Horogkereszt™

Friss a hír, hogy Strasbourg Emberi Jogok Európai Bírósága döntése értelmében megengedett a vörös csillag bizonyos kontextusokban való használata. Ebben a cikkben amellett szeretnék érvelni, -különös tekintettel az elmúlt hetek budapesti utcai harcaira-, hogy a jelen szituációban mindannyian jobban járnánk, ha nem csak a vörös csillag, de a horogkereszt és a többi önkényuralmi jelkép használatának tiltása is kikerülne a magyar szabályozásból.


(forrás: police.hu)

A jelképek, nevek, logotípiák, márkanevek védelmének komoly jogi hagyományai vannak. A szellemi tulajdont védő jogi eszközök családjában tartozó szabályozás segítségével a jogosult monopolizálhatja e jelek használatát és értelmezését, rögzíti azokat a kontextusokat, melyben e jelek megjelenhetnek, rögzítheti azokat a jelentéseket, melyek a védett jelekkel összekapcsolódhatnak. Az áruvédjegy-oltalom eredetileg tisztán kereskedelmi célokat szolgált: a fogyasztó megtévesztésének kivédését, az unfair verseny korlátozását, a minőséget, az eredetet jelző információk egyértelműsítését. Tiszta sor: mindannyiunk érdeke, hogy ne lehessen minden cefrét Tokaji címkével árusítani, és korlátozva legyen, ki gyűjthet adományt a Vöröskereszt logójának felhasználásával.

A márkák, logók, védjegyek azonban az elmúlt száz év során fokozatosan kiléptek a kereskedelem szűken vett világából, s a hétköznapok részeivé váltak: bekerültek a jelek és jelentések azon körforgásába, részévé váltak annak a nyelvnek, melyen az egyéni és közösségi identitásunk folyamatos újratárgyalása zajlik. E folyamatnak két motorja is volt: egyik oldalról a márkanevek tulajdonosai tettek egye nagyobb erőfeszítéseket arra, hogy e jelek ne csak a kereskedelmi termékekkel, de a megcélzott fogyasztók szűkebb vagy tágabb életvilágával, aspirációival, társadalmi, kulturális jellemzőivel kapcsolódjanak össze. A másik oldalon szükségszerképpen megjelent e jelek kisajátítása, populáris reciklálása, remixe, azaz e jelek önálló életre keltek a nép ajakán, néha csupán általános leíró kategóriává válva (mint a mirelit), máskor kritikát megfogalmazva (McJobs), azokat ironikusan, paródiaként használva (ColorStar), vagy éppen teljesen önálló jelentést találva nekik. Roosemary J. Coombe kanadai jogász-kulturális antropológus professzor figyelmeztet „The Cultural Life of Intellectual Properties” című munkájában arra, hogy az a jogi szabályozás, mely eredetileg a kereskedelmi konfliktusok megoldását szolgálta, egyre gyakrabban és erőteljesebben jelenik meg a kifejezés szabadságát gátló tényezőként, s akadályozza meg az identitásteremtés, a kritika, a politikai ellenállás, a társadalmi kommentár kifejezését az erre használt nyelv elemeinek ellenőrzése segítségével. Számos példát találunk erre a folyamatra, legutóbb a Nike cég nyomására nem került kiállításra az ARC plakátpályázaton az a mű, mely egy ruhagyárban dolgozó gyerek képe mellett szerepeltette a sportszergyártó logóját, sikeresen hallgatatva el a cég távol-keleti beszállítóival kapcsolatos kritikai figyelmeztetést. A jelek forgalmának, a jelentések rögzítésének monopóliuma politikai kérdés, a társadalmi hierarchia, a hegemónia fenntartásának, a kapitalista-konzumerista társadalmi rend érvényesítésének eszköze.

De mi köze ennek a horogkereszthez és a többi önkényuralmi jelképhez? Más jogi eszközökkel ugyan, de a horogkereszt és a vörös csillag használata szintén monopolizált. E szabályozás célja, -akárcsak a Mein Kampf szerzői jogait birtokló bajor állam esetében- nem az, hogy az állam kizárólag  maga használhassa e jeleket, hanem hogy megakadályozhassa, ha bárki használni szeretné. Ilyen szempontból annak a történelmi hagyománynak a része, mely az Index Librórum Prohibitorumtól az aczéli három T politikájáig ível. Ennek megfelelően az önkényuralmi jelképek használatának tiltásáról rendelkező törvények a legzavarbaejtőbb törvények közé tartoznak Magyarországon és Európában egyaránt. Számos olvasatuk lehetséges, de mindegyik abszurdnak tűnik. Elképzelhető, hogy a XXI. században, a felvilágosodást kora után háromszáz évvel az gondoljuk, hogy vannak olyan jelek, melyek sajátságos, belső hatalommal bírnak, s valamely sötét, sátánista, voodoo, náci vagy kommunista  rítus során történő kimondásuk, leírásuk segítségével olyan hatalmak idézhetők meg, melyek nyomban romba döntik a világot? Vagy netán azt gondoljuk (és erre utal az EB mostani döntése is), hogy vannak bizonyos jelek, melyek mindig, minden kontextusban mindenki számára ugyanazt az egyértelmű jelentés hordozzák, mindig, minden kontextusban, mindenkiben ugyanazt a nemkívánatos reakció keltik, azaz a horogkereszt és a vörös csillag látványa mindig, minden kontextusban előhívja belőlünk a nácit és a kommunistát, és ha elég sokáig nézzük őket, szükségszerűképpen megindulnak a deportálások? Esetleg e törvények arra szolgálnak, hogy az önkényuralmi rendszerek áldozat túlélőinek ne kelljen emlékezniük, szembesülniük az őket üldöző rendszer fenyegetésével, melyet ezek szerint csak és kizárólag néhány kép, néhány logó testesít meg, sűrít magába, s így tehát a világból, a nyelvből való kényszerű  kizárásukkal ezek az élmények is kivédhetők?

Nyilvánvaló, hogy egyik értelmezés sem elfogadható. Az önkényuralmi jelképek használatának tiltása valójában ugyanazzal próbálkozik, mint a védjegyoltalom, és ugyanott bukik is el. Meg lehet ugyan próbálni egy jelet egy jól definiált jelentéshez kötni, s törvénnyel kikényszeríteni e kapcsolat fennmaradását, ez a kapcsolat azonban a hétköznapok gyakorlatában hamarosan dekontextualizálódik, kiszárad, értelmét veszti.

A horogkereszt az NSDAP jelvénye volt, de nyilvánvalóan a totalitáriánus politikai rendszer, a rasszizmus, a zsidó- cigány, meleg-, kommunistaüldözés, a pusztító háború, az agresszió  szinonímájaként tiltatik. A jelölő használatnak tiltása persze nem vezet az általa jelentett fogalmak és gyakorlatok megszűnéséhez, csak ahhoz, hogy a gyakorlat új szimbólumokat keres, s talál magának. Ma Magyarországon az Árpádsávos zászló, a Nagymagyarország kontúr, a turulmadár, a Lonsdale ruházati márka, a rövidre borotvált haj vagy éppen a Hungarica zenekar munkássága iránt érzett rajongás lettek azok a jelek, melyek segítségével a kívülálló beazonosítani véli a (neo)náci ideológiát valló, s tettekre váltani kész csoportokat. Ez a gyakorlat nyilvánvaló és súlyos tévedésekhez vezet, nem csak azért, mert érzéketlen az e szimbólumokat valamilyen okból használó csoportok végtelen belső heterogenitására, de azért is, mert a legsúlyosabb vádakkal illet olyanokat is, akik erre minden bizonnyal nem szolgáltak rá. Mindenközben a valódi náci ideológiát vallóknak lehetőséget ad arra, hogy úgy sajátítsák ki e szimbólumokat, hogy közben élő fedezékként ott legyenek mindazok, akik a fenti szimbólumok használói ugyan, de nem nácik. Ennek a folyamatnak a nyomait, azaz azt a vitát, hogy van-e, és ha van, mi is a fenti szimbólumok jelentése, nap mint nap tapasztalhatjuk.

Ez a vita hasznos és szükségszerű, végtelenül izgalmas látni a gyakorlatban a nyelv ilyen kiélezett helyzetben való működését. Másrészről viszont pont ez a vita, és a vitázó felek által használt szükségszerűen rövidlátó diskurzív stratégiák lehetetlenné teszik, hogy beazonosítsunk és kezeljünk egy tényleges társadalmi problémát, amely immár nyilvánvaló és közvetlen veszélyt jelent némely honfitársunk fizikai létezésére.

Sto gyelaty? Itt az idő, hogy kiengedjük a horogkeresztet abból a karanténból, melybe a törvényeinkkel zártuk, muzealizáltuk, kiengedjük abból a specifikus történelmi kontextusból, melyben eredetileg használták, és hagyjuk, hogy megtalálja a helyét a mai magyar társadalomban. Merthogy tévedés lenne azt gondolni, hogy az, amit szimbolizál, nem dühöng rendszeresen az utcákon. Az önkényuralmi jelképek használatának törvényi tilalma nem csak vagy első sorban azért idejétmúlt, mert diszfunkcionális, mert sérti a véleménnynyilvánítás szabadságát, vagy mert hátrányos megkülönböztetés ér egyes állampolgárokat általa. E tilalmat azért kell újragondolnunk, mert a jelen szituációban kontraproduktív. Itt lenne ugyanis az ideje, hogy kiderüljön, mi is a jelentése ma Magyarországon a horogkeresztnek. Itt lenne az ideje, hogy ne a náci szimbólumok használatát, hanem a náci ideológia megvalósítását büntessük.

© 2020 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány