(Art Rogers Photograph: Puppies 1980)
(Jeff Koons Wood painted sculpture: String of Puppies 1998)
A Koons és Rogers közötti per anyaga elérhető itt.
Ennek köszönhető az, hogy nagyon sok olyan, első sorban jogi konfliktusnak lehetünk tanúi, mely során a márka és a képzőművész csap össze a márka elemeinek használata felett. Itthon legutóbb az @®© (nomen est omen) szórta ki azt az alkotást, amely a NIKE márka jelentését próbálta kibővíteni, kritika tárgyává tenni, de Bill Barminsky Mickey egeres gázálarcától a Coca Cola indiai palackozóüzemei által kiszárított kutakat szóvá tevő fotográfus fényképéig egyre több jel válik tabuvá, érinthetetlen, kikezdhetetlen, kimondhatatlan képpé, szóvá, mondattá, melynek egy, s csak egy jelentése van.
Miközben e jelek egyre nagyobb hányadát teszik ki annak a nyelvnek, melyen a kortárs kultúránkat, életvilágunkat elbeszélhetjük. Felmerül a kérdés, hogy milyen történeteket lehet elmondani azon a nyelven, ahol a betűk és szavak jó része nem hozzáférhető, tiltott tudás?
(Forrás: ismeretlen)
Ezzel a szemantikai háborúval párhuzamosan zajlik a kereskedelmi háború, a szellemi javak piacán az eredeti előállítóinak, terjesztőinek és a szerzői jogi kalózoknak a küzdelme. A digitális technológia, a számítógép és az internet Kevin Kelly szavaival élve egyetlen nagy másológépet hozott létre, mely képes bármilyen digitális formában fellelhető javat végtelen példányban zérus költséggel lemásolni. Az olcsó másolás lehetősége alapjaiban rengette meg a másolatok szűkösségére épülő hagyományos üzleti modelleket, és azt a jogrendszert, mely ezt az üzleti modellt optimálisan támogatta. Miért kérhetek pénzt, ha egyszer mindent azonnal lemásolnak?
E kérdésre két válasz született. Az egyik a másolásnak próbál gátat vetni. A nagy kiadók technikai eszközökkel, jogi fenyegetéssel, törvénymódosítással, az ellenőrzés szigorításával próbálják újrateremteni a digitális területen a szűkösséget – kevés sikerrel. A másik megoldás úgy gondolkodik, hogy elfogadja az elkerülhetetlent és megpróbálja a maximumot kihozni a zenék, filmek, digitális tartalmak internetes terjedéséből. A tartalmaikat Creative Commons felhasználási szerződéssel közzétevő szerzők nem, hogy nem akarják megakadályozni, de egyenesen támogatják az így közzétett tartalmak másolását, nem kereskedelmi célú felhasználását, sok esetben remixelését, sőt kereskedelmi célú felhasználását is, csupán egyetlen feltételt kötnek ki következetesen : a szerző nevének feltüntetését. Ezek az alkotók tudják, hogy a szabad digitális terjedés segítségével zérus költséggel lehet eljutni a közönséghez, s bíznak abban, hogy a soktízezer ingyenes letöltő között akad majd ezer olyan rajongó, aki örömmel és önként ad pénzt, olyankor is, amikor erre semmiféle kényszer nincs. A hírnév és ismertség pénzzé és eladásokká konvertálása régről ismert stratégia, ám mintha elfelejtődött volna az elmúlt évtizedekben domináns kulturális iparágak alatt. Újrafelfedezése kényszer szülötte, az eredmények azonban bíztatóak. Majd 70 millió Creative Commons alatt közzétett, szabadon felhasználható fénykép a Flickr-en, majd 10.000 Creative Commons alatt közzétett, szabadon felhasználható dal a Magnatune-on, és ugyanennyi album a Jamendo-n és sok száz millió CC alatt közzétett weboldal.
És végül néhány szót a hazai helyzetről, amolyan provokációképpen, hátha nincs még nagyon nyár, és a hozzászólásokban kiderül, mennyire van igazam.
Magyarországon egészen 1989-ig a szerzői jognak annak ellenére másodlagos a kulturális életben betöltött szerepe, hogy a törvény pontosan követi a nemzetközi megállapodások által kijelölt trendeket. Ennek oka nem bonyolult: a gyakorlatban aligha működnek a szellemi alkotások vagyoni jogaira vonatkozó szabályok egy olyan környezetben, ahol a művek előállítása, terjesztése, sok esetben fogyasztása államilag ellenőrzött, finanszírozott intézményeken keresztül zajlik, és ahol a piac esetleges és másodlagos szereppel bír. A szellemi alkotások létrehozása, terjesztése, sorsa az állami források és politikai erőviszonyok függvénye. 1989 után megnyílt a lehetőség, hogy a szellemi alkotásokra vonatkozó vagyoni jogok valódi tartalommal töltődjenek fel, s a szerzőknek lehetőségük legyen az állami gyámkodás helyett a piacon boldogulni. Azonban az is kiderült, – lehet, hogy túl korán, s az a gyanúm, hogy nem túl megalapozottan-, hogy a magyar nyelvű kulturális piac önmagában keveseket tud eltartani: vannak olyan műfajok, médiumok, és alkotók, akik a piac helyett inkább az adófizető csecsén csüngenének, tehát abban érdekeltek, hogy fennmaradjon a 89 előtti kultúrafinanszírozási struktúra.
Ennek -sok más botrányos következmény mellett- az is az eredménye, hogy az operettszínháztól a magyar filmgyártásig számos területen születnek adópénzből olyan szellemi alkotások, melyek a szerzői jogi törvény és a finanszírozási feltételek közötti összhang hiánya miatt az alkotóik magántulajdonába kerülnek. Másképpen: évente milliárdokat adunk közpénzből alkotóknak arra, hogy a támogatások segítségével létrejött alkotás magántulajdon legyen – és ez, véleményem szerint akkor sincs jól –sőt-, ha ezek a szerzői jogban megtestesülő tulajdonjogok a piacon végeredményben kevés értékkel bírnak. A filmtörvény június 9-én az Országgyűlés által elfogadott módosításában (4§, 4. bekezdés) szerepel a következő kitétel:
„A közvetlen és közvetett támogatás mértéke dokumentumfilm, animációs film, tudományos ismeretterjesztő film, kísérleti film vagy rövidfilm műfajba tartozó magyar filmalkotás eseten a filmalkotás gyártási költségvetésének, magyar részvételű koprodukciós filmalkotás esetén a magyar hozzájárulás arányának a 100%-áig terjedhet, ha a kulturális sokszínűséghez hozzájáruló filmalkotás elkészítéséhez szükséges forrás más módon nem biztosítható. Ez a szabály a mozibemutatásra készült játékfilmek esetén nem alkalmazható.”
A teljes mértékben közpénzből finanszírozott „nehéz” filmek tehát úgy készülhetnek el, hogy annak vagyoni –tehát piaci- jogai a szerzőknél maradnak. Ennek vajon mi értelme van?
Ilyen –és a jóval alacsonyabb támogatási intenzitású – esetekben nehezen védhető a fenti álláspont. Ami elvárható lenne, az az, hogy ezekben az esetekben az elkészült alkotások egyes, vagyoni jogai a Creative Commons licencek feltételeihez hasonlóan, az azt finanszírozó közösséghez kerüljenek: vagy kerüljenek egyenest a public domain-be, vagy lehetőség legyen ezen alkotások szabad felhasználására, terjesztésére, átdolgozására mindenkinek. Hiszen egyszer már kifizettük az előállításukat.
Hüha ! – nagyon kemény téma …. tisztelt Bodo´Balázs !
…a 85-92§-airól, valamint a 146/1996/iX.19 számú kormányrendelet, gondolom gyakorlati oldaláról akarunk itten elgondolkozni .
Az említett törvényszöveg értelmezése során egy MONOPOL intézmény nevében próbálnak birósági mintadöntések alapján RENDELKEZNI egy alapvetö személyi jog ÀTRUHÀZÀSÀRÒl egy intézmény javára …
MIÈRT ????
– mondván a mu”vész nem tudja saját érdekeit képviselni !
A szerzo”i jog , mint személyünkhöz kötött jog valójában az egyik legkiválóbban megalapozott jogunk!
Ellentétben más személyi jogunkra nézve túléli még halálunkat is, illetve magában az örökösédi folyamathoz tartozik.
Egy ilyen alapveto” személyi jogot, ” törvényszeru”en ” átsózni , – bocsánat – egy törvényre hivatkozva átróni egy
u.n. ” mesterséges jogi személyre ” ( HUNGART ! ) mely pl miniszteri jóváhagyás útján, valamint ottan önkényesen (!) u.n. “szaktanácsadók” közremu”ködésével alakítja a követelendo” közlési jogdíjakat, – valójában egy alapveto” jogsértés !
Nekem mint alkotó meg kell maradjon a jogom, hogy esetrröl esetre pl. közlési jogdíj nélkül engedélyezni tudjam mu”vem közlését, – valamint hogy én döntsek arról , hogy eggyáltalán kívánok – e publikálni ….
Mit szólnánk ahhoz, ha kormányunk hasonló módon rendelkezne egy másik személyi jogunkról, mint pl. a szavazási jogról, s ezen jogot ( a mu”vészi jogra alkalmazott Pt:61-64§ értelmében áthelyeznék egy “pártfogó” egyesület
kezébe…. Mondván mi nem tudjuk jogunkat kellöképen érvényesíteni, tehát szavazzon azon egyesület nevünkben ….
Még elo”nyünk is lenne belo”le, – nem kellene soha többé esso”ben szavazni mennünk … ha,ha,ha
Itten csak azt akarom mondani;
vagy tududunk, vagy nem értünk az adott EU törvényben megalapozott jogunkal illetve személyünkhöz kötött leheto”ségekkel élni, – és alkotni.
viszont a szabadsághoz tartozik egy bizonyos o”nfelelo”ség
amit be kell vállalnunk….
…. gondolkozzunk kicsit …. egy müvész elveszti jelenleg 3 hónappal mu”vének elsö nyilvánosságra hozása után a HUNGART javára, – törvényi alapon átruházva, – a közlésre vonatkozó számlaképességét !
Hát kortársaim , – ezen lehetne gondolkoznunk ….
Gondolkozzunk el…. de hamarosan ….
üdvözletemmel
Béla > http://www.bela.eoldal.hu
Hüha ! – nagyon kemény téma …. tisztelt Bodo´Balázs !
…a 85-92§-airól, valamint a 146/1996/iX.19 számú kormányrendelet, gondolom gyakorlati oldaláról akarunk itten elgondolkozni .
Az említett törvényszöveg értelmezése során egy MONOPOL intézmény nevében próbálnak birósági mintadöntések alapján RENDELKEZNI egy alapvetö személyi jog ÀTRUHÀZÀSÀRÒl egy intézmény javára …
MIÈRT ????
– mondván a mu”vész nem tudja saját érdekeit képviselni !
A szerzo”i jog , mint személyünkhöz kötött jog valójában az egyik legkiválóbban megalapozott jogunk!
Ellentétben más személyi jogunkra nézve túléli még halálunkat is, illetve magában az örökösédi folyamathoz tartozik.
Egy ilyen alapveto” személyi jogot, ” törvényszeru”en ” átsózni , – bocsánat – egy törvényre hivatkozva átróni egy
u.n. ” mesterséges jogi személyre ” ( HUNGART ! ) mely pl miniszteri jóváhagyás útján, valamint ottan önkényesen (!) u.n. “szaktanácsadók” közremu”ködésével alakítja a követelendo” közlési jogdíjakat, – valójában egy alapveto” jogsértés !
Nekem mint alkotó meg kell maradjon a jogom, hogy esetrröl esetre pl. közlési jogdíj nélkül engedélyezni tudjam mu”vem közlését, – valamint hogy én döntsek arról , hogy eggyáltalán kívánok – e publikálni ….
Mit szólnánk ahhoz, ha kormányunk hasonló módon rendelkezne egy másik személyi jogunkról, mint pl. a szavazási jogról, s ezen jogot ( a mu”vészi jogra alkalmazott Pt:61-64§ értelmében áthelyeznék egy “pártfogó” egyesület
kezébe…. Mondván mi nem tudjuk jogunkat kellöképen érvényesíteni, tehát szavazzon azon egyesület nevünkben ….
Még elo”nyünk is lenne belo”le, – nem kellene soha többé esso”ben szavazni mennünk … ha,ha,ha
Itten csak azt akarom mondani;
vagy tududunk, vagy nem értünk az adott EU törvényben megalapozott jogunkal illetve személyünkhöz kötött leheto”ségekkel élni, – és alkotni.
viszont a szabadsághoz tartozik egy bizonyos o”nfelelo”ség
amit be kell vállalnunk….
…. gondolkozzunk kicsit …. egy müvész elveszti jelenleg 3 hónappal mu”vének elsö nyilvánosságra hozása után a HUNGART javára, – törvényi alapon átruházva, – a közlésre vonatkozó számlaképességét !
Hát kortársaim , – ezen lehetne gondolkoznunk ….
Gondolkozzunk el…. de hamarosan ….
üdvözletemmel
Béla > http://www.bela.eoldal.hu
Kedves Botond Béla!
Sokadik próbálkozásra sem sikerült pontosan dekódolnom az üzenetét. Az biztos, hogy a cikk nem szól a közös jogkezelésről, részben azért, mert a rendszer átalakítás előtt áll, másrészről azért, mert a szerzők által alapított, közös jogkezelést végző szervezetekkel (így a Hunggart-tal) kapcsolatos kérdések egy jelentős része az egyesületi formában önszerveződő alkotók belügye. Így az is az egyesület tagjainak dolga, hogy kialkudják egymás között a felosztás mikéntjét, a jogdíjak mértékét.
Ugyanilyen gondot okozott számomra, hogy rájöjjek, milyen közös jogkezelésbe tartozó jogra is gondol akkor, amikor a “a közlésre vonatkozó számlaképesség”-ről beszél. A Hungart által kzelt jogok itt olvashatók:http://www.hungart.org/hungartrol.htm
Ezek között “közlést” nem leltem, így nem tudok a hozzászólására érdemben reagálni. De, őszinte leszek, nem is hiszem, hogy nekem kellene felhasználóként átvennem azt a feladatot, ami a szerzők és az őket képviselő jogászok feladata kellene legyen.
Ami azonban biztos, és részben erről is szól a cikkem, hogy a szerzői jogi rendszer egyszerre rettenetesen bonyolult, a legkiválóbb jogászok által is sokszor, sokféleképpen értelmezett szabálygyűjtemény, és a teljesen laikus szerzőket és felhasználókat egyszerre, napi gyakorlatukban érintő, komoly szankciókkal felvértezett jogi labirintus, mely jobb esetben számos félreértésre, rosszabb esetben méltánytalanságra, igazságtalanságra, a kulturális gyakorlatot ellehetetlenítő abszurdumra ad lehetőséget.
Az is biztos, hogy e rendszer csak a szerzők, felhasználók, közvetítők közös párbeszédével alakítható, ehhez viszont az is kell, hogy az érdekeltek, tisztában legyenek a jogaikkal, és képesek legyenek túllépni az érzelmi reakciókon.
Üdvözlettel,
b.-
Tisztelt Bodó Balázs !
Bevallom öszintén, elso” válaszom elo”tt fogalmam sem volt arról, kinek írom soraimat.
Közbe a mindenttudó net segítségével van egy elképzelésem , melyre mai válszomat tudatosan alapozom.
Gondolom öszintén bevállalhatjuk, nem tartozunk a “szüz” emberkék körébe, sött én már korom révén is azokhoz tartozok akik bátran nyúlnak afféle témához is, mely fiatalabbaknak még károsnak is bizonyulhat.
Kezdeni szeretném az Ön által “ nem dekodolhatónak “ mino”sített hozzászólási szövegemmel.
Gondolom nem értettem félre! Az Ön cikkje a szerzo”i jog, illetve átfogóan a szellemi alkotások jogi védelmére vonatkozó tényezo”ket érintette, illetve a jelen változási problémáit is próbálja feltárni.
Igy azt mondanám; véleményem szerint jó helyen, – ismert aktuális és alapveto” tényzökre hivatkozva, – írtam Önnek elso” soraimat.
Térjünk viszont a nem ” dekodolható “- hoz vissza:
A hozzászólásom elso” bekezdo” mondataiból feltételezheto”en lehetett következtetni, hogy tudom miro”l beszélek, illetve én már amúgy is feltételeztem az Ön szövegben látottak alapján, hogy részletezés nélkül értheto” leszek .
Mégis köszönöm Önnek szíves ráutalását, a HUNGART megfelelo” részemro”l ismert oldalaira nézve.
Egy bizonyos ido” elteltével, ( jelenleg már majd egy éve nem foglalkoztam ezen témával ) érdekes volt ottan újra “ frissíteni ”- újra értékelni az ottan írásban rögzítetteket !
Hozzászólásomban próbáltam k ö z v e t l e n ü l arra rámutatni, mely hazánkban törvénnyel alapozott tényezo”k nincsenek elgondolkoztató módon összhangban a jelenlegi
Európai Parlament és Tanács irányelveivel !
– Bizonyára erre vonatkozik az Ön válaszában is említett folyamatban lévo” rendszerváltozás, mely az u.n. hazánkban
meglévo” ( kényszerszeru”en bevezetett és törvénnyel alátámasztott ) k ö z ö s j o g k e z e l é s i
rendszerünket érinti !
Most érünk viszont azon ponthoz, ahol nagyon elgondolkoztatóan alakul a dolog, s ahol
Ön ,- legalább is én úgy érzem , – kicsit port szeretett volna szórni válaszával a szemembe:
Nem akarok a HUNGART szövegböl idézni , s az ottan ügyesen fedezve rejtegetetteket, illetve részben törvényi alapon fedezetteket ellemezni!
Mint Ön mondja, látszólag egy egyesületröl, – ( avagy netán kényszer egyesületro”l ? )
van szó , melynek tagjai mint Ön á l l í t j a “saját” dolgaikat rendezik ….
Ez eddig rendben is lenne, ha ezen egyesület nem szedne be u.n. közlési avagy sokszorosítási honorárokat azon alkotók nevében is, akik nem az egyesület tagjai !
– s tartogatná 5 évre, miután aztán az illetékesek a HUNGART javára azt elvesztik !
– ha csak közben be nem léptek !
A közlési honorár nagyságrendjére vonatkozóan még egy miniszteri jóváhagyás , u.n. szaktanácsadók közremu”ködésével is szükséges… Pedig kizáróla csak a
mu”vésznek áll jogában kimondani m i é r t és m e n n y i t követel !
Egy alapaveto” dolgoról beszélünk! Törvénybe megalapozott személyi jogunkról , mely halálunk után is érvényesül !
Ezen jogunktól bennünket, közvetlen a személyünkben érintett alkotókat szerzo”ket, mu”vészeket egy “ közös jogkezelés ” törvénybe foglalt szövegével m e g f o s z t a n i,
mondván az általanosított jogkezelés ( monopol módon ? – lásd
törvényszöveg) ) jobb mint a mi elképzelheto” saját módunk …. ez egy tényezo” melyen szabadon vitatkozni, elgondolkozni érdemes lehet !
Természetes a meglévo” törvényszöveg pontos ellemzésével !
Egy érdekképviselet mint tagsági szervezet magában rendben van, – de kérném olvassuk pontosan az Ön által említett HUNGART oldalakat, s a hozzávaló törvényszöveget !
Tisztelettel Botond Béla > http://www.bela.eoldal.hu