Rendszerváltás – befejezetlen program

Június elején folytattuk a rendszerváltás témaköre kapcsán szervezett eseménysorozatunkat. Meghívott vendégek K. Horváth Zsolt és Vári György voltak. Az eseményről készült dokumentációt – Hajdu Zsolt rajzait valamint a beszélgetés hangfelvételét – itt lehet megtekinteni. Vári György, K. Horváth Zsolt és László Zsuzsa ι Hajdu Zsolt […]


Politikai pornó-művészet

„Forradalom nincs szexuális forradalom nélkül. Szexuális forradalom nincs homoszexuális forradalom nélkül.” – hangoztatja Gudrun, a Raspberry Reich főhőse. Bruce LaBruce  2004-es filmjében a pornográfia vizualitását a 70-es évek szélsőbaloldali retorikájával ötvözve eleveníti fel a Vörös Hadsereg Frakció (RAF) politikai radikalizmusát. Gudrun (Suzanne Sachsse) és elvtársai […]



A láthatatlan történet (II. rész)

Radó Sándor önéletírása, a Dóra jelenti először 1971-ben jelent meg és összesen hat magyar kiadást ért meg. A szovjet katonai cenzorok, a magyar pártvezetők beavatkozásai, rövidítései és alakításai nyomán keletkezett szöveget 2006-ban Radó nevelt fia, Dr. Trom András egészítette ki a korábban kimaradt részekkel. Természetesen […]


A láthatatlan történet (I. rész)

Általában egy-egy természeti katasztrófa híre – New Orleans pusztulása, földrengés Haitin, tűzvész Görögországban – billenti ki az embert abból a kényelmes elképzeléséből, hogy az élet tempójának gyorsulása beszűkíti, elfeledteti, sőt eltünteti a teret. Csak ha a dolgok hétköznapi menete egy pillanatra felszakad, akkor tudatosodik hirtelen […]


Elhallgattatás Belgrádban

Mikor a nácik elvitték a kommunistákat, csendben maradtam, hisz nem voltam kommunista. Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el, csendben maradtam, hisz nem voltam szakszervezeti tag. Amikor a szocialistákat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam szocialista. Amikor a zsidókat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam zsidó. […]


Kihasználatlan pillanatok – beszélgetés Kürti Emese művészettörténésszel a tranzitblog egy éves tevékenysége kapcsán.

tranzit (Süvecz Emese): A beszélgetésre készülve egy írásodat kerestem (sajnos, sikertelenül), amelyben – afféle betoldásként a cikk témája ürügyén – visszabeszélsz. Egy jelenetet írsz le, melynek Te magad és kiskorú gyereked vagytok a főszereplői, és amelyben babakocsistul szeretnél bevergődni a Falk Miksa utca egyik galériájába, […]


© 2023 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány