1/4 Szomorújáték, allegória (Walter Benjamin)

A következő néhány bejegyzésben, mely egy olvasónapló formáját ölti, azt taglalom, hogy „milyen vizuális formában és milyen tartalommal lehet manapság a bennünket körülvevő világról kritikusan gondolkodni”. Ám ezt a „manapság”-ot kiterjesztem a félmúltra, leginkább azért, mert érdekel, hogy bizonyos konceptuális művészek, illetve műveik milyen értelemben […]


A Facebook igazi arca

“A költői terrorizmus — a változás pszichológiája — nem feltétlenül a szorongáson keresztül fejti ki a hatását, hanem más erős pszichológiai ágenseken keresztül állítja elő az érzelmi intenzitást, mint az undor, a szexuális izgatás, a babonás félelem, vagy az önazonosság dekonstrukciója” (Becker 37)


Integratív és differenciáló: gender & művészet ma

Házi múzeum Mustafa Kemál Atatürk feminista szeretőjéről, a török modernizáció titkos mozgatórugójának életéről – ez nem az a képlet, amit nőművészet vagy feminista művészet témában Magyarországon megszokhattunk. Többek között erről a „múzeumról” lehetett hallani azon az előadáson és kerekasztal-beszélgetésen, amelyet Michael Blum és Ana Hoffner […]


(NEM) FÉLÜNK A KUTATÓ MŰVÉSZETTŐL

Amellett, hogy a társadalmilag elkötelezett művészeti gyakorlatok leírására még mindig használjuk az elavult, mégis máig kötelező “kritikai” jelzőt, az utóbbi időkben egyre több kísérletet látunk ezeknek a gyakorlatoknak széleskörű újraértelmezésére, mégpedig annak figyelembevételével, hogy alapvető megkülönböztető jegyük az önálló társadalmi-szociális kutatómunka. Ebben az értelemben a […]


Mély játék-Gerhes Gábor antropológiája

A nyolcvanas évek nekem a Balatont, meg a Sexepilt jelentette a kínai kormánnyal és a manhattani zombiekkal. Egyes érettebb és tájékozottabb kultúrafogyasztók ugyanebben az időszakban bizonyára Clifford Geertzöt és Michael Baxandallt olvastak, angolul. Tisztelettel jelentem, hogy a hiányokat mára pótoltuk, a lemaradást behoztuk, sőt még […]




A tanú gyakran elszenvedőt jelent (interjú Inke Arns-szal, a dortmundi Hartware MedienKunstVerein művészeti vezetőjével)

Rod Dickinson: A Milgram újrajátszás (2001) Szacsva y Pál: Nemrég Pécsett előadást tartottál két kiállításról, melyeket a dortmundi Hartware Medien KunstVerein-ban rendeztél. Engedd meg, hogy egy nagyon hülye kérdéssel kezdjem: Miért pont erről a két kiállításról beszéltél? Arra gondoltál, hogy ezek többet mondhatnak egy kelet […]


Az élet és a halál formalizálása

Esterházy Marcell: h.l.m.v 2.0, 2004. DVD-loop, 15 perc. Fotó: Rosta József A Ludwig Múzeum új szerzeményei közül két mű is alkalmat ad arra, hogy a modernizmus hagyománya és az avantgárd öröksége művészettörténeti elemzés célpontjává váljon. Sőt az egyik még a művészettörténészekre nem kifejezetten jellemző önreflexió […]


Tageződjünk! – tranzitblog offline

A tranzitblog címszavak (tag) fogalmi tisztázásának szándékával indult útjára az offline események egy új fejezeteként a Tageződjünk! elnevezésű program. A kritikai művészet fogalmáról Müllner András és Süvecz Emese kezdeményezett beszélgetést a jelen lévő érdeklődőkkel. Az alábbiakban az esemény rövid bemutatását lehet olvasni. Szanyi Ágnes és […]


Ki az áldozat? Ki a tettes?

A Vákuumzaj látszólag a hiányról szól, valaminek a hiányáról, miközben hipotetikus részecskék, műtárgyként installált képernyők és vetített képek töltik be a Trafó – nomen est omen – avantgárd kiállítóterét. A kiállítás centrumában pedig a hiányzó „munkás” betonba öntött emlékműve áll. Egy szobor, amely a holnap […]


Válasz Dua Ditaktika kritikájára

Az alábbiakban Dua Ditaktika (Hock Bea és Zólyom Franciska) által jegyzett cikkre szeretnék reagálni. S bár a művel kapcsolatos konkrét állításaikat is fontosnak tartom, mégsem elsősorban ezekre válaszolnék, mivel érvelésük sokkal általánosabb problémákat is felvet. Scneemeier Andrea: Luxusvacsora | videó részlet © Scneemeier Andrea


Rendezetlen számla

Schneemeier Andrea: Luxusvacsora © Műcsarnok. Luxusvacsora című kiállítása kapcsán Schneemeier Andrea képzőművész nyilvános beszélgetést kezdeményezett a „kiállításban”, a Műcsarnok Menü Pont galériájában. A beszélgetés házigazdája Készman József kurátor volt, a résztvevők pedig Breitner Péter, a Van Esély Alapítvány kuratóriumi elnöke, György Péter esztéta, Hock Bea […]


© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány