Traktátus a kulturális intézményrendszerünk haláláról

Transzparens intézményi struktúrának a létéről ma Magyarországon nem beszélhetünk. Pont úgy tűnt el, ahogyan a demokratikus, parlamentáris intézményi struktúra is az elmúlt hat évben. Mi az, ami helyette van? Görcsös igyekezet: a hatalom által létrehozott intézményeknek produkálniuk kellene, de nem produkálnak. Nagyzoló tervek: miközben vidéki múzeumokban olykor még fűtés sincs, múzeumi negyed nőne ki a Városligetben. A pénzek átcsoportosítása, az intézményi kompetenciák elvonása: az MNB vásárol műveket és nem a múzeumok. Nagyzolás és üresség: kiállítások a Várkert Bazárban, amely mögött semmilyen szaktudás nem áll. Álságos sürgés-forgás az MMA főhadiszállásán, a Vigadóban, ahol hatalmas pénzért nem történik semmi. Urambátyám gépezet: százmilliós írószervezet, miközben a létező, releváns szervezetek haldoklanak, baráti oligarchának kiszervezett filmipar. Díjak, amelyeket vállalhatatlan alakoknak adnak át a nemzeti ünnepeken. Összevonás, leépítés, megszüntetés, mint például az egész örökségvédelmi rendszer zárójelbe tétele. A Budai Vár kulturális helyszínből hatalmi helyszínné változtatása. Dolgok, kulturális javak, archívumok effektív eltörlése: Népszabadság-ügy. Hajszálon függő intézmények a BBS Archívumtól a MaNDA-ig, az NKA-ig. És persze ingatlanbiznisz, kastély- és várprogram, felújítások rogyásig. Homlokzatok, amelyek mögött nem tudni, mi zajlik.


És hamarosan a sötétség

Az intézményi kommunikáció egészen új módozatait tanuljuk mostanában, különösen a kulturális szférában. Ugyanis a válasz megtagadásának is bonyolult kultúrája lett az utóbbi években. Olvasni kell ezt a sajátos, minimalista kottát, hisz hallgatni sokféleképpen lehet. Az intézmények különösen akkor maradnak némák, ha a saját helyzetükről, jövőjükről faggatjuk őket. Főként azok az intézmények, amelyek szerepeltek a sokat emlegetett Lázár-listán, a megszűnő vagy átalakuló intézmények januári lajstromában. Többek között ilyen a MaNDA is, a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet.


Finita la commedia

A független kulturális színtér szereplői mostantól teljes egészében kiszolgáltatottakká válnak. Nem lesz egyetlen olyan (pályázó) projekt, műhely, közösség sem, amelyik ne a pártállam figyelő tekintete előtt működne, egyetlen olyan (pályázó) alkotó sem, aki a pártállam kontrollja nékül dolgozhat. Csak az marad a radarernyőn kívül, aki nem pályázik – ez a helyzet, bár ezzel az állítással nem szeretnék állást foglalni a manapság minden műhelyben felmerülő „pályázni vagy nem pályázni”, romboló morális dilemmájában.


Erzsébet tér, végállomás

„Mióta a design szó beleült a magyar fülbe, nem volt még kormányzat, amelyik valós értékén tudta volna kezelni a design fogalmát, még ha láttunk is változó lelkesedéssel és hozzáértéssel tett formai gesztusokat” – fogalmaz a Műértő folyóirat 2016. márciusi számának Designcsökkentés című szerkesztőségi jegyzete. Azt hiszem, precízen. Nagyjából erre juthatunk, ha az Erzsébet téri Design Terminal (DT) megszüntetéséről szóló bejelentés utáni lehetőségeket próbáljuk latolgatni.


© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány