Ki kapja idén a Katalizátor-díjat?

Vasárnap a végéhez érkezik a 2013-as Katalizátor-díj folyamata: a Trafóban mindkét kategóriában – Motor és Művészet – eredményt hirdet a zsűri. A zsűri döntését a Művészet kategóriában a jelöltekről folyó nyilvános vita előzi meg. A Díjátadón a Művészet kategória 4 jelöltje személyesen és egy-egy külön erre az […]


Közeleg a Díjátadó: A zsűri bemutatkozik

A 2013-as Katalizátor-díj nyertesének kiválasztásában meghatározó szerepe volt idáig a folyamat iránt érdeklődő, a társadalmilag elkötelezett művészetről nyíltan véleményt formáló állampolgároknak is: a január 17-i Nyitott Fórum résztvevői közvetetten, közülük pedig az előválogatás felelősségét vállalók közvetlenül voltak hatással arra, hogy mely 4 projekt közül kerülhet ki a […]


A 2013-as Katalizátor-díj előválogatójáról

A múlt heti előválogatáson a január 17-i Nyitott Fórum 11 résztvevőjével két fordulóban értékeltük a Művészet kategória 61 jelöltjét. Az önkéntes előválogatók a Fórum által meghatározott szempontok szerint először tizenegyre, végül négyre szűkítette a kategória azon jelöltjeinek számát, akik idén Katalizátor-díjban részesülhetnek. Az első szűkítés eredményét […]


Kritikus tömeg: beszámoló a 2013-as Katalizátor-díj Nyitott Fórumáról

A tranzit.hu által meghirdetett Katalizátor-díjra idén összesen 134 projektet jelöltek. A társadalmilag elkötelezett művészeti projektek számára kiírt Művészet kategóriában 64, az ilyen kezdeményezéseket „mozgató” Motor kategóriában pedig 70 jelölés érkezett. Január 17-én pénteken Nyitott Fórumot tartottunk a MÜSZI-ben, hogy a megjelent művészek, művészeti hallgatók, kulturális szakemberek és társadalomtudósok […]



Indul a jelölés a 2013-as Katalizátor-díjra!

A tranzit.hu idén negyedik alkalommal hirdeti meg a Katalizátor-díjat. A díjjal kiemelkedő művészeti tevékenységekre kívánjuk felhívni a figyelmet. Emellett – idén először – egy olyan folyamatot is létre kívánunk hozni, amelyben a szakmának lehetősége nyílik saját, bevett gyakorlataira reflektálni. A Katalizátor-díjak kiosztását ezért egyúttal egy önvizsgálati folyamat […]



Katalizátor-díj 2012: laudáció

A 2012-es Katalizátor-díj felhívása elmozdulást jelentett az előző évekhez képest. A tranzit.hu kortárs képzőművészeti egyesület a nemzetközi és a hazai társadalmi folyamatokat érzékelve a díj kiírásának koncepciójaként az önszerveződés gyakorlatának formáit kereste. Két kategóriát hirdettünk meg. A motor kategóriába a hosszú távon aktív, de mindenképpen […]


Katalizátor-díj 2012: Szépe András a kulturális munka kapcsán a prekariátus fogalmáról beszél

A Katalizátor-díj kampányt lezáró videó az érdekképviselet és önszerveződés témáját aktualizálva egy új társadalmi jelenség és szociológiai kategória, az úgynevezett prekariátus fogalmát vezeti be a szélesebb köztudatba Szépe András szociológus tolmácsolásában. A Szépe interjú alapján válik (remélhetőleg) plasztikussá, hogy a kulturális projektek mellett akár az […]


Katalizátor-díj 2012: Frazon Zsófia etnográfus és Polyák Levente urbanista beszélget a magyar kulturális színtér önszerveződő törekvéseiről

A 2012-es Katalizátor-díj a kortárs kultúrát ellehetetlenítő magyar kulturális politikai helyezetre reagálva, ezzel kapcsolatosan szeretne vitát kezdeményezni az önszerveződés hívószavának segítségével. Az alapító tranzit.hu kortárs képzőművészeti egyesület, olyan művészeti, kulturális és politikai projekteket, vagy akadémiai kutatásokat szeretne díjazni, melyek formai vagy tartalmi hozzájárulást képviselnek az […]


A 2012-es Katalizátor-díj videókampányának első részében Lázár Eszter kurátor beszél az együttműködésen alapuló projektekről

A 2012-es Katalizátor-díj a kortárs kultúrát ellehetetlenítő magyar kulturális politikai helyezetre reagálva, ezzel kapcsolatosan szeretne vitát kezdeményezni az önszerveződés hívószavának segítségével. Az alapító tranzit.hu kortárs képzőművészeti egyesület, olyan művészeti, kulturális és politikai projekteket, vagy akadémiai kutatásokat szeretne díjazni, melyek formai vagy tartalmi hozzájárulást képviselnek az […]


© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány