A művészet szándéka

"A csoportok működése érdekel, az, ahogyan az emberek döntéseket hoznak a csoportokon belül, ahogy elmerülnek egy ideológiában, és ahogyan követik azt. Jelen pillanatban az foglalkoztat, hogy vajon lehetséges-e “eltűntetni” az agressziót – legyen az akár szóbeli vagy szimbolikus – a csoportkommunikációból, és az emberek döntéshozatali folyamatából."


A Szabadiskola vendége Artur Zmijewski volt

Artur Zmijewski novemberben három napos workshopot tartott a tranzit.hu nyitott irodájában. Az már a bemutatkozó prezentációból kiderült, hogy ez alkalommal nem Zmijewski munkássága, illetve sajátos, a korrektség/a művészi szabadság határain egyensúlyozó módszere, hanem egy általa korábban már több alkalommal kipróbált, egyéni problémafelvetéseket közösen tárgyaló, majd azokra csoportosan reagáló alkotómunka lesz.


Akarsz „középgeneráció” lenni? Te meg lehetnél a „gazdasági függés”!

A Helyzet Műhely kutatói Egyéni szociális probléma címmel közös test-, és térélmény alapú foglalkozást szerveztek a Stúdió Galériába. Egy fejlesztés alatt álló, nem-formális oktatási elemekkel operáló formát hoztak magukkal, azzal a céllal, hogy a résztvevők azt valamilyen közösen elgondolható, eddig esetleg artikulálatlan tartalommal töltik majd fel […]


MŰVÉSZEK AZ ISKOLÁBAN 2014: a Vizuális- és környezetkultúra munkacsoport éménybeszámolója

A Művészeti és Művészetelméleti Szakkollégium és az Építész Szakkollégium együttműködéséből létrejött munkacsoport az elmúlt fél évben több középiskolai osztályban tartott foglalkozásokat, ahol egy-egy közösségi kérdést igyekeztek körüljárni a diákokkal. A foglalkozások témái a városi tér – szubjektív várostérkép, a köztéri emlékművek – emlékműtervezés, egy átalakulás […]


COMING OUT LINKÖPINGBEN: workshop az aktivista tudományos írásról és a személyes névmások helyes használatáról

Az akadémiai írás eddig sem volt erős oldalam, ám igazán akkor kezdtem küzdeni vele, amikor nemrég elhatároztam – sokak tanácsa ellenére –, hogy a jelenlegi kutatásomat (a romaképek filmes és médiamegjelenéseinek kulturális értelmezéseit) nem könyv formájában teszem nyilvánossá, hanem kitalálok egy hozzáillőbb, rendhagyó formát a […]


„Mindig a saját testünkkel játszunk” – interjú az idei Katalizátor-díj meghívott művészeivel

Az idei Katalizátor-díjhoz kapcsolódó tranzit.hu Művészetelméleti és gyakorlati szabadiskola vendégművészeivel beszélgettünk a Trafóban megrendezett Díjátadó előtt. Stephan Dillemuth, Maximiliane Baumgartner, Mirja Reuter és Floria Gass egy kéthetes workshop folyamán, a résztvevőkkel közösen tervezték meg a Motor és a Művészet kategória győzteseinek járó díjat. Erre a […]



A közönség megszüntetése

Sonja Alhäuser: Szerelmi élet levelestésztából 2007. www.ica-d.hu Ez vajon egy ambiciózus cél vagy a művészek titkos vágya? Mindenesetre a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet workshopjának címe (A közönség megszüntetése) a Testgyakorlatok kiállításhoz kapcsolódott. A helyszín inspiráló – egy csoport olyan mű között ültünk, ami lényegében akkor […]


© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány