Mit tegyünk? De tényleg.

Az FKSE beszélgetése a Stúdió Galériában, Mit tegyünk? címmel, 2016. január 13-án.

Az örök, szinte bármikor, bárhol érvényesnek tekinthető kérdést tette föl tagságának az FKSE. De most nem bárhol és bármikor vagyunk, hanem egy antidemokratikus fordulat közepén levő országban, egy kontroll alatt levő kulturális színtéren.

mma_nka_nemes_transzparens_2015_nov_5
Nemes Csaba transzparense, amelyet az MMA közgyűlésén mutattak fel, 2015. november 5-én.

Mit tegyünk? című nyílt beszélgetésük célja az volt, hogy megbeszéljék saját tagságukkal, illetve megosszák barátaikkal a dilemmát: pályázzanak-e a megváltozott összetételű NKA-hoz (Nemzeti Kulturális Alap), illetve jelöljenek-e tagokat abba az NKA-kuratóriumba, amelybe meghívást kaptak? Erre néhány éve egy vállrándítás kíséretében azt mondtuk volna: miért ne.  Pedig az NKA akkor sem volt problémamentes. Ma viszont az a helyzet, hogy gyakorlatilag nincs NKA, csak probléma.

Az FKSE válaszút elé került: négy évvel ezelőtt elfogadott egy határozatot, amelyben az áll, hogy az MMA-hoz (Magyar Művészeti Akadémia) nem pályáznak, vele nem működnek együtt. Ma meg már az óvodások is fújják: január 1-jétől az MMA a kuratóriumi helyek egyharmadát kapja az NKA-ban, a sebtében átpasszírozott, és persze semmilyen érdemi szereplővel meg nem vitatott törvénymódosítás nyomán.

Másik egyharmadára az EMMI (Emberi Erőforrások Minisztériuma) jelölhet tagot, a harmadik harmad a művészeti szervezeteké, köztük egyébként az MMA-é. Az MMA ezen kívül egyetértési jogot, értsd vétójogot kap az összes lényeges tisztség betöltésében, a kinevezésekben, valamint a pénzkeret kialakításában, felosztásában, und so weiter, tulajdonképpen lenyeli az egész NKA-t szőröstül-bőröstül. Váljék egészségükre! Eddig elvittek vagy harmincmilliárd forint adófizetői pénzt, azt az évi 9-10 milliárd pluszt már meg se érezzük, nem igaz? Hagyjuk tehát a mosott ruhát másra, azaz fordítsunk hátat az NKA-nak – mondanák erre könnyelmű, léha alakok, és persze igazuk volna. Hiszen mit keressünk egy tökéletesen korrupt rendszer tökéletesen korrupt alrendszerében?

Csakhogy. A kortárs képzőművészeti színtér projekt támogatásra eddig az e célra létrejött NKA-tól tudott pénzt pályázni, slussz. És még sokan mások: a független színház is, a könyvkiadás egy része, az irodalom, a fotó, az off- és online folyóiratkiadás, meg a független zene. És ha ők mind-mind hátatfordítanak az NKA-nak, ahogyan azt demokratikus reflexeik diktálnák, akkor beleállnának a földbe. Ha viszont pályáznak, akkor meg kell hajlítaniuk gerincüket, nem mellesleg pedig kiszolgáltatni magukat egy olyan testületnek, amellyel kapcsolatban máris többen a strukturális cenzúra fogalmát emlegetik (copyright by András Edit művészettörténész). Ez azt jelenti, nem cenzorok elé járulunk, hogy üssenek pecsétet a kész munkánkra, hanem adott egy szervezet, amelynek ideologikus alapú, hatalom- és kormányhű többsége korlátlan lehetőséget kapott arra, hogy szelektáljon: még létrejöttük előtt elvágja a gyanús projekteket. Esetleg annyira kevés pénzt szavazzon meg nekik, amennyiből biztosan nem jönnek létre.

Az FKSE dilemmmája is a fentiekből adódik: vagy tartja magát a négy évvel ezelőtti határozatához, és akkor nincs pénz, de van szabadság, vagy nem tartja, és akkor van némi pénz, de nincs becsület.

Ha nemet mondanak, akkor az az évi pármillió, amit pályázati úton meg tudtak kapni a kiállítási porgramjukhoz, és ami közvetve a pályakezdők pályára lépését segítette, eltűnne a kasszájukból. Érzékeny dolgok ezek, hiszen – ahogy a beszélgetés elején a pénzügyi beszámolóban elhangzott – összköltségvetésük 70 százaléka jön pályázatokból, persze nem kizárólag az NKA-tól, hanem más, főleg nemzetközi pályázatokból is. Plusz lebonyolítóként az FKSE kezelte számos alkotó, és csoport egyéni NKA-pályázatát is.

Beindulna a láncreakció: mert ha szakítanak a NKA-val, akkor a logika azt diktálná, szakítsanak az EMMI-vel is – hiszen a minisztérium és Feketéék puszipajtások, hogy ezzel a képzavarral éljünk –, amelytől működési támogatásuk egy része származott. Így akkor fenntarthatatlan lenne az irodájuk,  a Stúdió nevű galériaterük, a Labor nevű projekt-terük, a raktár és a pályázati úton kiadott műtermek – amely felsorolás így nagyszabású infrastruktúrát sejttet, de leginkább jéghideg, beázó, közepes állapotú helyiségeket tessenek elképzelni, amelyek persze így is kivételesen szerencsés helyzetet jelentenek.

Szabó Péter: Szorzóforint, 2009, 2 db fémpénz. Fotó: Simon Zsuzsanna / FKSE Patron katalógus
Szabó Péter: Szorzóforint, 2009, 2 db fémpénz. Fotó: Bognár Benedek – Simon Zsuzsanna / FKSE Patron katalógus

Nos, mintegy öt perc után az elnökség, a tagság jelen levő része és az érdeklődők benne volta a kérdések sűrűjben. Az NKA-t vajon azonosnak kell-e tekintetnünk az MMA-val? Ha igen, és nem pályázunk, és nincs NKA-pénz, akkor milyen más működésmódokat, forrásokat lehet találni? Ha nincs NKA, akkor ne legyen EMMI sem? És ha nincs állam, ne legyen önkormányzat sem? Hiszen például a Stúdió Galéria helyiségét a kerülettől bérli a szervezet.

Az hamar kiderült, hogy a jelenlevők az MMA-t illegitimnek tekintik. Antidemokratikusan jött létre, elszámoltathatatlan, egy árnyékminisztérium, amelynek azonban semmiféle miniszteriális felelőssége nincs, viszont szabadrablásba kezdett a kulturális területen. Nem szólva teljes szakmai alkalmatlanságáról.

A mögöttem ülő tekintélyes művészetelméleti szakember gyors fejszámolást végzett: ha 300 képzőművész évente 30-30 előadást tartana a kortárs művészet tárgyában középiskolásoknak, akkor utazásokkal, fizetésekkel, pedagógiai anyagokkal, rajztanárok továbbképzésével, nyomtatással, koordinációs iroda működtetésével együtt az MMA egyéves büdzséjéből 5-6 év alatt összesen 50.000 előadást lehetne tartani, azaz minden középiskolásból potenciális kortárs művészetfogyasztót lehetne képezni.

Zajlott a vita, és kezdett kristályosodni több irány. Az egyik ezek közül az állami kapcsolat megszakítását jelentette, és ennek továbbgondolását: az FKSE új öndefinícióját, az identitás tisztázását, a működés újragondolását. Amiben benne van az állammal való viszony és a függetlenség fogalmának újragondolása is. És ha egyszer helyzet van, akkor ezt fel lehet fogni pozitívan is: új tevékenységekkel kell szert tenni új bevételekre. Biztató jel a nemrég zajlott PATRON fundraising-műtárgyvásár, hárommilliós bevétellel.

De ott volt a másik típusú út is. Ez abból indul ki, hogy az NKA közpénzt kezel, és miért kellene ennek megpályázásáról lemondani? Ha egy része megilleti a szcénát, miért hagyná bent az NKA /MMA kasszában? Legalább hasznosulna. Ne vonuljunk ki önként, ne adjuk fel a területet, ezt felelőtlenség megtenni.

Felmerült aztán az is, miként lehet időt nyerni, hogy a tagságot valóban végig lehessen kérdezni. Az is, hogy a kiállás demonstratív legyen-e vagy sem, azaz a döntése mellé egy statement-et is írjon-e az FKSE.  Megszólaltak új és senior tagok, szervezeten kívüliek is, jelen volt az OFF-Biennále Budapest (OFF) egyik kurátora, eljött és megszólalt a fiatal írókat tömörítő JAK (József Attila Kör) egyik vezetője is. Voltak hallgatag tagok és figyelő ismerősök, valamint újságírók is, hiszen az FKSE-ről a napokban már tényként jelent meg a Népszabadságban, hogy nem pályázik.

Határozatot nem hozhatott, de erővonalakat felmérhetett ez az összejövetel. Egyben folytathatta azon szakmai beszélgetések sorát, amelyek a tranzit.hu akciónapokon kezdődtek, és amelyekből az OFF is rendezett párat.

Egyvalami vált bizonyossá. Az igen vagy nem dilemma nem az FKSE problémája. Hanem mindannyiunké. Együttműködni ezzel a garnitúrával, vagy sem? Kollaborálni, vagy szembemenni?

El kell döntenünk az államhoz, azaz a pártállamhoz való viszonyunkat. Ezt teszik ezekben a napokban tantestületek, kórházi stábok, de MÁV-mozdonyvezetők és úszónők is. Ahogy elnézzük, mára Budapest főpolgármestere is e kérdéssel szembesült (Welcome to reality, Pista!).

Ez a kérdés. Válasszunk.

Mit tegyünk?, 2016. január 13., FKSE - Stódió Galéria. Fotó: Simon Zsuzsanna
Mit tegyünk?, 2016. január 13., FKSE – Stódió Galéria. Fotó: Simon Zsuzsanna

© 2017 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány