2000 karakter a kulturális politikáról – Miért van csönd?

Ártalmatlan kérdést tett föl számos hazai értelmiséginek a tranzitblog. Ön szerint van-e ma, Magyarországon kulturális politika? S ha van, milyennek látja az? Ha pedig nincs, miért nincs? Ezt tudakoltuk vagy kéttucatnyi értelmiségitől, kétezer karakterben. A megkérdezettek közt volt egyetemi ember, független kurátor, kritikus, kormánypárti hetilap újságírója is, korábbi kulturális államigazgatási közszolga, satöbbi. Összesen négy választ kaptunk, ebből hármat a kérdésfeltevést követő néhány napon belül. Ennél egy-két fővel többen pedig jelezték, nem tudnak, vagy nem szeretnének most erre válaszolni. Ki ezért, ki azért – kevés az ismeretük a tárgyról, nincs most idejük, sok a munka, satöbbi – mindenesetre ők vették a fáradságot, hogy legalább lemondjanak a válaszlehetőségről. A többiek nem reflektáltak. Akárhogy is, de egyértelmű a hallgatás. Csönd van. Vajon  miért?

szocs_forras_china.radio.international.jpg

Szőcs Géza 2010-ben, a shanghaji világkiállításon nyilatkozik
Drang nach Osten
Forrás: China Radio International

Meglehet, nem volt érvényes a tranzitblog körkérdése. Pedig a nemrégiben lemondott Szőcs Géza államtitkár szövege, amelyben önmaga értékelte önmaga elmúlt két évét, győzelmi jelentésként lobogtatva, egyebek mellett az elképesztő színvonalú pekingi magyar kiállítást, ismét feldobta a labdát: mit is neveznek ma, minálunk a hatalmon levők kulturális politikának? És mit neveznének annak a kultúra szereplői? A miniszterelnöki tanácsadóvá előlépett (fölbukott?) Szőcsöt követő (surprise!) hihetetlenül ambiciózus L.Simon László pedig rendkívüli magabiztossággal  futott médiakört a kultúra aktuális kérdéseit és saját új szerepét taglalva. Elsőként azt sietett leszögezni, „szerinte“ változás lesz a Nemzeti Színház élén. Mozognak a kultúpolitikusok, szerva ott, csere itt, rosálás, Szőcs leköszön, felkészül L.Simon, aki leadja az NKA-elnöki mezt és azonnal felveszi az önmagának szabott alelnökit, minden bizonnyal azért, hogy a projekt-finanszírozás helyett szép lassan a kulturális büdzsé réseit is be lehessen tömni az NKA-pénzekkel. Az MTI pedig időtlen állampárti agitprop-stílusban celebrál tudósítást arról, hogy a miniszterelnök úr (sic!) megtekintette a cigánymeggy betakarítását, no meg persze a Baracskai BV-intézet elítéltjeinek munkavégzését az agárdi L.Simon-gazdaságban. Ha most nem érvényes a tranzitblog körkérdése, akkor mikor?

Csak kapásból. Az OSA, a Múzeumok Éjszakáján elképesztő dokumentumok sorát teszi közzé a hazai megyei múzeumi rendszer állapotáról, köztük egy listát, amelynek a forrása nem ismert (azaz az OSA nem közölte), és azokat a múzeumokat nevezi meg, amelyeket be fognak zárni. Múlt kedden búcsúbulit tart a Trafó leköszönő vezetése, de sem az ő tisztes távozásukat, sem a lehetséges új alapos felkészülését nem segíti a pályáztatás körüli kutyakomédia. Július 2-án a kiírás szerint munkába kellett volna állnia az új igazgatónak, de a főváros érvénytelenítette a pályázatot. Majd azon melegében kiírt egy újat. Hogy mit miért tett, arról azonban hallgat.


lslnagy_forras_lsimonlaszlo.hu.jpg

L.Simon László magabiztos
„Szerinte“ változás lesz
Forrás: www.lsimonlaszlo.hu

Közben a háttérben tovább omladozik az intézményi struktúra, galériák, non-profit művészeti helyszínek dőlnek be, egyértelműen politikai szándékok nyomán. Praktikus lépésekkel zajlik a kultúracsere: antiszemita szerzőket iktatnak gyerekeink tantervébe. Súlyosan terhelt meggyőződésű író újratemetésén feszít az államtitkár és a parlament elnöke, nemzetközi botrány kerekedik, egy Nobel-békedíjas író visszaküldi a magyar állami kitüntetését. Mindez csak az elmúlt pár hét fejleménye. Zárójelben, vagy lábjegyzetben: a művészeti és irodalmi kritikai diskurzus lassan más egyébről sem szól, mint a politizáló művészet mibenlétéről. És illesszük ide azt is, szerénytelenül, hogy a Rendszerváltás– befejezetlen program című beszélgetésre alig lehet beférni a Majakovszkij 102-be. Folytassuk? Csupa kulturális (és) politikai ügy. Nem érvényes a kérdésünk éppen most? Kedves barátaink, mégis, mit kérdezzünk ma, amire mindenki szívesen ragad klaviatúrát?

Adná magát a magyarázat: félelem van. Jobb nem megszólalni, jobb nem kritizálni semmit. Akinek állása van, egyetemen, közintézményben, közgyűjteményben, érthetően félti ezt az állást. Rendben. Lehet persze álnéven, nickname-mel is válaszolni. Többeknek azonban nincs állami állásuk. Ki legyen szolidáris a művészeti szakmával, ha nem a művészeti szakma maga? Hogyan lehet elvárni, hogy a közönség, az adófizető is szolidáris legyen, felemelje a hangját, ha a szakma sem teszi? Mitől fél, mire vár, mit veszíthet még a művészeti szakma, a kultúracsinálók társadalma?

© 2020 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány