Harmincnyolc hajadon, hét év után. Szabó Benke Róbert: Hajadonok – katalógus

Szabó Benke Róbert a 2004 és 2005 között készült fotósorozata után hét évre rá jelentette meg hozzá a könyvet, és ezt az időtartamot extra jelölésként, gesztusértékkel ruházta fel. A hetes szám számtalan babonát hoz mozgásba a nőket és a párkapcsolatokat illetően: a párkapcsolati dinamikát fenyegető, baljós esztendő, aztán ha egy nő eltör egy tükröt, hét esztendeig nem megy férjhez, úgy tartják, hogy a kislányok tizennény évesen érnek nővé ideális esetben (2×7) és negyvenkét évesen veszítik el fogamzóképességüket átlagosan (6×7). Szóval mindenképpen egy misztikus együttállásról van szó.

OK_cikk4_Sz_Beatrix.jpgSzabó Benke Róbert Hajadonok

“Állíthatnám azt, hogy minden a budapesti Gólya használtruha áruház kirakata előtt kezdődött, amikor megpillantottam azt a bizonyos menyasszonyi ruhát. A bejárat mellett keskeny kirakatban várakozott. Egyedül, de határozottan, már használtan, de reményekkel teli, igen karakteres mivoltában, ám egyediségének teljes tudatában.”

OK_cikk4_I_Barbara.jpgSzabó Benke Róbert Hajadonok

Szabó Benke Róbert kritikát fogalmaz meg a házasság intézményével és annak megítélésével kapcsolatban, illetve a “régies” címadás gesztusával, egyértelműen leteszi a voksát a konzervatív megítélés ellenében. Az ismerősei közül kért fel olyan, 25 évesnél idősebb nőket, akik még hajadonok. A hagyományos társadalmi elvárás szerint azonban már régen meg kellett volna találniuk az igazit, Szabó Benke modelljei (akik között ismert és ismeretlen szereplők is vannak), szám szerint harmincnyolcan, a Hajadonok saját környezetükben viselik ugyanazt a fehér (egyen)ruhát, tüntetőleg képviselik, hogy semmi különös jelentősége nincs, „csupán játékból öltötték magukra“ az egyébként rendkívül színpadias, széles vállbetétekkel ellátott, páncélszerű darabot. A nyugati kultúrában a fehér esküvő (white wedding) domináns kulturális toposz. Az esküvő nagysága, a meghívottak köre és száma, a helyszínválasztás és kellékek, jellemzően társadalmi státuszjelölőként működnek. Ebben a sorban első helyen áll a „fehér ruha“, azaz a menyasszonyi ruha. A viktoriánus korban kialakított koncepció szerint a fehér szín a női tisztaság, éteri jelenség és szűziesség kifejezője. Ennek összekapcsolása a menyasszony ruhájának színével egyértelműsíti a társadalom uralkodó szemléletét és elvárásait az egyedülálló vagy hajadon lányból asszonnyá előlépő nő felé (és a folyamat minden esetben progresszióként értékelt). A férjhez menetel szertartásossága, a hozzá kapcsolt elemek és kellékek kimondottan jól példázzák a rivière-i értelemben használt maszkviselést, azaz a nőiség jól látható kellékeinek hangsúlyozását. Joan Rivière, ma már klasszikus, 1929-es esszéjében a nőiséget mint egyfajta maszkviselést írja le, olyan kulturális konstrukcióként, mely felölthető (és levethető), így egyik megkülönböztető jele a (nemi) mobilitás. Míg a férfi be van zárva nemi identitásába, a nő – anélkül, hogy a közmegegyezés szerint nevetségessé válna – legalább eljátszhatja, hogy ő más. 

OK_cikk4_Fumie_S.jpgSzabó Benke Róbert Hajadonok

“Állíthatnám azt, hogy minden azon a bizonyos előadáson kezdődött, amikor elhangzott a “tény”, miszerint ma már nem húsz, hanem huszonöt év felett számítanak vénlánynak a nem elkelt ‘lyányok’.”

OK_cikk4_M_Zsófia.jpgSzabó Benke Róbert Hajadonok

A házasság mint kulturális intézmény jól körülírt és az évszázadok alatt kevéssé módosult szerepkört ruház a nőre, kijelöli helyét a magántérben, így a „karrieristának“ bélyegzett életvezetési modellel szemben, a konyhában látja szívesen és leosztja számára a háztartási tevékenységek sorát; a „jó feleség“ nemcsak kitűnő háziasszony, hanem példás anya is, a női életforma tradícionális elemei, a gyerekszülés és –nevelés elvárt kötelezettsége, erénye továbbá, hogy csendes, szelíd, beosztó, passzív és bizony aszexuális, illetve a férje számára fenntartott szexualitással bíró. A nő, aki nem megy férjhez, nem kell senkinek, vénkisasszony marad, s ennek negatív konnotációi szöges ellentétben állnak az agglegény férfi szabados életével. Az életben tartott, kulturálisan konstruált és erősen polarizált női szerepfelosztás szerint a csábos, szabad erkölcsű, a férfiakra akár fenyegetést is jelentő, szexuális jelenség, a femme fatale ellentéteként értelmeződik a „háziasított“ nő.

A kétnyelvű könyv (magyar-angol) egy elemző tanulmánnyal indít, Tatai Erzsébet mielőtt kitérne a konkrét műcsoportra és annak társadalmi problémát feszegető dimenziójára, számba veszi Szabó Benke korábbi, a performativitáshoz és az identitáskreáláshoz kapcsolódó munkáit, illetve egy lezáró felütésben elhelyezi hazai és nemzetközi példák között, melyek ugyancsak a házasság intézményességével vagy a ruhaviselés (felöltés) problematikájával foglalkoznak. Fontos és üdvözlendő forráskutatási szempontból, hogy Beöthy Balázs 2006-os megnyitóbeszéde és a Liget galériában rendezett kiállítás enteriőr fotója is bekerült a könyvbe, Szabó Benke Róbert lezáró, személyes-összegző utószava előtt.

Szabó Benke Róbert. Hajadonok. Bachelorettes
2011, Lumen Fotóművészeti Alapítvány, Budapest
110 oldal

© 2018 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány