„Ez egy többfrontos, kulturális partizánháború” – a hungarofuturizmus évében

Bajusz Orsolya és Nemes Z. Márió nyilatkozik

"Én művészként nem szeretnék politikus lenni, mert akkor tetszenem kéne az embereknek, és azzal a művészi szabadságomnak annyi. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy a politikaiság az, hogy hogyan képzeled el az emberek közösségét. A legutóbbi összejövetelünk éppen ezért volt a Gellérthegyen. Ez az a hely, aminek földrajzi, természeti adottságai miatt minden kor és közösség valamilyen szakrális jelentőséget tulajdonított. Mindenki a saját olvasatát próbálta megszilárdítani több-kevesebb sikerrel. Ilyen szempontból a Gellérthegy egy origó, ahol mítoszok kezdődtek." (Bajusz Orsolya)


Hogyan rántsd magad minél mélyebbre tutorial

Alok Vaid-Menon előadása a Budapest Pride-on

Egy alkalommal, mikor egy férfi megütötte, Alok meg akarta csókolni az őt megütő férfit, és megköszönte neki, mert szerinte a férfi megnyilvánulása alátámasztotta azt, amit az LMB közösség általánosságban gondol róluk, transzneműekről. Alok Vaid-Menon amerikai ‘performanszművész’ európai turnéjának egyetlen közép-európai állomásaként lépett fel Magyarországon múlt hétvégén. Előadására a Budapest Pride fesztivál keretében került sor annak ellenére, hogy az esemény Pride általi befogadása a szélesebb nyilvánosságot is foglalkoztató tiltakozást váltott ki.


Miért is transzzsidó?

Keresztinterjú Bajusz Orsolya és Patakfalvi Czirják Ágnes között, Feró Dalma bevezetőjével

"A világ legelnyomottabb embere" című animációs film bemutatóját éppen a film által kifigurázott elnyomottságlicit retorikájával zavarták meg, paradox módon igazolva a film felvetette problémák relevanciáját. A bemutató kapcsán Bajusz Orsolya, a film készítője, és Patakfalvi-Czirják Ágnes kisebbségkutató keresztinterjúban beszélgettek sértettségi politikáról és annak régióbeli sajátosságairól, valamint tágabban etnikumról, közösségről és identitásról kelet-európai szempontból.


Nyert a transzzsidó!

A csoda és varázslat estéje, amikor elhagyjuk a fejlett Nyugatot

(...) már megint queeringelni kell, most épp a gyöngyöspatai cigányok és a Magyar Gárda ellentétet kell dekonstruálni. Ám a „transzok” versengése folytatódik, és a transzzsidóknak igazságot követelő nemváltó alak kerül ki győztesként, mivel az Úristenként trónoló Judith Butler ítélete szerint még a ciszzsidóknál is elnyomottabb. Immár semmi sem állhat világuralmi törekvései útjába. (Jelenet Bajusz Orsolya A Világ Legelnyomottabb Embere című animációs filmjéből)


Hivatalos bocsánatkérés felszólításra

Válaszul a ’Vallásgyalázás abortusztablettával’ című petícióra

A Lengyelországban egy ’civil’ bizottság által benyújtott és a Lengyel Katolikus Egyház által is propagált teljes abortusztilalmat indítványozó törvényjavaslat kapcsán két héttel ezelőtt szervezett budapesti tüntetés utórezgései ismét rávilágítottak arra, hogy Magyarországon (is) maréknyi ún. magzatvédő (valójában nőgyűlölő) az Egyesült Államokból exportált és finanszírozott vallási fundamentalista ideológiát igyekszik a társadalom túlnyomó többségre rákényszeríteni. Válaszul a lengyel nőkkel szolidarizáló tüntetésre és az annak részeként előadott papi performanszra, az Ifjú Kereszténydemokraták Szövetsége perrel fenyegetőzött, az egyik náci portál kitette a papot megszemélyesítő résztvevő adatait, és 'magzatvédők' körülbelül 10-15 fős csoportja tüntetett vasárnap a Lengyel Nagykövetség előtt a nők élethez és egészséghez való jogát lábbal tipró törvényjavaslat mellett. Emellett meg nem nevezett egyének petíciót indítottak egy külföldi vallási fundamentalista oldalon, felszólítva a tüntetés szervezőit, hogy kérjenek bocsánatot a ’katolikus közösségtől’, név szerint megnevezve pár, általuk a nőjogi tüntetésen felismert személyt (köztük egyszerű résztvevőket) mint a tüntetés szervezőit. Az alábbiakban a tüntetés és papi performansz valódi szervezői válaszolnak az imént említett felszólításra.


Az ön-erőszak művészete 1.

Értelmező gondolatok a Katalizátor díj 2014 keretében megvalósult Státuszromboló workshophoz

Hol a határmezsgye az öncenzúra, az önerőszak és az önkultiválás paradigmáinak megélt dimenziói mentén, és hogyan “használódik fel” a képzőművészet eszköztára ezen tematikák mentén? Ebben a sorozatban kifejtem a témával kapcsolatos gondolataimat, amelyekre Gagyi Ágnes a társadalomtudós szemszögéből reflektál. Az első cikk során, saját tapasztalataimból kiindulva, olyan toposzokat bontok ki a kortárs művészet eszközkészletének felhasználása mentén, mint az önfejlesztés-autonómia, a neoliberális szubjektifikáció és az öngyarmatosítás dimenziói.


A hidra egyik feje: beszélgetés az ABORTOURISM alkotóival

2014 őszén kezdődött és a napokban zárult le az Abortourism című, taktikus médiahasználattal operáló kampány. A kampány egy fiktív utazási iroda formáját öltötte, melyet képzőművészek egy csoportja működtetett. A projektet komoly kutatás előzte meg: a készítők részletes felmérést készítettek az európai abortuszszabályozásról és a különböző országokban […]


COMING OUT LINKÖPINGBEN: workshop az aktivista tudományos írásról és a személyes névmások helyes használatáról

Az akadémiai írás eddig sem volt erős oldalam, ám igazán akkor kezdtem küzdeni vele, amikor nemrég elhatároztam – sokak tanácsa ellenére –, hogy a jelenlegi kutatásomat (a romaképek filmes és médiamegjelenéseinek kulturális értelmezéseit) nem könyv formájában teszem nyilvánossá, hanem kitalálok egy hozzáillőbb, rendhagyó formát a […]


Ünnepel a kontroll társadalma: Conchita Wurst

A Foucault-i fegyelmező társadalom utáni hatalom vizsgálatának egyik módja lehet a médiában szereplő – adott esetben fikciós – karakterek és a hozzájuk köthető diskurzusok elemzése. A 2014-es Eurovíziós Dalfesztivál nyertese, Conchita Wurst apropóján jelen írásban a változóban lévő identitás, a gender policing és gender fluditás jelenségeire térek […]


Nincsen posztfeminizmus, amíg nem volt nálunk feminizmus

Az idei Észt Hét keretében megrendezett Szegfűk és tulipánok című kiállítás alkalmával készült az alábbi interjú Rebeka Põldsammal, aki fiatal kora ellenére számos komoly kiállításon és rendezvényen van túl, melyek feminista kritikával és queer szempontú kritikai reflexióval nyúlnak kortárs témákhoz. Társszervezője a Ladyfest nevű nemzetközi rendezvénysorozat észt programjának, Tallinn […]



Blockbuster feminista kiállítások

A másik olyan CAA panel, amelyen sztárok vonultak fel, mégis közepes méretű termet kapott és szintén olyan sokan préselődtek be, hogy egy gombostűt sem lehetett leejteni (sőt, sokan be sem jutottak a borsos árú részvételi díj ellenére sem), az a Feminism Meets the Big Exhibitions […]



Keeping in shape

Schmied Andi fotósorozata, mely a Tel Avivban élő idős generáció nőtagjainak portrésorozatát rajzolja meg, ahhoz a tradícióhoz igazodik, amely szembemegy azzal a normával, miszerint a nőknek egy bizonyos életkor után a privát térbe utalt passzivitás az osztályrésze. Az öregedő női test felmutatása még mindig tabunak […]


© 2017 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány