Új sorozatot indítunk a heti blogger bejegyzésekkel párhuzamosan Egy téma, három vélemény címmel. Három felkért szerző kéthetente publikál rövid véleményeket egy közösen kiválasztott témáról. Az első sorozatot Nagy Edina esztéta, egyetemi oktató; Pacsika Márton ELTE szociológia és MKE kurátor szakos hallgató; és Tulisz Hajnalka intermédia szakos képzőművész hallgató írják. Első választott témájuk a Kassák Múzeum új állandó kiállítása.
NAGY EDINA: Kassák reloaded
Április 19.-én nyílt a Kassák múzeum új állandó kiállítása. A múzeumot 2010 ősze óta vezető Sasvári Edit tartalmában és arculatában is újragondolta az életmű bemutatását. Van az irodalmi múzeumokhoz társított látványt némiképp „megbolondító“ pengefal, konstruktivista tipográfia ihlette dizájn-vitrinek, formatervezett monitorok; tartalmát tekintve az anyag az életmű igazán fontos és legtöbbek által jegyzett periódusaira fókuszál. A kiállítást nézve az járt a fejemben, vajon kinek is lett újrarendezve? Ki az, aki (újra) fel akarja fedezni Kassák enigmatikus, ellentmondásos figuráját? Az általa teremtett illetve preferált tipográfiai formanyelvet illetően nem lehetnek kétségeink annak aktualitása felől. A forradalom, ellenállás, ellenkultúra tematikájú kiállítások szívesen nyúlnak vissza mind az örökklasszikus vörös-fekete színkombinációhoz, mind hasonló betűtípusokhoz. (Illetékesség és provokáció, Műcsarnok kiadványok, 11th International Istanbul Biennale). A Kassákról készült portréfilmet (Zsigmondi Boris, 1967) nézve aztán szinte földbe döngölt az a szavaiból áradó tántoríthatatlan meggyőződés, hogy művészileg és eszmei síkon is mindvégig a helyes úton haladt, hogy mindig van „előre”, hogy a fejlődés folyamatos, és hogy kételynek nincs helye. Arra gondoltam, ez a belőle áradó és tőle távolodva egyre kérgesedő szigor, merevség, bizonyosság az, ami mára talán annyira megközelíthetetlenné teszi Kassák figuráját, aminek lehántásához legalább ilyen meggyőződésre van szükség.
***
TULISZ HAJNALKA: A Kassák Múzeumban a felújítás előtt egyszer jártam egy egyetemi kurzus keretében és mivel nem találtam semmilyen kapcsolódási pontot a kiállított képekhez, ha rajtam múlt volna, akkor nem nézem meg újra a múzeumot. Most viszont olyan szituáció állt elő, hogy meg kell magyaráznom, hogy miért nem érdekel, ami nem érdekel.
Általában az a gondom az absztrakt képekkel, hogy nehezen értem meg, hogy mik azok a szempontok, amik segítenek az egyes képek készítése során felmerülő döntéshelyzetekben továbbhaladni. Nem mindig látom a nem pusztán formai, nem pusztán esztétikai szándékokat.
Kassák számomra inkább politikus, mint képzőművész, ezért egy kicsit esetlennek érzem a művészeti kontextusban. Mintha csak arról lenne szó, hogy miután körülvette magát sok-sok képzőművész munkatárssal ő maga is kedvet kapott volna a képkészítéshez. Gátolja a befogadást, hogy munkáiban nincs olyan játékosság, felszabadultság, mint Moholy- Nagynál, túl komoly, szikár, célratörő.
***
Pacsika Márton: Manapság kevés dolognak lehet örülni, ha a hazai képzőművészeti intézmények ,,átalakulására” gondolunk, a Kassák Múzeum megújulása mégis ilyen. A Múzeum új arculata egyszerre autentikus és rímel a kortárs kritikai művészet vizualitására. A kiállítás maga nem egyszerűen nézhető, informatív és önreflexív (az időszaki tárlat által), hanem aktuális is tud lenni. Ugyanakkor a Kassák! az életműhöz képest némileg depolitizált. Ugyanis aligha a festő (főleg nem a II. Világháború utáni) vagy a képzőművész Kassák képes relevánsan hatni ma a magyar és a nemzetközi kontextusban, sokkal inkább a mozgalmár művész, annak minden hibájával és tévedésével együtt. Nem egyszerűen azért, mert hasonló színvonalú konstruktivista festőt találunk még a korban, hanem, mert radikális baloldali elkötelezettsége és mozgalmi tevékenysége legalább annyira lényegi eleme Kassák életművének, mint festészete és irodalmi munkássága. A Kassák Múzeum megújulásával kétségtelenül az egyik legjobb képzőművészeti múzeum lett Magyarországon, a kérdés csak az, hogy akar-e ennél több lenni.
