A láthatatlan történet (I. rész)

Általában egy-egy természeti katasztrófa híre – New Orleans pusztulása, földrengés Haitin, tűzvész Görögországban – billenti ki az embert abból a kényelmes elképzeléséből, hogy az élet tempójának gyorsulása beszűkíti, elfeledteti, sőt eltünteti a teret. Csak ha a dolgok hétköznapi menete egy pillanatra felszakad, akkor tudatosodik hirtelen ismét a térről alkotott képek fontossága: előveszünk egy régi atlaszt, rápillantunk a tévében Haiti sematikus térképére, vagy megnézzük a Google Earth-ön, hogy nézett ki Port-au-Prince. A térkép pedig óhatatlanul történetekkel és történelemmel telik meg. Ezt az élményt az utóbbi években a legpontosabban talán a német történész, Karl Schlögel ragadta meg, aki Im Raume lesen wir die Zeit című esszéfüzérében a történelmi eseményeket – elsősorban a huszadik századiakat – geopolitikai, térképészeti, földrajzi összefüggéseikben vizsgálta. Schlögel könyvében külön fejezetet szentel az elmúlt évszázad talán legjelentősebb, de mindenképpen legtitokzatosabb magyar térképészének, Radó Sándornak.


Radó neve a szakmai közegen túl elsősorban Dóra jelenti című önéletrajza, illetve az abból készült film (főszereplő: Bodrogi Gyula) nyomán vagy Arthur Koestler A láthatatlan írás című könyvének Egy kém emlékére íródott fejezetéből vált ismertté. Maga az élettörténet rendkívüli, de kacskaringóival nem lóg ki a huszadik század által oly nagy számban termelt elképesztő sorsok közül. Radó/Dóra a két világháború között egyszerre hírügynökségi tudósító és földrajztudós-térképész, ő adja ki nyugaton a Szovjetunió első politikai térképét. 1918 óta a kommunista párt tagja, valószínűleg nem sokkal később már a szovjetek hírszerzője. A második világháború alatt Svájcból tájékoztatja a szovjeteket a német csapatmozgásokról, az elsők között jelzi Hitler támadási szándékát. Hiába a felbecsülhetetlen értékű szolgálatok, a háború után a Szovjetunióban másfél év vizsgálati fogság, majd nyolc év internálás várja, ennek egy részét egy Moszkva melletti zárt geofizikai kutatóközpont munkatársaként tölti. Szabadulása után visszatér Magyarországra, ahol egészen haláláig a térképészet tótumfaktuma – aki a hetvenes-nyolcvanas években járt iskolába, a Radó által inspirált atlaszokon nőtt fel.

Ami Radó munkásságát a fordulatokon és kalandokon túl ma is érdekessé teszi, talán leginkább az a tény, hogy élettörténetében szorosan egybefonódik a földrajz, a térképészet, a politika és a történelem. A Radó által a húszas évek eleje óta készített és kiadott térképekben nemcsak az akkori kritikusok, de a mai kutatók is – a hatalmas tudás és lényeglátás mellett – a felhasznált eszközök propagandisztikus jellegét és a birodalmi reprezentáció igényét ismerik fel. Radó szerint a térképek esetében mindig számolni kell a használóban tudat alatt fellépő hatással, a hatások tudatos kihasználása pedig a tér feletti uralmat is jelentheti. A térképzetek megjelenítésének módszerei, a pszichológiai befolyásolás vizuális eszközei – a színek megválasztása, a kontrasztok, jelméretek megnyugató vagy félelmetes hatása – mind a tudatos vizsgálat tárgyát képezték már a hamincas években is. Nem véletlen, hogy Walter Benjamin moszkvai látogatása során megállapította: a térkép „közel jár ahhoz”, hogy „az új orosz képkultusz központjává váljon, hasonlóan Lenin portréihoz”.

Lenin természetesen a térképészetben is a legfőbb irányadó volt. Radó legfontosabb munkája a Németországban 1930-ban, Japánban pedig egy évvel később megjelent Politikai, gazdasági és munkásmozgalmi atlasz, amelynek fókuszában az imperializmus áll (borítóját Radó barátja, John Heartfield tervezte). A magyar térképész visszaemlékezéseiben azt állította, hogy a mű egy Leninnel folytatott beszélgetésből született, és hogy maga Lenin segített neki a térképek kiválasztásában. A hatásos eszközök azonban Radótól származnak. Már a kortárs tudósok – többek között a nemzetiszocialistákhoz közelálló Max Ecker-Greifendorff – felhívták a figyelmet a Radó által használt Mercator -vetület hatására, amely a térképeken látszólag még tovább növeli a Szovjetunió egyébként sem csekély méretét. A térképeken a Szovjetunió egységes színkezeléssel jelenik meg – általában a Brit Birodalom korábbi térképeinek mintájára vörössel vagy rózsaszínnel –, ezzel válik a megjelenítés plakátszerűvé, és ad okot a kortárs kritikára: az atlasz „a Németországban kifejtett szovjetorosz propaganda figyelemreméltó dokumentuma”. Még a Korunkfolyóirat is közöl recenziót Radó atlaszáról, amelyben a szerző megjegyzi: „Az imperialista hatalmak már csak egymástól szakithatnak át részeket, vagy — közösen egy harmadiktól. A harmadik: minden térképen: Oroszország. A színek, a nyilak állandó SOS-t morzéznak.”

Radó készíti a húszas évek folyamán a külföldieknek szóló Szovjetunió útikalauzt, az ebben található várostérképek jelentik évtizedekig az egyetlen forrást az orosz városok megismeréséhez. Radó rendkívül érzékeny a technikai újítások felhasználására: repülőgépről méri fel a feltérképezendő tájat. Egy felmérés során a litván erdők fölött eltévednek. Egy vasútvonalat azonban találnak, és mélyrepülésben szállnak el a következő állomás előtt, hogy le tudják olvasni a település nevét. Radót általános térképészeti érzékenysége is kiemeli kortársai közül: munkatársai szerint minden hétköznapi elemet, akár a lakcímeket is, saját belső térképére fordít le.

Radó 1934-től kezdve részt vesz Nagy Szovjet Atlasz Intézetének munkájában – a feladat a világ legnagyobb atlaszának elkészítése. 200 munkatárs dolgozik rajta, de a harmadik kötetet, amelynek szerkesztője volt, már elmossa a háború. 1936-ban Genfben megalakítja a Geopress ügynökséget, amely az aktuális politikai-gazdasági eseményeket azonnal térképbe önti. Többször előfordul, hogy az előfizetők – újságok, vezérkarok, magánszemélyek – sürgősen igényt tartanak egy-egy térképre, ilyenkor Radónak két-három óra alatt kell megrajzolnia és kinyomtatnia azt. Ekkor már a térképészetben is a képalkotás sebessége válik döntővé: a spanyol polgárháború frontvonalainak térképeiért sorban állnak az érdekeltek.

1938-ban Radó Angliában még kiad egy térképgyűjteményt, Atlas of To-day and To-morrow címmel, amely leírása szerint „pillanatfelvétel villámgyorsan változó világunkról”, hogy azután a világháború gyorsan változó eseményei őt is magukkal sodorják.
 

© 2018 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány