Egy téma három vélemény – Kinszki Imre kiállítás a Magyar Zsidó Múzeumban

Alább olvasható az Egy téma, három vélemény legújabb bejegyzése, melynek keretén belül három felkért szerző kéthetente publikál rövid véleményeket egy közösen kiválasztott témáról. Az első sorozatot Nagy Edina esztéta, egyetemi oktató; Pacsika Márton ELTE szociológia és MKE kurátor szakos hallgató; és Tulisz Hajnalka intermédia szakos képzőművész hallgató írják. Harmadik választott témájuk a  Magyar Zsidó Múzeum Kinszki Imre kiállítása.


Kinszki Imre: Árkádok, Budapest 1930 | © Magyar Zsidó Múzeum

Nagy Edina: A Magyar Zsidó Múzeumba kétezer forint a belépő. Igaz, hogy ezért az ember mindent megkap, megnézheti a zsinagógát, a sírkertet, közelről a Varga Imre füzet, az ajándékboltot és persze a múzeum állandó és időszaki kiállítását. Az aktuálisan a múzeum emeleti kiállítóterében látható Kinszki Imre fotókiállításra az épületen belül csak egy kis tábla utal, és a szolgálatban lévő guide-ok sem érzik szükségét, hogy a kiállítást beépítsék a programba. Aki mégis betéved, az végigrohan a három mélyhűtött termen és már tovább is áll, anélkül, hogy egyáltalán azt tudná, kinek a kiállítását látta és az miért épp itt látható. Persze, lehet, hogy arra sem jön rá, hogy fotókról van szó, hiszen az eredeti, zselatinos ezüst technikával készült munkák mérete (10-15 cm) jóval alatta marad a megszokott fotóméretnek, a paszpartuzott, az egyenkeretben szinte eltűnő képek nem késztetik megtorpanásra a látogatót. Persze, ez a látogató baja, hiszen a feltehetőleg a művész lánya és a Vintage galéria kezdeményezésére létrejött kiállítás érdekes. Az anyagot nézegetve főként azon érdekes elgondolkodni, hogy valóban egy kettétört, a történelem tragikumának köszönhetően félbemaradt nagyívű művészi életpályáról van-e szó vagy egy jó szemmel, technikai érzékkel, kitartással megáldott fiatalember képeiről? Vajon helyet kapott volna-e Kinszki mondjuk, az Ernst Múzeum (M)érték – Világhírű magyar fotográfusok című kiállításán, ha családja sorsa szerencsésebben alakul, helyt adnak kivándorlási kérelmének, és Kertészhez, Brassaihoz, Munkácsihoz hasonlóan külföldön bontakozhatott volna ki tehetsége? A kérdésre már nem kapunk választ, és mai szemmel az „új fényképészet” korabeli formabontó törekvései sem hatnak elemi erővel. Kinszki onnan indult, ahová az idős, mozgásképtelen Lucien Hervé visszatért, s ami Munkácsi, Kertész visszatérő témáját alkotta: az eléjük táruló utcaképek, a világra ablakot nyitó fotográfia filozófiája közös nevezője lehet a felfedezett és homályba veszett életműveknek.


Kinszki Imre: Holdfényben, Budapest, 1931. január 15. | © Magyar Zsidó Múzeum

 

Tulisz Hajnalka: A kiállítás bevezető szövege szerint Kinszki Imre fényképeinél a kifejezésmód, a formai megvalósítás nagyobb jelentőségű a témaválasztásánál. Bár valószínűleg nehezebb rátalálni olyan módszerre, technikára, eljárásra stb., amit korábban még sosem láttunk, mint egy olyan témára, amit korábban még senki sem vett komolyan, később mégis nehezebb a formai újításokat értékelni, mert az olyan volna, mintha még most is azon csodálkoznánk, hogy a film mozog, mégse üthet el senkit a vonat. Ezért én nehezen tudom belehelyezni magamat egy olyan világba, ami még híján volt ennek a tapasztalatnak, így számomra érdekesebbek a családi fotóalbumok, életképek, a család életét dokumentáló iratok, a korabeli társadalomról sokat eláruló levelezések és azok az utcai fotók, melyeken falfirkákat, választási plakátokat látunk.


Kinszki Imre: Köd (Erzsébet híd) c. 1930 | © Magyar Zsidó Múzeum

Pacsika Márton: Kinszki Imre életművéből, és főleg ami a kiállításon abból látszik, nagyrészt hiányoznak a 30-as évek Budapestjéről az emberek, illetve ha fel is tűnnek, csupán sötét alakként jelennek meg. Néha látunk bámészkodókat, darutollas cserkészeket vagy egy cigánylányt, de leginkább egy elragadóan felépített várost, annak különösen izgalmas épületeit, tereit, utcáit. Választási plakátokat, nem politikai gyűléseket tömeggel, Eucharisztikus Világkongresszust üres székekkel, nem hatalmas sokasággal fényképezett Kinszki. Mintha az épített vagy tárgyi környezetet élhetőbbnek látta volna, mint az abban élőket.

Nézve a kiállítást, és közben egyáltalán nem bánva, hogy ott vagyok, ahol, megfogalmazódik a kérdés, hogy ugyan miért a Zsidó Múzeumban, miért nem a Magyar Nemzeti Galériában nézem ezt a kiállítást, vagy Ámos Imréről könyvet miért a Múlt és Jövőnek kell kiadnia? Akkor is, ha félve sejtem a választ, akkor is, ha valahol örülök, mert így kíváló kiállítások, kiadványok születnek. De mégis, a Kinszki-életműnek, annak minden kapcsolódó történetével, mint a Galilei-kör vagy a magyar szociofotó kialakulása a magyar művészeti és történelmi kánon részének kéne lennie. Nem száműzve zsidó üggyé, elfelejtve, depolitizálva.

***

Kinszki Imre fotográfus (1901-1945) kiállítása.
Kurátor: Páldi Lívia.
Magyar Zsidó Múzeum
1077 Budapest, Dohány u.2.

A kiállítás 2011. május 26-július 26-ig tekinthető meg.
Nyári nyitvatarás: (március 1-től november 1-ig)
Vasárnap-Csütörtök: 10:00- 18:00
Péntek: 10:00- 16:30

© 2020 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány