xtro realm / Klímaképzelet Reader V.
Amikor válságot emlegetünk, olyan abszolút negatív pillanatra gondolunk, ami felfüggeszti az élet megszokott menetét és a korábban alkalmazott életstratégiák működésképtelenné válnak. A „Nyugat” talán a világháborúk óta nem tapasztalt olyan globális válságot, mely radikálisan befolyásolta volna a hétköznapokat. A válság azonban nem mindig egy villámcsapás, valójában a legtöbb esetben hosszan tartó, permanens és ennél fogva láthatatlannak tűnő folyamat. Ennek egyik nyilvánvaló példája a klíma- és ökológiai válság.
Ugyanakkor, ha a válságokat csak mint abszolút negativitást értelmezzük, könnyen elszalaszthatjuk a bennük rejlő lehetőségeket. A hétköznapok felfüggesztése új perspektívát nyit meg, melyben képesek lehetünk elképzelni a korábban elképzelhetetlent. A tudományos paradigmaváltások, a forradalmak vagy az igazán hatásos filozófiai gondolatok mindig valamilyen probléma hatására születnek. A probléma, igaz, kényszerűség, de épp emiatt nem lehet megoldatlanul hagyni.
A koronavírus-járvány tagadhatatlanul összefüggésben áll a jelen kapitalista termelési folyamataival, és ilyen értelemben emberi tevékenység szülötte. Okai és hatásai gazdasági és társadalmi szinten is a természet és kultúra közt meghúzódó ellentét újragondolására kényszerítenek minket. Mindez nem könnyű, hiszen ahogy azt a kritikai ökofeminista elemzések mutatják, ez az ellentét alapvető fontosságú a nyugati ember saját önmeghatározásához, a racionális, természeti szükségszerűségektől független emberkép megteremtéséhez. Az újragondolás mégis kulcsfontosságú, hiszen ezen keresztül más válságok is könnyebben érthetővé és megelőzhetővé válhatnak.
Wheatfield – A Confrontation: Battery Park Landfill, Dowtown Manhattan © 1982 Agnes Denes Forrás: architecturaldigest.com
A klíma- és ökológiai válság, valamint az ezek következményeként értelmezhető globális COVID-19-járvány fontossá teszi az ökofeminista szempontok beemelését a válsággal kapcsolatos diskurzusba. Az ökofeminista kritika szerint ugyanis az éghajlatváltozás, annak ökológiai következményei, valamint a nők és kisebbségek elnyomása, a természet regenerálódásmentes kizsákmányolása egy tőről fakad. A helyzet megértéséhez ezért fontos feltárni azokat a társadalmi-gazdasági logikákat, melyek segítségével mélyebb megértést nyerhetünk a jelenleg kialakult helyzettel kapcsolatban.
Az ökofeminizmus az ember és természet kapcsolatát a kapitalizmus kritikája felől vizsgálja. Állítása, hogy a kettő közti különbség nem esszenciális, hanem mesterséges dichotómia, melyben a természet és az ahhoz asszociált létezők leértékelődnek és a civilizáció világához képest háttérként szolgálnak. Fókuszában a femininitás és a természet összekapcsolódása áll a társadalmi képzeletben, beszédben és praxisokban. Ez talán az egyik legrégebbi olyan asszociáció, mely közvetve meghatározza kultúránk működését. A természet ebben a viszonyban nem valami adott, hanem inkább kapcsolatok hálózata, melyet a gazdasági érdekek úgy alakítanak, hogy az a tőkefelhalmozás szempontjából minél jobban kihasználható lehessen.1 Az ökofeminizmus más feminizmusokhoz képest hangsúlyozza, hogy a társadalmi- és nemi egyenlőtlenségek, a kizsákmányolás és az ökológiai válság nem értelmezhető egymástól különválasztva.
Az eltérő feminizmusok célrendszerei különböző módokon épp arra az egyenlőtlenségeket kitermelő logikára kívánnak megoldást találni, mely a természetre is mint puszta kizsákmányolandó erőforrásra tekint. Az ökofeminizmus relevanciája a jelen válsághelyzetében talán pont az, hogy az egyenlőtlen logika megragadásában nem áll meg a „nők ügyénél,” hanem kísérletet tesz egy annál szélesebbkörű kritikai perspektíva kialakítására. Ezzel olyan keretrendszert hoz létre, melyben egyszerre értelmezhető a nők helyzete, a klímaválság vagy akár a koronavírus-járvány kialakulása és következményei.
A 17. században kezdődő nyugati modernitás gondolkodása, az azt megalapozó patriarchális uralmi viszonyok, az európai ember kolonizáló és imperialista attitűdje, a tudományos és technológiai fejlődésbe vetett megkérdőjelezhetetlen hit és az ezekből születő kapitalista gazdaság alakították ki a jelen társadalmi viszonyait. Ezek a viszonyok formálták az ember ma is alkalmazott meghatározását. A felvilágosodásban születő fogalom, bár nyitottnak és inkluzívnak tűnhet (ez a „minden ember egyenlő” ideálja), valójában megannyi létforma kizárásával tudott csak megszületni.
Az olyan embercsoportok, mint a nők, az elszegényedő társadalmi rétegek vagy a periféria országainak2 lakói kevésbé vagy egyáltalán nem részesülhetnek az univerzális jogokból, hiszen csak így lehet őket kizsákmányolható erőforrásként használni. Ez ugyanaz az attitűd, mellyel a kapitalista termelés az állatvilággal vagy a természet erőforrásaival bánik. Ezzel az emberi tényezők is kizsákmányolható nyersanyagforrássá váltak, akik munkaerejükkel materiális hátteret biztosítottak mások „egyenlőségének”. Ugyanakkor éppen ez a hierarchikus, kirekesztő gondolkodás – mely képtelen elismerni a nők, a nem nyugati társadalmak, az állatvilág, vagy a természet kincseinek önértékét – idézi elő a jelen egyre eszkalálódó válsághelyzeteit is. Az egyetemes szabadságjogok csak látszólag általánosak, hiszen azokból a fenti elemek uralmán keresztül részesülhetünk, tehát mindig csak bizonyos javakat birtokló, korlátozott számú csoport érheti el. 3
A modernitás nyugati mítosza szerint a kultúra, művészet, tudomány és politikai élet felvirágoztatásához elsőként felül kellett emelkedni bizonyos „természeti” szükségszerűségeken (ilyen szükségszerűség többek közt a természet erőinek, járványoknak és betegségeknek, élelmiszer- és vízhiánynak való kitettségünk). Amennyiben az ember képes kontrollálni ezeket, annyiban uralkodik is rajtuk, és amennyiben uralkodik rajtuk, annyiban használja is őket. A Másikká tett létezők használata azonban ellentétben áll a „minden ember egyenlően szabad” felvilágosult ideáljával, ezért a kizárt elemeket meg kell fosztani önértéküktől, így gond nélkül válnak fel- és kihasználható erőforrássá, például gazdasági értelemben.4 Ezt nevezi Val Plumwood uralkodó mintának.5
Ökofeminista nézőpontból az ellentét nem férfi és nő, hanem ember és természet közt húzódik meg. Az ember univerzális fogalma az uralkodó mintában valójában egy férfiak által elsajátítható létlehetőség-mezőre vonatkozik, ebben a viszonyrendszerben a femininitás szükségszerűen a természet világához asszociálódik. Ez alapján a civilizáció világa maszkulin: a közélet, a társas és a kulturális világ, a politikai döntéshozás, végső soron a racionális ész terepe ez. Ezzel szemben a nő helye nem a társadalom és politika szférájában vagy a munka világában van, hanem otthon, a család körében, ahol a férfi és gyermek szükségleteinek kielégítésében teljesedhet ki.
Az uralkodó minta alapja a patriarchális gondolkodás, mely elsősorban a nők biológiai adottságaival indokolja az alárendelést. A nő társadalmi szerepét tehát egy „természetes adottság”, a gyermekszülésre való képesség határozza meg, ezen keresztül pedig mindenekelőtt a nő lesz a faj fenntartásának eszköze. Anatómiájához továbbá egy sor olyan szerepkör és tulajdonság is társul, mely bár nem szükségszerűen női, társadalmunkban mégis automatikusan kapcsolódik a méhhel rendelkező egyénekhez. Ilyenek a családtagok (ön)fenntartására vonatkozó igényeinek kielégítése és a gondoskodási feladatok, azaz a reproduktív munka.
Tradicionálisan a nők társadalmi és magánélete is ez alapján szerveződik. Amíg az általuk végzett munka természetes feladatként tűnik fel (és ezáltal láthatatlan), addig választási lehetőségeik az „önkiteljesítés” szempontjából korlátozottak. A reproduktív munkának a társadalmi megítélésben nincs önálló értéke vagy alulfizetett, hiszen – szemben a jellemzően férfiak által végzett produktív munkákkal – nincs piaci érték tulajdonítva neki, vagy szembeötlően alacsony. A tradicionális felosztás nem azt jelenti, hogy a nőknek jelenleg is pusztán az otthon körében kell munkát végezniük. Globális szinten jellemző, hogy míg a nők klasszikus szerepe az otthon szférájában változatlan marad, mellette a produktivitás világában is részt kell venniük. Ebben az értelemben a nők munkavállaláshoz való joga nem progresszió: joguk van (s még többször kötelességük) munkát vállalni, de mindezt alacsonyabb fizetés és rosszabb munkakörülmények mellett kell végezniük.
A centrum országaiban a nők tanuláshoz és munkavégzéshez való jogát a „valósítsd meg önmagad!” illuzórikus parancsa keretezi. Valójában ez a neoliberális premissza nem felszabadító, hanem többszörös terhet ró a nyakukba. Saját produktivitásuk maximalizálása mellett ugyanis nem mentesülnek a reproduktív feladatok alól (úgy mint a ház körüli munkák, a gyermekekkel való törődés, az idősek gondozása, a férj és a saját produktív munkájuk otthoni megalapozása). Ezzel a nő munkavégzésre való autonómiájának ígérete mögött kétszeres energiabefektetés húzódik meg.
A periféria országaiban a helyzet ennél is rosszabb. Ezeken a területeken még annak az illúziója sincs meg, hogy a produktivitás világába való bekapcsolódás egy szabadságjog kiteljesítése, sokkal inkább az ön- és családfenntartáshoz szükséges kényszer, nevetségesen alacsony bérezés, valamint kiszámíthatatlan és embertelen munkakörülmények mellett. Ilyen tipikusan feminin munkák a periféria országaiban a bérmunkaként végzett gondoskodás (ápolás, takarítás, gyermekek gondozása…stb.) vagy a rossz körülmények közt folyó monoton gyári munkák, melyek eléréséhez sokszor a nőknek rendszeresen ingázniuk kell, akár családjukat is hátrahagyva.
Ebből következik a reproduktív munka ördögi köre: a házimunkához való kötöttség miatt és saját fizetés hiányában, vagy elenyésző gazdasági tőke6 mellett a nők lehetőségei korlátozottak arra nézve, hogy kilépjenek az uralkodó minta által rájuk szabott szerepkörből, a reprodukció családi szférájából. A kettős terhelés és a korlátozott anyagi tőke miatt gyakran képtelenek részt venni a gazdaságilag meghatározott politikai döntéshozás világában. Ebből kifolyólag érdekeiket nem tudják teljeskörűen érvényesíteni. A nők ezért nehezen tudnak teljes jogú politikai aktorokká válni. Inkább a politikai élet hátteréül szolgálnak, akiknek értékét a gyermekhez és a férfiakhoz fűződő viszonyukban határozza meg az uralkodó minta. Politikai hatalom és gazdasági tőke nélkül7 a nők kénytelenek azzal beérni, hogy munkájuk a háborgatott világgal szembeni nyugodt, meleg fészek megteremtésének romanticizált ideáljává degradálódik.
A probléma az, hogy a fizetett produktív munkavégzés nem jöhet létre a fizetetlen reproduktív munka nélkül. A kapitalista termelési viszonyok alapjaiban függnek attól a munkaerőtöbblettől, amit például a nemi alapú kizsákmányolás állít elő az otthon és a munka világának területein. A fenti kiegyenlítetlenséget Ariel Salleh a testi adósság fogalmával írja le. Míg a legtöbb kizsákmányolásról szóló elemzés az egyenlőtlenséget a pénzbeli erőforrások mentén értelmezi, addig az ökofeminizmus testi adósság definíciója „az emberi energia és jóllét közvetlen fiziológiai kisajátítását hangsúlyozza.”8 Ez elsősorban azokat érinti, akik a kapitalista termelés perifériáján tevékenykednek: a nők, a földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó paraszti rétegek, vagy az őslakosok, azaz a Salleh által metaindusztriálisnak nevezett osztályt. Ez az „osztály” felelős az ember és természet közt létrejövő „anyagcsere-folyamatok” fenntartásáért (szemben a marxi „anyagcsere-szakadással,” amit a tőkés termelési mód eredményez a két szféra közt).
A testi adósság fogalmában tehát az a kiegyenlítetlen viszony fogalmazódik meg, amely a tőkés termelés és a fizetetlen vagy alulfizetett reproduktív munkát végzők közt van, akik hétköznapi aktivitásukban biztosítják és rekreálják a termelési feltételeket, beleértve a kapitalizmust kiszolgáló jövendőbeni munkaerőt is.9 Mi sem bizonyítja jobban a testi adósságot, mint az Oxfam 2020 januárjában közreadott felmérése, mely szerint globálisan a nők naponta 12,5 milliárd munkaórát töltenek a már fent említett fizetés nélküli munkákkal.10 A nők ezzel folyamatosan újratermelik a munkaerőt, munkájukból azonban mások profitálnak: férjeik és gyermekeik, akiknek munkaerejét építik, de még inkább azon tőkések, akik számára munkaerejük profitot termel.
Társadalmi viszonyrendszereinket jelenleg a kapitalista gazdasági termelés határozza meg, mely láthatatlanul és elválaszthatatlanul összefonódott a patriarchális gondolkodással és az uralkodó mintával. A gazdaságnak pedig elemi érdeke, hogy kevésbé értékesnek tüntesse fel a nők, a munkások, a harmadik világbeliek vagy az állatok munkavégzését, ugyanezen logika mentén pedig végtelenül kihasználható, passzív, olcsó nyersanyagként lássa a természetet. Jelenleg a valódi különbség nem a természet és ember közt, vagy férfi és nő közt húzódik meg, hanem az árutermelés rendszerén belül és kívül zajló tevékenységek közt.11 Ebből a perspektívából épp annyira lehetetlennek tűnik beárazni a feleség által végzett főzést, mosást, takarítást és figyelmet, mint megfizetni egy kőolajmezőt az általa biztosított nyersanyagért. Amit természetesen adódónak látunk, az automatikusan megfosztódik a piaci értéktől. Ezen keresztül azonban a nők és a természetet kölcsönösen lealacsonyodnak, és a valódi értékek háttereként tűnnek fel.
Jó példaként szolgál mindezekre az, ahogyan a magyarországi politikai diskurzus a természetet és a nőiséget összekapcsolja, ezzel újratermelve azt a mesterséges viszonyrendszert, mely a nőket elsődlegesen természeti és biológiai szükségszerűségek kiszolgálóinak, azaz egyfajta nyersanyagnak, és nem politikai aktoroknak tekinti.12 A jelenlegi kormányzat mind beszédmódjában, mind rendelkezéseiben a hagyományos családmodellt tekinti normának. Ezzel reprodukálja azt a klasszikusan patriarchális felállást, melyben a férfi természettől adottan a család feje, a kenyérkereső, míg a nő a gyermek, az otthon, a nemzet fennmaradását biztosítja.
Courtesy Galerie Lelong & Co, Paris & New York, Forrás: artreview.com
Amennyiben a konzervatív politika számára a család jelenti a nemzet alapegységét, a tradicionális értékek őrzőjét és továbbörökítőjét, úgy a kormány a nemzet biztonságának érdekében automatikus jogot formálhat a családi élet intim részleteibe való beleszólásra. Ennek egyik legfigyelemreméltóbb példája az utóbbi időszakban a CSOK. A Családi Otthonteremtési Kedvezmény egy vissza nem térítendő támogatás, melynek felvételéhez a fiatal párok előre vállalják, hogy elköteleződnek a gyermekvállalás mellett. A CSOK feltételei számos implicit elvárást tartalmaznak, aminek köszönhetően a támogatást csak a már eleve jó körülmények közt, házasságban élő heteroszexuális párok vehetik igénybe.13 Ezzel a kormány impliciten meghatározza, hogy milyen típusú állampolgárok reprodukciójára tart igényt.14
A CSOK egy másik bújtatott üzenete, hogy a kormány a népesség növekedését pusztán a reprodukcióval, a jövő nemzedékével kívánja elérni, szemben a már meglévő állampolgárok életminőségének javításával. Ahelyett például, hogy az egészségügyet, a szociális ellátórendszert vagy a bölcsődei hálózatot fejlesztenék, egyes családoknak osztanak nagyobb összegeket, ami azonban nem nyújt hosszú távú egzisztenciális biztonságot. Sok nő épp azért tart a gyermekvállalástól, mert tisztában van azzal, hogy a szülést követően munkahelyét nehezen tarthatja meg, így kénytelen választani család és munka között. A kormány családpolitikai intézkedései ráadásul a legnagyobb támogatást a harmadik gyermek után nyújtják. A családi adókedvezmény továbbá a családfő fizetését növeli, így a magyar nők reproduktív munkája még szimbolikusan sem nyer elismerést15. A CSOK által támogatott családmodellben, az ellátórendszer hiányosságai mellett és a munkaerőpiac zártsága okán a nőknek ma Magyarországon szülés után szinte lehetetlen teljes értékű munkavállalóként visszailleszkedniük a produktivitás világába.
Az állam ezzel többszörösen jól jár: nincs szüksége az ellátórendszer fejlesztésére, ha annak feladatait kiszervezi saját hatáskörén kívülre, az otthon világába. A gondoskodással kapcsolatos intézmények fokozatos leépülése – mint bölcsőde,16 óvoda, idősgondozás17 – a nőket a családon belül köti a „tradicionális” szerepekhez.18 Mindezt a CSOK olyan kitételei is támogatják, mint például az, hogy a támogatást igénylő párok nem válhatnak el úgy, hogy a kedvezményekben az után is hasonlóan tudjanak részesülni, ez pedig intézményesítve növeli a nők függését férjüktől, sok esetben pedig hozzáköti a családon belüli erőszak áldozatait az elkövetőkhöz. A nők gazdasági támogatásba burkolva belekényszerülnek a reproduktív munka fizetetlen világába, melyben a nemzetnek utódokat, az államnak pedig gazdasági profitot termelnek. A magyar nők leértékelődése ezen keresztül egyaránt kódolt lokális társadalmi normákba és a globális gazdasági rendszerbe.19 A leértékelődés ugyanakkor nem pusztán a női létmódra vonatkozik, hanem más reproduktív erőforrásokra is. A már korábban leírt ökofeminista érv, mely szerint a természet és a nőiség azonosul a mainstream politikai beszédben, a magyar kormánykommunikációra is igaz.
Habár sok, a természettel kapcsolatos politikai döntéshozási folyamat jelenleg is zajlik Magyarországon, jellemzően ezekben a természeti erőforrások – akárcsak a női reproduktív munka – puszta eszközként és nem önmaguk jogán jelennek meg. Elég csak a Liget projekt, a Mátrai Erőmű vagy Paks 2 körül folyó diskurzusra gondolnunk: ezekben a természet az éppen aktuális gazdasági és politikai érdekeknek rendelődik alá, átalakításukban sem a (decentralizált) zöld technológiák, sem az ott élők érdekei nem élveznek elsőbbséget. Ilyen értelemben a döntéshozatal eleve egyfajta erőszakot alkalmaz a környezettel szemben (nem is beszélve az ezekre vonatkozó rendeletek gyakorlati véghezvitelével). A természet ezekben legtöbbször csak mint puszta nyersanyagforrás létezik, eltekintve attól a néhány kivételtől, amikor romanticizált és passzív menedékként merül fel, mint például Áder János szilveszteri beszédében. A környezet- és természetvédelem hazánkban valójában az utóbbi időszakban szisztematikusan leépült. Ügye jelenleg az Agrárminisztériumhoz tartozik, ami szépen példázza, hogy a környezet a politika szférájában eleve az emberi tevékenységnek alárendelve merülhet csak fel.
A kormány deklaráltan konzervatív jobboldali politikát képvisel, mindeközben az emberi és nem-emberi tényezőkre vonatkozó gazdasági intézkedések kiválóan illeszkednek abba a kapitalista termelési sémába, mely többek közt a fizetetlen reproduktív munkán keresztül halmoz fel tőkét. A nők éppoly „természetes erőforrásként” (olcsó és felhalmozható nyersanyagként) értelmeződnek, mint a napfény, a talaj, vagy az atomenergia. Ezek szolgáltatásait a rendszer nem értelmezi munkaként. A természetről folyó ökotudatos diskurzus hiánya ugyanakkor jelzésértékű. Ha a természet nem expliciten szerepel a politikai közgondolkodásban, akkor annak helyét valahol máshol kell keresnünk. A természetre vonatkozó reduktív asszociációk jelenlegi terepe a nemzet konzervatív jobboldali koncepciója. Ezekben a társadalom és természet viszonya nemi meghatározottságú. A magyar politikai döntéshozás és beszédmód fókuszában a populáció, népesség, de ezen belül is a nemzet reprodukciója áll, mint az ember természettől adott feladata, ami kiváltképp a nőket érinti.
Az effajta nacionalista beszédmódban társadalmi kérdések biológiai keretet nyernek. A jobboldali kormányok Közép-Európa-szerte egy általános vészhelyzet narratíváját képviselik, ami a népességfogyás és nemzethalál képében csúcsosodik ki. Ezért bár folytonosan deklarálják, hogy állampolgáraik szabadok, szabadságuk kiteljesítésében mégis természetes kötelességként tüntetik fel a család és ezen keresztül a nemzet érdekeinek előtérbe helyezését. A női testnek kitüntetett szerep jut, hiszen az mindenek előtt reproduktív test, sorsát nem szabad döntései határozzák meg, hanem a nemzet reprodukálásának biológiai szükségszerűsége, mely legmagasabb szintű feladatként értelmeződik. Egy nő annyiban lehet tiszteletreméltó, amennyiben anya vagy potenciális anya. Annak hangsúlyozása, hogy a nőkön múlik a nemzet továbbélése, a kontroll eszköze.
Az Orbán-kormány habár konzervatív beszédmóddal teszi, mégis illeszkedik abba az általános trendbe, mely nyersanyagként használja a kizárt elemeket, hol mint árut (természet), hol mint szülőgépet (nők), hol mint elrettentő példát (menekült), melyen keresztül saját negatív identitását képes kialakítani.
Velencei Biennálén), 2019. © Giacomo Cosua, Forrás: carliergebauer.com
A koronavírus által létrejött válsághelyzet a reproduktív munka valóságát megannyi életterületen láthatóvá teszi. A karantén miatt a család szférájában végzett fizetetlen munkák megsokszorozódnak, hiszen a munka és az otthon világa összemosódik. A nők számára a klasszikus házimunkák mellett az otthon maradó gyermekek és a család ellátása plusz kötelezettségeket jelent. Emellett a nőknek legtöbbször saját munkájukat is ugyanúgy el kell végezniük – amennyiben azt nem veszítették el a válság hatására. A járvány miatt láthatóvá válnak továbbá az olyan alulfizetett, kiszolgáltatott körülmények közt, nagyrészt szintén nők által végzett reproduktív munkák, mint például a betegápolás, idősgondozás, tanítás vagy élelmezés. Mindez egy újabb válsághoz, a gondoskodási munkák válságához vezet, tekintve hogy az óvintézkedések által előidézett helyzetben az óvodákból és iskolákból kikerült gyerekek valamint a kórházakból hazaküldött idős és beteg családtagok gondozása ismételten nagyrészt a nőkre hárul.20
A szorongatott helyzet hosszú távú fenntarthatatlansága a nemek közötti munkamegosztás újragondolására sürgeti mind a magán-, mind az állami szférát. Habár több európai ország és az Egyesült Államok válságintézkedései is igyekeztek gazdasági segítséget nyújtani a reproduktív és gondoskodási munkát végző szektoroknak, Magyarországon erre eddig semmilyen intézkedéssel nem reagáltak (kiemelkedő ebben az egészségügy magárahagyása, mind anyagi juttatások, mind felszerelések szempontjából).
Az, hogy a válságot mindannyian valós időben tapasztaljuk, egyben lehetőség is arra, hogy a korábban alacsonyrendűnek és lenézettnek számító feladatok társadalmi szinten felértékelődjenek. Jelenleg az állami és gazdasági szereplőkön, illetve saját belátásunkon is múlik, hogy képesek vagyunk-e felmérni a gondoskodás valós értékét, azaz a létfenntartás szükségszerűségeinek való kitettségünket. A járvány okozta válság így komoly szerepet játszhat egy gyökeresen más társadalom elképzelésében és megvalósításában.21 Rávilágít, hogy a minket körülvevő társadalmi egyenlőtlenségek és ökológiai problémák szoros összefüggésben vannak, s még akkor is hatással vannak az életünkre, ha észrevétlenek maradnak. Sem az emberi, sem a természeti világ nem vég nélkül kizsákmányolható, hiszen annak kényszerekkel teli hosszú távú következményei lesznek. Ebben a koronavírus és az általa eredményezett válság pusztán ízelítő. Épp ezért törekednünk kell rá, hogy a korábban normálisként felfogott, valójában kizsákmányoló erőviszonyok ne visszarendeződjenek, hanem végérvényesen megváltozzanak.
A Klímaképzelet Reader című ökológiai témájú cikksorozatot az xtro realm művészcsoport tagjai, Süveges Rita és Zilahi Anna szerkesztik, a blokk képanyagának szerkesztője Horváth Gideon.
A sorozat további részei:
I. Zilahi Anna: Klímaképzelet és a világ mint meglepetéstér
II. Fordulat: Koronavírus és kapitalizmus: profit vagy szolidaritás?
III. Hecker Héla: A megérinthetőség politikája
IV. Szabó John: Két óriás között: materializmus és társadalmi képzelőerő a magyar energia(átmenet)ben
V. Kiss Kata Dóra: VisI. Zilahi Anna: Klímaképzelet és a világ mint meglepetéstér
II. Fordulat: Koronavírus és kapitalizmus: profit vagy szolidaritás?
III. Hecker Héla: A megérinthetőség politikája
IV. Szabó John: Két óriás között: materializmus és társadalmi képzelőerő a magyar energia(átmenet)ben
V. Kiss Kata Dóra: Vissza a természethez? Az ökológiai válság feminista olvasata
VI. Süveges Rita: Túl a képeslapon – természetkép a táj ökokritikai vizsgálatában
VII. Gál Réka Patrícia: Klímaváltozás, COVID-19 és az űrkabin: a gondoskodás politikája az űrgyarmatosítás árnyékában
VIII. Erdősi Eszter: Túl az antropocén díszletén: petrokapitalizmus-kritika és képzőművészet a klímaválság árnyékában
IX. Őze Eszter: A kiszámíthatóság biopolitikai ígérete
X. Losoncz Márk: Hosszú menetelés a társadalmi képzeletben
Bibliográfia
Salleh, Ariel. “Ökofeminizmus.” Fordulat 25., Klímaváltozás és kapitalizmus, (2019/1): 145-158.
“Climate Change and Gender Equality,” letöltve: 2020. május 02. http://www.unesco.org/new/en/natural-sciences/priority-areas/gender-and-science/cross-cutting-issues/climate-change-and-gender-equality/
Csányi, Gergely. “Genderrezsim és „nőpolitika” Magyarországon 2008-2018.” Fordulat 26. Válság és hegemónia Magyarországon, (2019/2): 115- 141.
Gregor, Anikó. “Koronavírus: Élőben robban a gondoskodási válság,” letöltve: 2020. május 05. https://24.hu/belfold/2020/03/22/koronavirus-tarsadalom-szociologia-gender-otthoni-apolas-ferfiak-nok-nagyszulok/
Gregor, Anikó és Kováts, Eszter. “Nőügyek 2018. Társadalmi problémák és megoldási stratégiák.” Budapest: Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest, 2018.
Ortiz-Ospina, Esteban and Roser, Max: “Economic inequality by gender”. letöltve: 2020. május 02. https://ourworldindata.org/economic-inequality-by-gender
Moore, Jason W. „Az olcsó természet vége, avagy rájöttem, hogy nem kell félteni „a” természetet, meg is lehet szeretni a kapitalizmus válságát.” Fordulat 25., Klímaváltozás és kapitalizmus, (2019/1): 29.
Melegh, Attila. On the East-west Slope: Globalization, Nationalism, Racism and Discourses on Eastern Europe. Budapest: Central European University Press, 2006.
Fraser, Nancy. „Contradictions of Capital and Care.” New Left Review, (2016 augusztus), letöltve: 2020. május 02. https://newleftreview.org/issues/II100/articles/nancy-fraser-contradictions-of-capital-and-care
Time to Care. Unpaid and Underpaid Care Work and the Global Inequality Crisis. Oxfam Briefing Paper, (2020 január) letöltve: 2020. május 02. https://oxfamilibrary.openrepository.com/bitstream/handle/10546/620928/bp-time-to-care-inequality-200120-en.pdf
Plumwood, Val. Feminism and the Masterity of Nature. London: Routledge, 1993: 4.
Jegyzetek:
1 Jason W. Moore, “Az olcsó természet vége, avagy rájöttem, hogy nem kell félteni „a” természetet, meg is lehet szeretni a kapitalizmus válságát,” Fordulat 25., Klímaváltozás és kapitalizmus, (2019/1): 29.
2 A centrum és periféria országokról bővebben: Immanuel Wallerstein, Bevezetés a világrendszer-elméletbe (Budapest: L’Harmattan, 2010)
3 Az emberfogalom kirekesztő tendenciáinak felülvizsgálata az utóbbi években központi jelentőségű a kritikai tudományokban. A poszthumán vagy posztantropocentrikus elméletek célja a humanitás koncepciójából önkényesen kiszoruló embercsoportok, életmódok, gondolkodási formák emancipációja, korunk intézményeinek, szokásainak és erkölcsi normáinak dekonstrukcióján keresztül. A poszthumán feminista gondolkodásról bővebben lsd.: Kiss Kata, “A gondolkodás képének átformálása. Poszthumán praxis a 21.századi feminizmusban,” letöltve: 2020.május 02. https://epa.oszk.hu/03500/03580/00012/pdf/EPA03580_helikon_2018_4_452-465.pdf
4 Ez a folyamat, amit Ariel Salleh a Másikká tétel fogalmával ír le. A Másikká tétel egy reduktív aktus, melyben a használandó elemek egy lefokozott, alsóbbrendű létezőként percipiálódnak. (Ariel Salleh, “Ökofeminizmus,” Fordulat 25., Klímaváltozás és kapitalizmus, (2019/1): 145.
5 Val Plumwood, Feminism and the Masterity of Nature (London: Routledge, 1993): 4.
6 Pierre Bourdieu tőkeelmélete szerint a tőke nem pusztán gazdasági fogalom, szemben Marx elgondolásával. A tőke ez alapján nem csak anyagi természetű, mivel a kulturális javak és a társadalmi kapcsolatok is tőkeként működnek. A cikkben a tőke fogalmát ezért Bourdieu-i értelemben használom. Lásd bővebben: Fáber Ágoston, “Bourdieu tőkeelmélete: pénz, kapcsolatok, még több pénz”, letöltve: 2020. május 02., http://ujegyenloseg.hu/bourdieu-es-a-toke-nem-csak-penzzel-lehet-boldogulni/
7 Esteban Ortiz-Ospina és Max Roser, “Economic inequality by gender”, letöltve: 2020. május 02., https://ourworldindata.org/economic-inequality-by-gender
8 Salleh, Ökofeminizmus, 150.
9 A fogalomhoz további, nem anyagi értelemben vett adósságok is tartoznak. Ilyen például a munkában való engedelmesség érdekében alkalmazott testi, nemi és pszichés erőszak, melyeknek a metaindusztriális osztály, és kiváltképp a nők, folyamatos elszenvedői. Ide tartoznak továbbá azok a lehetőségek (tanulás, munka, életvitel), melyektől a kényszerű reproduktív munka megfosztja e réteget. Mivel különösen ki vannak téve az ipari mértékű termelés által előidézett káros, környezetromboló hatásoknak, ezek jelentős életviteli és egészségügyi problémát jelentenek a metaindusztriális osztály számára. Habár a termelésnek ők csak igen korlátozott mértékben haszonélvezői, káros hatásai mégis őket sújtja leginkább. Jellemző, hogy az ökológiai problémákra adott (elsődlegesen tudományos és technológiai) válaszokban sem az ő érdekeik kerülnek előtérbe, hanem gazdasági szempontok és érdekek érvényesülnek. (Lásd bővebben: “Climate Change and Gender Equality”, letöltve: 2020. május 02., http://www.unesco.org/new/en/natural-sciences/priority-areas/gender-and-science/cross-cutting-issues/climate-change-and-gender-equality/)
10 “Time to Care. Unpaid and Underpaid Care Work and the Global Inequality Crisis,” Oxfam Briefing Paper, 2020 január, letöltve: 2020. május 02., https://oxfamilibrary.openrepository.com/bitstream/handle/10546/620928/bp-time-to-care-inequality-200120-en.pdf
11 Moore, Az olcsó természet vége, 29.
12 Bár úgy tűnhet, hogy a kormány nem zárja ki a nőket a politikai térből, hiszen előfordulnak női politikusok vezető szerepkörökben, kommunikációjukban gyakran ők maguk is elsődlegesen családanyaként tekintenek magukra és a „női princípiumot” képviselik a közélet szférájában. Ennek kiváló példái Novák Katalin nyilatkozatai.
13 A CSOK-hoz hasonlóan a kormány tavalyi évben bejelentett hétpontos csomagja elsősorban a már eleve jobb módú családok számára nyújt támogatást, szemben a legkiszolgáltatottabb rétegekkel. (Szikra Dorottya, “Egyszerűbben megoldhatnánk, hogy minden családnak jó legyen,” Hermann Irén interjúja, letöltve: 2020. május 02., https://index.hu/gazdasag/2019/02/14/demografia_csaladtamogatas_szikra_dorottya_orban_viktor_het_pont/)
14 A szegény és/vagy roma családokban például alapvetően több gyermek születik, ugyanakkor a gazdaságilag lecsúszó rétegekre az államnak nincs szüksége mint állampolgárokra (lsd. a kormányzat fő ideológiáját a “munkaalapú társadalomról”). Ezzel a hatalom impliciten, s egyre gyakrabban expliciten is meghatározza, mely életek értékesek számára és melyek nem. Ezek alapján jelenleg hazánkban a társadalmi és gazdasági növekedés kívánatos alapegysége a fehér, középosztálybeli, magyar család. Ezt az is bizonyítja, hogy az utóbbi évek családtámogatási intézkedései (GYED extra, CSOK) azoknak kedveznek, akik már eleve rendelkeznek valamilyen bevétellel, így a támogatottak köréből kiesnek például a mélyszegénységben élők. Ezzel szemben az „univerzálisan” igénybe vehető támogatások (mint például a családi pótlék) összege 2008 óta nem változott. Lásd: Csányi Gergely, “Genderrezsim és „nőpolitika” Magyarországon 2008-2018.” Fordulat 26. Válság és hegemónia Magyarországon, (2019/02): 133-134.; Melegh Attila, On the East-west Slope: Globalization, Nationalism, Racism and Discourses on Eastern Europe, (Budapest: Central European University Press, 2006)
15 Amíg a nő otthon van a gyerekekkel és nincs saját jövedelme, a férj fizetésére tevődik a családi adókedvezmény. Ezáltal ahelyett, hogy direkt támogatásként a gyerekek után járó pénz (kiegyenlítő) juttatásként az anyához kerülne, a férj fizetését növeli – arányosan azzal, hogy eleve mennyire magas vagy alacsony a fizetése.
(Lásd: Szikra, Egyszerűbben megoldhatnánk )
16 A bölcsődei férőhelyekről az alábbi cikkben olvasható bővebb leírás: Szurovecz Illés, “Egyre több a bölcsődei férőhely, de még mindig sokkal kevesebb, mint amennyit ígértek,” letöltve: 2020. május 02., https://444.hu/2020/02/02/egyre-tobb-a-bolcsodei-ferohely-de-meg-mindig-sokkal-kevesebb-mint-amennyit-igertek
17 Az idősgondozást érintő kormánypolitikákról az alábbi szöveg írt részletesen: Pap Szilárd István, “Tartsd el te az édesanyádat, hogy Matolcsy még többet lophasson,” letöltve: 2020. április 21. https://kettosmerce.blog.hu/2016/05/11/tartsd_el_te_az_edesanyadat_hogy_matolcsy_meg_tobbet_lophasson
18 Ez persze nem azt jelenti, hogy Magyarországon a férfiak nem kiszolgáltatottak a politika és piac érdekeinek, ugyanakkor rájuk másfajta nyomás helyeződik, jellemzően a munka világában. Lásd: Gregor Anikó és Kováts Eszter, “Nőügyek 2018. Társadalmi problémák és megoldási stratégiák,” (Budapest: Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest, 2018)
19 Nancy Fraser, “Contradictions of Capital and Care,” New Left Review, 2016 augusztus, letöltve: 2020. május 02. https://newleftreview.org/issues/II100/articles/nancy-fraser-contradictions-of-capital-and-care
20 Gregor Anikó, „Koronavírus: Élőben robban a gondoskodási válság,” letöltve: 2020: május 05., https://24.hu/belfold/2020/03/22/koronavirus-tarsadalom-szociologia-gender-otthoni-apolas-ferfiak-nok-nagyszulok/
21 A kérdéssel bővebben foglalkozik a sorozat egy korábbi cikke is: Fordulat, “Koronavírus és kapitalizmus: profit vagy szolidaritás?,” letöltve: 2020. május 05., http://tranzitblog.hu/koronavirus-es-kapitalizmus-profit-vagy-szolidaritas/
