Archeológia a legjobb értelemben

A Sárkány Lee projekt nemcsak “egy talált tárgy megtisztítása”, hanem a legjobb értelemben vett archeológiai vállalkozás. Az egyszerre szociológiai és művészeti, többrétegű feltáró munka mély, ugyanakkor roppant szellemes produktumban manifesztálódik. A 2010 óta futó projekt többször, különböző részleteiben s különböző módokon került közönség elé – jelen írás a március eleji Trafó-beli előadást veszi alapul.

…volt egy könyve, amit nem akartak elfogadni, azért sokat mérgelődött. (…) Aztán később, talán mondták, hogy hol próbálkozzon, mert elfogadták. Arra valami pénzt is kapott. Ezzel támasztotta alá, hogy az az igazság, amit ő mond!

A Gruppo Tökmag képzőművészeti formáció (Tábori András és Budha Tamás) hat éve folyó munkájának alapja egy, a nyolcvanas évek végén a Mozgó Világ egyik számában leközölt különleges képregény. A sajátos nyelvezetű, struktúrájú és rajzokkal ellátott mű eredeti szerzője egy önmagát Sárkány Istvánnak nevező 18 éves roma fiú, aki saját alteregójának, Sárkány Lee szuperhős-áramlénynek kalandjait meséli el az átélt valóság – Pécs, Komló, Bakóca; vasútállomás, őrszoba, bíróság, az Intézet (GYIVI) – és a korabeli popkultúra népszerű kungfu-képregényeinek helyszínein – Hong Kong.

A fenti idézet már a képregény feldolgozását követő, Sárkány István személyét feltáró kutatómunka során került rögzítésre. Az eredetileg Kolompár néven született, és harminc évesen öngyilkosságba menekült szerző sógornője emlékezett így a Tábori András által megtalált képregény publikálásának körülményeire.

A közeli rokonok elbeszélései alapján a képregény főszereplőjének és cselekményének számos körülménye kapott magyarázatot, illetve került új perspektívába.  A legfontosabb életrajzi adat talán az ikertestvér, a később szintén öngyilkos Kolompár Zoltán illetve a kettejük közti viszony megismerése, mivel a gyerekrajzszerű figurákkal illusztrált történetben gyakran megjelenik, majd eltűnik még egy kungfu-ruhás Lee, például mindjárt az első oldalakon:

Jó napot, személyigazolványt tessék! Sárkány Lee? Mondom, igen. A másik neve? A testvéremnek? Mondja, igen. Sárkány Lee. Mondja a rendőr a kollégájának, ezek ikrek. Igen, az mondja vissza a kollégának. Ezek csavarognak, biztos elszöktek a GYIVI-ből, bevisszük az őrszobára. Mondja: na szálljatok be a szép meseautóba! ¹

A március elején a Trafóban színpadra vitt Sárkány Lee előadás a rokonoknál felvett visszaemlékezésekből összeállított felolvasószínházzal indult, így az önmagában is megrendítő, de úgy inkább szórakoztató képregény-feldolgozás, a már több helyszínen is bemutatott árnyjáték, sokkal drámaibb perspektívába helyeződött. Az elbeszélésekből kirajzolódó adalékok: az anya szerepe, az ikrek alárendelt státusza a családon belül, a rendőri intézkedések brutalitásának felidézése, az anyagi kilátástalanság, az elszánt kapcsolatfelvételi akció a valóságos Bruce Lee-vel mind-mind újabb mélységet ad a felolvasószínházat követő fő attrakciónak, a képregény alapján készült árnyjátéknak; a szintén a felolvasott szövegekből kirajzolódó pécsi energetikus-természetgyógyász, valamint vallási közösségekhez való viszony pedig segít értelmezni a Lee alakját meghatározó jellemvonásokat.

A felolvasás alatt – leleményes dramaturgiával – néhány, a képregényből vett részlet, például a hangsúlyos bírósági jelenet rajza sejlik fel a háttérben, vizuális ráhangolódásként az előadás leghangsúlyosabb elemére, a Sárkány Lee-történet árnybábszínházas feldolgozására.

A Gábor Sára dramaturg valamint Lázár Helga bábrendező vezetésével megvalósult, stílusosan a távol-keleti árnybábszínház hagyományai szerint kivitelezett, az eredeti rajzok alapján elkészített figurák által felevenített fantasztikus történetben a néha rosszban sántikáló (biciklilopás), de jószívű hős, Lee egy szuperképességnek köszönhetően – rá tud kapcsolódni a hálózati feszültségre, majd felvillanyozódva áramütésekkel igazságot oszt, pl. ellátja a hivatalával visszaélő rendőr baját – nemcsak a pécsi bíróságon, a magyar médiában, hanem, átrepülve az országhatáron, Hongkongban is nagy népszerűségre tesz szert.

Az eredeti szöveg szociológiai értékű, s emellett humoros nyelvezetével önmagában is nagyszerű, formailag, tartalmilag egyaránt. A szerző megkapó természetességgel elegyíti a társadalom peremén élő roma fiú valóságos mindennapjait a szuperhős huszárvágás-szerű, népmesei konfliktusmegoldásaival – biosugár és áramütés – , miközben érezhetően sikerül felülkerekednie frusztrációin.

A történetben különleges nézőpontből elevenednek fel a rendőrségi intézkedések, egy bírósági tárgyalás – mely nézőpont szinte soha nem kap nyilvánosságot, főleg nem írásos formában –; egy céltalannak induló nap, majd a sugárnak köszönhető kínai utazás. A képregény lapjain Lee bemutatja családtagjait, sőt, azok egymáshoz való viszonyát is: „Dunai Teréz: Van neki egy Lali nevű cigány ember. Csavarog, rossz, anyámmal visszabeszél. Ez miatt zavartuk el.“ Emellett Lee-nek nem okoz nehézséget a Hong Kong-i lakosokkal való társalgás sem: Csing Csung, egy fiatal kínai lány, aki először megijed Lee-től, de később segít neki és Shoung Han törzsőrmester – Hong Kongban is a rendőrök az adekvát szereplők! – örömmel állapítják meg, hogy a magyar áramlény beszéli nyelvüket.

A nyolcvanas évek távol-keleti harcművészetet és az erre épülő szórakoztatóipari termékeket importáló popkultúráját és a baranyai mélyszegénységben eltelő romalét hétköznapjait szintetizáló Sárkány Lee identitás-képregény bábszínházi adaptációjának a naiv rajzok által meghatározott képi világa mellett a hanghatások sem maradnak el a bábszínészek által szellemesen „szájhangszerelt“, korabeli és mostani szuperhősfilm- és popslágereknek köszönhetően.

A talált alapanyag (naiv rajzok, iskolázatlan nyelvezet) feldolgozása magában hordozza az olcsóbb komikum csapdáját is, azonban az előadás – főleg a felolvasószínházas előjátékkal, illetve a bábműsort követő dokumentumfilm levetítésével kiegészülve – a humornak és a tragikumnak olyan kreatív és jó arányú egyvelegévé válik, mely meg tudja őrizni (sőt: teremteni) a képregény szerzőjének méltóságát. Úgy, hogy közben páratlan szórakozást nyújt a nézőknek.

Az archeológiai munka a dokumentumfilm elkészítésével teljesedik ki, mely jelenleg még folyamatban van, de a már elkészült részleteket bemutatták a Trafóban. A feltárás végső célja Sárkány István fotójának megtalálása, ugyanis a család egykori lakhelyét eldózerolták, ott ma a Zsolnay Negyed áll (kultúra, szociológia, archeológia — ismét), és a családtagoknál, sőt, a bakócai gyermekvédelmi intézetben sem találtak képet a szerzőről.

Míg a képregény-popkultúra vonal, illetve a Pécs környéki események feltárása a Gruppo Tökmag lakótelepi falfirákkal foglalkozó múltjával hozható kapcsolatba, a projekt egy másik sarokköve a Necropolis-szal mutat rokonságot. A Sárkány István életét megrajzoló interjúk során az egyik családtaggal elmennek megkeresni az áramlény létrehozójának sírját, amelyet láthatóan nem nagyon bolygattak a temetés óta, maguk a rokonok sem tudják, hol van. A projekt talán legötletesebb és legszebb részeként Tábori és Budha az idei Derkovits-ösztöndíjra pályázva síremléket terveztek Sárkány Istvánnak, mely meg is valósult, a Derkó 2016 kiállításon mutatták be. A beton sírkőre egy a képregényből vett motívumot rajzoltak át az áramlény Lee-ről.

Visszatérve a Trafóban bemutatott előadásra: a bőséges információkkal körülrakott bábadaptáció és dokumentumfilm végén a bábszínészek és alkotók, valamint Pócsik Andrea beszélgettek a vállalkozás további részleteiről és előzményeiről — Pócsik a Romakép Műhely alapítójaként 2014-es, Bánki-tavi bemutatkozása óta támogatja a példás projektet, amelyet az OFF-Biennále Budapest alkalmával is bemutattak. A munka következő állomását a kész dokumentumfilm jelenti majd, melynek bemutatását az alkotók 2016 decemberére tervezik.