És hamarosan a sötétség

Megszűnő intézmények 3: MaNDA


Az intézményi kommunikáció egészen új módozatait tanuljuk mostanában, különösen a kulturális szférában. Ugyanis a válasz megtagadásának is bonyolult kultúrája lett az utóbbi években. Olvasni kell ezt a sajátos, minimalista kottát, hisz hallgatni sokféleképpen lehet.

Alapvetően senkinek nincs joga válaszolni, egy beosztott vagy osztályvezető félve hárít el minden megekeresését, mondván, nem beszélhet. Név nélkül sem. Legtöbben be se mutatkoznak a telefonban: mit lehet tudni, ki van a vonal végén? Formális vagy informális tilalmak lógnak-e a fejük fölött? Sosem egyértelmű.  Mindenesetre igazgatónak, főigazgatónak vagy effélének kell lennie annak, aki kommunikálhat, de ők legtöbbször nem érnek rá ilyesmire. A sajtóosztályok pedig – ha léteznek – gyakran kérdéselhárítókként működnek: készsséggel reagálnak, türelmet kérnek a kérdezőtől, aki aztán soha többé nem hall felőlük.

Az intézmények különösen akkor maradnak némák, ha a saját helyzetükről, jövőjükről faggatjuk őket. Főként azok az intézmények, amelyek szerepeltek a sokat emlegetett Lázár-listán, a megszűnő vagy átalakuló intézmények januári lajstromában. Többek között ilyen a MaNDA is, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet.

Kezdjük a végéről: Ózdról. Tavaly novemberi volt az utolsó híradás, amely szerint a MaNDA égisze alatt létrejövő Ózdi Filmtörténeti Élménypark hamarosan kész, és nemsokára átadják. Benne kiállítás, archívum, interaktív ismerkedés a magyar mozgókép tradíciójával. 1,6 milliárdnyi uniós pénzt, és 300 millió hazai pénzt szántak rá, „a központ időkapszuláját (kvázi alapkövét) Orbán Viktor miniszterelnök helyezte el”. 2014-ben még arról volt szó, hogy „Nemzeti Kulturális Térinformációs Rendszer, Szolgáltató és Tanácsadó Multifunkcionális, Módszertani Központ” is lesz itt, tehát a digitalizált kultúra valamiféle átfogóbb központja. Ez közben, úgy tűnik, filmmúzeummá egyszerűsödött, de akár logikus is lehet a koncepcióváltás: archívum és hozzá tartozó kiállítás.

ozdi_elmenypark_latvanyterv_foto_mandarchiv
Az ózdi Élménypark látványterve. Forrás: mandarchiv.hu

Vannak filmes múzeumok jópár helyen a világon, az egyik csúcs mindenképp a Museum Of The Moving Image New Yorkban. Játszani is bőven lehet benne, felvehetünk filmjelenetet, szinronizálhatunk, editálhatunk, zenét keverhetünk, hazavihetjük a rólunk készült anyagokat. Valami ilyesmit képzelnénk Ózdra is, csakhogy e percben műsorszünet van a beruházás körül. Amikor kijött a Lázár-lista, megdermett minden. A felújított ipari műemléképület kész (a közbeszerzést természetesen a Garancsi István-féle Market Építő Zrt. nyerte el), de nincs benne még semmi. Bejutnunk nem sikerült, hogy megnézzük, mi is készül az Élményparkban. A MaNDA minden kommunikációt blokkolt, az ózdi polgármesteri hivatal a város kulturális intézményeiért felelős igazgatósághoz irányított, ők pedig vissza a MaNDÁhoz: a kör bezárult. Beszédes csöndek voltak közben: senki nem tud semmit. Az ózdiak szerint nem az ő ügyük, igaz, náluk van az intézmény, és ott létesülnének munkahelyek, ami nagyon kell a városnak. A MaNDA semmit sem mond a beruházás sorsáról, a TVVIDEONET nevű pr-cég, amely pedig a projekt kommunikációját végezte, már nem foglalkozik a dologgal, de egy jótanáccsal azért elláttak: „tegyen fel konkrét kérdéseket!”

Úgy hírlik, az ózdi projekt a Magyar Művészeti Akadémiához (MMA) kerül. Merthogy kering egy olyan verzió a MaNDA jövőjét illetően, hogy a Filmarchívumot az MMA, az archiválási tevékenységet (bármit is jelentsen ez) az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) kapja meg. Megérdeztük erről az MMA-t és az OSZK-t is, az előbbi válaszára még mindig várhatnánk, az utóbbi intézmény főigazgató helyettese pedig lakonikusan csak annyit válaszolt: ő sem tud többet, mint mi.

Azt bizton állíthatjuk, hogy az MMA-ban nincs meg a megfelő szaktudás és tapasztalat egy közgyűjtemény működtetésére: ez egy köztestület, amelynek „akadémikusai” vannak, nehéz elképzelni, hogy intézményvezetést  képes legyen ellátni (a Műcsarnokot sem vezeti papíron, csak tulajdonolja). Ez persze manapság nem lehet akadálya semminek, hiszen csak mialatt ezeket a sorokat írjuk, röppennek fel újabb ötletek az MMA-val kapcsolatban, most éppen a hazai örökségvédelem csökevényes intézményét, a Forster Központot, valamint a Magyar Építészeti Múzeumot adná nekik a kormányzat. Miért is ne, ha már épületfelújításban olyan kiválóan teljesítettek.

Ami a MaNDA-t illeti, sokan mondják, hogy alapításakor tulajdonképpen nem volt egyéb, mint a 2003-ban indult és 2013-ban megszüntetett NDA (Nemzeti Digitális Adattár) program átnevezése, és összevonása a Filmarchívummal. Az NDA metagyűjtemény volt, azaz más gyűjteményekből ért el adatokat, dokumentumokat nem tartalmazott. Az NDA-ból nem sok maradt, a MaNDA pedig, amely tulajdonképpen a Magyar Nemzeti Filmarchívum utóda lett, de ambiciója (és honlapja) szerint a digitalizált magyar kultúra teljességét kívánja egységesíteni és megjeleníteni, más profilt vitt tovább: alapvetően a magyar filmművészet adattára maradt. A többi művészet csak általános és meglehetősen szerény hírszolgáltatásként van jelen a honlapján. A Kultúrkincs projekt eléggé felemásnak tűnik, van helyette (?) MaNDA Core kereső, a Szőcs Géza által diadalmasan emlegetett Kulturális GPS pedig elstartolt, ám kissé felemásan, csak 500 hazai kulturális látnivalót tartalmaz. Igaz, már Szőcs Géza sincs sehol.

nemzeti_filmarchivum_foto_filmarchive.hu
Nemzeti filmarchívum. Fotó: filmarchive.hu

Rengeteg a program és az elnevezés? Valóban nem könnyű tisztán látni az egymást követő digitalizálási projekteket és a köréjük-föléjük emelt intézményeket illetően. Volt egyszer az NDA, amely még a szocialista kormány alatt indult el, aztán lett MaNDA, benne a Filmintézettel, amely össze kívánta fogni a „közgyűjteményi és egyéb eredetű” digitális gyűjteményeket, archívumokat, de mégsem tette, mindeközben pedig létezett, és, ha takarék lángon is, de most is létezik a NAVA, a Nemzeti Audiovizuális Archívum is. Ez utóbbi 2004-ben indult, és a közszolgáltai és kereskedelmi televíziók archívuma lett volna, de végül csak a közmédia anyagai találhatók meg rajta. Kétszázötven NAVA-pontról is szó volt, könyvtárakban és közművelődési intézményekben, s ezek a honlap tanúsága szerint léteznek is. Az NDA és a NAVA is a Neumann Ház szolgáltatása volt, de ez az intézmény már nincs meg, mígnem 2009-ben aztán felmondtak a NAVA igazgatójának is, 2011-ben pedig arról érkezett bejelentés, hogy ez lesz az MTVA archívuma. Ami folytonos, és noha többen be akarták már nyelni, még mindig megvan, és tulajdonképpen jól használható, az a MEK, a Magyar Elektronikus Könyvtár, s talán azért maradt meg, mert az OSZK alatt működik, és egy nemzeti könyvtárat mégsem lehet csak úgy megszüntetni.

szocs_geza_lovas_lajos_foto_mandarchiv
Szőcs Géza és Lovas Lajos. Fotó: mandarchiv.hu

Tulajdonképpen ugyanannak a folytonos átnevezéséről van szó: láthatóan minden kormányzat kezdeni akart valamit a digitális archiválás kérdésével, a kultúra digitális hozzáférhetőségével, amely nem mellékesen uniós törekvés is. De egységes koncepció sosem született, olyan programot pedig pláne botorság várni minálunk, amely több kormányon (kurzuson) átívelt volna. Egyetlen törekvés látszik világosan: mindegyik kurzus be akarta írni magát a digitális archiválás nagykönyvébe, és szerette volna besöpörni az ilyesmire kapható támogatásokat. A MaNDA-ról 2011-ben még a szellemes Mandalat címmel egy szakmai vitairat is született, amely nagyívű és inspiratív gondolatokat tartalmazott: „Ha a felhasználók tömegesen töltik le saját gépeikre a teljes nemzeti kulturális örökséget, akkor nemcsak hozzáférhetővé tételéről, hanem megsokszorozása révén egyúttal megőrzéséről is gondoskodtunk.” A teljes kulturális örökség letöltése nyilván távlati cél, a feltöltögetés azonban elindult, ne feledjük, hogy a MaNDA ötszáz fő, úgynevezett „kulturális közfoglalkoztatottakkal” is végeztethette ezt a munkát, magyarán magasabban képzett, de rendkívüli módon alulfizetett, intelligens munkaerővel.

E pillanatban nem világos, mi van még meg a programokból, mintha csak egy menekülő intézményt látnánk, amely a költségvetési fűnyíró elől keres védelmet valahol. Hogy hol, az sem látszik egyértelműen, Lázár és az EMMI miniszter Balog Zoltán személyes háborúja még nem dőlt el. Az MMA és az OSZK azonban nem volna megnyugtató megoldás egy eredetileg elképzelt MaNDA, tehát egy olyan intézmény számára, amely a teljes magyar kultúra digitalizációját és hozzáférhetőségét tűzi ki célul. Az MMA a kultúra agreszív kisgömböce, amely mindent felfal, és semmivel nem kezd semmit. Az OSZK pedig – egy áprilisi dokumentum szerint – súlyos belső gondokkal küzd. Csatlakozva a közgyűjteményi dolgozókat tömörítő szakszervezet, KKDSZ követeléslistájához, az OSZK dolgozói többek között 49%-os bértábla-emelést követelnek, az elavult infrastruktúra fejlesztését, az alulfinanszírozottság megszüntetését, a szakemberek elvándorlásának megállítását, és a megalázó kulturális közfoglalkoztatotti program leállítását. És nem mellesleg hangsúlyozzák, a MaNDA jövőjéről való gondolkodás jelenleg „nem szakmai alapokon nyugszik”. Nem vagyunk meglepve.

© 2017 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány