Múzeumok az idegösszeomlás szélén – kulturális politika tematikájú cikksorozatunk első bejegyzése

Mint ismeretes, egy április eleji kormánydöntés következményeként a megyei múzeumi hálózat gyakorlatilag megszünik, a múzeumokat a települések veszik át. Szerettük volna megtudni, az intézmények szintjén hogyan bírkóznak meg az átalakítással. Ám úgy tűnik, a tranzitblog által megkérdezett múzeumi vezetők nyilatkozatait nem idézhetjük. A rendszer átalakításával kapcsolatban információt kizárólag a KIM vagy a NEFMI sajtóosztálya adhat – tudtuk meg cikkünk készítése közben a megkérdezett múzeumi vezetőktől. A kommunikációt tehát blokkolja a kormányzat. Helyzetkép és kérdések április végén.


Vade me cum, jöjj velem! Nemesvámos – Baláca Villa Romana Baláca Római kori villagazdaság és Romkert | © balaca.hu
 

Bizonytalanság után újra csak bizonytalanságot teremtett a kormányzat április 3-i döntése, amellyel a megyei múzeumi hálózatot gyakorlatilag megszünteti. Alig, hogy a tavalyi döntés nyomán a MIK-ek (Megyei Intézményfenntartó Központ) megkezdték a múzeumok átvételét, a súlyos medicinlabdákat máris továbbpasszolják a települési önkormányzatoknak. Az állami tulajdonba került intézményeket ugyanis innentől kezdve az “elhelyezkedésük szerint illetékes” települések tartják majd fenn. (A döntés szövege itt )
Ennél többet az érintett szereplők se tudnak.


© vmmuzeum.hu


 Nemesvámos – Baláca Villa Romana Baláca Római kori villagazdaság és Romkert | © abalaton.hu

Hogy mit, miből, milyen rendszerben, hány munkatárssal és milyen szakmai felügyelet mellett tartanak fenn és működtetnek tovább a települések, az egyelőre mind kérdéses. Az ügyben érdemben gyakorlatilag senki nem kommunikál. Elszórtan tiltakozások és aggodalmak hangzanak el, a KKDSZ (Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete) tiltakozik és aláírásgyűjtést folytat, Kálnoki Gyöngyössy Márton, a Pest megyei múzeumok igazgatója és az igazgatókat tömörítő szervezet vezetője (MMISZ) hallatta hangját, valamint Pécs városa jelezte, források híján nem tudja, hogyan lesz képes fenntartani az intézményeket.

Sem a KIM (Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztérium), sem a NEFMI (Nemzeti Erőforrás Minisztérium, az új nyelvteremtő géniusz talán legszebb példája) nem nagyon beszél az ügyről a nyilvánosság előtt, ami már csak azért is érdekes, mert az átadás-átvételben a NEFMI-nek most például egyeztető szerepe van. Hogy a jövőben mi lesz a dolga, az rejtély. Jogi keretek, szakmai irányvonal, koncepció, felügyelet, pályáztatás – mindez evidens volna, csakhogy a kormánydöntés szövege nem egyértelmű ebben a tekintetben. Értelmezési gondok vannak egyelőre minden oldalon? Nem csodálnánk.


„A művészettől az életig.” Magyarok a Bauhausban – megnyitó – 2010 | © kepzo.jpm.hu

Kérdőjelek listája

Az utóbbi időben a sajtó nem győzi hangsúlyozni, a magyar műkincsállomány közel feléről van szó, 212 intézmény 23 millió tárgyáról. Az átalakítás folyamata azonban nem transzparens. A szereplők pedig közben kivárásra is játszanak, hátha változik valami. Ugyanis – jó hazai szokás szerint – háttéralkuk folyamata látszik kialakulni a települések, a központi költségvetés, a KIM, a NEFMI és a múzeumok között. Az év eleje óta mindenhol folyt az alkudozás, az a múzeumi vezető, aki jóban volt a megyei kormányhivatallal, jobb pozíciókat küzdhetett ki magának, most majd ugyanez várható, csak több szereplővel, többféle érdekkel. Minthogy a nyilatkozatokat idézni nem tudjuk, megpróbálunk hevenyészett problémalistát összeállítani az áprilisi kormánydöntés tükrében. A megszólalók közül pedig csak Földiák Andrást idézzük, a KKDSZ részéről. Ő még beszélhet.
Míg vidéken szinte csak a megyei múzeumok hálózata létezik, addig a fővárosban 14 országos múzeum van. A megyi hálózat munkaerő-állománya legfeljebb egy tizede lehet, a költségvetésük körülbelül egyharmada a fővárosi intézményekének. Most mégis hirtelen az államnak és a településeknek is terhes lett a fenntartásuk.


Helytörténeti Múzeum Kunszentmárton | © djm.hu

A település majd “jó gazda” lesz?

A kérdés megválaszolásához azt is tisztázni kellene, kié is az egykori megyei múzeum? Az államé, a településeké, az ott élőké? És tulajdonképpen hol is működik a múzeum: a településen, vagy az épületben? Földiák András, a KKDSZ vezetője szerint az épületek tulajdonlásával nem foglalkozik senki. “Eddig egy megyei önkormányzati fenntartású múzeum működhetett például egy egyházi ingatlanban, szerződés alapján. Nem feltétlenül függ össze az épület tulajdona, bérleménye, kölcsönvétele az intézmény létével és fenntartásával. Van intézmény, ami már többször költözött új épületbe.”

Ha már ott van az az intézmény, ahol van, alapkérdés, hogy de facto ki tartja majd fenn? Azaz, honnan jön a pénz? Elvben a központi költségvetésből, hogy pontosak legyünk: a feladatellátáshoz a központi költségvetés hozzájárul. A kötségvetés tehát támogatná az országos, a volt megyei és a városi intézményeket is? Akkor valóban csak arról van szó, hogy a redisztribúcióból kikapcsolják az egyre funkciótlanabb megyéket. A pénz viszont önmagában nem lesz elegendő (eddig sem volt), a településnek is a zsebébe kell nyúlnia – s itt akkor mindjárt az alkufolyamatnál vagyunk: mi tekinthető alapfeladatnak és mi nem, mihez ad az állam pénzt és mihez nem.

Az önmagában egyébként nem baj, ha a volt megyei múzeumok most szervesebb kapcsolatba kerülnek a településsel, ahol találhatók. A múzeumok turisztikailag is jobban kiaknázhatók volnának, no meg ott a “tudástár” –funkciójuk is, ami kisvárosokban talán még fontosabb, mint megyeszékhelyeken. Mindez még jót is tehet egy adott város kulturális életének. Csakhogy a települések egy részének (leginkább persze a kisebbeknek) nemcsak forrásuk, de tudásuk, tapasztalatuk sincs efféle intézmények fenntartására. (Próbált már valaki bejutni a kalocsai Schöffer-múzeumba télvíz idején? Az a személy se keríthető elő, akinél a kulcs van.) Gyanítható, hogy a most megkapott intézmények csak a települések gondjait szaporítják.


„A művészettől az életig.” Magyarok a Bauhausban – megnyitó – 2010 | © kepzo.jpm.hu

“Nem marad meg a fele sem”

Újabb kérdés: a széttagolt fenntartás a megyei múzeumi szervezetek szétválasztásához is vezethet? Éppenséggel teljesen logikus volna. Nem világosak sem a kormányzati, sem a városi szándékok. A múzeumi színtéren komoly félelmek vannak azzal kapcsolatban, hogy ha a megyei hálózatokat feldarabolnák, az új rendszerből rögtön kihullanának kisebb, kevesek által látogatott, vagy az adott település számára túl nagy, túl drága kiállítóhelyek. Azaz bezárásoktól, megszüntetéstől tartanak sokan, s hogy a hosszabb-rövidebb időre jegelt gyűjtemények egy központi raktárban végzik. Hogy a széttagolt rendszer olcsóbb lesz-e, az nem világos – túl a primér kulturális katasztrófán, nem valószínű, hogy a bezárás és raktározás jobban megéri, mint a nyitvatartás és működtetés. Párhuzamosságok is keletkezhetnek, hiszen eddig a hálózatok bizonyos szakmai feladatai összefogottan és viszonylag hatékonyan működtek. Mint ahogy az is tény, hogy az intézmények a kicsi, speciális részeiket eddig a sikeresebb kiállítóhelyekből, gyűjteményrészekből támogatni tudták. Az is kérdés, ki végzi majd innentől kezdve az ásatási, örökségvédelmi feladatokat, amelyekből a megyei múzeumoknak komoly bevételük volt. Földiák András élesen fogalmaz: “Ma az egész megyei hálózathoz 212 egység, azaz múzeum, kiállítóhely, kisebb fiók tartozik. Ennek szerintem nem marad meg a fele sem. De talán még nagyobb veszély, hogy most átveszik, ügyesen átcsoportosítják a vagyont és az ingatlant, aztán tartaléklángon, tessék-lássék fenntartják valahogy és majd kellő pillanatban zárják be.” Földiák szerint a lapok újraosztásával a kormányhatározat szembe megy a jelenleg érvényben levő törvénnyel. “Véleményem szerint több ponton ellentétes a 1997. évi CXL. törvény, azaz a muzeális intézményekről szóló törvény számos megállapításával. Ezért a kormányhatározat által előírtak szerint most a törvényt kell módosítani. Ami már önmagában egy kicsit furcsa, hiszen az a magasabb rendű jogszabály.” A szakszervezeti vezető azt mondja, egy előkészített, végiggondolt, a szakmai véleményekre alapozott változást a KKDSZ is tudna támogatni.

“Ezeket a szerencsétlen intézményeket januárban vették át a kormányhivatalok és most megint továbbadják őket? Iszonyú fejetlenség.” – mondja és hozzáteszi az elbocsátandó közgyűjteményi dolgozóknak munkajogi segítséget fognak adni. A dolgozók közül e pillanatban senki nem tudhatja, szükség lesz-e rá az új szisztémában, vagy sem. Miközben a megyei múzeumok egy része eleve úgy vágott neki az évnek, hogy sem elfogadott költségvetése, sem végleges idei programterve nem volt.

 

 

 

 

 

  • komplikato

    Akkor elvileg teszem azt egy pusztában lévő kastély múzeumot a hozzá közel álló “két kocsma között feszül egy főutca” méretű falu hatalmas költségvetéséből kéne fedezni?
    Én mint egyszeri állampolgár eme törvény beadóit és szerkesztőit javasolhatom elme és idegosztályra beküldeni kivizsgálásra? Vagy az nem NER kompatibilis?

  • iparterves

    Bocsánat, de offtopic, bocsánat!

    Tegnap az a véletlen szerencse ért, hogy a Kultikon című műsorban láthattam Szőcs Géza költőt-államtitkárt, amint az MNG-t és a (kulturális)közvéleményt letaglózó végrehajtói látogatásról fejtette ki magas, alapos jogi szaktudásról számot adó gondolatait.

    A költő-államtitkár szerint a végrehajtó – aki volt olyan aljas, hogy már saját, szintén törvény alapján neki járó munkadíját is hozzácsapta már a követelt összeghez és már olyan 10 millió Ft-ért látogatott a Galériába – egy utolsó bitang.

    Egyetértünk: a végrehajtók már csak ilyenek.

    A kérdés az, hogy tisztességtelen, mi több: jogellenes is volt-e a végrehajtó, aki egy nem vitatott, sőt az MNG által sokszor elismert, de ki nem fizetett összeg végrehajtására ment a Várba?

    A költő-államtitkár szerint mindkettő. Szerintem sem ez, sem az. A végrehajtó – micsoda 22-es csapdája! – az állami akarta végrehajtója. Az állam ugyanis az elismert és megítélt követelések meg nem fizetése esetén feljogosítja a hitelezőt, hogy a neki tartozó vagyonából szedje be a tartozás és annak járulékai összegét. Nem saját maga jogosult erre, hanem az állam által felhatalmazott végrehajtó.

    Ha tehát a végrehajtó ezen felhatalmazás alapján jár el, akkor az állam által részére adott jogot érvényesíti a jogtalan adós, az MNG ellen.

    A képek felfoglalása tehát nem lehetett sem jogtalan, sem tisztességtelen, viszont szokatlannak szokatlan volt.

    A költő-államtitkár szerint a cikkben is említett törvény azt mondja ki, hogy a múzeumi leltárban levő tárgyak korlátozottan forgalomképtelenek és csak miniszteri engedéllyel idegeníthetőek el.

    Ez igaz, senki sem vitatja. De a korlátozottan forgalomképes vagyon – mint a költő-államtitkár által említett nemzeti vagyontörvény rendeli – olyan, a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonba nem tartozó nemzeti vagyon, amelyről törvényben, illetve – a helyi önkormányzat tulajdonában álló vagyon esetében – törvényben vagy a helyi önkormányzat rendeletében meghatározott feltételek szerint lehet rendelkezni.

    Lefordítom: ami nemzeti vagyon, az forgalomképtelen ( kivéve, ha mégis ), ami nem olyan fontos nemzeti vagyon ( pl: a magyarság tárgykultúrája, beleértve a festményeket is ), az korlátozottan forgalomképtelen.

    Nem voltam rest, s megnéztem ezt a vagyontörvényt, s mit találtam?

    A forgalomképtelen vagyon nem terhelhető meg, vagyis lefoglalni sem lehet ( ha már értelmezni kell, mi a megterhelés ).

    Viszont, bármilyen kellemetlen is ez a jövőre nézve – még akkor is, ha a kormányzat a saját tartozásai miatt az erő eszközéhez nyúl a saját erőszakszervezeteivel szemben (!) is, a festmények, bárhol is vannak, megterhelhetők, lefoglalhatóak.

    S az a véleményem, hogy a kötelező végrehajtói árverésen el is adhatóak úgy, hogy az új tulajdonos valóban tulajdonossá válik.

    A jövő itt van!

  • sáryka

    Iparterves! Amit írsz, az korlátozottan igaz ebben az esetben. Tartozás fejében a végrehajtó csak a tulajdonos értékét foglalhatja le, s a múzeumokban lévő műtárgyanyagnak nem tulajdonosa a múzeum. Csak kezelője. A tulajdonos a Magyar Állam, illetve a Kincstár. Ezzel az erővel a Te kiállításra kölcsönadott festményedet is lefoglalhatnák a kiállítóhely tartozása ellenében. A MNG eszközleltárában lévő értékek – számítógépek, íróasztalok,asztali lámpák, takarító eszközök, gépkocsi szerintem is lefoglalhatók, árverezhetők.

  • iparterves

    @sáryka: Azt hiszem, tévedni tetszik.
    A múzeum tulajdonosa az állam, a múzeum tulajdona viszont a kép ( meg a számítógép, meg a WC papír ).

    Az, hogy az állam, a mi mindenható urunk, elvonhatja a tulajdonában álló múzeumtól a múzeum tulajdonában álló műveket, nem jelenti azt, hogy az állam közvetlenül tulajdonolja a kultúra megtestesüléseit.

    A nemzeti vagyonról szóló jogszabályunk is külön utal a múzeumi törvényre, mint olyasmire, amely önállóan szabályozza annak a területnek ( és vagyonelemeinek ) a sorsát.

    Az MNG – alapító okirata (http://www.nefmi.gov.hu/letolt/…/alapito_okirat/…/alapito_mng_100816.p... ), meg az abban hivatkozott költségvetési szervekről szóló jogszabály szerint is jogi személy.

    Ennek meg az a jellemzője, hogy önálló szervezete és elkülönült vagyona van. A vagyona része példul a műalkotás-tömeg ( amíg el nem vonják tőle ).

  • iparterves

    @sáryka: Még valamit: bármit fellel a végrehajtó az MNG-nél, lefoglalhatja. Ez joga.
    Aki meg tulajdonának tartja a lefoglalt tárgyat, az perelheti a végrehajtót, adná már ki neki a saját tulajdonát.
    Így megy ez.
    Szóval: óvatosan, óvatosabban a dolgok megítélésével.

  • iparterves

    Kell-e vajon újraírni a további részeket most, hogy a Nem megszűnik Nem-nek lenni és a büszke Emberi Erőforrások (mii? ) Minisztériuma lesz?
    A művész mint erőforrás – amint előbuzog mindenünnen.
    Érdekes kép.

© 2017 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány