elvesztettem a fonalat…

  239. @iparterves: A kurátorokkal kapcsolatos averziójához most két kérdésem/megjegyzésem lenne.

    1/ Rendben, vesszenek a kurátorok, szüntessük be ezt a szakmát. De akkor hogyan jöjjenek létre a kiállítások?

    2/ Ha ennyire egyhangú a negatív vélemény a kurátorokról, akkor a művészek miért nem szerveződnek össze és szabadulnak meg tőlük?

  240. @iparterves: Elfogadom a MÜPA számait illető értékelését, mint ahogy más szempontból a Duna part, Soroksári út, Nemzeti értékelését is. Igaza van, a bemutatott számok igazak és hamisak is, mivel interpretáció függők, hasonlóan a nyelvhez, azaz, egy jelentés meglétéhez elengedhetetlen az adott jelentést hordozó kontextus létezése és figyelembevétele.
    Bár azt is el kell fogadnom, hogy a számokra vonatkozó hétköznapi tudásunk alapesetben nem tud mit kezdeni ezzel a függőséggel.

    Megjegyzéseit figyelembe véve kell néhány kiegészítést fűznöm a beruházással kapcsolatosan írottakhoz.
    Jó néhány közgazdász elemezte a konstrukciót és rendkívül előnytelennek találták. (Most már persze az ÁSZ is így látja az ügyet.)
    A bekerülési költsége 44,3 milliárd Ft volt 2005-ös áron, amely bizony nagyon is fájt a költségvetésnek (és mindenkinek), ui. a szerződésmódosítás miatt az egész ügyletet állami beruházásként kellett elszámolni, azaz a bekerülési összeg költségvetési hiányként jelent meg.
    Vagyis az állam fizetett, és még elkötelezte magát további 30 évre, évi 13,3 milliárd Ft-tal. Ezzel véleményem szerint elesett az állam nem fizetett és a Demján a saját pénzét kockáztatta mítosza.

    De mindenképp pontosítanom kell valamit: a számok bemutatásával egy hatalmi mechanizmus leleplezése volt a szándékom, ami független a különböző kurzusformáktól, de egyben annak illusztrációjául is szántam, hogy a számokban kifejezhető érdekek milyen módszerekkel szolgálják ki a „jelentős” ideológia eltérésekkel rendelkező rezsimeket.
    Vagyis a stratégiai és retorikai különbségek „alatt” létező közösre szerettem volna rámutatni, arra, hogy a tőke képviselői – és a nekik megágyazó politikai struktúrák – az anyagi erőforrások felett így-úgy megszerzett hatalmuk segítségével, miképp avatkoznak bele és hogyan manipulálják a kulturális-szellemi területet (is).
    Ebből következőleg nem tudom elfogadni sinkó azon érvelését, miszerint van értékkülönbség az egy és a több lenyúló között. Hiszen mindkét példa esetében (EKF, MÜPA) felmutathatók eredmények stb. És? De azt meg különösen nem értem, hogy a lenyúlás milyen varázseszközökkel válhat értékké?

    A rezsim számára a problémát pont az jelenti, hogy már rég beleszóltunk a mutyiba, ami nem tetszik sem a politikai hatalommá alakult gazdasági erőknek, sem a gazdasági hatalommal kacérkodó politikai erőknek. Válaszként proaktívvá válnak és arra költenek – természetesen nem a saját pénzüket –, ami érdekeiknek megfelelően gátolja az intellektuális éberség erősödését, tompítja a valós felismeréséhez szükséges érzékenységet és a kritikai érzéket.
    Másképp fogalmazva: arccal a szórakoztatás felé! Ez az a fogyasztói ideológia, amely „megfelelő” érvekkel támasztja alá a felsorolt attitűdöket magáénak tudó kezdeményezések, intézmény szerűségek és intézmények kivéreztetését.
    Persze a hatalomgyakorlók számára a legjobb, ha a kulturális hozadék felhasználható azzal a közeggel szemben, aki azt létrehozta. Ennek eszköze az intézmény elfoglalása, egyrészt adminisztratív és humán eszközökkel, másrészt az identitását meghatározó vízió manipulatív kisajátításával, és csak végső esetben, az elrettentés eszközeként jöhet szóba a bezárás.

    Nem terjeszkednék tovább ezzel a témával, a kérdésem röviden csak annyi, vajon valójában miről szól az MQ létrehozásának gondolata?

  241. @timár.kati: A kurátorságról a belinkelt cikk már azt mondja: minden, vagyis már semmi.

    Önmagában azzal, hogy vannak kiállításrendezők – rendezte: Frank János pl. – nincs és nem is lehet baj.

    Még azzal sem, ha egy kiállítást rendezőnek a művész alkotásaival kapcsolatosan vannak saját(os) gondolatai, amelyeket érvényre akar juttatni.

    A kurátori tevékenység elszaladása akkor következik be, amikor a kurátor mindenki más fölé akar tornyosulni és erre – korlátlan – lehetőséget kap.

    Ezt a kurátori magatartást itthon Hegyi Lórándnak köszönhetjük, aki a kurátori-művészetszervezői és művészet-teremtői (?) művészettörténészi magatartást az új szenzibilitás sorozat-kiállításain bevezette és meghonosította.

    A művek nem magukért szóltak, hanem egy előre kialakított koncepció illusztrálását voltak hivatottak képviselni.

    A művész kontra (?) kurátor ügyben ( csatát már nem akartam írni, mert a kurátorok jelen pillanatban egyértelműen nyerésre állnak ) az inspiratív együtt dolgozás helyett a kurátori inspiráció elsődlegessége vált kézzel foghatóvá.

    Nem szükségképpen negatív a kurátori hozzáállás, a maga Hős-e például jól elgondolt és megvalósított tárlat.

    A legtöbbször idézett Mályi-Csákány kurátor-művész páros pécsi szereplése viszont az abszolút mélypont, amely egyben arra is rámutat, hogy egyetlen kurátor elméleti megnyilatkozása és művészet(át)értelmezése hogyan képes arra, hogy (de)formálja a művészt és a helyzetet is.

    Ez az a túlhatalom, amelyről e helyütt is beszéltünk, s amely a legveszélyesebb mozzanata a kurátori munkának és létnek.

    Kevesebb kurátort? Igen.

  242. @mcb: Kérdésére természetesen nem tudom a választ, mert – ó, mily kár! – nem voltam és vagyok döntnöki pozícióban.

    Amire gondolni merek: az MNG megszűntetése Baán régi kedves gondolata, kiiktatható egy “vetélytárs”, s egyben ez az “egyesülés” nagyon is beleillik a “minden legyen központosítva és állami kézbe” retorikájába és gyakorlatába.

    Az MQ azonban messze túlmutat Baánon és sokkal inkább a jelenlegi rezsim dagályos önreprezentációja sajátos és nagyon drága megnyilvánulásaként fogható fel: újra akarják rendezni a szimbolikus történelmet is, átírva mindent, ami eddig itt született.

    Attól félhet mindenki, hogy sikerül majd úgy szervezni a pályázatokat, hogy találjanak egy újabb Siklós Máriát, aki képes lesz a posztmodernnek gondolt poszt-szocreál épület megtervezésére.

    Művészetpolitikailag ( brrrr! ) a központosításnak az az értele, amit megjelölt: a kisajátítás, a kultúra letörése.

    Az MQ – ha figyelembe vesszük, hogy a vidéki múzeumok és kiállítótermek végveszélybe kerülnek és megszűnhetnek pénzhiány miatt – lesz “a” modern/kortárs művészet prezentációjának központi szent tere a Műcsarnokkal együtt.

    Aki nincs velü(n)k, az ellenü(n)k. Aki kiállít – jó ember. Aki nem, az non-person.

    Itt az ideje újraszervezni az ellenzéki művészetet.

  243. mcb: A kontextust – amelynél fontosabb a kortárs művészet szótárában nem létezik – eképpen az Állam teremti meg.

    Innen nyugodtan tovább lehet gondolni, milyen minőségű művészet születik meg ( lásd: Kerényi-képek ).

  244. @iparterves: Azt írja: “A kurátori tevékenység elszaladása akkor következik be, amikor a kurátor mindenki más fölé akar tornyosulni és erre – korlátlan – lehetőséget kap.”

    De kitől kapja ezt a korlátlan lehetőséget? Nem inkább arról van szó, hogy a kiállításokat így lehet a legjobban brand-elni? Egy sztárral, egy névvel?

    Remélem, hogy egyszer lesz valaki, aki kielemzi és megírja Hegyi Lóránd hazai munkásságának hatásait.

    Honnan származik a kurátor korlátlan vagy “túl”-hatalma? Szerintem ez a fontos kérdés.

    Dícsérete jól esik, de csak kis részben érdemlem meg.

  245. @timár.kati: Az a kis rész is rész.

    A Hegyi-éra és fejlődés magyarországi feldolgozása minden valószínűség szerint akkor következik be, amikor már az “érintettek” egyike sem tud tiltakozni a kritikai észrevételek ellen.

    Vagyis negyed századon belül nem.

    Amit a kurátorokról ír, az megfordul mindenki fejében, aki azon gondolkozik, mi van a kurátor-túlsúly mögött?

    Kitől kapják a felhatalmazást? Saját maguktól, az intézményektől, amelyek számára az egyszemélyi döntés ( a csapatmunka mindenkori hangsúlyozása mellett ) nagyon fontos.

    Legyen valaki, aki a váratlan dolgokért is vállalja a felelősséget. Aki az új műveket, vagy a meglevő művek új összefüggésekben ( kiírtottam a kontextus szót ! ) való bemutatását megvédi, tudományos szakszövegével igazolja.

    Az intézményi gyávaság és bizonytalanság így találkozik az állandón az újat bemutatni akaró kurátor-művészettörténész-esztéta-szervező-művész elgondolásaival.

    Az egyszemélyi felelősségre vonhatóság a művészet iránt csak a botrányok irányából érdeklődő nem-szakmai közönség számára is fontos: megragadhat benne a Név, amelyhez az újat kötheti.

    Ez előnyös a kurátor számára is, s igyekszik a saját elméleteivel, elgondolásaival, ötleteivel elébe is vágni az”elvárásoknak”.

    Ez azért is alakul így, mert az artworld kurátori-szakemberi gárdája zárt közösségként működve maga is minősíti és termeli azt a gárdát, amely élharcosként kivívja az elismerést és a lehetőségeket ( s ezzel az anyagi forrásokat is megnyitja ).

    Valamelyik nap sugározták Kern András Sztracsatella című filmjét. Ebben van egy jelenet, amelyben a főszereplő Kern és az anyját alakító Tábori Nóra kényszeredett párbeszédében a Kern alakította, valaha mozirendezőnek készülő, de karmesterré váló figura megkérdezi anyjától, hogy milyen filmet látott utoljára.
    A Micsoda nő!-t az aranyos Julia Roberts-szel-válaszolja Tábori.
    Ki rendezte a filmet? – kérdi Kern.
    Nem tudom – hangzik a felelt.
    Na látja, anyuka – replikázik Kern -, régebben tudtuk, ki a Jancsó, Fellini, kik rendezték a filmeket. Ma pedig annyit tudunk, hogy kik a szereplők.

    Valahogy ez a helyzet a kurátorokkal és a művészekkel is. Egy-egy kiállítást már nem a “rendezők”, a művészek hitelesítenek, hanem a “szereplők”, a kurátorok, akiknek a neve viszi el a népeket a kiállításra.

    Volt itt már befejezetlen vita az Amerigo Tot kiállításról. Oda sem a jószerivel értékelhetetlen módon és minőségben bemutatott AT munkák megtekintésére mentek – aki mégis azért, az óriásit csalódott -, hanem a “kritikus feldolgozás” miatt, amely “jól seggbe rúgta a Kádár-korszakot”.

    Hát ez van, szerintem.

    Tudom, ennél sokkal összetettebb, sokszínűbb és történeti elemzést igényló a téma, de azt nem nekem kell elvégeznem és nem is itt.

    Igyekeztem egy csöppnyi magvát megragadni az ügynek, hogy valamelyest válaszolni tudjak kérdésére.

  246. @iparterves: A Sztracsatellát nem láttam, de amikor az előző kommentemet írtam, a filmes párhuzam nekem is az eszembe jutott. Viszont én másképp vonnám meg a párhuzamot. Nagyon sok kiállítást esetében nem tudjuk, ki a rendező, csak a művészeket ismerjük. Nem mindig és minden helyzetben válik a kurátor középponti szereplővé.

    Szerintem normális, hogy azok, akik a kortárs művészettel foglalkoznak, megpróbálnak ezen gondolkodni és erről érvényes kijelentéseket tenni. Ezt teszi egy folyóirat szerkesztője is az eléje kerülő irodalmi szövegekkel. Aztán kijön egy-egy sikerültebb, vagy kevésbé ütős lapszám, illetve antológia. Én ehhez a metaforához állok talán a legközelebb.

    Aztán van a Harald Szeemann-i vonulat, mert hogy őt se felejtsük el. Szerintem a mai örökség (hatalom és járulékos elemei) nagyon nagy részben tőle ered. Nála alakult ki szerintem az a figura, akit ma sokan kárhoztatnak. Legalábbis azok alapján, amit én tudok róla, ez látszik plauzibilisnek.

  247. @timár.kati:

    Három bekezdés-három kijelentés.

    A legutolsónál kezdem: HSz szerepének értékelésére – ismeretek hiányában – nem vállalkozhatom. A felvetését, remélem, mások teszik vita tárgyává. ( Jó, tudom, hol működött, milyen nagyobb kiállításokat csinált, hatott a hazai művészekre is, de nem vagyok elég tudással felvértezve, hogy plauzibilis véleményt mondjak. )

    A középső passzus: ezzel a hasonlattal vagy metaforával nem tudok egyetérteni. A szerkesztő folyamatosan állít elő egy lapot, amelynek van iránya, küldetése, közönsége, szerzőtábora.

    A kurátor – még a HSz-féle is, aki évente csinált vagy egy tucat kiállítást Bernben – nem ilyen struktúrában dolgozik. Nem akar egy állandó keretben folyamatosan jele lenni és (esetleg ) megújulni. A szerzők közül válogat ugyan, de ne azon a módon, ahogyan a szerkesztő, akit részben kötnek a rovatai és a lap hagyományai is.

    A kurátornak van egy előzetes elképzelése egy kiállításról. Vannak emberei és rendel műveket. ( Ebben is hasonlít a szerkesztőhöz, de a rendelés intenciója már más ).

    Mindazonáltal végiggondolhatóak az azonosságok és különbségek – az utóbbit gondolom jelentősebbnek.

    A legelső gondolathoz: a rendező és kurátor ismertsége a mai világban – erre utaltam a Kern-idézettel – fordított arányban van egymással.

    Az helytálló, hogy nagyon sok kiállításnak nem ismerjük a kurátorát, de….de a legjelentősebbeknek igen. S azokban ők a húzónevek.

    A kurátoroktól várják azt, hogy megújítsák az intézményeket ( a MET-be felvett Tate kurátor pl. )és pezsgő tárlatokat állítsanak össze.

  248. @iparterves: Hurrrrááááá!!!! Végre megint egy dolog, amiben nem értünk egyet :-)))

    Szerkesztő-kurátor-metafora — nézze csak meg a sztár-kurátorokat. Nemcsak azokat, akiket a kis szenzációhajhász link említ, hanem a többieket is. Lehet, hogy vándorolnak egyik helyről a másikra, de sok művészt “visznek” magukkal.

    Azt a vitánk szempontjából kevésbé tartom fontosnak, hogy szervezetileg- intézményileg a lap állandó, mert a képzőművészeti intézményeknek is van közönségük, a kurátoroknak is vannak irányultságaik és egyfajta “küldetésük”. A képzőművészeti intézményeknek is vannak hagyományaik, sokszor egy-egy új igazgató épp ezeket rúgja fel és csinál valami nagyon mást és újat.

    A kurátor tehát mégiscsak egy marketing-találmány.

  249. @timár.kati: Örömünnep a tranziton: nem értünk egyet!!!

    Mit ért azalatt, hogy a kurátor marketing-találmány?

    Ha a szerkesztő metaforát kibontjuk, akkor a kurátornál fontosabb személy keresve sem lehet találni széles e világon!

    Ő hozza ideát az ideát ( ez szörnyű volt! ), hozzárendeli a szereplőket ( művészeket ), akiket kitartóan hordoz magával ( mint SztJóby a lövészárkát ), rendet vág közöttük, öszveszerkeszti a galádul kuszának látszó szálakat – egy igazi hős ( á lá Európa Kiadó ).

    Tényleg ilyen? Tényleg hős?
    Vagy ránőtt a művészekre?

    Breton már kurátor volt?
    Alfred H. Barr Jr is?

    Vagy a kurátorság új név és új találmány?

    Miben különbözik a kurátor az organizer-től?

    Vagy az ötletadótól?

    Cenzor is egyben? ( A szerkesztő óhatatlanul az. )

    Hogy mindenki öröme nagyobb legyen: a megzavart a marketing és a szerkesztő összeolvasztásával!

  250. @iparterves: A kurátor kapóra jön a marketingeseknek, mert a sztár kurátorral/névvel lehet egy kiállítást/intézményt jobban eladni. Ez biztos, hogy segítette a kurátor szerepének megerősödését.

    Szóvicceit és utalásait értem, de ennek ellenére a kurátort nem tartom hősnek. Miért is lenne az?

    Alfred Barr biztos, hogy kurátor volt, de talán nem pont úgy, ahogy ma kurátor a kurátor. Ha jól tudom, akkor még semmiképp se hívták így.

    Kurátor vs organizer — a brit gyakorlatban az organizer inkább asszisztens-jellegű.

    Kurátor vs ötletadó — a kurátor nem pusztán az ötletet adja, hanem végigköveti a kiállítás megvalósulását és mindezt részletekbe menően.

    Nem hiszem, hogy a szerkesztő feltétlenül cenzor, mind ahogy a kurátor sem az. Miben látja úgy, hogy “a szerkesztő óhatatlanul az”?

    Ha “összezavartam” (remélem, azért nem nagyon), akkor az azért van, mert kissé lapidárisan fogalmaztam. De valójában nem akartam volna a kettőt összeolvasztani.

    Magának milyen metaforát találna legadekvátabbnak a kurátorra?

  251. utolsó mondat javítva: Maga milyen metaforát találna legadekvátabbnak a kurátorra?

  252. @timár.kati:
    Mitől válik valaki sztárrá? Hogyan épül fel a sztárkurátori pálya?
    Miért éri meg egy intézménynek az, hogy sztárt foglalkoztat?
    Lehet, hogy nem különbözik a kurátori rendszer a celebekétől?

    Lehetséges interpretációs pálya ( mostanában vonzóbb szóval: keret ) ez, amelyben két karrier csúszik egymásba: az intézményé és a kurátoré. Emelik egymást föl- és föl! ( Vagy süllyednek le- és le…)

    Jó nevű intézmény jó nevű kurátort kér fel, mert a jó nevű kurátor garantál(hatja) a jó kiállítást. Vagy legalábbis eladhatóbbá teszi.
    Nem, nem a tárlatlátogatók számára, az sokadlagos szempont ( meg, ugyan, kit érdekel a kortársi bemutatókon, ha nem valami giga-parádéról van éppen szó, mint a dokumenta, hányan váltanak rá jegyet ): a szponzorok és az artworld bennfentesei, a művészeti írók, a kritikusok, a bennfentesek számára.
    A szponzor szívesen ad pénzt a nagynevű kiállítóhelynek önmagában is, de ha sztár-rendezőt foglalkoztat, akkor még alaposabban megindokolható a rendezvénnyel elérhető PR dicsőség, hiszen az artworld meg fog mozdulni pusztán a kurátor nevére és számtalanszor zengik majd on- és offline a kiállítás dicséretét ( megemlítve mindenkor az artworldi PC új szokása szerint, kik voltak a pénzadományozók ).

    Most akkor ki találta ki a sztárkurátort? Milyen szükségletek hívták elő a létét? Szabad-e, lehet-e beszélnünk a sztárkurátorok kapcsán még arról, hogy egy ilyen személy nem a kommerciális kultúra legmélyebb rétegeiben tenyészik?

    Irónikusan hősnek neveztem a kurátort. Nem az, mitől is lenne?

    Írja a korábbi kommentjében és – hadd örüljenek rendszeres olvasóink! – igaza van: a kiállítsi intézényeknek is van küldetésük ( ez is marketing találmány, a mission statement ), s aránylag konzisztensnek mondható programjuk. Különösen akkor, ha egyetlen személy határozza meg a küldetést ( lásd: GG és a Műcsarnok esetét ), mert akkor a belső, jótékony vitáktól mentesen alakulhat ki a több éven át tartó munka. Hogy ez mennyiben tesz jót magának az intézménynek, a benne dolgozóknak és az érdeklődő közönségnek, az a szellemi kvalitáson és a létrehozott tárlatokon múlik. Nem kívánom kizárni annak a lehetőségét, hogy egyetlen ember szellemi kapacitása, kreativitása olyan erős lehet, hogy mindent magával rántva mozgathat meg fáradt (szellemi-lelki) tagokat és hozhat új eseményeket.
    ( nemdoktor is ennek az elképzelésnek a híve, ő az egyetlen embert saját magában lelete meg ).

    Az i írja, hogy a kurátor nem ötletadó, hanem végigköveti a teljes megvalósulást is. Rendben, így van. Van-e többlet abban, hogy látja, mint épül fel a “díszlet”, hogyan helyezik el a tárgyakat a teremben? Az ottani működése alakít a koncepción? Rugalmasan átfogalmazza az elképzelését rendezés közben? Nyilván, hiszen hogyan történhetne másképpen.

    De itt mindvégig olyan kiállításokról beszélünk, amelyeknek az ötletét a kurátor találja ki, ahol ő adja meg az alaphangot, s a művészek mintegy illusztrátorai a kurátori gondolatnak. Vagy olyan csoportosakról, ahol a válogatás és a tárgyak elrendezése a kurátor ízlését, véleményét és elfogultságait tükrözi.
    Sok ilyen van, de hol helyezkednek el az egyszerű one-man show-k, a retrospektívek ( ahol azért a tematikai vagy kronológiai csoportosítás mellett nagyon nehéz újabb elemet találni )?

    Ha kurátori munkát arra a rendezés-szervezés-kivitelezés-ellenőrzés csoportra tarjuk fenn elnevezésként, amely egy saját gondolat köré szervezi a látványt, akkor ott egyfajta gyűjtői kiállítást láthatunk.

    A kurátor mint kollektor bemutatja…-típusú tárlat ez. Itt bontakozhat ki a művészettörténész értelmezési szabadságában.
    Szükség van erre? Ez adja a nagy látványosságokat.

    Eközben szelektált és ezzel cenzorként is működik. Amikor egy hatbanas évekről szóló kiállításon X-et, aki marginális szereplő volt, több művel mutatja be, Z-t viszont, aki igazi főszereplője a kornak, kiszorítja, az igazi cenzúra.

    A többi esetben – vagyis a kiállítások 90 %-ában – viszont aprómunkát végez a kurátor, együttműködésben a művészekkel ( ez nem szükségképpen jellemző a nagy Kurátori Munkákra ) éppen úgy, mint a szerkesztő, aki átveszi a kéziratokat, elolvassa, javítgatja és húz a szövegből.

    Mindebből nem az következik, hogy elvetendőnek tartom a kurátori munkát, de józan visszafogottságot elvárhatónak tartok: ne akarjon a művészek fejére nőni, ne legyen úgymond alkotótárs, vagy ami még rosszabb: ne akarja saját maga eldönteni, miről is szól(jon) a mű maga.

    Ezt tanítják a kurátoroknak?

  253. Illusztráció:

    “Enwezor (b. 1963 in Calabar, Nigeria) is currently Adjunct curator at International Center of Photography, New York, and previously Dean of Academic Affairs, San Francisco Art Institute, San Francisco, as well visiting Professor in Art History University of Pittsburgh, Columbia University, and University of Illinois, Urbana-Champaign. He is currently Joanne Cassulo Fellow at the Whitney Museum of American Art Independent Study Program in New York City and artistic director of Meeting Points 6. In addition to his academic activities he has been recently appointed chief curator of La Triennale, Paris 2012 and serves as advisory curator of “Dublin Contemporary” in 2011.

    In 1996-97 he was the director of the second Johannesburg Biennale in South Africa, which put a symbolic end to apartheid also from a cultural perspective. In 1998-2002 he was appointed artistic director of documenta 11 in Kassel, the first representative from a non-western country to hold this position; in 2006 he curated the Biennale for Contemporary Art Seville (“The Unhomely: Phantom Scenes in Global Society”), and in 2007-2008 the 7th Gwangju Biennale, South Korea. His thoughts on the format of major exhibitions – to be both appealing and serious and to deal with visitors’ time economically – were published in “Mega-Exhibitions and the Antinomies of a Transnational Global Form”. He has also curated numerous exhibitions on contemporary art. The minister for education says: “Okwui Enwezor brilliantly directed documenta 11 in 2002, creating outstanding art experiences that continue to impact the world of art. As artistic director Mr. Enwezor held leading positions in Seville and Johannesburg. He is ancored in both the European and international art scene like few other figures.”

    More Information: http://www.artdaily.com/index.asp?int_sec=11&int_new=44291&int_modo=1#.UDIGDUTenB0%5B/url%5D
    Copyright © artdaily.org

  254. @iparterves: Egyetértek magával — a sztár-kurátor nem sokban különbözik az “egyéb” celebtől. A maga példája, Enwezor is ezt erősíti.

    A “the first representative of a non-western country” eufémizmusa azért elég figyelemreméltó, bár megpróbál a szövegkörnyezetbe (kontextus) belesímulni.

    Azt is érdekes megfigyelni, hogy ez az egész kurátori hype hogyan kapcsolódik össze az amerikai egyetemi rendszerrel, ahova a hallgatóktól beszedett tandíj miatt szükséges a húzónevek felsorakoztatása.

    Hogy a kurátor mire garancia és mire nem — egy jó nevű kurátor is csinálhat nagyon rossz kiállítást, de valahogy tapasztalataim szerint ez mindig megbocsájtást nyer. Olyanról még nem hallottam, hogy valakit egy idő után azért nem hívtak volna, mert rémes kiállításokat csinál.

    Ha már a PR-nál és a marketingnél tartunk, akkor ne feletsük el Seth Siegelaub-ot, aki effektíve marketingesből lett kurátor és gallerista, akit (és arroganciáját) azóta is nagyon sokan másolják.

    Szerintem fontos egy kiállításban a tárgyak elhelyezésének követése, és itt persze nem arra gondolok, hogy 1-2 centivel idébb vagy odébb legyen egy tárgy, hanem arra, hogy melyik mű melyik másikkal lépjen kapcsolatba.

    A retrospektív, illetve egyéni kiállításoknál is jó lenne, ha működne a kurátori interpretáció. De gyakran fordul elő, hogy a kurátor magának se tisztázza le, hogy milyen szerepben kíván megjelenni és a végén a művész rendezi meg a kiállítást, a kurátor meg asszisztál. Ezek a kiállítások nem mindig tartoznak a legsikerültebbek közé. Ellenpélda erre Ion Grigorescu varsói kiállítása, ahol a kurátorok nagyon is tudták, hogy milyen interpretációt szántak Grigorescunak és ettől egy nagyon remek kiállítás jött létre.

    Ha egy 60-as éveket bemutató kiállításról beszélünk, akkor szerintem az a kérdés, hogy a kiállítás célja egyfajta történeti helyzet rekonstruálása, vagy annak bemutatása, hogy ma mit tartunk fontosnak. Persze nem árt, ha a kiállítás érzékelteti azt, hogy a régen fontosnak tartott dolgok és a maiak nem biztos, hogy átfedésben vannak. Ez szerintem a ’45 utáni magyar művészet bemutatásának egyik nagy kérdése.

    Épp Harald Szeemann miatt terjedt el roppant mértékben az a gondolat, hogy a kiállítás (azaz a kurátori munka) is egy műalkotás. Azt hiszem, már írtam, hogy én ezzel nagyon nem értek egyet.

    Hogy pontosan mit tanítanak a kurátoroknak, azt nem tudom. Biztos tanítják az egyes kurátori szerep-felfogásokat, de hogy melyikre fektetik a hangsúlyt, arról nincsenek információim, sajnos.

  255. @timár.kati: Szokásomtól eltérően utánanéztem, mit is a tananyag az MKE, érdekes összetételű.

    Ami rögtön felkelti a figyelmet, az a szak neve: kiállításrendezői-kurátori.

    Félősek még kicsit, nem mertek elszakadni a kiállításrendezői világtól, bele a kortárs kurátoriba, hezitálnak, melyik irányba vigyék el a tanítást. Ahogy látom, mégis inkább a kurátorinak nevezett felé kanyarodnak.

    A képzőművészeti celebség mindig is megvolt, a sztárságot igényelte a nép: Picasso, Warhol, Hirst – valakinek a Nevét tudni kell.

    Az azonban furcsa, hogy egy kiállítást azzal lehet eladni, hogy ki a kurátora. Mintha az maga önálló minőséget képviselne.

    És igen, agresszívak a kurátorok is. Sokan vannak, a piac az USÁ-ban nagy, de Európában nem akkora. S meg kell élni, bizonyítani, hogy ki a jó, a jobb és a legjobb.

    Ehhez pedig önmarketing kell. És az önmarketing-tanfolyamot valakinek el kellett kezdenie. A Nagy Úttörőnek.

    Azóta elfogadott (?).

  256. @iparterves: “Szokásomtól eltérően utánanéztem” — ez jó 🙂

    A szak elnevezése származhat pusztán abból is, hogy a “kurátor”, mint “szakma” Magyarországon hivatalosan nincs elismerve. Nem tudom (én nem néztem utána), de ez is egy verzió.

    Egy kis kötözködés — szerintem Picasso, Warhol és Hirst eléggé másképp voltak sztárok.

    Nem biztos, hogy a kiállítást a nagyközönségnek lehet a kurátor nevével eladni, de azért a szakmai közönség is fontos. Meg — mint fentebb írtam — az egyetemek, pl.

    Kérek szépen egy dekódolást “a Nagy Úttörtő”-re, és egy delapidáris feloldást az “Azóta elfogadott (?)”-ra.

  257. @timár.kati: A Nagy Úttörő az, aki először jelenik meg valami újjal. Ez HS vagy Seth a maga példájában.

    Az “azóta elfogadott” pedig annyit tenne – még kérdőjelesen is -, hogy a Nagy Úttörő által megnyitott útat mások, szerényebben, de nem kevésbé öntudatosan széttaposták, kiszélesítették, majd a kezdeti földutat először durva bitumennel fedték be, aztán tartósabbnak tűnő betonnal, s ma már ott tartunk, hogy az örökkévalóságnak szóló gránittal borítják – tudatosítva, hogy a kurátorság mindig volt, van és lesz is.

    Az MKE szak elnevezése szerintem – de mint tudja itt mindenki, nem értek ehhez a dolgokhoz – leginkább a bizonytalanságot tükrözi.

    Még élnek a régi hagyományok – rendezte Frank Janó – és nem söpört végig gőzerővel az önös-önért kommerciális öntömjénező, magát a művészek fölé helyező kurátori hullám a hazai kis artworldön.

    Nem tudom, mit jelent az “elismerés” – kinek a részéről? Az ún. nagyközönség (?) számára a kurátor alaphelyzetben nem érdekes.

    A szakmának nevezhető réteget nagyjából ezer főre taksáltuk: számukra minden fontos. Ez is.

  258. @iparterves: Köszi a kifejtést!

    Az “elismerést” félreérthetően fogalmaztam meg — én olyan banális és prózai dolgokra gondoltam, mint amilyen a tevékenységek országos … micsodája, vagy pl. egy kiállítási intézményben, múzeumban betölthető állások elnevezése. Hivatalosan én sem kurátor vagyok, hanem muzeológus. Ami persze egybevég a kurátor szó eredeti jelentésével. De ma már mégse ezt értik rajta. Amennyire én tudom (de én ennek most nem néztem utána), a kiállításrendező viszont egy létező kategória.

    Az “azóta elfogadott”-ra adott leírása szerintem helytálló.

  259. @timár.kati: A rendszer még elmaradott:

    2713 Muzeológus, múzeumi gyűjteménygondnok

    Gyűjti, feldolgozza, megőrzi, helyreállíttatja, nyilvántartja és bemutatja a művészeti, néprajzi és régészeti tárgyakat, képzőművészeti, iparművészeti, zenetörténeti, irodalomtörténeti, esetekben technikatörténeti és design-alkotásokat, természettudományi anyagokat.

    Feladatai:

    a restaurátor-műhelyekben, laboratóriumokban, régészeti ásatásokon a műtárgyak, a régészeti, néprajzi, iparművészeti tárgyak vizsgálata;
    a művészeti, néprajzi és régészeti tárgyak, képzőművészeti alkotások stb. felkutatása, illetve gyűjtése,
    gyűjteményes kiállítás megszervezése;
    a gyűjteményes anyag feldolgozása, rendszerezése, nyilvántartása;
    természettudományi anyagok (növény, állat, ősmaradvány, ásványkőzet) gyűjtése, feldolgozása, megőrzése, nyilvántartása;
    néprajzi tárgyak gyűjtése, raktározása, nyilvántartása, rendszerezése és megőrzése;
    képző- és iparművészeti múzeumok részére műtárgyak felkutatása, gyűjtése, a gyűjteményi egységek anyagának rendszerezése, feldolgozása, nyilvántartása;
    egyes szakterületek múzeumaiban (pl. mezőgazdasági, orvostudományi, irodalomtörténeti múzeumokban) a tudománytörténeti értékű anyagok begyűjtése, megőrzése, rendszerezése, feldolgozása és nyilvántartása;
    műtárgyak, műalkotások történeti és esztétikai értékének megőrzése, élettartamának meghosszabbítása különböző restaurálási, konzerválási technikák segítségével;
    természettudományi anyagok (ásványkőzet, növény, gerinctelen és gerinces állat) konzerválása és előkészítése a tudományos feldolgozáshoz;
    a társszakmák képviselőivel való kapcsolattartás, együttműködés.

    Jellemző munkakörök:

    Művészettörténész-muzeológus
    Néprajzos-muzeológus
    Preparátor
    Szoborgyűjtemény kezelő
    Természettudományos-muzeológus

    Néhány kapcsolódó, de máshová sorolt foglalkozás:

    2622 Történész, régész
    2623 Néprajzkutató
    2722 Képzőművész
    2723 Iparművész, gyártmány- és ruhatervező
    3717 Kulturális intézményi szaktechnikus

    A szabályok még nem ismerik a kurátort.

    Nem baj, kiverekszi magának ezt az elismerést a kurátori társadalom.

  260. @iparterves: Köszönöm, hogy megcsinálta helyettem a házi feladatot 🙂

    Nem tudom, hol találta ezeket az infókat és ott esetleg nincs-e valami arról, hogy pl. a Műcsarnokban minek nevezik (vagy minek kellene nevezni) hivatalosan a kurátort?

    Én azért az efajta “elismerést” vegyes érzelmekkel fogadom, mivel maga a munkakör tul. képpen létezik, csak más a neve. Nem vagyok a híve annak, ha ugyanaz a dolog több néve is fut, lásd köztéri művészet és public art.

  261. @timár.kati:

    A fellelés helye: http://www.ksh.hu/docs/…/feor08/2/2713.html

    A Műcsarnokban van produkciós vezető és vannak kurátorok.

    Hivatalosan – Feor – ők is muzeológusok lehetnek.

    Vagy lehetnek az alábbiak:

    2714 Kulturális szervező

    Kulturális értékeket közvetít, művelődési, művészeti, szórakoztató, szabadidős és sport programokat szervez, művészeti csoportokat, klubokat, szakköröket vezet, vagy azok működéséhez nyújt szakmai segítséget.

    Feladatai:

    helyi, kistérségi kapcsolatok építése;
    programokra, csoportfoglalkozásokra való igény felmérése, közönségszervezés;
    kulturális programok, kiállítások tervezése, szervezése, lebonyolítása;
    ismeretterjesztő előadások, vetélkedők, játszóházak, vásárok, népünnepélyek, fesztiválok tervezése, szervezése, lebonyolítása;
    ünnepi műsor szervezése;
    hagyományőrző és művészeti csoportok szervezése, esetleg vezetése;
    programinformáció és egyéb kulturális információk gyűjtése és szolgáltatása;
    szabadegyetemek, szünidei táborok szervezése;
    éves tervek, elemzések, beszámolók, forgatókönyvek, program-költségvetési tervek, statisztikai jelentés készítése.

    Jellemző munkakörök:

    Fesztiválszervező
    Impresszárió
    Koncertszervező
    Kulturális szervező
    Látogatásszervező
    Művelődésszervező
    Művészeti szervező
    Népművelő
    Producer (kulturális)
    Produkciós menedzser (szórakoztatóipar)
    Program koordinátor
    Programigazgató (kulturális szolgáltatás)
    Programszervező (kulturális)
    Színházi szervezőtitkár
    Tárlatvezető népművelő
    Vezető producer
    Zenei producer

    A KSH is fel fogja ismerni, hogy – majd 2014 után? – át kell alakítania a fogalmakat.

  262. @iparterves: Nekem ebből a listából különösen a népünnepélyek, ill. az ünnepi műsorok szervezése tetszik. Népünnepély még nem volt szerencsém szervezni, de ünnepi műsort már gimnazista koromban csináltam. Április 4-én előadta néhány osztálytársam az én rendezésemben Pilinszky KZ oratórium c. művét, a zene vagy Kurtágtól vagy Lutoslawskitól jött :-))

  263. @timár.kati: Az nagyon kedves kis ünnepség lehetett!

    Az Állami Szabályozás már csak ilyen tágkeblű.

    Magához ölel különféle területeket, egyesíti őket és ellátja egy közös névvel.

    Aztán mindenki csodálkozik, mi is az, amit leírtak.

    A kapitalista manager szót nem is ismerik, de az már szép, hogy a producerig eljutottak.

  264. @iparterves: Bocs,hogy a GÍBic-vagy kibic közbeszól (meg a csapos),de a fenti kis munkaköri leírás a múzeumi szmszben a 2714-el jelölt múzeumi szervező más néven múzeumpedagógus,csak azzal a többlettel, hogy oktatási feladatokat is vállal a múzeumi területen. A művészeti manager-kurátorképzés része is ez ,vagyis a múzped. a MKE-en, míg viszont a fenti tömegrendezvény szervezés nem tananyag ott ahol én tanítok az ELTE Neveléstudományi tanszék múzeumped, szakán-viszont ott a kurátorral való együttműködés formáit és lehetőségeit tanítjuk

  265. @iparterves: Kérdezte mikor és hova írom a MIamanót,hát a Millamédia blogra,most jön majd le tán a jövő hét elején. (ha érdekli:))

  266. @sinkó: Elnézést, de egy hétig üdültem, és nem nézegettem, mi történik a magyar kulturális életben.

    Az írást olvastam, köszönöm. A lényegét már korábban kifejtette itteni “beszélgetéseink” során.

    GG maradjon a kaptafánál – nekem ez az cikkéből az olvasatom.

    De hogy kerül a végére Bukta?
    Ő többet tud mondani a magyarságról? Nem ismerem az életművét, de amennyit igen, annyiból azt következtetem ki, hogy nem.

  267. @iparterves: Sajnos igen, ezt a kurátor,múzeumi dolgozó, önálló kurátor, múzeológus, múzeumpedagógus szerelmi sokszöget persze nem lehet feloldani.csak sok az átfedés,feladatátlépés, feladattorlódás.
    Amúgy beszélgetésüket a kurátor-ságról szívesen olvasnám a hazai szaksajtóban, lenne belőle szép kis vita (vihar egy kád vízben)

  268. @sinkó: Lehetne belőle énekes halott, ha a bújkáló kurátorok és kurátorságban utazók szépen kiállnának a kurátori eszme éppen aktuális megfogalmazásával és nyugodt erőként követelnék a Feor átalakítását.
    Ha esetleg Baán lépne az ügyben…

    A tranzit is a hazai szaksajtó…de amelyikre gondol, abban nem vagyunk szalonképesek.

  269. @sinkó: Én a magam részéről ezt semmiképp se nevezném “szerelmi” kapcsolatnak., még ironikusan sem. Sokat és régóta gondolkodom a kurátorság metaforáin, de a szerkesztőnél egyelőre jobbat még nem találtam a magam, vagy annak a kurátori felfogásnak a számára, amit én “képviselek”.

  270. @iparterves: Igen, mi itt a megtűrt (!) renegátok vagyunk, akik akaratukon kívül — de tudatában annak, amit tesznek — a tranzit szekerét toljuk 🙂

    A producer, mint kurátori metafora akkor válik viccessé, amikor ehhez szegényt Walter Benjamin “The Author as Producer” c. írását idézik affirmatíve és nem veszik észre azt, hogy 1/ ez a szöveg régóta létezik magyarul, címe: Az alkotó mint termelő, tehát semmi köze sincs a producerhez, 2/ maga a szöveg tartalma is ellentmond ennek az értelmezésnek.

    Egyébként a fent említett ünnepség leírására a “kedves” szó roppant találó!!!

  271. @timár.kati: Igen, visszavonom, a szerelem kölcsönös érzés, itt leggyakrabban -nem mindig önös érdekből-egymásnak feszülnek a státusindulatok.A szerkesztő lehet hogy szoányírt elnevezés (összszerkesztő),de kicsit “könyves-sajtós”.A kurátor talán csak az utóbbi időben vált olyan “szitokszószerűvé” amúgy nem lenne azzal semmi baj, ha a tartalmak tisztázódnának

  272. @iparterves: Bukta erős realizmussal és iróniával bíró alkotó ahhoz, hogy a kis magyar pornográfiát 8valóságot) bizar felhangokkal interpretálja. ráadásul mezőszem,erén él-nem kevés kaland és egyéb zajlik ott a Mátra aljában-s mindaz amit fest, épít, performál inkább tűnik válasznak arra MI a magyar mint ez a …keverék.Amúgy Bukta szerepelt ezen a tárlaton és szinte a kevés “eltalált “művész között volt (nekem)

  273. @timár.kati:

    Milyen jó, hogy megtűrnek bennünket!

    Miért mi vagyunk a megtűrtek?

    A tranzit külsősei közül az elmúlt két évben mindkétszer jelöltek bennünket AICA díjra. Elsőül éppen a tranzitos beszélgetéseink miatt.

    A tranzit örült? Nem.

    Megköszönte, hogy adunk a színvonalának és pezsegtetjük kicsit a helyet?

    Nem.

    Megtűrtek vagyunk.

  274. @sinkó: Bajom van azzal, hogy Buktát realistának minősíti.

    Milyen értelemben lenne az?

    Hogy vidéken él, azzal a magyar lélek, a magyarság lényegéhez közelebb került?

    Babits kevésbé tudta kifejezni a magyarság-érzést, mint mondjuk a mezőszemerei pásztorok egyike?

    Bukta életművét, természetesen, nem ismerem. Értékelni sem tudom, csak szórványosan láttam kiállításait és műveit. Őszintének és kedvesnek, szeretetteljesen művészinek a korai rajzait találtam.

    A combine painting munkáit eröltetettnek és kivülről irányítottnak tartom, a művész-képzet ölt bennük testet a “mezőgazdasági alkotó” sztereotipiájának való megfeleléssel.

    Szóval, kétlem, hogy Bukta lenne “a” kérdésre adható adekvát választ megfogalmazó művész.

  275. @iparterves: Megtűrtek vagyunk, mert végül is le is tilthatnának minket, nem? Persze más stratégiákat választottak, ez jól látható, mint ahogy az is, hogy a hatalmukkal hogyan “bánnak”.

  276. @sinkó: A Mancs-ban Hajdút és – a történetfilozófia részt jegyző TGM-et most kihagynám, csak az utolsó két és fél hasábot jegyző – Kürti Emesét olvasta?

    Mintha nem szeretnék ezt a kiállítást.

    Mintha maguk is valamilyen zagyvaléknak tartanák, amely a kurátor-igazgató elméleti és politikai nyavalyáinak kezelésére szolgálna.

    Kürti Emese eléggé radikálisan ír, vagy inkább realistán?

    GG helyzetét, illegitimitását vázolva mondja ki: “Legitimitását csak úgy nyerheti el, ha…a hatalmi pozicióval és a képzőművészek egyre növekvő piaci kiszolgáltatottságával…
    visszaél…( a folytatást tessék elolvasni, nincsen kedvem hosszabban idézni a szöveget ).

    Az üzenőfalon nem véletlenül helyeztem el az a régi szöveget, az 1997-est.

    Nem véletlenül, mert lám: Kürti Emese is abba a történelmi lábvizbe lógatja lábait és annak enyhe langyától elandalodva kiáltja képünkbe a képzőművészek szerencsétlen sorsáról elgondolt szavait.

    Ha kinézne a világba, látná, hogy nagyon sokan vesztesei a kapitalizmusnak ( TGM ezt elmondhatja neki is ). A képzőművészek is azok lehetnek, mert “Ma már senki sem akar hatalmas, többszáz négyzetméteres lakásokat adni a festőknek, hogy kedvükre időzhessenek nékik tetsző, javarészt eladhatatlan vásznaik előtt.”.

    A művészet is a piacon van és a piacról él. Sajátos, sokak által manipulált, még többek által manipulálni szándékozott, sokaknak elegendő bevételt hozó, másokat onnan kirekesztő, a kis államokban központosítva élő, politikának alárendelt piac ez. Az intézményvezetők, a Kunsthallék igazgató pedig nagyhatalmak. GG is, mint az egyetlen Műcsarnok egyetlen politika megbízottja.

    Megértem, hogy ez nem tetszik Kürtinek – nekem sem. Az igazgató ugyanis én akartam lenni.

  277. @iparterves: Én nem pont az Erstére gondoltam….

    Az utóbbi kommentjéhez pedig csak annyit, hogy sajnálom, hogy nem maga lett az igazgató.

  278. @iparterves: Fizetés, repi-keret, hatalom — szerintem az Erste igazgatójának nagyobb van…. Válassza inkább azt!

  279. @timár.kati: Szeretek zavaros vizeken halászni.

    A Műcsarnok vagy – ne adj Isten ! – a Lumú….

    Ezek nekem valók!

  280. @iparterves: Még nem olvastam a Hajdú kritikát, se K. Emeséét-pedig Hajdú felszólított, hogy “mivel én valamit nagyon elvétettem (??)” olvassam el az ő írását.Bukta realizmusa nem nép realizmus, nem szoc.realizmus,hanem -jobb szó híján-erős kritikus valóságlátás ironikus felhangokkal. Ezek a felhangok-mivel nem a klasszikus szakma felkent mestere, bár oktatja az Egyetemen- a maga esendő képi nyelvén (már-már naiv) ,képi eszköztárával önironikussá is válnak. Ez benne a hiteles, ezért látja úgy egy magyarként egyenként (és csoportban) a magyar mikróvalóságot mint rajta kívül … talán senki (Még feLugossy Laca lehetne ilyen, csak ő kicsit túl lő a célon )

  281. @sinkó: Mit vétett el Hajdú szerint? És ő?

    Bukta realizmusa annyira realizmus, hogy az már nem is az. Se nem népi ( az milyen? ), se nem szoc. ( bár parodizálja ), se nem heroikus.
    Kritikai? De nem a 19. századi értelmében.
    Kritikai, mint művészet, de nem mint kritikai realizmus.
    Abban egyetértünk, hogy önirónikus – meg azok számára, akik nincsenek otthon a vidék világban ( ahogy én sem ), a falvak “üzenetét” hozzák. De ennek a művészetnek semmi köze sincsen a ( szó szoros értelmében és kétszeresen is ) esetleges anyaghasználaton kivűl a mezőgazdasághoz. Ez is elit művészet, mint minden művészet. Lehet koszos ruhában, falusi munkaruhában előadni, de az sem változtat a lényegén.
    Az az út, amit Bukta az autodidaktaságtól a tanításig megtett, szép ívet mutat, nem egyedüli pályaívet persze.

    A realizmus meghatározására van szükség, a mai realizmuséra, amely más, mint a 19-20. századi, de azok nyomába ered.

    Vagy mindenki realista ( rémálmaink az igazi realitások, amelyek most minden formájukban a valóságba vonulnak és ott “valóvá” formálódnak ) és akkor a realizmus parttalan.

    Vagy sem. De akkor mi a realizmus? ( Laca meg a realizmus? – ez is egy jó kérdés lehet. )

  282. @iparterves: Igen, egy új realizmus fogalom nem ártana (kicsit meghaladtuk Lukács Györgyöt mára:) ).Pl. realista -e Csernus-és hozzá képest Bukta vagy Laca esetleg a fiatalok mágikus,vagy horrorisztikus realizmusa ( Kis Róka Csaba, Horror Pista-megvannak a figurák? )

  283. @sinkó: KRCs számomra – antik darab vagyok – nem realista.

    Vagy Garaudy-értelemben az.

    Csernushoz képest Bukta nem realista. Már ha Csernus realista volt ( szerintem a szürnaturalista korszaka nem volt az, később pedig kötődött volna a klasszikus értelemben vett realizmushoz, majd elment egy kissé a fotórealizmus irányába is ).
    A mágikus realizmust – amennyire távolról ismerni vélem az ifjak munkáit – nem lehet az új generáció munkásságára alkalmazni.
    A realizmussal kapcsolatos képletek Raboczky Judit, Fülöp Gábor szobraival kapcsolatosan és Tanka Péter vagy Brückner János grafikáival és festményeivel való találkozásaimkor merültek fel.

  284. @timár.kati: Ha még fent vagy a fórumon: gratulálok a Ludwigos kiállításodhoz-Hős,hősnő…tetszett, lám lehet létező anyagból új kurátori szemlélettel izgalmas kiállítást rendezni

  285. @iparterves: ha még fent van a fórumon? olvasta Gulyás írását az ÉSben?Mint aki nem érti mi a kritika tárgya

  286. @sinkó: Nem, még nem, de el fogom olvasni.
    Ha Kerényi új könyvsorozat a Békemeneteseknek készült, akkor lehet, hogy GG is nekik szánta volna a miamanót?

    ( 1. Bevallom, még Bán A. írását sem olvastam, csak Hajdú és KE-TGM közös cikkét, meg sinkóét 2. Eddig sem volt valami szellemi izgalom errefelé az élet, de most olyan tikkasztóan semmit nyújtó a blog, hogy ránézni is tereh.).

  287. @sinkó: Persze, hogy fent vagyok :-))) És nagyon köszönöm a kedves gratulációt, örülök, hogy tetszett a kiállítás!

  288. @iparterves: Lássa be ,izgalmat majd a Cézanne kiállítás kapcsán fog érezni-no nem a blogon, hanem a kiállítóteremben

  289. @sinkó: Gondolja?
    Magának Cézanne jelent még izgalmat?
    Ha olyan lesz a rendezés – és olyan lesz -, mint eddig volt, akkor nem képeket látunk majd, hanem a szürke/kakizöld falon megvilágított színes foltokat.
    Rémélményem a Puskin Múzeum, még rosszabb az Abakanowicz, de kimagaslóan a legrosszabb az ún. Van Gogh ( a másolatok kiállítása ).

  290. @iparterves: Igen,nekem Cézanne még mindig..-főleg festőként és tanárként.
    Amúgy az igaz, hogy rémálmom a Van Gogh világítása,a kutricák, reméljük más látvány lesz:)

  291. @sinkó: Rendben, értem.
    Provokatív kérdésemmel együtt el akartam mondani, hogy mindaz az unalom és avittság, ami megcsapott sok-sok kiállításon, egy csapásra átváltozott, amikor az Orangerie-ben láttam egy kiállítást az avantgárd egy értő-kedvelő-kereskedőjének hagyatékából.

    Olyan erős anyagot, olyan plasztikusan és szépen még soha nem láttam egyben. Ott valamit megértettem.

    A másik ilyen élményem a luzerni Rosengart-gyűjtemény volt.

    De én csak néző vagyok, s nem szakmabeli.

  292. @sinkó: Elolvastam.

    A belga-történet mint viselkedés- és filozófia-történet teljesen hamis, szerintem.

    A belgaság származástani kontextusáról pedig úgy hallgat GG, mint ahogy kaki lapul a fűben.

    A végefelé már elkezdtem sajnálni a szegény fiút, akiről már-már Karinthy Kosztolányi Desidert parodizáló kis klapece jutott eszembe.

    Mennyien is bántották ezt az embert jobbról és balról!

    Mennyi meg nem értéssel találkozott.

    S mennyi rosszidulattal! Voltak olyanok, akik arra vetemedtek, hogy szerzői kiállításnak nevezték ezt a sokrétegű, az ellenkező végeken levő vélemények egymás mellé helyezésével polifonikus költeményként emelődött az árkok felett!

    Mennyi szűklátókörűség!

    Meg az ellenséges képzőművészek, az artworlbeli alvilág, akik meg akarták fúrni a kiállítást! Elszörnyedtem, mi minden van még itt.

    Viszont megkönnyebbültem azt olvasva, hogy ez a kiállítás sem arról szól, hogy a hatalmat legitimálja. Nem, ezt megmondta GG – s ha valakinek hihetünk, hát az ő, hiszen ő rendezte és csak tudja!

    Mindezt egy oldalon keresztül az ÉS-ben.

    ( Maga meg így megöregedve már költő lett? A grafikai anyag előszava egy rejtett lírikust mutat. )

  293. @iparterves: Ez a belga-dolog a szövegben valóban alaposan és több szempontból is félre lett értve. És látja, már megint a belgák kerültek rossz helyzetbe ezzel is.

  294. @timár.kati: GG nek (akarja) ismer(n)i azt a klasszikus szöveget, amely szerint a sorba állítják a KuK katonákat vallás szerint. A “belga” megkérdezi az őrmestertől, hová álljanak a vallástalanok. Mire: válasszon vallást azonnal, mert különben úgy a zsidőkhoz csapom, hogy attúl kódul

    Na, nesze nektek “belgák”.

    GG erősen szelektál a tények között. Ezt tisztességtelennek gondolom.

    Működésének érdekes hozadéka a Velencei Biennálé kiírása is, amely szerint a a nyertes pályázó a Műcsarnok megbízottja lesz és a Műcsarnok utasítása alapján kell a munkáját végeznie.

    Nem nagyon ismerem az artworld szokásait, de az gondolom, ha megnyerem a pályázatot, akkor annak alapján dolgozom, abban a pénzügyi keretben, amelyet rendelkezésemre bocsátanak.

    De a megbízó, jelen esetben a Műcsarnok, a szokásjog alapján, feltételezem, nem szól bele az érdemi tevékenységembe.

    Ezzel szemben ez a kiírás határozottan azt mondja, hgy a Műcsarnok érdekében jár el a nyertes és a Műcsarnok utasításainak megfelelően.

    Műcsarnok pedig egyenlő a nemzeti biztossal, aki azonos a Műcsarnok igazgatójával.

  295. @iparterves: Látja, mondtam, hogy mindig a “belgák” szívják meg…

    Maga nem pályázik? és a Totemre?

  296. Bocs, teljesen hülye vagyok, Totem=Hortib és csapata.

    Bocs.

    Nem, arra nem pályázok.

  297. @iparterves: Pedig egy virtuális kurátori jelenlét érdekes színfoltja lehetne az éppen aktuális vásárnak.

  298. Remélem, Kicsiny Balázs És-beli hozzászólása eljut mindenkihez.

    Ha nem, akkor – elnézést kérve a hosszabb idézet okozta esetleges szerzői jogi sérelemért – idézem:

    “…Nem gondolom, hogy az általad leírt két csoportnak lenne „világszemlélete és értékrendje”. Miért kettő és nem több? A „mi és ők” kettősége mögött nem egy politikai és hatalommegragadási technika megosztó víziója áll? – lásd Orbán Viktor turulszobor-avató beszédét. Úgy tűnik számomra, hogy ez a „performansz”, ha hívatlanul is, a Mi a magyar? kiállításhoz kapcsolódott. Ez az esemény szerintem új fényt vet a kiállításra, és a lehető legrosszabbat. Úgy gondolom, nagy nyilvánosság előtt egyértelműen el kell határolódni az Orbán Viktor által megfogalmazott „kétszívűség”-től. Véleményem szerint az általad rendezett kiállítás koncepciója is áldozatul esett ennek a civilizációs normákat felrúgó beszédnek.

    A „magyarok” érdekében kell ezt megtenni, de én inkább úgy mondanám, azokért, akiknek otthona ebben az országban van vagy majd egyszer itt fognak otthonra lelni… és a többi kiállító művész érdekében is.

    Baráti üdvözlettel,

    Kicsiny Balázs

    képzőművész”

  299. @iparterves: Hát, igen, a vásárra keresnek kurátort. Minden eladó? Néha igen, néha meg nem. Ez sok mindentől függ, de ebben biztos magának is van személyes tapasztalata nem?

  300. Sohasem késő alapon ma megnéztem a miamanót.
    Eredetileg arra gondoltam, hogy Gulyás Gábor tárlatvezetésére is kiváncsi leszek, de az előcsarnokba megjelentek számára tartott bevezető kiselőadásának az a kissé elnagyolt politikai-morfológiai vázlata, amely szerint a patetikus művek a jobboldalhoz kapcsolódhatnak, a gúnyoros-irónikus hangvételűek meg a balhoz, minden további együttműködést kizárt a kurátorral.
    Ekkora eszement baromságot még vázlatosan is előadni, próbálva kihátrálni belőle, de sikertelenül – nos ez lehetetlenné tette a követést.

    Így a tömegtől – vagy hatvanan lehettek a “tiszta szóra” vágyók, köztük láthattam a képégető Szkok Ivánt is – távol barangoltam.

    S a kiállítást nem értettem. Mi köze a műveknek a címhez. vagy fordítva. És miért volt túlreprezentálva a jelentéktelen Mátrai Erik és a festői tudását aprópénzre váltó Kupcsik Adrián?

    Mit keresett a művek között Farkas Ádám plasztikája és Ilona Keserű Ilona tanulmány Gubanca? Mindkettő az önmagába visszatérés téri elvét boncolgatta, de ez egyben valamiféle társadalmi-politikai mondandót is magában rejtett volna? Kétlem.

    A címre vonatkozó állításokat vagy véleményeket elvétve találtam. fehér László annyira inadekvát a témái megközelítésével ( szociális érzékét ismét egy homeless megfestésével mutatná, hiteltelenül ), hogy olyan távolságtartásra késztetett, mint a kurátor.

    Csiszér Zsuzsi Yes-No-Igen-Nem szavakból összeállított belső agytekervénye érdekes, szellemes és nagy munkát is jelentett, de azon túl, hogy Cs.Zs magyar festőnő, akinek belső gondolataiban sűrűségek és nagy lukak változnak ( mint mindannyiunkéban ), mi köze lehet a Mi a magyar? kérdéshez.

    Ugyanezt kérdeztem magamtól Gaál József és Szurcsik József festményei láttán.
    Jovián György legnagyobb meglepetésemre aktuálpolitikai témát kapott fel, bár inkább a festésmódja és a romlás virágainak – pontosabban: virág nélküliségének – tudatos elénk állításában következetes.

    A kiállítás lényegében azért készült, hogy magába foglalja az elméleti mondandót, amely a video-teremben várt a látogatókra Gulyás Gábor által készített interjúk formájában. Hogy miért azokkal készített, akikkel? Ez maradjon az ő titka.

  301. @iparterves: És aztán ,ha maga G.G. beveztőjétől már elszalad,hogyan fogja végighallgatni O:V. megnyitó beszédét (!) a Cézanne kiállításon (!!!)?

  302. @sinkó:

    1. Sehogy.

    Mert nem járok megnyitókra.

    2. Azt hiszem, jól láttam. S bármennyire is gondolkodtam, még ma sem sikerült felfedeznem antropológiai, nemzetkarekterológia, politikai vagy bármilyen más összefüggést a művek és a cím között.

    Kivéve, hogy a művészek magyarok és van elgondolásuk önmagukról és környezetükről. De ez önmagában nem kiállítás.

    Az általam elmeszelt Mátrai Erik Turul-ja pl. érdekes geg, de nekem annál többet egyszerűen nem jelent. Pedig annyi mindent bele tudnék magyarázni!

    Bukta pedig, már bocs, de halotthalovány volt.

    Akkor már inkább Laca gesztusa!

  303. Buktában nem értünk egyet-de ez nem baj-Laca geggje jó, de már kissé passzé nekem.
    Végső soron tehát van egy kiállítás -volt egy kiállítás-ami nincs, mert bár ki voltak állítva jobb és kevésbé jó művek de semmi nem tartotta őket egybe. ( ellentétben Tímár Kati Hős… kiállításával a Ludwigban, ahol az én nézetem szerint még a vitatható egymásmellé rendelések (vagy épp választások) is megálltak mint problémafelvetés.
    Debrecenbe nem megy le a figuratívokat megnézni? van egy-két jólcsengő név a kurzusból

  304. @sinkó: Jó, Buktában nem…

    A kiállítás nem-léte értékelésében igen. Miért volt szükség a tárlatra? Mi volt a haszna? És kinek? Néhány kérdés, ami eszembe jutott róla.

    A figuratívok érdekelnének, de hadd kérdezzem meg: kell-e egy fiók-Kolozsvár kiállítást megnézni, amely azzal kábítja a népeket, hogy milyen drága volt a képek szállítása?

  305. GG kezd egy kissé túlsúlyos lenni ( nem a korpulens termetére célzok ). Giró-Szásznál ma a Kortárs-ban magyarázta el a kiállítását. Jó.
    A végén, arra utalva és bátorítva bennünket, hogy ássunk le a mélybe és keressük meg a közös szimbólumainkat, azt mondta: ha ma alaki kitűzi a magyar zászlót, akkor tudjuk, melyik politikai irányzathoz sorolható. És – jegyezte meg rosszallólag GG – ez nem jó.
    Nem bizony!
    De mi ennek a jelenségnek az oka, kedves GG? maga nem itt él 2002-ben, amikor a Fidesz felszólította híveit, hogy március idusától mindvégig hordják magukon a piros-fehér-zöld kokárdát? Maga, kedves GG, erről miért nem akar tudni? Maga, kedves GG, a saját szemétől nem lát és a saját élményeit elnyomja?
    És még így hirdet “igét”?
    Kortársi szlengben: majd eldobtad az agyamat a szövegétől!
    Az ilyen mellébeszélést az én világomban hazugságnak, abból is a tisztességtelen fajtának nevezik.
    Giró-Szász megértően mosolygott.
    Én nem.

  306. Most éppen L. Simonon ugranak át és Gulyáson is.
    Ők nagyon “avantgárdak” ( itt röhögőgörcs fogott el, de nem tudom írásban megfelelően jelezni ), s megbízhatóságuk kétes.

    Gyerekek, kérdezzétek meg a mai hatvanasokat-hetveneseket a Művészeti Alapról, annak irányítási és tulajdonosi jogairól, hogy tudjátok, milyen pénz- és hatalomkoncentrációval néztek szembe.

    A Műcsarnoknál pedig tanulmányozzátok lelkesen a történetét, a huszas-harmincas, meg az ötvenes évekét, s jövőtök feltárul.

  307. Nesztek, megkaptátok:

    „A kormány határozata értelmében a Műcsarnok, mint ingatlan a Magyar Művészeti Akadémia tulajdonába kerül 2013. január 1-jétől. Az azt jelenleg működtető Műcsarnok Nonprofit Kft. tulajdonosi jogait viszont a jövőben is a Magyar Állam gyakorolja. Ugyanakkor a Műcsarnok Nonprofit Kft. tulajdonosi joggyakorlója vállalja, hogy 2013-ban a feladatellátás művészeti és tartalmi kérdéseiben egyetértési jogot biztosít a Magyar Művészeti Akadémiának.”

  308. …és csönd, halotti csönd….Arany János nem tudott ilyen csöndről, sem Vörösmarty….

  309. Barátaim:

    András Edit, Andrási Gábor, Angel Judit, Askercz Éva, Baglyas Erika, Bakos Katalin, Bán András, Beke László, Beke Zsófia, Bencsik Barnabás, Berecz Ágnes, Bordács Andrea, Boros Géza, Cserba Júlia, Csizmadia Alexa, Dékei Krisztina, Dévényi István, Erdősi Anikó, Fabényi Júlia, Faludy Judit, Fenyvesi Áron, Fitz Péter, Forgács Éva, Havas Lujza, Hegyi Dóra, Hock Bea, Horányi Attila, Horváth Ágnes, Jerger Krisztina, Kemény Mária, Kernács Gabriella, Keserü Katalin, Kovács Ágnes, Kovács Péter, Kovalovszky Márta, Krasznahorkai Kata, L. Molnár Mária, Ladányi József, László Zsuzsa, Lénárd Anna, Majoros Valéria, Markója Csilla, Marosi Ernő, Mélyi József, Molnár Edit, N. Mészáros Júlia, Nagy Gergely, Nagy Ildikó, Nemes Attila, P. Szűcs Julianna, Paksi Endre Lehel, Páldi Lívia, Passuth Krisztina, Pataki Gábor, Perenyei Mónika, Perneczky Géza, Peternák Miklós, Petrányi Zsolt, Magdalena Radomska, Rényi András, Rózsa Gyula, Sárosdy Judit, Sasvári Edit, Sinkovits Péter, Somogyi Hajnalka, Somogyi Zsófia, Stenczer Sári, Stepanovic Tijana, Sturcz János, Sümegi György, Süvecz Emese, Szabadi Judit, Százados László, Szeifert Judit, Szepesi Anna, Szipőcs Krisztina, Szoboszlai János, Szőke Annamária, Szücs György, Tatai Erzsébet, Timár Árpád, Timár Katalin, Török Tamás, Turai Hedvig, Vadas József, Várkonyi György, Várnagy Tibor, Vécsi Nagy Zoltán, Wessely Anna, Zólyom Franciska, Zwickl András

    AICA tagok, ti mit tesztek?

    Most nem tiltakoztok, mint az MNG esetében?

    Hagotok sem hallatjátok?

Comments are closed.

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány