EZ NEM SZÍNHÁZ, NEM LESZ HOSSZÚ!

Yehuda Lőw Társaskör
KÓSER KABARÉ
Havi rendszerességgel jelentkező zsidó izé

2008 novemberében indult az élő színház feltámasztásán munkálkodó
mélyzsidó hagyományőrző egyesület, a Jehuda Lőw Társaskör Kóser Kabaré
című sorozata. A sorozat első három előadásán a Gólem, Gólem trilógiát
mutatják be, három, önállóan is élvezhető részben.

Második rész
Hannukah Special!
GÓLEMÜNK
 2008. december 28, vasárnap este 8
Sirály

Rövid jelenetek, villámtréfák, zene, tánc, fingóverseny!
Móka és kacagás 55 zsidó percben!

Közreműködnek:
Rebeka, a Rabbi Lánya – Kiss-Végh Emőke
Gólem – Ördög Tamás
Rabbi – Najmányi László

A GÓLEM, GÓLEM trilógia első és második részének tartalmából:

Első rész: MEGINT KELL EGY GÓLEM  – Ungarische csodarabbi elhatározza,
hogy Gólemet épít. Az őrző-védőként foglalkoztatott agyagkolosszussal
a Sirályt akarja megvédeni a hígított sertéstrágyával és savval támadó
antiszemiták ostromától. A bürokratikus és egyéb nehézségeket leküzdve
elkészül művével. Az Astaroth sumér démontól kapott varázsige
segítségével életre kelti az antiszemitáktól vásárolt kóser agyagból
megformált ormótlan teremtményét. Izgatottságában azonban nem a
megfelelő szót – EMET (Igazság) helyett FUCK (Dugás) – írja az
agyagóriás homlokára. Ezért az életrekelt Gólem nem a rabbi által várt
módon viselkedik. Ahelyett, hogy engedelmeskedne a rabbi parancsának
és a Sirály kapujába állva nyakon ragadná és körülmetélné az
antiszemitákat, bagzani kezd. Gerjedelmét először a körülötte lévő
tárgyakon próbálja levezetni, majd saját teremtőjére, a szentéletű
rabbira támad. Miután a rabbi visszautasítja közeledését, annak
leányára vet szemet. Arab techno zenét tesz fel a lemezjátszóra és a
maga otromba módján táncolni kezd. Tánc közben előbb hipnotizálja,
majd elcsábítja és teherbe ejti Rebekát. A rabbi tehetetlenül figyeli
az ocsmány jelenetet.

Második rész: GÓLEMÜNK  – A rabbi arra gondol, hogy a Gólem helytelen
viselkedésének talán az az oka, hogy az agyagkolosszus nem zsidó.
Gyanúját az is megerősíti, hogy a Gólem imádja a kuszkuszt, és párnája
alatt a rabbi a hírhedt arab terroristavezér, Oszama bin Laden
fényképét találja. Hogy teremtményét megregulázza, a rabbi
elhatározza, hogy zsidót farag belőle. Altatót csempész a Gólem
italába. Miután a Gólem vackára dőlve elalszik, a rabbi körülmetéli.
Az agyagkolosszus hatalmas péniszéről levágott, mintegy másfél kiló
súlyú fitymát mobiltelefonja mellé, a kalapja alá rejti. A rabbi arra
gondol, hogy az értékes ereklyét később jó áron eladja, vagy kóser
agyagra cseréli, amiből további Gólemeket készíthet. A Gólem nem ébred
fel a körülmetélési szertartás alatt, sőt másnap és a következő
hetekben sem. A Sirály védelméről továbbra sem gondoskodik senki. A
rabbin elhatalmasodik a félelem. Egy hónap telik el. Elérkezik a
Hannukah ünnepe, a Kóser Kabaré második előadásának napja. A Sirály
nézőtere megtelik könnyed szórakozásra vágyó emberekkel. Megszólal az
előadás kezdetét jelző gong. Szétnyílik a függöny. Mindenki a rabbira
vár, hogy megszokott, szellemes konferanszával elindítsa az előadást.
A rabbi azonban eltűnt. Az ügyelő hiába keresi az öltözőjében, hiába
forgatják fel érte a társulat tagjai a Sirály minden zegét-zugát.
Szíve alatt a Gólem gyermekével leánya, Rebeka is kétségbeesve keresi
eltűnt apját, de sehol sem találja. Szélsőséges ötleteiket jó
ízlésével visszafogó szellemi vezetőjük távollétében a társulat tagjai
zsidó vicceket mesélnek, trágár kuplékat énekelnek, extrém
táncbemutatót tartanak és fingóversenyt rendeznek a közönség
részvételével.

Gyors megvilágosodást akar, jutányos áron?
 A Fény Ünnepén várja Önt és Kedves Családját a Jehuda Lőw Társaskör a
Sirályban!
Ingyen gyertyák az előadás végén!

3 thoughts on “EZ NEM SZÍNHÁZ, NEM LESZ HOSSZÚ!

Comments are closed.

© 2024 Tranzit Hungary Közhasznú Egyeslüet

A tranzit program fő támogatója az Erste Alapítvány