Csak a színpadon tudjuk elfogadni a másikat

Jérôme Bel budapesti Gálájáról

"Ez egy végtelenül èrdekes szituàció számomra, mert az ő színhàzuk valahogy szabadabb a profikénál. A szabadságuk olyan színházi lehetőségeket fed fel, amiknek nem tudtam a létezéséről. Az első kérdés, hogy mi az a színház, amit ezek a színészek játszanak. A második pedig, hogy miért ezt a színházat játsszàk. Az első kérdés, amit magadhoz intézel: Kik is ők? És ekkor jelenik meg egy másik kutatási terület, az előadók megszemélyesítése. Számomra lehetetlen ezt mellőzni. Az én színházamnak az előadó a lelke, akinek a lehető legteljesebb egyediségében kell megjelennie: művészként, dolgozóként, állampolgárként, szubjektumként és egy egyéniségként. Ez az egyedülállóság fedi fel nekem, hogy mire is képes a színház!" — mondja Jérôme Bel francia koreográfus, aki március 16-18. között mutatta be a Trafóban Gála című darabját.


A szabadság karneválja

Molnár Csaba: Az ökör

„Mi kell a transzgresszióhoz, ahhoz, hogy meghaladjuk és átalakítsuk a tudatunkat és testünket korlátozó szabályokat és normákat? Mi kell egy másik világ elképzeléséhez és megteremtéséhez?” - Molnár Csaba koreográfus-rendező novemberben mutatta be legújabb darabját a Trafóban, Cuhorka Emese, Szeri Viktor, Vadas Zsófia Tamara és Vavra Júlia alkotó-előadók közreműködésével. Az ökör című előadást legközelebb március 3-án láthatja a közönség a Trafó színpadán.


Allen allein 2.

El Kazovszkij életmű-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

Allen egyedül maradt. (Szeretői voltak.) Festészetében azt fejti ki, ami Dzsan-panoptikumainak az ősélménye lett: az önmagától másik testbe elválasztott kétségbeesését. A klasszikus szobrászatból kölcsönözve formailag, a klasszikus mitológiából tartalmilag merítve a panoptikumban főszereplő Galathea alá, a szobor bálvánnyá válásának jelzéseként kerül a piedesztál. Ez már a hetvenes évekbeli festményeken óriásira nő, ahol (fej nélküli, antik torzó) táncosnők jelennek meg rajta. A piedesztálból egyenesen sziklaszirt lesz, gyakran kettő, tükörszimmetrikusan a képtér előterében, s az egyiken a vágyott, a másikon a vágyódó helyezkedik el – közöttük egyre mélyebben tátong a szakadék. A piedesztál aztán lehet oszlop vagy hegycsúcs, épülettömb, karcsú kúp is. A vágyott különféle formákat, leginkább táncosnőét és szobortorzóét ölti, a vágyó a vándorállat, ami El.


Allen allein 1.

El Kazovszkij életmű-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

Az El Kazovszkij élet/mű kiállítás lehetetlen ötlet volt, és a megoldása is az lett: délután egykor kezdtem el a tereket végigtekinteni, és ki is takarítottak a szorgos munkások fél hatkor belőle, miközben ha tisztességgel akarom megnézi, magamba venni mindazt az információt, amit tálcán kínál nekem, akkor fél nyolcra, ha végzek. Egy Kazó-kép is túl sok, reprodukcióban, egy térben – már, ha nem egy töküres templomléptékű enteriőr egyedüli vizuális ingere a fókuszpontban: mire odaérsz, megcsöndesedsz.



Kedv s öröm röpködtek

OFF-Biennále Budapest

A mosoly mint politikai tett vagy egyetemes himnusz mint kritikus örömóda? A performansz fordulat és a performatív demokrácia fogalmainak rövid bevezetését követően Alexandra Pirici és Manuel Pelmus, valamint a Société Réaliste akcióit vizsgálom az OFF-Biennále Budapest performatív olvasatának részeként. Alexandra Pirici és Manuel Pelmus: “Az […]


Performansz fordulat és performatív demokrácia

Bevezető az OFF-Biennále Budapest performatív olvasatához

A következőkben az április 24. és május 31. között első alkalommal megvalósuló OFF-Biennále Budapest “performatív” olvasatát kísérlem meg, amelyben egyrészt az érdekel, hogy a performativitás, a performatív stratégiák, az interszubjektív, adott esetben részvétel alapú élmények milyen helyet kaptak a biennále programjában. Másfelől magát a biennálét […]


Akarsz-e bújócskázni egy menedékkérővel?

Idén a “kísérteties testek”-ről (Uncanny Bodies) szólt a bécsi Brutban évente megrendezett imagetanz fesztivál. A március 6-21. között bemutatott performanszok, művészeti intervenciók és táncelőadások küzül Nuria Güell “Szervezett kirekesztés” (Organized Disintegration) című projektjébe volt alkalmam mélyebb betekintést nyerni. A katalán művész 6 résztvevővel dolgozott együtt, akik […]


A BIOPOLITIKA VIRÁGAI

A Mályvavirág Alapítvány 2014-ben pályázatott hirdetett, amely során 5×3 méteres raklapokra kellett „a nők egészségének védelmében” festményeket tervezni. A nyertes képeket a művészek ingyen és bérmentve festhették a raklapokra, amelyeket az ország különféle plázáiban állítottak ki. Azok a nők, akik az utóbbi egy évben elmentek „rákszűrésre”, […]


MINDENKI TRANSZSZEXUÁLIS: beszélgetés Phia Ménard-ral a Cie Non Nova Örvény című előadása után

Egy megtermett, maszkos ember ült a tér közepén, kisolló és cellux volt a kezében, rózsaszín nejlonzacskóból készített emberi figurát, mikor beléptünk a francia Cie Non Nova Örvény című előadására két hete a Trafóban. Amint a báb elkészült, az ember letette a tér közepére, ahol a zacskót egyszer csak felkapta a […]


AZ EMBER MINT ANTITERMÉSZET

A poszthumanista diskurzusok előretörésének, illetve a kortárs képkultúra más releváns jelenségeinek fényében egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a szervesség/testiség vizuális reprezentációi nem függetleníthetők a humanizmust érintő jelentésváltozásoktól, az ember(i) fogalmát elbizonytalanító antropológiai-esztétikai tendenciáktól. Mindez nem hagyja érintetlenül a genderpolitikai kérdésfeltevéseket sem, hiszen a nemi kódok színrevitele […]


„ÖRÖK FORRÁS ÉS ÁLLANDÓ KOITUSZ”

A biohorror, illetve a biopunk esztétika egyik legfontosabb alkotója vitán felül David Cronenberg, akinek A légy (1986) című filmje máig a talán leghatásosabb munka az emberi természet végtelen nyitottságáról. A film egy félresikerült tudományos kísérlet tragikus következményeit mutatja be. A zseniális tudós, Seth Brundle, egy olyan […]


IMMANENS TRANSZCENDENCIA

A biotechnológia fokozatos előtérbe kerülésével párhuzamosan a nyolcvanas-kilencvenes évek művészetében megszaporodtak az emberi test olyan reprezentációi, amelyek túlmutattak a humanista testkánon igenlésén, illetve (neo)avantgardista és akcionista tagadásán. Érdekes jelenség, hogy ezeknek a poszthumánként leírható testképzeteknek az egyik legfontosabb játéktere nem valamiféle kanonizált művészeti szcéna volt, […]


A VÉR HELYE A KÉP MÖGÖTT

Monika Wagner a Das Material der Kunst (2001) című nagyszabású monográfiájában arra tesz kísérletet, hogy újraírja a modernitás történetét a művészetben felhasznált anyag(ok) szempontjából. A modernitás anyagtörténete, illetve az anyag modernitástörténete iránti felfokozott igény abból a – kortárs művészet által folyamatosan hangsúlyozott – felismerésből (is) származik, […]


© 2017 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány