Élő adás

Könnyű helyzetben van az, aki Csoszó Gabi képeiről beszélhet, mert támaszkodni lehet a több évre elnyúló, egymásba kapcsolódó, egymásra épülő projektek korábbi szakaszaiban elhangzott értelmezésekre. Itt vannak rögtön Mélyi József szavai a Szabad Európa Rádió romos infrastruktúráját feldolgozó, Késleltetett közvetítés című kiállítás megnyitójáról, 2009-ből: „Minél […]



Frazon Zsófia: Szellemi kulturális örökségünk: miről gondoljuk, hogy az, és miről nem?

Báró hirtelen azt mondta, hogy: „szívesen írna egy cikket a »Helyi örökségünk« rovatba. Közismert aktatáskájából néhány fotót vett elő, […] majd társalgási hangnemben magyarázta, hogy a fotók ’41 februárjában készültek. Az altenburgi főtéren – a háttérben felismerhető a takarékpénztár épülete és a »Winkler kolbászgyár és […]


A 11. ARC kiállítás nyertes képéről

Zsűritagként számomra az első pillanatban egyértelmű volt, hogy az Emlékmű című képnek első díjasnak kell lennie. Hogy másoknak mennyire nem egyértelmű ez a döntés, arra nem csak a hetekig húzódó kiválasztási folyamat, de a kép utóélete is folyton emlékeztet. Miután a sokadik ismeretlen és ismerős […]


Virágot Kim Ir Szennek

Bécsben a MAK-ban szeptember elejéig látható a virágot Kim Ir Szennek című kiállítás. A kiállított mintegy száz kép (olajfestmények, építészeti fényképek, tusrajzok, plakátok) egyenesen a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságból érkeztek, és, hát, egyáltalán nem meglepő módon többségükben Kim Ir Szen elvtársat ábrázolják, miközben a nemzet […]


Előzetes

Szerdán nyílt, és három hétig lesz látható a Holdudvarban Tábori András, Budha Tamás és Rácz Mikós Nagyvárosi régészet című kiállítása. Szerintem hosszú idő óta a legfontosabb dolog a magyar képzőművészetben és muzeológiában. Részletesen is beszámolunk róla, kb. 3 hét múlva. Addig is, irány a Holdudvar: […]


Felhőkakukvár

„Amit csak magunk javára tettünk, velünk pusztul el. Amit a többiek és a világ javára tettünk megmarad és halhatatlan.” Ez az Elveszett jelkép című Dan Brown könyvből származó – meglehet némileg közhelyes- idézet az egyik legnépszerűbb, leggyakrabban bejelölt sor az amazon.com internetes könyváruház által árult […]


Horogkereszt™

Friss a hír, hogy Strasbourg Emberi Jogok Európai Bírósága döntése értelmében megengedett a vörös csillag bizonyos kontextusokban való használata. Ebben a cikkben amellett szeretnék érvelni, -különös tekintettel az elmúlt hetek budapesti utcai harcaira-, hogy a jelen szituációban mindannyian jobban járnánk, ha nem csak a vörös […]



Ajánló

Június 21-e, szombat a Múzeumok Éjszakája. Érdemes elmenni a 2. születésnapját új helyen ünneplő Kortárs Építészeti Központba. A Róth Miksa Emlékházból való kurta-furcsa kiűzettetés után az üresen álló Szervita téri volt OMFB székházban találtak maguknak otthont, s ezzel a szombati eseménysorozat valószínűleg legizgalmasabb kiállítótere az […]




© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány