Erzsébet tér, végállomás

Megszűnő intézmények 1: Design Terminal

„Mióta a design szó beleült a magyar fülbe, nem volt még kormányzat, amelyik valós értékén tudta volna kezelni a design fogalmát, még ha láttunk is változó lelkesedéssel és hozzáértéssel tett formai gesztusokat” – fogalmaz a Műértő folyóirat 2016. márciusi számának Designcsökkentés című szerkesztőségi jegyzete. Azt hiszem, precízen. Nagyjából erre juthatunk, ha az Erzsébet téri Design Terminal (DT) megszüntetéséről szóló bejelentés utáni lehetőségeket próbáljuk latolgatni.

img_8051jpg_20150327114927922
Design Terminal, Erzsébet tér, Budapest. Fotó: bbj.hu

Két támpontunk biztosan lehet: Lázár János listája, Rogán Antal mentőöve. Ne csodálkozzunk, hogy nem szakmai, hanem politikai figurák a főszereplők az ügyben. Január elején, mikor a kormányzat a filozófusok, az IMF, Brüsszel és a menekültek után új ellenséget keresett, Lázár János, a kormányzat megoldóembere, aki mindent kipucol, tisztáz, rendbe tesz, bejelentette a „bürokráciacsökkentést”. Megszüntetni, átgyúrni egy sor hivatalt, háttérintézményt, a lista tényleg elképesztő, szerepel itt minden terület és műfaj, az Országos Közegészségügyi Központtól a Nemzeti Művelődési Intézetig. Ötvenezer munkahelyről írt a sajtó, de indokról sajnos egyetlen egyről sem, a lista mindenfajta megokolás, egyáltalán, bármiféle kontextus nélkül lóg a semmiben. A Lázár által ismertetett hetvenhárom megszűnő vagy átalakuló intézmény között ott volt az Erzsébet téri DT is mint olyan, amely jogutód nélkül tűnik el.

A kormány adta, a kormány elvette – gondolhatnánk elsőre. Sima ügy: a Navracsics Tibor miniszteri védőszárnyai alatt 2011-ben indult DT-t, most, hogy az illető már nem miniszter, egykori barátai kinyírják. Navracsics, aki brüsszeli száműzetésében olykor már egészen européer hangokat is hallat, látványosan került ki a rendszer legfőbb embereinek köréből. Pedig 2013 végén még büszkén jelentette be, hogy a DT „kiemelt minisztériumi háttérintézmény” lesz Design Terminál Nemzeti Kreatívipari Központ néven, hatszázmilliós költségvetéssel. „Kiterítenek úgyis….” – szólhatna a második gondolatunk, hiszen a DT nem lépett sem a rendszerkritika, sem az autonóm művészi gondolkodás forró talajára. Nem volt rebellis, úgy tevékenykedett, mintha Magyarországon minden rendben volna. Belesimult abba a kormányzati elbeszélésbe, amely jófej Magyarországot, emberarcú NER-t vázolt fel, valamiképp a Cool Britannia mintájára. Úgy látszik, nem tudott eléggé belesimulni.

Közvetlenül 2010 után ugyanis még úgy tűnt, hogy a kreatív iparágak – kérdés persze, hogy a  kormányzat mit tekintett ide tartozónak – akár a NER kedvencei is lehetnek. Uniós irányelvek és nemzetközi példák adhatták az ötletet ehhez a magyar kormánynak, amely befelé a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) pártszékház szagú, hivatalos, ásatag esztétikáját tolja, de kifelé, illetve a fiatal hazai közönséget célcsoportnak tekintve viszont valami izgalmasabbal kísérletezett.  A design és a divat pedig a politika népszerűsítésére és – ahogy azt Zanin Éva írása itt, a Tranzit Blogon kifejtette (Gombold újra, Mercédesz! 2015.10. 22.) – egy elképzelt nemzeti identitás-konstrukció megvalósításához is kiváló eszköz.

Ettől eltekintve azonban – már, ha el lehet tekinteni –, az inkubáció, a coaching, a magyar kreatív cégek piacra segítése, a kommunikáció és a láthatóvá tétel fontos célok lehetnek, amelyek kellő szakmai legitimációt is adhatnának a DT-nek. Ilyesminek bőven volna létjoga, elég ha a Kitchen Budapest példájára gondolunk, amely a valódi innovációban érdekelt, inkubációs hátteret igyekszik nyújtani valódi tervek kifejlesztéséhez. Viszont ezt ideológiailag semleges módon, multi-környezetben, egyetemi kapcsolódásokkal működve teszi.

2016-ban már szó sincs efféle dolgokról a kormányzati kommunikációban, se kreatívipar, se design, se innováció. A ma érvényes, Irinyi János nevével fémjelzett legújabb tervezet alapján a kiemelt területek a járműgyártás, az egészségipar, a turizmus, az élelmiszeripar, a zöldgazdaság, az infokommunikációs ipar, és zavarbaejtő újdonságként a védelmi ipar, azaz a fegyvergyártás. Ami a turizmust illeti, ez az a pont, ahol a DT neve újra előkerült. Két héttel azután, hogy Lázár bejelentette várható megszűnését, kiszivárgott egy, a kormány másik mindenese, Rogán Antal jegyezte tervezet, amely szerint Rogán minisztériuma alá szerveznék majd be (ki?) a hazai turizmus és idegenforgalom új, központosított irányítási rendszerét, Nemzeti Idegenforgalmi Ügynökség néven. Egy előterjesztés szerint ide integrálnának egy, a „magyar kreatívipar fejlesztéséért felelős ügynökséget”, a DT-t. Ha így lesz, az megint csak irányváltást jelez: a kreatívipar ebben a szemléletben nem önmagában érték, hanem csak valamilyen idegenforgalmi koncepciónak, föntről elgondolt országimázsnak alárendelve.

rubik_kocka_muzeum_terve_foto_444.hu
A Rubik Science Center terve

Pár éve még maga a miniszterelnök szorgoskodott egy, a magyar kreativitással foglalkozó, Rubik-kocka alakú múzeum megvalósításában, a világ egyik legismertebb magyar innovátorával, Rubik Ernővel együtt írta alá az intézmény dokumentumait. Mára elült ez az elgondolás: 2015-ben még folytak elszórt találgatások az intézmény helyéről, 2016-ban viszont már senki nem kéri számon a kormányzaton az ütemtervet, amely szerint épülnie kellene a hegyére állított kocka alakú létesítménynek. E percben a Rubik Stúdióban sem tudnak semmit a Fürjes Balázs kormánybiztos által „Rubik Science Center”-ként emlegetett projekt állásáról. Ez a terv ma már a turizmus kontextusában sem kerül elő.

Az már a hazai helyzet különlegessége – és egyben déja vu élmény azok számára, akik éltek az 1989 előtti világban –, hogy akadnak, akik a Rogán-féle tökéletesen dilettáns elképzelést mentőövnek tekintik. Hiszen mégsem engedik el a DT kezét, megszüntetve megőrzik. Minthogy szakpolitikák nincsenek, a magyar közpolitikában informális erőcentrumok mozognak: ha Lázár listára tett, Rogán még levehet onnan. A központosított hatalom és a hatalmi entrópia egyszerre van jelen, és ez nagyfokú kiszolgáltatottságot eredményez. Hajszál pontosan mondta Radnóti Sándor, hogy ma a joguralom helyett személyek uralma alatt élünk. Természetesen nem tudni, Lázár minek alapján tette listára a DT-t. Meglehet, sokallta a 600 milliós költségvetést, és forintosítható eredményt várt volna. Pedig 600 millió az MMA hatmilliárdjához képest láthatatlan összeg. Csak hát az MMA léte fundamentális ideológiai kérdés a kormány számára, míg a DT léte szeszély, jóindulat dolga.  Az nem valószínű, hogy a kormányzatban bárki képes volna megítélni egy kulturális közintézmény szakmai output-ját, a kulturális közfeladat „teljesülését”. A DT esetében maszatos a kép: a politika gyermeke volt, de törekvései legalább szakmai irányba vitték. De nem szervült a progresszív kulturális szcénába (amely mára teljes egészében intézményen kívüli, sőt, szinte underground pozícióban van), ott nem vált autentikus szereplővé, ugyanakkor nem illeszkedett a kulturális közintézményi rendszerbe sem.

Persze, lassan nincs is mibe illeszkedni: Magyarországon atomjaira hullott a kulturális intézményrendszer. Elemei nem támaszkodnak egymásra, hálózatuk szanaszét szakadt. Viszont lázas életjelenségeket produkál: folyamatos az intézményi kulisszák átalakítása, a nagy átdíszletezés. Amint arra Mélyi József írása az ÉS-ben rámutat (Nagy értékű belvárosi ingatlan, ÉS, 2016. febr.12.) egyrészt folyik az egykor a hatalom helyszíneire települt kultúra helyeinek visszaalakítása hatalmi helyszínekké – például a budai Várban –, másrészt hömpölyög a lukratív ingatlanüzlet, és ma ezek alakítják Budapest arcát. Nem az UNESCO irányelvei, nem a város és polgárainak fejlődési szempontjai, hanem a hatalom érdekköreinek mozgása. A kultúra intézményei ma már egyre kevésbé Budapest reprezentatív, központi helyein működnek, ezeken a pontokon a hatalom rendezkedik be – márpedig a DT központi helyen van, ráadásul kormányközeli vendéglátóhelyek gyűrűjében. 2014-ben már csonkult a kiállítótere is, miután az épület egy részében étterem létesült. A Terminál Étterem mögött egyes feltételezések Orbán Ráhelt és Tiborcz Istvánt sejtik, természetesen strómanokon keresztül, noha ezt nem sikerült bizonyítani. Annyit tudni, hogy egy gyanúsan előzménynélküli cégé, a 2013-ban alapított, és az Erzsébet térre bejegyzett Pakor-Gasztronómia kft-é lett a lehetőség, hogy bérelheti a területet az állami üdültetési biznisz körül alakult Erzsébet Vagyonkezelő kft-től havi 2,5 millióért. Nyílt tender nem volt, a cégeket a vagyonkezelő választotta ki, a befutó Pap Kornél cége lett. A kulturális intézményfejlesztés a kormány szótárában ma ingatlanfejlesztést jelent. Elég, ha újfent az MMA-ra utalunk: házak vannak, tartalom nincs. De új ingatlan készül a Magyar Tudományos Akadémia egyes kutatóintézetei számára is, társbérletbe kerül a Soroksári úton az összes bölcsészettudományi terület, megint csak a Vár kiürítésének elemeként.

Iparmuveszeti_Design_muzeum_terve_foto_imm.hu

Kering egy olyan verzió is a DT jövőjét illetően, amely egy ingatlanfelújítással köti össze: az Iparművészeti Múzeuméval (IMM). Itt ugyanis a tervek szerint helyet kap egy kortárs design-nal foglalkozó gyűjtemény, vagy alintézmény s a feltételezés szerint ez venné át a DT funkcióit. Ám erre éppenséggel nem sok jel nem mutat. Az ezzel kapcsolatos megkeresésünkre nem is reagált a múzeum – de egyik forrásunk sem nevezte valószínűnek a dolgot. Pedig a publikus fejlesztési koncepcióban ezt is megtaláljuk: „a magyar design történetének és jelenkori fejlődésének első beillesztése az ország kulturális önképébe, a magyar kreativitás ismeretlen eredményeinek, bravúrjainak, forradalmi újdonságainak megmutatásával a társadalmi önértékelés és nemzeti imázs javítása…” Csakhogy ezt a koncepciót még Takács Imre jegyezte 2011-ben, míg ma a kormányzati képzeletben a múzeum nem több, mint sok drága holmi együtt, egy nagy házban. Éppenséggel az IMM most a fertődi Eszterháza Központot szolgálja ki tárgyakkal, miközben a hagyományosan az IMM-ben rendezett design tematikájú kiállítások újabban máshová kerülnek. Mi tartozik akkor itt össze mivel?

És ezzel nagyjából körbe is ér a DT sorsával kapcsolatos eshetőségek sora. Átgondolt intézményi stratégiákat, fejlesztési koncepciókat keresnünk fölösleges, pusztán a pártállam erős, vagy magukat ideig-óráig erősnek érző emberei rángatják ide-oda az intézményrendszert. Ezekben a fejleményekben már annyi tervszerűség sincs, mint a vad vezetőcserék idején, az előző ciklusban. Citáljuk hát ismét a bevezetőben idézett jegyzetet: „A döntéshozók között ma talán senki sem tudja, hogy a design nem Gucci táska, hanem GDP, továbbá világítás, oktatás és kommunikáció a lét peremén tántorgó millióknak.”

© 2017 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány