20 éves a Nemzeti Kulturális Alap 1. – Egy kurátor kétségei

Pár hete meghívást kaptam egy gálaestre. Ritkán járok ilyesmire – az öltöny, a feszengés, a köszöntők és az obligát, éppen ezért élvezhetetlen komolyzene (ne adj’ Isten, népzene) mindig elriaszt –, de azért rendszerint végiggondolom, hogy éppen miért nem megyek el valahova. Ezen az alkalmon szerencsémre nem kellett gondolkodnom: aznap este nyitottam meg Esterházy Marcell kiállítását az acb galériában, úgyhogy még ha akartam volna, sem tudtam volna részt venni az ünneplésen. De nem is akartam: nem hiszem, hogy bármi keresnivalóm lett volna a Nemzeti Kulturális Alap 20. évfordulóját ünneplők között.

1_1.jpg

Szász Lilla: Talált nők – No.5 – Szász Lilla e sorozatát 2006-ban támogatta az NKA Fotóművészeti Kollégiuma.
© fotografus.hu

Félreértés ne essék: a Nemzeti Kulturális Alapot, létét, misszióját, eredményeit bármikor szívesen ünneplem, ám ettől a kerek évfordulótól görcsben áll a gyomrom. És nem a kerekség, vagy ha úgy tetszik, nem a történet, hanem a konkrét év, évek miatt. Az a helyzet, hogy azok a változások, amelyek az elmúlt két évben bekövetkeztek az Alap működésében, olyan mélyrehatóan alakították át azt az intézményt, melynek egykor tisztségviselője voltam – amennyiben az egykori Fotóművészeti Kollégium kurátoraként, majd vezetőjeként dolgoztam 2006 és 2010 között –, hogy semmi kedvem nem volt együtt lenni azokkal, akik ezt a változást kieszközölték, vagy akik ehhez asszisztáltak, asszisztálnak.

Erre persze bárki megkérdezheti: mi a probléma? Stabilan folyik pénz a kultúrába, több is mint korábban. Ha nem volnának kurátorok, ha senki nem vállalta volna az együttműködést, akkor ez a pénz sem találná meg a pályázatokat, pályázókat. És meglehet, nem is feltétlenül rosszabb az érdemes pályázatok találati aránya, mint korábban volt. Mi hát a probléma? Nem beszélve arról, hogy a kampány, az ünneplés, az ünneplő tömeg a notabilitásokkal a pozíciók megerősítését is jelentheti. Annak megjelenítését, hogy az NKA jelen van és erős. 12 milliárd forint éves bevétellel rendelkezik, szakmai alapon dönt egy tökéletesen átpolitizált társadalomban, amelynek kulturális szférájára a legnagyobb veszélyt minden kétséget kizáróan az MMA fedőnevű dementor jelenti. Nem az volna hát a helyes, ha a távolmaradás helyett a jelenléttel mutatnánk meg, hogy az NKA-hoz nem szabad, nem érdemes hozzányúlni?

Ez persze hülyeség: kinek lehet itt bármit megmutatni? Az NKA kurátorainak, akik egy része maga is „akadémikus” vagy az szeretne lenni? Esetleg az NKA elnökének, Balog Zoltán miniszter úrnak, aki szemrebbenés nélkül képes azt állítani, hogy a Magyar Művészeti Akadémia létrejöttével és szerepvállalásával a művészek szakmai alapú önrendelkezésének rég várt korszaka köszöntött ránk? Vagy azoknak a politikusoknak, akik meggyőződésből vagy cinizmusból, önként, alku keretében vagy elöljárói elvárásra az MMA törvényalapú térnyerését támogatták?

És bár igaz: ha nincs aki működtesse, akkor nem működik a rendszer, és az nem a Nemzeti Kulturális Alapnak, hanem a kultúrának katasztrófa, hiszen ma az egyetlen valóban komoly, tartalomra fordítható forrást az NKA jelenti. Viszont az is igaz, hogy ezt a rendszert működtetni – egy rendszert, amely fogantatásától kultúra-ellenes – legalább akkora katasztrófa.

2.gif

Drégely Imre: Monoszkopia – A művész 2007-ben kapott alkotói támogatást | © fotografus.hu

Ezt a dilemmát akkor, Esterházy kiállításának hála, végig se kellett gondolnom. Egyszerűen, akadályoztatás okán, nem mentem el.

Ám most, hogy a tranzitblog szerkesztője megkért, posztoljak az NKA működésének kerek évfordulója okán, módom lehet a dilemmát nyilvánosan átgondolni. És – reményeim szerint – megmutatni, hogy valójában nincs is dilemma. Mert ezt az NKA-t kiszolgálni nem egyéb, mint előkészíteni a terepet egy még centralizáltabb és ideologikusabb kultúrpolitikának.

Ebben és a következő két írásban a Nemzeti Kulturális Alapról, történetéről, működéséről és közelmúltbeli átalakulásáról lesz szó. Posztjaim perspektívája erősen személyes lesz, hiszen része voltam a történetnek, és jól is éreztem magam benne.

***

A Nemzeti Kulturális Alapot az 1993. évi XXIII. törvénnyel hozta létre a Magyar Köztársaság Országgyűlése, miután az 1992. évi XXXVIII. (államháztartási) törvény IV. fejezetében rögzítette az elkülönített állami pénzügyi alapok költségvetését és működésének rendjét. Az NKA létrehozásának célja az volt, hogy a 23/1967 (VIII.8.) kormányrendelettel, negyedszázaddal korábban kialakított kulturális járulék rendszerét új, szakmaibb alapokra helyezze.

3_1.png

Részlet a „Kültéri szoborállítás” pályázat döntésének (2013. 10. 22) gyorslistájából. Két részletben több mint száz ilyen és ehhez hasonló, az alkotók és az önkormányzatok által közösen beadott pályaművet díjaztak, átlagosan 3,5millió forinttal. Vajon erre jött létre 1993-ban az NKA? Nem klasszikusan lektorátusi feladat ez? 1974-ből?

 

Ennek legfontosabb biztosítékát az jelentette, hogy az Alaphoz befolyt pénz elosztását nem a miniszter, illetve az általa vezetett minisztérium hatáskörébe utalta, sőt azoknak az elveknek és céloknak a meghatározásáról is lemondott, amelyek mentén az Alap pénzét meg lehetett pályáztatni. Ezt a törvényhozó úgy érte el, hogy az elvek és célok kidolgozását egy a minisztériumtól részben független tíz fős bizottságra bízta. Az NKA Bizottságának irányítása a miniszter, illetve az általa megbízott személy feladata lett (ez 1993 és 1994 között Fekete György volt, a Horn-kormány megalakulását követően pedig Török András). A törvény értelmében a Bizottságot a miniszternek (a megalakulás időszakában Mádl Ferenc, majd Fodor Gábor, utóbb Magyar Bálint) felerészt saját hatáskörben kiválasztott, felerészt pedig szakmai szervezetek által javasolt személyekből kellett kineveznie.

A szakmaiság másik biztosítéka a szakmai kollégiumi rendszer felállítása volt: a miniszter és a bizottság javaslatára 14 kollégium állt fel; ezek (eltérő számosságú) tagjainak felét ugyancsak a miniszter (illetve a Bizottság elnöke), felét pedig a szakmai szervezetek delegálták. E kollégiumok feladata az egyes szakmai pályázatok kiírása, azok lebonyolítása és szakmai (azaz nem pénzügyi) ellenőrzése volt. Vagyis a törvényhozó az NKA törvénnyel egy olyan rendszert dolgozott ki a kultúra támogatására, amely alkalmas volt (lehetett) az egyes kulturális területek, illetve művészeti ágak viszonylag decentralizált, azaz nem minisztériumi meghatározottságban működő segítésére. A miniszter és a minisztérium szempontjai természetesen megjelenhettek a pályáztatásban és a döntéshozatalban, hiszen mind a Bizottságban, mind a kollégiumokban ott ültek kinevezettjeik, ám a számarányokból következően ezek a szempontok nem feltétlenül érvényesültek.

Az Alap finanszírozását a törvény többek között a kulturális járulékból (népszerűbb nevén giccsadóból) oldotta meg, de más – így például költségvetési – forrást is megjelölt. Ez a struktúra, változó arányokban, időnként újabb területek bevonásával (emlékezetes az internethasználat megadóztatásának ötlete a 2000-es évek második feléből) egészen 2009-ig fennmaradt. 2010. január 1-től a törvényalkotó az NKA finanszírozására az ötöslottó játékadójának 90 százalékát jelölte ki. Erre a változtatásra azért került sor, mert míg a kulturális járulékból származó bevételek az Alap működésének első éveiben folyamatosan nőttek (a kezdeti néhány száz millió forintról egy 8-9 milliárdos szintre), addig a 2000-es évek második felében ez az összeg egyre kevésbé volt biztosítható. A Szerencsejáték Zrt. támogatásának köszönhetően ugyanakkor az elmúlt években az NKA költségvetése jóval 10 milliárd forint felett volt.

Nem kétséges ugyanakkor, hogy egy ekkora méretű, relatíve szabadon használható forrás túl vonzó a politika számára ahhoz, hogy ne próbálja valamilyen módon rátenni a kezét. Az egyik módszer az eredeti törvényben amúgy nem szereplő, úgynevezett miniszteri keret, amely az NKA pályáztatásra fordítható forrásának egy meghatározott – jelenleg éppen 25 – százaléka. (Lefordítva: a miniszter saját hatáskörben rendelkezik adott esetben 1,5 – 2 milliárd forinttal. Ennek mértéke amúgy rendszeres vita tárgya: az 1999. évi CXXV. tv. 82.§ ezt 50%-ban állapítja meg.)

4_1.png

Részlet a „miniszteri keret” 2013. szeptemberi elköltéséből

A másik módszer az NKA fentebb bemutatott, törvény által garantált önállóságának megszüntetése, az Alap minisztériumi beolvasztása volt: erre a FiDeSz 1998-as kormányra kerülését követően Jankovics Marcell bizottsági elnökségének idején, 1999. január 1-jével került sor. Ekkortól egészen 2006-ig (a 2005. évi CL. tv. életbe lépéség) Nemzeti Kulturális Alapprogram néven, elkülönített pénzügyi alap státuszától megfosztva működött az NKA.

20 éves a Nemzeti Kulturális Alap 2. – Egy kurátor emlékei
20 éves a Nemzeti Kulturális Alap 3. – Lehetőségek és felelősségek

 

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány