xtro realm / Klímaképzelet Reader IX.
Az elmúlt időszakban a Covid-19 járványhoz kapcsolódóan az orvostörténet és a járványok kutatóin kívül a napi sajtót is elkezdte foglalkoztatni a spanyolnátha száz évvel ezelőtti lefolyása.1 Képek jelentek meg maszkot viselő nőkről 1918-ból, influenzás betegek kórházáról, és „minden idők legnagyobb járványának történetéről.” Vajon mit ismerhetünk meg a betegség történetiségéből, ha a 100 évvel ezelőtti eseményeket nem valami rettenetes, elgondolhatatlan ősidőként fogjuk fel, és kilépünk a „hullámzó temetők, háborús bűnbakok, hisztérikus Budapest, halott, halott, halott”2 kétségkívül elborzasztóan izgalmas diszkurzív keretéből? A következőkben azt mutatom be, hogy a népesség megbetegedései és egészségének felmérése hogyan kapcsolódott a kiszámíthatóság ígéretével kecsegtető, profitmaximalizálásra törekvő rendszer, az ipari kapitalizmus 20. századi történetéhez. E cikksorozat elemzései is feltették a kérdést, hogy hogyan használja ki a tőke rendszere a civilizáció „háttéreként szolgálónak” tekintett természetet, a kapitalista termelés centrumaihoz képest a perifériára szorult területek lakóit, a tőke uralmának alávetett osztályokat, és a nőket.3 Ahogyan a jelen járvány sem választható el ugyanettől a logikától, e rövid írásban azt vizsgálom meg, hogyan vált a termelés mechanizmusainak részévé az emberi test, mindenekelőtt pedig az emberi munkaerő. Michel Foucault biopolitika fogalmát és elméleti keretrendszerét használva a 20. századi egészség és betegség múzeumi bemutatásán keresztül foglalkozom a betegséghez kötődő reprezentáció egy-egy példájával.4
Annak a végiggondolása, hogy mi a történetisége az egészség felmérésének, és a test kihasználásának, kiemeli a jelen járványügyi problémáját is annak prezentista megközelítéséből, s mindez alkalmat adhat arra, hogy megkérdőjelezzük a kiszámíthatóság kényszerűségét, és a mozdíthatatlannak vélt rendet. A történeti összefüggések feltárásával így nemcsak a jelen érthető meg jobban, de az alternatíva is jobban elgondolható – a történeti kutatás így tehát a társadalmi képzelőerő kibontakozását szolgálja.5 Hecker Héla Hannah Arendt vita activa fogalmából kiindulva arra mutatott rá a Klímaképzelet Reader egy korábbi elemzésében, hogy a kiszámíthatatlanság (kontingencia) megszüntetésének vágya a célzott, biztonságot ígérő jövővel szemben éppen a jövő megsemmisülése felé mutat.6 Éppen ezért fontos a társadalmi és a klímaképzelet részévé tenni a kontingenciát, és elfogadni az emberi faj sérülékenységének tényét. A jelen helyzet történeti vizsgálatán keresztül azt az ellentmondást ismerhetjük fel, hogy az emberiség sebezhetetlenségének hite épp a biztonság maximalizálásának és a kockázat minimalizálásának ígéretén nyugszik, ám a biztonság előállítása az ember folyamatos biológiai felmérését és munkára fogását igényli.7
Biopolitika és az ipari kapitalizmus
A biopolitika és biohatalom egymással összefüggő fogalmi keretrendszerét Michel Foucault alakította ki az 1970-es évektől kezdve, mely arra kínál lehetőséget, hogy történetileg lehessen vizsgálni, miért és hogyan kezdett a népesség közös egészségügyi állapotával, „kollektív testével” foglalkozni a modern államhatalom.8 Foucault azokhoz a hatalmi stratégiákhoz, intézkedésekhez, és ezek intézményeihez kapcsolja a biopolitikai gondolkodás kifejezését, melyeket az államhatalom azért hozott létre, hogy a népesség testhasználatát ellenőrizhesse, egészségügyi állapotát felmérhesse, kalkulálhasson vele és jóléte felett „őrködjön”. A biopolitika uralmi rendje így egyszerre hordozza magában a népesség testét fegyelmező és arról gondoskodó technikákat. Működése során az emberi faj alapvető biológiai jegyeinek vizsgálata ennek folytán a hatalomgyakorlás eszközévé válik.
Foucault érvelése szerint fokozatosan megváltoztak az emberi élethez kapcsolódó uralmi technológiák: a 18. század végétől kezdve a hatalom már nem az élet elvételével fenyegető módszereket alkalmazott, sokkal inkább az életesélyek formálása, az élet feletti teljes kontroll határozta meg a biopolitikai gondolkodást. E változás miatt az emberélet kioltásának joga helyett az élet feletti hatalom megszerzése vált fő céllá, ehhez pedig a népesség ellenőrzését szolgáló technikák kialakítására volt szükség. Ennek két iránya a 18. században még élesen elkülönült egymástól: a fegyelmezéshez társított intézmények (pl.: iskola, hadsereg) egyfelől, a népességszabályozás gyakorlatai (pl.: demográfia-, átlagjövedelem-, élettartam-számítások) másfelől.9 A 19. század jelentős hatalmi technológiája, hogy ezeket egymáshoz illesztették, s a népesség termékenységének és halálozási idejének szabályozásán keresztül működtették. A népesség biológiai jegyeit tudományosan vizsgálták és szabályozták; a kérdéskör gazdaságilag, tudományosan és politikailag is a hatalom problémájává vált.10
A biohatalom működtetése alapfeltétele volt a kapitalizmus kialakulásnak, mivel e termelésen alapuló rendszer csak akkor „indulhatott be” igazán, amikor „az emberi test ellenőrizhetően betagozódott a termelő mechanizmusba, illetve a népességgel kapcsolatos jelenségeket hozzáigazították a gazdasági folyamatokhoz.”11 Olyan hatalmi eljárásrendet kellett tehát kialakítani, amely egyszerre növeli a munkaerőt, s így a munka hatékonyságát, és meghosszabbítja a termelőképes élettartamot, ám a látható uralmat mindezek fölött nem fokozza. Vajon milyen technikák és főbb fogalmakat tudunk e hatalmi eljárásrendhez és folyamathoz kapcsolni? A kiszámíthatóság ígérete hogyan vált a rendszer részévé?
Forrás: https://blokmagazine.com/healing-at-czech-centre-berlin/
A biopolitika koncepcióját mások mellett François Ewald gondolta tovább, bemutatva, hogy a 19. században Nyugat-Európában kialakuló modern, jóléti feladatokat magára vállaló állam hogyan működtette a biopolitika hatalmi technológiáját társadalombiztosítási rendszerének bevezetésével.12 Ewald a munkahelyi balesetek vizsgálatából kiindulva arra a kérdésre kereste a választ, hogy hogyan változott a megítélése annak, hogy ki a felelős a munkavégzés közbeni balesetekért. Ugyanis kezdetben sok esetben éppen az elszenvedő, a másik szempontból megfogalmazva, a „hibát elkövető” vállalta a biztosítás kötelezettségét. Abban a folyamatban, ahogyan a balesetet elszenvedő „hibája” és a balesetért vállalt felelősség elváltak egymástól, megváltozott az egyénről: felelősségéről, munkaerejéről, testéről való gondolkodás is.13
A biztosítást Ewald egy olyan racionalizáló gyakorlatként értelmezi, mely képes alakítani az egyének és ebből következően a populáció életét.14 A társadalombiztosítás intézményrendszere és kérdésköre a baleseti kockázat körül formálódik. A kockázat ez esetben kollektív (nincs egyéni kockázat, mivel a biztosítás is csoportokat fed le, kockázatközösségeket hoz létre), kiszámítható (a baleset bekövetkezése a statisztika alapján előre várható), és tőkét jelent (megléte feltételezi az életesélyek mérhetőségét és kalkulálhatóságát, vagyis azt, hogy az emberi élet, amelyre vonatkozik, beárazható). Ám a kockázati tényezők felmérésével a biztosításra épülő tervezés nemcsak a jelen alakításával foglalkozott, hanem a jövő formálásával is. A jövő alakítása pedig már nem kizárólag azt jelentette, hogy elvárták az egyéntől, hogy elutasítsa az előreláthatatlan életvezetést, a „napról napra élést”, hanem azt is, hogy egyéni elköteleződéseit láthatóvá téve számolni lehessen terveivel is, ezeket pedig a kiszámítható veszélyek szerint meghatározható kategóriákba sorolják.
A társadalombiztosítás kialakításának Ewald által elemzett történeti példáján könnyen felismerhető a biopolitikai gondolkodás: az állam elsősorban nem az egyénnel, hanem az állampolgárok „egységes testével”, e kollektív korpusz sérüléseivel és kártalanításával foglalkozik. Előbb felméri, majd munkára alkalmassá nyilvánítja a népességet; miközben pedig ezáltal a munkavégzés közben veszélynek is kiteszi e közös testet, bizonyos fokig a gondoskodás felelősségét is magára vállalja. A kollektív kockázatra hivatkozva a biztonság és a közös jövő formálása érdekében e „kollektív testet” biologizálja és építi be a termelés mechanizmusába.15
Munkaerő, másikká tett létezők és a kiállítótér
A 19. század végétől kezdve több olyan múzeumot hoztak létre, melynek célja az egészségügyi nevelés volt. Ilyenek voltak megközelítésem szerint a pl. a higiéniai múzeumok (Drezda, Szentpétervár), vagy a társadalmi múzeumok (pl.: Musée Social, Párizs; Gesellschafts- und Wirtschaftsmuseum, Bécs; Társadalmi Múzeum, Budapest; Social Museum, Harvard, Cambridge), melyek szociális kérdésekkel és reformtervekkel foglalkoztak, valamint mindehhez kapcsolódóan bemutatták az újfajta adminisztratív technikákat és a támogatott megoldási javaslatokat is. E múzeumok története elválaszthatatlan a bérmunka világának 20. századi kiépülésétől, amely gazdaságilag és politikailag is meghatározó folyamatnak bizonyult. A szakszervezetek létrejötte, a népjóléti intézmények és intézkedések kialakulása, a munkaközvetítés rendszere mind a bérmunka intézményesülését lehetővé tevő, újonnan megjelenő intézmények voltak. Ezek sorában értelmezhetőek a fent említett múzeumok is, a munkásságot a bérmunka világába integráló feladatuk által.
E múzeumok alapító szándéka a korszak gondolkodásában gyökerező utópikus társadalomszervezéshez igazodott, amely az emberi test és a nemzetközösség megújulását szorgalmazta. Az ipari kapitalizmus töretlen haladásba vetett hite, a modern tömegtársadalom kialakulása, valamint a természettudományok gyors fejlődése és a darwinizmus a társadalom átformálhatóságának és fejlesztésének a lehetőségét kínálta. A kiállításokon mindez elsődlegesen az egység bemutatásán keresztül, illetve a negatív és pozitív példaként bemutatott egyéni viselkedésformák, valamint a testhasználat tiltott és propagált meghatározásában mutatkozott meg. Ugyanakkor éppen ennyire része volt az egységképzés reprezentációjának az is, hogy meg kellett határozni, ki tartozik az egységhez, amelynek fejlesztése és megóvása a cél. Érdemes ezen a ponton még egyszer felidézni Val Plamwood uralkodó minta fogalmát.16 Plumwood azt a fennálló hatalmi viszonyulást írja le a fogalommal, hogy az emberiség a természeti szükségleteken felülemelkedve kontrollálni és uralkodni tud az így kihasználható erőforrássá leminősített, olyan másikká tett létezőkön, mint pl. a természet erőforrásain, vagy a nőkön. A 19. század végi múzeumok reprezentációs politikájában éppen ezt a gondolatot látjuk működésben, mivel a múzeumok feladata az összegyűjtött tudás meghatározott rendszerbe sorolása és ezáltal egy megkérdőjelezhetetlen hierarchia kialakítása és bemutatása volt.17 Ha a testhasználattal foglalkozó kiállítások példáját vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy ezt az új típusú klasszifikációs rendszert használták, csak pl. az antropológiai gyűjteményekkel szemben nem a saját kultúrától távol eső, egzotikus Másik meghatározására, hanem a betegségek (a beteg test mint Másik) és az ipari munka társadalmához kapcsolódó termelés és gyártás (a munkás mint Másik) alanyaira alkalmazták. A tipológia alkalmazásával minden kiállított tárgy, termék és adat összehasonlíthatóvá, sőt rangsorolhatóvá vált például területi alapon vagy az egészség konstruált normái? szerint.
E logika jelent meg az 1913-as Szentpétervári Higiéniai múzeum kiállításában is a fertőző betegségekkel kapcsolatban. A kiállításon bemutatták, hogy a népesség egészségügyi állapotát milyen jelenségek veszélyeztetik, melynek részeként a fertőző betegségeket (pl.: TBC, kolera, tífusz) megjelenítették. Ezekkel szemben jelentek meg a kiállítótérben egyrészt az orosz orvostudomány kiemelkedő képviselői, akik a fertőzések megállításában jeleskedtek, másrészt a betegségek ismert és javasolt megelőzési és kezelési módjai. Emellett a kiállítás a pestis és a kolera elleni védekezésben kiemelten tárgyalta a határvédelem ügyét. A pestisre, mint „ázsiai vendégre” hivatkoztak, így a betegséget az országba idegen betolakodóként, nem pedig a lakosság körében nagy számban terjedő fertőző betegségként jelenítették meg. A korabeli kritikák szerint a kiállítás szervezői gazdagon illusztrálták a karanténok és orvosi vizsgálatok működését, kiemelve az iszlám vallású lakosság külön vizsgálatát. Így maga a határokon kívülről érkező ragállyal megbetegített test vált az egységből kirekeszettetté, szembeállítva az orosz orvostudomány kiváló képviselőivel.18 A retorikai minták hasonlósága miatt érdemes felidézni, hogy milyen kiemelt jelentősége volt a COVID járvány elején a megbetegedők nemzetiségének, mely a megbetegedésének számának növekedésével ugyan eltűnt az ismertetett adatok közül, de a határokon belül megkonstruált egészséges egység képe továbbra is megmaradt az erről beszélő politikai szereplők megnyilvánulásaiban.
A budapesti Nemzetközi Balesetügyi és Munkásvédelmi Kiállítás elemzésekor szintén jól láthatóvá válik, hogy az emberi munkaerőt hogyan mutatták be mint a termelés részét és a bérmunkából élők munkaerejét, amely ennek a rendszernek a legfontosabb alkotóeleme. A tárlat az 1907-ben bevezetett munkásbiztosítási törvény apropóján jött létre,19 és elsősorban iparhigiéniai eszközöket, ipari és gyári telepek biztonságára szolgáló berendezéseket, munkagépek védőfelszereléseit, valamint az iparegészségügyi betegségeket vizsgáló eszközöket és munkásjóléti intézményeket (pl.: munkáslakások, iskolák, rokkantmenhelyek) mutatott be.20 A kiállítást a mai Városligetben az Iparcsarnok épületében rendezték meg, ahol nemzetek szerinti bontásban elsősorban a gyáriparhoz kapcsolódó új találmányokat állították ki, tehát elsősorban inkább ipari porszűrőt láthatott a látogató, mintsem munkásvédelmi irányelveket. Emellett a gyáripar megjelenéséhez kapcsolódó új orvostudományágnak, az iparhigiénia tárgykörébe eső betegségeknek és szerkezeteknek is kiemelt figyelmet szenteltek.21 Ezenkívül a munkát hátráltató, a munkást pedig veszélyeztető testhasználat, figyelmetlenségek, vagy betegségek, mint pl. az alkoholizmus kapott kiemelt szerepet. A kiállítás fontos retorikai eleme volt, hogy a munkásság tőkéjét a saját munkaerejükben állapították meg, így a kiállítás tudatosította a munkásságban a munkaerő megőrzésének fontosságát, de elsősorban mint saját érdekét.
„Hazai gyáriparunk az állami balesetbiztosítás életbelépésével még nem látja kimerevítve az itt megoldandó nagy szociális feladatokat, hanem a balesetek elhárításában és az azok elleni rendszeres védekezésben keresi és ismeri fel a munkásosztály igazi érdekeit, ily értelemben kívánja gondjába venni a munkások egyetlen tőkéjét: a munkaerőt és annak épségben megőrzését s ez úton törekszik a munkások köztudatává tenni a balesetek ellen való védekezésnek, elsősorban a munkásosztály érdekében való föltétlen nagy szükségességét.”22
A kulturális reprezentáció szempontjából ebben az a figyelemreméltó, hogy a kiállítás céljai szerint a munkásságot szerették volna megnyerni látogató közönségnek: így pedig a látogató, a városi bérmunkás könnyen abban a helyzetben találta magát, hogy az idealizált, bemutatásra érdemes gyárak termékei között sétálva szembesülhetett a saját, az ő testéhez kapcsolt alkoholizmussal vagy rossz testhasználattal, esetleg betegséggel. A kiállítás ezáltal egy olyan egység részeként mutatta be a munkások testét, melyben a munkaerő le volt választva a hozzá tartozó testről, és az elkülönítve, a gyárak termékeivel együtt a termelés oldalán állt. Tehát a munkásság teste, élet- és munkakörülményei a társadalmi múzeumok kiállítóterébe kerülve részévé váltak ennek a hierarchiának és rendszernek. Mindez nem a munkásság láthatóvá tételét célozta, hanem sokkal inkább a munkásság rendszeren belüli elhelyezését, amelynek eredményeképp a hibásnak ítélt, rossz szokásokat, testhasználatokat, élet- és munkakörülményeket társították a munkássághoz és magát a problémahalmazt emelték be a reprezentáció terébe.
A természet, az alulra került osztályok és a marginalizált csoportok kihasználása ma természetesen nem ugyanúgy zajlik. A 100 évvel ezelőtti példák kapcsán például nem szabad elfelejtenünk, hogy épp ez a korszak az, amikor a munkásság választójogáért való küzdelem tömegmozgalom volt, tehát az alávetettek aktív szerepvállalását, cselekvőképességét különösen fontos figyelembe venni. Ám az állami reprezentáció vizsgálata során azt láthatjuk, hogy a múzeumban bemutatott kulturális reprezentáció tárgyává a munkásság teste vált, mely egészséges állapotában elsősorban olcsó munkaerőként jelent meg, megóvása pedig éppen emiatt minősülhetett a nemzet gazdasági érdekének.
Ahogyan a cikk elején röviden felhívtam rá a figyelmet, az elmúlt időszakban a Covid 19 kapcsán a járványok vizsgálatára vonatkozó tudásra megnőtt a kereslet. A jelen helyzet elemzését is segítheti a történeti párhuzamok felállítása, ám az több száz évvel ezelőtti megbetegedések és a jelenlegi pandémia közvetlen összehasonlítása nem szolgálhatja a mélyebb megérétését a folyamatoknak.23 Ugyanis a határok könnyebb átjárhatósága, az utazás tömeges jellege, vagy a munkaerő és a termékek szabadabb mozgása olyan jelenségek, melyek mind változtatnak a betegség terjedésén, vagy érzékelésén. Hasonló retorikai elemek megjelenése sem azt jelöli, hogy a helyzet ugyanaz lenne. A fenti elemzés azért jött mégis létre, mert a járványokat előidéző gazdasági-társadalmi berendezkedések, az egészségről és betegségről való gondolkodás viszont értelmezhetőek párhuzamosan. Így tehát azt mindenképp fontos felismernünk, hogy az a logika változatlan, mely biztonságot és kiszámíthatóságot ígér, cserébe viszont az erőforrások kihasználását követeli.24
Őze Eszter az ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskola, Film-, Média- és Kultúraelméleti Doktori Program hallagtója. Disszertációjában a huszadik század elején alapított egészség- és nevelésügyi múzeumok történetével, különösen a Társadalmi-, Népegészségügyi Múzeummal foglalkozik.
A Klímaképzelet Reader című ökológiai témájú cikksorozatot az xtro realm művészcsoport tagjai, Süveges Rita és Zilahi Anna szerkesztik, a blokk képanyagának szerkesztője Horváth Gideon.
A sorozat további részei:
I. Zilahi Anna: Klímaképzelet és a világ mint meglepetéstér
II. Fordulat: Koronavírus és kapitalizmus: profit vagy szolidaritás?
III. Hecker Héla: A megérinthetőség politikája
IV. Szabó John: Két óriás között: materializmus és társadalmi képzelőerő a magyar energia(átmenet)ben
V. Kiss Kata Dóra: Vissza a természethez? Az ökológiai válság feminista olvasata
VI. Süveges Rita: Túl a képeslapon – természetkép a táj ökokritikai vizsgálatában
VII. Gál Réka Patrícia: Klímaváltozás, COVID-19 és az űrkabin: a gondoskodás politikája az űrgyarmatosítás árnyékában
VIII. Erdősi Eszter: Túl az antropocén díszletén: petrokapitalizmus-kritika és képzőművészet a klímaválság árnyékában
Jegyzetek:
1 A megélénkülő érdeklődés két elég különböző példája: dr. Howard Markel, a University of Michigan’s Center for the History of Medicine igazgatója a Washington Journal 2020. május 6-i alkalmának vendégeként a történeti előzményekről beszélt: https://www.c-span.org/video/?471792-5/washington-journal-dr-howard-markel-discusses-covid-19-past-pandemics, míg Kajdi Csaba, a Visage modellügynökség vezetője saját Instagram csatornáján beszélt a 100 évvel ezelőtti H1n1 vírusvariáció történetéről. 2020. 03.19. https://www.youtube.com/watch?v=u2gBbGaQ7lY
2 Nagy Attila Károly, “A legjobbjainkat ragadta el a Spanyolnátha,” Index, Letöltve: 2020. 03.03., https://index.hu/tudomany/til/2020/03/03/legjobbjainkat_ragadta_el_a_spanyolnatha/
3 Vö.: Jason W Moore, “Az olcsó természet vége, avagy rájöttem, hogy nem kell félteni „a” természetet, meg is lehet szeretni a kapitalizmus válságát,” Fordulat 25., Klímaváltozás és kapitalizmus, 2019. 17–52.http://fordulat.net/pdf/25/FORDULAT25_MOORE_AZ%20OLCSO%20TERMESZET%20VEGE.pdf
Kiss Kata Dóra, “Vissza a természethez? Az ökológiai válság feminista olvasata,” tranzitblog.hu. Letöltve: 2020.15.11., http://tranzitblog.hu/vissza-a-termeszethez-az-okologiai-valsag-feminista-olvasata/#sdfootnote1sym
4 A fogalomhoz kapcsolódóan élénk vita bontakozott ki a jelenlegi járványhelyzetről többek között Giorgio Agamben, Jean-Luc Nancy, Roberto Esposito, Sergio Benvenuto, Divya Dwivedi – Shaj Mohan, Rocco Ronchi, Massimo de Carolis részvételével. A hozzászólások összeggyűjtött angol fordítása: https://www.journal-psychoanalysis.eu/coronavirus-and-philosophers/
5 Vö.: Zilahi Anna, “Klímaképzelet és a világ mint meglepetéstér,” tranzitblog.hu, Letöltve: 2020. 04. 27. http://tranzitblog.hu/klimakepzelet-es-a-vilag-mint-meglepetester/.
Cornelius Castoriadis, The Imaginary Institution of Society (USA: Blackwell Publishers,1987)
Gayatri Chakravorty Spivak, Other Asias (Oxford:Wiley-Blackwell, 2008)
6 Hecker Héla, “A megérinthetőség politikája,”, tranzitblog.hu. Letöltve: 2020.04.13., http://tranzitblog.hu/a-megerinthetoseg-politikaja/
7 Vö: A későmodern kapitalizmus a fegyelmezés és a munka összefüggéseiről lásd:, David Graeber Bullshit Jobs: A Theory (New York: Simon and Schuster, 2018)
Byung-Chul Han, A kiégés társadalma (Budapest: Typotex, 2019) vö.: K. Horváth Zsolt, “Út az önkéntes szolgasághoz,” Új Egyenlőség. Letöltve: 2020.15.17., http://ujegyenloseg.hu/ut-az-onkentes-szolgasaghoz/
8 Michel Foucault, Histoire de la sexualité 1. La volonté de savoir, (Paris: Gallimard:, 1976.)
magyarul:Michel Foucault, A szexualitás története I. A tudás akarása. (Budapest: Atlantisz Kiadó: 2014) és MichelFoucault, “Society Must Be Defended,” In: Lectures At The College De France, 1975–76. Szerk.: Bertani, Mauro – Fontana, Alessandro (New York: Picador, 2003) 236–265.
9 Foucault, A szexualitás története I., 149.
10 Foucault, “Society Must Be Defended,
241–245.
11 Foucault, A szexualitás története I., 143.
12 Ewald, 1986,
Francois Ewald, “Insurance and Risk,” In: The Foucault Effect. Studies in governmentality. With two lectures by and an interview with Michel Foucault. Szerk.: Graham Burchell, Colin Gordon and Peter Miller (Chicago: The University of Chicago Press. 1991.) 197-211.
13 A biztosítás alakulásáról és a bérmunka világának integráló intézményrendszeréről lásd: Bódy Zsombor, Az ipari munka társadalma. Szociális kihívások, liberális és korporatív válaszok Magyarországon a 19. század végétől a második világháborúig (Budapest: Argumentum, 2010)
14 Ewald, Insurance and Risk.. 197-211. 200.
15 Vö.: A jelen járványügyi helyzettel kapcsolatban a kockázat társadalmi vonatkozása ismét az érdeklődés központjába került. Nemrégiben publikált esszéjében Keti Chukrov például arról ír, hogy a jelenlegi helyzetben újdonság az etikai tilalom, amely szerint önként nem vállalhatjuk kockázatot vagy áldozatot, mivel mindegyikünk mindenekelőtt potenciális fertőzés forrása, így a kockázat egyéni vállalása is esetleges fenyegetést jelent? mások számára. A kockázatvállalás így ismét túlmutat az egyéni cselekvésen, és társadalmi léptékűvé vált. Keti Chukhrov,, “Letter against Separation – Keti Chukhrov in Moscow,” e-flux. Letöltve: 2020.05.01., https://conversations.e-flux.com/t/letter-against-separation-keti-chukhrov-in-moscow/9936?fbclid=IwAR0xiCknWRxG-KGRgbFvK4NE-d8mystfWAuKB8nvXJRjuhwYYDf4PcD1COY
A biztonság fogalmának genealógiájáról lásd magyarul pl.: Giorgio Agamben, “Az ellenőrző államtól a destituáló hatalom praxisáig,” a szem. Letöltve: 2016-03-27. https://aszem.info/2016/03/giorgio-agamben-az-ellenorzo-allamtol-a-destitualo-hatalom-praxisaig/#_ftn15
16 Val Plumwood, Feminism and the Masterity of Nature (London: Routledge, 1993) 4.
17 vö.: Tony Bennett, Pasts Beyond Memories: Evolution, Museums, Colonialism (London – New York: Routledge, 2004) 27-33.; György Péter, Az eltörölt hely – a Múzeum. A múzeumok átváltozása a hálózati kultúra korában. New York, Természettörténeti Múzeum – egy példa (Budapest: Magvető Könyvkiadó, 2003) 40-44.
18 Őze Eszter, “Modernizmus, higiénia és a kiállítási komplexum,” Sic Itur ad astra, Budapest, 32. (2018). 67. 87-107.
19 A törvényről lásd részletesen: Bódy Zsombor, “A „társadalom kora”: Munkásbiztosítás és munkaügy Magyarországon a 19. és a 20. század fordulóján,” Aetas, 19. (2004) 1. 5-31.
20 Szántó Menyhért, “Balesetügyi, iparegészségügyi és munkásjóléti kiállítás Budapesten,” Közigazgatási Szemle, (1907) 38. kötet, 651-656.
21 Országos Iparegyesület, Magyar Gazdaszövetség, Közép-Európai Közgazdasági Egyesesület, Gyáriparosok Országos Szövetsége, Magyar Királyi Kereskedelmi Múzeum, Társadalmi Múzeum, Magyar Királyi Iparoktatás, Szántó Menyhért, “Balesetügyi, iparegészségügyi és munkásjóléti kiállítás Budapesten,” Közigazgatási Szemle, (1907) 38. kötet, 649-660.
22 Nemzetközi Balesetügyi és Munkásjóléti Kiállítás katalógus. Budapest. 1907. 2.
23 Például ilyen problémás értelmezés a Covid-19 járvány és a 100 évvel korábbi spanyolnátha kapcsán közkeletűvé vált összehasonlítás, melyek azt sugallják, hogy a világjárványok szükségszerűen száz évente váltják egymást, s a száz évvel ezelőtti megbetegedések és járványok hasonlóan folytak volna le, mint a jelenlegi,
24 A jelenlegi helyzethez szorosan kapcsolódik a „A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és az egészségügyi készenlétről” szóló Munka Törvénykönyvére vonatkozó törvényjavaslat, mely a vészhelyzet alatt bevezetett munkajogi szabályozás további alkalmazását rögzítené. Lásd: https://24.hu/fn/gazdasag/2020/03/26/koronavirus-rabszolgatorveny-2-0-mgyosz-maszsz/
