Etűdök barkács elektronikára – médián és művészeten túl

„A kellően fejlett technológia megkülönböztethetetlen a varázslattól” – így szól Arthur C. Clarke -Profiles of the Future című esszégyűjteményében olvasható- 3. törvénye. A napokban egy éves születésnapját ünneplő  Kitchen Budapest Médialab MOMÉ-s, MKE-s, BME-s jelenlegi, vagy nem olyan rég végzett hallgatóiból álló kutatócsapata igazi rossz gyerekként arra szövetkezett, hogy leleplezze a varázslatot. Nem fogadják el, hogy véget ért az a kor, ahol érvényes hétvégi (társasági) program volt a Trabi szét- és összeszerelése, ahol tehát a technológia még uralható volt. Nem fogadják el azt, hogy a mobiltelefon, a számítógép, az ezeket működtethető szoftver monolit, zárt tömb, ami vagy működik, vagy olcsóbb javítás helyett újra cserélni. Nem fogadják el azt, hogy a jelen varázslattól megkülönbözhetetlen technológiai környezetében az ember e techno-spektákulum kiszolgáltatott, ámulásra és elfogadásra kondicionált nézője.  Ezért újra és újra megkísérlik megtörni a varázst, feltörni a fekete dobozokat, s megtalálni a választ a hogyan-ra, és a hogyan másképp-re.


(Hímes. Forrás: kitchenbudapest.hu)

Ha akarom, szomorú innovációs központ az övék: megfelelő erőforrások, K+F háttér, technológiai, innovációs kapacitás híján elérhetetlen távolságban van tőlü(n)k a nanotechnológia, a génmanipuláció, az anyagfizika, a cutting edge technológia külföldi mainstreamje, s kénytelenek (vagyunk) beérni azzal, amit a mások által kifejlesztett technológiákból képesek (vagyunk) fűrésszel, forrasztópákával kiszedni, megérteni, megmenteni. A végeken nem nagyon van más sors, mint a nálunk fejlettebbek által felkínált termékek passzív fogyasztása, vagy a barkács és buhera: a szükség, a hiány, a kudarc okozta lukak betömködése azzal, ami éppen akad: a Józsefvárosi piacon összeszedett bisz-baszokkal, dokumentálatlan szoftverekkel, a high tech low endjével. Ha az innovációs skála egyik végén a high tech elektromos sportautó, a Tesla van, a másik végén pedig a csettegő, akkor a Kitchen inkább ez utóbbihoz van közel.

(Steven Spielberg: AI: Artificial Intelligence, 2001)

Ha akarom nagyon vidám társaság az övék: a Kitchen a szituacionista appropriáció és détournement megvalósult és megvadult vegykonyhája, ahol Frankenstein doktorból és a Muppet show svéd szakácsából keresztezett kutatók szedik apró darabokra az ipari forradalom tömegtermelésével egy időben megszületett modernitás örökségét.  A fejlett világ minden gazdagsága a rendelkezésü(n)kre áll, szabadon szétszedhető, lerabolható; újrahasznosítható és újraértelmezhető mindaz, melynek kifejlesztésébe mások dollármilliárdokat öltek. Ez hihetetlen erőforrás. Magában hordozza az új technológiai avantgárd lehetőségét, a Gibson-i, PK Dick-i, pislákoló neonfényekkel megvilágított back-alley hacker kultúra minden ígéretét.

(Trolisításra váró dodgemek. Forrás: kitchenbudapest.hu)

Az itt születő technológia mutáns, tehát sokszor torz és beteg, diszfunkcionális és rövid életű, de mindig csodálatosan adaptív és torzságában is gyönyörű. Villamosmérnökök és informatikusok ipar- és képzőművészekkel szedik szét azt ami a kezük ügyébe kerül, s szerelnek össze a földön heverő alkatrészekből valamit, ami végül „majdnem teljesen, de mégsem igazán, végeredményben teljesen különböző” lesz attól, amire eredetileg szánták.  E technológiák életre hívója a véletlen, a szükség, a játék, az unalom, a baleset, a kíváncsiság, a szerelem; él, amíg van ki táplálja, de hosszú távon halálra van ítélve, ha nem elég érdekes. Az itt születő technológiák legtöbbje szkeccs, proof of concept, etűd mobiltelefonra, Nintendo Wii távirányítóra, gyerekjátékra. Így kap tömeggyártható egyedi személyiséget az IKEA iróasztal-lámpa, lehet négy mobiltelefonból hangmintákból építkező zenekar, s lesz matyómintás fülbevalóvá az USB drive.


(Land print. Forrás: kitchenbudapest.hu)

Ezek fényében nem meglepő, hogy nehéz a Kitchenben létrejövő alkotások konceptuális helyét megtalálni. Van, aminek az értelme, az alkalmazhatósága első blikkre is nyilvánvaló: a ZUI prezentációs eszköz, a hely-specifikus turisztikai információkat mobilon megjelenítő moVIA komoly piaci potenciállal bírnak. De mit kezdjünk a botmixerből barkácsolt, fűbe mintát nyíró szerkezettel, vagy a pesti trolik felsővezetékén lógó dodzsemmel?

Ezen a ponton talán több okból is érdemes újra elővenni McLuhan –t, és az ő szondáit. Egy másik technológiai korszakhatáron az akkor előttünk álló ismeretlen világ letapogatására használt provokatív, kriptikus, ellentmondásos gondolati szondák, ha végül nem is mindig álltak össze koherens paradigmává, arra mindenképpen jók voltak, hogy segítségükkel feltérképezzük az ismeretlen meg- és túléléséhez szükséges kreativitás mezőit. A Kitchen kutatói által útjukra bocsájtott szondák ilyen szempontból a McLuhani szondák egyenes ági leszármazottai. Lehet, hogy semmi értelmük nincs, vagy csak arra jók, hogy átadják a helyüket valami épeszűbbnek. De gondolkodnak és gondolatot indukálnak mindarról, amivé válhatunk és amivé válni nem érdemes, s teszik mindezt úgy, hogy e technológia-tanulmányok médiuma a digitális, hálózati technológia töredezett, elhasznált,   lelakott és szétberhelt, azaz „érett” verziója, azaz egy ma még ismeretlen, de nagyon is közel levő jövő.

(MIlamp. Forrás: kitchenbudapest.hu)

Ezért nehéz és jobbára értelmetlen dolog a Kitchen munkáit besorolni a médiaművészet vagy a technológiai fejlesztőlabor kategóriái alá. Hiszen ezek egy olyan világ fogalmai, mely világ éppen elhalványulóban van. Hogy mi áll előttünk, ugyanolyan homályos, megfoghatatlan és mai szókincsünkkel értelmezhetetlen, sem nem technológia, sem nem művészet, mint a vízgőzön megjelenő angyalka MMS-ben elküldött képe.

(Muppet show: the swedish cook)

© 2020 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány