Elméleti iskolák I: Most kezd el hatni – interjú Szoboszlai Jánossal az MKE képzőművészet-elmélet szakáról

A budapesti metró mozgólépcsője mellett futó sávon, a ponyvaregények bérelt reklámhelyén, egy magániskola plakátja képzőművészeti menedzser, zárójelben, kurátor képzését hirdeti. Ezt a hagyományosan múzeumi szakmát egykor művészettörténészek jellemzően a gyakorlatban sajátították el, az utóbbi néhány évben azonban, úgy tűnik, a kurátor képzések virágkorát éljük, mely mint látható, az aluljáróba is leszivárgott. Az, hogy e népszerűség mennyiben egy trend és mennyiben tükrözi az áruba bocsátott tudás kapitalista eszméjét, nem különíthető el egyértelműen. A jelenséget különösen érdekes Magyarországon értelmezni, ahol a művészeti intézményrendszer hiányos, és annyira kevés pillérből áll, hogy nem is alkalmas arra, hogy ambiciózus fiatalok tömegeinek biztosítson lehetőséget. Időközben a kurátor szakma is kiszabadult az intézmény falai közül, és médiuma már nem csupán a kiállítás, ám továbbra is kérdéses, hogy hogyan lehetséges vagy ideális oktatni egy ilyen nehezen definiálható szakterületet. A kurátorság alternatívái a jelen kultúrpolitikai helyzetben kiemelt szerepet játszhatnak, és egy új generáció megjelenése látványos átalakulásokat eredményezhet a belterjes magyar művészeti közegben.

kep_6_1.jpg

Soós Andrea: Milyen szempontok szerint alakították ki a képzőművészet-elmélet BA szak tantervét?

Szoboszlai János: Nyilvánvalóan ismertük azoknak a kurátori kurzusoknak a curriculumát, amelyek ekkor már léteztek, így például a De Appel vagy a Bard College kurátori képzéseinek felépítését. Azt tapasztaltuk, hogy nagyon erősen nem érdemes ezektől eltérni, hiszen az ott megvalósulómodellek egyfelől koncentrálnak a kortárs képzőművészeti praxisra, másfelől foglalkoznak kultúrpolitikai és intézménykritikai tematikával, illetve a kortárs művészettel kapcsolatos teóriákat is tanítják. Az intézménytörténeti háttér megismerése, annak kritikai feldolgozása és a kortárs művészetre vonatkozóteóriák egy blokkot alkotnak nálunk is, amelyet egy gyakorlati modul, a kiállításrendezési gyakorlat és menedzsment-ismeretek egészítenek ki. Ez utóbbiban a hallgatók egyénileg vagy csoportosan valósítanak meg kiállításokat kísérőprogramokkal, publikációval. A mi szakjaink esetében speciális, hogy nagy hangsúlyt fektetünk a magyarországi intézménytörténetre, kultúrpolitika-történetre, és természetesen a kortárs művészeti praxisra, valamint az oktatók kutatási területeinek függvényében ezen témák közép-kelet európai vonatkozásaira is. A kiállítás-rendezési gyakorlat pedig nem kizárólag kiállítások rendezését tartalmazza, hanem olyan diszkurzív formák kitalálását és megvalósítását is, mint a kerekasztal-beszélgetések, panelek, médiaesemények szervezése vagy éppen publikációk megjelentetése.

SA: A nyugat-európai vagy amerikai kurzusok egy teljesen más gazdasági, társadalmi, művészeti közegre alapoznak. Hogyan lehet ezeket a modelleket Magyarországra alkalmazni?

SzJ: Egy radikálisan átalakulógazdasági, társadalmi, politikai kontextusban tanítunk, és ebbe az átalakulófolyamatba érkeznek a hallgatóink. Nagyon fontos, hogy intenzív viszony alakuljon ki az oktatásban felajánlott ismeretek, illetve a kurátori tevékenységekkel kapcsolatos vélekedések és a valóság között, aközött, hogy mi zajlik ebben az országban, ebben a régióban, annak komplex politikai-gazdasági-kulturális kontextusában. Nem egy ideális ország ideális gazdaságára, kultúrpolitikájára és kultúra-fogyasztói piacára trenírozzuk a hallgatókat, hanem a valóságos helyzetről beszélünk, arról, hogy Magyarországon és a globális művészeti szcénában éppen mi zajlik.

SA: Hogyan definiálja a szak a kurátor szerepét? 

SzJ: Az elmúlt három évtizedben a nemzetközi művészeti szcénában a kurátori gyakorlat változatos formákban nyilvánult meg, ezért egységes, megkérdőjelezhetetlen definíciónk nincs, nem is lehet ilyet rögzíteni. Vannak viszont társadalmi, kulturális és művészeti szempontból releváns kurátori projektek, amelyek a témaválasztással és a projekt létrehozásának módszerével definiálják magukat.

Sokan kurátor szaknak nevezik az alapképzést, és emiatt irreálisak az elvárásaik. Mi nem állítjuk azt, hogy valaki egy hároméves BA szak elvégzésével automatikusan kurátor lesz, a lényeg inkább az, hogy kialakuljon egy speciális érdeklődés, egy szakmai önismeret.

A kortárs kultúra kutatásának és létrehozásának komplex, sajátos módszertanát adjuk át, hiszen nem művész- és nem is bölcsészképzésről van esetünkben szó. A célunk az, hogy a BA szakon végzett hallgatók a kortárs képzőművészet által felvetett komplex kérdések művészetelméleti, esztétikai, társadalmi, etikai, gazdasági, vonatkozásaival, illetve a menedzsmenttel, a gazdasági, jogi kérdésekkel alapszinten tisztában legyenek, ismereteik birtokában reális tudással rendelkező munkaerőként vegyenek részt képzőművészeti projektekben és egy adekvát értelmiségi pozícióba helyezkedjenek Magyarországon.

SA: A BA szak kurátor fogalma tehát egy alapvető képzőművészeti jártassággal rendelkező szervező?

SzJ: Nem mondanám azt, hogy pusztán szervező. Számos hallgató már a BA alatt kurátorként kezdett el dolgozni, publikálni kezdenek, sőt intézményt is hoztak létre: a Fogas Házban a Demo Galériát.

SA: Ez a kezdeményező szerep egy ilyen bizonytalan helyzetben lényeges, hiszen egy olyan munkaerőpiacra kerülnek ki, ahol gyakorlatilag nincsenek pozíciók.

SzJ: Releváns kérdéseket lefedő projekteket hoznak létre, ezt az is bizonyítja, hogy a tavaly létrehozott három diplomaprojektet Maja és Reuben Fowkes az akkori budapesti kiállítások három legjelentősebbjeként értékelte. Nem arról van szó, hogy a hallgatók felkérnek egy művészt, hogy állítson ki, és ők mint kurátorok írnak a művekről, hanem egy általuk jelentősnek ítélt szempontrendszer szerint egy bizonyos témát kutatnak, értelmeznek, végül pedig változatos formákban prezentálnak, és egyúttal válaszokat adnak arra a kérdésre, hogy mit jelent ma kurátornak lenni.

Tavaly hallgatók egy csoportja Csepelen, egy volt indusztriális környezetben valósította meg a Rejtett víziók című kiállítást, ami a munkával, közösséggel, oktatással foglalkozott. Ez egy klasszikus kurátori pozíció: egy kurátori csapat meghatároz egy témakört, amire kortárs művészek műalkotásokkal reagálnak. Ugyanakkor a kiállítást egy féléves, a művészekkel közös gondolkodási folyamat előzte meg workshopokkal, előadásokkal, beszélgetésekkel.

kep_1.jpg

A Rejtett víziók című diplomakiállítás csepeli helyszíne | fotó: Őry Dániel

kep_2.jpg

Albert Ádám A vakok országa című munkája a Rejtett víziók című kiállításon | fotó: Őry Dániel

Az egykori Flórián moziban rendezték meg az Under Reconstruction című tárlatot, ami a nyolcvanas években létrejött Újlak Csoport önszerveződő, artist-run-space jellegű tevékenységét vizsgálta. Többen mondták később, hogy ez “kripto-kurátori” attitűd, de ennek a művészeti társulásnak relevanciája van a kortárs kollaboratív művészi gyakorlat szempontjából, illetve a témaválasztás azt példázza, hogy a közelmúlt művészetének feldolgozásában még mindig számos fehér folt található.  A projekt mindkét aspektus előremozdítását bátran felvállalta.

kep_3.jpg

Under Reconstruction – Újlak, enteriőr | fotó: Simon Zsuzsanna

A harmadik diplomakiállítás a Liget Galéria történetét dolgozta fel, ami majdnem a kultúrpolitika áldozatává vált két évvel ezelőtt. A hallgatók hozzányúlnak egy archívumhoz, interjúkat készítenek, bevonnak kortárs művészeket, hogy reflektáljanak már létező művekre, amiből egy nagyon impulzív ismeretanyag jön létre. A hallgatókat érdekli egy húsz évvel ezelőtti történet: számukra ez inspiratív, edukatív, mert meg kell ismerni a múltat, mivel a jelen értelmezéséhez ez nélkülözhetetlen.

 kep_4.jpg

Liget30, megnyitó | fotó: Kerekes Zoltán

SA: Mondhatjuk, hogy ez egy olyan pedagógia modell, ami a hallgatók önállóságára, kritikai megfontolására bízza, hogy a sok felvillantott tudásból mit hasznosítanak, és egy nagyfokú önállóságot kíván?

SzJ: Pontosan. Azért a diplomaprojektek megvalósításánál nagyon kellett fogni a hallgatók kezét, hiszen ezek az egyetemet és a szakot is reprezentálják. A képzés lényege, hogy vannak kötelező ismeretcsomagok, amiket meg kell tanulni, ezen túl pedig van egy széles kínálat, amiből választani kell. Nagy jelentősége van annak, hogy milyenné válik a hallgatók szakmai önismerete, ami látványos fejlődést mutat a három év során.

SA: Az egyetemről kikerült fiatal, ambiciózus kurátorok egy új erőteret jelentenek a kortárs képzőművészeti szcénában?

SzJ: Ez egy nagyon heterogén erőtér, és egy kétélű kérdés. Nem lehetséges az, hogy ezek a fiatal emberek egy új intézményrendszert hozzanak létre, mert még nem elég tapasztaltak ehhez, és a feltételek sem adottak jelenleg. Az általuk fémjelzett erőtér még csak csíráiban létezik, de azt látjuk, hogy a szakmai gyakorlatok során kialakul egy nexus a pozícióban lévő generációkkal, illetve a meghívott oktatókkal – akik már tapasztalt kurátorok. A tanszéknek köszönhetően létrejönnek a személyes networkök, amelyek a későbbi közös munka alapjai. Mivel információs társadalomban élünk és egyben a globális művészeti szcénában, elsősorban azt javasoljuk a végzősöknek, hogy menjenek külföldre mesterszakra, és megy is, aki teheti.

SA: Mik a nagy témák az elméleti blokkban?

SzJ: Sokat tanulnak múzeumtörténetről, a múzeumi kiállítás jellemzőiről, intézménytörténetről, a modern, XX. századi múzeumokról (MOMA, Guggenheim), illetve a művészet alternatív helyszíneiről (pl. artist-run space-ek). A nem régen elkészült, tranzit.hu által kezdeményezett, A kurátori gyakorlat és diskurzus szótára nálunk tananyag lesz ettől a szemesztertől. A legkurrensebb elméleti szövegeket oktatják kollégáim, akár a gender, a posztkolonializmus vagy a relációesztétika tematikájából. Ezeket az oktatók részben saját érdeklődésük és kutatási területük szerint válogatják. A könnyebb eligazodást segíti a szak gondozásában 2012-ben kiadott, online elérhető, A gyakorlattól a diskurzusig című kortárs művészetelméleti szöveggyűjtemény.

SA: Miben látható a szak fejlődése?

SzJ: Erősebb hallgatói és oktatói mobilitást szeretnénk teremteni, több hazai és külföldi előadót meghívni. Ez pénzkérdés. Előkészületben van egy kurátori képzésről szóló nemzetközi konferencia rendezése, hiszen nagyon sok mondanivalónk lenne egymásnak: a Nyugat-Európában kibontakozó, aggasztó kultúrpolitikai jelenségek vagy a másképpen aggasztó posztszocialista helyzet közös értékelése rendkívül tanulságos lenne. A két nehézség ellenére (hogy az óraszámokhoz képest nagyon kevés oktatónk van, illetve a pénzhiány) a terveink között szerepel egy angol nyelvű, költségtérítéses MA képzés elindítása is.

SA: Most mennyire látszik biztosítottnak a tanszék jövője?

SzJ: A jelenlegi hazai művészeti életben intenzív művészeti-, oktatáspolitikai- és kultúrpolitikai témákat tartalmazó diskurzusban a képzőművészet-elmélet szak oktatói és hallgatói jelentős és aktív szerepet játszanak, folyamatosan hitet téve olyan eszmék mellett, mint a kultúrák és művészetfogalmak egymás mellett élésének igenlése, a demokrácia, a párbeszéd és a vita. Jelen pillanatban semmi nem utal arra, hogy az egyetem szenátusa vagy vezetése a tanszéket meg akarná szüntetni. Egy pár éve beindult – és a széles szakma által évtizedek óta követelt – képzés felszámolása vagy korlátozása a lehető legnagyobb ostobaság lenne, mert még csak most kezd látszani a hatása a kortárs művészeti szcénára.

  • iparterves

    Ha nem mutat semmi jel a megszüntetésre, akkor már nagyon közel van a vég.

© 2017 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány