A csoda itt van bennünk

A Panodráma eddig főként olyan témákat dolgozott fel, amelyek az alkotók saját közösségein kívül gyökereztek. Foglalkoztak többek közt cigányok közösségei elleni erőszakkal, a hallgatói szerződéssel és a felsőoktatás válságával, vagy a szakmai kapcsolatokban megjelenő szexuális abúzussal. Ennek a darabnak a kiinduló témája a homofóbia volt, tágabb értelemben pedig a kortárs társadalmi mozgalmi szubkultúra működése és társadalmi beágyazottsága Magyarországon, egész pontosan Budapesten. Mindehhez adott kérdésekkel teli és komplex aktualitást Rózsa Milán története.



Csak a színpadon tudjuk elfogadni a másikat

"Ez egy végtelenül èrdekes szituàció számomra, mert az ő színhàzuk valahogy szabadabb a profikénál. A szabadságuk olyan színházi lehetőségeket fed fel, amiknek nem tudtam a létezéséről. Az első kérdés, hogy mi az a színház, amit ezek a színészek játszanak. A második pedig, hogy miért ezt a színházat játsszàk. Az első kérdés, amit magadhoz intézel: Kik is ők? És ekkor jelenik meg egy másik kutatási terület, az előadók megszemélyesítése. Számomra lehetetlen ezt mellőzni. Az én színházamnak az előadó a lelke, akinek a lehető legteljesebb egyediségében kell megjelennie: művészként, dolgozóként, állampolgárként, szubjektumként és egy egyéniségként. Ez az egyedülállóság fedi fel nekem, hogy mire is képes a színház!" — mondja Jérôme Bel francia koreográfus, aki március 16-18. között mutatta be a Trafóban Gála című darabját.


A szabadság karneválja

„Mi kell a transzgresszióhoz, ahhoz, hogy meghaladjuk és átalakítsuk a tudatunkat és testünket korlátozó szabályokat és normákat? Mi kell egy másik világ elképzeléséhez és megteremtéséhez?” - Molnár Csaba koreográfus-rendező novemberben mutatta be legújabb darabját a Trafóban, Cuhorka Emese, Szeri Viktor, Vadas Zsófia Tamara és Vavra Júlia alkotó-előadók közreműködésével. Az ökör című előadást legközelebb március 3-án láthatja a közönség a Trafó színpadán.


Archeológia a legjobb értelemben

A Sárkány Lee projekt nemcsak egy talált tárgy megtisztítása, hanem a legjobb értelemben vett archeológiai vállalkozás. Az egyszerre szociológiai és művészeti, többrétegű feltáró munka mély, ugyanakkor roppant szellemes produktumban manifesztálódik. A 2010 óta futó projekt többször, különböző részleteiben s különböző módokon került közönség elé – jelen írás a március eleji Trafó-beli előadást veszi alapul.


A Katalizátor-díj 2014 átadója a Trafóban

Február 23-án, hétfőn este performatív előadások formájában mutatkozott be a Trafó színpadán az az öt projekt, amelyek a tavaly decemberben tartott fórumon, a résztvevők szavazatai alapján a döntőbe jutottak. Az idei Katalizátor-díj több lépcsős folyamatában a művészek egy-egy ötletet szakértők bevonásával projektjavaslattá fejlesztettek. Az eredeti kiírás tétje […]



GONDOLAT PLASZTIKA

Priscila Fernandes: Könyv a Modern Iskola esztétitkai neveléséről. 2014.11.05, Trafó Kortárs Művészetek Háza – Kontra Klub  „Nem is tudom, hogy tudtak a képzőművészek átállni az akcióra, amikor annyira mélyen és eredendően más dolog az, hogy én valamit elképzelek, megvalósítom és rögtön látom is, vagy pedig […]


MINDENKI TRANSZSZEXUÁLIS: beszélgetés Phia Ménard-ral a Cie Non Nova Örvény című előadása után

Egy megtermett, maszkos ember ült a tér közepén, kisolló és cellux volt a kezében, rózsaszín nejlonzacskóból készített emberi figurát, mikor beléptünk a francia Cie Non Nova Örvény című előadására két hete a Trafóban. Amint a báb elkészült, az ember letette a tér közepére, ahol a zacskót egyszer csak felkapta a […]


Beszámoló a 2013-as Katalizátor-díj átadó eseményéről: képekkel és a shortlistesek rövidfilmjeivel

A díjak átadásával lezárult a 2013-as Katalizátor-díj folyamata. A zsűri döntését és a díjak átadását idén először a zsűri és a projektgazdák közös, nyilvános értékelése előzte meg. Művészet kategóriában A hiányzó padtárs nyerte el a díjat, 2013 Motorja pedig a Gallery8 lett. Mindketten 500.000 forintot vihettek […]


Total. Kamp, 8oo64

Hotel Modern “Kamp” Herman Helle képe A színház ugyebár „nem tud” közelit, a közelképet a néző magában hozza létre, még ha a harmincadik sorban ül is. S a Kamp-ben pont a dimenzióváltás a lényeg. A történetet nem új módon kapjuk, hanem a mi helyzetünk változik […]


© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány