Ez vajon egy ambiciózus cél vagy a művészek titkos vágya? Mindenesetre a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet workshopjának címe (A közönség megszüntetése) a Testgyakorlatok kiállításhoz kapcsolódott. A helyszín inspiráló – egy csoport olyan mű között ültünk, ami lényegében akkor teljesedik ki, amikor a közönség „interakcióba lép vele”; Sonja Alhäuser alkotása például akkor, amikor a falra akasztott akvarell alapján – ami valójában csupán egy útmutató – a látogató szerelmeskedő leveles tésztákat gyúrhat és süthet. Vagy amikor Via Lewandowsky öngyilkos szimulátorával valóban megszünteti magát – bár mi a megszüntetés szónak nem erre a jelentésére koncentráltunk.
A workshopot Joanna Warsza lengyel művész vezette, a varsói Laura Palmer alapítvány egyik alapító tagja, aki az utóbbi években több olyan részvételi művészeti projektet kezdeményezett, amelynek célja a közönség tevékeny bevonása volt. Például „Trip to Asia” projekt során túrákat szervezett a varsóiaknak a város számára szinte láthatatlan vietnámi piacra. Ott a résztvevők audioguide-dal felszerelkezve, egy „terepszínű” hatalmas műanyagtáskával álcázva járhatták be a különböző helyszíneket, vásárolhattak, és az egyik állomáson, egy piaci „kávézóban” a vietnámiak lengyelországi jogaiért harcoló aktivistákkal beszélgethettek.
Ez lett ’2006 legjobb projektje’ az egyik legnagyobb lengyel napilap, a Gazeta Wyborcza zsűrije és közönsége szerint is. 2007-ben pedig a lebontásra váró varsói X-Anniversary Stadium-ban Massimo Furlan svájci művész egyszemélyes szereplésével játszották újra az 1982-es, híres Lengyelország:Belgium 3:0 meccset – egyetlen játékos, Zbigniew Boniek szemszögéből. A közönség itt magát játszotta.
Joanna Warsza elmondta, hogy ő nem használná a „megszüntetés” szót (a workshop címét nem ő adta), talán inkább az integrálást. Olyan szituációkat próbál kialakítani, amelyekbe a közönség maga is be szeretne kapcsolódni. Nem gondolja, hogy a nézők emancipálásáról lenne szó, de kétségtelen, hogy a részvételi művészetben a művészet közvetítésének lehetősége is benne rejlik. Azt is hozzátette, hogy ő elsősorban művészeti projekteknek tekinti munkáit.
Amíg workshop résztvevőivel, a Testgyakorlatok kiállítás létrehozásában közreműködő braunschweigi Hochschule für Bildende Künste diákjaival beszélgettünk a művekről, és körbesétáltunk a kiállításon, megjelent egy iskolás csoport. Kíváncsi voltam, hogyan viselkedik a „valódi” közönség a részvétel kialakításának szentelt múzeumi térben. Miután a tanáruk egy-két tárgyon illusztrálta, ’mi mindent lehet csinálni’, a diákok kissé félszegen próbálgatták a kiállított műveket. Csak azután mertek felülni Kristian Pettersen fából eszkábált motorjára, hogy a rászerelt mikrofonban imitálják egy motor hangját, miután egyikünk megmutatta nekik. Mikor látták, hogy mi is megérintjük, kipróbáljuk a tárgyakat, kicsit felbátorodtak. E próbálkozások ellenére mégis hamar elhagyták a kiállítóteret.
A workshop ún. „szabadtéri gyakorlatokkal” folytatódott Dunaújváros utcáin. Ehhez a lengyel Akademia Ruchu akciói szolgáltak kiindulási pontul. Az Akademia Ruchu (Mozgásakadémia) elnevezésű alternatív színházi csoport a ’70-es években több utcai akciót szervezett. Egyik performanszuk abból állt, hogy sorban álltak egy húsbolt előtt – csak éppen ellentétes irányban. Egy másik akciójuk során egy újságosnál mindannyian vettek egy-egy napilapot, majd a következő mozdulattal a kukába dobták. E példák nyomán, mi is megpróbáltunk néhány koncepciót megvalósítani. Az utcán zajló mindennapos események megzavarása helyett, mi a városi, nyilvános térben a természetes viselkedés imitációját vizsgáltuk. Például, hogy el tudjuk-e játszani, hogy várunk valakit, vagy áthaladunk egy téren, mint bármelyik járókelő, vagy megkergetjük a galambokat. Nem a közönséget vontuk be egy mű létrehozásába, hanem megfordítottuk a helyzetet, és mi próbáltunk kívülállóként részt venni a város életében.
Arra a kérdésre, hogy művészeti szempontból megszüntethető-e a közönség, azaz integrálható-e a műalkotás folyamatába, Joanna Warsza művészeti projektjei elég jó példának bizonyultak. Bennem viszont maradt egy sor kérdés, amire a workshopnak nem sikerült válaszolnia: tulajdonképpen mi is történik a közönséggel? Miért „jó” ez neki? És egyáltalán akar-e, képes-e valóban integrálódni, sőt, esetleg maga is alkotóvá válni?
A Testgyakorlatok kiállítás a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben látható április 18-ig. A kiállító művészek: Sonja Alhäuser, Claus Böhmler, George Brecht, Baldur Burwitz, Tania Bruguera, Robert Filliou, Patrycja German, Felix Gonzales-Torres, Ottmar Hörl, Fabrice Hyber, Tünde Kovács, Lakner Antal, Via Lewandowsky, Atelier van Lieshout, Bianca Muckelmann, Bruce Nauman, Yoko Ono, Kristian Pettersen, Laercio Redondo, Santiago Sierra, Tomas Schmit, Franz Erhard Walther, Mirja Wellmann, Franz West, Emmett Williams, Georg Winter, Erwin Wurm.
A kiállítás Dr. Anett Reckert koncepciója alapján, a Hochschule für Bildende Künste Braunschweig diákjainak közreműködésével a Kunsthalle Göppingen, a Kunstmuseum Heidenheim és a Kortárs Művészeti Intézet – Dunaújváros kooperációjaként jött létre.
Kortárs Művészeti Intézet
2400 Dunaújváros
Vasmű út 12.
t/f: 06 25 412 220
Nyitva tartás: naponta 10-18 óráig, a vasárnapok és az ünnepnapok kivételével
Talán megszüntetése…