Új nézők, Új terek. Közösségi színház borsodi falvakban

Minden nyilvános tér potenciális színház, és minden színház potenciális nyilvános tér, ahol az adott közeget érintő társadalmi kérdések szóvá tehetők. Röviden így foglalható össze a 2010 nyarán futó Újnéző program ars poétikája. Azonban egy iskola auláját színpaddá változtatni, olyan módon, hogy a színház társadalmi kérdéseket megmozgató közösségi eseménnyé váljon, alaposan átformálja a színházzal szemben támasztott elvárásainkat.


Ahogy a részvételi színházak általában, úgy az Újnéző program is Augusto Boal színház értelmezésére épített, mely szerint a színház a társadalmi cselekvések főpróbájának tekinthető, azaz az nem más, mint felkészülés az aktivitásra, az elnyomó helyzetek felforgatására. Ebben az értelemben nem nézők ülnek a közönség soraiban, hanem résztevők sétálnak fel a színpadra, akik egy-egy ötletükkel alakítják a jelenteket, maguk is szereplővé válva játsszák el hétköznapi életük perfomanszait, és az azokban rejlő szubverzív lehetőségeket Habár Augusto Boal főképp Dél-Amerikában és Franciaországban tevékenykedett, az általa ihletett részvételi színházi módszerek különböző formában az adott kontextushoz igazodva szerte a világban elterjedtek. Észak- Kelet Magyarország falvai azonban nem éppen a részvételi színház központjai, sőt ilyen értelemben fehér foltnak számítanak, ahogyan pár utóbbi években indult kezdeményezés ellenére tulajdonképpen Magyarország is.

A közösségi színházunkat ezért három különböző, legitimitással rendelkező területről kellett „összedobni”. Ez a három terület pedig a Színház, a Krétakör alkotóival, a Drámapedagógia, a Káva Kulturális Műhely drámatanáraival és a Társadalomkutatás Anblokk Egyesület társadalomkutatóival, a program kivitelezésében még részt vett a Retextil Alapítvány. Társadalmi színházunk tulajdonképpen ezek találkozási pontján jött létre. A program felvállalt célja az volt, hogy a helyi viszonyokat irányító társadalmi jelentések, és a megszokott, ugyanazokat a szerepeket kikényszerítő hétköznapi jelenetek valamiképpen átíródjanak. Talán senkit sem lepett meg, hogy az egyik legerősebb viszonyokat szerevező jelentés, bár más-más módon, mindkét kiválasztott faluban, Ároktőn és Szomolyán is a „cigány”.

Míg Szomolyán ez különbség képében jelenik meg, azaz a cigány-magyar különbségtétel szinte meghaladhatatlan, addig Ároktőn cigány a falut súlytó stigma, hiszen Ároktő a környék „cigányfaluja”, ahol a lakosság közel fele roma származású. Úgy tűnt, tehát, hogy a „cigány”, ha nem is feltétlen közvetlen módon, de mindenképp színházunk egyik fő témája lesz.

A részvételi színház megvalósításához azonban elsősorban résztvevőkre van szükség, aktív, némileg kísérletező kedvű emberekre, akik életterüket valahogyan közösségként élik meg, és semmilyen viszonyokba kódolt gátlás nem tartja vissza őket attól, hogy e közösség nyilvános tereiben szerepeljenek. Ezek a falvak azonban sokkal problematizáltabb terek annál, hogy e fenti kritériumok maradéktalanul teljesültek volna. Így maga az előadás tulajdonképpen a közösségi színház, mint helyzet megteremtésével kezdődött, amely jó esetben kissé átrendezi és nem reprodukálja a falu viszonyait.

Szomolyán a falu tereit a cigány-magyar különbség tétel töri meg, félő volt, hogy mindez a programunkat is maga alá gyűri, azaz választanunk kell, vagy „cigány” vagy „magyar” eseményt csinálunk, hiszen ahol megjelenik az egyik, oda nem megy el másik, ha ez így történik, színházunk nem felforgat, csupán ismétel.

Ároktőn a színjátszás nagy hagyománnyal büszkélkedhet, a falu elitje, középkorú és fiatal, iskolázott magyar nők színjátszó csoportja számos előadást bemutatott már, a nyugdijas klub tagjai (főként idős magyar nők) szintén színjátszással múlatják az időt. A színház tehát némileg az elit, a falu életében aktív, és fontos pozíciót betöltő lakosok privilégiuma, akik jellemzően magyar nők. A polgármester asszony, az iskolaigazgató nő, és a nyugdijas klub vezetőjnője lelkesen vettek részt programunkban, ám ezzel az a veszély fenyegetett, hogy színházunk tereiből, ahogyan a falu vezetéséből is kiszorulnak vagy periférián maradnak a magyar és cigány férfiak, és az alacsony státuszú cigány családok. Tehát nem teszünk mást, mint reprodukáljuk a falu hatalmi viszonyait.

Az Újnéző közösségi színháza viszont éppen olyan teret igyekezett megalkotni, mely helyet ad váratlan találkozásoknak, a társadalmi viszonyok ezen átrajzolt térképén a résztvevők ráláthatnak saját és egymás hétköznapi szerepeire. Mit jelent és milyen meghatározottságokkal jár cigánynak, vagy magyarnak lenni egy olyan faluban, ahol ez a különbségtétel kihat az élet majd minden aspektusára? Mit tesz a felvehető férfi vagy női szerepekkel, a családdal a két évtizede tartó munkanélküliség?


Új néző fotóalbum, Ároktő | © Tóth Ridovics Máté

Az Újnéző színház első előadása egy hatalmas, egész falura szóló lagzi. A messziről jött pár úgy döntött, éppen ebben a faluban rendezi ezt az életre szóló eseményt, a násznép a közönség, Budapestről jött cigány zenekar biztosítja a hangulatot. Mindenkinek, aki eljött az előadásra, legyen az férfi, nő, cigány, magyar, fiatal, öreg, vagy akár színész, drámatanár, társadalomkutató volt már része hasonló élményben. Az emberek családot alapítanak, és ezt általában egy lakodalommal ünneplik meg, ez az egyetlen biztos közös pont, ahonnan elindulhattunk.


Új néző fotóalbum, Ároktő | © Tóth Ridovics Máté


Új néző fotóalbum, Ároktő | © Tóth Ridovics Máté

A különböző társadalmi pozíciókból érkező nézők, hirtelen ugyanabba a buliba csöppennek, ugyanannak a párnak a történetét hallgatják meg, az előadás végén egy nagy csoportkép készül a násznépről, képen talán soha nem látott összeállításban jelenik meg a falu.


Új néző fotóalbum, Ároktő | © Tóth Ridovics Máté

Azonban már az első előadás felveti, hogy hiába a nagy közös öröm, a házasság nem más, mint különbségek egybekelése, ekképpen ezt az egységet folyton a szétesés veszélye fenyegeti. Hogy melyek ezek a különbségek, azt az előadás a falu viszonyaihoz és nézők fantáziáihoz igazította. Míg Szomolyán a házasságon keresztül a cigány-magyar viszony témája bontakozott ki, a firgyből „vegyes” házasság lett, addig Ároktőn inkább a nemi különbségek, a tartós munkanélküliségre, szegénységre adott férfi és női válaszok olykor nyomasztó eltérése vált a további napok színházi programjainak fő témájává.

A házasság, mint a közös metaforája jó alapot biztosított falu társadalmi viszonyairól szóló fantáziák elindítására, és az előadások napról, napra igyekeztek ezeket követni, alakítani, a társadalmi lét különböző tapasztalatait megszólaltatni, játékba hívni. A pár sorsa különbözőképpen alakult, olykor pedig a résztvevők iránymutatásának engedelmeskedve el is tűntek a színpadról, hogy más szereplőknek adják át a helyüket.

A új néző olykor rendezett, olykor színpadra lépett, vagy megvitatta az ott látott eseményeket, máskor pedig csak figyelte, mit játszanak el hétköznapi életének más szereplői és ebben a drámában neki vajon milyen szerep jut nap mint nap.

 

 

 

© 2019 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány