Koronavírus és kapitalizmus: profit vagy szolidaritás?

Klímaképzelet Reader II.

A koronavírus-válság az elmúlt hetekben mintha elhomályosította volna a klímaváltozás fenyegetését. Azonban nem érdemes azon rágódni, hogy mikor fogunk újra a klímaváltozás okozta problémákkal foglalkozni, mivel a két probléma valójában egy tőről fakad. A járvány által előidézett válság sem elválasztható attól a folyamattól, ahogy az emberiség leigázza a természetet, hogy profitot termeljen, ami aztán pont olyan egyenlőtlenül oszlik el az emberek közt, mint a járvány okozta emberi és anyagi veszteségek.

Viszont már most pontosítani kell az imént tett kijelentést, mivel nem az általában vett emberiség igázza le a természetet, hanem annak egy nem a kezdetektől létező, csak a 16. században kialakuló sajátos társadalmi rendszere.1 Ez a kapitalizmus, amely az olcsó erőforrásokat zsákmányolja ki, hogy abból magánprofitokat hozzon létre. Az olcsó erőforrásokon gyakran csak a bérmunkát értik, amiből a tőkének profit, a munkavállalónak pedig csak a bér jut. Azonban a kapitalizmus messze nem csak a bérmunkából termel profitot, hanem más erőforrásokból is, melyeket igyekszik minél olcsóbban kisajátítani, és a profittermelés szolgálatába állítani. Ilyen olcsó erőforrás a természet, ami elengedhetetlen az ipari termeléshez – gondoljunk csak a számítógépek vagy mobiltelefonok gyártásához nélkülözhetetlen lítiumra – és a munkaerő újratermeléséhez is.2 Az utóbbi hátterét mutatja be tökéletesen az olcsó munkaerő táplálásához elengedhetetlen monokultúrás szójaipar példáján a Soyalism című dokumentumfilm, ami szembesít azzal, hogy az olcsó élelmiszeripar milyen társadalmi és természeti károkat termel ki.

Author Raj Patel On Chicken Nuggets And Capitalism

The chicken nugget is heralding the end of capitalism

Gepostet von NowThis Politics am Freitag, 27. Oktober 2017

Persze a természeti erőforrások kisajátítása valójában nem is olyan olcsó dolog, azonban az árát nem a tőke, hanem az emberek fizetik meg, de ők sem egyenlően. Ezeknek a költségeknek a legnagyobb része a környezetpusztítás, a szennyezések által előidézett testi leépülés, a kistermelők megélhetésének elvesztése, a helyi ökoszisztémák felborulása vagy épp rabszolgamunka formájában olyan olyan társadalmi csoportokra hárulnak mint a globális Dél lakói, a nők, vagy a parasztok. Bár első ránézésre a koronavírus-válságnak nincs sok köze a természeti erőforrások kizsákmányolásához, közelebbről nézve mégis azt láthatjuk, hogy az olcsó élelmiszert termelő ipari mezőgazdaság terjedése és a járványok kitörése között szoros a kapcsolat. Az újonnan megjelenő emberi kórokozók 60%-a vadon élő állatokról terjed át az emberekre (ilyen volt az Ebola vagy a madárinfluenza is). Ez a folyamat pedig jellemzően olyan régiókban történik mint Afrika, Közép-Amerika és Délkelet-Ázsia, ahol a legintenzívebb az ipari mezőgazdaság terjeszkedése és az ezzel járó erdőirtás.3

Az ipari mezőgazdaság terjedésének két hatása is van. Egyrészt egyre szűkebb területre zsúfolja össze a vadállatokat, így azok nagyobb eséllyel fertőzik meg egymást, és sűrűsödnek az ember-vadállat találkozások, mivel vagy az emberek hatolnak be új területekre, vagy pedig az állatok közelednek a településekhez, hogy élelemhez jussanak. Másrészt pedig az ipari mezőgazdaság monokultúrái és egységesített génállományú állatai ideális terepet adnak a vírusok terjedésére. Azaz nem érdemes a koronavírus miatt az olyan “civilizálatlannak” beállított szokásokat hibáztatni, mint a tobzoska vagy a denevér fogyasztása, mert valójában az ipari mezőgazdaság növelte meg radikálisan az állatról emberre átkerülő vírusok terjedésének lehetőségét. A koronavírus előtt már az Ebola és számos szúnyogok által terjesztett járvány is olyan területeken tört ki, ahol nem sokkal korábban komoly erdőirtás történt. Az ipari mezőgazdaság pedig nem egy önmagáért való dolog, hanem szervesen beágyazott a globális kapitalista termelés profitmaximalizáló, költségeket minimalizáló logikájába: olcsó élelmiszert állít elő, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a munkaerő ára is alacsony legyen, és így minél több profitot lehessen belőle kisajtolni. Ennek járványügyi következményeit már a koronavírus előtt is tapasztalhattuk, elég csak a Magyarországon is pusztító a madárinfluenzára és sertéspestisre gondolni.

Huang Yong Ping: “Circus”, 2012, (Gladstone Gallery, New York) A Gladstone Gallery, New York/Brussels jóvoltából. Fotó: David Regen

A mostani járvány a közép-kínai Vuhan városából indult ki, így az általános vélekedésekkel szemben meglepő lehet, hogy Kínában az 1970-es évek végéig tilos volt a vadállatok vadászata és háziasítása. Az évtized végének piacosító reformjai azonban lazítottak ezeken a szabályokon, az 1980-as évek végére pedig egyenesen “természeti erőforrásként” kezdték el kezelni a vadállatokat (most egy pillanatra gondoljunk vissza az olcsó természet fogalmára). Azaz Kínában a vadállatfogyasztás nem egy archaikus tradíció, hanem egy nagyon is modern, a kapitalista termelésbe ágyazódó, évi 80 milliárd dolláros forgalmú iparág.4 Kína a világ egyik legnagyobb domesztikált állattenyésztője is, így a húsfogyasztásban nem meghatározó a vadak felhasználása, az sokkal inkább a tradicionális orvoslásban jelenik meg. Különösen Afrikában a napi fehérjebevitel túlnyomó része azonban vadállatok elfogyasztásából származik. Így a vadhúspiacokat már csak azért sem lehetne egyik napról a másikra felszámolni, mivel milliók élelmezését biztosítják. Ez szintén az ipari mezőgazdaság és a globális elosztási rendszer kudarcát mutatja: miközben a világon megtermelt élelmiszer ötöde a kukában végzi, addig óvatos becslések szerint is több százmillió ember kénytelen rossz minőségű és rendkívül veszélyes vadhússal táplálkozni. Ennek következtében, ha nem szeretnénk a koronavírushoz hasonló újabb és újabb világjárványokat átélni, akkor az alapoktól kell újragondolnunk, miként tekintünk az élelmiszerre.5

Ha az élelmiszert ugyanis közjóként6 gondolnánk el, akkor nem a profit, hanem az emberi jóllét biztosítása érdekében szerveznénk meg az előállítását és elosztását. Ez az elképzelés radikális ellentétben áll a kapitalista viszonyokkal, amelyben az élelmiszer egy globális ellátási láncokban termelődő áru. A kibogozhatatlan tulajdonviszonyokban rejlő érdekellentétek egyértelművé válnak, amint belegondolunk abba, hogy míg az amerikai sertéspiac nagy részét kínai cégek birtokolják, addig amerikai tőkések vásárolják be magukat a kínai baromfipiacra. Bár társadalmilag az élelmiszer közjóként való kezelése lenne üdvös, mégse gondoljuk azt, hogy automatikusan megvalósulhat, mivel a kapitalizmus egyik alapvető támasztékát veszélyzetetné. Igen aktuális példa erre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) csak azzal a feltétellel adna kölcsönt Ukrajnának a koronavírus-járvány elleni védekezésre, ha vállalja, hogy privatizálja az ország termőföldjeit, és ily módon hozzáférést enged az agráripari multik számára az ukrán földhöz.7 Eközben az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség mentesítést adott a vállalatoknak a környezetvédelmi korlátozások betartása alól.8 Magyarul a vészhelyzet ideje alatt minden cég olyan mértékben szennyezheti és rombolhatja a környezetet, amennyire csak akarja. Nyilvánvaló, hogy a tőkeérdekek és az EU-s támogatási rendszerek egyáltalán nem az élelmiszer-önrendelkezés felé mutatnak, azaz önszerveződés nélkül biztos nem válhat az élelmiszer közjóvá, és nem jöhetnek létre az ezt biztosító rövid ellátási láncok.

Randomroutines: Fencescapes, 2013, a művészek jóvoltából. Fotó: Dalibor Novotný

Az élelmiszer közjóként való kezelése nemcsak a járványok kitörését, hanem terjedésüket is mérsékelhetné. A száz évvel ezelőtti spanyolnátha például nem véletlenül Indiában szedte áldozatainak 60%-át, ahol az amúgy is dúló szárazság ellenére a brit gyarmatosítók business as usual módon folytatták a gabonaexportot, és így az alultáplált, éhező lakosság szélsőségesen kiszolgáltatottá vált a betegségnek.9 Míg a centrumországokban a lerabolt polcokat is gyorsan újratöltik, addig a perifériákon élő emberek sokkal kitettebbek a koronavírusnak. Messze nem csak az alultápláltság miatt, hanem azért is, mert az otthoni munkavégzésre is jellemzően az értékláncok felső részein elhelyezkedő fehérgalléros munkaerőnek van lehetősége. Még a mai világrendet egyelőre uraló USA-ban is csak a latinók 16%-ának, a feketék 20%-ának, a fehérek 30%-ának és az ázsiai-amerikaiak 37%-ának van home office-kompatibilis munkahelye.10 Ha pedig jövedelem szerint nézzük a képet, akkor még durvábbak a számok: a lakosság legrosszabbul kereső negyedének a 9%-a tud otthonról dolgozni, míg a legjobban kereső 25%-nál ez az arány 61%.

Hogy teljes legyen a kép, azt sem felejthetjük el, hogy a periféria országaiban hiányzik az alapvető infrastruktúra a védekezéshez: sok helyen sem tiszta víz, sem szappan nincs a kézmosáshoz. Az egészségügyi ellátás katasztrofális: a 170 milliós Bangladesben összesen 500 intenzív kórházi ágy áll rendelkezésre, a 44 milliós Ugandában pedig 60. Emellett karantén és a fizikai elkülönülés sem vezethető be mindenhol, mivel a periféria lakosságának minimum harmada lakik túlzsúfolt városi nyomortelepeken. Afrika jelenleg koronavírussal legfertőzöttebb államában, Dél-Afrikában az Alexandria nyomornegyedben körülbelül 700 ezer ember zsúfolódik össze mindössze 5 (!) négyzetkilométeren. Csak összehasonlításképpen: Budapest népsűrűsége ennek az egynegyvenede, 3400 fő / négyzetkilométer.11 De a zsúfoltságot ne úgy gondoljuk el, mint ami csak a harmadik világbeli országok sajátja: március végére Magyarországon is megteltek a hajléktalanszállók a munkájukat frissen elvesztő, korábban sokszor munkásszállásokon lakó emberekkel.

Armin Linke, The Appearance of That Which Cannot Be Seen, 1998–2016 (Maha Kumbh Mela, Allahbad, India, 2001)

Eddig főként arra fókuszáltunk, hogy a kapitalizmus a természet és az emberi munka olcsósításával hogyan járul hozzá a járványok kitöréséhez és terjedéséhez, de nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy ugyanez a rendszer hogyan menedzseli a válságot. A kapitalizmus a költségeket a társadalomra terheli, a profitot magánkézben tartja, ez a működés köszön vissza a járvánnyal kapcsolatos válságkezelő intézkedésekben is. Március elején Donald Trump 3 milliárd dollárt juttatott a gyógyszeriparnak a koronavírus-ellenanyag kifejlesztésére, ugyanakkor a szenátusi döntés nyíltan megtiltotta a szövetségi kormánynak, hogy bármilyen ellenvetéssel éljen, ha a közpénzből kifejlesztett ellenanyag ára túl magas lenne.12 Ugyanez a kettős logika mutatkozik meg a nyugat-európai politikusok válaszlépéseiben is. Míg a kommunikáció szintjén maguk is a “maradj otthon” lázában égnek, valójában mégis mindent megtesznek azért, hogy a lezárt határokon át is biztosítsák a mezőgazdaságban, egészségügyben és idősgondozásban foglalkoztatott olcsó kelet-európai munkaerőt, mely nélkül a gazdaságaik működésképtelenné válnának.13

De a pozitív példák mellett se menjünk el szó nélkül. Európában az elmúlt évtizedek privatizációs hulláma után most számtalan, első ránézésre baloldalinak tűnő gazdasági intézkedést hoznak a kormányok. Ilyen a spanyol lakbérfelfüggesztés és magánegészségügy-államosítás, vagy a kényszerszabadságoltak bérének állami átvállalása Romániában és Csehországban. Az viszont egyáltalán nem magától értetődő, hanem eljövendő társadalmi küzdelmek tétje, hogy ezek a jóléti intézkedések a járványhelyzet elmúltával is megmaradnak-e.

Emellett optimizmusra adhat okot az is, hogy a válság nem csak Magyarországon, hanem az USA-ban és Olaszországban is megsokszorozta a kölcsönös segítségnyújtás olyan gyakorlatait mint a rászorulókat segítő DIY maszkkészítés, főzés és ételkiszállítás.14 Viszont nem érdemes túl korán örülni, mert nem mindegy, hogy milyen rendszerbe fektetjük bele az egyébként lelkileg is felszabadító segítségnyújtás munkáját. A kapitalista tőkefelhalmozásnak biztosítunk-e így újabb olcsó erőforrásokat, vagy pedig egy új, nem a profittermelés, hanem a közösségek jólléte köré szerveződő társadalmi formációt alapozunk meg? Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a kölcsönös segítségnyújtás gyakorlatai feleslegesek lennének. A válsághelyzetekben fellángoló társadalmi szolidaritás igazi sikere viszont az lenne, ha nem csak a kapitalizmust segítené ki az aktuális válságából, hanem olyan irányba szervezné át a mindennapokat, hogy a szolidáris gyakorlatok kivételek helyett alapelvekké váljanak. Szerencsére vannak hazai kezdeményezések is, melyek ebbe az irányba mutatnak. Az ebbe az irányba tartó küzdelmek adhatnának reményt arra, hogy egyszer ne a társadalom legyen alárendelve a gazdaságnak.15


A cikk szerzői a Fordulat társadalomelméleti folyóirat szerkesztői: Buka Virág, Domschitz Mátyás, Fabók Márton, Lafferton Sára, Nagy Kristóf, Sidó Zoltán.


A Klímaképzelet Reader című ökológiai témájú cikksorozatot az xtro realm művészcsoport tagjai, Süveges Rita és Zilahi Anna szerkesztik, a blokk képanyagának szerkesztője Horváth Gideon.

A sorozat további részei:
I. Zilahi Anna: Klímaképzelet és a világ mint meglepetéstér
II. Fordulat: Koronavírus és kapitalizmus: profit vagy szolidaritás?
III. Hecker Héla: A megérinthetőség politikája
IV. Szabó John: Két óriás között: materializmus és társadalmi képzelőerő a magyar energia(átmenet)ben
V. Kiss Kata Dóra: Vissza a természethez? Az ökológiai válság feminista olvasata
VI. Süveges Rita: Túl a képeslapon – természetkép a táj ökokritikai vizsgálatában
VI. Gál Réka Patrícia: Klímaváltozás, COVID-19 és az űrkabin: a gondoskodás politikája az űrgyarmatosítás árnyékában


Jegyzetek:

1 Andreas Malm és Alf Hornborg ([2014] 2019): Emberi tényező? Az antropocén-narratíva kritikája. In: Fordulat, No. 25. Pp. 5-16. Interneten: http://fordulat.net/pdf/25/FORDULAT25_MALM_HORNBORG_EMBERI%20TENYEZO_AZ%20ANTROPOCEN-NARRATIVA%20KRITIKAJA.pdf

2 Szigeti Attila ([2014] 2019): A kapitalocén – avagy mibe kerül az olcsó természet?. In: Fordulat. No. 25. Pp. 54-77. http://fordulat.net/pdf/25/FORDULAT25_SZIGETI_A%20KAPITALOCEN-AVAGY%20MIBE%20KERUL%20AZ%20OLCSO%20TERMESZET.pdf

3 Rob Wallace, Alex Liebman, Luis Fernando Chaves and Rodrick Wallace (2020): COVID-19 and Circuits of Capital. In: Monthly Review, No. 1. Interneten: https://monthlyreview.org/2020/04/01/covid-19-and-circuits-of-capital/

4 Peter J. Li (2020): The COVID-19 epidemic and China’s wildlife business interest. In: The Asia Dialogue. Interneten: https://theasiadialogue.com/2020/03/12/the-covid-19-epidemic-and-chinas-wildlife-business-interest/

5 Annak, aki többet szeretne tudni az ipari mezőgazdaság és a járványok kapcsolatáról érdemes elolvasni Rob Wallace-nek a 2016-ban, jóval a koronavírus-válság előtt megjelent Big Farms Make Big Flu: Dispatches on Infectious Disease, Agribusiness, and the Nature of Science című könyvét.

6 A közjót az angol commons fordításaként használjuk, ami egyszerre jelöli a közösségi tulajdonlás egy formáját, valamint az azt igazgató közösségelvű logikát.

7 IMF in talks to increase its assistance to Ukraine to $9.5bn. In: framlandgrab. Interneten: https://www.farmlandgrab.org/post/view/29538

8 Rebecca Beitsch (2020): EPA suspends enforcement of environmental laws amid coronavirus. In: The Hill. Interneten: https://thehill.com/policy/energy-environment/489753-epa-suspends-enforcement-of-environmental-laws-amid-coronavirus

9 Mike Davis (2020): Mike Davis on Coronavirus: “In a Plague Year”. In: Jacobin. Interneten: https://jacobinmag.com/2020/03/mike-davis-coronavirus-outbreak-capitalism-left-international-solidarity

10 Chris Moody (2020): Most Brown and Black Americans Are Exposing Themselves to Coronavirus for a Paycheck. In: Vice. Interneten: https://www.vice.com/en_us/article/xgqpyq/most-brown-and-black-americans-are-exposing-themselves-to-coronavirus-for-a-paycheck

11 Ravi Arvind Palat (2020): Coronavirus and the World-Economy: The Old is Dead, the New Can’t be Born. In: After US Hegemony. Interneten: https://rpalat.wordpress.com/2020/03/27/coronavirus-and-the-world-economy-the-old-is-dead-the-new-cant-be-born/

12 Sharon Lerner (2020): Big Pharma Prepares to Profit From the Coronavirus. In: The Intercept. Interneten: https://theintercept.com/2020/03/13/big-pharma-drug-pricing-coronavirus-profits

13 Fazekas Lázár Benjámin (2020): A kelet-európai munkaerő hiánya miatt zöldség és gyümölcs nélkül maradhat Nagy-Britannia. In: Mérce. Interneten: https://merce.hu/2020/03/29/kelet-europai-munkaero-nelkul-zoldseg-es-gyumolcs-nelkul-maradhat-nagy-britannia/

Pósfai Orsi (2020): A határokat lezárták, de a gondozási munkát végző kelet-európai nők menjenek csak továbbra is nyugatra. In: Mérce. Interneten: https://merce.hu/2020/03/28/a-hatarokat-lezartak-de-a-gondozasi-munkat-vegzo-kelet-europai-nok-menjenek-csak-tovabbra-is-nyugatra/

14 A kölcsönös segítségnyújtásról bővebben lásd: Gagyi Ágnes (2020): Félelem helyett kölcsönös segítség: a katasztrófaszociológia tanulságai a klímaválságra való felkészülésre (Rebecca Solnit: A Paradise Built in Hell). In: Fordulat, No. 25. Pp. 237-246. Interneten: http://fordulat.net/pdf/25/FORDULAT25_GAGYI_FELELEM%20HELYETT%20KOLCSONOS%20SEGITSEG_A%20KATASZTROFASZOCIOLOGIA%20TANULSAGAI%20A%20KLIMAVALSAGRA%20VALO%20FELKESZULESRE.pdf

15 Polányi Károly ([1944] 2004): A nagy átalakulás. Napvilág Kiadó, Budapest. p 88.

© 2020 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány