Felhőkakukvár

„Amit csak magunk javára tettünk, velünk pusztul el. Amit a többiek és a világ javára tettünk megmarad és halhatatlan.”

Ez az Elveszett jelkép című Dan Brown könyvből származó – meglehet némileg közhelyes- idézet az egyik legnépszerűbb, leggyakrabban bejelölt sor az amazon.com internetes könyváruház által árult e-könyvek olvasói között. A könyves világ elektronizálódása nem csak azt teszi megfigyelhetővé, hogy mik az e-könyv olvasók (csak Amerikában 3 millió van belőlük) kedvenc sorai, de olyan dolgokat is, mint például, hogy mik a leggyakrabban megvásárolt, de soha el nem olvasott könyvek, mik az éjszakába nyúlóan, a leggyorsabban/lassabban/gyakrabban olvasott könyvek, hogy csak néhány példát említsek. Az e-könyvek terjesztését ellenőrző szervezet minden különösebb erőfeszítés nélkül jut korábban elképzelhetetlen mélységű és részletességű információk birtokába arról, hogy kik, mit milyen módon, hányszor, mennyi ideig, mikre ügyelve, és mely dolgokat átugorva olvasnak.


Multifunkcionális kulturális hub Indiában | Fotó: Lawrence Liang

 

Ami most a könyvekkel történik, korántsem új jelenség. Minden, digitális formában rendelkezésre álló, digitális hálózatok terjesztett információról hasonló részletességű adatok tömege születik minden egyes pillanatban, és csak a közvetítő erőforrásai döntik el, hogy ezekből az információkból mennyit gyűjt, elemez, használ fel például az információk fogyasztásának ellenőrzése, befolyásolása céljából. A digitális hálózatok felhasználói nem csak a fogyasztásukon keresztül válnak információ-termelővé, de aktívan is részt vesznek a róluk szóló információs univerzum gazdagításában. A különböző kép-, video- és zenemegosztó oldalakra feltöltött alkotások, nyaralás során készült képektől a politikai helyzetre reagáló Összeomlás remixekig minden általam létrehozott vagy továbbított tartalom a személyem körüli digitális adatfelhő részévé válik. Minden egyes iwiw-en vagy facebookon bejelölt barát, megosztott link, elpöttyintett komment, like-olt fénykép a digitális környezetben létező egyén digitális identitásának építőkockája, a ’digitális én’ nélkülözhetetlen és semmivel nem helyettesíthető összetevője. Az vagyok, amilyen kép e lépések nyomán rólam összeáll. Ezekről a jelenségekről eddig jobbára a privacy, az egyén magánszférájának újradefiniálása kapcsán esett szó. Az egyén szintjén felvetett kérdések azonban együtt járnak egy másik, jobbára reflektálatlanul maradt folyamattal, mégpedig annak az infrastruktúrának az ellenőrzésével, melyen a digitális identitások létrehozása, a digitális kulturális javak termelése, közvetítése, fogyasztása, cseréje, archiválása zajlik.

 


Az MR2- Petőfi honlapjára belinkelt szolgáltatások. Melyik a kakukktojás?

Ha a Google az univerzális információlokalizálási infrastruktúra, a YouTube az univerzális mozgókép-archívum, ha a Facebook lesz a digitális identitások felépítésének infrastruktúrája, ha az amazon.com őrzi az irodalmi ízlésem lenyomatát, a jstore a tudományos érdeklődésem és a last.fm a zenei preferenciáim, akkor megkerülhetetlen az a kérdés, hogy kinek az ellenőrzése alatt állnak ezek az infrastruktúrák, milyen hozzáférése van az egyénnek, illetve egy kulturális közösségnek a rólam, rólunk gyűjtött, tárolt adatokhoz? Egy digitális infrastruktúra lehet azok tulajdonában és/vagy felügyelete alatt, akik használják. Előbbiekre a digitális aktivisták által fenntartott szolgáltatások, az utóbbira a magyarországi székhellyel, magyarországi hatóságok által ellenőrzött, magyarországi törvények hatálya alá tartozó cégek lehetnek példák. Az előző bekezdésben felsorolt, és a digitális létezés szempontjából egyre centrálisabb és nélkülözhetetlenebb szerepet játszó infrastruktúrákra azonban egyik tulajdonság sem jellemző. Úgy van egy millió magyarul beszélő felhasználója a facebook-nak, hogy e közösségnek sem közvetlen, sem közvetett befolyása nincs az infrastruktúra sorsának alakítására. A YouTube úgy vált a magyar audiovizuális tartalmak illegális archívumává, hogy közben sem azok, akik e tartalmakat termelték/termelik, sem azok, akik e tartalmakat fogyasztják semmiféle hozzáféréssel nem rendelkeznek sem a forgalmi adatokhoz, sem egymáshoz.


A magyar internezők hány százalékát érik el egyes magyarországi internetes szolgáltatások? | Forrás: Gemius

Az az infrastruktúra, mely egyik szinten összeköti a kulturális csere folyamatainak szereplőit, egy másik, legalább ilyen fontos szinten áthatolhatatlan szigetelő rétegként viselkedik, s magának tartja meg azokat a tudásokat, amik e csere folyamatai szempontjából létfontosságúak. Az elmúlt hetekben több rendezvényen is nyilvánvalóvá vált, hogy ma épp a magyar könyvszakma az, amelyik saját autonómiájának elvesztése előtt áll, mert ha egy külső szereplő, (nevesül a Google Books Project) teszi digitálisan elérhetővé a magyar nyelvű nyomtatott kultúrát, és rajta (vagy az amazonon) keresztül zajlanak majd a magyar nyelvű olvasók és szerzők közötti (piaci) tranzakciók, akkor részben elveszti saját múltja, s így sorsa feletti rendelkezés lehetőségét, másrészt elveszik a hazai könyvkultúra rálátása önmagára. Az infrastruktúra kérdése így válik az autonómia, az önrendelkezés, és ez önrendelkezés elvesztésének központi problémájává. Azt a kérdést, amit eddig jobbára csak az egyén szemszögéből tettünk fel – van-e jogom a saját digitális létezésem kapcsán termelődő adatokhoz, hordozható-e a digitális identitásom, milyen korlátai vannak e tudások kisajátításának, tudtomon kívüli, akaratommal ellenkező felhasználásának, egyáltalán, van-e hozzáférésem ezekhez az adatokhoz -, immár közösségi, ha úgy tetszik nemzeti szinten is felvethetők és felvetendők. Van-e hozzáférésünk saját digitális létezésünk nyomaihoz? Van-e lehetősége a magyar nyelvi közösség tagjainak arra, hogy rálássanak e közösség digitális reprezentációjára mind egyenként mind közösségként? Van-e lehetőségünk törvényekkel, konvenciókkal befolyásolni azt, hogy kik, milyen módon férhetnek hozzá, használhatják fel belőlünk mindazt, ami e digitális infrastruktúrákon minden pillanatban létrejön?


Michael F. Brown amerikai kulturális antropológis könyvének címlapja

Az elkövetkező három hónapban Szemerey Samu szerkesztő-társammal közösen az infrastruktúra, a szuverenitás és a gyarmatosítás fogalmaival fogunk foglalkozni. Ő az épített, fizikai környezetben, én az elektronikus világban. Időről időre szeretnénk olyan szerzőket is meghívni e projektbe, akik eddig még csak lazán sem kötődtek a tranzit-hoz, épp azért, hogy meg tudjuk mutatni, milyen más tudások koalíciójával érthető csak meg az általunk tematizálni kívánt probléma. Jogászok, adatépítészek netán régészek bukkannak majd fel ezeken az oldalakon. Mindeközben persze zajlik a megszokott tranzit-élet: kiállításokról, könyvekről, eseményekről is írunk szerzőtársainkkal: Süvecz Emesével és Kürti Emesével.

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány