Klímaképzelet és a világ mint meglepetéstér

Klímaképzelet Reader I.

A modern gondolkodás nem tűri a természet kiszámíthatatlanságát. Bár a filozófiatörténet során számos gondolkodó figyelmeztetett arra, hogy a világ működésével kapcsolatos tudásunk tényszerűségét óvatossággal kezeljük, a mai közgondolkodást a modernizmus és a posztmodern két végletes álláspontjából származtatott hiedelmek határozzák meg. Az előbbi szerint az emberiség a tudományos és technológiai fejlődés által legyőzte a természetet, uralma alá hajtotta a fizika törvényeit és ezzel felfüggesztette önnön kiszolgáltatott állapotát, azt a fajta védtelenséget és sebezhetőséget, amelyet korábban a világ esetleges és kiszámíthatatlan eseményei jelentettek számára. Az utóbbi egy a tudományosságot relativizáló beszédmód, ami kiváltképp a klímaválsággal kapcsolatos ismereteinkkel szemben szkeptikus. Eszerint az éghajlatváltozás, melynek kiváltó oka a légkör üvegházhatású gázok kibocsátása által történő felmelegítése, valójában ármánykodó túlzás. Ám ha mégis valós a fenyegetés, a megoldást a technológiai innováció jelenti majd. E közszájon forgó narratívákkal kapcsolatban olyan általános kérdések fogalmazhatók meg, mint hogy mennyiben megismerhető a világ az ember számára? Mit jelent a környezetünktől való függés és a kiszámíthatatlanság, amit a koronavírus miatt most mindannyian a bőrünkön tapasztalunk? Milyen lehet az a képzelet, amely kimozdít bennünket a klímaválsággal kapcsolatos bénultságból?

Hicham Berrada: Celeste (2014, színes video, 5′ 55 s), © ADAGP Hicham Berrada – a művész és a kamel mennour, Paris/London tulajdona

Quentin Meillassoux kortárs francia filozófus a világ esetleges voltát vizsgálva újraértelmezi David Hume biliárdgolyó-hasonlatát.1 Hume azt a kérdést teszi fel, hogy vajon tényleg kiszámítható-e egy biliárdasztalon ellökött golyó mozgása. A jelenetet alapesetben úgy képzeljük el, hogy az egyik golyó nekiütközik a másiknak, így a mozgásban lévő lelassul, míg a meglökött elmozdul a lökés determinálta irányba. Hume eredeti megközelítése azt a kérdést feszegeti, hogy mennyiben önkényes az a determináló felfogás, amely bizonyossággal levezeti és meghatározza az okozatot. Ily módon figyelmen kívül hagy, sőt eleve kizár bizonyos lehetséges kimeneteleket, például hogy a meglökött golyó a helyén marad, míg a mozgásban lévő golyó az ütközés hatására egyenes vonalban visszaindul.2 Meillassoux szerint a példa nem ismeretelméleti probléma: a fent leírt jelenet kimenetelét illetően ugyanis nem azok a tényezők a meghatározóak, amelyeket nem ismerünk, mint például a meglökött golyó esetleges asztalhoz rögzítettsége. Ismeretelméleti megközelítéssel a jelenet még mindig kiszámítható lenne a fizikai törvények segítségével. Még ha pillanatnyilag nem is ismernénk az összes befolyásoló körülményt, akkor is feltételezhetjük, hogy ezek ismeretében megérthetnénk az elsőre meghökkentőnek tűnő, nem várt kimenetelt. Hume spekulációja Meillassoux értelmezésében azonban nem episztemológiai, hanem merőben ontológiai kérdésfelvetés: nem a megismerhetőségről szól, hanem annak a lehetőségéről, hogy a biliárdasztalon bekövetkező váratlan konstelláció nem magyarázható a fizika törvényeivel. A világban működő természeti törvények mégsem időtlenek, működésük esetleges, sőt Meillassoux szerint a világ kontingenciája az, ami örök és szükségszerű. A kiszámíthatatlanság bármikor előállhat, ha azt feltételezzük, hogy a világ egy kontingens tér.

A koronavírusjárványt tekinthetjük a kontingencia húsba vágó példájának. A korábbi világjárványok számadatai alapján a COVID-19 tömegek elpusztításával fenyeget, ez pedig alapjaiban forgatja fel a megszokott életvitelünket. Azt az életvitelt, amelynek a fenntartásához szükséges fosszilis energiahordozókon alapuló kapitalista termelés az ökoszisztémára gyakorolt hatásával veszélyezteti az emberi faj fennmaradását. A klímaváltozás elleni küzdelem képviselői évtizedek óta próbálják felhívni a figyelmet a szennyezés és a természet felélésének ökológiai vonzataira. Ha valamire viszont nem számítottunk, akkor az a világ hirtelen befagyasztása egy globálisan elterjedő vírus miatt. Hiába a kultúrafogyasztói képzeletben sci-fik révén jelen lévő fenyegetettségérzet, hiába a figyelmeztető előrejelzések. Az epidemológiai szakemberek és ökológusok évek óta kongatják a vészharangot, hogy a globalizált, iparosított, urbanizált világ egy pandémia számára tökéletes infrastruktúra, miközben a kezeléséhez rendelkezésre álló egészségügyi rendszerek elégtelenek. A bő száz évvel ezelőtti H1N1 influenzavírus okozta spanyolnáthára úgy tekintünk, mint egy felfoghatatlan kvázi-középkori emlékre, a 2014-es Ebola-, illetve 2016-os zikajárványok fenyegetését pedig a fejlett világ arroganciájával hessegettük el magunktól a globális Északon. Ez a diszpozíció azonban ellehetetleníti, hogy a valós veszélyeket komolyan vegyük, hiszen eddig úgy gondoltuk, ezek velünk nem történhetnek meg. Érdemes visszaemlékezni, hogy a koronavírus két-három hónapja leginkább rasszista humor tárgyát képezte. A sebezhetetlenség hite abban a gyakorlatban gyökerezik, ahogy a holnappal kapcsolatos elvárásainkat a tegnap tapasztalataira alapozzuk, a megszokásra, hajnalban úgyis felkel a nap. Most pedig értetlenül állunk az előtt, hogy egy új patogén az általunk eddig ismert világot felfüggesztette.

A globális karantén szükségessége rávilágít, hogy a természet civilizációs háttérként való keretezése hamis és tarthatatlan. A világ kiszámíthatatlan, és amennyiben az embert az ökoszisztéma részének tekintjük, úgy azt nem igázhatjuk le, nem kontrollálhatjuk a Föld komplex folyamatait. A felmelegedés évtizedek óta ismert jelenség, amelynek várható következményeiről régóta rendelkezésre állnak információk. Az elmúlt évtizedekben felállított klímamodellek ijesztő pontossággal jósolták meg a légköri szén-dioxid mennyiség növekedését és az általa előidézett éghajlatváltozás alakulását. Az ökoszisztéma összetettségének modellezése azonban még ennél is nagyobb kihívást jelent. De a kérdés fókuszában nem is annak kellene állnia, hogy lehetséges-e. Noha tudtuk, hogy a klímaváltozás zajlik, a folyamatosság miatt eddig nem tapasztaltunk a mostanihoz hasonló radikális változást. A világ észrevétlenül alakult át egy olyan környezetté, amely a modernség előtti meglepetéstér3 tapasztalatával analóg, visszahozva az ember kiszolgáltatottságát és az élet körülményeinek esetlegességét. Tíz évvel ezelőtt a Csendes-óceánra néző ház maga volt az elérhetetlen nyugati parti álom, mára az évente ismétlődő kaliforniai tűzvészek által mindinkább fenyegetett helyszínné válik. Így a változó környezet tapasztalatára építve a klímaváltozásra adható válaszlépések szempontjából is fontos, hogy ismeretelméleti vagy ontológiai megközelítéssel keresünk-e megoldásokat. Valóban kiszámíthatatlanná, megérthetetlenné válik-e a világ a klímaválság által, vagy tudományos módszerekkel továbbra is modellezhető marad? Nem arról van-e szó, hogy az élet a globális kapitalista rendszerben is épp annyira esetleges és egzisztenciálisan kiszolgáltatott, mint a történelem korábbi időszakaiban? Amint ez az éghajlatváltozásnak, a természetnek való kitettséggel hatványozódik, már végképp nem tartható tovább a civilizációs biztonság illúziója. A kérdés az, hogy milyen módon vonható be a kontingencia felismerése a válaszlépésekbe.

Pierre Huyghe, After ALife Ahead, 2017 jégpálya beton padlója, logikai játék, ammónia, homok, agyag, lágyvíz, baktérium, alga, méhek, akvárium, átkapcsolható fekete üveg, Conus textile csiga, GloFish fuoreszkáló halak, inkubátor, humán ráksejtek, genetikai algoritmus, augmented reality, automatizált mennyezet struktúra, eső. Münster, Germany. Fotó: Henning Rogge, LWL-Museum für Kunst und Kultur (Westfälisches Landesmuseum) Forrás: artandaustralia.com

A klímaválsággal való szembenézéshez egy olyan világszemlélet szükséges, ahol a világ kontingenciáját beismerjük, és elfogadjuk az emberi faj sebezhetőségének tényét. Ehhez a „természet” és az ember dichotóm viszonyát újra kell gondolnunk, revideálnunk az alá-fölérendeltség tévhitét. A kontingencia nem abban mutatkozik meg, hogy kiszámíthatatlan dolgok történnek, hanem abban, hogy a természet nem leuralható, nem alakítható át korlátlanul és következmények nélkül az ember igényei szerint. Az ökoszisztéma újra és újra jelezni fogja, hogy saját törvényszerűségei vannak. Be kell tehát vonnunk a megoldóképletbe a kontingenciát mint ismeretlent a képzelet segítségével. Továbbá fel kell ismernünk a klímaválságot kommunikáló politikai beszédmód és az általa eredményezett közgondolkodás ideológiai meghatározottságát is. De milyen képzeletre van szükség? A társadalmi képzelőerő4 a forradalmi változásokhoz szükséges radikális egyéni képzelet kollektív dimenziója, amely mentén egy közösség megszervezi önmagát, intézményesíti normarendszerét, illetve amelynek segítségével dinamikusan megváltoztatja önmagát.5 Segítségével a történeti kontextusból értelmezhetővé válik a jelenben fennálló rendszer, melynek jövőbeli alternatívája ezáltal elképzelhetővé válik. A jövőbeli társadalmainkról való gondolkodást ki kell egészíteni a természettel fenntartott viszony újraértékelésével. A klímaképzelet gyakorlata ezt a szempontot juttatja érvényre, amelynek radikális megvalósulása nélkül elképzelhetetlen egy egyenlőbb, demokratikusabb jövő a klímaváltozás növekvő fenyegetése ellenében.6 Az emberiség késleltetett és mindeddig hatástalan válasza a klímaváltozásra egy meggyőző, közösségeken átívelő módon elfogadható jövőkép kialakításának nehézségét demonstrálja, amely a valódi társadalmi változás előmozdítója lenne. A képzelet jelenleg az emberi időhorizont teljes spektrumán elégtelen: nem vagyunk képesek reálisan felmérni a jelen helyzet súlyosságát, beazonosítani a múltban gyökerező okokat, és ennél fogva fenntartható és ökoelegendő7 jövőképeket kidolgozni.8

A radikális klímaképzelethez szükséges tehát számot vetnünk a gondolkodásunk meghatározottságaival, mind lokális, mind globális szempontból, lehetővé téve a képzelet felszabadítását. A klímaválság helyi kihívásaival való társadalmi szembenézés ugyanis csak akkor lehetséges, ha képesek vagyunk választ adni olyan alapvető kérdésekre, minthogy mit tekintünk természetnek, honnan származnak a klímaválsággal kapcsolatos narratíváink, és miként képzeljük el a változó körülmények szerint újraszerveződő társadalmat magunk körül. A Klímaképzelet Reader szövegei az xtro realm művészcsoport Klímaválság és képzelet című, 2019 őszén szervezett diszkusszív gyakorlatainak témái mentén tematizálják a lokális képzelet különböző meghatározottságait. Az xtro realm9 azzal a céllal jött létre 2017-ben, hogy az antropocénnel és az ökológiai válsággal kapcsolatos tudás közösségi formában történő gyűjtésével és megosztásával kísérletezzen. A folyamatalapú projekt keretében olvasókörök, kiállítások, előadások és antropocén terepgyakorlatok valósultak meg. Ezeket követően a 2019-es Ünnepi Könyvhétre megjelent az extrodæsia enciklopédia, melynek az emberközpontúságot meghaladó gondolkodás bemutatása állt a fókuszában a filozófia, a költészet és a képzőművészet párbeszédbe állításával.

A 2020-as Klímaképzelet Reader célkitűzése, hogy a globális kihívásra lokális hangok válaszoljanak, helyileg releváns témafelvetésekkel és elemzésekkel. Noha a klímaválságot előidéző okok elhárításához rendszerszintű, globális változásra lenne szükség, a világszintű jelenség lokális tapasztalatokból áll össze, amelyek bemutatása segíthet a megértésben, a radikális képzelőerő aktivizálásában. Az ökoblokkban filozófiai, irodalmi és képzőművészeti témájú, a fosszilis kapitalizmus pusztító gyakorlatait vizsgáló, gazdaság- és társadalomtudományi, és a feminizmus eszköztárával felvértezett szövegek követik egymást, hitet téve az interdiszciplinaritás és a hálózatosság elvei mint a radikális képzelet lehetséges gyakorlatai mellett. Nem láthatjuk előre, hogy a világ kényszerleállását követően milyen formában áll helyre a status quo és vele a megszokott életvitelünk, a cikksorozat elemzéseit viszont szeretnénk fenntarthatóbb és egyenlőbb társadalmi és természeti viszonyokat eredményező alternatív jövőképek szolgálatába állítani. Gondolkodjunk együtt, mit lehetne másként gondolni és tenni a kurrens vészhelyzet tapasztalatainak fényében.


Klímaképzelet Reader

A Klímaképzelet Reader az xtro realm ACLIM! című 2020-as (elhalasztott) OFF-Biennálés projektjének szöveggyűjteménye.
A cikksorozat szerzői fiatal PhD-kutatók, gondolkodók, akik külföldön és Magyarországon egyaránt foglalkoznak a klímaválság egyes aspektusaival saját tudományterületeiken. A blokk ilyen szempontból tekinthető egyfajta generációs hálózatos vállalkozásnak is, melynek keretében a következő témákról esik szó:

A Fordulat szerkesztőinek írása azzal foglalkozik, hogy a koronavírus-válság miért nem a természet, hanem a növekedésközpontú gazdasági logikának a terméke, és milyen mozgásterünk lehet abban, hogy a válságkezelés ne ugyanezt a kapitalista rendszert konzerválja.

Hecker Héla (Humboldt/DFG/New School) Hannah Arendt politikafilozófiáján keresztül mutat rá arra, hogy a természettel való bánásmódunkat miként határozza meg cselekvésünk kauzális, eredményközpontú struktúrája.

Kiss Kata (PTE) az ökofeminista gondolatot mutatja be, mely szerint szoros összefüggésben áll az, ahogyan kultúránk a nőiséget és a természetet kezeli. Mindezt azon az uralkodó politikai diskurzuson keresztül teszi, amely a nőket érinti többek közt Magyarországon is.

Süveges Rita (MKE) az ökokritika módszertanát alkalmazva elemzi, hogy a táj megkonstruálásában milyen kulturális toposzok dominálnak, s ezek a társadalom természethez fűződő viszonyát hogyan alakítják.

Szabó John (CEU) Magyarország energiaképzeletével foglalkozik, amelyet két nagyhatalom, a Szovjetunió (felbomlását követően Oroszország) és az Európai Unió dominál. Előbbi nagyban hozzájárult a nukleáris-, földgáz- és olajalapú társadalom kialakításához, míg utóbbi az energiaátmenet kapcsán alakítja Magyarország energiajövőképét.

Erdősi Eszter (University of Edinburgh) nemzetközi kortárs művészeti gyakorlatok elemzésén keresztül vizsgálja, milyen eszközökkel lép túl az ökokritikus képzőművészet az ökológiai krízis puszta esztétizálásán, a klímaválság kapitalizmuskritikus szemlélete felé.

Gál Réka Patrícia (University of Toronto) az űrkolonizáció menekülésretorikájának feminista kritikáját tárja elénk, melyet a gondoskodás fogalma mentén fejt ki, kitérve arra is, hogy a mostani COVID-19 által előidézett válsághelyzetből való kilábalás milyen nagy mértékben múlik a reproduktív munka folytonosságán.

Őze Eszter (ELTE) elemzésében a közhigiénia és a járványok reprezentációját vizsgálja. Azt mutatja be, elsősorban 20. századi egészségügyi kiállítások és gyűjtemények példáján keresztül, hogyan vált a közhigiénia és a népesség medikalizálása az aktuális hatalom számára politikai eszközzé. A jelenlegi járványügyi helyzet kapcsán az érdekli, hogy az egészségügyi gondoskodás terveit és irányvonalait hogyan olvashatjuk a hatalom kulturális reprezentációjaként, és ennek milyen előtörténeteit ismerjük.

Losoncz Márk (Belgrádi Egyetem) jegyzi sorozatzáró szövegünket, amely a társadalmi képzelet, ideológiák, titkosszolgálatok, összeesküvés-elméletek, mélyállam és ökológiai képzelet menti gondolati zarándoklatra vállalkozik.


A Klímaképzelet Reader című ökológiai témájú cikksorozatot az xtro realm művészcsoport tagjai, Süveges Rita és Zilahi Anna szerkesztik, a blokk képanyagának szerkesztője Horváth Gideon.


Jegyzetek:

1 V.ö.: Quentin Meillassoux: Science Fiction and Extro-Science Fiction. Univocal Publishing, 2015.

2 V.ö.: David Hume: Tanulmány az emberi értelemről. Magyar Helikon, 1973, Budapest, 44. o.

3 A meglepetéstér a kontingencia-tér/kontingens tér szinonimájaként értendő, míg a kontingencia magyarul esetlegességként szerepel a szövegben.

4 Vö.: Cornelius Castoriadis: L’institution imaginaire de la société. Seuil, Paris, 1975

5 Vö.: Kicsák Lóránt: A társadalmi képzelőerő szerepe a társadalmi-történelmi világ konstitúciójában és megváltoztatásában. Cornélius Castoriadis reménye. Performa 6 / 2017.

6 Vö.: Sheila Jasanoff, Sang-Hyun Kim: Dreamscapes and Modernity. University of Chicago Press, Chicago, 2015

7 Az ökoelegendőség (eco-sufficiency) „[a]z erőforrásokkal és az energiával való körültekintő, a minimalizálásra törekvő gazdálkodás”. In: Ariel Salleh: Ökofeminizmus. Fordulat 25. szám, Klímaváltozás és kapitalizmus, Társadalomelméleti Kollégium, 2019, 149. o.

8 Vö.: Manjana Milkoreit: Imaginary politics: Climate change and making the future. Elem Sci Anth, 5: 62.

9 A csoport elnezevése a fent idézett Meillassoux-esszéből származik, amely a tudományosságon kívül elképzelt fantasztikus művek lehetőségeit vizsgálja.

© 2020 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány