Egy téma három vélemény – Kinszki Imre kiállítás a Magyar Zsidó Múzeumban

Alább olvasható az Egy téma, három vélemény legújabb bejegyzése, melynek keretén belül három felkért szerző kéthetente publikál rövid véleményeket egy közösen kiválasztott témáról. Az első sorozatot Nagy Edina esztéta, egyetemi oktató; Pacsika Márton ELTE szociológia és MKE kurátor szakos hallgató; és Tulisz Hajnalka intermédia szakos képzőművész hallgató írják. Harmadik választott témájuk a  Magyar Zsidó Múzeum Kinszki Imre kiállítása.


Kinszki Imre: Árkádok, Budapest 1930 | © Magyar Zsidó Múzeum

Nagy Edina: A Magyar Zsidó Múzeumba kétezer forint a belépő. Igaz, hogy ezért az ember mindent megkap, megnézheti a zsinagógát, a sírkertet, közelről a Varga Imre füzet, az ajándékboltot és persze a múzeum állandó és időszaki kiállítását. Az aktuálisan a múzeum emeleti kiállítóterében látható Kinszki Imre fotókiállításra az épületen belül csak egy kis tábla utal, és a szolgálatban lévő guide-ok sem érzik szükségét, hogy a kiállítást beépítsék a programba. Aki mégis betéved, az végigrohan a három mélyhűtött termen és már tovább is áll, anélkül, hogy egyáltalán azt tudná, kinek a kiállítását látta és az miért épp itt látható. Persze, lehet, hogy arra sem jön rá, hogy fotókról van szó, hiszen az eredeti, zselatinos ezüst technikával készült munkák mérete (10-15 cm) jóval alatta marad a megszokott fotóméretnek, a paszpartuzott, az egyenkeretben szinte eltűnő képek nem késztetik megtorpanásra a látogatót. Persze, ez a látogató baja, hiszen a feltehetőleg a művész lánya és a Vintage galéria kezdeményezésére létrejött kiállítás érdekes. Az anyagot nézegetve főként azon érdekes elgondolkodni, hogy valóban egy kettétört, a történelem tragikumának köszönhetően félbemaradt nagyívű művészi életpályáról van-e szó vagy egy jó szemmel, technikai érzékkel, kitartással megáldott fiatalember képeiről? Vajon helyet kapott volna-e Kinszki mondjuk, az Ernst Múzeum (M)érték – Világhírű magyar fotográfusok című kiállításán, ha családja sorsa szerencsésebben alakul, helyt adnak kivándorlási kérelmének, és Kertészhez, Brassaihoz, Munkácsihoz hasonlóan külföldön bontakozhatott volna ki tehetsége? A kérdésre már nem kapunk választ, és mai szemmel az „új fényképészet” korabeli formabontó törekvései sem hatnak elemi erővel. Kinszki onnan indult, ahová az idős, mozgásképtelen Lucien Hervé visszatért, s ami Munkácsi, Kertész visszatérő témáját alkotta: az eléjük táruló utcaképek, a világra ablakot nyitó fotográfia filozófiája közös nevezője lehet a felfedezett és homályba veszett életműveknek.


Kinszki Imre: Holdfényben, Budapest, 1931. január 15. | © Magyar Zsidó Múzeum

 

Tulisz Hajnalka: A kiállítás bevezető szövege szerint Kinszki Imre fényképeinél a kifejezésmód, a formai megvalósítás nagyobb jelentőségű a témaválasztásánál. Bár valószínűleg nehezebb rátalálni olyan módszerre, technikára, eljárásra stb., amit korábban még sosem láttunk, mint egy olyan témára, amit korábban még senki sem vett komolyan, később mégis nehezebb a formai újításokat értékelni, mert az olyan volna, mintha még most is azon csodálkoznánk, hogy a film mozog, mégse üthet el senkit a vonat. Ezért én nehezen tudom belehelyezni magamat egy olyan világba, ami még híján volt ennek a tapasztalatnak, így számomra érdekesebbek a családi fotóalbumok, életképek, a család életét dokumentáló iratok, a korabeli társadalomról sokat eláruló levelezések és azok az utcai fotók, melyeken falfirkákat, választási plakátokat látunk.


Kinszki Imre: Köd (Erzsébet híd) c. 1930 | © Magyar Zsidó Múzeum

Pacsika Márton: Kinszki Imre életművéből, és főleg ami a kiállításon abból látszik, nagyrészt hiányoznak a 30-as évek Budapestjéről az emberek, illetve ha fel is tűnnek, csupán sötét alakként jelennek meg. Néha látunk bámészkodókat, darutollas cserkészeket vagy egy cigánylányt, de leginkább egy elragadóan felépített várost, annak különösen izgalmas épületeit, tereit, utcáit. Választási plakátokat, nem politikai gyűléseket tömeggel, Eucharisztikus Világkongresszust üres székekkel, nem hatalmas sokasággal fényképezett Kinszki. Mintha az épített vagy tárgyi környezetet élhetőbbnek látta volna, mint az abban élőket.

Nézve a kiállítást, és közben egyáltalán nem bánva, hogy ott vagyok, ahol, megfogalmazódik a kérdés, hogy ugyan miért a Zsidó Múzeumban, miért nem a Magyar Nemzeti Galériában nézem ezt a kiállítást, vagy Ámos Imréről könyvet miért a Múlt és Jövőnek kell kiadnia? Akkor is, ha félve sejtem a választ, akkor is, ha valahol örülök, mert így kíváló kiállítások, kiadványok születnek. De mégis, a Kinszki-életműnek, annak minden kapcsolódó történetével, mint a Galilei-kör vagy a magyar szociofotó kialakulása a magyar művészeti és történelmi kánon részének kéne lennie. Nem száműzve zsidó üggyé, elfelejtve, depolitizálva.

***

Kinszki Imre fotográfus (1901-1945) kiállítása.
Kurátor: Páldi Lívia.
Magyar Zsidó Múzeum
1077 Budapest, Dohány u.2.

A kiállítás 2011. május 26-július 26-ig tekinthető meg.
Nyári nyitvatarás: (március 1-től november 1-ig)
Vasárnap-Csütörtök: 10:00- 18:00
Péntek: 10:00- 16:30

  • Night Reporter

    Nagy Edinának

    “. . .munkák mérete (10-15 cm) jóval alatta marad a megszokott fotóméretnek . .”
    A fotográfiában nincsenek “megszokott” méretek.

    “. . . Vajon helyet kapott volna-e Kinszki mondjuk, az Ernst Múzeum (M)érték – Világhírű magyar fotográfusok című kiállításán, ha családja sorsa szerencsésebben alakul, helyt adnak kivándorlási kérelmének, és Kertészhez, Brassaihoz, Munkácsihoz hasonlóan külföldön bontakozhatott volna ki tehetsége? A kérdésre már nem kapunk válasz. . . “

    Na és mi lenne a szerző (N.A.) válasza erre a kérdésre ?
    (Akárcsak néhány sorban is. . .)

    “. . .és mai szemmel az „új fényképészet” korabeli formabontó törekvései sem hatnak elemi erővel. “

    Miért “mai” szemmel ? Léteztek vagy nem Kinszkinél ezek a formabontó törekvések ?

    “Kinszki onnan indult, ahová az idős, mozgásképtelen Lucien Hervé visszatért, . . .”

    Azaz ?

  • Night Reporter

    Tulisz Hajnalkának

    “A kiállítás bevezető szövege szerint Kinszki Imre fényképeinél a kifejezésmód, a formai megvalósítás nagyobb jelentőségű a témaválasztásánál.”

    Ez így, szószerint, le van írva ott ?

  • Night Reporter

    Pacsika Mártonnak

    Ez a két bekezdést, udvariasan szólva, jócskán megtüzdelte ellentmondásokkal.

    “Kinszki Imre életművéből, és főleg ami a kiállításon abból látszik, nagyrészt hiányoznak a 30-as évek Budapestjéről az emberek. . .”

    de alig három sorral lejebb:

    “Választási plakátokat, nem politikai gyűléseket tömeggel, Eucharisztikus Világkongresszust üres székekkel,
    nem hatalmas sokasággal fényképezett Kinszki.”

    és ez így folytatódik :
    “Mintha az épített vagy tárgyi környezetet élhetőbbnek látta volna, mint az abban élőket.” . . . . . .

    (tehát a fotográfia nélkülözné az ‘utalást’ az ‘evokácót’,
    és nem lenne a reprezentáció médiuma is, (többekközött).)

    ” . . .a Kinszki-életműnek, annak minden kapcsolódó történetével, mint a Galilei-kör vagy a magyar szociofotó kialakulása a magyar művészeti és történelmi kánon részének kéne lennie.”

    Az is lehetne akár (Kinszki életműve), ha születtek volna
    olyan írások amelyek
    a magyar fotográfia történetet (1919-1945)
    a médiatörténet, a magyarságtudat, a szociológia,
    az európai fotótörténet,
    a magyar politika tükrében, . . stb.
    már körültekintően és átfogóan tárgyalták volna.

  • Night Reporter

    “Nem száműzve zsidó üggyé, elfelejtve, depolitizálva.”

    ???????????????????????????????

  • Tulisz Hajnalka

    @Night Reporter:

    “Kinszki újítása nem témaválasztásában rejlik, hanem abban az új szemléletű sajátos formanyelvben, ahogyan tárgyfotóit, utca- és életképeit megkomponálta, ahogyan a fény-árnyék viszonyokat kezelte, különös tekintettel a teljesen újszerű és formabontó „felülnézeti” optikára.” http://www.zsidomuzeum.hu/index.php?page=flashgallery&fgid=22

  • Night Reporter

    @Tulisz Hajnalka:

    Figyelmesen olvasgatom mindkét szöveget:

    Mindenesetre, és ez mindkettőre vonatkozik,
    Kinszki “témája” egyszerűen
    a “fény-árnyék viszonyok”-ra centralizált
    “kifejezésmód, (vagy/és) formai megvalósítás”.

    Ezért találtam kérdésesnek ezt a mondatot:
    …. Kinszki Imre fényképeinél a kifejezésmód, a formai megvalósítás nagyobb jelentőségű a témaválasztásánál.

    A “bevezető” mondata világosabb mégha pontatlan is.
    “Kinszki újítása nem témaválasztásában rejlik, hanem
    abban az új szemléletű sajátos formanyelvben, ahogyan tárgyfotóit, utca- és életképeit megkomponálta,
    ahogyan a fény-árnyék viszonyokat kezelte,
    különös tekintettel a teljesen
    újszerű és formabontó „felülnézeti” optikára”.

    Ez az ” új szemléletü sajátos formanyelv”
    és “teljesen újszerü formabontó “felülnézeti” optika”
    nem Kinszki “újitása”
    (még a magyar fotografia kontextusában sem).
    (szemben a kö-vet-ke-ze-tes fény-árnyék kezeléssel,
    legalabbis ami a magyar fotót illeti).

    A “téma” vagy “témaválasztás” szó a fotográfiában
    egyébként elég bizonytalan,
    kifejtést igénylő kifejezés,
    ezért teszem idézőjelbe.

    (“témaválasztásában” vagy ” a témaválasztásában”
    pedig különösen)

    Nem akartam kioktani.
    Ez csak az én véleményem.

  • iparterves

    @Tulisz Hajnalka:

    Valaha én is a könyv fülszövegével és/vagy a kiállítás katalógusával kezdtem a munkámat.

    Érdemes tőlük elszakadni.

    Vagy jó vagy rosszak ezek.

    Inkább az utóbbiak.

  • Tulisz Hajnalka

    @Night Reporter:

    nyugodtan kioktathat. szerencsére nem kell mindent tudnom.

  • Tulisz Hajnalka

    @iparterves:
    mindegy, hogy jó vagy rossz, ha apropóként szolgálhat egy vélemény elmondására.

    ez pedig vészhelyzetben nagy segítség.

  • iparterves

    @Tulisz Hajnalka:

    Most vészhelyzete volt?

  • Tulisz Hajnalka

    @iparterves:
    mindig vészhelyzetem van, csak nincs mindig fülszöveg

  • iparterves

    @Tulisz Hajnalka:

    Magánál van a pont!

  • Night Reporter

    A tranzit szövegének Kinszkiröl (részben) mentségére
    szolgál az hogy a három szerző ugyan látta Kinszki fotóit,
    de nem láthatta Kinszki MÜVEIT.
    Azokat a müveket amelyek Kinszkit jelentös müvésszé avatják.
    A Kinszki életmű nem látható ezen a kiállitáson.
    Mert nincs Magyarországon.

    (a dátumban nem vagyok biztos de kb.) 1990 körül
    Kinszki lánya, Kinszki Judit –aki, úgyhiszem,
    végtelen szeretettel, fájdalommal, sajnálattal és bizonyára egyszer és mindenkorra
    vigasztalhatatlanul gondolt és gondol édesapjára,
    a fotográfus-hagyaték legnagyobb és különösen
    legjelentösebb részétöl megvált. Nem kétlem, hogy mindezt abban a reményben tette hogy apja képei olyan szemek elé kerülnek majd akik felismerhetik, mitöbb felismerik,
    bennük a fontos művészt.
    Az anyag, több, más fotográfus-hagyatékkal együtt,
    gondos és jó kezek közé, egy budai gyüjteménybe került.
    Az új tulajdonos mindenesetre, fittyethányva
    az ‘amatör’ contra ‘Hivatásos Fotográfus’ egy bi-zo-nyos ! magyar fotómuzeográfia belterjesitő és értéktévesztő, értékredukálo dogmájának, felismerte Kinszkiben nemcsak a figyelemreméltót vagy jelentékenyt, de a mesterit.
    Ebből a budai gyüjteményböl kerültek aztán, -elsösorban az életmód, a budapesti hely-, vagy várostörténet, a topográfia szempontjabol érdekesek- az akkori Munkásmozgalmi Muzeum kiváló fototárába. (ma a N.M. fotótár)

    Később, 1993 októberétöl, (a dátumban biztos vagyok) ugyanebből a budai gyüjteményböl került új és hasonloan gondos kezekbe hozzavetőlegesen,
    nyolcvan olyan mestermunka amely elsö pillantásra is
    méltóan képviselhette Kinszki Imrén túl a két háború közötti periódus magyar fotografiájat a világ barmelyik jelentős múzeumának, vagy gyűjteményének falán.
    Ezek a képek szinte kizárolag korabeli kiállitas- vagy
    kiallitásra szánt nagyitások voltak, némelyek több példányban, többnyire 40 x 30 vagy 30 x 24 cm méretben.

    Bizonyosak ferrotyped kopiak (na ezt nem tudom magyarul), másokat medium sepia, medium cyano tonusban laboralta Kinszki a 30-as évek soran. L’enchantement ! !
    Mindegyiken látszott hogy Kinszki, azontúl hogy
    a sötétkamra ékszerésze, kétségkivül ‘big eye’,
    mentes mindennemü szándékos vizuális-szenzáció hajhászásától.
    Természetesen mindazokkal az eszközökkel is operált
    amelyek
    a kor fotografikus ‘drive-in’ –jei voltak, de ki nem ?

    Ezek az akkor szinte érintetlen kiállitás kopiák,
    illetve 2-3 év multan ezek hianya !,
    terelte a figyelmet a Kinszki kontaktjaira.
    Azokra a kontaktokra amelyek valójában csak
    a fotografus képi palántai, de egy jo részükön felfedezhetjük
    az ‘ékszerész’-kezet.
    Mindenesetre Kinszki, aki a fotografikus kép tárgy-voltára hallatlan gondot forditott, láthatóan vágyott a kiallitások nyilvánosságára és következésképpen nagy méretekben gondolkodott.
    (A jelenlegi kiallitásról írt tranzit szövegben
    a szerzö ‘’10-15‘’–ös méretekröl ir.
    Azaz Kinszki olvasokópiáira utal. Ezeket küldte Kinszki az ügynökségeknek vagy kiadóknak, lapoknak. Ezek a most kiállitott kópiák, a Kinszki-labor mostohagyermekei, szándékosan felületes nagyitások,
    az egyébként igényes Kinszki informativ skiccei,
    de biztosan jól betölthetik szerepüket egy olyan kiallitáson
    ahol a fotók azért IS ! lógnak
    hogy m-e-g-idézzék a fotografus gondosan
    készitett mü-ve-it.)
    (Azoknak akik ezeket már látták, persze. . .)

    Valójában – talán néhány kivétellel- a mar emlitett
    80 kép
    az ami a Kinszki-mü kétségtelen esztétikai gerince
    (talán hozzácsatolva néhány tucat mesterien elkészitett kontaktot.)
    Ezek a -tulzas nélkül nagy jelentöségű- képek, (a 80)
    miutan egyideig megszakitották útjukat Europában,
    elsősorban Amerikába utaztak hogy ott,
    néha egy újabb kézen át, fontos múzeumok, gyűjtemények, galériák falaira vagy raktaraiba kerüljenek.

    Az ‘europai állomás részletei’ ma mar érdektelenek, mindenesetre Kinszki és a magyar fotó egyszer majd értelmezendö “sikerének” egyik ! ! elsö állomasa
    egy bizonyos ‘The Hungarian Circle’ cimü n.y.-i kiállitás
    1995 novemberében amelyröl a New York Times
    majdnem egy teljes oldalon számol be a december 3.-i
    szamban (47.oldal).
    ‘’All-Conquering Hungarians, Empire or No’’,
    ezt a címet adja Vicky Goldberg, egy tőle szokatlanul
    középszerü irásnak, és a három közölt kép közül
    egyik Kinszki, ‘’In Moonlight’’,
    (azonos azzal a képpel amit feljebb a tranzit közöl
    ‘Holdfényben’ cimmel.)
    A N.Y.T. képe 30 x 24 –es méretü volt.
    Chefs-d’œuvre absolut !, utanozhatatlan tonussal.
    (A részletszegénységböl itélve
    a tranzit képe egy kontakt lehet.)
    (A N.Y.T. másik két képe egy (unalmas) Kertész
    és egy meglepöen modernista, alig-kékesen szürke
    és érzékien out of focus, Maté Olga.)
    Végsősoron ez a többé-kevésbé kanonizálo V. Goldberg irás,
    a Manfred Heiting gyűjtemény,
    a Musée d’art moderne de la Ville de Paris, a SFMOMA,
    a Thomas Walther gyűjtemény, stb. európai és amerikai vásárlásai, a ‘Works on Paper’ (1995 március), irányitják a figyelmet, nyitjak meg igazán a kapukat
    az Egyesült Allamokban
    a Magyarországrol érkezö fotók elött.

    Kinszki képeire is – amiket néhány évvel korábban
    a tragikusan eltűnt fotografus családja még gondosan őrzött –
    igy vetődött egyfajta fény,
    Vagy azt is mondhatnánk,
    a nézőpontok sokszerűségének függvényében :
    Igy kerültek a képek jelentőségüknek megfelelően méltó helyekre
    Igy “szóródtak szét”
    Igy ismerték meg őket azok akik korábban nem tudhattatak Kinszkiről
    Igy váltak bizonyos képek emblematikussá
    és kerül m-a-j-d Kinszki neve is általuk
    a fotótörténet oldalaira (mindenesetre a magyaréra)
    Igy kerültek kereskedelmi kontextusba
    azaz,
    Igy IS !!!!, ezen az uton IS !!! nyilvánosság elé kerülhettek.
    (és kerültek is)
    Tehát Magyarországon kivül, a kereskedelem, a kereskedök, bizonyos gyűjtemények, intézmények múzeumok jóvoltából.

    Mit láthattak vagy látnak Kinszkiben mindezek ?

    (Mindenesetre nem egy “amatört”.)
    Amerikában talán egy ismeretlen Europait, (és csak annyiban ‘magyart’ amennyiben ez a szó összefonó némely, már ismert müvésszel.)
    A franciák egy olyan modernizmust vagy ‘modernistát’,
    amely és aki nagyívben elkerüli a Bauhaus unalmas,
    aggasztó, ideologikus és üresen repetitiv precizitását.
    A németek, akiknek csak távoli és halvány fogalmaik vannak
    hogy mi a fotó, egy nagyszerü technikust,
    akit ráadásul –jóllehet olyannyira művei elönyére mint a mi szerencsénkre- alkalmanként mintha a rég elhantolt kései piktorializmus szelleme is megkisértene.
    (‘a halvány fogalmaik’ ritka kivételekre,
    Heiting, Kicken, Berinson, Wilde . . nem vonatkozik)

    a játék kedvéért. Miként és milyennek láthatnánk Kinszki Imre müveit egy valódi életmü kiallitáson ?
    Azokat amelyek valóban a tudatos és igényes ‘mesterkéz‘ készitett?
    Ez kiállitás elsösorban a képek egymást stimuláló
    modernista voltát sugározná
    vagy inkabb a brilliansan laborálo Kinszki kerekedne fölül ? Mindezek a munkák, együtt, jolakasztva, ‘méltóságban’ egy kiállitas kriptájában,
    újszerű képet fogalmaznának Kinszkiröl ?
    (Egy teljesebbet képet, biztos.)
    Ezek a kérdések tökéletesen nyitottak.

    Mindenesetre ‘a fotográfia látványa szitotta vágy’
    cimü (nemlétezö) fejezetben azt is lehetne taglalni
    hogy miért jobb egy fotográfustól
    csak néhany meginditoan kiváló képet latni
    és a többiröl, akar nyugtalanul is, csak almodni . . .
    (De Kinszki esetében ez ram mar nem vonatkozik.)

    (Ezek a sorok nem kivánnak a tranzit írás szerzőinek
    “válaszolni”,
    (de a korábbi megjegyzéseim érvényesek, bébi . .)
    Elsősorban Kinszkinek üzennek.
    Csakis arról hogy mi történt a fotóival.)

  • iparterves

    @Night Reporter:

    Nagyon óvatosan indított, de már az első bejegyzésénél tudni lehetett, hogy “szabolcsi” visszatért.

  • timár.kati

    @iparterves: Igen, de ennek azért örülhetünk 🙂

  • iparterves

    @timár.kati:

    Meglátjuk.

  • timár.kati

    @iparterves: A maguk tranzitos múltja (azaz a maguk között zajló dialógusok, mint a tranzit gyöngyszemei) szerintem ad némi alapot erre. Számomra legalábbis.

  • Night Reporter

    @timár.kati:

    🙂 🙂 🙂

    Iparterves valoszinüleg azt gondolja
    hogy mar megint “fontoskodas + szoözön
    (Vagy valami hasonlot.) 😀
    Pedig nem.

    ezt a mondatot olvastam Nagy Edina szövegében:

    ” . . .valóban egy kettétört, a történelem tragikumának köszönhetöen félbemaradt nagyívü müvészi életpályáról van-e szó vagy egy jó szemmel, technikai érzékkel, kitartással megáldott fiatalember képeiröl? . .

    Ezt azért irja mert olvasta mit irnak a Zsido Muzeum oldalain, (“Kinszkit a fél vilag ismeri és együtt emlegetik
    X, Y, és Z-vel” . . kb.)
    de -a képek lattan- felteszi ezt az idemasolt kérdést.
    Igaza van ha nem érti.

    (Raadasul a “fél vilag” és az “együttemlegetés” tulzas.)

    Ezért gondoltam hogy leirom mindezt,
    kihagyva egy csomo részletet persze.
    Az ‘anekdota részletek’ tényleg érdektelenek,
    de miközben erre az egészre gondoltam,
    ugy hogy le is kellett irnom, felfedeztem bizonyos
    összefüggéseket, az üzlet-fototörténet-befogadas, stb.
    kapcsolatrol. Tanulsagos volt.
    Mindezt persze nem irtam ide.
    Nem irhatom tele az eget . .:D

  • iparterves

    @Night Reporter:

    Közben megnéztem a Kinszki ( Kinsky? ) emléktáblát a Róna utcai háza falán.

    Érdekes, hogy most helyezték el.

    S azt írják “elhurcoltatásáig” ott lakott.

    Kik hurcolták el? Erről elfelejtettek szólni ennek a történeti tudatát vesztő népnek.

    Ez is fontoskodás volt.

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány